* Adobe Reader letöltése (PDF fájlokhoz)
| Normál nézet Megnyitás |
| Zalai Hírlap 1936. 026-050. szám február Zalai Hírlap III. Politikai napilap. Zalaegerszeg. 1935. dec. 3. - 1940. márc. 21. Megj. (hetenként hatszor.) Fel. szerk. Sylvester Péter János Ny. Kakas Ágoston - 2 r. A lap melléklete Zalai Hírlap Képes Híradója címmel jelent meg és 1937. szept. 5-én szűnt meg. A Zalai Hírlap 1940. márc. 21-i megszűnése után 1940. márc. 23-án Zalai Magyar élet címmel újraindult. A következő szöveg a folyóiratból keletkezett automata szövegfelismertetés segítségével: 1 ért 1936. 26. 8*im. Február 1. Szoabai ''■V ''■■'' *í ''-.I-J . I w''WI ÍJÓg: WM i mv r fii $|Jt .''¿''¿iV I-" : mm Szerkesztőségi telefon: 80. OLITIKAI NAPILAP Syomdai telefom: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. —Előfizetések a kiadóhivatalba, ragy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda retz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23J066 u. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. A hitbizományi iasiat vitája Buda-pest, január 31. A képviselőház tegnapi ülésen az előadók beterjeszt ették a tűzrendé-szrii törvényjavaslatról, valamint a rendőr- és csendőr legénység betegségi segélyezéséről sióló törvényjavaslatok bizottsági jetentését A hitbizományi javaslat során Rakovszky Tibor a főldbirtokpoiitika terén erőteljesebb reformokat sürgetett a mostam javaslatnál. ^ Megay Meissrer Káról)- rámutatott arra, hogy a magyar gyáripari termelésben sokkal nagyobb cötöttség uralkodik, mint a mezőgazdaságban. A 80 filléres és ennél alacsonyabb napszámért nem lehet a nagybirtokot felelőssé termi, mert még ezekre a kis napszámokra is ráfizet a mezőgazdaság. Igaztalan az a támadás, hogy a hitb izomány okjvil rosszabb gazdálkodás folyik, mert hiszen a nagybirtokokban nagyobb az átlagtermés és belterjesebb az állattenyésztés is. Horváth Zoltán a hitbizományi rendszer teljes eltörlését kívánta, mert ez az idegen Intézmény sohasem szolgálta a magyar nép javát •A kis hrtbizományok feletti fielügyc-lctct épp úgy a rendes bíróságra kívánja ruháztatni* mint a nagybirtokok felettit. Makkai Jánosnak az a nézete, hogy a hitbizományokat fel kell «aabaditanj, de *züks«ég van a városi és egyházi birtokok reformjára is. Ezután a mezőgazdasági munkáscsaládok nyomorával foglalkozott es hangoztatta, hogy ezen a területen 2—3 mCteó tmmkanélkülivea kell számolni. Az arisztokrácia hlbájául rója fel, hogy a polgári társadalom kialakulnának idején nem állott kéklő erővel az iparosodás és kereskedelmi élet elére. Ha ezt megtette volna, gátat vetett volna a cádók elszaporodásának. v -- Dulin Jenő szerint a hrtbizományok haszonélvezői közül sokan nem is tartózkodnak az országban, a jövedelmet külföldön költik d. A magyar paraszt épp úgy vérzett a hazáért, mint a főnemesség, tehát épp ügy hivatkozhat ík turténelmi jogokra. A fejlődés iránya a hitbizományi rendszer teljes eltörlése feY halad. £zt a javaslatot a kormány kenyérjavaslatnak igvrte, de annak legfeljebb csak 20-25 év múltán mutatkozhatnak az eredményei. A kérdés lényege az, hogy a Q mCUónyi ím-gyar mind meg tudjon élni a 16 mÜlió holdnyi területen. *zóvá. a másik egész bokrétic fcjüjtött (ma* különböző sérelmekről és tí''tCu a kcpróóhi* plénuma elé. \ Ha a két uitrrpelláctó anyagát pontról* pontra vesszük, ha igaz lei»*, ho£y sok tekintetben olyanok az a lapotok, mint ahogy azokat az interpellációk vázoíták, akkor nem «ok reményünk ma/adhatna Magyarország jobb jövője tekintetében. Ha Honxxautytoak Igaza lenne, akkor a * ma£«*r tkrtvHelö halálra rémített, meggyőződdel kfi\eíévétöl elzárt nyonwrmá-gos kuli Addisabebában már érzik a kitörni készülő polgárháború szelét A lakósság elkeseredése véres lázadásban fog kirobbanni a négus é* a kormány átírna London, január 31. Angol lapértesülés szerint komoly és súlyos természetű zavargás tört ki Árusa és Bale tartományokban az abesszin koTmrjiy ellen. x . Harrarból 1 ¿0.000 főnyi hadsereget kflld- • tfck a zesxfulés leverésére. A zetidülések főoka a háború eíhüzódása és enr.ek nyomán az egyes vidékeken az abesz-szin haderők pusztításai, melyek sáskajárás módjára mindent letarolnak azokon a területeken, ahol átvonulnak. Hír szerint ■ négus 750.000 embert tart fegyverben » bebő rend biztosítására és a folytonos zendülések elfojtására. _ Graziani tábornoknak Hamar felé történő előnyomulása Párisban ismét szőnyegre hozta a Dzsibuti—Addisabeba közötti vasútvonal semlegességének kérdését. Franci;; részről ma már számolnak azzal a lehetőséggel, hogy elkerülhetetlenné vá''ik a vasútvonal bom-bdzára. Makalléi jekmtés szerint Mulugeta herceg, aki 25.000 főnyi seregévd a (iabat völgyben megerősített állásokat építtetett, január 15-én megsebesült a lábán. A sebesúkísen kívül nagyobb csapás is érte: fia elesett. '' Az addisabebai haditudósítók jelentése szerint az európaiak között nagy a nyugtalanság az abesszin fővárosban. Mindenki attól tart, hogy a lakosság elégedetlensége a négus és a kormány ellen véres lázadásban fog kirobbanni. A polgárháborút már igen közellevónek látják. A felelős abesszin vezetők azzal akar-ják lecsillapítani a lázongó kedélyeket, hogy közeli döntő támadás hírét terjesztik. Gömbös sohasem fos menedékjogot adni a nanamirtáknak éf becsteleneknek Zalaegerszeg, január 31. Az utóbbi időben olyan szavakat dobott *a köztudatba az e.*kn-zék, mint szolgalelkűség, erőszakos pártszervezés, túlhajtott protekció, nepotizmus stb. Az eCcnzéki sajtó és a csáklyás berkek csak úgy visszhangoznak ezektől a felelőtfen jeíszavaktó\, mellnek hallatára minden külföldinek igen fur- csa véleménye lehet a magyar közéletben uralkodó állapotokról. i A Ház szerdai ülésén is az ellenzék részéróí két hevesebb hangú interpellációban »gyönyörködhetett« a képviselőház. Az egyik mterpílá-aó a tisztviselő társadaJom áBHóIagos szellemi elnyemottságát és leterrorizálását tette | akivel a pártonkény úgy bánik el, ahogy akar. Ezzel szemben azt látjuk, hogy vannak különböző társadalmi, tót politikai . egyesülések, amelyeknek a vUágnétete és politikai felfogása egyáltalán nem egyezik a Nemzeti Egység Pártjának politikai felfogásával és vt%ríéze-tével. Tessék egy"** elovaim akánneiyik újságot és megnémi azoknak a társadalmi A kek''ségekr.ek a névsorát, akik az dven gyűlésen résztvesznek. Meg!epöd\c tapasztalaik, hogy hány ak-thr, maga«áná«ú úatvúetó neve található i.Vbcn a IHtáh*». Ha tényleg léteznék az a üsztvi>cfc''>clk*K* terror, amelyről Homonnay bcsuxh, akkor r>eni volna elképzelhető, hogy '' á''síami ttsxiráeDÓfc részt mernének vei un a kormánypolitikával ellentétes nézeteket va''lő egyesületek vitaestjén és előadásain. Sulyok képviselő ur bokrétáját is pontrólpontra tárgyalhatnók és megcáfolhatnók. Eme azonba;:. sajnos, nincs helyünk. Ezért csak általánosságban mutatunk rá olyan szempontokra, amelyekből kitűnik, hogy a képviselő úr igei» nagy mértékben túlzott. Szolgalelkúség-ről beszélt, erőszakos, sőt dúrva pártszcrvez-kcdésról, a protekció túlhajtásáről s mindezeknek a kérdéseknek olyan aláfestést adott, mintha egy teljesen megromlott magyar közélettel ál''anánk szemben. Hogy mennyire nincs szolgalelkűség az országban, ene "éppen a képviselő úr parlamenti heszéde az egyik bizonyíték, amelynek talán nem b ártott volna egy kissé nagyobb tárgyilagosság, mert ahogy elhang/ott, ügy csak arra Jó, hogy nagy, országos érdeteknek ártton, anélkül, hogy bármiben h hasznákta. Vagy nézzük meg az ellenzéki lapokat, folyóiratokat s méginkább az ellenzéki politikusok ajkáról elhangzó nyilatkozatokat s rögtön meggyőződhetünk, hogy ha itt a kormány tenyl.''g megvalósította volna az állítólagos kzo^alel-kúségvt, akkor oly» kirohanások, amelyek sokszor a józan ész határán túöevőkr.ek látszanak, i em hangozhatnálak el. Vagy beszéljünk az állító''agos nepotizmus kérdésén^. Senki sem tagadba, hogy rcndkí\*üli nehézségek vamiak a diplomás ifjúság elhelyezése körül. IX- nem azért, mert rK-potiznnts \an, hanem mert Triaron \-an, megcsonkított ország van, gazdasági \*álság van és ezebiek következtében nincs állás. Hog)- mindenki álláshoz akar jutni s ennek erdekében máidén törvényes eszközt igénybe vesz, az a mai helyzetben lehet szomorú, de érthető. i i ZALAI HÍRLAP 1936. február 1 Cipői minőségben legjobbal, árban legolcsóbbat készit AIngbauer József uri é% női opési ZAlAEOtRSZEO, Apponyi u. 21 ÖÖmbÖs üyuk miniszterelnök válaszában kijelentette, hogy ö nap b gyűlöli a nepotizmust és a szervük, göroyedt gerinca emberekre pedig egyenesen gyanakodva tekint. A miniszterelnök ¡egyénisége garancia arra, hogy ezeket a szavakat tWiníén mondta. Az ó válaszának a lüggadtsá^a éles elcntétbcn iD azzal a vehemenciával, amelyet Su^''ok képviselő az interpellációját. megtette. y Nijjvon Sényt^cs ttilönhsrf van a kér meg- | i^vilatkozás között. - Az fe''előttenüi hangzott el, a egy álUm férfi fele''6sség£iek teljes Az ellenzéki taktika Km ter;cdhet esetleges fcihák túlzásával. ntuxkJ^ ^W duló lásíküs->k áitaánosftásava. a magyar koz életet pokolnak és mocsárnak fesse K '' \»rmak panamák, kérdjük, nem torapn mQ, a kormánv'' Ugyan p»elyik kurmanv ^ amdv egymás után függesztette íe.jniaeM r rosok polgármesterit és hVasztvn^t a MAB1 gyógysatrüggyc\ kapcsodban azon-na! clrende tc a vizsgálatot, amoyró- a legvadabb rifeasép sem á-ifthatja.^ még csak kísér**! Is tett volna vakm; phzkotság e«wié*ért é* etoalgafaWira. Ugy tudjuk, ho£Y ex a kormány a <K>mbos-kormánv voh. Akkor iebctpe ezt a kormányt azokkal a súlvos vjdakka, i?etní, ameyeket az interpellál képvisel urak hangoztattak. na ez a kormán v nem lerwie becsületesen es őszintén mag var, ha tajoai sorában nem makulátlan tisztaságii férfiak fögiaiuwiak helyet s ha nem Ckwnbos Gyula volna a nuntsZícr-etnök, akinek országlása alatt a panamiltak. a becsf elenek sohasem fognak menedéket ía.nmi. Véres szurkálás a vitenyédszentpáii szőlőhegyen Zalaegerszeg, január 31. Péter Sándor 25 éves vitenyédsaentpák íőkimúveslegény és egyik barátja, Bor József még hetfórí délelőtt eimentek a község határába tuskót vágni Este, amikor végeztek a munkával, elhatározták, hogy nem mennek haza, hanem felmennek a közeli szőlőhegyre, ahol Péter Sándor szüleinek van egy kis présháza. Odaérve, a. legények igen hidegtwk találták * présházat arra, hogy ott töltsek az éjszakát é* így átmentek a szomszéd szőlőben lakó Takács Ferenchez. Hárma;uk csöndes borozgatása: azonban rövidesen megzavarta három testvérnek. Kovács Dezső, Lajos és Gyulának érkezése, akik betértek egy pohár borra. Kovács Dezső vaJami régebbi ügyből kifolyólag haragban volt az egész Péter csalátfdal és így érthető, hogy rövidesen belekötött Péter Sándorba. Néhány szóváltás után Kovács Dezsó előkapta a zsebkését és mielőtt a többiek megakadályozhatták voVu, mellbe szúrta véle Péter Sándort. eszméletlenül összeesik, felkapta a Irisíejsaéjét és kirohant a présházból. Lement a községbe, ahonnan segítséget kért a sérült hazaszállítására, majd visszasietett a szőlőhegyre. Amikor visszafelé igyekezett, a sötétben összetalálkozott a véres verekedés szinhelvéró! jövő három Kovács fivérrel, ak:k öt is megtámadták. Bor József attól tartott, hogy- ö: is megszúrják és kétségbeesetten hadonászni kezdett a nála levő fejszével Igy történt hogv Kos ács Dezsőt úgy oájon ''a''álta a fejsze íokJvnl, hogy annak azonnal e''mant a kedve a további verekedéstől. v Ily módon sikerült megmenekülnie Bor Jö-'' zsefnek a veszedelmes helyzetbői. A pincében megszúrt Péter Sándort, akinek a kés a jobb tüdejét járta át. a zalaegerszegi mentők súlyos, életveszélyes álapotbar számították be az egerszegi közkórházba. * csendőrség pedig erélyes nyomozást indítón a verekedés részleteinek tisztázására. Bor József, amikor Látta, hogy a barátja Mármint NEP képviselő memorandumban kéri a biztosítás államosítását Zalaegerszeg, januar 31. Lapunk már fenn-áJiása óta küzd azért. l>ogy a csonka ország minden lakóját érimó biztosítási üaűet kivésessék a magánvállalkozás koréból és államosít-tassék. Az álam a mai nehéz helyzetben keU, hogy hozzányúljon a biztosié társaságok kiváltságához és hatalma; jövedeemre Cehet szart aVkor, ha & biztosit**! üzletet kiveszi a magánvállalkozás köréből és Ű-Umostt^i. Most azrán örömmel olvastuk, hogy harminc NEP képviselő közö* memorandummal fordult iftetékes helyre és a tüzkárbiztosítás államosí- tását követelik. Sajnos, ma meg csak harmincan, de reméljük, hogy rövid időn belül már az egész Nemzeti Egység Pártja egyhangúlag követeli ezt a törvényjavaslatot, amely semmi körülmények között sem késhet sokáig Legutóbb egy községnek a réídá,á( mutattuk be, hogy milyen fényes eredményeket értek el azok. akik kisebb területen maguk vállalkozásaként szabadították meg az egyesülésben résztvevőket azoktól a sú''.vos terhektől, amelyeket ma a tűzbiztosítás díja minden egyes emberre nézve mini adóteher jelent. Számos cikkünkben rámutattunk már arra. hv>gy az SON-os iTetéic, sót. ha halasztott liíjfizetést kőt ki magának a fél, bO%-os Ele- 3ó szemüveg. jó fényképezőgép jó fényképkidolsozás bánfai béla optika és fotoszaküzl etében PÉCS. - ZALAEGERSZEG. ték, milyen súlyos, igazságtalan -tehertétel, ameiynek alkalmazása tisztán a háborús viszonyokban nyerte annakidején létjogosuhságál és ma amikor már a háború minden füstje d-szállt. mikor értékálló aranypengónk van és amikor a pengő minden vonatkozásban meg-áil;a a helvét, akkor a biztosító társaságok czl á háborús csókevvnyt és különadót nem akarják levenni a gazdatársadalom £s a házm''ajdo-íiosok válláról, hanem továbbra is a legtu-g>-obb igazságtaLmsággal terhelik ezíe; az amúg> is minden oldalról agyonverhet gazd^ társadalmat és háztulajdonosokat. Nem gyj. zfnk elégszer rámutatni arra az igazságtalan-ságra és arra a kirívó példára, hogy amig az összetartást fel item Ismerő ház-tulajdonosok és gazdatársadalom ki van szolgáltatva ennek az 50 százalékos iUe:ék-fizetési kölelezeU^gnek, addig a jól, kir-telba szervezett iparvállalatok már 1$. százalékra tudták ezt a súlyos terhet a maguk javára csökkenteali. Rámutattunk arra, hogy a biztosítás államosítása megoldaná az ájisrta''an diplomások kérdését is, tnert éppen ttbbar. az irányban nyerhetnének elhelyezkedést, ahol a legkívánatosabb a működésük, a falu kultúrájának az eroc-lésénél. De rámutattunk arra is, hog>- amennp-ben a biztosítás államosítása megtörténnek, abban az esetben egyetlen egy tisztviselő sem veszítené el állását a biztosító társaságoknál, mert a leépített tisztvisejökarra szükség vao. Hiszen amikor a biztosítási üzlet védelmére a Torvényt a biztosító társaságok nem arn legutóbb a biztosítási törvényt meghozták, ezt használták fel, hogy immár a védettség fo1}lán is elsőrendű stabi) úzletáiloinánvukat gyarapítsák, hanem ehelyett meglévő biztosítás stokkjukra ültek rá, elbocsátották a tisz:v;sciói karnak egy nagy hányadát Ott, ahol 30—40 tisztvissiö dolgozott a biztosl''ási föög)"iökbégeknél, ott ma 4—5 tisztviselő dolgozik és visszasüllyesztették a biztosítási üze: szerzését abba a Bach-korszakbeli áHapotha, amikor nem komoly, értékes szakemberekkel igyekeztek a biztosítási üzletet fe;>srreni, hanem azt úgy eszközöltek, hogy áia-idóan akalnuz-tak tisztviselőket, akiknek összekötő-rése:'': ki-hasziiálták és mint a kicsavart cltnomoi dobták azután ezeket félre. Ma is, amikor Htjuk azokaÉ . a hirdetéseket, hogy üzletszerzőt keresnek a biztosító társaságok. Tisztán azért van ez, mert arra a Bach-korszakbeli áiapotra he vezkedtdc vissza, hogy jó összeköttetésű urakat keressenek, akiknek osszeköttctesóT azután a vidéki vezérképviscióségek kihasználják, de komoly egzisztenciát nyújtó üzletszerzői és sz^r- a mai élet egyetemes enciklopédiája Az első kötet már kapható, a továbbiak előjegyezhetők Kakas Ágoston könyvkereskedésében, Zalaegerszegen. 1036. február 1. ZALAI HÍRLAP gárdát ma már a biztosító társaságok ^ rugyon szórványosan álirtaruk be fa a* antiszociális fcttétídodfci, meüyel Ok & új bfctosllásl törvény alapján ráülíek a tet<*fUbi Sboto&tyrtct* 6s szétek eresztették a tisztviselők tzrtit, £eg kell, hogy bosszuVa magát. És ez már mutatkozik is, mert folytonos panaszok hanginak a biztosító társaságok körében arra vo-m^ozólag, hogy ¿pűeiálományuk visszafejló-¿¿ixsi van, 6c azt nem akarják belátni, hogy öviek ezen az antiszociális intézkedésen kívül az oka az a lelketlen igafflágttfbwság is, omeiy az 50ty»-os illetékkel még ma is tartveö a gazdatársadalmat és a hAztu^dűnasokat £r& tehát a vetés. Erik a biztosit* tihr tnosítfváoak a gondolata és ím írawk a 30 NEP kép\4sék»rek csak gra-tuMlhahmk. Hólabdaszerűen símrzztrek Képviselőtársaik közű! egyet-egyet ennek a gorníc* latnak a megvalósításához kuzdótársabtak és akkor reméljük, hogy még ebben az esztendőben eljön a biztosítás .Fiamosflásának a megválósitüsa Ul növényvédelmi kerületek Zalában Zalaegerszeg, január 3l. A földmúvdés-őfji miniszter kömmdeletet intézett a vármegyék alispánjaihoz. Ebben a körrendeletben arról értesíti óket, hogy az országot új növényvédelmi kerületekre osztotta be. Zala vármegyét a következő beosztás érdekli. i Az elsó növényvédelmi kerület a kehklai kerület. Ide tartoznak: az afcólendvai, pacsai, letenvei, zalaegerszegi, valamint a za''aszent- gró^ járások, ezenkívül Zalaegerszeg megyei város. Második a keszthelyi kerület. Ide tartoznak a keszthelyi, sümegi, tapo!caj ^s balatonfüredi járások. Harmadik a nagykanizsai kerület. Ide tartozik Nagykauizsá megyei város, a nagykanizsai járás, valamint a somogymegyei marcali járás. Az exportsertés iövÖhetl árat Az Exportsertés Elosztó és Arelemzó Bizottság ma, pénteken a zalaegerszegi polgármesteri Imatalban Teleky Béla gróf ejnökléséveO megtartott értekezletén a zalaegerszegi vasút-íllomásról exportálható heti 200 darab és ezen fclüi esetleg engedélyezendő hús fajta serfcSj vétele esetén az exportcélokra vett élósertes legkisebb termelói árát 1936 február 1—7-ig az alábbiak szerint minimálta és az export-mennviség bevásárlását a Dunántúli Gazdák Egyesületének engedélyezte. Zalaegerszegen 83 fillér, vidéken 80 fiBér élősúly küogramonként, teksn.et nélkül a súlyra, etetés után 12 óra múlva mérve, minden levonás nélkül. Mussolini bejelentette, hogy az esős évszakban is harcképes lesz az olasz hadseres A vásárlás csak gazdától, vagy hizlalótól történhetik. Nevezett egyesület, melynek február 7«ig a kontingrrs bevásárlása engedélyeztetett, bevásárlási könyvekkel van c*átva, amelyen a gazda aláírásával igazolja, hogy a véfel a minimális áron ahii nem történt. Egyik kitéphető lapja a termelő gazdánál marad. Esetleges panaszok a körjegyzőknél beadva, a fószolgabírákon át Zalavármegye alispánjához 3118-1936 számra hivatkozva előterjeszthetők. A bizottság február 7-én tartandó legközelebbi értekezletére a bizottság cfroére a kontingenst igényelni kívánók írásos árajánlatot adhatnak be a zalaegerszegi polgármesteri hivatalhoz, kellő óvadék, illetve bankgarancia felajánlásával. Rómx, január 31. Az olasz kormány tagjai tegnap minisztertanácsot tartottak, amelyen Mussolini miniszterelnök beszámolt a nemzetközi politika legújabb fejleményeiről és mél-tatta a keletafrikai harctéren kivívott nagy olasz győzelmek jelentőségét. « 4 A Duce bejelentette, hogy újabb ötven-wr munkás megy a harctérre, hogy biztosítsa a katonai szolgálat lebonyolítását is alkalmassá tegye a keletafrikai hadsereget arra, hogy az esős időszak alatt b akcióképes legyen. Mussolini nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a* olasz nép továbbra is a nyugodt megfonto-iisJcépét nyújtja Európának. Az olasz kormány '' rendelkezéseivel előreláthatóan '' elébe vág a jövő lehetőségeinek és szükségleteinek. A minisztertanács rendelkezései közül a legfontosabbak a következők: Katonai téren újabb rendelkezés történik a CÍMZETT ISMERETLEN AGAY IREN katonai elő- es móképzés megkönnyítésére, az eddigi katonai kerületeket megszüntetSc ésf átszervezik. frakkíng 9.80 lakkcipő 13.50 gallérok, nyakkendőké zoknikt sálak a le^ujjab divat szerint a Pénzügyi téren torvenv-avaslatot készítenek az a^glegényadó felemcWsére. Ivogy lehetővé tegyek a házassági és gyermeksegélyek kiterjesztését. A legközelebbi birkanyuás egéa* gyapjúhozadékát a katonai kmcstár javára íotj-4 lalják le. Fe''emeUk a frontharcos szövetség segélyét a sebesü!tek, özvegyek cs árvák segélyezésének kiterjesztése céljából Az olasz tengerészeti építkezésekre a iefc-utóbb elfogadott törvényjavaslat 414 möÜÓ lírát bocsát rendelkezésre. Baromfietetés céljaira az olasz kormán) 100 ezer métermázsa gobonanemú bevitelét engedélyezte A minisztertanács még egy törvényjavaslatot fogadott el, amely a Szentszék és ar olasz állam kőzött létrejött konkordátumot meghosszabbítja. Az olasz fasosta nagytanács február 1 -én ülést tart. A megtorló remlsaAáhok et''eni tiftakozásut az olasz ijormány újabb jegyzéket htézett Egyiptomhoz i " A jegyzék utal ana, nogy Egyiptom nem tag)» a Népszövetségnek és a megtorlások életbe» léptetésérc fe! sem szólították, a most l*. alakult helyzetért tehát teljes mértékben az egyiptomi kormányt terheli a felelősség. ^«WWVWW» 1 Ha nem gázolnak a lémet >né& becsületébe, akkor Németország a világ legbékésebb állama lesz Berlin, január 31. Az egész német birodalom lelkesen megünnepelte Hit''er kancellárságának harmadik évfordulóját. Berlinben felvonultak a rohamcsapatok, hogy meghal!gafsák a kancellár ünnepi beszédét. A kancellár beszédében köszönetet mondott a régi harcosoknak. — Mindent, amivé lettetek, nekem köszönhettek — mondotta — és én is csak általiatok lettem azzá, ami vagyok. Beszéde során kifgtette azután a kancellár, hogy Németország sohasem voít olyan egységes, mint <ína, az a kevés ember pedig, aki ellensége a nemzeti szocializmusnak, csak azért ellensége a kormánynak, mert szabaddá és erőssé tette Németországot. Hangsúlyozta a kaneellár, hogy Sikerült vásárolnom sok száz méter maradék külföldi M PÜ szövetet. Hihetetlen olcsó árakért kedves vevőim rend el kezesére bocsátom. és most itt* i IEIIHT llllíZlil Németország a békét ke.eii, mert szereti a békét, ugyanakkor azonban a német nép megvédi becsületét, mert becsület nélkül nem élhet. Ha a német nép becsületébe nem gázokiak, akkor Németország a vOátf legbékésebb áCtma lesz. Németország ma már erós állam; a németek többé már nem védtelen helóták, hanem szabad és öntudatos világpolgárok. Ezért áldozatokat kellett hozni és a németség a jövőben is meghozza a szükséges áldozatokat. Hitler beszédét ezekkel a szavakkal fejezte be: — Az évfordulónak ezen a napján megismételjük régi harci esküiket, mely szerint fétekm és tétovázás nélkü» tesszük kockára életünket népünk és a nemzeti szociálisai mozgalom érdekében- Félelem és tétovázás nélkül hajlandók vagyunk bármilyen harcot felverni, amit ránk kénysze- , a., rncocjc- Féleíem és tétovázás nélkül hozzuk meg azokat a határozatokat, amelyek elkerülhetetlcnai szükségesek. Ez a harci eskünk vezessen bennünket a jövőn. át. 19 ''6 február l. ir-j.i 7?e3s: — PtftiÉitúkp Ptovtt éa SjwtiÉwriwp tau «iwkaDAnl székhety. Kozma Mikkfc belügy miniszter szombathelyi látogatása alkalmával kije jentette, hogy az egyik dunántúli orvas-fcamarát Szombathely kapja meg. Ugyanekkor olyan hírek érfaeztek, hogy az egyetemi városok orvon kamarát kapnak, fcbból következik hz a feltevés, hogy Dunántúlon Pécs is orvos-kamarához jut. Elvi áüespont az, hogy csekély számú, de nagyobb területekre kiható kamarákat kell létesíteni. A napokban azután az iDctékes minisztériumban az orvos kamarák létesítéséről szóió tervezet eltószüh és ez a két chmántúli Vámárát valóban Szombathelyre és Pécsre "helyezi. — Uj ttfenftkstormelfei intéző Zalaegerszegen. Pngiy Ferencet a saját kéjeimére a földművejésügyi raimsxtcr etküg viselt vármegyei gyümölcstermelés« intézői állásától felmentette és utódául Rozsnyay József otí. kertészt nevezte ki. aki február 1-én kezdi meg működését. — Halálozás. Súlyos csapás érte keszthelyi munkatársunkat, Kozmszkv Lászlót, akinek Édesapját, Kozinszky Jenő ny. Máv fötávirászt hosszas szenvedés után életének 59-ik évében, Január 29-én magához szólította a Mindenható. A mcgt>okÍogu!t hűlt tetemeit ma, pénteken délután 3 órakor Keszthely1 ün társadalmának nagy részvéte mellett hcívczték örök nyugalomra a keszthelyi katolikus temetőben. A mélyen sújtott család iránt osztatlan részvét nyilvánul meg KesztheSen. — A pénzügy igazgatóság megvonta a trafik jogot Sremelő-Slnger Mártontél Megírtuk annakidején, hogy a budapesti rendőrség nyomozást indított Szemelő Mártonnak, a nagy kanizsai nagytrafik egyik társtulajdonosának lel kutatására, aki Budapesten gyógy kezeltette magát, majd eltűnt A nyomozás során derült ló. hogy Szemek") Mártont tulajdonképpen Server Mártonnak hívják és a hadirokkant ri met jogtalanul használja. A zalaegerszegi pénz ügy igazgatóság most megvonta Szemeló-Sanger Mártontól a trafikjogot. Szemelő még mindig ÜKmeretlen helyen tartózkodik. — A vér felfrissítése céljából - tóváltkép középkorú férfiaknak és nőknek — ajánlatos néhány napon át korán reggd egy pohár természetes «Ferenc József» keserű vizet inni működést biztosit. — A szombathely i Szalézi Intézet most fejezte be új kultúrházának építését. Az avatás február 16-án, vasárnap délután fél 6 órakor lesz műsoros ünnepség keretében. — A Bárány kávéházból szombaton, február 1-én este ■ szktházi zenekar hangvera*» — Országosan rendezik a cigányzenéié* rendjét. A belügy miniszter a nemrégen megalakult Magyar Cigányzenészek Országos Szövetsége alapszabályait jóváhagyta. A minisztérium az alapszabályokba oly rendelkezést iktatott be, amelynek alapján már a közeljövőben várni lehet a magyar ágányienélés rendjének és megélhetési feltételeinek országos jellegű hivatalos rendezését. — óriási érdeklődés kísért a zalaegerszegi iparosok meghívóján és a lapunkban már közölt remek műsort. Siessen helyet biztosítani Számozott jegyek kaphatók Vámossy késmü-vesnél és a Klutúra-nyomdában. Aki tévedésből meghívót nem kapott és arra igényt tart. a meghívót Tóth Gyula üzletében átveheti. — Aki zeneszóra Incselkedik a halállal Egy különös és életveszélyes táncmutatványró! kőző! rendkívül érdekes képekkel illusztrált cikket a Délibáb legújabb száma. Beszámolók a színluzi bemutatókról, érdekes intimitások a kulisszák mögül, szórakoztató cikkek és novellák, gazdag ri dió-rovat, kitűnően összeálLL tott műsorra'', a filmvilág eseményei és a legfrissebb hollywoodi beszámolók teszik változatossá a DeSbáb új számát, melvnek ára 20 fiHér. — Időjárás: Mérsékelt légáramlás, sok helyen még köd, kivált az ország nyugati M6-boa, egyes helyeken kisebb eső vagy bó-záptor, az éjjeli lehűlés kivált keleten valószíriG. a nappali hőmérséklet bkonytaUi. RÖVID HÍREK a nápotyi kikótóból ma reggel 3.200 sor katona és 2.400 feloeteárg« indult el hxyto Keletafrikába. L6<xm József budapesti hmtwaeíféd reggel féltékenységében összeszurkálta kcsstf a tőle külonváttan élő feleségét, majd haza-rohant és szívenszúita magat a férfc meghalt, az asszonyt válságos állapotban kórház*» szállították. Kovács Bertán magyar mérnék, ala Re chendorfban él, megszerkesztette az eddigkg-tökéletesebb vuágűnakétát, amelyet íebniAr első napjaiban bocsát útjára. a svájci hadsereg teljesen modem lösz» raktárat épít a Thun-ui környékén. Satíakba robbantott üregekben raktározzák d a lőszer-anyagot. Borzalmas katasztióia tortént Kalkutta kö zrlében egy szénbányában. Bányalégrobhanás következtében tűz ütött ki a bányában és a eaerencsétlenségrvek öt európai és több, mmt 200 bennszülött halálos áldozata van. H«láJo» kimenetelő autóbaleset érte Ckxkm Holmest, a montecarló» autóverseny egyik résztvevőjét. Felesége, ala szintén mellette iiH. csak könnyebb sérüléseket szenvedett. szívélyesen fogadtak londonban a magyar frontharcosokat. London, január 31. a magyar frontharcosok -nak egy küldöttségv is kint járt Londonban V. Qyörgy király temetésén Takách-Tholvay gróf vezetésével, aki kijelentette az MTI londoni munkatársának, hogy az angol frontharcosok meghívására most járt először Londonban a magyar trontharoor küldöttség, hogy kimélyítse az eddigi barati kapcsolatokat. a magyarok a legszívélyesebb fogadtatásra találtak az angolok részéről. kísérlet a dunavölgyi államok politikai helyzetének megsz1larditasara. Párt»., január 31. Károly román király Pá-risba érkezett Londonból. A Liberté c.. lap szerint Románia a közeljövőben értekezletre Hívja meg Párisba a szomszédos államok megbízottait, hogy ott nagyfontosságú döntésekre tegyen kezdeményező lépéseket. Ezek a tervek a Dtmavölgy politikai helyzetének megszilárdításával varrnak kapcsolatban. Károly király az angolok helyezésére támaszkodva személyesen lép fel majd ebben az irányban. beteg a papa. Vatikánváros, január 31. Vatikáni jelentés szerint XI. Pms pápa könnyebben meghűlt. Az orvosai szerint nem ad nyugtalanságra okot az egészségi állapota. meghalt kondilis tábornok. Athén, január 31. Kondilis görög tábornok ma szívszélhűdés következtében meghalt Az utóbbi időben élénk szerepet vitt a görög politikai életben. borzalmas vasúti katasztrófa japanban. Tokió, január 31. Észak japánban súlyos vas-úti-szerencsétlenség történt Egy személyvonat az elébe zúduló hógörgeteg miatt kisiklott és az utasok közül mintegy ötvenen halálukat lelték. i ROMÁN 1A OLAJSZÁLLÍTÁSI SZERZŐDÉSE OLASZORSZÁGGAL. London, január 31. A Daily Mail szerint Románia szerződést kötött Olaszországgal, melynek értelmében Romáivia a keletafrikai hadviselés céljaira 1937 tavaszáig elegendő kőolajat szállít Olaszországnak, ha az aranvban fizeti a vételárat. JUGOSZLÁVIÁBAN KUKORICÁBAN IS FIZETHETIK AZ ADÓT. Belgrád, január 31. A jugoszláv korm^iy ma minisztertanácsot tartott, amelyen elhatározta, hogy a kisbirtokos és kézműves adóhátralékát kukoricával is fizetheti 1930-ig visszamenően. Nincsen párja sehol az clgmfedb vtzncfc, Mert hűséges öre jókedv • egészségiek. — fia tág a feje és szédül, ha teltaéget bélizgalmat, gyomorégést, vértódulást, tzoctXN gást vagy szívdobogást érez, igyék minél dót* valódi «F«enc József» keserüvizet, mert ez a gyomor és belek működését előmozdít^ ^ cpekiváia&ztást fokozza, ax anyagcserét me*. fekíü és a vérkeringést fölfrissíti ™ .LUUlllfMYli''i'' '' .........."^«V^U Eszperantó hírek Magyar cserkészeket Iltak vta-dégül az angol <m(wm tábor- A Cserkész Esapemntisfta Uga által 19% július 18—29. között lpewidi angol városb« rendezendő cserkésztáborba vendégül hívtak rmgyar cserkészeket A tábor résztvevői meg. látogatják a londoni központi cserkésziroda és a ÖüwcS parkot, ahol az angol cserkéaz-tiszteket képezik ki. Magyar Író eszperantó e&ad&al hetven francia városbaíi. Mekg ünnepléssel búcsúzott el a budapesti ERA eszperantó klub étkétől, Baghy Gyufc eszperantista írótól, aki irodaira körútra uta-¿ott, melv több hónapig tart Baghy több országot, köztüjfc''-JO francia várost lártogat meg az ottani eszperantó csoportok meghívására irodalmi előadásokat tart eszperantóul. Eszperantó a brazil béfyefjefet* A brazíliai posta új SevéJbélyegét, meíy a Rio de Janeiroban rendezendő vásárt hirdeti, eszperantó szöveggel is kiadta és külföldi áh mertetóin mindenütt alkalmazza az eszperantó nyelvet. Ez annak a propagandának az eredménye, melyet a brazíliai vásár eddigi eszperantó nyelvű kiadványaival elért. A »Lengyel vér« (Üóelőadása. aszperantó rá- A brmtiu rádió eszperantóul .előadta a Lengyel vér rí mű operettet. Ezekkel az esaperantó nyetvű előadásokkal a brünnti rádió az eszperantó nyelvet a külföld számára haszrul> nyH-vei között* az első helyre emuaJfce. SPORT A BELÜGYMINISZTER DÖNT A ZTE—ETO ÜGYBEN. - Emlékezetes az a bajnoki mérkőzés, melyet az ősszel a ZTE Zalaegerszegen játszott a gyóri ETO ellen és amely az ekó félidő után a játékvezető elhamarkodott rendelkezése következtében félben maradt A történtek felett tárgyilagos kritikát mondottunk és megállapítottuk, hogy az események fő dőidézője a játékvezető volt. Az ominózus ügy végigjárta a sporrfórumokat Az alszövctség hivatalos szervei a ZTE ártatlanságát állapítván meg, — helyesen és igazságosan — a mérkőzés újrajátszását rendelték el. A győriek fellebbezése folytán a Labdarugók Szövetsége az alszövctségct új Ítélethozatalra utasította Az alszövetség a mult napokban az MLSz elnöki tanácsának utasítására a következő ítéletet hozta: a mérkőzés két pontját 1:0 gólaránnyal az ETO javára írta. Tehát eszerint a helyzet ma az, hogy a mérkőzés a zöldasztalnál az ETO javára dőlt el Fel volnánk háborodva, Ita nem pislákolna előttünk az igazság fénye, amit a belügyminiszteri döntéstől várunk. Sok méltánytalanság érte a ZTE-t és vele a zalai futballsportot ebben az ügyben, de a minisztert döntésig ezekkel nem foglalkozunk. Egye* azonban már most leszögezünk: legjobban csodálkozunk az alszövetség et''entétes ítéletén. Véleményünk szerint helyesebb lett volna a jogerős döntést bevárni Bízunk a sport legmagasabb hatóságának, a belügyminiszternek döntésében és meg vagyunk győződve, hogy az az Ítélet, amely majd elhangzik, olyan lesz, amilyent a sportkövetelmények megkívánnak. Nemcsak egy egyesület, de egy város érdelcérál is szó van. A reményt nem adjuk fel és hisszük, hogy a hozandó miniszteri ítélet visszaállítja majd * nyugalmat. 96 február SZÍNHÁZ ? LdKt asztalokat foglalni a kabaré-estre. Mint wcrctes, a színtársulat február 2-án este fél 9 Ofji kezdettel nagy kabaré-estet rendez a Bá-riíiy kávéházban. Á kabané-est iránt »gen élénk érdcüódés nyilvánul meg. Erre va''ó tekintettel az igaigatóság ezúton értesíti az érdeklődőket hogy a kabaré-estre asztalokat már lehet előjegyzésben kfogiajní a színházi pénztárnál. HETI MOSOR: 31 -cn, pénteken: Férj csere, operett. (Csak felnőtteknek-) • 1-én, szombaton: Marica grófnő, Káinén Imre operettje. 2-án, vasárnap délután 3 órakor: Három env ber a hóban .operett ; délután negyed 6 órakor: Bécsi tavasz, operett; este fé! 9 órakor: fjajrv kacagó-est az Arany Bárány kávéházban. 3-án, hétfőn: 120-as tempó, operett. 4-én, kedden: Az Ur katonái, dráma. 3-én, szerdán: Szedő MU^ós dr. vendégfek léptével: Varázskeringó, Strauss Oszkár operettje. t - Színtlázi elővételi pénztár a Bárány kávéház-tan Színpártoló egyesületi bérlctszeHénycket ciponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszefcéu nyéket fél l-ig váltanak be. '' Az előadások hétköznapokon pontosan nc-g) cd 9-kor kezdődnek. slrass-MJjwefc, strass-csatok, fémgömbök, rnüadiszek, bojtok és sodrott ö?ek férfi ingek, nyakkendők, selyemsálak és zoknik nagy választékban Deutsch Hermán cégnél címzett ismeretlen KABOS — RÁDAY — GOTH ZI HÍRLAP MOZI AGAY IREN Premjer szombaton az Edisonbani Karácsonykor ürax-pi Hímnek hozta ki a Royal Apolló. Szem bem játszották Az új földesúrra'' és ez a legjobb kritika rá, hogy így is megállta a Itelyét. Három hóüg pergett egyfolytában a legnagyobb befogadó képességű pesti moziban. Rendezője Gaá*. Béla, színhelye a napsütéses Ba''atoa, íze a humor és a romantika. A briliáns együttes élén: Agay Irén, Kabos, Ráday, Vaszary Piri, Góth, Oóthné. Az a jezóje, hogy a Hyppolit óta ilyen film még nem volt, amely annyi vidámságot hozott volna. Kabos egyik főszerepben egy dadogó bicik''ikölcsőn-zót játszik és a párja Vaszary Piri. Nevető görcsöket kap tőlük a nézőtér. Külón említjük meg a ffim muzsikáját. Már az első előadásról úgy távozik a közönség, hogy együtt dúdolja a slágert: Az én babám vasúti — és elandalog a másikon: Ugy-e, liogy nem felejtesz el. Nem kell toltakodni, ha eiőre váh jegyet. Már a vasárnapi 3 órai jegyeket is árusítja a pénztár. Jegyelővétel naponta délelőtt 11 -12-ig, déL után az előadás kezdete előtt egy órával. Telefon 251. — 100 tagú rendezőség dolgozik a Zalaegerszegi Iparoskör és az Iparos Dalárda február 2-án tartandó nagy hangversennyel egybekötött mulatságának előkészítésén, mert a rendezőség vissza akarja varázsolni a régi, jó hangulatú, hagyományos iparosbálokat. — A Bárány kávéházban szombaton, február 1-én este a színházi »¡vakar hangVersaf- nyez. CÍMZETT ISMERETLEN Ez az a fflm, melyet vár a közönség és aroefynél kimulatja magát A békés magyar polgárnak, a dolgozó magyar embernek nem lehet semmiféle bántódása ebben az országban, mert elég elhatározott férfiak állanak a kormány élén ahhoz, hogy csírájában elfojtsanak minden olyan demagógiát, amely lázltást szít és a rombolás irányába vezet. GOMBOS GYULA RftDIÓ Péntek, január 31. Budapwt I« 7: A hasis nyomában. (Riport tjpiptomró J Gass Imre előadása. 7.30: Bodó Érzxi éneket 8.10: Kis színpad. 9.20: Pátria lemezek. 10; Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 11.15: Csorba Oyula és cigányzenekara muzsikál. Budapest II. 6 10: Magyar sza''onőtös. 6 25: Gyorsíró tan folyam. 7.35: A ''Száz könyv* sorozatban Babits Mihály beszél vThacteay Huj- ság vásárá«-ró!. Szómba:, február 1. Budapest I, 10.20: Mikes Kelemen Jeveietbóí.. 10.45; A belváros plébániatemplom márt miiem ék. U-merteti Mesterházy Jenő. 12.05: Járóka Feri cigányzenekara. 1.30: Hanglemezek. 4.10: Hám László meséi. 5: Mit üzen a rádió. 5.30: Saer-vánszkv szalonzenekar. 6.45: A chi''ei Andokban. Matolav/Tibor útirajza. 7.15: Palló lirnt dr. cnek*v 7.50: Oózfurdó. Kosztolányi IVzső elbeszélése. ,8.20: Néhány szó a bécsi közvetítésről. 8.30: yt bécsi rádióállomás műsorának közvetítése. -< Ausztria népzenéje«. 10.10—12: Farsangi muzsika. — 10.10: Bura Sándor cigányzenekara. 10.40: A Mándhs jazz műsora. 11.10: Kas Béla cigányzene kara. 11.35: Outtenberg jazz műsora. 12— 1: Pertis Ihdi cigányzenekara Ezi a kŐzvetft<fcflt a bécsi rádióállomás is átveszi. Budapest II. 5: Mlwx''« üzenetek. 6.10: Mezőgazdasági félóra 7.20: A költő élete ha-lá''a után. Rubinyi Mózes íc ¡olvasása Mtk&zánth Kálmánról 8.20: Hang .emezek. CSIPK ^^S^A Rí ♦ PÁL Él INDRA cégnél Mmlmmgmr»xmßmn Telefon; 170. Mm a JULII BUr-kn Alkalmi aiándéknak könyvek dí$zlevéípapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL Névjegyek és minden egyéb teléiw kivitelben ZALAI HÍRLAP <936. február h fa. erö9 xamet GYARMATI kávé A BUDAPESTI ERTEKTÖ2SDE VALUTA ES DEVIZA ÁRFOLYAMAI. ftlSÜk: foci 16 65-tG tr. 56<C 37« korcn* 14-15-14-35 Dán korona 74*35-75-15 Dinár TÍO-T9& Dollár 32900-33900 Francia trrak 2W0-2MC Kotlaodl 229-30-23130 Un©ei iVofy 63-70-64 30 Ua >00-3-15 Un «0-415 Ura 2990-30^5 Márta 136-13T6U Norvég koron* 83 70-84-60 Osztrák schilling tt-SO 70 Svájci frank llü*70-11 Svtd korona 85 80-06-70 ntüu i Aautefdaa» BC''rtwJ Berita Buft <iesl Osztf Loffkic Milano Newyork Pária Stockholm Varaó Wien Zürich budapesti termenyjelenteiv Boxa 77 kg 1815-1^20. (téréb) 1765- 17.80 (tirnr ) 78 1810-18-35, (egyeb) 17-90-1805, T9kg. (ttvr.) (egyéb) l®05 -18*20 (8 uvj ¡f^-18«. (egyéb) 7ö3C----- 1600—16 iO, »ip4 a zab 17.»-17.65, 12J0 12G3 raoyzst gyengébb, forgaJora: csekély. "«"•.»»«w» IOW-IBÍUIMUIJ (egyéb) 183C-1840, rota (pe ■>«.) oj 17 40— 160tl aOrárpa 1800-19 00, teügen 15 45—15^5, omfam •n«nir> rtnn ja*©» A nmii« I Mustos atzi OAMO maotam jöjmt .< KormtZKt Uszvó it nudcu júist/ Fizbssgb eli a JEILU IliLir-ra! 22W-23I-3C 7*2-7* 135^-135« 3-41-3 «0 79 20-79-80 76-15-86.47 85í0-7fríC 1705-1753 »98-30« MWO-347''IO 2*32-2*1* 14*07-17-07 4*11-4 47-89-10-8^85 6415-6^55 tlO-SO-lll-éö APRÓHIRDETÉSEK MODERN háromszobás takís parkettával, vízvezetékkel kiadó. Bővebbet Fudw és Orósz-n£L ^ MODERN HÁROMSZOBÁS £S EOY OAR-ZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. BORT, BORSEPRÖT és minden , egyéb szeszfőzési anyagot a legmagasabb árcn vásárol, vagy pálinkára becserél Oáti Ujos központi szeszfőzdéje, gróf Apponyi-utca 13. sz. Ugyanott páinkaeladás literenként is. SZÉPEN BÚTOROZOTT szoba zongora -használattal hölgynek kiadó, ü''m a kiadóban. hirdetmény. Az 190? évi y. tc. 20. szakaszában elrendel időtasakos mértékhitelesítést ZaUegerszqg megyei városban a folyó c\i február hó 10— 29-ig tartja meg a nagykanizsai m. lár. mértékhitócsító hivatal a piactéren lévő helyiségben. Minden mértéket, üctve mérőeszközöket használó fél (kereskedő, gazdáikodó, piaci árus, tejárus, korcsmáros stb.) köteles azokat időszakos hitelesítés régett bemutatni. Aki ezt elmulasztja, azt a magas pénzbírságon kívül még a mérőeszközök elkobzásával is büntetik. Azok a felek, akik a hivatali névjegyzékben már szerepelnek, egyenként kapnak felhívást és értesítést a hkeeshés idejétől. Ajánlatos, hogy az idézésben feltüntetett időt pontosan tartsák be, mert csak ez esetben vehetnek részt a legkevesebb időveszteséggel a hitelesítésben. Akik a hivatal névjegyzékében még nem szerepelnek s így külön felhívást nem kapnak, felhívás nélkül kötelesek mérőeszközeiket hitelesítésre bemutetni. A íiitc''esHésre vonptkozó egyéb tudnivalókat a városban kifüggesztem tájékoztatók íarta.''-rnazzák. Polgármester- V Figyeijt HAVAS kézimnnk*-és szőnycgfonaUi. Babirnha különlegességei legmegbízhatóbbak. Vass Lajos írás és ekszeresz Zalaegerszeg, (a megyeházzal szemben) OLCSÓ é* MEOBIZHATÖ TI KI Göcsejiek irlsa és ékszerésze Legprecízebb óraiavitd mübdy Varga Lajos (Tlkn őrit- és ékazarész Rákóczi ut 5. sz. írógép ésszámlálógép ^»HTrld ERIKA d| táska géo P 175 Remington Írógépek bizományi lerakata, javítások, bendnfflrdök, jókarban " tartás. — Arany, ezüst dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, Írógép műszerész, Zalaegerszeg. (Máodi patika mellett) Nagy megtakarítást ér el, ha ezen kömiyfl égbetó, magas kalóriája ffitő szenet nálunk vásárolja. 100 hg. la hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL Telefen: 89. Tessék próbafűtést alkalmazni. A legkisebb téléit házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás. Nyomatott Kakas Águsíuu iócjrvz:)uauUjábei, Zalaegerszeg, p M1936. 27. szám. in 8 ffiiír. Február 2. Vasárat». §¡11 ÉÉÉ Szerkesztőségi telefon: 80 P OLITIKAI NAPILAP Nyomdai telefon: 13J. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. Miy ű Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő SYLVESTER PETER JA Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 9 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. Beszéde további során statisztikát adott a gazdák megoszlásáról Bethlen, hangoztatta az egészséges kis- és középbirtok szükségessé gét, azután megemlítette a keresztény tókc elhelyezkedésének lehetőségeit Kishitlxzomá-nyok alakítása helyett örókbéricti rendszeri ajánl. A beszédet a Ház áSalános heíyesíése kísérte. Némethy Vilmos azt javasolta, hogy-egy ezer holdas birtokot szövetkezeti alapon adjanak a sommás munkásoknak. Rajniss Ferenc mondott ezután nagy beszédet. Kijelentette, hogy * javaslat megteld a konzervatív k/hoteíményekiek éc meg a legtüzesebb aUúotmányVé4ó sem fedezhet fel benne diktatórikus tendenciát. Bethlen nagy beszéde a Házben a hitbizományi levealat mellett Budapest, február 1. A képÜselőház pénteki ¿¿¿sen Bethlen István gróf nagy érdeklődés Betett szólt hozzá a hitbizományi törvény-kvasiathoz. _ A miniszterelnök — mondotta Bethlen — politikai elgondolásainak gyúpontjába a föVi-Ertokpoütikát áHrtotta és ez a javaslat egyik fejezete annak a trilógiának, amely a föld-bcrtokpolitikát szolgálja. Megszavazom ezt a javaslatot, mert a birtokpolitikát kérdést tó faál et&dW a szociális, gazdasági és egyéb nehéz kérdések atmoszférájából. A fiatal képvise-óknek is azt ajánlom, hogy a birtokpolitikai kérdést ne tárgyalják a túlfűtött hangulat hangnemében, mert ez nem használ tz országnak. Ez a kérdés nem világnézeti kérdés, hanem kizárólag gyakorlati politikai és gazdasági probléma. - ¥ v '' Az alispán bizakodó hansu évnegyedes jelentése Minden vonalon örvendetes, lanu javulás mutatkozik. — Elismerés a jegyzők iránt ZHaegeroDcg, február 1. A törvényhatóság februári közgyűlésére eüctszüH kz alispán év-Mgyedes jelentése. A jelentés a vármegye gazdasági helyzetéről tróha, bizonyos ¿myaLati javulásról tesz emktést A gazdasági viszonyok következménye, hogy a közigazgatásnak mindinkább kei! foglalkozna a gazdasági és szociális problémákkal A fcjlódó és változó élet a közigazgatást majd-wm naponként új és új helyzet elé álfítja, működési köre mindinkább kibővül és mind-jobban eltolódik a nehéz helyzetben a gazdaági és szociális kérdések megoldása felé. Varmegyében a közigazgatási tisztikar ezirá-Qyú munkáját megkönnyíti az, hogy a köz-KTÚlés is, a közigazgatási bizottság is a gazdasági helyzettel állandóan behatóan fogtál-^^ és a közigazgatási hatóságoknak ide-**»tkozó feladatkörére állandóan irányítást ad. MegtmVébeják a jeientés a vármegye Ukos-tígánalc magas színvonalú állampolgári köte-¿sségtudásáról, amelynek eredménye az, bogy a nyomott gazdasági helyzet eftenére az cgész ^nnegye területén aáö«tetíitt bétoe, nyugira uralkodik b a törvény és 0 hatóságok iránti tisztelet mindenütt kifogástalan. Az cinruH évben a köztartozások az etóaö Hnéi nagyobb százalékban folytak be. Az ^yüttcsen kezelt adókban befolyt a kivetés illetékekben pedig az 1935 évi dóírfa »Wft-a. CHyan eredmény ez, ami elsősorban a lakosság köteksségteifesttfe» d&M és biztató reményt ad ana, hogy a sok küzdést átélt lakosság szorgalma és xmnkája a legkisebb javulás ideiére gazdasági életét biztosabb alapokra tudja fektetni mert nehéz időkben, szegényen és megkopottan is fokozott kötelességtdjes ítést végzett és óriási anyagi áldozatokat tudott hozni A megye háztartásában a fenn írtakkal összefüggően javulás jelei mutatkoztak. A nyugdíjakat pontosan kifizették és remény van arra, hogy a jövóben is pontosan fizetik. A vármegye háztartásának és a községeknek költségvetéseit letárgyalták és elfogadták. A vármegyei pótadó a megyei városokban, nagy-és kisközségekben 9.7o/0, a nyugdíj pótadó városokban 2.Qo/o, nagy- és kisközségekben 23.30/0. A községek pótadója — összesen 502.943 pengő ái!an»ígély beálltásával — átlagban 66<yo. A községi háztartások helyzete az 1936 évre már nagyfában és általában rendeztetett örömmel tesz jelentést az alispán arról, hogy a vármegye jegyzői kara szorgalommal, k*Bö hozzáértéssel és leftlknmctca odaadással teljesíti kötelességét Az ¿nségaköóról szólva a jelentés megjelöli a segítés módjait: a munkaképtelenek csekélyebb mérvű, termésaetbená támogatást kap-cttk, a munkaképesek pedig a nagyobbsaahású útépítési és útjavítási program során lesanek foglalkoztatva. A tűzrendészet fejlődésíébeu határozott javulás állott be. Ma a megye terüietén 198 elfogadhatóan jól működő CűzoJtótestüJet van. Nem működik még tüzodtó-dg 77 községben, s 78 községben nincs szakképzett paran csnoft. A jövó évben, ha a háztartási helyzet mvgeo gedi, ezek a községek is küldhetnek tanfolyamra kiküldötteket. ! Az 1935—36 tanév megnyitásakor 44.172 mindennapi tankötelest itkoBtatak be. A nvegyo területén 389 elemi iskola működik, ossjxson 519 férfi és 284 nötanhóval. A körzeti iskofaL-felügyejók száma 12. Beszámol a jelentés a népművelési bizottság programjáról, a népkönyvtárakrój, a balatoni megyék népművelói ettadóloépaft tanfolyamáról. Az egészségügyi visaounyok általában kielégítők voltak. A születés éa hMmM adatai kedvezőbbek az eUVzö ne&c«ftvfciéi Fertőző betegségek aránylag csökkent számban jelentkeztek. Örvendetesen apadt a difté-nm. A knti-i járásban a mult évoen cgyetkn drftéria megbetegedés sem fordult eló. A falun népnek nagyon sok helyen nem megfelelő a vize látása. A kutak ke£V. átszerelésére és Idórozó berendezések beszerzésére volna szükség. A két meyr, et városban pedig: ekxiázhatrthsn zü^ség a városi v.zveze-t&rk kiépítése. Tárgyalja a jelentés az dmebeUgek eHie-lyeaésének Nehézségért Erre nézve a közgyűlés tárgysorozatáb.m külön pont szerepel a zak-egersiscfi kórház elmeosztályának kihelyezése a volt szanatórámképületekbe. A népékiurezés feljavítására az aiaspin oksó, adómentes cukor forgalotnbaiKxztttalára tesz javaslatot. A népesedést rfatiszuka szerint Zalamegyé-ben a nuüt ne^y>Nlévben a születések száma 2474, a halálozásoké 1568 voH, a természetes szaporodás 906. Az állategészségügyi viszonyok jók, a ragadós áTatbetegségek áüandóan csökkoaM*. A sertéspestis elleni szimultán oításokat a mull évben is folytatták. < Az állatvásárok forgalma, lényeges változást nem mutat. A marha- és hízottsertésárak milcg emelkedtek. Megemlékezik a jtíentés az exportvágásokról, valamint a külföldi áFatkivi-telróí, ami szép számot mutat A vármegye mezőgazdasági állapotáró! szólva, a vetések telelését kielégítőnek mondja a jelentés. "Beszámol a földművelésügyi miniszter tengeriakciójáról, a rozs- és búzavet«^ magiak cióról. Szép eredményeket értek el a szőlősgazdák a csemegeszőlóértékcsítés terén. Borokból a gyengébb minőségűek keltek d inlcább. A mezőgazdasági munkásság helyzete tűrhető. Részletesen beszámol ezután a jelentés a közutak állapotáról és a végzett munkán^ végül a közigazgatási hatóságok ügyforgalmáról ad statisztikát. Ilyen bizakodó hangú, kielégítő jelentést ró-gen hallott a vármegye közgyűlés*. Isten segítségével, úgy látszik, mégis csak javul " lassan a helyzet. ZALAI 1936 február 2. o* 1863 óta VILÁGMARKA! & Sobmldtbaner-féie hescrüwiz 70 ér óu kinróbill, áliilmltUo, tenrííiclc« h»>hJ|tiS. Cl*« mir Iii pohárral. - Hfhmt* Mm»rtt*itm I» 56 (WUrirl. A klskanlzsal petíció eredménye: egy mandátumot még nyeri a NtH Nagykanizsa, február 1. A legutóbbi kanizsai községi választisok clicn több panasz érkezett bc. A kiskantizsai eredmény ellen Szabó Győző és társai, Denc József és társai. Horvát Lajos és társa, az egész választás ellen pedig Babochay Oyörgy és dr. RotschiW Béía adtak bc panaszt. Az igazoló választmány mo>t tárgyaltJ az ügyet. A tárgyalás során kiderült, hogy egymás betett, valamint kétszer is maguk helyett. Héthavi börtönt kapott egy tolva! zalalövői napszámos többen szavaztak az azonoá nevű ktskantzsa: nyilas választók. A szavazólapokat pontosan felülvizsgálták s újból összeszámolták ai ered-ménvt. • Ennek alapján megállapították, hogy Kálovics Sándor NEP jelölt több szavazatot kapott, mint a nvil*-« MiirCecz Károly, így a harmadik nyilas kiesJt cs helyébe a NEP képviselő kerül be. A Babochay-Rotschild p«j\aszt elutasították. Zalaegerszeg, február 1/ Szombaton délelőtt egy aránylag jólöltözött, középtermetű fiatalembert kisért a fogházór dr. Pénzes László törvényszéki bíró szobájáha, A bíró hvomban megkezdte a fiatalember kihallgatását, aki eV mondotta, hogy Császár Jenő a neve, 29 éves. kzőccí születésű, zalalövői napszámos. Császárt, mint a vallomásából kideriih, a zalalövői csendőrön, kedden délelőtt tartóztatta le lopás bűntette címén. Császár ugyanis Mi der Jcnő zalalovó* gabonakereskedőnek \Xílt az át-landó napszámosa és a muJt év december közepétől egyik barátjával, Feiler József zalaiovői kocsissal állandóan fosztogatta gazdáéinak magtárát. A magtárból hol gabona, ho! lóher, lucerna, köles cs egyéb terménymagvak tűntek el. A lopásokat annál könnyebben elkövethették, mert a termények Feiler gazdá- Az olasz taltó kiáltványa Európa Hiúságához JI Cipőt jának, Masanczker József korcsmárosnak az udvarán voltak elraktározva. Az istállóban lakó két jó barát a padlásfeljárón keresztül könnyen bejuthatott a magtárba. A gabonakereskedő újév táján vette észre a lopást és feljelentést tett a csendőrségen. A csendőrök csakhamar kinyomozták, hogy a tolvaj csak Császár lehet, mert olyan költekező életmódot folytatott, ami feltűnt a fahiban. A gabonakereskedő kára 307 pengő. Ebből az összegből Császár a betörótársá-nak csak csekély reszt juttatott, a pénz jórészét ó költötte cl A mai főtárgyaláson a megtévedt napszámos beismerő vallomást tett és szegénységét hozta fel mentségül. \ rövid, pár perces tárgyalás eredménye: hét havi börtön. Az itékt jogerős. Feilert később vonja felelősségre a törvényszék. '' 3ó szemüveg. jó fényképezőgép jó fényképkidolsozás bánfai béla optika és fotoszaköxletébcn PÉCS. — ZALAEGERSZEG. kor a legszörnyűbb háború köszönt Európára. Ebben a háborúban azonban nem a politikusok, hanem az ifjúság fog harcolni. A politikusok, akiket már most nyíltan feljelentünk az európai mészárlás előidézéséért, ebben a harcban óvatosan hátul fognak meghúzódni. Nem Olaszország akarja a háborút, ezt már mások is megállapitották. Az október másodiki történelmi nevezetességű ülésen Mussolini azt vállalta magára, hogy mindent elkerül, ami a gyarmati összeütközést európai összeütközéssé változtathatná. — Ezért intézünk kiáltványt a^icurópai jusághoz és kérjük, liogy védje meg mind® eszközzel a békét. Olaszország minden eshető-, ségre jóelórc felkészült és készen át akár arra is, ltogy foggal cs körömmel védekezzék. v. Azt mond iák, hogy az államok függetlenségét meg kelf védeni. Ez hazugság! Genf elismerte annak szükségességét, hogy a barbár abesszineket művelt ellenőrzés alá kel helyezni. Kérdés, hogy ezt a mandátumot vajjoa Olaszországra fogják-c bízni, vagy i edig a mandátumok könyörtelen és jogtalan rendszerét alkalmazzák-e Genf bűmvszességével. c* minden .bcísu!ctí>cli kötelesség megsértésével? Ezek hát azok a nemes, igazságos eszmék,, amelyekért Európát tűzzel-vassal el kel pusjs-. pusztítani. Hogy elkerüljük ezt a szörnyűséget,, meg kell teremteni az európai diákság, ifjúság szellemi összefogását, létre keT hozni az európai szolidaritást, amely el kell, liogy Ítélje ezt a háborús politikát. '' ''j Róma, február 1. A Popolo d''lta''áa és az olasz lapok nagyrés;ae a következő kiáltványt intézi az európai diáksághoz, illetve ifjúsághoz: — Egyre mélyebbre csúszunk a szankciós lejtőn, melynek vegéu a háború áll Itt az idő, hogv a szankrionisták felelősségét és véráldo-zatú politikáját leleplezzük. Ez * poStika a legborzalmasabb összeütközést készíti elő. Ha ezek a politikusok átadják a szót a vérnek, ak- minőségben legjobbat, árban legolcsóbbat készit Ringbauer József uri és női cipénz ZAlAEGhRSZEQ, Apponyi u. 21 szőnyegei szépek Elsőrendű minőségű. kézzel csomózott, tiszta gyaplú magyar perzsát legolcsóbban vásárolhat a készítőnél. Kötött ruhák. blúzok, pulloverek mérték szerinti SZÁSZ SÁNDOR éli. ellenőrzőit háziipari vállalata ZALAEGERSZEG, Várkör 3. sz. k Színházi érdekességek Kevés darabot várt olyan nagy érdeklődés-, sel a zalaegerszegi közönség, mint Az Ur katoíiáM. Már maga az is az újdonság erejével Itat, hogy az egész cselekmény egy kolostorban játszódik le, ahol csoda történik, amelyet egy'' n^K nagyobb csoda követ. A kolostorba® ugyanis csodálatos módon meggyógyul egy'' kisfiú és ez a csodalátos gyógyulás végte£'' meggyőzi az isteni hatalom felsőbbrendűségéről a kis papi közösség egyik kétkedő tagját Ez a tulajdonképeni csoda, amelyet Emroe* Lavery amerikai író egy megrázó* dráma ke- 1 rctében dolgozott fel. Nemcsak a budapesti i sajtókritikusok, de komoly egyházi férfiak » a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoznak'' erről a megkapó darabról, amelyet a l>amtö tarsulat kedden este igen sikerűit szereposztásban hoz színre. Sokáig problematikus volt, '' hogy ki személyesítse meg a csodálatosak meggyógyuló kisfiút. Az igazgatóság Ugyanis htaba fordult az egerezegi iskolákhoz, sehol sem engedték meg, hogy az iskola növendékei kozul bárki is fellépjen színpadon. A direkdó ezek után Kőrösy Böskénc osztotta ki a szerepet, akinek rutinos művészete most is meg-Myél A társulatnak minden tagja egyébkent ambícióval készül az előadásra, amelynek érdekessége lesz, hogy a Zalaeger- . szegi Egyházi Énék- és Zeneegyesület is közreműködik megfelelő zenei aláfestéssel a siker érdekében. Dr. Szedő Miklós február 5-i, második vendégszereplése iránt is igen elénk érdeklődés 36 február ZALAI HÍRLAP Ivánul meg. Strauss egyik legbájosabb ¡¡lettében, a Varáaskcrmgóbon fogja me-Tt ci/agacltatni a színházi közönséget. A ven-Eiáték érdekessége lesz, hogy a kitünó íeracnekcs az előadás második szünetében Sl A függöny elé és a közönség szabad Sistíása szerint dalokat énekel. Dávid Magyar József hírlapíró vígjátékának, Dr. vagánykisasszonynak címe meglehetős avart idézett elő a színházi rovat olvasói ¡¿jótt. Sokan nem tudták ugyanis, hogy rmt rájut ez a szó: vagány. Aki Budapesten járt, {¿tisztában van vele, hogy a pesti zsargon az Angyalföld tipikus éjszakai alakjait, rongyos betörőit nevezi vagánynak. Ami Amerikában j gangszter, az Budapesten a vagány, csak jjcrényebb kiadásba«. Egy ilyen vagánykisasz-jjoirvról szól a Zalai HíiC^ap munkatársának ttóátéka, amelynek szereposztifeán a direkcióval együtt most töri a fejét a szerző. Két uí bekötő út a megyében Pénteken volt helyszíni tárgyalás Mindszent-gflán az ottani bekötőút kiépítése ügyében. Ott voltak dr. Tomka János vm.. főjegyző, Bercczky Vilmos államépítészeti hivataü főtök, Polgár Ferenc főszolgabíró. Minthogy a község az összes kőanyagot Jngyeíi adja, u építés biztosítva van. ^ Délután Badacsonytomajon volt tárgyalás a otmesgnlács—badacsonytomaji út ügyébe*''!, ndy út a tapolca—kisapáti, már megépített út folytatása és a legrövidebb út lesz a Balatonhoz Tapolcáról. Az érdekeltség itt is ingyen felajánlotta a szükséges összes kőanyagot, így a tavasszal mindkét út kiépül. És most jöhetnek a mesék... Mától kezdve a fácán begyesen tollászkodik a réteken a tavaszi napsütésben, a nyúl pedig valamivel nyugodtabban hajthatja álomra szegén)* kis üldözött fejét. Teljes Jesz a nyugatom, mert vadorzó, hiába üldözik a vaddal együtt, marad elég, de azért egy kicsit megkönnyebbül az állatvi lág: február ebedével megkezdődött az általános vadászati tilalom. Február 13-ig még két vadra szabad vadászni: szarvastehénre és szarvasborjúra. Nyulat csak február 15-ig szabad enni, ezután már a nyúlevés kihágás. Megmarad persze a szalonkára a vadászati tngedelem a tavasszal és őzbakra, májustól, de egyébként a tilalom július végéig tart Kivétel csak a ragadozó: rókát, vaddisznót mindig szabad lőni, aki tud. Most tehát fogasra kerülnek a puskák és — jöhetnek a mesék____Ki hányat lőtt, hogyan lőtt, mivel lőtt s hány vagonnal vrttc haza... Augusztus elsejéig mesékből élnek a vadászok. A vadorzók T>?m mesélnek. Vadásznak tovább. Zalaegerszegi Kölcsönkönyvtár Lord Rothermere-u. 4. sz. ÚJDONSÁGAI: Surinyi: EgyedÜJ vagyunk Fóthy: A Csodálatos völgy. Jdusich : Caesar. Brclmj Bruno: A Utfejü sas lehull. Neumann: Uj Caesar. Morland: A Oyillco« hold. Packard: A kék banda Levelek sazdatársamhoz Irta: Pömcal Dózsef IX. Valahányszor találkonmk, Gazdatáisam, mindig clóhozakodol azokkal a megfigyeléseiddel, amelyeket akkor szereztél, amikor ongetn meglátogatták Sohasem felejted el azt a lenyűgöző, szép látványt, amit egy virágzó csillagfürttábla nyújt! Cséplés után jöttél cl hozzám. Ilyenkor, augusztusban, a legcsupa&zabb a mező, különösen, ha száraz az időjárás. A gabonatermést már betakarították, sót a szem már ki is csépcltctett augusztus végére. A gabonatarlókat a jó gazda ilyenkorra már felszántotta, nem nézi azt. hogy a tarlóba őszi vagy tavaszi növény kerül-e. Augusztus végérc a takarmánynövények szénája is bekerül núr a pajtába, kazalba. Nincs más kmt a mezőn, mint a kukorica, répa, a burgonyának már csak az elszáradt szára Látszik, hisz "ilyenkorra már a kukoricának a levele is sárgul... Csupasz a mező, őszül a természet... Milyen ilyenkor a virágzó csillagfürt? A színtelen ga-zokkal borított tarló, a száradó szántások között, élénkzöld levéltömegben milió és millió fehér fürtös virág... mint a Szaharában az oázis! Mint kietlen, kiaszott pusztaság után erdővel szegélyezett, csipogó vizű cscrmc!y-lyd kétfelé osztott vadvirágos rét! Mint hónapos szárazság után az éltető, felfrissítő nyári cső... Ez a virágos csillagfürt a nyárvégi mezőben! Nem tudtad megérteni azt, amíg meg néni magyaráztam, hogy nálam miért nincs tarló, miért borítja a szántásokat mindenütt a csillagfürt, miért* olyan zöld az én mezőm nyár gén, njint a másé nyár elején? Miért? A válasz adja meg a feleletet arni a kérdésre, hogy mi, göcseji g?idák, hogyan tehetjük a mi éhes földünket tápanyagban gazdaggá. Ha körülnézel, gazdatársam, a portádon, istállódban, udvarodon, aztán kimész a mezőre és útközben leveleim tartalmán gondolkodol, akkor rájössz annak a megállapítására, hogy nem tudsz jó pár esztendőn belül annyi trágyát termelni, ha minden tanácsomat megfogadod is, hogy földjeidet jóllakasd trágyával. Pedig, ugy-e, ezt szeretnéd mielőbb, mert már te is azon a nézeten vagy, hogy nekünk, göcseji gazdáknak, gazdagodnunk kell, mert ez a gazdagodás ad nekünk jólétet és cz a jólét csalja erre a szép vidékre az idegeneket. Ha mi csak az istállótrágyától, meg a hulladéktrágyától'' várunk mindent, akkor sohasem érjük el a fenti célkitűzésünket. A mi fennsíki talajaink tápanyagban annyira -k''szegénycdtek, hogy nem tudnánk annyi jószágot tartani, amennyi talajaink meggazdagitásához e''egendó trágyát tudna termelni Ha r.em akarsz ezután se mást, mint amit eddig akartál, akkor tégy úgy, mint eddig; ha jó gazda akarsz lenni, akkor fogidd meg azokat a tanácsaimat, amiket eddigi leveleimben közreadtam, de neked nem szabad a jó gazda minősítésénél megállni, neked mindazt vissza kell adni talajodnak, amit elvettél tó le, de eddig tudatfanságod miatt adói maradtál ncU. Érzem leveleid tartalmából, gazdatársam, hogy te többet akarsz, te nemcsak jó gazda, de jó göcseji gazda akarsz lenni! Akkor mindazt a segítséget, amit a természet nyújt, javunkra keU fordítani Ilyen természeti segítség az, hogy a legtöbb pfl- Szekér János virág-, zöldség- é$ élelmiszer-üzlete Zalaegerszeg, Kossuth-u. 31. szám Telefon 195. sz. (Oláh hentes háziban) bmgő» virágú növény a levegő nitrogénjét képe* a tálai számira leköpni A k-gdrágább tápanyag, amit mi növényeinknek visszaadunk, a nitrogén. Annyi sok pengőt kiad igen sok jő gazda nitrogén műtrágyáiért. Egy évtizeddel ezelőtt, amikor a konjunkturális idők miatt azt mondták, hogy jól megy nekünk, gazdáknak, mennyi gazdatársunk beleölte pénzét minden számítás és igerí sokszor kellő szaktudás nélkül mésznitrogenbe. Most, amikor igen sokan megtanultak már a gazdák közül » számolni, hányan és hányan használnak nagyon helyesen pétisót, ezt a kitünó, magyar gyártmányú nitrogénműtrágyát! Csodálatos az, hogy keveü gazda gondol arra, ámbár tudja, hogy a mész-nitrogént, a pétisót a levegő ntirogénjébő4 állítják elő, hogy mtrogéngyújtó növényeink segítségét igénybe vegye. A lucerna, lóhere, bíborhcrc, bükkönyféléi, szapuka mind-mind nitrogéngyűjtók, de a gazda azért termeli ezeket elsősorban, mert kitűnő takarmányok éü csak másodsorban gondol arra, hogy kétszeresen telitik a talajt tápanyagokkal, közvetve a belőlük élő áfátok trágyájával és közvetlenül az összegyűjtött nitrogénnel, amit gyökerükön a tabjban hagynak. Ha a gazda azért termel nitrogén gyűjt Ő nö-víftyt, hogy az a levegőből nitrogént kössön ta és hogy cut ntín*l teljesebb mértékben él érhesse, azt alá is szántja fehakarmányozás, vagy más egyéb felhasználás helyett, akkor zöld-trágyái. Ebben az esetben a gazda ahelyett, hogy nitrogén műtrágyát a gyárból hozatna, növényei természettől megajándékozott képességét használja fel nitrogengyártásra. A figyelembe vehető összes növényt megpróbáltam, hogy hogyan állja meg a helyét, mint zöldtrágya. Téged, gazdatársain, ezek a kísérletek nem érdekelnek, neked az a fontos, hogy a sok növény közül melyik vált be és én melyiknél maradtam. A csi>?agfürt lett nálam a bevált zöxltrágya növény. Mivel többféle van, megemlítem, hogy a fehér lapos magvú. Amikor itt voltál nálam, megjegyezted, hogy mindenkitől azt hallottad addig, hogy a csíPag-fürt a homok zöldtrágya növénye, mert a homokot megköti és humusszal telíti. Emlékszel még válaszomra? Azt felchem megjegyzésedre, hogy amennyire a homok növénye a csillagfürt, annyira a göcseji agyagé is, mert a nu agyagunkat, ami a természettől fogva nagyon kötött, vastag gyökérzeté vei, nitrogén-gyújtó gumóival ,alá szántott tömegével fellazítja és humusszal telíti. A csillagfürt homokon köt, agyagon lazít! Nem kell ezt neked bizonyítani, mert magad láttad és akárki akármit mond, bizonyítja 15 esztendős gyakorlati tapasztalatom! Atiért maradtam én meg a csillagfürt mellett? Magja mindenütt megterem. Ez nem » olyan mellékes valami. Annyi a kiadásunk, hogy nem tudjuk sokszor azt, hogy azzal a kevés pénzzel, amit kapunk valamiért, melyik lyukat dugjuk be. Ha zöldtrágya növény vetőmagjáért n»ég pénzl is kellene kiadni, akkor azt hiszem, nagyon kevesen zöldtrágyáznának. Egy holdon még a mostani sovány göcseji talajokon is megterem annyi nuíg, hogy 6—7 holdat be lehet vele zöldtrágyázni. A csillagfürt nagyszerűen bírja a nyári vetést, különösen, ha amint majd megírom egy későbbi levelemben, mélyen vetjük. Fontos ám cz! Lehet a csillagfürtöt másodterményként tarlóban termelni, tehát amelyik földet zöldtrágyázzuk, abban a földben előzőleg mást termelhetünk, nem vesztünk el egy termést se. Mit gondolsz, akadna-e párholdas törpe gazda csak egy is, aki azért, hogy zöldtrágyázással talaját gazdagítsa, megválnék egy évi termésétől? Ilyen földjét szerető gazdát nem találnál! Nagy győ-kér, szár, levél, nitrogén tömeget ad a tatainak. Hát ezért vetjük, ezt csak elvárhatjuk Sikerült vásárolnom sok száz méter maradék külföldi ttrfi pyapju szövetet. Hihetetlen olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom. és most risMiu a VERSENY iROfllZBAH ■••« w ZALAI HÍRLAP 1936. február 2. iiizu IM Villanymotorjára, gépeire állandóan raktáron az .ELEKTRA, Rádió és Villamosságinál. Kossuth u. 8. (Kakas ház) Ugyanott: rádió és villanyszerelési vállalata. zavarszűrőt olcsón és szakszerűen szerelek fel. — Bágyadt, levert, dolgozni képtelen netotí reggel éhgyomorra egy pohár terjj^ szeles «Ferenc József» keserűvíz a bélmozgist Csakhamar megélénkíti, az emésztőcsatornáb^ ¿^jejryűlt salakot kiüríti, a vérkeringést szí. baddá teszi és a gondolkodó- & munkakép«, séget emeli. Beható kórházi kísérletek foly,. mtn bebizonyult, hogy a Ferenc Józsd víz evomorsavas szellemi munkásoknál, neuraxité. niás embereknél és betegeskedő asszonyok^ is rendkívül jótékony hatást fejt tó. — Halálozás. Most kaptuk a hírt Qeisén^ hogy Szrrxxiiss Viktor földbirtokos, 76 évts korában meghalt ^cgi zalai családnak egy nemes., patinás alakja dóit ki vele az sorából. Régebben é^nk része volt a zalai közéletben is, de hajlott korára visszavonultan már csak a gazdálkodásnak szentelte életét A halál is munka közben érte utói. Nagykanizsáp járt a vajgyárban, ott lett rosszul. A mentők beszállították a kórházba, majd onnét haza, a gelsei kúriára, ahol csütörtökpn este 9 órakor örökre lehunyta a szemét. Temetése szombaton délután volt nagy részvét mellett. acmsEn tők! Amikor a csillagfürtre esett a választásom, még valamire gondoltam. Olyan növény, ami másra nem használható. A bfborhere is bevált volna, magot is könnyű termelni be lóié, igaz, kevesebb nitrogént ad a csillagfürtnél, de ezt figyelembe nem véve, mit gondolsz, akadt volna-e egy gazda b, aki ezt a jő takarv nűnyt alászántotta volna? Ez is és a többi növényünk is takarmány, amiben űgyis hiány van Göcsejben. Olyan növény kellett, amit <mk trágyának használhatunk * és ilyen megfelelő csak a csillagfürt volt De nem untatlak tovább, kedves gazdatársam! Én amikor erre a szép növénvre gondolok, mindig a Teremtő bolcsesége jut eszembe. Ez a győnvörn »ermészet tökéletes lett volna sutrugén gyűjtő növények nélkül is. Mennyire szerethette éa szeretheti a jó Isten az embert, minket, hogy ingyen növényi munkásokat adott nekünk, amelyek a levegőből szednek el, abból, amiből ort sok van és oda teszik, ahol abban hiány van, hogy nö\énytársaik ne szűkölködjenek tápanyagban. Nem bűn-e az, ha mi Isten segítő karjába nem kapaszkodunk bele akkor, amikor arra a segítségre oly nagy szükségünk van! E bűn elkövetésétől óvlak és óvd te is gazdatáreai-dat, akiket Veled együtt szeretettel üdvözöllek. Két érdekes , gazdasási előadás Február 3-én, szerdán délelőtt 10 órai kezdettel a zalaegerszegi járási mezőgazdasági bizottság Zalaegerszegen, a városháza II. emeleti nagytermében közgyűlést tart, melyen a járási gazdaügyeket beszelik n*cg. A gyűlés keretében Ko.bai Károly keszthelyi gazdasági akadémiai tanár a talajerő fenntartásáról, Csima József dr., az Akódunántűli Mezőgazdasági Kamara titkára pedig az időszerű gazdasági kérdéseknői tart előadást. A közgyűlésen minden érdeklődőt szívesen látnak. TQLTÖTOLLAT ne vegyen, amíg meg nem nézi dús választékű raktáramat Eredeti . »Parker« tollak leszállított áron. Va-. lódi arany tollak már 5 P-től Kakar Ágoston könyv, papír és írószerkereskedése, kölcsönkönyvtára, Zalaegerszeg. Telefon 131. lEDLrek — Rott Nándor veszprémi megyéspüspök legújabb körlevelében ismerteti a rSacra con-gregaüo consilik dekrétumát. A dekrétum szellemének megfelelően a megyéspüspök a hitoktatás ellenőrzésére a fótanfelügyelö mcDe püspöki főbiztost nevezett ki. Közli a körlevél azt, hogy minden évben az őrangyalok'' ünnepét követő vasárnap katekizmus-napokat kell tartani, amelyeken a hitoktatás nagy fontosságára kell a hívek figyelmét felhívni. — A városi adóhivatal figvelmcztcti az adófizetőket, \bogy az 1935 év végén fennálló és folyó év első negyedére esedékes adótartozásukat február 15-ig okvetlen rendezzék, mert eCenkező esetben a határidő lejárta után minden adóhátralékos ellen a Jcgszigorúbb végrehajtást teszik folyamatba. — Szontágh Tamás halála. A TESz örökös etnöíu-, iglói Szontágh Tamás* dr. udvari tanácsos. a Földtani Intézet ny. igazgatója, péntekem meghalt Budapesten. Az elhunyt a tudomány«* és a közéletben igen nagy munkásságot fejtett ki. A TESz körül óriási érdemei vannak. A szövetség elhatározta, hogy az elhunytat a maga halottjának tekinti. A "temetés február 3-án, hétfőn délután 3 órakor lesz a farkasréti temető halottasházából Szontágh Tamás nekünk is halottunk. Szerelmese volt a Balatonnak s mint révfülöpi birtokos, minden szabadidejét a zalai Balatonparton töltötte. Áthelyezés. A vármegye aispánja Babos Ernő vármegyei iroda''.isztet a sümegi főszolgabíró* hivataltól március elsejével a tapolcai főbírói hivatalhoz áthelyezte — Vasárnap: Iparos hangverseny. A farsang legkiemelkedőbb eseménye az iparosok hangversennyel egybekötött táncestélye vasárnap az Arany Bárány szálló őssaes termeiben. A hangversem- pontosan este fél 9 órakor kezdődik, miért is kéri a rendezőség a helyeket keüó klóben elfoglalni. Jegyek vtsámap este 7 óráig az Albert cukrászdában előre válthatók, 7 óra titán pedig a Bárányban lévő pénztárnál. — A Bárány kávéházban szombatod, február 1-én este a színházi zenekar hangversenyez. CÍMZETT ISMERETLEN KABOS RADAY — GÓTH — Ma este: ZTE jubiláris farsangi est A ZTE ma esti jubiláris farsangi kabaré-csttd kezdi meg az idei farsang bajnoki vidám szezonját. A Göcseji Hét paródiája szerepei az ötletes műsorban, amely ma, szombaton este 9 órakor kezdődik a Jákum-utcai sport házban. — A Bárány kávéházban szombaton, február 1-én este 3 színházi zenekar hangverwfc nyez. — Énekpróba. A Zalaegerszegi Egyházi Ének- és Zeneegyesület tagjai részére »Az Ur katonái* c. darabban való részvéte! miatt február 3-án, hétfőn este próba lesz. 0 .. — Nyugdíjazás. Stokkcr Lajos főfelügyelő» tapolcai postafőnököt, mivtí szolgálati ideje lejárt; < felettes hatósága január végével hivatalból ryugalomba helyezte. A főnöki teendők ideiglenes ellátásával Barabás Gyula postafőtisztet bízták meg. — A Grünbaum kenyérgyár 25 filléres akció-kenyere meglepően .kedvező fogadtatása talált a zalaegerszegi fogyasztóközönség körében. Az új, olcsó kenyér napról-napra újabb fogyasztótömegeket hódít meg és nemcsak A szegémebb néposztály vásárolja, hanem ízle-tességénél fogva a középosztály asztalán is egyre nagyobb tért hódít. — Zalaegerszeg megyei város adóhivatala közhírré teszi, hogy a foldbirtokrendezés során földbözjutottak részére nyújtott kedvezmények kiszámításáról szóló kimutatás elkészült A kimutatás 15 napon át, vagyis február 12-ig közszemlére tétetett a városi adóhivatalban, mely idő alatt az érdekelt felek megtekinthetik és a kiszámításokra vonatkozó észrevételeiket megtehetik. CÍMZETT ISMERETLEN AGAY IRÉN — Öregedő egyéneknél, ha az erek meszesednek, Igmándival segíthetnek s évekkel tovább élhetnek. KŰHNE mezőgazdasági géplerakat. g Magas nyomású és szőliőpermetezők. A Chinoin összes védőszerei. " Vasáruk, építkezési anyagok, méhészeti eszközök. Szerszámok, hiztartási cikkek, festékek. A legjobb minőségű kerékpárok. Bfiizikj mímMl Ziiisimztg. TMaa 54. sxia 936 február ZALAI HÍRLAP Dtótja** lapja, az »Ifjúság« második Ca megjelent. Ifj. Surányi Ferenc vezér-Jjj^. Andaházy Lóránd verse, Kartsoke Aurél Z^yc Hanusovszky Ferenc, Fangier Kató, S^cq Sándor írásai, végül egy Jávor-iríerú melyet Kartsoke és Andaházy írtak, ¡¡¡¿ín színessé teszik a kis lapot _ Újítás a ttoés terfin- A tudomány & fcech-jjüca vívmánya az, hogy nem keP házjasszo-jijainknak manapság a for^ nyárban a konyhai hőségtől saenv^nj. A fővárosban ismert és bevezcfcd* gáztűzhelyt pótolja vidéken a már ^Tert Phöbus gázrésd, omel>nek tökéle-le* cs elsőrendű mrvoXát számos efcmcrőlevél "bizüBn ít)a. Négy perc alatt felioiT I liter folyadék. üzemköltsége a mirEmum. Mindenki meggyőződhetik ezen kitűnő készülék előnyeiről a ¡képviseletnél, ahol készséggel tejesen díjtalanul és vétclkényszer nélkül mutatják be. Egy négyfogfcos ebéd 2 óra alatt elkészíthető. Ragyogó tisztán marad a főzőedény, annak ké-trjefmes az elmosogatáea és e téren is megtakarítást jelent ez a kiváló készülék. Oyőzód-jék meg személyesen mindenki, akit érdekel, Brandl József cég szaküzletében, Zalaegenswg, t megyeházzal szemben. — Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, ál ;matlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes «Ferenc József* keserűvizet. CÍMZETT ISMERETLEN Ez *z a fűm, melyet vár a közönség és amefyoél kimulatja magát - Keszthelyi Uránia Mozgó. Február 2-án '' (vasárnap) 4, 6 és 3/49 órakor a Casta Diva című művészi rendezésű filmet mutatja be, ttelynek témáját a nagy olasz muzsikus, Belli ni életéből merítették. A főszerepben Eggerth Márta remekel úgy játékával, mint énekével Partnere Philip Holmes. Kisérő fűm: Magyar világhíradó. — Időjárás: Ismét élénk szél, sok bdyeti köd, a hegyeken esetleg még harascsö, a csapadék nagyrészt zápor, sót zivataros lesz. A hőmérséklet valószínűleg csökken. ELTÖRPÜL miodenfajta viliglU» ai Aladdin petroleimgáz-Iámpa fényével szemben. Kapható: HEINRICH W. és L. cégnél Zalaegerszeg. Telefon 161, SSII a Jllil gur-lai s N 2 ai 01 « s NEUFEUD v aranyéremmel kitüntetett uriszabósAga 70 év óta fennálló cég ma már fogalom. Angol, skót és legfinomabb gyapjú szövetek raktára. SPORT Létrelött az egerszegi sportbéke. vasárnap már kétkapus edzést tart MQVE pályán a ZTE és a MOVE Zalaegerszeg, fehruár 1 Amit olyan régóta vártunk és teljes szívvel kivontunk, végre bekövetkezett A zalaegerszegi futballcsapatok egymásnak baráti jobbot nyújtva, együttes munkához fogtak végre. Nem találunk szavakat örömünk kifejezésére, de leszögezzük, hogy úgy érezzük, ezzel a nemes gesztussal a két egyesület olyan fontos szolgálatot tett Zalaegerszeg és vele Zalamegye futbafjsport-jának, melynek eredményét rövidesen megérzi minden sportbarát. Együttes eróvd, megértő, harmonikus munkával lehet csak célirányos munkát kifejteni. A széthúzás és a gyűlölködés csak gyengíti az erőket. A zalaegerszegi egyesületek öntudatra ébredtek és végre arra a belátásra jutottak, hogy hogy mindegyiküket csak egy cél vezeti abban a nehéz munkában, amely vállaikra nehezedik. Összefogó, baráti munka mellett tesz hajnal-hasadás, lesz ragyogó játék és végre elkövetkezik az a boldog óra, amelyre minden sportember oly régen vár Zalaegerszegen: a győzelem, az eredményesség időszaka. Tárnogai&a a két egyesület egyra*si nehéz munkájában testvéri szeretettel és lt? majd elkövetkeznek a küzdelmes pillanatok, a forró órák, egy szív, eg>- torok buzdítsa Zalaegerszeg derék fiait harcaikban. E fontos fordulópont alkalmából hisszük, Átlag 60-150 fillért takarít meg Budapesten minden darab színházjegyénél, ha Provincia pengőszelvénnyel váltja. 1 Prvfiicii BtizásI is Jiijtnli ktiri Mntattt i ulniirutii lEIEKEIELII MII hogy az elkövetkező tavaszi küzdelmek során mindkét csapatot a város sporttársad ahnmxk testvéri szeretete kíséri útjára, arra a küzdelemre, amely — reméljük — meghozza a zalaegerszegi futball tavasz: ébredését A két együttes vasárnap délután 2 óra kezdettel a Move ZSE sporttelepén kétkapus edzőmérkőzést tart, amelyre a két egyesület vezetősége szeretettel várja Zalaegerszeg egész sporttársadalmát. A magunk részéről is felkérjük a sportbarátokat, jelenjenek meg e nagyjelentőségű munkán és megjelenésükkel adjak jelét annak az örömnek, amit a két egyesület baráti kézszorítása a sport közönség széles rétegei körében kiváltott Az edzés érdekességéhez tartozik még, hogy a ZTE csapatában több kitűnő, új játékos is bemutatkozik. A FALU Ä MßlSiin ___—r-. bv "■<? i (PETROLEUM CÁZLAMFA ^HlU* 1 ÓRÁRA Díjtalanul bemutatja: Brandl Jó2sef gépáruháza Zalaegerszeg, Széchenyi-tér (Megyeházzal szemben.) Vadász cipő bőrök, sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben. Rákóal-u. 6. Téli cipőnek: Fókazsirt! Bőrkabátoknak: FIXOIL. | Szuperfoszfát. Péti só, Kálisó - Kénsavas ammóniák - Trágyamészpor, | Olajpogácsák, Pogácsadarák - Szárított szelet • Melasse - Takarmányaikor. " Hal-,Hus- és Vérliszt, Csontdarák, I Dorogi szénsavas takarmánymész 98-99 Mi ét nagy lételekbea lef-elGnySsebben beizerezbetS i í 5* \ Friedmann Ferenc és Társa Szombathely, Március 15. tér 1. v műtrágya, erőtakarmány és gazdasági cikkek nagykereskedése ■ Sürgönyeim: Friedmann, Szombathely. - Telefon 130 v. 1936. február 2; A MŰVÉSZETRŐL ÉS SZÉPRŐL GEFFERTH PAL cikksorozata egy esemény elé. (XII.) A középkor épülete meginog. Ax égre szegzett szemek kutatni kezdenek a főidon s feltárulnak a titkok, amelyeket addig a hit fátyola takar. Már Dante meztelen emberi szenvedélyeket mintáz, de még középkori keretben, iLegjobb barátja, Giotto, a festészetben feszíti szét a korhadó koriátokat. Még bizonytalanul tapogatózik, mait a járni tanuló gyerek, mégis megmutatja az utat Az igazi reakció azonban csak jóval később robban ki. Az emberiség önmagára ébred s szinte megmámorosodik az új felfedezés gondolatától. Mohón szürcsöl mindent, ami mellett eddjg magasba emelt tekintettel. haladt el. Most tudja meg, hogy lakása, az anyaföld, csak parányi része a nagy világegyetemnek s nem az a szilárd világ, aminek eddig képzelte. Most hagyja cl a kolostor dohos falait, meglátja a mezőket, erdőket, hegyeket, folyókat, tengereket. Nem csupán a vallás élteti már. Kezdi érdekelni az ember testestől-leJcejtól. A régi hit rajongása azonban nem változik, sőt csodálatos űj lánggal lobban fel. Ez a vakmerő hit és a tetté vált akarat százada. Titokban, megvetve a halálbüntetést, éjszaka kilopják a holttesteket a sírokból, hogy megismerjék az embert. Egy rajongó hajós nekivág az ismeretlen tengereknek, hogy megismerje a földet. Egy tudós kész elszenvedni a halált, hogy feltárja a világegyetem titkait. Most lesz a művészetének ismét tárgya az ember, a hűs és vér embere. A festők vásznán, a templomok falam megjelenik az aprólékos hűséggel kidolgozott emberi test, vagy a ter- | mészetes redőkbe vont mházat, a márványtöm-bókból kibontakoznak a régi görög művészetre emlékeztető élethű alakok. Hata''mas műalkotások születnek. A Michelangelo bálványimádásra dühbe jövő Mózesétól Donatello meggyötört Krisztusáig, Botüoeili pajzán istennőitől az utolsó vacsora fenségesen egyszerű apostolaiig minden emberi érzés, indulat, szenvedély helyet talál a művészet ábrázolásában. Ez a vihar északra is átcsap. Természetes azonban, hogy a "higgadtabb vérű északi népek-másképpen reagálnak rá. Amíg Délen véső és ecset munkálkodik. Északon egy Londonba hajszolt orvvadász lázas fantáziájában megalkotja a világirodalom páratlanul álló, örökéletű remekeit. K&Mxönmtnv»Nánlt*m. Barátaimnak, jó ismerőseimnek is mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem elhalálozásával engem ért mély fájdal-| mámban együttérzésüket - virággal, szóval, vagy Írásban kifejezték, ezúton mondok hálás köszönetet LUUCH ALBIN TATAI«én.PECSIizén, BRIKETT ■iOk it sokat ér. Hogyha szeret olcsó szenei kaphat3 50-érf ajkai szenet Bnél Telefon 106. szám. SZÍNHÁZ Férjesen:. Nóti Károly ötletes írásait gyakran van alkalmunk éhvzni ügy filmen, mint színpadon. A Férjesere, ha nem is a IcKSikcrű.-tebb, de nem is a legrosszabb alkotása. Hogy az érték-növekedésben inkább a kitűnő zenének van oroszlánrésze, arról Márkus Alfréd tehet, akinek invenciózus muzsikáját mindig szívesen hallgatjuk; Körösy Böske temperamentumos játéka jólesően vitte előre a cselekményt. Különösen a liarnudik felvonásban élveztük szines alakítását. Szép toalettjeiben most js gyönyör köd-tünk*. Különösen tetszett a fekete vitezkötesck-kel raffinált egyszerűséggel díszített fehér kosztümje. A szerelmes ps^ch&ha''itikus orvos szerepében Lcviczky gondoskodott a megfelelő légkör megteremtéséről. Szerepe nem nyújtott ugyan elegendő alkalmat különösebb alaki tásra, azonban így is tökéletes illuziót tudót: kelteni. Horváth jános kifogástalanul illeszkedett bele ennek az operettnek vígjáték-stílusú hangulatába. Darvas Vilmos humoros, szimpatikus Demeterje különösen az utolsó felvonásban tetszett, amikor vissza akarja adni a pénzt. Hartyándy-Horváth dr. Bíró passzív figurájában is elfogadhatót nyújtott Szeretjük, hogy minden szerepét ambicionálja. A vidám hangulatról Antalffy, Szűcs Vilma, Radnai Irén és Horváth Oyula gondoskodott. Antalffy táncszámait, előbb Kőrös)- Boskévd, majd később Radnai Irénnel, nagyon élveztük. Horváth Oyula dadogó embere külön elismerést érdemel. HETI MŰSOR: 1-én, szombaton: Marica gtófnó, Kálmán Imre operettje. 2-án, vasárnap délután 3 órakor: Három env ber a hóban .operett; délután negyed 6 órakor: Bécsi tavasz, operett; este fél 9 órakor: Nagy kacagó-est az Arany Bárány kávéházban. 3-án, hétfőn: 120-as tempó, operett. 4-én, kedden: Az Ur katonái, dráma. 5-én, szerdán: Szedő Miklós dr. vendégfel-léptévci: Va/ázskeringő, Strauss Oszkár operettje. Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérlctszelvényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszdvó-nyéket fél l-ig váltanak be. Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek. MOZI AOAY IRÉN Bemutatja az Edison mozi szombaton fél f és fél 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Vasár* nap 3 órakor a helyár 20—70 Kiér. Karácsonykor ünnepi filmnek hozta ki * Royaí Apolló. Szemben játszották Az űj föV desúrral és ez a legjobb kritika rá, hogy így & megállta a helyét Három botig pergett egy. folytában a legnagyobb befogadó képességű pesti moziban. Rendezője Gaál Béla, színhelye a napsütéses Balaton, íze a humor és a romantika. A briK Uáns együttes élén: Agay Irén, Kabos, Ráday, Vaszary Piri, Oóth, Üóthné. Az a jelzője, liogy a HyppoÜt óta ilyen film még nem volt, amely annyi vidámságot hozott volna. Kabos egyik főszerepben egy- dadogó bidklikölcsön. zót játszik és a párja Vaszary Piri. Nevető görcsöket kap tőlük a nézőtér. Külön említjük meg a fihn muzsikáját. Már az e''ső előadásról úgy távozik a közönség, hogy együtt dúdolja a slágert: Az én babám vasúti — és elandalog a másikon: U£y-e, hogy nem fe''cjtcsz cl. Nem kell to''akodni, ha előre vált jegyet. Már a vasárnapi 3 órai jegyeket is árusítja a pénztár. Jegyelővétel naponta délelőtt 11—-12-ig, dék után az e''őadás kezxlete előtt egy órával. Telefon 251. CSIPKE VÁSÁR ♦ PAL et IHDRA cégnél ZmImmgmrMxmg*n Yelefon: 170. | Alkalmi ajándéknak könyvek diízlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL N év legyek is minden egyéb nyomtatványok ízlését kivitelben *S»3 * • '' V . 1936 február 2. í- > «i» . BUDAPESTI ERTÉKTÖZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLVAMAI. TtfQtt*: fant 16 65 16^ g L™ BS88 32900-339 00 Sí 410-415 ftl 2990 —3t)''25 ¡5*, 136 - 37 60 tervéi? korona 83 70-W60 Ocüiic schilling 8--SJ70 STája frank 111*70-1» « 65 Sréd korona 8580-86 70 ftutsák Amsterdam 2295rv?3l-3C Belgrád Berlin Bukarest Brüsszel Kopcnhága Oszló London Milano Ncwyork Páró Prága Szótla Stocknolm Varsó - Wien Zürich 782-7-8C 135 8TM368C 3*41-3 IC 79 20-79 8C 76* 15-86.41 85*5C-76*C 1705-17-5-2998-30-2C 345-2CV-347M0 22-32-22 14-07- 17-Q"/ 4-11-4 47 89-10-85-8J 64-15-6^-55 110-80-111*65 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Bau (tiszavidéki» 77 kg 18 15 -1820 (ci?v*b) 1765-I780 (ti>zv.) 78 kg. 18m-1835, (egvéb) 1790—1803, 79 kg. (tiw.) 1835 —186\ (egyéb) 1805-UT2J (tUv.) 80Kg. 18-65—1890, (egyéb) I83C -18 4J, ro« (pe *.) 16í)0-16.0, »ma uj 17 40-16 00, sörárpa 18-00-19C0, Ub 17.55-17 65, ten<5:i 15 45 15I>5, ouwko;.» 12J0 12 63 traryzai gyengébb, forgalom : csekély. LMl»l»l<t-t« t- »»LVÍMf M ''T Tt n jLxOi A »UdiM.»UI rtflifr i UUS''OS GÉ/A iiimutli OAvtO MA3*/U< JŐ/Str lu«6*l<> I UUZLŰ ''■C>»#fI • CHANC:* józitr jjvv»wriirr rr^* * - *■ *rr *i*'' Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könnyű éghető, magas kalóriáju fúló szencf nálunk vasaroI|a. 100 hg. la ha2ai szén 350 x SZEKÉR IMRÉNÉL Tikion: 89 Tessék próbafűtést alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz szállítónk. Pontos kiszolgálás. slras s-klipszek, sirass-csatok, fémgombok, rnhadiszek, bojtok és sodrott övek lórii ingek, nyakkendők, selyemsálak és zoknik nagy választékban Dentsob Hermán cé égnél | i ''■* ZALAI HÍRLAP HIRDETMÉNY. i /Vz 1907 évi V. te. 20. szakaszában elrendelt időszakos mcrtc.|chi:c:esítést Zalaegerszeg megyei városban a folyó évi február hó 10—29-ig tartja meg a nagykanizsai m. kir. mértékhitelesítő hivatal a piactéren Ié»ó helyiségben. Minden mértéket, ilietve mérőeszközöket használó fél (kereskedő, gazdálkodó, piaci arus, tejárus, korcsmáros stb.) köteges azokat időszakos hitelesítés végett bemutatni. Alá ezt elmulasztja, azt a magas pénzbírságon kívül még a mérőeszközök eJcobzásával b büntetik. Azok a felek, akik a hivatali névjegyzékben már szerepelnek, egyenként kapnak felhívást és értesítést a hitelesítés idejéről. Ajánlatos, hogy az idézésben feltüntetett klót pontosan tartsák be, mert csak ez esetben vehetnek részt a legkevesebb időveszteséggel a hitelesítésben. Akik a hivatal névjegyzékében még nem szerepelnek s így külön felhívást nem kapnak, felhívás nélkül kötelesek mérőeszközeiket hitelesítésre bemutatni. A hitelesítésre vonatkozó egyéb tudnivalókat a városban kifüggesztett tájékoztatók tartalmazzák. Polgármester- A környék legmodernebbül berendezett autójavító üzeme es garage Boseh service Ahhumulátor service FAO golyós ós görgőficsapágyah. Az összes autófelszerelési cikkek ós autó rugók ERDÉLYI JENŐ gépipari vállalata Zalaegerszeg. Telefon 43 APR0H1RDETESEK MODERN háromszobás lakás parkettával^ vízvezetékkel kiadó. Bővebbet l''uchs cs Grósz* nll MODERN HÁROMSZOBÁS £S EOY OAR-ZON-LAKAS (külön fürdtaobávml) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdiban. BORT, BORSEPROT és minden egyéb szeszfőzési anyagot a legmagasabb áron vásárol, vagy pálinkára becserél Qáti Lajos központi szeszfőzdéje, gróf Apponyi-utca 13. wc. UgyaJKítt pálinkaeladás literenként is. SZÉPEN BÚTOROZOTT szoba zongexa-t¡asználattal hölgynek kiadó. Cím a kiadóban. KOMPLETT hálószoba olcsón c;adó: Rákóczi utca 15. I. emelet. t ELADÖ tízezer darab t Isórcndü Ripar a Portalis vadvessző. Ugyan tt 10 darab ii kilós szimultánozott mongolig süldő kapható Boncod földei Gazdaság, posta Abóha^od qelj! Havas kézímunka- és szőnyegíonala», Babiruha különlegességei Icgmctfbixhatóbbík. I Fizessen elő a „ZftLII HIRLAP"-ra! védjegy Vass Lalos órás és ékszerész Zalaegerszeg, (a megye házzal szemben) OLCSÓ és MEOBIZHAT0 Göcsejiek 6 r á s a és ékszerésze. legprecízebb órijaritó műhely Varga Lajos (Tiki) órás- ós ékszerész Rákóczi ut 5. sz. Iróflóp és számlálógép szaküzlet ERIKA uj táska Kép P 175 Reminglon irtSgépek bizományi lerakata, ¡»vitások, benzinfurdók, \< karban tartás. Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép mQ-szeré**. Zalaegerszeg. (Mindi patika mellett.) Az úi esztendő szenzációja a leső cipöakcióia! Egyespár női cipők, igen jó minőség . . . 6''20 P Jó minőségű fekete női cipók, egyespárok . . 7 "50 P Tartósminőségű n<5f strapacipő.....8*60 P Lakk és antilop divatcipők......9''90 P Öivatcipők fekete bőrből . . . < . . . 10*50 P Spoii és trottőr cipők: barna és fekete . . 11*80 P Schiffer gyártmányú cipők.......12*80 P Korcsolya cipók végig bőrbéléssel .... 15*50 P jóminőségfi férficipő......... 12#20 P Vízhatlan vadászcipő ........ 16*50 P Duplatalpú fekete vagy barna félcipő, divatos forma, kitűnő minőség .... 14*90 P Elegáns lakk félcipő, nagyszerű forma és minőség............13*50 P Gyermek utcai és sport cipők nag}r választékban! Hő- és sárcipők! ■ m^mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmtmmmmmmmmmmmammmmmmmmmmmmrnmmmtmmmmmtm ZALAI HÍRLAP 1936. február ^ ¡anciáu; 1-töl 31-i Kedvezményes napok: január tr GS Kedvezményben részesülnek: Január 11. Helybeliek : Bertalan Rózsi Bíró Józsefné, Ola Szigeti Józsefné Dr. Szűcs Andorné Tóth Pálné, Berzsenyi n. Vidékiek: Dokiéin Zsigmondné. Zalaistváud Felső Jánosné, Ságod Káli Dezsőnk Gutorföld Kopó Józsefné, Dőbrétc Nagy Józsefné, Gógánhegy Németh Lajosné, Ságcd Weisz Sándorné, Csáktornya Január 21. Helybeliek: Dr. Apáthy Iraréné BeczŐk Józsefné, Hegyi u. Berger Józsefné, Ola Farkas Nándorné Könczöl Mária Kftnczól Rózsi Péterffy Bélán é Tóth Sári Ürmössy Zoltánné Dr. Vargha Emflné Vidékiek; Alasztics Gyuláné, Andráshida Gergál Istvánná, Zalaistvánd Farkas Rózsi, Andráshida Farkas Gáborné, Ságod Kánián Józsefné, Ozmánbflkk Kemény Ödön, Bonczodfölde Dr. László Gynláné, Taszflópnazls Salamon József, Bocfölde Sifter Margit, Nagyktrtes Takács Ferenc, AJsóbagod chű z A ruhás . *.'' ¡^¡¡¡¡¡1 tTÉlÉtttg^ijijjjj [f ¿vi. 1936. 28. 8Eém. ári y / y /(y Február 4. Kedd. wÍKran ßfiffiaftMEöl üübh PíM 3» Mm ffiMäl I« »H .''-«I t \ 1 Szerkesztőségi telefon: 80 P OLITIKAI NAPILAP Nyomdai telefon: 737. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, fagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: / hóra 1.40, 3 tóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerínt. > Diplomáciai lépések az olasz sajtó kiáltványa miatt Rócna, február 3. Az olasz közvélemény talaj: még sohasem látta annyira sötétnek a nem-jrtko/j helyzetet, mhnt most. Mérvadó olasz politikai körökben befeje-itft ténynek tekintik, hogy Olaszország eDen a kőolajzártetot életbe léptetik. Aí olasz sajtó nem titkolja, (H*gy ebb^n az «étben végzetes kihatású bonyodalmak következnek. Az olasz sajtókiáltványok az európai diáksághoz, amelyet az olasz lapok nyomán az egész világsajtó leközölt, diplomáciai következményekkel jártak. A francia lapok római tudósítói azt írják, hogy De Chambrun római francia nagykövet szombaton este ebben az ügyben felkereste Suvich külügyi államtitkárt. A francia lapok szerint az olasz kiáltvány a diplomáciai köröket élénken foglalkoztatja. A keletafrikai helyzet és az olasz-anpol diplomáciai viszony kérdése a fascista nagytanács előtt Róma, február 3. Bár a fascista nagytanács üJéséró! csak szűkszavú jelentést adtak ki, az ülés jelentőségét nem szabad lebecsülni. A fascista nagytanács december 18-án tartott üléséről is csak "keveset közöltek a nyilvánossággal és az igazi nagyarányú külpolitikai meg-nyüví.iulá''ra csak a két nappal később teegtartolt második ülésen került sor''- A tegnap éjjeli ülésen Alusy j!h:i beszámolója után az Afrikából nemrég visszatért De Bono táborrasy szólalt fel, mint aki nyilván a leg- több személyes tapasztalattal rendelkezik a ke-letaírikai helyzettel kapcsolatban. Utána Grandi londoni olasz nagykövet beszélt, aki tegnap délután érkezett haza Londonból, ahol előzőleg fontos megbeszélést folytatott EtTen angol külügyminiszterrel. A felszó''alók személyéből arra .ehet következtetni, hogy ezúttal a fascista nagytanácsot főkép a keletafrikai helyzet és még ennél is inkább az olasz-angol diplomáciai viszony kérdése foglalkoztatta. A holland trónörökösnő két napra Budapestre jön barátnői társaságában Bécs, február 3. Julianna holland trónörökösnő, aki édesanyjával, Vilma királynővel, «gjütt jelenleg az ausztriai Iglsben tartózkodik üdülés céljából, 0 hét folyamán néhány napos kirándulásra Budapestre utazik. Julianna trónörökösnő szerdán Bécsbe érke- zik és innen nyomban folytatja útját Budapest felé, aho! előreláthatólag két napot szándékozBc eltölteni. A holland trónörökösnő barátnői társaságában utazik Budapestre, a magyar főváros megtekintésére. Királyok és miniszterek tárgyalnak Párisban a Dunavőlgy problémáiról Páris, február 3. Károly román király mar napok óta Párisban tartózkodik és fogyja a különböző vezető politikusokat. A kíséretében levő Trtuiescu külügyminiszter és a ¡¡Jaügyminiszter mellé vasárnapra a román Pénzügy min iszter is Páréba érkezett. Kjtya Kálmán külügymWszter Csáky Ist-V*» kablienfőtK>: kíséretében már szómba- \ l<** éjjel megérkezett Párisba, ahol jelen- leg a tőrök külügyminiszter, Boris bolgár király, Starhemberg herceg osztrák alkan-cellár és Pál jugoszláv kormányzó herceg is tartózkodik. - A beavatottak szerint nem lehetetlen, hogy Starhemberg hercegnek felajánlják a kisantant és a Balkán-blokk támogatását. Ezt a feltevést valószínűsíti az a rendkívül baráti hangú nyilatkozat is, amelyet az osztrák külügyminiszter az osztrák—jugoszláv együttműködésről tett a belgrádi Vreme vasárnapi számában Magyarországot a párW kombinációk csak részben érdeklik, mert nem valószftitt, hogy ilyen rögtönzött és véletlen találkozáson bármilyen sorsdG*itÖ elhatározás megszülethetek. Ezek a megbeszélések fontosak ugyan, de nem véglegesek és legfeljebb arra jók, hogy biao-nyos mértékig tisztázzák a. középeurópai országok helyzetét. Így magyar szempontból a várakozás álláspontjára kell helyezkedni. Károly román király és Randin a román— francia viszonyról és a középeurópai helyzet-ról tárgyasak. THuleseu ácftó''ag azt javasolta Párisban, hogv r? a Népszövetség legköze''ebbi ülését Bukarestben tartsák meg- Ez lehetővé tenné, hogy a dunai kérdésb&í érdekelt államok po''itikusai eszmecserét folytassanak a nagyhatalmak kiküldötteivel. Arról nem szóinak a hírek, hogy milyen fogadtatásra talált ez a javastat. A párisi megbeszélések állító''ag három pont körül forognak: az osztrák—német csatlakozás ügye; a Habsburg tr&i visizaáliitásfrudc bécsi ki- , sérlete; a dunai egy ezmény. Szó vaii azonban a szovjet és a kisantant viszonyáról Is. Abban megegyeznek az értesülések, hogy a khantant nem engedett a Habsburg-kérdésben eddig elíogblt álláspon«- jából. Ennek tulajdonítják, hogy Starhemberg lier-ceg nem személyesen kereste fel Ottó királyfit, hanem csak égy megbízottja útián tájékoztatta a jelenlegi helyzetről. A párisi megbeszélések főcélja a gazdasági és politikai együttműködés a dunai államok között, amelybe Szovjetoroszországot és Olaszországot is be akarják vonni. Berger-WaWer.egg a jugoszláv— osztrák közeledésről. Belgrád, február J. Bcrger-Waldcnegg báró osztrák külügyminiszter nyi''atkozatot adott a Vreme bécsi tudósítójának. A külügyminiszter többek között a következőket mondotta: \ — Ausztria kizárólag reális politikát folytat és az osztrák külpolitika vezérlő gondolata, hogy Ausztria valamennyi szomszédáUamával a lehető legbarátságosabb és legzavartalanabb kapcsolatot tartsa fenn. Jugoszláviával elsősorban akarjuk ezt a kapcsolatot, mert kulturális és gazdasági téren a két országot már régóta szoros kapcsolatok fűzik egybe. Jugoszlávia és Ausztria között nincsenek megoldatlan kérdések és ezért is a két országot egyenesen hivatottnak tartom arra, hogy Európa szívében eredményes együttműködést fejtsenek ki. zalai hírlap kimagasló esemény volt az-iparosok hangversenye Zalaegerszeg, február 3. Kimagasló eseménye volt az idei farsangnak a zalaegerszegi Iparos Kór cs az Iparos Dalárda együttesen rendezett vasárnapi hangversenye. Örömmel számolunk be a legteljesebb sikerről, őrömmel szögezzük le, hogy Zalaegerszeg iparosságának társadalmi és kulturális szervezetei elérkeztek ahhoz a nívóhoz, melyet a ré0 tradíciók a városalkotó kézmüve* terektől megfcft veletek. A jó be ke világban az iparostársadalom megmozdulása egyet jelentett az egész város tár-vadalmának megmozri ulásá val. Híres iparos-óalosegy letek hirdették a magyar dalt, fényes bálok szolgálták a szórakozást, a felüdülést Ma, amikor ezemyi nehézséggel küzd az ipáit», kétszeresen elismerendő, na a kultúrát, a művelődési nem hagyja el, ha minden erejének megfeszítésével előrelendül, sót, olyant produkál, ami a maga nemében első helyen ᣠabban a városban. A tegnapi hangverseny egy szép áliomás az iparosság törekvéseiben. A közönség a legnagyobb mértékben honorálta a szándékokat ás zsúfolásig megtöltötte a Bárány nagytermét Elismerést é-s megbecsülést jelent, hogy a vármegye első embere, vitéz TaJbódy Tibor főispán egyenesen Nagykanizsáról jött haza erre a hangversenyre. Dr. Fodor László titkárával együtt majdnem az egész hangversenyt végighallgatta a főispán. Ott volt mindvégig Czobor Mátyás polgármester, ott voltak a város vezetői. sok előkelőség, sok vidéki vendég. A hangversenyt i Darvas színtársulat kicsi, de erőteljes zenekara KéMer: Magyar vígját éknyitányával vezette be, Pesthy karnagy vezetésével, kihozva: ennek az ízig-vérig magyar műnek minden szépségét. !gen nagy tapsot kaptak Hidvéghy Ernő ^¿nművész t>eve-aető beszédet mondott, izzó hazafisággal, nagy-szónoki tudással. Erdély hires klasszikus színésze lelkesülve és lelkesítve szólt a Nzeliemi erők harcbaállításáról. Szavai valóban mély hatást tettek. A férfikar Bálint Béla karnagy vezetésével Dienzl örökszép Liliomszálát interpretálta felkészülten. finoman, majd egy pattogó katona-dalt adott elő. Ezután jött a vegycskar, az e&yik legszebb Strauss locringővel. A kart a Move-zenekar tagjaiból és a színházi zenekariból alakítón nagyobb alkalmi zenekar kísérte. Bálint Béla jó! kézbefogta a nagy előadóanya-got s igen szépet produkált ezzel a számmal Tetézte a szépséget Radnai Irén szólója, egy komoly, nagy sikerek előtt álló hangnak csiTb-gása Ötéves, pöttöm, szép kislány állott most a dobogóra. Schönfeld Jutka, a zalaegerszegi főkántor leánya. Kies:'', negyedes hegodú a kezében, el sem hisszük, hogy valami komoly dologra készül. De a nagyszerű Fürtös Lajos már ott űl a zongoránál és egy szép keringő előjátékába kezd. Hegedül ez á gyerek! Ked- Bálra vcs, erótkn vxwóhiLásábóí meglepően psz& hang, megkpó ritmus «endúl Iá- Mjkazb« jobbra-balra, ismerősök leié kivágod* a szeme, apró ujjai rutinosan szaladgáivak a nu-rokon. Kétségtelen trhetaég. amit hallottunk; a közönség szűnni nem akaró tapssal mutatta meg szeretetét cs eksmeresét v , Schönfeld VilmOs főkántor Ónomra öiszoit tenorján, férfikarral és Fürtös La,*» kíséretével Barin kay belépőjét énekeik el a Cigánybáróból. Nagy sikere voit. Czobor Lászlóné, dr. Németh Zsigmond, Bálint Béla és Kovács Oyőcgy vonósnégyese, ami ezután jött, egyik legszebb pontja volt a szép programnak. Sajnos, a felkészült, finom szépségeket nyújtó művészi munka nem érvényesült eléggé a Báránv termében, a szomszéd termekből beszűrődő "zajban. £z azonban nem von le semmit abból az értékből, amit Rubin-stein, Mozart interpretálásával a négyes tagjai nyújtottak. Szeretnénk, ha ezt az együttest többször haRanánk. irrumebb. hozzáértő körben! A főszám, az attrakció az utolsó volt: a Kékduna keringő, megtoldva balettel. A l^gutoiíó liangverseny óta, amikor a Kékdtmát hallottuk, sokat csiszolódott a vegyes kar, de az előadás szépsége még megtoldva nyolc szép lány táncával, már majdnem zsúfoh gyönyörűség. Táncoltak: Grossinger Lujzi, Hegyi Margit, Kálmán Magda, Mendl Nusi, Pálmai Magda, Stro-kay Piri, Szirmai Klára és Válics Jolán^ Nagyon szép volt. Farkasovszky Terike nagy hozzáértéssel, Mkosmereies műgonddal dol- 3ó sze jófényk jó fénykéiki BÁNFA optika és fo PÉCS. - gozu ki a táncot. Zene, énekkar, táncosok tx tanárnőjük e^aránt megkapták a közönség lelkes elismerését. Hangverseny után a fürge rendező-sereg Horváth Jóska elfoglalta hchvt a színpad«* percek aJatt tíncképcssé tette a nagytermei s megkezdődött a második felvonás: a tánc. A hangulat az első perctől fogva mmjlvégig nagyon vidám, emelkedett voit. Ebbói még az a'' tűrhetetlen meleg sem vont le, ami a ter-mekben uralkodott. Mikor ért véget a sikert* bál? Nem tudnik kivárni... Néhány szót kell mondanunk az egész hang. verseny lelkétől, a fáradhatatlan, sokszor eró-szakosságig ügybuzgó Tóth Gyuláról. Hagyjík dolgozni! Antit ó csinál, nagy elismerést érdemel; sokban az ó érdeme, hogy az iparos-társadalom ilyen szépen, imponálóan talpraállott. Buzgó segítői c törekvéseiben Bálic! Béla, a derék, önzetlen karnagy, Orünwald Ernő, a daLírda szerelmese és a Körnek és t Daloskörnek minden egyes vezetője. Sok szerencsét. sikert további lelkes munkájukhoz! Nyolchónapi börtönre Ítélték a nagykanizsai törvényszék betörőjét Nagykanizsa, február 3. Annaícdején a Zalai Hírlap is ismertette azt a maga nemében szinte páratlanul álló bűncselekményt, amelyet Török-Lajos kértHmyscprősegéd követett el, aki december 6-ra virradóra bezáratta magát a nagykanizsai törvényszék épületébe és ott az irodákban, miután t-iámításában csalódott és nem talált semmi elvnamolót, vandál módon szétszórta az összes iratokat. Az egész éjszaka tartó munka min.¿össze 10 pengőt, egy nikkel zsebórát, cigarettát és több íróeszközt eredményezen. A nagykanizsai rendőrség hetekig tartó bravúros nyomozás után, melynek során lépésről-lépésre követte a menekülő betörőt, Zalaapátiban, egy ottani gazda pajtájában Togta el Török Lajost. A nagykanizsai torvényszék most tartotta meg ebben az ügyben a főtárgyai ást. Törők töredelmesen beismerte a betörést, csupán ant nem tudott Válaszolni, miért épp az igazságszolgáltatás épületét választotta lei erre a céfci Elmondotta, hogy december S-én este meglehetősen ittas állapotban jött haza a szőlőhegyről. Ekkor támadt az a gondolata, hogy belopódzik a törvényszék épületébe, ahol t rejtekhelyén el is aludt. Éjjel 11 óra tájban ébredt fel és ekkor látott hozzá az íróasztalfiókok tel feszítéséhez. A nagykanizsai törvényszék Török Lajos* egyrendbeli folytatólagosan elkövetett lopás bűntettében mondotta ki bűnösnek és ezért ót 8 hónapi börtönbüntetésre itéfce. Az ítélet még nem jogerős. Szombaton éjjel betörtek egy Derzienyi-utcai kereskedő raktárába, de rövidesen kézrekerült a betörő is Zalaegerszeg, február 3. Szombaton éjfélkor a/- egyik szolgálatot teljesítő rendőr egy gyanús fiatalemberre lett figyelmes, aki a Move sportpálya mögötti vasút töltésen, karján egy hatalmas kosárral, Kaszaháza felé igyekezett. A rendé; igazolásra szólította fel. * A fiatalember elmondta, hogv Tóth Árpád 20 éves bocföldei napszámos és Bozsokról jön. ahol 220 darab tojást vett az egyik gazdátóL A rendőr gyanúsnak találta, hogy miért megy a Bocföldén lakó Tóth Árpád Kaszaháza felé és ezért előállította a rendőrkapitányságra. Mikor, beértek, a rendőr átvizsgálta a legcnv kosarát. melyben a bemondott 220 tojás helyett 269 tojást, 4 citromot, 3 doboz cipőkrémet és egy rizses-zsákot talájL A rendőrségen ezután vallatóra fogták Tóth Arp''dot. aki rövid tagadás után beismerte hogy a nála talált hcHnBc betörésből szár- maznak. Elmondotta, hogy szombaton éjjel 10 óra tájban betört Pollik József Berzsenyi-utcai fü-szerkereskedö udvari raktárába és onnan vitte el a kosárban talált holmikat Flmondotta, hogy már régebben terepszemlét tartott az udvaron. Zsirosfát árult ugyanis és így többször megfordult az udvarban. Tudta, hogy a raktárnak igen gyenge az ajtaja, amelyet, ha nekifeszíti a vállát, könnyen benyomhat. A rendőrség őrizetbe vette Tóth Árpádot Betöréses lopás címén indul meg ellene az eljárás. — Öngy^kossági szándékból kútba ugrott Csiszár Vince 81 éves sümegi gazda, de a szomszédok kimentették. Tettének oka isme-retlen. 1036, február 4. ZALAI HÍRLAP Kitűnően sikerült d ZTE farsangi estje február 3.- Megszoktuk már, mm Ni a ZTE vigalmi szakosztálya valamit Sí, annak feKétícnfH jól fce£ »kernjti«*. «wcV magyarázata pedig abban van, hogy ¡¿¡¿enki, kössek az iCetőt aktív működési, vagy csupán érzjrima szálak is az egyesülethez, ¡3£ odaadással műköcfik közre a siker ct-dekében. Igy most is a szombatesti tobfliris farsangi est alkalmával is. A kül- és beltagok heteken keresztül ott töltötték mindet szabad percüket a klubházban, a mely<4 ¿talakitottak, csinosKgsTfak, diszfcgettek, liógy j^-i több meglepetést nyújtsanak a farsangi fg* közönségének. Hát ez n tok fáradozás jyro veszett kárba, mert ilfcy a feldíszített P^iere m, mint a hozzáértő ízléssel berenoe-jctt, szebbnél-szebb szőnyegekkel tapétázott göcseji bár valóban szemet gyönyörködtető Utvárryt nyújtott. A rendezőség figy elme még c- ra is kiterjedt, bog) erre az alkalomra erősebb vil''anykörtéket srerftessen a Jákum-utcai villanyoszlopokra, úgy ho^y ezen az éjszakán a Jákum-utca volt Zalaegerszeg legjobban levilágított utcája. A cagv címet zsúfolásig megtöltötte rnár ¿joseg, amikor egynegyed 10 óra után né: tóny |>erccel megérkezett vttéz Tabódy Tibor ftfcj-Jn és Czobor" Mátyás polgármester fe, «kiket a ZTE vezetősége fogadott, Rigler Mihály erőkkel az élén. A műsort Mayer Dénes sok próbát kiállt ötletessége állította össze. Témáit a műit évi ööcse;* Hét különféle eseményeiből vette sok leleményességgel. Ma rer Dénes ügyes prológusa után a ZTE óibünjének felavatása következett, amelyet Lövvenstein Zoltán, Mayer Dér.es és Stnger István közvetített rádión. Igaz, hogy kézben légköri zavarok támadtak és a készülék felmondta a szolgálatot, az előadást azonban így is nagyon élveztük. Frenetikus tapsot váltott ki, amikor vitéz Árvát falvi Nagy István dr. országgyűlési képvise''ő és Czobor Mátyás polgármester beszédeit közvetítették. Ax előadók olyan élethűen utánozták képviselőd és polgármesterünk liangját, hogy várako-.»iwn felüli sikert értek cl. Maga Czobor polgármester mulatott a legjobban. Sok derűs percet szerzett Török Ferenc is, amikor a városi kisbíró szerepében közírré tette dobszó útján a legújabb rendeleteket; A Göcseji Göröngyös Bokrétának Antos Teri, Baaár Gizi, Kálny Rózs:, Kmitzky Ella, Marton Ilus és Alánon Magda voltak a szereplői. Minden énekszámuk nagy tetszést aratott. Megérdemelték a szép virágokat. Fertő Béla a Göcseji Orvosszövetség vándorgyűlésének egy epizódját elevenítette fel jóízű humorral fűszerezve, a legöregebb göcseji orvos, dr. Roseitthai Jenőnek feljegyzései alapján. Megtudtuk ezekből a feljegyzésekből, hogy nem is olyan régen, egy-két évtizeddel ezelőtt még pókhálóval, halott ember kezével, füstöléssel, ördögűzés&ei stf>. gyógyítgatták Göcsejben a különféle betegségeket}. A műsor utolsó számaként Kovács Rózsi, Ftrkas Lajos és Farkas József a Viszkvirág című paraszt komédiát adták elő nagy sikerrel. Különösen Kovács Rózsi aratott nagy tetszést * pergőnyelvű, hamisítatlan göcseji menyecske szerepében. Műsor után tánc következett, amelyhez Horváth Jóska kitűnő cigányzenekara szolgáltatta » »lét. A ZTE kitunó farsangi estje a késő h*>uli órákig tartott, mindvégig a Segjobb hangulatban. A főispán a jubiláló nagykanizsai Polgári Egylet ünnepélyén Nagykanizsa, február 3. A nagy1""«»« gári Egylet, ez a nagy r* szépmultú t*sadalm» egyesület most ufmepeiíe fennállásának azáz-évea évfordulóját. Vasárnap zajlott le az wt- nepély, melyre vttez Tabódy Tibor főispán is leutazott dr. Fodor Uszló titkárával. Az ünnepély reggel hálaadó szentmisével kezdődött a plébániatemplomban. Utána a vá rosháza nagytermében díszközgyűlést tailott a l\)lgári Egylet; igen nagy érdcklős meKett l>. Hajdú Gyula rnwiepi megnyitójában az egyesület múltját festette, azt a nagy szerepet, amit az egyesukt összefogó ereje, hazafi« szelleme a Bach-korszakban, a háború, a torra-dalmak alatt jelentett Dr. Németh László titkári jelentésé ben lendületes, szép beszámolót adott a százéves munkásságról, Iftána vitéz Tabódy Tibor főispán n>ondoft nagy le''kese- déssel fogadott beszédet Kifejezte oroi hogy ilyen hatalmas, erős egyesületek vannak, mcfrtk a vábágos, nehéz Időkben össze tudják fogni a társadalmat é* megmutatják a hely es utal ö is idézte a Bach-korszakot, az egyesületi éld akkori nafpr jelentőségéi. A jubiláló egyesO-letnek további áldásos munkát, sok istenáld^sf kívánt. OdvAjoótték a jubiláló egyesületet a polgár«* HTrSrtrr, a W éves isidó kaszinó, az összes kanizsai és kiskanizsai egyesít letek A szép ön-nepélv a Szózattal végződött. Délután 4 órakor a'' székházban 10t>-ik évi rend« közgyűlését tartotta a IV.gán Egylet, este 8 órakor pedig nagvon sok résztvevővel nagysikerfl bankett volt a Korongban Ausztriából Veszprémbe kisérték az aiszonyizöktető Silberer grafoiógurt Veszprém, február 3. Vasárnap déhrtán fegyveres fogházörok szállították Veszprémbe az osztrák határról Silberer .Andor grafológust, aki a mult évben megszöktette egy század o> feleségét, kicsalta az asszony ékszereit és még több csalást és sikkasztást követett el. A veszprémi törvényszék Silberer Acdort a csalások és sikkasztások miatt 15 hónapi fogházbüntetésre itéíte, de a grafológus büntetése khöltése elől Ausztriába szökött Az osztrák liatóságok nemrégiben letartóztatták és a magyar hatóságok megkeresésére vasárnap kiadtak azzal a feltétellel, hogy csak csa.ás miatt vonható felelősségre, — sikkasztás bűnügyében azonban nem. A veszprémi törvényszéknek ezért ketté kell majd osztania SMberer Andor büntetését. Vonat elé vetette magát egy tizennégyéves gazdafiu Sümeg, február 3. (Tudósítónktól.) Vasárnap délután a Tapolcáról 14 óra lá perckor elindult motorosvonat haláVa gázolt egy fiút. A fiú Lesencetomajon iratén az erdőből futott lá a vonat elé s arcát a tenyerébe takarva^ odavetette magát a sínekre. A vezető már nem tudott »dcjéhrn fékezni. A gvp valóiággal széttépte a fiú testét s néhány méteren nt, míg a motor leállt, magéval vonszolta. Mire u vezető és az. utasok leugráltak, már csak egy összetépett halottat találtak. Semmifée írás, Rendkívüli teí.magpcaácra-kedvezményt kapnak idén az oleflenmagtermelök Az idei oíajlerunagtermelésben résztvevő gazdák a lenmagért nemcsak magasabb beváltási árat kapnak, mint tavaly, vagyis 100 kg-kézn 23 pengőt, tehnt 1 pengővel többet, mint 1935-ben, hanem rendkívül nagymérvű kedvezményes pogácsát biztosítottak most a szerződési ffl-. tételek végleges megállapításakor a gazdák részérc. Ugyanis mniden lenmagtermeló 7 pengőért, tehát 2 pengővel olcsóbban, mint tavaly, a most létező 14 — 15 pengős piaci árral szemben, tehát kb. 50<>/o-os kedvezménnyel, igé* nyelhetnek len magpogácsát. A minden termelőt feltétlenül megüJetó legkisebb mennyiség 100 kg lenmag után 12 és fél kg pogácsában lett megállapítva. A termelő azonban, aki a szerződésileg lekötött lenmagját szeptember hó fttoi a „ZALAI Olinai okmány nem \olt nála. Az első percekben az volt a gyanú, hogy a jobban öhözött fiú diák lehet, aki a rossz félévi bizonyítványa miatt lett öngyilkos. Később jelentkezett a fiúnak egy ismertee, Csizmadia László, a lesenoetomaji pályaőr fia, aki *!óadta, hogy az öngyilkost Nyirő Borna Ferencnek hívják, kömyékbeü gazdaifjú. Az öngyilkosság oka teljesen ismeretlen. A nyomozás megindult. 15-ig leszállítja, az a 12 és fél kg pogácsán túl is és pedig minden leszámított 100 kg után egész kg-ig terjedhető kedvezményes len magpogácsára, mint többletre igényt tarthat és peditg ugyancsak u-ként 7 pengős áron. A pogácsa igénylésének ideje is meg lett hosz-szabbitva, amennyiben 12 és fél kg legkisebb pogácsamennyiséget folyó év szeptember 15-ig lehet igényelni, viszont a 12 és fél kg-cm túl egész 50 kg-ig terjedhető többletpogácsa igény bejelentési ideje október 5. A biztosított rendkívül nagymérvű lenmagpcgácsa kedvezmény a lenmagot termelő gazdák részére egy esetleges újabb takarmány inség esetén még fokozottabb jelentőséggel bir. Az idén a len-magtermelés kifizetődő voltának biztosítására szolgál az is, hogy a lenszalrna iránt, előre való lekötés esetén is, állandó az érdeklődés és érte ab Budapest 4 pengős ár lesz elérhető. Mindezek révén • fanmigtermelé» várható összhozama a mai számítások sztrkxt bármely más tavaszi veteménytaek hasonló körülmények kö- m ■> > ■ n ■____Ü_________> --- ■ '' »MM - « >■.»»■■» »—» ..»«W»^ WJHNE mezőgazdasági géplcrakal. ! Magas nyomású és szőllőpcrmctezők. A CHinoiíWösszes védőszerei. 1 Vasárak^itkczési atiyagok^níllKeti ök. T cikkek, festékek. A led#>b^Ifffoségü kerékpárok aiuaki nitimU« übmm TiUnU.nÉi ZALA! HÍRLAP 1936. február 4. z0tt várható összbozamát Idülinúfja- Végül a lenmagtcrmelésre szerződő gazdának fez az előny is biztosítva lett, hogy mindjárt az elvetés után az előfeltételek fennforgása esetén minden kat. hold olajlen maggal bevetett terület után jekntfts termelési eöbgkölcsön Hídvégi Ernő, a kolozsvári Nemzeti Szinház volt hlret traglkut színésze játtza Az Űr katonái főrzerepét fog rendelkezésre állani A teimelés: szerződések megkötésére az Olajmag Értékesítő Szövetkezetnél, Budapest, V-, Orőf Tisza István-utca ö sz. alatt lehet jelentkezni, ahamian a termelési szer.ódési blankettát bármely gazda kívánságára megküldik; ugyanott kell bejeen-teni a vetőmag-igényt, amelynek kielégítéséről, a termésből természetben való visszaadás kötelezettsége mellett, történik gondoskodás. Ritkán fordított darabra akkora gondot a Darvas színtársulat, mint a holnap, kedden bemutatásra kerülő Az Ur katonái-ra. A tagok már két hét óta napről-napra próbáinak szorgalmasan, hogy minél művészibb összjátékban hozzák ki ezt a megrázó erejű drámát. Ernmet Lavery kolostorban lejátszódó drámája Budapesten már túl van a századik előadáson. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a főváros közönsége milyen nehezen veszi be az ilyen komoly darabokat és ennek ellenére mégis diadalmasan halad Az Ur katonái a 125-ik jubiláris előadás leié, ügy feh étien ül meg kell állapítanunk, hogy itt olyasvalami rendkívüli értékről van szó, amely méltán megérdemli felekezeti különbség nélkül a legnagyobb fokü | érdeklődést. A zalaegerszegi bemutatónak különös érdekességet kölcsönöz az a tény, hogy Az Ur katonái főszerepét Hidvéghy" Ernő, az erdélyi színjátszás egyik legnagyobb értéke, a kolozsvári Nemzeti Szinház leghíresebb tragikus hőse alakítja. Hídvégi tv Ernő. aki a debreceni és saegedi színházaknak állandó vendége a klasz-szikus darabokban, 9 évvel ezelőtt már vendégszerepelt Za''aegerszegcn. Akkori klasszikus alakításait rirtg nem fclejtctte.cl az egerszegi közönség. A holnapi bemutató iránt nagyfokű érdcldó-dés nyilvánul meg a szinháziáró közönség részéről. Dul a harc a lengyeltóti kerületben Lengyeltóti, február 3. A küszöbön álló képviselőválasztás igen élénkké tette a vasárnapot a lengyeltóti kerületben. Bornemisza öéza iparügyi miniszter, aki ifj. Temple Rezsó támogatására utazott le a kerületin, előbb Fonyódon, majd Lengyeltótiban mondott nagy beszédet. Fonyódon a mintám ühehckről, az OTI terhek rendezéséről és a kit ipari hfcclröl beszélt a mihiszter. Hangoztatta, Ivogy ma jobb helyzetben van a mezőgazdaságunk, mint 3—1 évvel ezelőtt. Ehhez nagyban hozzájárult a gazdaadósságok rendezése is. Rámutatott arra, lwgy a kormány nem hanyagolja cl a nagy problémák megoldását. A Házban Bethlen István gróf b elfogadta a hitbizományi javaslatot, mert úgy látta, hogy ez javaslat helyes é% egészséges mert az ár-tizedek távlatában egészségesebb alapokra helyezi a bírtok megoszlás alakulásit Ezt célozza a készülő telepítési javaslat is. Lengyeltótiban bejelentette Bornemisza miniszter, liogy rövidesen benyújtja az ¡partörvény módosításáról szóló javaslatot amely lehetővé te^zl, hogy az Ipartestületek a jövőben jobban tudják szolgálni az iparosérdekeket. Az a cél vezeti a Gömbös-kormányt, hogy felkarolja a kisembereket, a kiscgzisztenciákat. Eckhardt Tibor ifj. Gaál Olivér oldalán korteskedett vasárnap Lengyeltótiban. Ismét élesen támadta a kormányt és sürgette ® kormányzóhehettcsi intézmény megvalósítását. wmmmmi''^mmmmmmmmmmmmmmmrmmmm^tKmmmmmm Takarékosság is hényelem egy Sümeg képviselőtestületének ülése Sümeg, - február 3. (Tudósítónktól.) Sümeg nagyközség képviselőtestületének legutóbbi gyűlésében Tóth József községbíró üdvözölte Szabó Sándor, esperesplébánost majd a következő fontosabb határozatokat hozták: állami hitel igénybevételével új tenyészállatot vásárolnak s a vármegve alispánjától két tényészállatot kémek; a mozi berendezését eladják l''szkay Aladárnak 1.000 pengőért; a közkutak fenntartási költségeit a kutak érdekeltségeire áthárítják; megállapították a mérlegelési díjakat. Nem lesz az idén _ tiszti-bál Zalaegerszegen Zalaegerszeg, február 3. A zalaegerszegi helyőrség tisztikarának ide; bálját élénk érdeklődéssel várta a város és a vármegye űri közönsége. A múlt években tartott bálok nagy társadalmi sikere, pompája, szépsége a farsang legnagyobb, legelőkelőbb eseményévé avatták a mindenkori tisztibált s érthető, ha e.re mindazok, akiket illetett, fokozott figy«.-md készülődtek. Az idén a bá! elmarad. A tisztikar úgy hatá-rozott, lx>gy a nagyköltségű bált nem rendezi meg, Itanem inkább azt az összeget, amit n báí külsőségeire áldozott volna, a város szegényei javára adja. Baro Gaudemak Emil ma a polgármester kezeihez S3 pengő 45 fillért fi- zetett le, a bálnak nemescélü megváltás* ben. ^ Sok jótékonvcélü bál lezapUc, amiből a céx. az előre nem látott, de mindig jelentkezni sav kott túlkiadások miatt, alig marad valami A üsztikarnak ez a bálja, ez a láthatatlan bű valóban a szegényeket szolgálja. 7 BCjjcek — Megtörtént a kanizsai kánrtorválasztfc, ^ a kérdés, hogy ki legyen a nagykanizsai ferences plébánia kántora, már közel egy éve fog. lalkoztatta a nagykanizsai katolikus társaim, mat A kántor-kérdés annyira kiéleződött, l*>gy nemrég a megyéspüspök is beleszólt a dó-logba. Szombaton végre helyreállt a nyugalom, mert jogerősen Gazdag István eddigi he. l)-cttes kántort választották meg a ferenct* templom kántorává. — A zalaegerszegi Katolikus Kör szombaton este jólsikerülv farsangi mulatságot rendezeti A Nagyszámú érdeklődő közönség megtöltötte a Kunímcr kávéítáz valamennyi helyiségét és a késő hajnali órákig a legjobb hangulatban maradt együtt. — Uj áí''atorvos. Oemba János csabrendelá lakost a budapesti egyetemen a mu>t hét*» doktorrá avatták. — Sikerült szeretet-estet rendezett 2-án a sümegi Protestáns Nőegylet. A bevétel az építendő templom javát szolgálja. — A Vasutas Otthonban vasárnap este 8 órai kezdettel kitűnően sikerült műsoros farsangi estet rendeztek a zalaegerszegi vasutasok. A .termeket zsúfolásig megtöltötték a tagok cs hozzátartozóik. A műsort Kovács László énekszáma nyitotta meg, aki cigányzene kisérettcl magyar nótát adott elő kellemes hangján, szép sikerrel. Jót mulatott * közönség Fekete Ferenc ügyesen előadott kup-léin. Sok tapsot kapott Valló Gyula is. akinek humoros énekszáma nagy tetszést váltott ki. Végül Kovács László haragította magára az összes anyósokat, szellemes anyós-kupiéival Műsor,*után tánc következett, amely a késő hajnali órákig tartott — Ita>on akar; bemenni a színházba szombaton este Hári József (Pecsketa) zalaegerszegi napszámos. A jegyszedők nem akarták beengedni, mire erőszakoskodni kezdett. Rendőrt hívlak, hogy eltávolítsák, de az ittas ember a rendőrrel is erőszakoskodott, mire előállítót-Lik a iendórkapitányságra. Hatósági közeg ellen elkövetett erőszak címén indul ellene bűnvádi eljárás. Hétfőn délben már ái is kisenék a/, ügyészségre. — Halálos szerencsétlenség autószerelő közbeni. Halálos soffőrszerencsétlenség történt a hévízi Honvédtiszti Gyógyház garázsában. Rencsár István 24 éves soffór kiszedte az autó kerekeit és a kocsit hasábfákkal támasztorta aLá. Munka közben a támaszték kicsúszott és az autóváz rázuhant az alatta fekvó sofferre, akit halálra préselt. A szerencsétlenséget cfak délben fedezték fel, amikor Rencsár nem jelentkezett ebédre. Ott találták holtan az autó alatt. g^zfüzfceJg. D i j t al a íj bemut^ás - Brandl József cégnél ZALAEGERSZEGEN Alkalmi aiándéknak ~ könyvek di$zlepélpapirok Itöiollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGO/TONNÁL Névjegyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben (Megyeházra! szemben.) ''(936 feÜiuár 4. ZALAI HÍRLAP . . '' ynlVr Ininöségbenl legjobbat, '' Vban legofcsóbbat készít ni na b\u en József * nil<i nAi rinar J, Apponyi u. 24. urui oöi ZA! — Rádióelőadások Olaszországból. Az olasz rádiótársaság rendszeres előadásokat tart az Ofszág különböző énlekésségeiről A magyar rádiósokat is érdeklő február havi műsort itt tdjuk: Róma, Nápoly, Bari, Milánó II. 420,8 m hullámhosszon: február 5., szerda, 18.05: Beszélgetés (német). 8., szombat, 18.05: Gasztronómiai csevegés (eszperantó). 9., vasárnap, 20.45: Pienza, a művészetek kis központja (német). 12., szerda, 18.05: Turiszti-fcá csevegés (német). 15., szombat, 18.05: Szariliniai énekek és dalok (eszperantó). 16., vasárnap, 20.45: Tripoli, a Földközi tenger gyöngye (német). 19., szerda, 18.05: Turisztikai csevegés (német). 22., szombat, 18.05: Rádióamatőr verseny (eszprantó). 26., szerda, 18.05: Rádióamatőr verseny (eszperantó). utáni — A délyérói. nagy tömegszenve-Az "Est-lapok kiadá-Napió Könyvek« feb-nt legújabb kötete, melynek sport valóságos kézikönyve ''sorakoztatja az olvasó .eótt egsportok minden fajtáját, gondolkodni, sportszv-1 tatja előttünk a sport ét, belevilágít a rekord-ába, megmagyarázza a cdeímeit, röviden: ez a a, szórakozás a szaktan ülni vágy ók számára. címe: A sport. •ty a mű, amel 4z egyéni és megtanít spor rúen sportolni egész világtörtén teljesítmények léi sport lusznát és könyv a sport le emberek és tanú A »Pesti Napló KörtjVek< új kötetét Az Lst-lapok előfizetői és orvasói 1 pengős kedvezményes áron minden újságbizományosnál megvásárolhatják. — Fe akasztotta magát egy hegyi remete Bonvai Károly 81 éves öregember kint lakott Sármelléken az Újhegyen s már évtizedek óta el se mozdult hegyi hajlékából Még a községbe se ment bc, csak a közvetlen szomszédokkal érintkezett. A minap délben az egyik szomszéd észrevette, hogy ég a lámpa az öreg remete hajlékában. Be akart menni, de az ajtó be volt zárva. A szomszédok végül is feltörték az £tót s ott találták felakasztva az öreget Bonyai szeget vert a falba, lelálh egy székre s úgy hurkolta nyakára a kötelet. Az öngyilkosig még az éjjeli órákban történt. — Ne felejtse el: február 2-ika az Iparos-bál napja! — A csabne.xieki Iparoskör február 2-án nag) sikerrel adta elő Szigligeti Ede: Szökött katona című színművéi. — Elfogok Egfcrszegen egy csavargó pápai péksegédrt. A zalacgcraegi rendőrség vasárnap elfogta Rigtcr László 20 éves pápai pékségedét, aki u városban csavargott. Kiderült, hogy Rigler notórius csavargó, aki már majdnem az egész országot bejárta és mindenhonnan úgy toloncclták haza Pápára. Legutóbb Hatvanból szállították haza. Az egerszegi rendőrség büntetabírája csavargás miatt háromnapi elzárásra ftrlte, melynek krtöhése után megint haza tolon Kapható: HEINRIC Zalaegerszeg. S Lv cégnél Telefon 161. mi •<■». — Akfcck gyakran fáj a gyomra, bélmükö-dése renyhe, mája hxvjxdt, emésztése gyengült, nyelve fchérAsárga, étvágya megcsappant, annak a WÍmészetcs «Ferenc Józaeh keserűvíz csakhamar szabályozza a székletét, rend behozza az emésztését, élénkíti a vérkeringését ésSjó közéletet teremt. — Útépítés címen illusztrált, szép nyomdai kiállítású folyóirat jelent meg. A lap a kizárólag az útépítő szakembereket érdeké szaktanulmányokon kívül igen érdekes útügyi vonatkozású cikkekkel gondoskodott arról is, hogy az útproblémák iránt érdeklődő laikus is élvezettel forgassa és érdeklődéssel várja a további számokat Az abesszin útviszonyokról írt és számos helyszíni fényképfelvétel''*} illusztrált cikk például a nem szakember érdeklődését is nagyon le tudja kötni. Érdekes és furcsa útügyi esetekről egész crokrot találunk a lapban. A mérnökökön kívül a hatóságok útügyi bizottságaiban működő bizottsági tagok számára kiváltként élvezetes és tanulságos ez a minden tekintetben jól szerkesztett és kiállított folyóirat. — A Korunk Szava február 1-i száma gaz-dag tartalommal megjelea^^ szám tartal- mából kiemelk lekto hu zetpoljtika címen a tisztázza. Kozma E ról, a lelküsmereti zol plasztikus képet, gol király egyénisé Jenő, a lap szerke sírjánál címmel a k örökségét vázolja. A könyvek, szerkesztői Korunk Szava előfizet iry Dezső, berlini gti levele a keresztény yi Üvörgy gróf:Nem-lútlerKták tévedéseit yébet dr> Morus Tamás-badság vértanujáról raj-goiák János: az új an-elewniti meg. Katona je, Seipei és I)ol lfuss nagy halott politikai as számot szín ház, tek egészítik ki. A ra egy évre 8 pengő, egyes szám ára 40 fillér. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal: Budapest, IV., Reáltanoda-utca 8V — Makacs Yzékrc&odéa, vasta^bélkatarriis, puffadás, vértofjódás, anyagcserezavarok, sárgaság, aranyereiesomők, csipőfájás eseteiben a természetes «drerenp József» keserűvíz — és este ejgy-sgy kis pohárral bevéve — Időjárás: További gyors változások, ismételten záporok, a hegyeken részben záporezerú havazás. Egy-két helyen még mindig lehet zivatar. A hőmérséklet csökken. A környék legmodernebbül berendezett autőiauitó üzéme és gaVage Bosc luláto service service csapágyait. Ah hu FX6 golyós ói görg^ Az összes autófe'' cikkek és autó ERDÉLYI JENŐ gépipari vállalata Zalaegerszeg. Telefon 43. PAL II MDMA Lm cégnél Zmlmmgmrsxmgan Telefon; 170, 1 SZÍNHÁZ HETI MOSOR: 3-án, hétfőn: 120-as tempó, operett 4-én, kedden: A/. Ur katonái, dráma. 5-én, szerdán: Szedő Miklós dr. vendégfei. léptével: Varázskcringó, Straitss Oszkár operettje. Színliázi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszehényeket naponta dé.elótt fél 12-ig, egyéb bérletszcK''éw nyeket fél l-ig váltanak be. Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek. RÁDIÓ Kedd, február 4. Budapest 1. 10.20: A gyermek és a szulók szeretete Japánban. 10.45: Milyen legyen a leányszoba. 12.05: Rendőr fúvószenekar.. 1.30: Nánásey Erzsi zongorázik, D. Dortheimer Stella hegedül. 4.10: Asszonyok tanácsadója. 5: Hadseregünk a XVIII. században. Málnási Ödön dr. előadása. 5.30: Zenés részletek az »Asz-szonyok bálványa« c. filmből. 6: A világ postáinak együttműktxk-se. Szalav Oábor báró előadása. 6.30: A Grafikai Munkások Senefckfcr Dalköre és a Budafoki Munkás Dalkör műsora. 7.30: »Laci.« Tbury Lajos elbeszélése. 8: Bécsi-est. A Székesfővárosi Zenekar hangversenyének közvetítése a Vigadóból. 10.20: A Mándits jazz műsora. 11.30: Sárai Elemér cigányzenekara muzsikál, Orbán Sándor énekel. Budapest II. 6: Mezőgazdasági félóra. 7: Francia nyelvoktatás. 7.30: Táncle mezek. Vadász cinő bőrök ARMATI kévé WORTMANN Bőrkabátoknak : F-1 X O sport bőrök választékban rkerei fedésben, Bákóczi-u. 6. itt cipőnek: Fókazsirtl 1936. február . 1936—2081 végh. Árverési hirdetmény. Dr. Balázs Zsigmond ügyvéd által képvitel« Reich Samu javára 4838 P töke és több köveklés járulékai erejéig a zalaegerszegi kir. járásbíróság 1933 éri 14346 tz. végzésével elrendeli kidéfcitési végrehajtás folytán végrehajtási szenvedőtől 1933 évi augusztus hó 16-án lefog la II 18359 P 50 fillérre becsüli ingóságokra a zalaegerszegi kir. jbiróság fenti száma végzésévei az árverés elrendeltetvén, annak az 1908. évi XU.ic. 20 § a alapján a kövel-kező megnevezeti dr. WoUák János, dr. Fflisl Jenő, dr. Szatmáry Sándor ügyvédek ált*l képviselt dr. Gefger Arturoé javára, továbbá a foglalási jkönyvbói ki nem tűnő mis fogtaltatók javára is. az árverés megtartását elrendelem, de csak arra az esetre, ha a kielégítés: joguk ma is femiál és ha ellenük halasztó hatályú igénykereset fcWyamatba nincs, — végrehajtást szenvedők lakásán. Pórszombaton és ZalabaKsía leendő megtar lására határidőül. I936\évi február hó fc. napjának d. a. A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ES DEVIZA ÁRFOLYAMAI-faiaiak: Dírtxat Amnerdara 229^231*30 tüzelik ki, illatok és a Ságokra, Ígérőnek kész] becsáron alul is, dánál alacsonyai Azon ingóságokra,] 1C00 pengőn felül számú rendelet éneimében hetnek, akik a kikiáltási bánatpénzül leteszik. lefoglalt cserép, nem védett ingókat a legtöbbet t, szükség esetén ási Ar kéthajma-— elfogom adni. k a kikiáltási ára 5610-931. M. E. csak^azok árverez-ár eg> tizedrészét Zalaegerszeg, 1936. évi január 21. Szalay István kir. jbir. végrehajtó taeieléa JUilBUrra! 16 65 169^ 56W5750 14-t5-''435 74*35-75''15 7 80-7-95 339 0C-339 tO P randa fr*rk 22*30-2250 Koflandl 229-3^23130 LaogyeJ zloty 63-70-6430 Les 3<X>-3*15 íera 410-415 Ura 2^90-30^ Víárka I3fr— «J76D Sorrte korooa 83 70^4*60 Osztrák schiUing 8.-80-70 Svijd frank 11U-70-IH-65 Svéd korona 858040-70 Belead Berlin Bokarnt Brfiííici Kopenhifi OsxJÓ London Milano Ncwyork Pária Prip Szófia Stocknoln: Varsó Wiee Zuricb 782-7« 135^-I368C 3-41^3-C 7920-7WC 76*15-86.47 ©60-76« 1705-1763 »«-302C 345*20-347*10 22*32-22«; 14*07-17^7 4-11-4 47 89*10-831? 6415-6*55 tlfrtt-tll*® BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. (ttsxavidéla. 77 kg 18 15-I8 20, (cvxb) I7 65-17.80 (ti»zv.) 78 kg. 181(^-18 35. (egvéb) 17*90-18 05. »ab 17.55-1765, ic.-?/e:i 15 45- 1555, ottikom 1250 1263 irtnyxa: gyengébb, forgalom: csekély. «« innh ku«4i Hi.»e*Tf» rtrz» jihoj A MrtOMM MulSt) I C-llk S#«rtMMli OinO UÁSrk* jOZSl? Uti! «|t 1 KOíl»»:*» Lti.''lO fh-JL\CJi Júliíf APR0H1RDETESEK . MODERN háro vízvezetékkel kiadó. náL MODERN HARO ZON-LAKAS (külön adó. Bővebbet a IC BORT, BORSEPRÖT szeszfőzési anyagot ro!. vagy pálinkára ponti szeszfőzdéje, gróf A Ugyanott pálinkaeladás Kter ÜARZONLAKAS fürdószo kiadó dr. Fürst Jenc ügyvé bás lakás parkettával, vebbet Fuchs és ürósz- ,OBAS ES EGY GAR-bávai) azonnal ki-omdábafa. minden egyéb tbjárou vásá-Gáti ^-ajos köz-fca 13. sz. iként l-re Nagy megtakarítást ér eJ, ha ezen kOcra»« égbetó, m a g a a k a 1 ó r i a J u fűtő Sitaf'' niiunk vásárol ja. lOOhgyU hazaiáfén 3*50 " EKÉR / IMRÉN&t t / Telefon: 89. Tes&k pr4baVütást alkahnazaL A Irfkfccfcü tételt házhoz atállihmk. Pontos kiarerfgátis. xum^rii III........ HAVAS ézimunka-és szőtoegíonalat. Babirobj k«ftnlegességci legmegbó%tóbbak. Göcsejiek órá ékszert Legprecizebb műt Varga La|ck (IIW) óráa- éz ÓV&zerész Rákóczi uf 5. sz. Vass Laj< i Zalaegerszeg, (a megye názzal szember) I OLCSÓ és MEG31ZHATÖ I r te tximlüógé i szakflzMt ERIKA n | táska gép P 175 Remington Írj fcépek bizo- mányi leraluu benxinlürda l, javítások» jó karban tartás. - űr anv, ezüst ékszerek, sz tárgyak HORV^H MIKLÓS tnnyműv^. írógép mű-Zalrcgen.zc£. " mellett) »¡»«jBsjawfj P ¿Vf. 1936. 29. szám. An llllér. Február 5. Szerda. 1 í Sitrkrsztisiei lelt fon: 80 iiip Sllf Ilii ■Mén* PIP «WÏS» mm B-ffl| iMÉS&i POLITIKAI N Nyomdai telefon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, fagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTEÇ PETER JÁNOS HtrdeUseket a Kakas-nyomda resz fel. Postatakarékpénztárt csekkszámla: 23.066 st. Előfizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. mm I Ausztria nem akar ujabb európai nehézségeket előidézni és igy inkább lemond a H absburg-restaurációrói Páris, február 4. Boris bolgár király tcg-Bjp a párisi bolgár követ társaságában Látogatni tort Lebrun köztársasági elnöknél, akivel közei egy óra hosszat tárgyak. A király ezután Sarraut miniszterelnökkel folytatott megbeszélést. Károly román király tegnap Oamelin tábornokkal, a francia vezérkar főnökével folytatott tárgyalásokat. Károly király Starhemberg herceg osztrák alkanoellárt is fogadta, aki kiintette az uralkodó előtt, hogy Ausztriának nincs szándékában ópsbb európai nehézségeket felidézni és nézete szerint a Habsburg kérdés tdfe-sew idő-sierűtlea. Surhtmberg ezzel a kijelentésével el akarja rigíii a Habsburg trón fcetöltéséról szárnyra kdt híresztelések további terjesztését. f Starhembcrg egyébként Plandin külügyminiszterrel is folytatott megbeszéléseket, párisi tartózkodása azonban osztrák körök véleménye űtrint teljesen magánjellegű. A kanceKár va-kfczínű''eg szerdán utaak vissza Bécsbe. Randin külügyminiszter és Rüsdi Arrxs török külügyminiszter tegnapi tárgyalásain t fíldközilestgerí biztonság, valamint az olJzárUt kérdése került szőnyegre- | Kánya Kálmán külügyminiszter az angol király temetéséről hazatérőben Párisban pihenés végett egy napra megszakította ütfát. Párisban rangrejtve tartózkodott és -egyetlen francia államférfiüval sem folytatott megbeszélést A külügyminiszter tegnap elutazón Párisból Budapestre. \ > ^ A dunai egyezménynek a szovjet jótállása mellett vtCó megvalósítását maga Lftvfeiov götcso!ta ef. A Paris Soir szerint az állandóan szőnyegen forgó HabíWg-kérdést Starhemberg herceg ma vitatja meg Flandin külügyminiszterrel. Hcwtrsa cseh miniszterelnököt a hét végére várják Párnba. Hogv a középeurőpai kérdés mennyire a politikai és diplomáciai érdeklődés középpontjában áll Párisban, mutatja az is, hogy . Jeue 1. Slaass párisi amerikai nagykövet, kormánya megbízásából szombaton este Bécsbe utazott, aboftiap Budapestre megy tanulmányútra. A nagykövet vasárnap este megérkezett Bécsbe, néhány nap múlva pedig folytatja ütját Budapestre. Budapesti útja Párisban nagy feltűnést keltett. Moszkva erős támadást készített elő a magyar társadalmi rend megdöntésére Ujabb, nagyszabású kommunista szervezkedést leplezett le a budapesti rendőrség Budapest, február 4. Nagyarányú koromU-naíA szervezkedést leplezett le a budapesti reedórség. A mozgalomban több előkelő állású személyiség is szerepei, így a letartóztatottak között van egy ismert főorvos is. A ®ost leleplezett kommunista szervezkedés jóval felülmúlja az utóbbi évek kommunista ügyeit. Elsősorban is Kiss Zsigmond magántisztvi-tartóztatta le a rendőrség. Kiss a leg-jjakb szervezkedés magyarországi titkára volt « Lemér Ferenc álnéven büjkált. Kiss volt az, gyakran kiutazott Moszkvába és hozta au-magával a különféle utasításokat és terve-*kket. Kiss lakásán feketelistát taiáHak azokéi * detektívekről és rendőrtisztekről, akiket ^ritoü kellett. Letartóztatták PicBer Györ-gyót is, egy előkelő budapesti biztosító intézet «atipikusát, dr. Weil EmÖt, a csepeli kórház regien főorvosát és Sebes István kárprtop-''fcgédet is, akinek az volt a feladata, hogy a pooáldemokraták körében is megszervezze á kommunista frakciót. Dr. Weil főorvos lakd-két hamis útlevelet és rengeteg kompro-»ratot, rő^apot találtak. Öfogta a rendőrség a magyarországi kom-CJmista pártbizottságnak három tagját is, Do- monkos Lajos vasesztergályost, Virág Károly szobafestőt és Möhler Károly öpészegédei Kézrekerült Lukács László magántisztviselő is, aki a nemzetközi vörössegély végrehajtó bizottságának volt a vezetője. A rendőrség őrizetében van Balogh János cipészsegéd és Un-gerfeider Magda magántisztviselőnő is, aki a tagok közt az összekötő szerepét vitte. Letartóztatták Bartos Oyőrgy műegyetemi hallgatót, akinek lakásán tartották a titkos összejöveteleket, továbbá Józsa Sándor festőművészt, aki megfelelő rajzokkal látta el az izgató tartalmú röpiratokat. Letartóztatták még Jamb-rics Józsefet, Verő Mihályiét és dr. Hoffmann Ttbornét. Megállapította a rendőrség, hogy dr. Weil Emil, aki a budapesti Therápta Szanatóriumnak is a főorvosa, mint orvos, havonta 1.600 pengőt keresett. Moszkva megbízottjának, Kiss Zsigmondnak szintén igen nagy jövedelme volt. Ugyancsak jó fizetése volt Picklernek is, aki a Phőnix biztosító főtisztviselője. Az elfogott kommunisták bevallották, hogy valamennyien meggyőződéses hívei a kommunizmusnak. Kiss elmondta, hogy Moszkva nagyon erős támadást készített elő a magyar társadalmi rend megdöntésére. A inagyaror- szági eseményeket maga Kim BcU irányítja. Kiss Zsigmond a cellájában öngyi!kosságot kísérelt meg és tvókannája szélével csukJójér* felvágta az ereket. Tettét idejekorán észrevették. A főkapitányság nagy apparátussal folytai)« a nyomozást. Széchenyi emlékezete Budapest, február 4. A Nemzeti Kaszinóban a kormányzó részvételével Széchenyi emlékvacsora volt, amelyen Walkó Lajos volt külügyminiszter mondott serleg-beszédet. — Széchenyi szelleme — mondotta — mindjobban követendő példaképen áll a mai nemzedékek előtt. A legnagyobb magyar, céljainak elérésére, mindig gyakorlati megoldásokat keresett és az ó tettekkel párosult felvilágosító munkájának köszönhető, hogy a m''ilt század későbbi évtizedei mind politika:, mind gazdasági téren jelentós eredményeket r jutathattak fel. A mai és az eljövendő nemzedékre az a nagy feladat vár, hogy Széchenyi öröfc-igazságű útmutatásai szerint újtól foiépHsék Mz^yarc/szögo i. — A magyar társadalomnak az a feladata, hogy a ooliíikaí izgalmak lehető elkerülésével minden «:ró a gazdaság; téren való gyar&»o-dásra ős izpon^osuljon. A hivatni hitt lommal birók ne avatkozzanak be a dolgokba tovább, mint amennyit a magas célokkal igazolni lehet, a magánosoknak pedig a.nehéz helyzetben fokozott*? Vtt el ke)) ''smetafefc az á>ta-l^iKw ércív* ''kct. A gazdasági munkából mindenkinek ki kett venni a részét! A jümegí Kat. Legényegylet felfelé ivelő élete A sümegi Katolikus Legényegylet vasárnap délelőtt tartotta évi rendes közgyűlését, igen nagy érdeklődés melictt. Nagy Mihály jegyző kimerítően ismertette a mult év történelét, változásait. Szabó Sándor esperesplébános, egyházi elnök nagy megelégedésének adott kifejezést s kijelentett«, hogy a maga részéről a legmelegebben támogatni akarja az egyesület szépen felfelé ívelő életét. Ezután tisztikart, választmányt, karnagyot választottak, mind egyhangúan. Miután a Kat. Legényegylet atglétszáma most a diplomás és érettségizett katolikus fiatalság belépésével megnövekedőit, Gelencsér káplán annak a reményének adott kifejezést, hogy az 1936-os esztendő még nagyobb cs maradandóbb munkát hoz. Itt említjük meg, hogy a Kat. Legényegylet március havában Paul AH Iveim: Abbé címfi drámáját előadja Sümegen. (fr.) ZALAI HÍRLAP 1936. február Nem csak az OTI-nál, hanem a biztosító társasásoknál felgyülemlett tartalékok terhére Is követelheti a vidék az építkezések meslnditását Zalaegerszeg, íebruár l. Kozftidomasú, hogy a láztosító társaságok igyekeznek mindig a tartaléktőkékét ingatlanokbaj; eihelyezni Éppen erre való tekintette] számos cikkberi fd-szoLalttmk már annakidején és >avasoltuk, hogy ezek a tartalékok vizsgáltassanak felül, mert IcgTóhbsaaör életbiztosítási díjakból eredtek les a tartalékok arányában kellett \oVta megtörténnie az egyes biztosító társaságoknál a befizetett életbiztosítási díjak valorizálásának. Sajnos, ez a törekvésünk, ezek a cikkeink annakidején süket fülekre találtak és a valorizáció megtörtént. Hogy milyen kedvező eredményekkel a biztosító társaságokra nézve, arról igazán nem kell olvasóközönségünket feívüo-gosítani. Most azonban, amikor a reánk szakadt nyomorúság következtében az egész vo-nsüon azt követelik az OTl-tól, hogy a felgyülemlett -tartalékait építkezésekbe helyezze el, székházakat építsen vidéken, csodálatos módon megfeledkeznek az illetékes körök arról, liogy éppen a vidékről a budapesti központba begyülcmlett életbiztosítási díjakból is hatalmas tartalékok tápiái>ák a fővárosi pénzintézeteket és építkezéseket, mig a vidéken alig fordul elő egy-egy eset is, tnikor ezekből a tartalékokból a biztosító társaságok székházat építenek Kükmösen éleden tűnik ki a biztosító társaságoknak az a törekvése, hogy Budapesten bérházakat vásároljanak,v tehát megint csak nem szolgálják azt a szociális céh. amelyet szolgálhatnának akkor, hogyha ezeket a tartalékokat építkezésekre fordítanák. A vidéknek teljesen jogos az a kovete.ese, hogy a'' biztosító társaságok ne csak Budapesten vásároljanak székházakat,'' hanem itt, a vidéken is építsenek fiókjaiknak székhazat cs ezáltal enyhítsék azt a ttvonvasztó nuwkane.-küliséget,''amelv az egész vonalon felütötte a fejét. , , Figyelmükbe ajánljuk aJUilJctékes köröknek ezt a gondolatot és reméljük, bog)'' a kartell tömörült htztosrtó társaságokra illetékes korok tudnának olvan nyomást gyakorolni, hogy a vidék munkánélkiüségénok az enyhítésére a legsürgősebben kezdjék meg az cg>cs vidéki városokban a saját székházuknak az építését Jó szemüveg, jó £ényképezőgép jó fényképkldolgozás BÁNFAI BÉLA optika és fotosxaküxletében PÉCS. - ZALAEGERSZEG ingyen rádiót ad a Gazdakamara minden gazdakörnek Kaposvár, február 4. Most tartotta az Alsó-dunántúli Mezőgazdasági Kamara idei első igazgatóválasztmányi tilosét a kamara nagytermében. A választmányi ülést elnöki tanácsülés előzte meg, melyen megállapították a választmányi ülés tárgysorozatát. Az igazgatóyálasztmányi ülést Malatinszky Ferenc felsőházi tag nyitotta meg, utána Kiss Elemér igazgató gazdag beszámolóját tartotta meg, amit a választmány nagy elismeréssel >ett tudomásul. Beszámolója során bejelentette a választmánynak, hogy február 10-én Pécsett 20 hallgatóval gazdasági tanfolyam indul, továbbá ismertette a Németország felé irányuló exportsertésvágásokat. A kamara egyedül hetenként 11 ezer darab sertést exportál Németországba Ezután letárgyalta a választmány a kamara szerepét a Balatoni Hét rendezésében, melyhez Kaposvár város 15 -ezer pengőt szavazott meg. Elhatározták, hogy vármegyénként 22 mezőgazdasági munkást 50— 50 pengővel jutalmaznak és a gazdaköröknek egy-egy rádiót ad a kamara. Elénk vita fejlődött ki az »Alsódunántúli mezőgazdaság* cím alatt a mult évben 40 pengős egységárban kiadott és kétezer darab eladatlan címtár értékesítése és az ezzel kapcsolatos 4.000 pengő deficit eltüntetése körül. Elhatározták, hogy a járási gazdakörök könyvtára részére lényegesen olcsóhb árhan felajánlják. Elhatározta a választmány, hogy oklcyclcs gazdákat alkalnoaz a kamara a különböző járásokban, akik az "exportvásárok alkalmával az ármegátapító és ellenőrző bizottságban is közreműködnek. .............................................fffff ff iTmiTiT AIWJU JJ J J~ ji Miért kell ráfizetni Az Ur katonái iegyeire I A Dr. vOfAayfclsasszoay nmm mint próxo. hanem mint zenés vígjáték kmrűl az «fara*«*! köxön*4g " Az .Ur katonái ma, kedden este vonulnak fel előttünk, hogy feltárják az örök emberi tulajdonságok, gyengeség, kétkedés, elragadtatás, legmélyebb vallásosság stb. skáláit. Azokat az örök tulajdonságokat, amelyek bennem épp megvannak, mint benned, vagy mint a harmadikban; katolikusban épp úgy, mint protestánsban, vagy zsidóban. Ezek a tulaj- ckmságok nem faj és felekezet szerint ütköznek ki az emberi természetből, hanem maga az emberi mivx>lt hozza felszínre. Ez a magyarázata. hogy a fővárosban felekezeti különbség nélkül vártják meg az emberek jegyeiket Az Ur - katonái előadásaira ÍXan as djrektor nagv áldozatot hozott, ami-kor elhatározta, hogy Zalaegerszegen is be- mutatja a darabot. Ez az elhatározás kizárólag abból a szándékból született, l>ogy bizony, ságot tegyen az egerszegi közönség előtt ko. moly művészi célkitűzéseiről, még akkor fc, ha azok bizonyos eseteidben a szokásosai! több anvagi áldozattal is járnak. Mert bátraa mondhatjuk, hogy ezt az áldozatot kizárólag az egerszegi közönség kedvéért hozta a direkció. Hiszen innen majd rövidesen Pcsterzsé* betre kerül a társulat, ahol teljesen kilátástajfc a darab szín re hozatala^ mert a főváros környéki közönség Budapesten nézi meg az előadást Darvas direktornak súlyos anyagi áldozatába került a darab előadási jogának megszerzése, de a díszleteken is jelentős változtatást keíett eszközölni és ez a map''arázata annak, hogy csak a bérleteken felüli ráftátfrésseí tudja c»-adni a színtársulat, amely írásként nem- kqx, fedezni az előadással járó kiadásokat. A főszerepet Hidvégi Ernő, a kolozsvári Nemzeti Színház volt, híres klasszikus művésze játssza. A darab egyetlen női szereplője'' Körösy Böske, aki egy beteg kisfiút játszik. Dr. Szedő Miklós holnapi vendégszereplései nagy érdeklődés előzi meg. A kitűnő operaénekes múltkori nagysikerű vendégszereplése annyira meghódította az egerszegi közönséget, hogy szerdai vendégjátékára is elkapkodják a jegyeket. A vendégjátékra érvényesek a bérletek. * A Dr. vagány kisasszony, amely mint ismeretes, munkatársunknak, Dávid Magyar Józsefnek a vígjátéka, az eredeti tervtől eltéröleg, nem mint próza, hanem mint zenés vígjáték kerül bemutatásra Zalaegerszegen. Hogy Darvas direktor szavaival éljünk, az utóbbi időben nem került még iíyen ''kasszadarab a kezébe, mint a Dr. vagány kisasszony. Annyira megnyerte ez a vígjáték a direktor tetszését, hogy elhatározta, zenét komponáltat hozzá és ezzel a zenés vígjátékkal nyitja meg pesterzsébeti színiszezonját Természetesen az ottani bemutatóra meghívja több fővárosi színház igazgatóját, lehetőséget nyújtvi ezzel a szerkőnek a darab komoly anyagi értékesítésére. A színház kitűnő karmestere, Pes-thy László már napok óta dolgozik azon, hogy megfelelő zene- és énekszámokká'' fűszerezze a Dr. vagánykisasszony librettóját. A társulat minden tagja ambícióval lát hozzá a szereptanuláshoz, hogy minél kifogástalauabb összjátékban hozzák ki a darabot, melynek címszerepét Kórösy Böske alakítja. A darab bemutatóját a jövő hét szombatjára tervezi a direkció. C Í p Őt minőségben legjobbat, árban legoicsóbbat készít Ringbauer József uri és nöi cipész ZALAEGERSZEG. Aoponyi u. .''k a mai eiet egyetemes encikli Az első kötet már kapható, a továbbiak előjegyezhetők Kakas Ágoston könyvkereskedésében, Zalaegerszegen. 1936. február 5. ZALAI HÍRLAP A belügyminiszter kérelme atánadalomhoz.azimégejekérdekében Budapest, február 4. Kozma Miklós belügy-niicir.cr nyilatkozatot tett az ország területén nyilvántartott 770.000 mséepegítésre szoruló lélek ellátásának nagy probjemájáró:. A minis z-^ck az a felfogása, hogy nem szabad újabb terheket róni az adófizetőkre és csak a valóba rászorulókat kell segíteni, ezeket sem pénzsegéllyel, hanem munkabérrel. A vidéki városokban az eddigi gyakorlat kitűnően bevált A jövő esztendőre az ¿nségenyhítés céljára főváros 7 és félmillió pengőt, a megyei és törvényhatósági városok pedig 6.9 millió pengőt irányoztak elő. Budapesten megvan a fedezet, dé a vidéki városokban inségjárulékok-ból csak 2.5 millió pengő folyik be. A 4.4 nulliós különbözet felét az álam, felét maguk a városok fedezik. Helyesnek ta''áLná a miniszter, ha mindenki a saját lakóhelyén róná le a kormányzóné nyomorenyhítő akciójára szánt adományait A legutóbbi főispáni értekezleten az a vélemény alakult ki, hogy az inségakciót országszerte egységesen kell lebonyolítani. Azonban ehhez a társadalom spontán segítségére lesz szükség. Soha lobban nem keöett a segítés, mkrt most, februártól májusig, a legsúlyosabb hónapokban. A kormány állandóan foglalkozik a kérdéssel, állandóan emeli a vidéknek jutó összeget. Ebben a költségvetési esztendőben a mult évi 1,056.500 pengővel szemben 1,983.000 pengő jut a vármegyéknek. De ez még mindig nem elég. A miniszter megkéri a társadalom jobb viszonyok között élő rétegeit: tegyenek e''eget ároknak a humanitárius és szociális kötelességüknek, amelyek átsegítik az országot ezen a kivételesen nehéz, súlyos esztendőn. Takarékosság révén lehet elérni a tőke-gyültést és lgy közvetve a munkaalkalmak megteremtését is A'' Nemzeti Bank közgyűlés* Budapest, február 4. A Magyar Nemzeti Bank tegnap tartotta évi rendes közgyűlését imédv Béla elnöklete alatt A közgyűlés elfogadta a bank főtanácsának a mult évi nyereség felosztására vonatkozó javaslatát S$ eszerint a részvényeseknek hét aranykorona osztalékot fizetnek. A választások során a közgyűlés Erncy Károlyt és Janko-vidí Bélát a főtanács tagjaivá választotta. Imrédy Béla beszédében foglalkozott devizagazdálkodásunk rendszerével és megállapította, hogy a nyersanyagbeszerzés a mult év- ben simán bonyolódott le és ezidén sem keli attól tartani, hogy abban zavarok álljanak be. Továbbra is egészséges jegybank-politikát kíván folytatni; vagyis jó vásárlóerővel rendelkező pénzt akar a közgazdasági élet rendelkezésére bocsátani, olyán pénzt, amelynek vásárlóereje állandó és a bizalom is megvan iránta. Hangoztatta a takarékosság elvének keresztülvitelét minden vonalon, mert csak ezen az úton lehet elérni a tőkegyűjtést és a tőke révén a munkaalkalmak megteremtését A zalaegerszegi cserkészek a polgármester gyüjtőivével házról házra járnak Adjon mindenki a nagy célra I akcióval. Akinél a cserkészek kopogtattuk, annak mindent közelebbről mégmagyaráz Czobor Mátyás polgármesternek a gyűjtóívre írt felhívása és egy kicsi, vékony könyvecske; ez a kis könyv a magyar élet, a magyar jövő! Adjon mindenki tehetsége szerint. Mintegy rzer. pengőnek kell Zalaegerszegen összejönni össze is-jön minden nehézség nélkül, ha a város hazafias közönsége felismeri a gyűjtés nagy horderejét. Zalaegerszeg, február 4. Ma a zalaegerszegi cserkészek gyűjtóútra indultak a városban és minden házba bekopogtatnak. A célt, amelyre a gyűjtés folyik, nem nevezzük itt meg, csak annvit mondunk ról^t: közvetlen, va''óiágos nemzetmenté«röl van szó. A gyűjtés összefügg Oramantik Margit közel-múltbeli előadásával, összefügg egy országos Békéscsabai potyautastt a murakereszturi vámőrök egy lezárt olasz vaggonban csiból kiemelték, Békéscsabára érkezett. Nagyon csodálkozott, hogy szülővárosától 420 kilométerre, majdnem húszszor olyan messzire utazott, mait amennyire akart. Most toloncűton megy haza, nem a legnagyobb örömmel, ami érthető. Értesítés a nemesitett vetőmagvak beszerzésére A m. kir. növénytermelési hivatal (Budapest, földművelésügyi minisztérium) az idei év folyamán Mezőhegyesről »Putyi« kukorica, »Székács* 6 soros árpa és »Székács« zab, Kom-poJtról Fleischmann kukorica, Fleischmann zab, Bábolnáról Székács zab, Székács tavaszi 6 soros árpa és Putyi tengeri nemesített vetómag-vakat utal ki. Az eisóosztályű vetőmagnak az ára a szállítás napját megelőző naptári héten érvényben levő budapesti tőzsdei középár, Délutáni- és támruhákat a farsangban csak a Nagykanizsa, február 4. A murakeresztűri vámőrség egy leplombált, üres olasz narancsos vagonban, mely az alföldi Mezóberényból tartott hazafelé, egy 15 éves kiéhezett fiút találtak. A fiú a nagykanizsai főszolgabírói hiva-*lhoz került, ahol a következők derültek ki: Sós Jánosnak hívják a fiút, békéscsabai. A Békéscsabához 18 kilométernyire fekvő Mc-»berényben volt látogatóban a nagyszüleinél, j* nem jól bántak vele, ezért elhatározta, hazaszökik. Kiment a vasútállomásra, bc-bujt cg)- teherkocsiba. Szerencsétlenségére Ousz vagonba bújt, amire Mczóberényben P*°®Mt tettek és Murakeresztúr határáüo-oásra irányították. Két napig utazott a gyerek, amikor a várnak megtalálták. A legsürgősebben enni ad-aztán átadták a nagykanizsai főszol-^bíróságnak. Kihallgatásalooi kiderült, hogy nem nagy tájékozottsággal bír & városokról, a távolságok-M«ggyőzódése volt, hogy amikor a ko- I vegyen ! Estélyl ridikülök és övek'' \. nagy választékban? plusz nemesi tói felár. A felár q-ként kukoricánál 6 P, zabnál 4 P, árpánál 4 P. Bővebb felvilágosítást a növénytermelési hivatal ''."agy az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara (Ka-porvár) ad. Szombathelyi betörőt logott a söltörl csendőrség Zalaegerszeg, február 4. A söjtöri csendőrség tegnap a szombathelyi rendőrkapitányság körözése alapján elfogta Söjtörön Horváth István 43 éves kőszegi hentcssegédet, akit maf kedden délelőtt beszállított a zalaegerszegi kir. ügyészség íogliázába. Horváth István még a műit év október 15-cn betört Szombathelyen az Első Magyar Posztógyár raktárába, ahonnan többszáz pengő értékű árút lopott el. A lopott holmival megszökött Szombatlielyről és útközben értékesítette. A kapott pénzzel kiszökött Ausztriába, majd amikor odakint teljesen ierong) oiódott, ismét visszajött Magyarországra és Zalamegyében bujkált. Egy ideig Ságodon is volt alkalmazásban, nemrég pedig Söjtörre ment, ahol most elfogták a csendőrök. Értesülésünk szerint Horváth Istvánt nélvány napon belül Szombathelyre kisérik, hogy az • ottani törvényszék előtt feleljen bűneiért. Kukoricavetőmag kiosztás A m. kir. földművelésügyi minisztérium növénytermelési hivatala folyó év tavaszán nagyobb mennyiségű kukoricavetómagot oszt ki részint nagygazdaságok, részint kisgazdák között. Az igénylők a kukorica budapesti tőzsdei alapárát kötelesek megfizetni, míg a q-kénti 3 pengő vetőmag felárat és a vasúti szállítási költséget az akció viseli. A vasúti fuvarköltséget a gazdáknak kell kifizetniük és azt a hivatal a fuvarlevél ellenében megtéríti. A vetórnagszaporító gazdaságok közeié ben fekvő községek kisgazdái csere ellenében is-kaphatnak kukorica vetőmagot, ez esetben a szaporító gazdaságok részére kb. 15—20<yb többletet is kell adniok. A kisgazdáknak az igénylést lehetőleg a községi elöljáróság útján a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelőséghez kell bejelenteni ök. Nagy- és közép-birtokosok igénylései közvetlenül a növényter-melésímelési hivatalhoz jel art emlők be. . - « —A** i i ^ — Hány zsák kávét kapott a hegedűművész-Egy- világhírű hegedűművész nagyszabású hangversenyt adott a négereknek és a h<norá-riumot legnagyobb meglepetésére kávéban kapta. 25 zsák kávét kapott a hegedűlésért. Erről remek cikket közöl a Délibáb új száma, amely 100 oldal terjedelemben jelent meg. Nagyszerű képes rádióműsorokat, egyfelvonásos színdarabot, színházi beszámolókat és páratlanul szép filmrovatot talál az olvasó a népszerű színházi képeslapban. Á Délibáb egy száma 20 fillér. « ¿fii Alkalmi ajándéknak i könyvek diszlevéípapirck töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL N é vi egyek és mindén egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben ZALAI HÍRLAP 1936. február- 5. Küldöttség megy Pestre a viliamosszerzödés revíziója ügyében február 4. Ha megkérdezzük a* farost» «i ebben a városban az egyik legnagyobb baj, gondolkozás nélkül ráfelel: az adó után a legnagyobb teher a drága villany. A kávés azért nem csinál rendesebb világítást, a lakásokban azért nem érvényesülnek a nagyszerűbbnél nagy szerűbb villamos háztartási esr-közök, a fűtó és munka berendezések, mert drága a villany. A város azért sötétebb Keszthelynél. a petróleum- és gyertya fogyasztás azért nagy még mindig, mert drága a vjllany. A városra magánt nízve is igen nagy terhet jelent a Tröszttel fennálló je!ni>gi viTlaroos-szerződés. A város uj képviselőtestületének viTamos bizottsága tárgy alta a vHanyőgyet ^ dhaír" rozta, hogy minden* elkövet a villamos «zsog-dés revíziója éttfekében. Csütörtökön küldöttség megy ''öndapestre öomembaa Oéza iparügyi ntániszJerhez ebben az ügyben. tflfcllXigljf y« TSöor rm&vmTMdy rá Tagja* lesznek: Czobor Mátyás, Arvay Lás^o dr., Bereczky Vgmo», Kovács Károly. Z&óó Sándor dr. és Wassermarm Frigyes. Húri P&c&ketának háromhavi fogházba kerüli. amiért egyszer színházba akart menni második rendőr segítségével tudták Megfékezni és előállították a kapitányságra. Hatósági közeg efleni" erőszak vétsége címén ma a törvén ysaék, többszörösen büntetett előéletére való" tekintettel, 3 havi fogházra itéhe Hárit. február 4. A zalaegerszegi törvényszék búwtetó egyesbtrája előtt kedden két kisebb jelentőségű bűneset szerepelt, mint tárgyalási anyag. Az ügyek az alábbiak. Részegen akart bemenni a Hári József (Pecskcta) 3S é\es zalaegerszegi napszámos e hó 1-én cst^_jttas állapov ban akart bemenni a színházba, a jegyek ellenőrzésére kirendelt r.zmházi személyzet azonban nem akarta a tűi hangosan viselkedő t beengedni és rendőrt hívtak. Hári nem engedelmeskedett a rendőrnek sem, hanem megtámadta és dulakodni kezdett vele, sót orronvágta és köny-n vü sebet is ejtett Kiss István íendőtön. A dühöngő Hárit csak az utcáról felhívott Kéthónapi fogház tyúklopásért. Kolompár Ovula (Didi) 25 éves sárhidai cigányt lopás vttsége címén itéltö: 2 hónapi fogházra, mert a múlt évben április 20-án feltörte Gombos Ferenc sárhidai gazda barom fi-ólját és 8 darab tyúkot ellopott. után VHtz Tabódy Tibor főispán hétfőn dél-Balaton füreden volt dr. Fodor László stiass-klipszek, strass-csatok, fémgömbök, rnhadiszek, bojtok és sodrott övek férfi ingek, nyakkendők, selyemüálak és zoknik nagy választékban Dentsch Herman cégnél üt kár kíséretében, az ott údülö Hóman Bálint dr. kuttuszmmiszternél.. — Káplán áthelyezések. Sebestyén József káplánt Sármellékről Attalára, Puska Ferencet Attaláró'' Sármellékre. Baráth Imrét Paloz-ítakra, Tuli Lászlót Pálosukról Tapolcát^ helyezte a vtszprétni megyéspüspök. — Meghzh a baranyai főispán. Beuy^vszky Móric gróf, Baranyamegye és Pécs várts. főispánja ma reggel a budapesti Fasor Szanatóriumban váratlanul elhünyt. — A Zalaegerszegi Izr.'' Jótékony L»öbiy-egylet február 0-én. vasárnap délután 6 órakor a hitközség tanácstermében liccális előadást tart. Halpert Salamon dr. tapolcai főrabbi ad elő: A zsidó filozófusok nmen. * — Cigány bál. A zalaegerszegi cigány zenészek február 15-én, szombaton a Gosztonyi étteremben nagy cigánybált rendeznek, az ottani söröző asztaltársaság ifjabb tagjainak védnöksége mellett. A bál rendezői, prímások és prímásjelóltek. ezúton is kérik a közönséget, hogy támogassa őket s vegyen részt a bálon. __ EJhá^aBodásnat Uöszvényné! 6s betegségnél oxaluria és pbosphaturia désoél húgysavas sók lerakódásánál a tenaf, szetes * «Ferenc József» keserűvíz jtvftja 4 ¿yomor és a belek működését s tartósan elő. mozdítja az emésztést. __ EHatt, ki tud róla? Farkas Imre zai», egerszegi zenész ma délelőtt bejelentette a rendőrkapitányságon, hogy 16 éves Béla nevű aencsz Ha még február 2-in minden be^knté» nélkül eltűnt szülnek Barihyány-utca 25. alatti lakásáról. Aki tud vaiamit ax eltűnt fi*, ról, az értesítse kétségbeesett szüleit, vagy a rendőrkapitányságot — Ha ön gyorsan akar föl megkönnyebbülni, Használjon «Igmándb-t s be fog teljesülni — FeiaMUetések. A zalaegerszegi Iparos Kór cs Iparos l>alárda folyó hó 2-án tartott hangversenyén felülfizettek: vitéz Tabódy Tibor 20, András kay István 10, Jakabffy Antal, Czobor Mátyás, Oláh István, Horváth hív:«, Scbütz Frigyes, Bereczky Vilmos 5—5 P, Ku-lifíav István 5.20 P, dr.. Miknla Szigfrid, Er-délvi Jenő. Grósz Győző 3—3 P, RigCer Mihály 2.50 P. Indra jános, Horváth Imre, dr. Vizsv Lajos. Kakas Ágoston, Holczer Jenő, dr. jierger Imre, Papp Béla, dr.. Telraan Sándor dr. 1 ürsí Béla, dr. Thassy Gábor, Lakató® Gyula, Mike Jenő, Tóth Gyula 2—2 P, Havas Kristóf, Mike Gyula, dr. Löwenstein István 1.50—1.50 P, Sylvester Péter János, Erhard Elemér, Serényi Árpád. dr. Faluhelyi Bea »1.20—1.20 P. Simon László. Hajgató János, Wortmarni Márton. Molnár János, Rákos Sándor, Wolf Frigves. Horváth Miklós, dr. Bor-bélv András. tfáuzli József, Vámossy István 1 — 1 P. Czirkovics N., Szekér István. Czobor László, Erdélyi Béla 80- 80 fLTér, Tary József 60, Hegyi József, Varga Mihály, Holcor József, dr. Sommer István, Nagy Gyula, Pfei-fer Gábor, Pfeifer Ferenc, Domby János, Pi-rity Gábor, Fenő Béla, Nagy János, Vizsy Gvörgv 50 50 Fillér, ifj. Lendvay Pál, Kaszás László 20—20 fillér, N. N. 10 fi tér. A szíves adakozóknak hálás köszönetet mond a rendezőség. — Epe- és májbetegségeknél, epekő cs sárgaság eseteiben a természetes «Ferenc József» keserűvíz a hasi szervek működését élénkebb tevékenységre -serkenti. — Időjárás: Élé.tk szél, szaggatottabb felhőzet, sok helyein még eső és havasod, a hegyektst havazás. A csapadék valószínűleg záporszerü lesz, a hömérj£klet csökken. A hegyeken msgma-ad a hó. SZÍNHÁZ HETI MOSOR: 4-én, kedden: Az Ur katonái, dráma. b-én, szerdán: Szedő .Miklós dr. vendégtei-léptévei: Varázskeringó, Strauss Oszkár operettje. 936 február KÖNYVEK NINCS KEGYELEM. Irta: Jolm Goodwfci. ¿Vrs. Garth kétségbeesetten tördeli a kezét. Leánva szereti azt az embert! Mivel tudná bc-biBonvitani, hogy mindaz, amit elmesél, az jjn^t a londoni társaságnak e*ról az újonnan fcltiint, hódító külsejű lovagjáról, a legszörnyűbb s-alóság?... Hirtelen mozdulattal k-¿tja a ruhát csodaszép válláról: szaggatóit, vőrcis csíkok futnak össze-vissza rajta, a húsz év előtti korbácsütések nyomán ronggyá tépett bércnek örökö6 sebhelyet Az az ember tette ert ővele, akihez most a leánya feleségül akar menni. S aki viszont, csak a Garth-bankház \~a-gyonát szeretné megkaparintani! Margaret tágra nyílt szemében borzadály tükrö/ődik. A szeretet és részvét sikolyáxa'' esik térdre édesanyja előtt és zokogva kér tőle bocsánatot. Nincs és nem lehet «egyelem ennyi gonoszsággal szemben! Másnap lovaglóostorával csap Sir Me''moth arcába. Ecjcsanyja pedig — a Garth-bankház cenúili.s tulajdonosnője — egyetlen sakkhúzással adja meg a kegyelemdöfést az egykori, rablólovag kéteshírű pénzvállalatának. De nem nyugosznak a másik oldalon sem. Mindenre elszánt, sötét gonosztevők, akiknek már nincsen veszíteni valójuk. Olyan ördögi furfanggal csalják kelepcébe áldozataikat, mire alig van példa még a ma annyira virágzó de-tektívirodalom legkiválóbb regényeiben is. Ál-•dozatos anyai szeretet s egy férfi szív tiszta szerelme lépnek szövetségre az alvilági banditák mindén Segyvcrévd szemben. Mind izgalmasabb kalandok sodornak magukkal s a regény túlfűtött sora''ai keresztül is meg-me^í--csap egy édes, meleg tavaszi szerelem ébredésének fuvallata. John Goodwint méhán emlegetik Wallaoe utódainak. Nemcsak káprázatos nieseszövésével ejt bámulatba, hanem megragadó jellem festése, emberismerete és érzelem világának csodálatos gazxiagsága is a legelsők közé eme-Ek. A Palladisnak ezt a legújabb Pengős Regényét dr. Fekete Oszkár fordította, erőteljes magvar nyelven. Bárhol hirdetett könyvet eredeti kiadói áron vriffit Kakas Agostod könyvkereskedése, Zújt egerszeg. Telefon 131. — 1 Hatos szemöldök a legújabb divat Parisban a divathölgyek egy kis ceruzához hasonló készüléket használnak, ameSye3 szemöldöküket illatosítják. Az itatás szemöldök a legújabb párisi divat. A tavaszi párisi toalettekről remek rajzokat közöl a Párisi Divat új száma, amely gazdag tartalommal jeíent meg. Csodaszép kézimunka rajzokat és számtalan pompás cikket, rovatot találnak az olvasók a ragyogó divatlapban. A Párisi Divat egy száma 60 fillér. . Hirdessen a JiLil IIIIT-ta APRÓHIRDETÉSEK MODERN háromszobás lakás parkettával, vízvezetékkel kiadó. Bővebbet Fuchs és Orősz-náL MODERN HÁROMSZOBÁS £S EOY OAR-ZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. BORT, BORSEPRÖT és minden egyéb szeszfűzési anyagot a legmagasabb áron vásárol, vagy pálinkára becserél Oáti Lajos központi szeszfőzdéje, gróf Apponyi-utca 13. sz. Ugyanott pálinkaeladás literenként is. ZALAI HÍRLAP RrtDIÓ Kedd, február 4. Budapest I. 6.30: A Grafikai Munkások Senefelder Dalköre es a Budafoki Munkás Dalkör műsora. 7.30: >Lac±« Thury Lajos elbeszélése. 8: Bécsi» est A Székesfővárosi Zenekar liangvcrsenyé-nek közvetítése a Vigadóból. 10.20: A Mándits ;azz műsora. 11.30: Sárai Ekmér cigányzenekara muzsikál, Orbán Sándor énekel. Budapest II. 6: Mezőgazdasági fekxa. 7: Francia nyelvoktatás. 7.30: Tánclem ezek. Szerda, február 5. Budapest 1. 10.20: Látogatás Bosnyák Zsóíu liárornszá-tzados üvegkoporsójánáL 10.45: Müven kenyeret együnk. 12.05: Hédervári Ferenc és Béla cigányzenekara. 1.30: Hanglemezek!. 4.10: piákfélóra. 3: Nyáry József szakszófooozik. 5.30: Egy magyar író Mohács válságaiban (Oláh Miklós érsek). Kerecsényj Dezsó dr előadása. 6: A Korvin Mát > ás magyar olasz egyesület és a Dante A5ghieri olasz kultiir-egyesület estjének közvetítése a Dante AH-ghieri Egyesület előadóterméből. . 7.35: Menrnyiben érdekli a vásárlóközönséget a kisiparosok továbbképzése. Kruchina Károly báró előacL^a. 7.55: Hangjátckelóadás n stúdióban. Lengyel József: Arrna. Hangjáték 3 (elvonásban. 10: Joseph Maria Hanschild énekel. 10.40: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. Budapest II. 6: Ferenczv Zohán emlékezete. Ferenczy Sári előadása. 6.30: Hanglemezek. Béla és cigányzenekara muzsikál, Fekete Pál 7.45: Kalmár —Balázs szalonotös. Q.25: Farkas énekel. / A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ÁRFOLYAMAI- VilntJk Angol (ont 16 65-16 9S Belga tr. 56H&57 50 Cseh korona 14 15-14 35 Dán korona 74»-75 15 Dinár 780-7-95 Dollár 329 00-339 00 Franda frank 22-30-2MC Hollandi 229-3^23130 Lengyel zloty 63 70-64 30 úeu 3-00-3*15 Léva 4Í.0-4 15 Ura 29"90—30*23 Márka 136 - »37"6ü Sorvég korona 83 70-84«) Oaztrák schilling 8-J-80-70 Srájd frank 110-70-111-65 Sréd korona 8580-86 70 frrtzák'' Amsterdam Belgrád Berlin Bukarest Brüsszel Kopenhátfa Oszló London Milano Nrwyork Párti Prága Szót» Stockholm Varsó Wien Zürich 2»yv23I-3C 7-82-7« 135»^-136-80 3-41-3-40 79.20-79« 76M5-86.47 8WC-7frífl 1705-175* 2998-30«) 345-20-3J7-10 32-22"60 ir07-r 4-11-4 8LrlO-8>dö 64-( 5-65-55 !íg 1 I0-8G-I 11"65 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. 1600. sörárpa lfrQÜ-1900, I5''45— 15J53. Duzakona Bura (ttszavidélci) 77 kg 18 15 -18 20. (e*v>o) 1 7 65-17.80 (tiazv.) 78 kg. 1810-18-35, (egyéb) 1790-1805, 79 kg. (tiszv.) 1835-(egyéb) i8<fi-1820 (tiuv J 80 kg. 18«—18«. (egyéb) 18X- 1840, rozs (pe<:».) I6-00-16»a «ros a] 1740—161 " iab 17.55-17.65, tengtn "" 12.50 1263 trányzat: gyengébb, forgalom: csekély. íjtiMw«*^***» «• lMM«. »Tivetrtu rtrrt» jl*Of k —titSf I uUSro> oé/A olvio uxartM jórser IUwtM*t< WM.U 1 KOSRaZKY LÁSZLÓ U<H|I ts«4«JU. nu-scu JÓZSIr Nagy megtakarítást ér el, ha ezen kfionyfl éghető, magas kalóriáju fúló szenet nálunk vásárolja. 100 hg. la hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon: 89c Teasék próbafűtést alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás. Figyelj! Havas kézimunka-és szönyegíonalai. Babi ruha kaiönlegességei legmegbízhatóbbak. Tédjegy Vass Lajos arás és ékszerész Zalaegcrs teg, (a megyeházzal szemben) OlCSÓ és MEOBIZHATO TIKI Göcsejiek órása és éksztréiza. Legpredxebb óra{avitA műhely Varga Lajos (Tiki) órás- és ékszsrész Rákóczi ut 5. sz. I ró•ép és számlálógép lafelit ERIKA Ul Urta síp P 175 Renüngton Írógépek bizományi lerakata. jantások, benxinfürdók, jókarban tartá«. - Arany, erűit ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, Írógép mű* szerész, Zalaegerszeg. (Mindi patika mellett) VÁSÁR ♦ PÁL Ét INDRA eégnéi Zmie mgmrmxmgmn TmMon: 170. Sikerült vásárolnom sok száz méter maradék külföldi M mpjfl szövetet Hihetetlen olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom. JiiiiD és most Tásárslísn a VERSENY ÍRQBÍZBI1 KÜHNE mezőgazdasági géplerakat. Magas nyomósa és szőllőpcrmetezők. A Chinoin összes védŐszerei. Vasáruk, építkezési anyagok, méhészeti eszközök. Szerszámok, háztartási cikkek, festékek. A legjobb minőségű kerékpárok. BtoU rakimktil Uaprtu TcIiíbs 54. lik __ ÍÍSSS mmmmA - - ''y v _ ZALAI HÍRLAP Vidékiek Döklein Zsigrnondné. Zalaistvánd Felső Jánosné, Ságod Káli Dezsőn é, Gutorföld Kupó Józsefné, Döbréte Nagy Józsefné, Gógínhegy Németh Lajosné, Ságod Welsz Sándorné, Csáktornya Bertalan Rózsi Bíró Józsefné, 01a Szigeti Józsefné Dr. Szűcs Andorné Tóth Pálné, Berzsenyi u Vidékiek Dr. Apáthy Imréné Beczők józsefné, Hegyi u Berger Józsefné, Oia Farkas Nándorné Könczöl Mária Könczől Rózsi Péterffy Béláné Tóth Sári Üimtesy Zoltán né Dr. Vargha Emiidé Alasztics Gyuláné, Andráshida Gergál Istvánná, Zalaistvánd Farkas Rózsi, Andráshida Farkas Gáborné, Ságod Kámán Józsefné, Ozraánbökfe Kemény Ödön, Bonczodfölde Dr. László Gyuláné, Taszilópuazta Salamon József, Bocfólde Sifter Margit, Nagykutas Takács Ferenc, Alsóbagod p ávl 1936. 30. szám. Ara Szerkesztőségi telefon: 80. Február 6. Csflt5rt8l, mm :;. % Wi m ÉH mé sfáíía v>Wi .VC? JÍífcM: iJr.í.ijji.u : V !rt-r.-J-.í | [y''''-.''Y'' Hf > M I S . :} 9 OUTI K A! NAPILAP Nyomdai trie fon: 131. wammsttsrx ——— m Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Slíchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, ragv a Vármegyei Bank Részvénytúrsaságnál vezeteti folyószámlára küldendők. Eckhardt és a diktatúra A független kisgazdapárt elnöke ezúttal ¿¿gyeltóti község fa''aira pingálta rá a dik-(Ütura-ördögöt, ezt az immár nevetséges ró-loeí. Ismét elmondotta azt, amit vasámapon-fóit következetésen megismétel a népgyúéijek dobogóiról, hogy a nemzeti egység jelszava diktatórikus törekvéseket rejteget és hogy a diktatúra hívéi'' most u&*an az ö leleplezései eredményeként takarodót fújnak, de a düetatu-Hlrt ''.órékvő erők nem szűntek meg. csupán vfcszaiuizódtak«. Izeknek a csigaházukba állítólag visszahúzódon diktatórikus érőknek úgy látszik nagy a hatásuk a független kisgazdapárt vezérére. Beszédeiben ugyanis alig történik említés .íz ■^r.irpoü''lkáról. A szőnyegen levő komoly birtokpolitikái kérdéseket legfeljebb egy-egy rnel léVnionda''.tal intézi el. Mintha be akarná bizonyítani, hogy pártja csupán nevében hordja a >ix^azda« jelzőt, tényleg izónban harmadrendűnek minősíti a föld problémáit. Azt a beszédet, amelyet Lengyeltótiban elmondott, bátran elmondhatta volna akármelyik budapesti demokiatakörbw, annyira nem volt benne semmi voratkozás a magyar rögfhöz, a magyar föld népéhez. Annál inkább fe''ismerhetö azonban ebben a beszédben valami, aini mellett nem ''ehet szó és komoly megjegyzések nélkül ethaadni. — Benne volt a mai ellenzéki ^politikának az a végtelen nagy eltévelyedése, amelyet talán he-. Ívesebben a korlesdobogó felmagasztalásának tévézhetnénk. Tagadhatatlan, hogy a kortesdobogó rem az a szószék, ahonnan országos iqníosságú ügyeket lehet kommcntá''m. Vannak az állami és nemzeti életnek kényes probémái, amelyeknek kor''.esdobogöra való cipelése-voltaképen vétek a nemzet ellen. Nem tehetünk róla, de amikor azt olvassuk, hogy Eckhardt Tibor a kor mán y zóh e 1 yettes i intézményről 1áp-lált els^ondo''ósait fejtegette kortes beszéd keretében, az az érzésünk támadt, hogy blasz-fémiát követett el. Legalább is olyan politikai etikai hibába esett, ami nem méltó egy kompi) célokért küzdő parlamenti vezérhez. Abban az atmoszférában, amelyet egy bármily körültekintő, óvaios és túlzásoktól tartózkodó, de mégis csak kortesliadjárat teremt meg, a mi érzésünk szerint az államfő magas személyiségét még emlegetni sem igen lehet. A kor-tesdobo^ór.ak ez a felmagasztalása nagyon bántó és disszonáns. Ami a független kisgazdapárti elnöknek azt * kijelentését illeti, hogy a diktatórikus törekvéseket az ó ellenzéki fellépése fojtotta voina arra csak aiuiyit felelhetünk, hogy könnyű olyan törekvések elfojtásával dicsekedni, amilyenek nincsenek és solia nem is voltak. És togy ez csakugyan igy van, hogy ilyen törekvések csakugyan nincsenek, azt éppen azoknak ^ újságoknak a közleményei bizonyítják, amelyek Eckhardt Tiborhoz a legközelebb állanak, fzekben az újságokban olvashatunk gyakorta kasábos riportokat a Nemzeti Egység Pártjá-®*k állítólagos bomlásáról, belső forradalmakra, amolyan palotaforrada''makról, frakdókró", Amelyek frontot csinálnak a kormánynak, mi-^eretcet akarnak buktatni és íenegyerekes- tednek. Bizonyos, hogy Eikhaidt Tibornak van n»eg-We.ő fantáziája ós érzéke is a diktátum Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER. JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda tesz frí. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23.066 j*. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 kór a 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. iránt. Az égés/ mai parlamentben ó az egyetlen, akinek ezen a téren már muhja is van és kétségkívül ó az egyetlen, aki nem is Olyan régen nyíltan a diktatúra hívének vallotta magát és népgyűléseken hirdette, hogy abból a kaotikus helyzetből, amelyben Magyarország van, az egyetlen Idézető út a diktatúra. Lrt a szereplését rá is oívasták a független kisgazdapárt vezérére. Ha azt gondolja, hogy ezt a valóban megtörtént > diktatórikus törekvések leleplezését* a közvéemény már elfejej-, _______„_______^_____w tette, akkor tévedésbon vasi! A francia sajtó megelégedetten ir Starhembergrőf Páris, febru.tr b. A francia sajtó nagy megelégedését fejezi ki ama biztosítottnak látszó ígéretek felett, melyeket a Párisban tartózkodó Starhémberg herceg osztrák a ¿kancellár tett. Starhemberg kijelentette F.andir.nak, hogy Bécs haJLindó a kisantanttal fennálló kapcsolatok kímélésére. Starhemberg további tárgyalásai FlandmnaJ főként az Anschluss kérdésében folytak. Egyik francia lap a magyar revizionizmusról Páris, február 5. A parisban folyó diplomáciai eszmecserék csak általános keretek között mozogjak és nem volt értekez''et jel egük sem. A középeurópai kérdéseket is csak altalánosságban érintették. Egyes lapok'' szerint úgy látszik Starhein-bergre London és Páris nyomást gyakorolt Fenntartotta ugyan álláspontját, hogy Bécsnek joga van a restaurációra, de megnyugtató kijelentéseket tett a kisantant fele is. A kijelentések értéke felői eltérők a vélemények. A dunai kérdésről nincs kialakult vé''emény. Ugy látszik, először Ausztria és a kisantant Negyven év óta nem volt ilyen szélvihar Zalaegerszegen, mint kedden éjjel gazdasági egyezményére gondolnak. A Journal szerint a középeurópai kérdés megoldásánál 3 |>ont szerepel: 1. az osztrák függetlenség biztosítása, 2- a magyar rev íz ion izmus felszámo''ása, i. a Dunavidék gazdasági újjászervezése. Lendon, február b. A sajtó foglalkozik az osztrák alkancellár nyilatkozatával, aki hír szerint azt mondotta, hogy Ausztria lemond területi módosítási idényeiről és kész odaállni amaz államok melle, amelyek a jelenlegi állapotok fenntartását kívánják. Zalaegerszeg, február 5. A tegnapi nagy szélvihar az esti órákban és az cjszalka olyan méreteket öhött, ami már majdr.crti megközelíti a 10 év előtti, emberemlékezet szerint legnagyobb zalaegerszegi szelet. Akkor a szél a plébánia''emp''om keresztjét a Sütő-utcába, a Bárány egész tetőzetét pedig a Kazrnczy-terre dobta. A keddi szél hasonlóan nagy rongálásokat, károkat okozott. Az Apponyi-utcában egy deszka- és egy léckerítést teresen kidöntött. A legtöbb házon megbontotta a zsindelytetöt; van olyan ház, amelv 40—50 zsindelyt is lesodort. A vármegyeháza tetőzetét olyan veszedelmesen megbontotta, hogy a járdát el kellett zárni. A Bárány szálló tetején tíz ember dolgozat, mert a szél a tetőzet bádogrészcif felgöngyölítette és féló volt, liogy lezuhanák az utcára. A kái* mintegy 1.000 pengő.. A Baross-ligetben fát csavart ki a szél, a Kovács divatárúíiáznál ledobott a fairól egy ragy bádogtáblát. A Petőfi Wuissics utcák sarkán levő Löwinger-ház kerítését ledöntötte & igen sok címtáblát megmozdított a helyén. Bizony, a''ig lesz ház, melyen valami rendbe-ho mi valót ne I ugy na majja után a szélviliar. iNU még mindig erős szél dühöng, de inár gyengébb az éjszakainál s remélhetőleg újabb károkat már nem okoz. Sümegen letépte a bíróság bádogtetőzetét az orkán Sümeg, február 5. (Tudósítónktól.) Olyan borzalmas erejű szélvihar tombolt a különben is örökké szeles Sümegen, hogv csak a véletlenen múlott, hogy emberéletben nem esett kár. Kedden délután a sümegi kir. járásbíróság épületének tetőzetéről mázsinyi súlyú bádog-lepedők repültek másodpercenként a bíróság udvari részébe. Rögtön intézkedés történt és a járókelőknek megtiltották a bírósági részen a közlekedést. Ebben az időben járt a községházánál polgári házasságot kötm egy fiatal pár. Autójuk a i őzségháza és i bírósági épület tűzfala kö- zött állt. A gépkocsivezető mit sem sejtve'' várta vendégeit, amikor sűrűen egymásután hatalmas tégladarabok hullottak le a bírósági tűzfalról az autó és vezetője cié. A soffór szerencsére elfutott és igy nem történt semmi baja. Amüit a posta közölte velünk, a távvezetékekben is nagy kárt tett a szél, mert nemcsak lehetetlenné tette a forgalmat, de sok helyen leszaggatta a vonalat. A Vasmegyei Elektroinosmúvek ugyancsak panaszkodtak a szélrohamra. Emberéletben, a? eddigi jelentések szerinf, nem esett kár. ZALAI HÍRLAP 1936. február 6. Drózdy Győző lemondott _ , .. az Iflusig főszerkesztői tisztéről lacl^tt ut&znva és a lap ifjú befeó munkatársai zárták a lapot, Igr, terű* bek a kpba & »Rettegések háza - halál reád« dmü humoros riport, amelynek egyes kitételei miatt, Dróajjr OyÓzó szerint is, méltán érezhette magat sértve az a tanári kar, amely az ifjúságtól csak halát, elismerést és szeretet érdemel. Drózdy Gyózó bocsánatot kér a tanán kartól s egyben bejelenti, hogy levonj a konzekvenciákat: lemond a kp főszer ka*ztó< tiszted géról Szentsrót és Siímes között kifosztottak egy vásáros kocsit _____február 5. A napodban több újságban támadás jelent meg Drózdy Qvózó országgyűlési képviselő * Ifjúság* című lapja ellen. A lapban, melyet a kultuszminiszter az összes iskoláknak me-egen ajánlott, olyan cikk jeknt meg, amely állítólag sértette az iskolai intézményeket és az érdemes tanártársadalmai A cikk hatása alatt a tantestületek több iskolából kitiltották a lapot Az Ifjúság mai számában Drózdy Ciyózó főszerkesztő megmagyarizTa, hogyan került a kérdéses cikk a iapbi. Lapzárta előtt vidékre feltörte és kötött ruhák, vég vászmk Taá-nyozrak. Amint így ijedtségükben megejtették a számadást, megállították, hogy körülbelül 200 pengő értékű árút raboltak cl tőlük. Munkatársunk megkérdezte Zacsikot, nem vette-e észre az úton valami gyanúsat. — Az biztos, hogy Tűrje és Sümeg között lopták el a holmikat Útközben két cigány fe két csavargó suhanc jött velünk szemben az országúton. Csodálatos, hogv az életünk ellen nem törtek. Feltétlenül gyakorlott országúti rablókró: lehet csak szó. Jeieiileg az egész megye csend-őrsége keresi őket. Kézrekerítésük napok kérdése. Dr. Mező Ferenc, a szellemi olimpiász bajnokának emlékei zalaegerszegi diákkoráról Sümeg, február (Tudósítónktól.) A elején Zalaszentgróton országos vásár volt, melyen Zacsik József sümegi vásári árús is részt vett Zacsik a vásár befejezése után^az áruval megrakott kocsin hozzátartozóival '' Sümegre igyekezett Amikor elindultak, már jól zuhogott az cső és erősen fújt a széí Hogy kellők^) védve tegyenek az elemi támadástól, az árúkat tartalmazó két láda közül a magasabbat és nagyobbat tették a kocsi hátsó''felébe, míg a masikat elébe, úgy hogy a kocsiban elől ülők nem láthattak hátra. '' Éjfélre járt az idő, amikor hazaérkeztek Sümegre. Levették a ládákat borító ponyvát és meglepődve konstatálták, IvSgv a kocsi háts''. részében fekvő láda zárját útközben valaki ; í BáltSm frakking 9.80 lakkrípő 13.50 gallérok. nyakkendők, zoknik, sálak a legujjab divat szerint a Lg) egerszegi diákgyerek mögött bezárult a gimnázhim kapuja. IVreg az életfilm s egy ¿ép napon az egykori egerszegi diákgyerek — most már budapesti középiskolai tanár — a sportok történelméről irott pályamunkájával megnyeri az amszterdami szellemi olimpiász első díját. Kerek, pirospozsgás, kedvesarcú úr ül velem szemben, a haja őszes, de a sport ifjantartó ''zrejc sugárzik ruganvos mozdulataiból, derűs kedélyéből. — Bizony , öcsém, zalai gyerek vagyok én á* — mondja mosolyogva. — Hat gimnázium után mentem át Kanizsáról Egerszegre 1904-ben. Kanizsán az összes tantárgyak közül a magasugrásból és a súlydobásbó! vizsgáztam legjobban, de Egerszegexi olyan kiváló gárdája volt Takáts tanár úrnak, hogy súlyemelésben a Martcrsdorfer Nácival, magasugrásban Csácsics Jóskával és »SptgíT Gyulával nem vehettem fel a versenyt. — A gimnázium futballcsapatában mint bal-hátvéd tevékenykedjem s*büszke voltam, hogy az én közreműködésemmel sikerült a kereskedelmisiák addig verhetetlennek hitt csapatát 2:1-re legyőzni — Nagy szívfájdalmamra a soproni toma-versenyre csak matt tartalékot vittek el. Pedig Bierbauer Jóska, aki helyettem bekerül a csapatba, a hosszú kiikorkanadrágja miatt még a kezdő egy métert sem tudta átugrani — A gimnázium aczíekarának is tagja voltam. Egyszer egy sikerült koncertet tartottunk Erdős görög-tanár úr vezetésével a Bárányban. Nagy dicséretet kaptunk Csertán alispántól és Sándoi Zsigmondtól. — A Suszter Oszkár páratlan jó vezetése alatt működő önképzőkörnek is tevékeny tagja voltam. Az egyik választáson Kiss Elemért — jelenleg baranyai közjegyző — elnöknek, Sebestyén Daga barátomat főtitkárnak, engem pénztárosnak választottak meg. Az ellenzéknek ezt a nagy diadalát tnagnura-áldomással kellett megünnepelni. Igen ám, de a fegyelmi szabályokra is tekintettel kelett leraúj ezért testületileg kivonultunk Zaaszentivánra. Csak a kormánypárt hiányzott a nyolcadikasok közül. Pedig sajnálhatja Thassy Vfcjsi, Simon ffy Endre, a szombathelyi gimnáziumi igazgató Pajzs Dezső budapesti egyetemi magántanár és Oráner Imre, hogy nem vettek részt az áldomáson. Egy egész hordó sört megittunk. Be is aigtunk ügy, hogy az útszéli csalánt b rózsának szagolgattuk és simogattuk. A vonatban olyan éktelenül ordítoztunk, hogy a vezető ijedtében a nyílt pályán megállította a vonatot. Természetesen a kalauzt feleslegesnek találtuk a vonatban, ki is dobtuk. Az állomáson V. « tárt karokkal ránk várakozó karhatalom dől alig tudtunk megszökni a Baross-liget bokrai között — Ennek a botránynak a következményeit talán még elkerülhettük voba, de amikor Deák Ferenc születésének századik évfordulóját is megünnepeltük, reggelig, engedély nékül, sőt reggel a megyebálba is felmerészkedtünk, lesújtott ránk az iskola szigora. A ka ügy miatt együttes vizsgálat indult A bíróság elnöke Medgycssy igazgató, Vogcl Richárd volt az ügyész, a védők magunk voltunk, de nem lehettünk nagyon tehetséges védők, mert mind-annyian ötödfokú Segyclmi megrovást kaptunk. Ez volt az oka aztán, hogy nem kehettet* jeles érett. Azóta egy periódikus álmom van. Ott ülök a rajzteremben Spittkó főigazgató előtt és próbálom a kettesemet egyesre javí-tani, de még eddig nem sikerült — Az érettségi banketten Borbély Gyurka bátyám így fejezte be beszédét: »Fiaim, i csontotok, a legkisebb porokátok, szívetek, lelketek mindenkor magyar legyen!« Azóta nyolcszor érettségiztettem, mindannyiszor ezekkd a szavakkal bocsátottam útra növendékeimet -- Húsz évvel később, kutatva a magyar sport múltját, felfedeztem, hogy Gyurka bátyám a nyolcvanas évek végén Erdélynek ünnepelt bajnok-atl^ája volt és kerékpárút]* Tordáról Kolozsvárra, »magas gépen c, világhírt szerzett számára. — A tízéves écttségi találkozón 1914 június y)-én együtt vigadoztunk tanárainkkal, amikor reggel felé kijózanított bennünket a sarajevol rragédia híre. Háborús emlékeiről kérdezem. — Mint kadét vonultam be a 72-es por** nyi gyalogezredhez. Harminckét hónapos frontszolgálat után főhadnagy lettem, közben sebesülés, két tífusz, malária, tüdőgyulladás, spanyol. Becsülettel harcoltam — emeli fej hangját, majd újra elhalkul, amikor szerényen felsorolja hétféle kitüntetését: — III. oszt., va»-koionarend, katonai érdemkereszt, kormányzói sigrrum laudis stb. Emléklapos százados. Már ismét egerszegi emlékeiről meséL Medgyessy igazgatóról, Vogcl Richárd osztályfőnökéről, Tuczy József történelemtanáráról. — Igazi hálával és tiszteiette! gondolok mav-den tanáromra. Ha itt-ott sikerem volt, ma* a mai élet egyetemes enciklopédiája *z első kötet már kapható, a továbbiak előjegyezhetők Kakas Ágoston könyvkereskedésében, Zalaegerszegen. 1036. február 6. ZALAI HÍRLAP 3 «arfli**" jtiíott, Hogy mtÉnlteiéréletre, ld- Sásrí egyenes, becs&k*» éSrtre egykori t*nár«m tanítottak ily emlékezik vissza diák- dr. Merf Ferenc, aki hírt fe tficsőségfc ^grit "hazájának ArríszíerdMöbita. Az olim- piai árbóoon lengő nemzeb tásaZÓ s a felharsanó magyar himnusz egy zalai gyerek hírnéven keresztül a magyar dicsődét mrdette. Pán JŐBad« A keszthelyi Iparoskör közgyűlése jteoibcty, február b. Vésártíap dödftán t*r-az iparoskor évi nendes közgyűlését tu-jjf helyiségébe*. A tá^-sorozatf pontjai közül igyúiés legkimagaslóbb eseménye Láng Jó-¡ptf iparosköri díszelnök arcképének letepV-¡ggr yott, amely ünnepélyes külsőségek kö-ztf ötfot1 le. 5óthy János beszédében kifejezte az iparos-s^ ószkite szeretetét & dfezetaök iránt. Az iparosság meg van győződve arról, bog} a dfsz-tjoóköt méltán érte ez a kitüntetés, mert az iparosérdekekért mindenkor önzetlenül, meg- értéssel, pártatlanul és eredménnyel sMItafla^ Az új tisztikar megalakítása során elnökül egyhangúlag, nagy lelkesedés**) Oel*»c»ér Ferenc szabómestert választották meg; alelnökök: laki József és Török Fervnc, jcgyzA: Farkas Zoltán, háznagyok: Sj*artgyörgyiLa;os, Pom-por József és Számi Itnre. pénztáros: Kóhaini Boldizsár. számvizsgálók Meizler KlroK és Pusztai P^er. Az éri jWentésclöet ¿te&utu a kőt^vüVí és megelégedését Sebezte fa a veac^kégmiaiká-jéért. Nyolc betörést ismert be eddig a szombaton elfosott Tóth Árpád Zalaegerszeg, február b. Megírtuk, hogy öotrbaton éjjel a zalaegerszegi rendőrség a Move sportpálya mögötti vasüti töltésen Tóth Árpád boríoldict napszámos személyében betörőt fogott. Tóthot ma kihallgatták a rendőrségen, ahol a Pollák József féle betörésen kívül még hét betörést beismert. O voit a Lö wensteri*cknéi, a Veisz bádogosnál, a vasntúliomác melíetti bódéban, a Központi Takarék melletti élclmiszer- bódéhan, Pteifer gabonakereskedőnél, a Mártiiéi trafikban és a templom mögötti Polákféle kereskedésben 4 kőse''multban elkövetett betörések vettese. Két társ« is volt ueki, ezeket is bevitték na a rcftdórségre, de mrnd-ketten konokul tagadnak. Szembesítéskor Tóth kitartott eredeti vallomása mellett. Tóthot iK-inao délelőtt átadják az u^vészség-nek. ■B állandóan raktáron az .t L E K T R A. Rádió és Villamosságinál. Kossuth u. 8. (Kakas ház) Ugyanott: rádió és villanyszerelési vállalata Villanymotorjára, gépeire zavarszűrőt olcsón és szakszerűen szerelek fel. A keszthelyi Törekvés Sport Egylet közgyűlése Keszthely, február 5. Elénk érdeklődés mellen zajgott le a keszthelyi városháza tanács* ''termében a Keszthelyi Törekvés Sportegylet évi rendes közgyűlése. Tersztyánszky Géza elnök mondott rövid ¡***édet, melyben Ígéretet tett, hogy tóié tel-^tőlcR minden erejével képviseli a Törekvés «dekeit. Szükség van elsősorban — mondotta — egy tág klubhelyiségre, amely nélkül egy JPOrtkör sem tud eredményes munkásságot «fejteni. Bíró Sándor tartott élvezetes titkári beszállót. Ismertette a Törekvés szakosztályainak működését, elsősorban a futballét Számos S* én el a zöld-fehér együttes, melynek mérkőzése Celldömölk eUen lesz már-010 ^-én- Ismertette a tavaszi és nyári programot, először a gráci túrát, mely reváns OSC keszthelyi vendégszerepléséért A "rtbailon kívül országos hírűvé emelkedett már * ^oros szakosztály. A''minden évben meg- rendezett csiTaglüra egyre több külföldi versenyzőt áHít sorompóba. A többi szakosztály működésének ismertetése után bejelentette lemondását titkári tisztségéről, am''rt a közgyűlés sajnálkozva vett tudomásul. A pénztárosi jelentés után a kandidáló bizottság üK össze az űj tisztikar kijelölésére. Elnök ismét Tersztyámzky Qéza, társelnök dr. Reischl Maroel és dr. Oroszlán István, ügyész dr. Hofmann Zsigmond, alelnök Erdős Jó szemüveg, jó fényképezősép és jó fényképkidolgozás BÁNFAI BÉLA optika és fotoszaküxletében PÉCS. - ZALAEGERSZEG. Árpád, titkár Szigeti Jenő, pénztáros Ktocs fóisrí lett Slalaxztályvezelók: futball: Tompa Oyula, ökölvívás: Bubla Ovörgy, birkózás: Kertész Imre, turiaxlka: Bokor Endre, motoros: Saekercs Müüó*. kerékpáros: Spécid Lipót, lóvém.: Kováca István, tafBÉt: Treffler Imre. Orvwok: dr. Szekere» György» Lu-káca Mihály, ellenőrök: Schweiger Miklós, Ster> ner Józsel, számvizsgálók: dr. Kováca Endre, Frank Imre, pályagondnok: Simon PáL Az ekx>k záró&zavaival a közgyűlés lelkes hangulatban végződött A Move közavíUóse A MOVE Zalaegerszegi Sport tgyVt M rendes közgyűlését 1936 február 20-án déMtiUl 6 őNű»r tartja rlortfcy-*éri székházában és arra az egyesület ussjscs« tagjak meghívja az elnökség. Tárgyeoro^kt : E\nöki előterjesztések. Főtitkári jelentés az W55 évWW Pénztári zárszámadások. Számvizsgáló bizottság jeentése. Kende Péter előadása a lóvésasportnW. Választások. Indítványok. A közgyűlés e«*k akkor határozat képes, ka azon a szavazatra jogosuk tagoknak legalább egyharmadrésze mc^ejenik. fa. erő. zamat GYARMATI kévé Színész kedvencverseny Zadaegerszeg, rebruár 5. A Darvas »zintár* siilat előadásainak xuigy sikere, az ál''andóan fokozódó érdeklődés arra indították a ixinházi benfeíTteseket. hogy színész kedvenc-versenvt rendezzenek. A versenyben riindenki részt-whet, aki a néhány filléres szavazólapot a színháznál megvásárolja. Minden színésznőre és színészre lehet szavazni, renimifélc korlátozás nincs. A sia /azatok állását a ar ínhízban ki fugijesztett táblán mindig közlik, de közöljük kpiwik-ban is. A közönség bizonyára kedvvel vesz reszt ebben a versenyben, mer? egyetlen szmház;áró sinc>. akinek ne volna ked\-encc, akinek ne nőtt volna a szivéhez a társulat valamelyik tagja. Most majd kiderül, ki az, aki legtöbb emher szívéhez odanőtt Az én célom a maj£yar népnek, az ország lakosságának közös világnézeti és politikai nevezőre hozi a. De a meggyőzés útián, a lelkeken ke észtül, a gcndoUtodó ma&ar fífek saját és önkéntes elhatározásával akarom megteremteni a nemre''.! egységet, amely hivatva lesz egy konstruktív politikai irán>1 álandősl-taní ebben a hazában. GOMBOS GYULA. GORING VARSÓBAN. Varsó, február 5. Oöring porosz minisz*er-elnök a legközelebbi vadászatokra Varsóba érkezik. « » _ i • HEVES CSATA AD1GRATNAL. Addisabebából jelentik: Adigrattól délre mintegy 30 kilométernyire két olasz zászlóalj és Széjum herceg csapatai heves csatába kezdtek. i Az olasz repülők egy addisabebai kirándulást terveztek, ebben azonban a felhőszakadásszerű esőzések megakadályozik öket 1936. február 6. Legenda az újságíróról Budapesten hétfőn este \ a Filharmóniai Társasig díszhangversenyt rendezett az ^Operaházban az Újságírók Szanatórium Egyesülete javára. A műsor Herczeg Ferenc »Legenda az újságírókról« című alábbi költői prológusával kezdődött, melyet Bulla EJma mondott cl: A hatodik napon az Ur bevégezte a teremtés művét. £s amit hat napon megalkotott, azt a hetedik napon széta jándékozía a teremtmények között. A ludaknak adta a vizet; a repdeső madaraknak az eget; az csúszómászó állatoknak a földet. Az embernek pedig odaajándékozta a halakat, madarakat és csúszómászó állatokat £s miután már mindenen túladott, koholva jött egy megkésett vendég. Térdre borult a Teremtő előtt és esdve szólt: — Uram, én is kérem az örökrészemet! — Megkéstél, fiam, — monda a Teremtő — neked már nem jut semmi. — Uram, én akkor hogyan éljek a Te szép világodban ? — Te nem fogsz élni, fiam, te ma;d csak nézed, mások hogyan élnek. Nézed és feljegyzői. Te légy a tükör, amelyben az élet meglátja önmagát. Te légy az újságíró. : ... Egy figyelő, nyitott szem, egy nrndent magába szívó agyvelő, egy eseményekre szom,as szív, egy örökké jegyző kéz: ez volt sz űjságíró. Rovásra vette, miféle aranyfogaton csörtet a nagyúr, de magának gyalog kellett járnia. Feljegyezte, hány étc-fogás kerül a milliomos asztalára, de neki nem &ett meg-éhc4üe. Ha a szépség meglibbentette fátyolát, neki csak szeme lehet, szíve nem. Saját hangja se volt, ó szócső volt, mellyel a politikus felriasztotta a népet Ha hordónyi csodatök, vagy kétfejű borjű született, ó nem csodálkozott, csak másokat ejtett ámulatba. Nem élte az életet, csak megírta. De egy nap felzúdultak az olvasók. A nagyúr békétlenkedett: Miféle tudailan firkász ez? A fogatomról írva, arabs paripát mond az angol telivér helyett. — A miláomos kifakadt: a lakomámról szóló mdósításból kifelejtette a Fülemile-pástétomot. Felháborító lelkiismeret, lenség! — A szépség duzzogott, az űjságíró nem emlékezett meg a gyöngysor gyémánt-csatjárói. — A politikus dűlt-fÚJt mérgében: a nagy beszédjéből elsikkasztotta a taps vihart! Világos, hogy megiizette az ellenpárt! — De legjobban háborgott a gyilkos, mert az újságíró véres szenzációkkal vadítja az erkölcsöket. Vájjon az élet tükre az újság? De miféle tükör? Vag) clnagyítja, vagy összezsugorítja vagy hazúg módon eltorzítja a dolgokat Szilánkokra kell tömi az ilyen tükröt! £s az emberraj az Isten házába özönlött. — Uram. szabadíts meg minket az újság írótól! És monda az Ur: — Megszabadítlak! De ha nem az újság-író, ki szerkessze ezután az újságot? — Az angyalok! — kiáltották az emberek. — A Te szent angyalaid. Mondá az Ur: - Legyen hát kívánságtok szennt! Lte vigyázzatok, mit kívántok! Az w igazság szolgái. Ok csak az igazat tudjáJcinn, az egész igazságot. A milliomosról megmond-ják, hogyan szerezte a wiÜótL A nagyurrót hogyan segített a szegényeken- A szépségről, miféle álmokat sző magános éjszakáin. A politikusról megírják, kit szeret jobban, a népet-e vagy önmagát. Mélységes csend fogadta az Lír szózatát Végül alázatosan megszólalt egy hang: — Te vagy Te tudod legjobban, szegény, tévelygő embereknél Az Ur tudta a legjobban és hagyott mindent a régiben. Az űjságíró tovább írt, az olvasó tovább mérgelődött. Isten pedig, minekutána megtekintette vala, valamit hogy teremtett volna, úgy találta, az jó vala. an megszútaJt egy a jóság, Te vagy a bőlcseség. ►bbar., miféle újság kel'' nekünk, rcó embereknek. ee — A főispán Budapesten. Vitéz Tabódy Tibor főispán ma délután több napi tartózkodásra Budapestre utazott. — TSyflléfek. Zalaegerszeg váró* képviselőtestülete hétfőn, 10-én délután közgyűlést tart Kedden, 11-én délelőtt fél 10 órakor a tói*-vényhalósági kisgyűlés, i.tána a közigazgatási bizottság ülésezik. A megyegyűlést 13-án, csütörtökön tartják. — A Zalaegerszegi Kereskedő Ifjak ön-, képző Egylete folyó hó 9-én (határozatképtelenség esetén folyó hó !6-án) vasárnap délelótt 11 órakor az Arany Bárány szálló emeleti kistermében évi rendes közgyűlést tart, amelyre az egylet tagjait ezúton is tisztelettel meghívja a vezetőség. Tárgyak: elnöki beszámoló, titkári jelentés, pénztárosi jelentés, könyvtáros jelentése, a választmány határozatának megfellebbezése. indítványok, interpellációk. TATAItzén,PECSItzén, BRIKETT -lük lf tokát ér. Hogyha szerel olcsó szenei kaphat3 50-ért a i k a I szenet ■nél Telefon 106. szám. — A nagykanizsai ipartestület február 16-án tartja évi közgyűlését a székház nagytermé-ben Samu Lajos elnöklete alatt. A kanizsai jparos-kérdések kerülnek napinendre. — Masztodon íogak a Balatonban. A Magyar Nemzeti Múzeum őslénytani osztályának igazgatója, Zsivny Viktor dr. értesítette Lendl Adolf dr.-t, hog)* a tavasz folyamán kiemelteti a keszthelyi fürdő közelében talált Mastodon longirostris öaclefánt csontmaradványait, ha a part- és vízjog tulajdonosa, a Festetics hercegi uradalom a kotrást és á^ást ott megengedi. A »Grazer Tagvspost« revü grári újság rövid ismertetést közölt a nevezetes keszthelyi leletről és Lendl tanár e''őadása nyomán leírja a kihait óriás óselefánt életmódját. — A zalaegerszegi Stefánia csütörtökre hirdetett közgyűlése elmarad. — A Zalaegerszegi Izr. Jótötony Leány-egylet folyó hó 9-én, vasárnap délután 6 órakor a hitközségi székház tanácstermében liceá-lis előadást tart, ahol dr. Halpert Salamon tapolcai főrabbi ad elő: A zsidó filozófusok rímen. A tagokat és vendégeket szívesen látja a vezetőség. — A vér fölfrfcsltéae céljából ajánlatos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes cFerenc József» keserűvizet inm. — A tik» város titkai. A dalai láma titokzatos országáról, Tibetről és fővárosáról, Lhasszáról feltűnően érdekes- képekkel illusztrált cikket kó?£l Tolnai Világlapja új száma, amely változatos gazdag tartalommal és nagy terjedelemben jelent meg. A legkiválóbb magyar írók novellái mellett pompás folytatásos regényt, nagyszerű cikkeket, riportokat és közel száz képet talál az olvasó a kitűnő képeslapban Tolnai ViLígCapja egy száma 20 fi&ér __ Agyvfctódulá», szívszorongás, nehéz lé«, rés féxxménet, idegesség, fejtájás, lehangol ság'', álmatlanság, gyengeségi á^apotok, muo. küéptcleoség a rendkívü* enyhén ható ter®£ szetes trerenc József» keserűvíz használati ilul igen sokszor gyorsan megszüntethet^ __ A sümegi Khbbxfy reálgimnázium fe^ már 15-én rendezi intézeti tornaversenyét « félévi bajnoki címért — Az OTI és a MABI idei kibetyezfeei A belügyminisztérium az OTI és MABI 19% ¿vi kihelyezéseit jóváhagyta. A ka intézm^T* összesen 78 rmttó pengőt fordít befektetések*. A kihitelezett összegeknek jórészét az igény, bevett testületek és érdekességek építésérq fordítják, egy részük közvetlenü: a pénzbe aetekhez folyik be, tekintettel arra, hogy u OTI és MABI átveszi a 80 millió pengőben előirányzott gazda kötvények bizonyos hányadát n _Vasút és automobil. Az amerikai vasutak szövetsége jelenti azt a szinte hihetetlen meg-állapítást, hogy az Egyesült AZamok vasúti vonalam az 1933 üzleti évben egye:len utaa «•ni vesztette, életét. Amerika más állmairól ezt nem igen mondhs^u, mert ezeknek egyiké, ben, másikában igen nagy vasúti katasztrófák voltak. A gépkocsik tömegmészárlásai más lK. tán szercpebsek. A gépkocsiknak a nemzeti biztonsági tanács nsegállapítása szerint 1935-ben 36.400 emberélet esett áldozaiul. Pusztán az Egyesült Államok területén! — A Katolikus Szemle most megjelent fcb. ruári száma első helyen közli Serédi Jusztin ián bíboros Jierccgpríntás cikkét a nemzeti önisme-rétről. Általános érdeklődést kelthet báró Bran. denstein Béla tanuhnánya a fa iság és egyetemesség viszonyáról. MiheScs Vxl figyelmei érdemlő cikkben'' fogai áldást az tnségmtmka rnai rendszere ellen. Rendkívül gazdag kritikai ro vat, változatos szemlék és igen sok kisebb értekezés olvasható a Szent István Társulat kitűnő folyóiratában. Előfizetési ára egy évre 10 pengő. — Jő adófizetők. Hála Istennek, ¿yenek is varrnak! A nyiregyliázai pénzügyigazgatóság területén az adófizetés az. 1935 évben né dís • eredménnyel folyt: az együttesen kézéit adókivetésnek 99 o/o-át fizették be, ebből Szabod megyére 98.7o/o, Sza''.már és Bereg megyére pedig 101.01 o/o esik, azaz 1,199.746 penjjó 39 fillérrel több, mint 1934-ben. Pedig aranyeső ezen a vidéken sem esett... — Uj szépirodalmi folyóirat jelensk meg rövidesen Torma Sándor és Koziitszky László szerkesztésében. Szerkesztőség: Zákány, Fő-út 112. (Somogy megye). Felkérünk mindenkit, hogy a meginduló lapot támogassák megrendelésükkel. Előfizetés egy évTC (10 szám) 4 P, félévre 2.50 P. Egy szám ára 46 fillér. Megrendeléseket a fenti címre kérik. — 80 éves múltam, mert «Igmánd1»-t ittam. Minden héten egyszer, fél pohárral reggeli — Időjárás: Még ékínk, az ország ke''eti felében méfí erős északi szél, sok helyen, kivált az Alföldön továbbra is havazás és bóra» vegyes cső, több helyen hófúvfc. Az íjjeíl fagy a nyugati megyékben eröcebb lesz, * nappali bőmérsék''et vaószinüeg csökken. A magasabb hegyeken megmarad a bő. ELITÉLTEK HÉT KÉMET. Budapest, február 5. A budapesti honvéd-törvényszék idegen állam javára való kémkedésért Szabó Istvánt 6, Vidákovics Jánost S évi. Bross Józscfné cseh állampolgárt 4 évi. Szántó Józsefet 3 évi, Tomanek Jenőt 3 évi, Vacsek Margitot és Hoffmarm Ferenoet S-3 évi fegyházra Ítélte. Az rtélet jogttős. NAGY ISTVÁN VOLT BÍRÓT BÉCSBEN ELÍTÉLTÉK. Bécs, február 5. A bécsi bfotetótörvényszé- • ken Nagy István dr. volt budapesti törvényszéki bírót 3 hónapi börtönre ítélték csalá» miatt. Budapestről Nagyot zsarolás tniatt körözik. : i; . _ r ¡936 február 6, \ ZALAI HÍRLAP szinhAz te Ur kalonáL Emmet Lavery jezsuita-urimáját három fék: szempontból vehetjük bí-Elsősorban, mint írói teljesítményt, '' wtfg« kritikus szemszögéból"; másodszor az ífvházi kritika boncolásában és harmadszor, a laikus nézóre gyakorolt hatás szempartt- UbóL Ana az írói teljesítményt illeti, a világi kri-♦jjaus teljes egésszel, ragyogóan leiépített cse-Umtémycl, komoly elmélyedésről: tanúskodó taflveltailja magit szemben. A dráma egész felépítése, hús-vér alakjainak színes emberi folta, a cselekmény logikus vonalvezetése mind ^ bizonyítják, hogy az író szí vwl-lé lekkel, ambícióval fogott hozzá a nehéz témához. Az »Itatás lázas perceiben egy pillanatra sem feledkezett meg arról, hogy nem egy. kizárólagos felekezet számára írja mondanivalóját, hanem a színháznak, amelynek Kamcsatkáhan ¿pp úgy megvan a maga vegyes összcté-telű P^óküzónsége, mint a Fokföldön. Nem a katolikus közönség, nem a kongregációk, hanem U őrök Ember számára készült ez a darab. Az örök Ember számára, aki imádja Jézust, Jehovát, vagy Allahot, de végeredményben még» csak egyforma szenvedő, nyugtalan, kereső-testvér, aki félénken tapogatózik a nagy igazság felé. És jóleső örömmel láttuk a keddi bemutatón, hogy a heterogén összetételű közönség mint egy ember éhezte és tapsolta az amerikai író darabját Ha papi szemszögből bíráljuk a darabot, itt már nem találjuk meg azt a százszázalékos megnyugtató beállítást, amelyen a laikus néző olyan könnyedén, minden fenntartás nélkül keresetül síklik. Ahem, Rawlcigh és Fuhon páterek alakja ugyanis kissé valószín üt lenül hat a Jezsuita reverendában. Ha más rendről lenne szó, akkor még esetleg hajlandók tennénk megbocsátani kétkedéseiloc4, de így, az Egyház legbátrabb, legharcosabb tagjai közt kissé furcsának tűnik fel ingadozásuk. A valószínűtlenség határán mozognak, hiszen épp a jezsuita rend ai, amely a megdönthetetlen logika vér-kzetével küudi harcba tagjait; ók az Egyház bástyáinak őrállói, akiket nem ingathatnak meg és nem erősíthetnek meg valóságos, vagy lát-oólagos csodák. Egyházi szempontból tehát •ok vitára adhat alkalmat a Szent György kolostor ellenzéki triumvirátusa. Ami a laikus nézőt Eteti, az egy mindvégig hatásokban gazdag, fojtott izgalmaktól lüktető, szórakoztató, lebilincselő darabot kap, tele érdekes emberi típusokicai, felemelően szép témával, kohói . igazságszolgáltatással örök emberi érzésekiad. Ha pedig egy darab ennyi jó tulajdonsággal rendelkezik, az csak sikert és tapsot arathat a világ bármely részén. A magyarra való átültetést Hevesi Sándor végezte nagy gonddal és elismerésre méltó ügyszeretettel. Darvas direktor és Darvas Vilmos főrendező mindent elkövettek, hogy minél méttóbb keretet adjanak Az Ur katonáinak. Ugy a színpad, mint a rendezés kifogástalan volt A szereplők is legjobb igyekezettel támogatták ezt a nemes szándékot és olyan élvezetes összjátékban hozták színre a darabot, hogy mindegyikük külön elismerést érdemel a játékáért Mindenki biztosan álit a helyén. A rendfőnök szerepében Hídvégi Ernő érzékeltette k''asszikus játékban a szigorű, de igazságos jóságot. Rutinja és szívből fakadó művészete sajátos zamatot adott úgy a játékának, mint a szavainak. Különösen élveztük azt a jelenetét, amelyben Rómába küldi Ahem pátert és amikor végrendelkezik. A meghatottság könnyein keresz ül éhez ük já ékát Az előadás másik kiemelkedő alakja Hartyándy-Horváth Ahern páterjc volt Játékában mindvégig ott lüktetett az a drámai feszítő erő, amely nem egyszer visszafojtotta a lélegzetünket. Szép, nagy alakítás volt, teic szintre 1 és meggyőző erővel. Életének talán egyik legjobb alakítása volt, amellyel maradandóan belénk fotogra-fália Ahcrn páter nyugtalan alakját. Fő érdeme, hogy nehéz szerepe ellenére sem volt egy disszonáns hangja, vagy rnoadulata, amely foltot hagyott volna ezen a fényképen. Nádassy atheista orvosa egy rutinos színészember gondos alakítása volt. Nagyon tetszett. Horváth Gyula is típust adott az akadékoskodó Kecne szerepében. Ugyanezt állapíthatjuk meg Horváth Jánosról is. Mind a ketten biztosan tartották pozíciójukat. Darvas Vilmos imponáló vizitátora szinten kifogástalanul üeizkedett be az együttes játékába. Lcvkzky erőteljes eszközökkel érzékeltette Rawlcigh páter be''ső lázadását és azt a drámai ütközetet, amelvct a hit és kétkedés vívott egymással a fiatal pap lelkében. Antal ffy Fúltan páterén is meglátszott a gondos készülés és elmélyedés. Kon-dacs játékán is jólesően láttuk az átszefe-mülést cs a hit erejének áradását. Siménfalvi főapátját felülemelkedés és jóság jeíemeztet A férfiak játékába kifogástalanul Üeszkedett be Kórösy Böske a csodálatos módon meggyógyuló béna kisfiú szerepében. Ogyesen aknázta ki rövid szerepének minden lehetőségét. A keddi bemutató közöns^e i\gy az előadásról, mint a darabról a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott Dávid. HETI MŰSOR: 5-én, szerdán: Szedő Miklós dr. vendégfei-léptével: Varázskeringő, Strauss Oszkár operettje. Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Szlnpárloló egyesüleü bér''.etazelvénycket naponta délelőtt fa 12-ig, egyéb bérJetszelvó-nyelcet fél l-lg váltanak be. Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek. mozi A »KAREN1NA ANNA« premierje társadalmi esemény vojt Budapesten. Jön Zalaegerszegre! Készüljön rá, márt egy rendkívüli élményre. így ír róla a Pesti Napió: Az utolsó években mindenkor Greta Garbó filmjei jelentették nálunk is a frtmszezoii csúcspontját, egész bizonyos, hogy ebben az évben is verhetetlenül elsőnek érezzük a fimen Oreta Garbót. Rendkívüli szincuaió. Iznk a tehetségtől, minden mozdu''ata, fájdalmas mosolya, szava, örömujjongása, hálák* boldogtalansága és pusztulásba indu&a a kod bevont síneken: a legnagyobb élmény. Totsztoi Leó regényének, a Karenina Annának kok változatát láttuk iflár prózai színpadon, operában, némafilmben, dc ojyan tökéletesen eddig még nem adták vissza Tolsztoj regényét, mint az a hangosfilm, amelyet most pergetlek \c előttünk. Külön tanulmányt érdemelne ez a fiím, legeisósorban Oreta Garbó, aki nem játssza a szerepet, hanem végigéli. — A tooiZlhefyi Uránia mozgó február b^n, csütörtökén este 6 és órakor Clark Clable és Loretta Young főszereplésével Jack Londc« legszebb regényét, a Vadon szavát mutatja be. Ezenkívül Miki, máit Robinzoo c. trükkfilm. rádió Szerda, február 5. , Budapest L 7.35: Mennyibai érdekli a vásárlóközönséget a kisiparosok továbbképzése Kruchina Károly báró előadása. 7:55: Hangjáté kelőadás a stúdióban. Lengyel József: Arina. Hangjáték 3 felvonásban. 10: Joseph Maria Hauschild éneket 10.40: Az Operaház tagjaiból alakúk zenekar. Budapest II. 6: Ferenczy Zoltán emlékezete. Ferenczy Sári előadása. 6.30: Hanglemezek. Béla és cigányzenekara muzsikál, Fekete Pál 7.45: Kalmár—Balázs szalonötös. 9.25: Farkas énekel. Csütörtök, február 6. Budapest L 10.20: Kazinczy fogsága. 10.45: A hegyi levegő egyiknek betegség, másiknak orvosság. 12.05: Losonczá Oszkár szalonzenekara. 1.30: Szmirnov Szergej balalajka-zenekara.4.10: Észszerű élelmezés. F. Kincs Irma előadása. 5: Borbetegségek borhibák. Szsthmáry Arisztid dr. előadása. 5.30: Dr. Langsfeld Oézáné magyar nótákat zongorázik. 6: Sportélet a téli Balatonon. Antal Miklós dr.. előadása. 6.30: A Mándits jazzenekar műsora, Kalmár Pál énekszámaival. 7: A száműzött Kossuth Törökországba^. Sárközi György előadása. 7.25: Az Operaház előadásának közvetítése. Verdi: Falstaff. 8.10: Külügyi negyedóra. 10.20: Lakatos Tóni és Misi cigányzenekara muzsikál 11.20: Hanglemezek. Budapest II. 6: A Mándits jazzenekar műsora Kalmár Pál énekszámaival. 6.30: Angol nyelvoktatás. 7.30: A primitív népek kozmetikája. Ha ász Imre dr.. előadása. 8: Hanglemezeké Alkalmi ajándéknak könyvek di$zlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGO/TONNÁL N évi egyek és minden egyéb nyomtatványok Ízléses kivitelben KÜHNE mezőgazdasági géplerakat. i Magas nyomása és szőllőpermelezők. A Chinoin összes védőszerei. 1 Vasáruk, építkezési anyagok, méhészeti eszközök. Szerszámok, háztartási cikkek, festékek. A legjobb minőségű kerékpárok. BituU fülfrtUiti, bliipmti Ttitfa 54. siti A BUDAPESTI ERTEKTÖZSDE VALUTA CS DEVIZA ARFOLYAMAI- Berlrii '' Airslerdara 2295"V-ZJI3C Ar^o! iont *6 91 ;ietea fr. Csen korona MM) 575" 14 15-«435 Ud korona 7435-7315 Dinár 7 KV7<e Ootlár 379 00-339 U0 Pranda frank 22-30-225C Holiar.ril 229-)v23í30 _eng>eJ zloty 6370-M30 L*a 3^6-3*15 üer* 410-4 15 Lka 2í>90-3ü-23 vUrka .136 — ''37fi0 Sorvég korona 83 70-84-60 Osztrák schilling 8.-3^70 S»J>d frank 4» ir70-11. 65 Sréd korona H5 8^-86" 70 Be''grid Berlin Bukarest BrtHítel Kopenhájp Owló London Mi aao Newyork Páris Prága Szoria Stodcnoicc Va''Só Wien Zürtcb 7-82-7*0 I35-ÍT-136-90 3-4Í-3 4C 7920-79-8C 76-15-86.47 8W(V76fC 17 06-17*3 ■UV2O-347-I0 22-32-22*C !4<)7-17*R7 <•11-4 47 89-10-89-a 6415-65-55 l llí-flO-1 H "66 PÁL Él INDRA tégnói Zo I e ag arszagen Tréfán: 170. * Zalaegerszeg megy« város árvasrfkétőJ. 109-1030 á. ARVERES1 hirdetmény. A kiskorú Fold Anna tulajdonát képező rövid Jánkahegyi volt Hrabovszky-ífie sz5lö, ka-száló, gyümóks&s a ralta épüli présházzal együtt folyó évi február'' 1-tól terjedő 5 fven át a legtöbbet Ígérőnek árverés útján haszonbérbe lesz adva. Az árverést Zalaegerszegen, a városházán 1. emelet 5. sz. alatt 1936 évi február hó 14. napján (pénteken) délelőtt 11 órakor tartják meg. A haszonbérleti feltéielek a városi árvaszéknél (I. em. 2. ajtó) a hivatalos órák alatt betekinthetók. Zalaegerszeg, 1036 januái 27. Dr. Tamá»y sic, árv. ülnök. budapesti TERMÉN YJELENTÉS-Búra (t«srari''1*ri. 77 kg 18 15 « 820 17 65- 1600-16 .a *rna uj 17 40 -16 00, sArárpa 18"0ul9 00, .ab 17.55- 1765, taa<M 1545 15.55, ovx**ot.i 1250 12 63 • ''rínyzat gyengébb, forgalom: csekelv. 1 »• l.vii »<•*». Inrt»>t» *tt» ji»ot A Miiéit t MUVO» ati~ ^•rtmk! . oA*o M*3>*» JÜZHr ►,.i.r!V*ir< Iflim 1 usnó s:<m«'' tu:»*: n>K\C:» ¿ózstr APRÓHIRDETÉSEK MODERN HÁROMSZOBÁS ES EGY GARZON-LAK AS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. C l D ÖL legjobbal, árban legolcsóbbat készít Ringbaue? József títj és nAi ai>ési ZAlAEQtRSZEG. Ar>ponyi u. 24. 1936. fcbtüáf fo Ns$y megtakarítást ¿r tí, ha ezen köoa*« éUetd,maKai kalóriája fűtő «¿3 nálunk vásárol ja. 100hg. la hazai szén 3*50'' SZEKÉR IMRÉNÉU: Tessék próbafűtést alkalmazni A legkisebb tételt házbot szállitunk. '' Pontos kiszolgálás. ...... . • - -.TNUM Telefon: 89. Figy e » HAVAS kézimunkáéi szónyrgfonalaí. Babiruh-t különlegességei legmegbízhatóbbak. »«ÍJCCJ Vass Lalos r r » r Zalaegerszeg, (a megye házzal szember) OLCSÓ és MEQBIZHATO y fi j M g Göcsejiek órása és ékszerésze« Legprecízebb órajavIUL műhely Varga Lajos CTIklJ órás- és ékszerész Rákóczi ut 5. sz.. Iróflép és számlálógép szaküzlet ERIKA u] táska gép P 175 Remington Írógépek bizományi lerakata, javítások, benzinfürdók, jó karban tartás. — Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép műszerész, Zalaegerszeg. (Mindi patika mellett) ■ " '' > v V .. /v ''- ^V.'''''' ''''■ .'' '' .-..vi-;V''''.^¿..v-xí: - '' ■ppM^WW pHPSHSBmhS - SpxatM» Klém Atfoatoe kftayvnyomdJifl«, 7alaagersxeg, 5tích«yH¿s 1. T*«* HU » M1936. 31 g«ám. Ara Február 7. Pénlefc öSSSÉSiSH mm VV-.-''-vív: Ml&fl llll Ilii mm MR ip Szerkesztőségi telefon: 80. POLSTIKAI NAPILAP Nyomdai tetefon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, fagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda tesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23J066 sz. Előfizetés: / hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. aËSmm Kánya - külügyminiszter véleménye a Dunavölgy kérdéséről Budapest, február 6. Kánya Kálmán kulügy-jcnisrer nyilatkozatot tett londoni útjáról, a dorai kérdésről. A külügyminiszter srerir.t a Doramedencc újjászervezésének nagy munkája uem oldható meg Olaszország bevonása nélkül, erre pedig várni keS ariiig, amfg az afrikai hadjárat beíejezést nyer. Ez a félhivatalos francia lapok véleménye is és ezzel lyet a miniszterelnök már hetekkel ezelőtt kfr.^tett A dunai paktumot illetőleg Magyarország álláspontja közismert. Minden elfogadható tervet hajlandók vagyunk a legnavjycbb gonddal és jóakarattal tanulmányozni, íz ''»vszcs érdé-kelt hatalmak bevonásává:. megerősít* Magyarország felfogását, al^ A Kúria 3 és félévi fegyházra emelte fel Dréhr Imre büntetését Budapest, február 6. A budapesti Kúria több napos tárgyalás után ma, csütörtökön délelőtt 10 órakor hirdetett Ítéletet Dréhr Imre ismeretes bűnügyében. Jogászi körökben nem kehett meglepetést az a körülmény, hogy a Kúria súlyosbította Dréhr Imre büntetését, ami a hozzáértők sze- rint előrelát Itató volt. A Kúria megváltoztatta a tábla ítéletét és Dréhr Imre büntetését két és félévi felházról Ivarom és félévi fegyházra emelte fel Az ítélet jogerős. Érdekes, hogy Dréhr Imre nem jelent meg az ítélethirdetésen A borellenőrzési dijak törlését kérték a Házban Budapert, február 6. A képviselőház szerdán folyttá a hitbizományi törvényjavaslat áita-lirios vitáját.- Ángyán Béla védelmébe vette a javaslat egyes intézkedéseit Bethlen István gróf és Eckhardt Tibor állításaival szemben. Rámutatott arra, hogy * javaslat nem céloz mást* mint a hitbizo-mánynak a modem jog és a modem kor szellemében való. megreformálását és végeredményben ugyanazokat az eszméket valósítja meg, amelyeket Bethlen gróf és Eckhardt b hangoztattak. Majd a javaslattal szemben a maga részérói is leihozott kisebb aggályokat, de annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy az itf^zságügyminiszter a részletes tárgyalás sor/un uokat kiküszöböli. Áttérve interpellációkra. felolvasták Bornemisza Géza iparügyi minisz temek Csoór Lajos amaz interpellációjára adott írásbeli válaszát, melyben a gazdák áhal eszközölt gépvásárlások részleteinek igen súlyos voltára hívta fel a kormány figyelmét. Csoór Lajos interpellációjában, melyet kiadtak a pénzügyminiszternek. helytelenítette, hogy az állathizJa''ó gazdák adóját a takarmányvásárlás alapján vetik ki. Második interpellációjában a korcsmárosok által a borellenőrzés alkalmával fizetendő díjak törlését kérte- Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter kijelentette, hogy a bortörvény végrehajtási utasításában figyelembe veszi ezt a kívánságot is. A Ház m^j ülésén folytatja a hitbizományi törvényjavasiát vitáját. A revízió mellett az angol munkáspárt London, február 6. Az alsóház tegnapi ülé-^ az interpellációk után Umsbury munkásig képviselő előadta határozati javaslatát, ^.v szerint mondja ki a Ház, hogy *&Ma]ommal szemléli a világszerte fotyó háborús készülődéseket. Szólítsa fel a Ház a kormányt, hogy a Nép- szövetség útján nemzetközi értekezletet hivasson össze a fontos gazdasági kérdések, mint a nyersanyagellátás, a piacok, a kivándorlás stb. megoldására, hogy nanzetközi megegyezéssel küszöböljék ki a fegyverkezési verseny okait és szilárdítsák meg o világbékét. A háború elintézéselúerít kötött rn*?den szerződest ek''»btMrtóbb felühiZSgrí at ala kel venm — folvt art* Lansbury. — A béketeeraV dések olyan feltételeket erőszakoltak a legyőzöttek millióira, amilyenékliez hasonlókat Anglia történelmében nem lehet ta&ni. A Nép-szövetség ma nem a népek szövetsége. Ml történik például Közép- és DélkeVteuróp* ban ? Mit jelent az elókelőcégeknek ez a gvük lekezése Parisban, ahol az egyik hatalmat mérlegelik és kíjátsz-szák a másik ellen? Ugyanez tortént 1*)14 előtt is. Egy szikra, akár véletlenül ¡s. bíngra lobbanthatja a lőporos tornyot és ismét vágóhídra vihetjük férfilakosságunkat. Javaslatom a józan ész tanácsa: egységes liatalom határozza meg a föld nyersanyagainak megszerzését és felhasználósát a viliig minden nemzetének hasznára és !cf e-tóleg minden m-mzeüiek legyen szava ebben a döntésben. A piacok megszervezése és a nemzetközi árúcsere előmozdítása új munkaalkalmakat teremtenék. Ez »a szervezés nehéz munka lesz. Ma azzal aicsaatfipfci hogy mejjmmst* tünk 40- 50 nemzetet a megtorlások al ? kzl marására, vagy a tinndás etenl védekező re és ha szervezkedni tudunk rombolás vagy kényszerítés céljából, iáiért ne szervezkedhetnénk a vérontás megakadályozására? Mikor wonhatlák meg az l var Igazolványt megbízhatatlanság címén T Ipari és kereskedelmi körökben nagy izgatni at keHetv az ipartörvény tervbe ve.t novellába. A tervezetnek főleg az az intézkedése keltett széleskörű visszhangot és feltűnést, amely szerint rneghizlutatlanság címén a jövőben nemcsak az ipari engedélyeket, hanem az ipar-igazolványokat ts el lehet vonni. Ez az intézkedés azt jelentené, hogy azoktól is módjában lesz az illetékes hatóságoknak az iparűzési jogot megvonni, akik nem engedélyhez kötött ipart űznek, hanem egyszerűen ipar igazolvány kiváltásával folytatják ipari üzemüket. Ez az intézkedés ilyen módon tehát a kereskedelmet is a legszélesebb körben érintené, mert hiszen a kereskedők is az ipar-igvzolvany alapján vezetik üzletüket. A megbízhatatlanság kifejezés az, amely a legtöbb izgalmat váltotta ki. Erre nézve indultak meg találgatások, vájjon milyen hatóságok és milyen szempontok alapján állapíthatja meg az ipar igazolvány tulajdonosának úgynevezett megbtzliatatlansagát. Beavatott helyen a következő felvilágosítást adták: — Az ipartörvény novellájának tervezete tunl tartalmaz semmiféle olyan intézkedést, amely az iparűzési jogosítvány elvonását politikai szempontból értelmezett megbízhatatlanság, vagy egyéb indokok alapján lehetővé tenné. — A tervezet csupán arra az esetre tartalmaz a jogosítvány elvonására vonatkozóan intézkedést, lia az iparűző hivatásával kapcso''athan büntetendő cselekményt követ el és ezért ■ bíróság büntető ítéletet szab ki vele szemben. ZALA HÍRLAP 1936. február . A nas? havazás és szélvihar „ a Dunántul sok helyén megbénította a vasúti és telefon-forgalmat február 6. A kedd óta dü-hóngö orkán különösen a tegnapra virradó éjszaka pusztított vandál módon egész Dunántúlon. A szélviharra] együtt sok helyen hó is volt, amely a vasúti forgalomban okozott zavarokat. | * 1 , . » Különösei a Bakonyban volt crös havazás- Az egyes állomások között megszakadt az öaz-szekottetés. Veszprém külső pályaudvar és Veszprémvarsány között be kellett szüntetni a vasúti közlekedést. Ezen a részen mé# tegnap is erós volt a hóvihar, úgy hogy egyelőre a pálya szabaddá tételére setn lehetett gondotok A többi vonakw; is sok táv írópóznát döntött ki a szél, amelyek aztán mind kisebb-nagyobb zavarokat okoztak a közlekedésben. Székesfehérvár és Veszprém, valamint Veszprém és Celldömölk között azért kénytelenek szüneteltetni a forgalmat, mert a jelzőberendezések megrongálódtak és nem működnek. Egyik állomás nem tud a másikkal fez- «zeköttetésbo lépni i Az uzletvezetőség rendelkezést adott la, hogyan összes vonalakon teljes eróvei igyekezzenek a hibákat kijavítani, hogy a forgalom minél előbb zavartalanul megindulhasson. Sok állomássá! azonban maga az üzlet vezetőség sem tud érintkezésbe íépn: a vonalszakadások miatt A Balaton vidéken, Tapolca kornyékén és Készt helyen Mázával döntötte ki a tornádó a táviró-pómákat. Már két napja nem lehet telefonon összeköttetésbe lépni Tapolcával, Keszthellyel és Nagy- kanizsával. A kantzsa -budapesti telefonösszeköttetés is szünetel. ____ ba*i a városban óriási k* okozott a borzalmas erejű vihar. Nemcsak a tele ion, de a villanyvezetékeket is leszaggatta. Valósággal a csodával határos, hogy nem történt eddig halálos szerencsétlenség. Igaz viszont, hogy a hatóságok mkwksn kitézkcdfct meglettek az utcai járókelők testi épségének megvédésére. ron \ pos''.¿igazgatóság sürgősen behivta a roeg-.v-igáh vonjak kijavítására az összes krtenyei és szepetneki voaaijavitó munkásokat. Értesülésünk szerint a táv beszédforgalmat valószínűleg holnap délig sikerül már hcJyneá3Hani. is Taharéhosság ós hényelem Ph öbas í gáztűzhely. Díjtalan bemutatás BrandlJózsef ''Cégnél ZALAEGERSZEGEN (Megyeházzal szentben.) A kisszentsróti mezőgazdasági tanfolyam záróvizsgája Zalareerttffrót, február 6. A kehidai m. lar. Deák Ferenc mezőgazdasági szakiskola tanári testülete által Kisszentgrót községben tartott négyhetes mezőgazdasági tanfolyam záróvizsgáját most tartották meg. A vizsgán megjelent dr. Schmidt Jenó főszolgabíró, mint miniszteri vizsgabiztos és igen sok érdeklődő. Ambrus János igazgató és a tanári kar a tanfolyam hallgatóit nővényterme-lésból, szarvasmar hatén vésztésból, borkeze''és-ból, gyümölcsfaápolásból nag>* sikenrel vizsgáztatta le. A tanári testület fáradságos, de nagyeredménvű munkájáért Márkus Jenó községi bíró. a hallgatók részé/ói Kovács Károh-mondott köszönetet. Érdekes, hogy a tanfolyam kezdetén csak 50 hallgató jelentkezett (ez is szép szám!), de megnyitás után állandóan nőtt a hallgatók száma és volt előadás, amikor a 100 főt b meghaladta. Ambrus igazgatót és tanártársait lelkes munkájukért a legnagyobb elismerés illeti (f) Jó szemüve: jó fényképezőgép és jó fényképkídolsozás DÁNFAI BÉLA optika és fotoszakQzietében PÉCS. — ZALAEGERSZEG. Törvényhozás és esztétika Szcntmártoni SZABÓ ZOLTAK m. kir. gazdasági főtanácsos. Odáig már évtizedekkel ezelőtt eljutottunk, hogy a törvényhozás alkotmányjogi és köz-itatási kérdéseken kívül a nemzeti élet gaz-dSg» és jóléti protóémáival fc foglalkozzék. Icaz hogy néhány évtizeddel késve, dc « magyar törvényhozás szelemc is átivódott az-zaf a csepp szociális olajjal, aroeJy néJcül nem forog a világ semmi5éle Ülamgépe?ete. Sót A magyar közélet egyik furcsa sajátsága, hogy bizonyos szempontok elhatalmasodván az agy. velőkön, rövidesen minden más szempontot Uszorítanak a közgondolkozásból. Például ki. szorították az essztétikai szempontokat * néhány évtized óta a magyar képviselőházban csak á kuHuszmxnrsz''eri tárca köiségvetésén^ hallunk egy-egy halk, finom beszédet, amelyé ben művészeti kérdésekről \»n szó. (Az i!yen felszólalás néhány cikluson keresztül Herczeg Ferenc .gyönyörűen megoldott feladata volt.) De hála Istenek, elérkezett az idő, amikor már nemcsak a népoktatás ügye, hanem a magasabbrendű tudományos művészeti kuhúra is lelki szükségletévé vált amiak a nemzetfenntartó népnek, amelynek képviseli a mentben ülnek. Taán itt az ideje, hogy a képviselőház a maga törvényalkotó munkásságával az ország társadalmi és gazdasági, egy. házi és közművelődési, népjóéti cs ipari, vá-rosfejlesztési és óstermclési életébe, a feltétlen méltánylandó anyagi szempontok melleit a szépészeti szempontokat is beievigye. A közélet, a sajtó, a tudományos és művészeti körök ebben a parlamentet tnár úgyis régsa megelőzték. Nem baj. Ez n világos mindenütt így volt s ha mi, magyarok, csak most jutottunk el odáig, ahol a franciák vagy németek tnár régóta járnak, ez csak azt jelenti, hogy a világháborúig minden é!etcr.crgiánkat elszívta a közjogi küzdelmek sorozata s azóta minden anyagi és szellemi erőnket a talpraáílár és újjáépítés hósks munkája vette igénybe. Ma már azonban beszélhetünk — és az országgyűlés hamarosan bcszéim fog — a magyar élet esztétikai oldaiáró: is, még pedig elsősorban a magyar városok és községek tervszerű és erőteljesebb fejlesztése kapcsán, amely végre megtalálja a törvényhozásban is a maga organikus létfeltételért. Miről van itt szó? Elsősorban arrói, hogy törvény hozásüag rendezni kell a városépítési és közmunkaügyeket, bog)'' az önkormányzati szervek a maguk építési és terjeszkedési programját modem, szépészeti, egészségügyi, lakáspolitikai elvek szerint valósítsák meg. Nem az etatizmus túltengéséról van itt szó, hanem arról, hogy a vicinális érdek, vagy a viemáhs nemtörődömség garázdálkodásának vége szakadjon és városaink legalább a jövőben jól átgondolt és művészileg kifogástalan szabayo-zási tervek szerint épüljenek. Kötölezní kdl a városokat, sőt a nagyobb községeket is, hogy magokra nézve szabályozási terveket készítsenek, amely terveknek az országa* képzőművészeti ta iács kritikáján kell átmcraiiök. Kötelezni kell minden várost — Budapestet is hogy a város külsó képén történt minden tozást, trtcák, parkok nyitását, középületek egjelent az a mai élet egyetemes enciklopédiája Az első kötet már kapható, a továbbiak előjesyezhetők Kakas Ágoston könyvkereskedésében, Zalaegerszegen. fy 6 február ZALAI HÍRLAP Délutáni- és táncruhákat a farsangban csak a i vegyen! Estélyi rldikQlök és övek nagy választékban! emeléséi, tisztviselőtelepek, gyárvárosrészek ki-jelölését az ii''etékes művészi testületek kritikája alá bocsássák. A kormányzatnak meg kötelessége ilyen szépészeti bizottságok alakítása, nxej: pedig oly képen, hogy ezekben ne közigazgatási, hanem független szakértő tekintélyek legyenek túlsúlyban. Budapest nagy és arány lag gazdag város, ide koncentrálódott u cemzel anyagi és szellemi vagyonának túlnyomó része s Budapest lyhetett volna a világ legszebb városa, ha ezeló t ötven-hatvan évvel egy valóban művészi koncepció szigorú város-szabályozási tervei szerint építették volna Ez cem történt meg és ma mUr helyrehozhatatlan városrendezési hibák igazolják, hogy milyen szükség lett volna és milyen szükség van évszázadokra szóló ideális fejlesztési és szabályozási programra. Debrecen, Szeged, Miskolc, vagy Pécs most bontakozik ki szerény vidéki városi mivoltából nyugateurópai nívójú, gazdasági és kulturális centrummá. Vannak nagyközségek, amelyek lakosságuk számát máról-hokapra megduplázva egy ugrásra virágzó és pompás városokká lettek. £s vannak régi, patinás, nagymultú, kuhúrás városok, mint Szombathely, Sopron, vagy Győr, amelyek érdemc-sek arra, hogv műemlékek gyanánt óvjuk őket az idétlen és erőszakolt modemség túlkapásaitól és körülöttük új övezetekben formáljuk ki a modern élet modem városrészeit. • Nem a parlament és nem a kormányzat mindenbe való beleszólásának és a központi hatalom túliéngésér.ek kérdése ez. Még a legkui-túráltabb nyugati államokban is törvények erejével és kormányok hatalmával kellett rákényszeríteni az esztétikai szempontokat évszázados művészi kultúrában felnevelkedett városi társadalmakra. Nem kell szégyellnünk magunkat, ha szükség esetén mi, magyarok is törvénybe iktatjuk a városesztétikát Helyben 83, vidéken 80 fillér az exportsertés ára t Zalaegerszeg, február 6. Az Exportsertés Elosztó és Árellenórzó Bizottság a németbirodalmi kivitel céljára vásárlandó sertések árát » következőkben állapította meg: * Zalaegerszeg m. városban 83 fillér, vidéken 80 fillér. A kivitel céljaira vásárló égvén csakis blokkal vásárolhat, melyen az eíadó a vételárat aláírásával igazolni tartozik. A vásárlás csakis közvetlenül a termelőtől történhet íz. erő, zamat GYARMATI kávé Mezőgazdasági bizottsági közgyűlés Zalaegerszeg, február 6. A zalaegerszegi járási mezőgazdasági bizottság ifjú Ertner Sii-dor elnökiésével szerdán a városházán Yend-kívüli közgyűlést tartott nagy érdeklődés mellett. Megjelent dr. Skublics Ödön főszolgabíró és Czobor Mátyás polgármester is Eitner elnök meleg hangon elparentálta Be-nyovszky Móric grófot, az Alsódunámúli Mezőgazdasági Kamara dhúnyt elnökét. Megnyitójában összetartásra, kitartó munkára hívta fel a gazdatársadalmat. Kolbai Károly keszthelyi gazdasági akadémiai tanár, a Zöldmező Egyesület igazgatója nagyon érdekes előadást tartott ezután a talajerő fenntartásáról. A gazdának mindenkor törődni keli földjével, akkor is, amikor az a föld látszólagosan pihen. Ismertette a helyes trágyázás mód;''ait. Felhívta a figyelmet a vörös csenkesz nevű gyepnövény terme lésére, amiből igen nagy jövedelemre tehet szert a gazda. Időszerüek-e nálunk az adópolitikai reformok? szabaduló munkaerőket a közép- és főként a nagy adózók személyes felkeresésére, a velük való közvetlen tárgyalásra, helyi viszonyaiknak jobb megismerésére kellene fordítani, különösen a városokban. A mobil tőke érzékeny voltát s könnyű menekülésének lehetőségét a közterhekkel szemben nem rnerjúk mi sem vitatni, de alig hisszük, hogy L)r. örffy Imre kir. kincstári főtanácsos, volt országgyűlési képviselő egy pénzügyi szaklapban érdekes cikket írt. E cikkből vesszük a következő részeteket: Minél nagyobbak valamely korszakban a jö-vedelemeloszlás terén beásott váiozások, annál jobban kell vigyázni a gazdaságilag gyengülő rétegek kímélésére és a hirtelen megeró-södók, — ha csekély számban vannak is, — fokozottabb igénybevételére. Ezt pedig nézetem szerint egyedül a meglévő adószabályok jobb végrehajtásával nem lehet keresztülvinni, hanem az anyagi és alaki jogszabályok reformja útján lehet csak igazán elérni. A kívánatos reformok felsorolása, — még ha a legfontosabbakra óhajtanék is csak kiterjeszkedni, — ilyen korlátolt keretű cikkben naiv kísérlet lenne részemről. Ezért, teljességre egyáltalában nem törekedve, inkább csak pél-dázó''ag, egy-két olyan szempontra szeretném n szakkörök figyelmét felhívni, amelynek figyelembevétele nélkül komoly adóügyi reformról nézetem szerint aligha lehet szó. Igy például a magyar város (különösen a főváros) és a vidék annyira különböző gazdasági, társadalmi és mórális életet él, hogy eleve elhibázott lenne ezeknél egyenlő anyagi és alaki szabályozás. E helyi megkülönböztetés mellett feltétlenül künn kellene választani az adózók tömegeit gazdasági erejük szerint. Különösen a kisadózóknál lehetne óriási munkaerő-, idő- stb. megtakarítást elérni a személves adók hozadékbiztosítása útján. Az ekként fel- A környék legmodernebbül berendezett autójavító üzeme és garage Bosch service flhhumuláfor service FAG golyós és görgőscsapágyah. Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENÓ gépipari vállalata. Zalaegerszeg. Telefon 43 bárhol b a világon oly kevéssé venné ki részét a közteherviselésben, mint éppen nálunk. EttóI az évek óta megjelenő, hivatalos adó-statisztika számsoraiban minden nagyobb nehézség nélkül meggyőződhetünk! Addig is, mfg az állampolgárt neve és, a közgondolkodás stb. terén kellő eredményeket cl nem érünk, szurrogátumokról kell gondoskodnunk. Inkább mondjunk le bizonyos vagyonok és jövedelmek magas vagy progrr*aziv adóztatásáról, semmint az adó alól való teljes kivonásukat legyünk kénytelenek eltűrni. Más szóval: kíséreljük meg kisebb kulcsokkal, továbbá ltozadéki adóztatás módjára közvetlenül — tehát az adóalany személyétől elvonatkoztatva — a forrásnál megfogni a mobil tőkében rejlő vagyont és a belőle eredő jövedelmet. Ideiglenes korrekcióként, amely, beismerjük, nem lesz tökéletes, az adóalanyok életviszonyait kell figyelembe venni ott, ahol az egyenlő kulccsal való adóztatás a vagyonok és a jövedelmek nagyobb voHánál fogva Igazságtalan lenne. > Nagyon csábító Iciine még adórendszerünk többi fogyatékosságára, igy különösen kz állandósulni látszó pótlékolásokra, a közterhek egyenlőtlen késedelmi kamataira, az ország kü- > lönböző részeiben lényegesen ehérő önkormányzati terhek aránytalanságára, az adóalapok kutatásmódjának rendszertelenségére, az adótörlés esetcinek túlszigorú szabályozására, a bírói jogsegély hiányára s legfőképpen az az adókivető eljárás során jelentkező anomáliákra rámutatni. Alig halasztható immár a telekértékadó rendezésének kénlése is, melynek kapcsán érdemes lenne megfontolni, hogy a községi közterületekben helyesen alkalmazandó telekértékadó s így az adóterhek igazságosabb megosztása folytán milyen erkölcsi s az átengendett adók bizonyos részének vagy II....................—......... »■"■■"■■■■■aMWMMWMKMIHWBMma^^ Vadász cipő bőrök, sport bőrök [ nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczí-u. 6. Bőrkabátoknak: MxoiL. Téli dpőnek: Fóka zsírt! r" ZALAI HÍRLAP 19.36. február 7 ---------,., • • egészetek netini visszasaerráévd mih-ni előnyhöz futna az xlamJáacptir. Céhmk csak ax volt, bogy rámutassunk a túlzott konzrrwtóvizmus hátrányaira és a kiáhó igazságtalanságokra, amelyeket — ha keli, u oftbodox vagy klasszikus pénzügytan elvek efitagyásan ai ''ts - meg kd* mielőbb szüntetnünk Az ezt célzr> reformrnunka módszerért ts Jegyen szabad rövid megjegyzést termein. A közigazgatás racionalizálása erdekében kifejtett politikai és szakműkodésem során isméteken ránur.attam arra, hogy a széles elméleti alpokon rmeginduló és az egész tárgykörre kiterjeszkedni óhajtó reformmunkák azért veszélyesek. mert tapasztalás szerint A cél érdekében a rendszerek teljességének rovására is áldozatokat kell homi. y> elgondol**, ha megszöfctlc, azonnal tetté kefl sürftcoi akkor is. ha az Ölető igazgatási csoporton belül számos mis probléma incgoldatanu. * marad, Asszrvámi a reformokat már csak azért sem tndokoh. mert, mint fentebb irtuk, megállás itt soha sincs, nem * lehet Ez áj a ma^var adóügyi kérdésekre is, anut azért is szükségesnek vélek hangozhatni, mert az ugr-noezrtt adó- és illetékügyi kódex megjelenése - különösen ha túlnyomórészt a megtevő szabályok összegyűjtésére szorítkozik — semrmképe-n sem jelentheti a koztclynTse.cs problémáival vaió foglakozás bármi.v rövid klóré való szüneteltetését. alig tudaak az elkészítés stádiumán túl jutni — ■nj*j\nnrrwvtty*vy~nrnrrivr''''''i—" '' ■"■ ""....... ''...........* jwjviijvmw Ricinus magtermeléf izerződéiei alapon A Kaposvárott székelő Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara közli, hogy ricinus mag-termelést nagyobb gazdaságok, uradalmak szerződéses a''ápon vághatnak. Egy-egy község kisbirtokos gazdái szerződéssel csak úgy vállai hatnak ricinus magtermelést, ha a községben lega''ább 6 — 8 hold terüet biztosítható volna a termelésre. A vetőmagot szerződéssel termelő gazdaságokba* első évi I osztályú termésből természetben ad;ák vissza. Amennyiben a ricinus vetőmagot bármi okból nem tudná visszaadni a termelő gazdaság, úgy kg-ként 40 fillért térit a kat. Irolilánként; 6 kg-nvi vetőmagért. A termelésre vonatkozóan útbaigazítást a termeltető m. kir. olajsajtoló üzem ad a termelőknek. Ha a termelő gazdaságok a vetőmagot tokfejtés nélkül szállítják, úgy a termeltető cég a tokfejtés munkáját díjtalanul végzi, de az e munkánál fcjneruló gúlykülot»bözetet a tcrmek> gazdaságok megtérítik. A termés leszá-liiasa fexyó cvi október 1-tól kezdódóleg esedékes és a leszállítást a fel« hívástól számítva 14 napon belül foganatosítani kell. A termés átvétek minősítéssel történik, mely minősítés tervit 1. osztályú tiszLa t oktalan ftott mag alatt kifogástalanul érett, száraz, épszemű, rostáit és legaiább 96°,o-os tisztaságú mag értendő. Az ilyen I. osztályú mag hektoliter súlyának legaább 30 kg-nak ke2 lenni. Az ilyen mag átvételi ára a termelő vasúti állomásán vagonba rakva métermázsánként 32 P. II. osztályú tiszta toktalanftott mag, melynek hl.-súlya legalább 40 kg, a termelő átvételi állomásán vagonba rakva 22 P. A ricinusnak szerződéses termelése ügyében érdeklődő gazdaságoknak részletes felvilágosítást ad levélbcni megkreesésre az Alsó-dunántúli Mezőgazdaság: Katnara Borbéiy György és a velocipéd Lapunk tegnapi számában beszélgetést közöltünk a szellemi o''impiász világbajnokávall, dr. Mező Ferenccel. Kedvesen emlékezik vissza zalaegerszegi diákkorára és szeretetteljes, kegyeletes megemlékezést szentel néhai Borbéy Györgynek, volt tanárának is. A magas bicikli, amiről beszel, a mai bicikíi őse, a velodpéd volt. Első kereke majdnem két méter, a hátsó jóval kisebb Sokkal nehezebb volt vele közlekedni. mini a maival és sokkal több erő kellett hozzá. Ilyen velocipéddc! szerzett fiatal korában világhírt magának Borbély György. Albert Károly zalaegerszegi cukárszmester a cikkel kapcsolatban a következőket mondotta el: — Boldogult édesapám, Albert Károly kolozsvári tornatanár, nagyon jó barátja volt Borbély Györgynek és sokszor mentek együtt túrára a magas biciklivel. Velük tartott IXtnki Ferenc, Erdély akkori leghíresebb fényképésze és sokszor Kuszkó István, a kolozsvári múzeum őre is. Utazásaikról naplót vezettek, ezt most Kuszkó őrzi, Dunki pedig sok fényképfelvételt készített róluk, melyektől néhányat magam is láttam. Az a híres tcvJai út Borszéken át vezetett. Az útv;szony\»k akkor nagyon rosszak voltak s az út nagyon hegyes-völgves. A távolság Kolozsvár és Torda között ISO-200 kilométer az áiuiuk választóit útirányban. Óriási dolog ezt az utat a velonpé-den megtenni. A mai ember el sem tudja képzelni, milyen nehéz volt az óriáskereket hajtani és kormányozni. Nem voht lánc, nem volt áttétel, a pedál magán a nagy kerék tengelyén volt. • - Ez a baráti társaság már abban az időben »¿jy szeretettel űzte a sportokat. Kedélyes, sitiim emberek voltak. Kolozsvárt van egy régi fahíd, az úgynevezett ledett híd. Ror-ba> György, Albert Károly és Dunki ennek a hidnak mindig a tetején mentek át, pedig ez elég veszélyes volt. Azt mondták: sportemberekhez nem illik a közönséges ember kényelme ... Dunántulon minden 79 lakosra jut esy gyápímunkás Most készült el £ hivatalos statiszüka a magyar gyáripar fon criabb adatairól, törvényhatóságok szerint. Bá? az adatközlés nem terjed ki az egyes iparágak elhelyezkedésére és országrészek szerint való megoszlására, de a munkáslétszám csoportosulása igen jellemző képet ad a magyar gyáripar területi tago''tsá-gáról. Az ¡931 évi gyáripari statisztikában szereplő gyáripar: munkástömeg (193.992) csaknem felerészben Budapestet: dolgozott (S2.S57). A Dunántúlon 34.324 voít a gyáripari munkásáig létszáma, a Budapest nélkül számított Alföldön 39.878,- az északi vidéken pedig 18.933. Az 1934 évi kiszámított népességhez viszonyítva ezek szerint Magyarországon minden 4>-ik lakos gyáripari munkás volt. Ez az arány országrészek szerint igen ehéró. Aránylag a legkisebb országrész, az északi, a magyar vidék-le gipaxosodottabb területe, mert itt 61 lakosra jutott egy-egy gyáripari munkás, míg a Budar pest nélkül számított Alföldön csak 67, * I>unántúlon pedig csak 79 volt ez az aránv, amely Budapesten 13. Az egyes törvényhatóságokban a gyáripar népeltartó ereje igen nagy szélsőségek között in^dozik. A legipart>sabb törvényhatóság Győr városa, melyben m.nden 9-ik lakos kereső ipari munkás, a legkevésbbé iparos Szat-márvármegye, ahol csak minden 887-ik ember dolgozik gyárszerű üzemekben. A gyári munkások keresete 1934-ben átlagban 1774 pengő volt. Ez az átiag azonban caak azért ekkora, mert az ipari munkásrétegek csaknem felét felölelő budapesti munkásság évi á''iagos keresete 1259 pengő volt. A termelő érték 1054 müliő pengőt képviselt. — influenza, spanyoljárvány, torokgy^. Uás az orr és garat einyáikásodása, a ma» dolák megbetegedése, valamint izületi ba«fc vagy tüdőcsúcshurut esetén «ondotko^^ arról, hogy gyomra és belei a természet* «Feitfic Józ»cb> keserúvíz használau áital gyakran és alaposan kitisztíttasMMic. TTi kr — Megvétózik a szentmisék órantodgo a «ü. megi plébániatemplomban. Egyedül a reggel fél 8 órai csendes szentmise marad meg, míg a diákmisét fél 9, a nagymisét pedig fél 10 órára tették át A megváltozott miserend vasárnap lép életbe. — Az izr. istentisztelet Zalaegerszegen péntek délután 5 órakor kezdődik. — A K1SOK kerüleü tortttvertceiye március 8-án Szombathelyen lesz. A sümegi reálgin* názium szintén képviselteti magát a versenjen. _ A sümegi lzr. Nőegylet február 17<b álarcos bált rendez. A jelek arra mutatnak, hogv nemcsak az érdeklődés, de a siker ki nagy lesz. — Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi ál anyakönyvi hivatalban a mult hét folyamán a következő bejegyzések történtek. Születés: Kránitz Sándor napszámos rlc és Kovács Erzsébet rk. Sándor fia rk., Joó Jenő zenész rk. és Nyári Erzsébet rk. Mária leánya rk., Bócfy Gyula vaskereskedősegéd rk. és Kerkay Ilona rL Pál fia rk., Brenner Ferenc máv. pályames-ter rk. és Kovács Anna rk.. Anna leánya rtc. Halálozás: Nagy Ilona 5 éves rk. (Ouíorfölde), Farkas Ferenc öl favágó 43 éves rk. (Mikeía), ••'' Pikor Pál festősegéd 22 éves rk., Lang Mária 2 éves rk. Házasságot kötött két pár: Páli Ferenc ápészmester rk. Nagy Ilonával rk., Pelcs-kó Gvula földműves rk. Németh Gizellával rk. — A páratlan gyógyerö, ami az «Igmándb^bao , rejlik, Évezredek óta föld gyomrában érik! — A Zalaegerszegi Izr. Jótékony Lefcty- egylet fpAÓ hó 9-én, vasárnap délután 6 órakor a hitközségi szckliiz tanácstermében liceá-lis előadást tart. aho! dr. Halpert Salamon tapolcai főrabbi ad elő: A zsidó filozófusok címen. A tagokat és vendégeket szívesen látja, a vezetőség. — A Zalaegerszegi Iparos Kör évi rendes közgyűlését vasárnap, február 9-én délután 2 órakor tartja saját helyiségében. Erre a Kör tagjait ezúton is meghívja az elnökség. — Agyonlőt''e egy leány a sógorát. Megdöbbentő családi dráma játszódott le a Somogy megyei Szenta községben. Bódis Mihály malomtulajdonos nem a legjobb viszonyban élt az utóbb: időben a feleségével, akinek húga, Horváth Róza is náluk lakott. Bódis tegnap ittasan ment haza és megverte a feleségét. Amikor a sógornőjét is bántalmazni akarta, a leány előkapott egy revolvert cs közvetlen közelről fcjbe.őtte Bódis Mihályt, aki holtan esett össze. A csendőrség bekísérte a gyilkos leányt a kaposvári ügyészség fogházába. — Félévi börtönt kapott 8 lopott tyúk miatt-Kolompár Ambrus (Tuta) 28 éves sárhidai cigány február 3-án éjjel felÉeszítettc Csordás Györgyné tyúkólját, ahonnan 8 tyúkot ellopott. A csendőrség már másnap elfogta éa beszállította az egerszegi ügyészség fogházába. A törvényszéken ma vonták felelősségre Kolompár Ambrust, akit tekintettel többszörösen büntetett előéletére, jogerősen liathónap* börtönre Ítéltek. — Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igynök reggel éhgyomorra egy pohár tenrJszetea «Ferenc József» keserűvizet. — Időjárás: Még élénk ésaMki síéi, egy« hegeken hófúvás, újabb hfesfe » lehetséges valamivel erösebb éjjeli fagy, a nappali hőmérséklet alig változik. i ■ I9í6 február 7. szinhAz Varázskert"íí0- A partitúrájában örökszép, ^ librettójában kissé megkopott, sót néha ^fcos ízü Strauss operettre Darvas direktor áldozatkészsége megint elhozta Zalaegerszeg közönségének dr. Szedő Miklóst, a divatos, l*gvszerű énekest, akit nem régén hallottunk ugyanezen a színpadon a Mosoly országában. Zsúfolt ház tapsolta végig az első felvonásban Jjssé vontatottan induló, de aztán kitűnően > be melegedett« előadást Dr. Szedő nagy munkát végzett; amúgy is sok énekkel megtűzdelt, fokozott játékot is kívánó szerepén kívül a második felvonás után a függöny előtt két yyön énekszámmal kedveskedett a közönségek. Tombolással fizetett a közönség, alig akarta a művészt beengedni a happy-endes harmadik felvonásba. Mintha eleinte dr. Szedő is mdiszponált lett volna... De hamarosan elfeledtük ezt mérlegelni, átadtuk magunkat a g^&ny örköd esnek. Szépen énekelt. Finoman, színesen, átérzetten, hatásosan. S amint már egyszer megírtuk itt róla: érthető kiejtésével, értelmes énekeiével énekeseink között ma talán ó az egyetlen . iskolapélda. Sok elismerést érdemel Antal Nusi, aki fokozott ambícióval s ennek megfelelő 6ikerültség-gel énekelte végig nehéz szerepét. H. Szűcs Vilmának megint új arcát láttuk, de egy kicsit diszkréten énekelt Teljesen otthon volt ssere* pében Kórösy Böske. Friss, kedves volt rűir-tyándy-Horváth, nagyon jók Darvas Vilmos, Siménfalvy, Káldor. ZALAI HÍRLAP lú; de még talán szerelménél ís nagyobb •nyai szeretetében. Van egy-egy fájdalmas mo-so.ya, lemondó nézése, néhány gesztusa, melyek felejthetetlenek. A partnere, Frederic March s igen rokonszenves, a film férfi-szereplői között azonban a kis Freddie Bartholomew az igazi szenzáció. Nem csoda, hogy ma ót tartják a legjobb amerikai gyermek-színésznek. Elragadóan kedves és tehetséges. Még humor is igen sok van benne, ami ebben a korban a legritkább. CIpŐI minőségben legjobbat, — árban legolcsóbbat készit Ringbauer József ori é* rVH dpH* ZAlAEGtRSZEQ, Arponyi u. 2i. . i RftDIÓ . 4 7: A száműzött Kossuth Törökországban. Sárközi György előadása. 7.25: Az Operaház előadásának közvetítése. Verdi: Falstaff. 8.1C: Külügyi negyedóra, 10.20: Lakatos Tóni és Misi cigányzenekara muzsikál. 11.20: Hanglemezek. Budapest II. 6: A Mándhs jazzenekar műsora Kalmár Pál ó Kékszámaival 6.30: Angol nyelvoktatás. /.30: A primitív népek kozmetikája. Haász Imre dr.. előadása. 8: Hanglemezek. Péntek, február 7. Budapest I. HETI MOSOR: Csütörtökön, 6-án: Nápolyi kaland. Pénteken, 7-én, ketten egy jeggyel: Aki mer, az nyer. Szombaton szünet. Vasárnap, 9-én, délután 3 órakor: Drótostót, fél 6 órakor: Történnek még csodák, este fél 9 órakor, kelten egy jeggyel: Csárdáskirálynő. mtfón, 10-én: Minden jó, ha a vége jó. Kedden ,11-én, Levkzky Andor és Káldor Jenő jutalomjátéka: SybilL Leviczky Andor és Káldor Jenő ezúton, a maguk nevében is szeretettel meghívják a szán-házjáró közönséget keddi jutalomjátékukra Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszelvényeloet naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszefvk nyeket fél l-ig váltanak be. Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek. • fWWWWWWWWWWWWVWWVWWft mozi Nem győzzük eléggé figyelmébe ajánlani, hogy a KARÉN INA ANNA, Tolsztoj örökéletű remekműve, a Metró mü-Üös filmje több, mint egy njagy Sm. Egész életre szóló emlék, amelyről úgy emlékezik majd:...és láttam Garbót, mint Karenina An-feát! Ezt a filmet nem felejtem el soha! Már a legközelebbi napokban itt lesz. Jegyek holnaptól kezdve már elővételben kaphatók az Edison mozi pénztáránál A filmről így ír az »Újság*: Oreta Garbó alakítása, de már maga megjelenése is valóságos élmény. A svéd sztár olyan hódítóan szép, hogy igazán senki sem állhat neki ellen. Alakításában szerelmének nem énaSJá részét, hanem inkább lelki konfliktusát hangsúlyozza 10.20: Időszerű szemle. 10.45: Ifjúsági közlemények. 12.03: A József nádor 2. honvéd gyalogezred zenekara. 1.30: Jakab Terka szalonzenekara. 4.10: Diákfélóra. 5: Baumann Gyula dr. hegedül. 5.40: Sportközlcményrk. 5.55: Hongkong, a kínai jáspis-város. Kovrig János előadása. 6.25: Állástalan zenészek szimfonikus zenekara. 7: Beszélgetés özv. Ady Lőrincnéve!, Ady Endre édesanyjával. 7.40: A nemzetközi gazdasági forgalom előnyei. Surányi-Unger Tivadar dr. előadása. 8.10: Magyar nóták. Előadja: Karácsonyi Margit és László Imre. Kisér: Horváth Gyula és cigányzene kai a 9.40: Hanglemezek. 11: Erőss—Sovinszky joxzenelar műsora, Sebő Miklós énekszámaival. Budapest II. 6.25: Téli növények és /irágok. Natter-Nád Miksa előadása. 7 : Gyon írótan folyam. 7.35: Hanglemezek, 9.15: Petri Endre zongorázik. ___5_ A zalaegerszegi lcir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság 20765-1935 szám Amrtsl hirdetménykfvonat Császár Sándor pusztasaentkkszlót lakos vég-rehajtatónak Tuboíy Ferenc pusztaszwitászlói lakos végrehajtást szenvedő c-len /ndított vég-rehajtási ügyében a telekkönyvi hatóság a végrehajtási árverést 800 P tőkekövetelés és járulékai behajtása végett a zalaegerszegi kir. járásbíróság területén levő Pa<iz^szentÜboöó, Pusztaederics, Sőjtör községben fekvő » a pusztaszentlászlói 109 sztjkvbcn A -f l sor 63 hrsz. ház 41. sz. a. udvar, kert ingatlanból B. 19 alatti illetőségére 223 P. a pu^ztaederi-csi 26 sztjkvbcn A -j- 2 sor 220 hrsz. 3 sor 193 hrsz., 4 sor 584,213 hm/ szóló, rét, Cser hegy ben ingatlanára 905 P. a pusztaede-ricsi 167 sztjkvbcn A -f 1 sor 659/146 hrsz. erdő Ceerdülőben B. 9, 14 alatti ifetőségére 168 P, a pasztaszentlászlói 227 sztjkvbcn A -f- 1 sor 202''b hrsz. szántó a nádasreten egész ingatlanára 247 P 50 f, a jőjtóri 1271 sztjkv-ben A -f- 1 sor 1053/2 hrsz. szántó az alsó-mezőn ingatlanból B. 4, 10 alatti iVtőségére 402 P 50 f kikiáltási árban elrendelte. Az árverést 1936 évi március hó 28. napján délután Z órakor Pusztasacntlászló községházánál fogják mcgtarünL Az ái-varés alá kerüló ingatlanok a kikiáltási ár kétharmadánál alacsonvabb áron nem adhatók eL Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881: LX. t c. 42. szakaszában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánatpénznek előleges bírói letétbe helyezéséről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési feltételeket aláírni (1881: LX. t c. 147., 150., 170. szakaszai; 1908: LX. tc. 21. &zakaszx). Aid az ingatlanért a kikiáltási árnál magasabb Ígéretet tett, ha többet igérnl senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig ki egészíteni (1908: XLI. 25. szakasza). Zalaegerszeg, 1935 november 23. Dr. Nagy Károly sk. lcir. járásbíró. A kiadmány hiteléül: Kosfcfeiév kiadó. Alkalmi ajándéknak könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGO/TONNÁL N évi egyek és minden egyéb nyomtatványok fcléíes kivitelben i <••'' f" T '' kühne mezőgazdasági géplerakat. B Magas nyomása és szőllőpermetezők. A Cbinoin összes védőszerei. 1 Vasáruk, építkezési anyagok, méhészeti eszközök. Szerszámok, háztartási cikkek, festékek. A legjobb minőségű kerékpárok. Bluül mktrakiM. Ztlapru«?. Tchtn §4. sita PÁL É$ INDRA cépél Zata@geratag@n XmMon: 170 Zalaegerszeg megyei város irmzMl 109—1936 á. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. A kiskorú Foki Anna tulajdonát képező rövid jánkahegyi volt Hrabovsricy-féle szőlő, ka-sxáló, gyümölcsös a rajta épült présházzal együtt folyó évi február 1-tól terjedő 5 éven át a legtöbbet Ígérőnek árverés útján haszonbérbe lesz adva. Az árverést Zalaegerszegen, a városházán I. emelet 5 sz. alatt 1936 évi február hó 14. napján (pénteken) délelőtt 11 órakor tart-ják meg. A haszonbérleti feltételek a városi árvaszéknél (f. 2- aító) a hivatalos órák alatt betekinthetök. Zalaegerszeg. 1936 január 27. Dr. Tamásy sk., árv. ülnök A BUDAPESTI ERTEK TŐZSDE VALUTA ÊS DEVIZA AR FOLYAMAI- Vila til font »r. 50iO 5? 50 14 15 ''4 35 Din korona 74 35-75 15 Dioir 7 80-T95 Donir r90t-339tf> francia frank 22-30-2MC riotlaadi 229-3^23130 Lxngyel zloty 63 70—»4 30 Leu 31V3M5 .en «10-415 -ira 2990 - 30*25 vtirka 136 - 37^0 ^o» via korona 83 70-84HO Ont Tik schilling 8 -8070 Svájci frank I lu 70- M 85 Sréd korona 85 80^*70 »•Ibi* '' Amsterdam 2295^-23130 Beierid Berlin Bukarest Brű*sxtí Kopenhiz* Oszló London M''«WK> Newryork Piris Piága Sjcóna Stocks oln; Varad Wien Zürich 7-82-7-9C I35*8n-139^0 3-41-3 4C 79.20-79" 80 76-15-86.47 6WC-76-5C 1706-17-55 2998-30-21 345^0-347-10 22-32-22«: 14-07-17-87 4-11-4 47 89-l0-8>tü 64t 5-6£r55 iio-ao-m-65 BUDAFESTI TERMÉNYJELENTÉS Buza (hs£av¿<l¿*i 77 kg 18 15 18 20 (rr^b) 17 65-17.80 (tiùnr.) 78 kg. 1811^-18^35, (egv*b) 1790-1805, Î9 kg. (ttsz%.) 1835 — 18-65 (e^eb) .80S -18 2J (H ) 80 kg. 18*65—1890, (egyeb> 1Ä3C -I84J, rit* (pe »•) 16-00-16.0, »rua uj 1740-1600, sóri/pa lfrOü-1900, 1545 15-55, ounkou» rab 17.55 1763, ismeri 12.50 1263 Irinyxit: gyengébb, forgalom: csekély. ».»•»«un•£<■<•• •» (»..«• tMi iMttttii -tnrtt „A»OJ A MrtWUW Xttil,* i UV^''O» üiZA SurtMMi I OAVSO UA.''AK t»JM**4 I *0Ulti** iM/lO tí»Mt< t*4i*ti rvKsCíK joxstr fi********* APRÓHIRDETÉSEK MODERN HÁROMSZOBÁS ES EGY GARZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. BORT, BORSEPRÖT és minden egyéb szeszfőtési anyagot a legmagasabb áron vásárol, \agy pálinkára becserél Qáti Lajos központi szeszfőzdéje, gróf Apponyi-utca 13. sz. Ugyanott pálinkaeladás literenként is. GARZONI AKAS fürdőszobával május l-re kiadó dr. Fürst Jenó ügyvédnél. 1936. februái 7. » Nagy megtakarítást ér el. ha ezen éghe«fi.maga» kalóriiju fülö ¿2J nilank rásarolja. - _ 100 Kg. fa hazai szért SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon: 8a Teí5ék próbafűtést alkalmazol A Ír«kisebb téléit házhoz számiunk. Pontos kisrolgilis. gye HAVAS kézimonka- cs szőnytgfonalai. Babiruha különlegességei legmegbizhalóbbak. Vass Lalos Zalaege rsi/tg, (a me¿yo-hirial szembetO OLCSÓ és MEOBIZHATÖ Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb óra}avltó műhely Varga Lajos CTIkl> óris- is ékszerét* Rákóczi ut 5. sz, I ró sip és szimlilógép szaküzlet ERIKA u| táska gép P 175 Remington Írógépek bizományi lerakata, Javítások, benzint drdók, jó karban tartis. - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁT H MIKLÓS aranyműves, írógép műszerész, Zalaegerszeg. (Mindi patika melleit) ■''''•■■''. p éjt 1936. 32. szám. flBér. Február 8. Szombat Wíf® mm ÜS ■ •Im mim 1« mm SÉS •V.-v-- ■,;.. Szerkesztős/gi telefon: 80. POLITIKAI NAPILAP Nyomdai teleton: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. ra^y ű Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Fele lós szerkesztő: SYLVESTER RETER JÁNOS Gömbös miniszterelnök nyilatkozik a Ház munkarendjéről Teljesen elkészült a telepitési Javaslat Is Budapest, február 7. Gömbös Gyula miniszterelnök a képviselőház csütörtöki ülésének befejezése után még hosszasan elbeszélgetett benn az ülésteremben a képviselők egyik csoportjával, utána a folyosón Togadta az egyik-lap munkatársát, aki kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz a Ház munkarendjére vonatkozóig. Gömbös üyula a kővetkezőket válaszolta: — Közölhetem, hogy a telítési javaslat v teljes egészében elkészült A jövő hét elején már szétrsztásra kerül a párt tagjai között, » csütörtökön pedig a párt bizottságai megkezdik a telepítési javaslat tárgyalását- A telepitési javaslat és a hitbizományi reform iker-törvények és a javaslat a párt bizottsági tárgyalásai ntín , > nyomban a Ház dé kerül és remélem, hogy a hitbizományi javaslat részletes vitájának befejezése után a telepítés áltzT" lános vitájára kerülhet a sor. Egyébként az igazságügyminiszter pénteken beszél a hitbizományi javaslat általános vitájának befejezéséül a Házban "és utána kerül n ser a javaslat részletes tárgyalására! — Hogyan alakul a Ház munkarendje, ha dóbb fejeződnék bc a hitbizományi javaslat vitája, rnint ahogy a telepítési javaslat bizottsági tárgyalásai befejeződnek? — vetette közbe ez újságíró — Akkor sem lesz szünet — válaszolta a miniszterelnök. Hiszen készen van nagyon ack kisebb javaslat. Készen van a csendőrség í-s n rendőrs tg betegápolási alapjáról szóló javaslat. A tűzrendészet fejlesztésére vonatozó Jam-tat. Az állami közegészségügy rendezéséről szóló Javaslat, amelyet már tzfe-tén elfogadott a minisztertanács. Ötvennégy mentelmi ügy is letárgyalásra vár. És amíg ezekkel végez a Ház, azalatt feltétlenül befejeződnek a telepítési javaslat bizottsági tárgyalásai is. — Sor kerülhet-e még más javaslat tárgya-lására is? Nem, mondotta a miniszterelnök M a telepítési javaslat letárgyalása után a költségvetés kerül a Ház elé és közben elkészül a sajtóreform b — fejezte bc szavait a miniszterelnök. Hír szerint az állami közegészségügy rendezéséről szóló javaslat a járási és a megyei tiszt ion osoknak az államosítását jelenti, vagyis ezek az orvosok, akik eddig megyei státusban szerepeltek, állami státusba kerülnek és egyben a törvény azt is kimondja, hogy a tisztiorvosok magángyakorlatot nem folytathatnak. ^ vat vunAorijTjwuiJWuW-r at nnrirrri vrr ............... Az izgalmak hatása alatt rési cukoréi tzivbaja megölte DréhrImrét Budapest, február 7. Csütörtökön délelőtt egynegyed 11 órs-Jcor kihirdették a jogerős Ítéletet a kir. Kürián Dníhr lmrr bűnügyébe. Délután fél 3 óra tájban megszólalt a budapesti mentők telefonja és egy izgatott hang jelentette a Pasuéti-út 10. szám alatti DréhH-vüláből: Jöjjönek azonnal, a méltóságos úrral valami baj történt. Amikor kiérkezett a mentőorvos, Dréhr Imre verejtékes arccal feküdt a szobájában az ágyon. Mellette epr jegyzettömb hevert Mikor az otvoeok föléje hajoltak, már nem volt benne élet A nagy per vádija az első percek megítélése szerint önkezével vetett véget életének. Hetek-hónapok óta fejtegette magánál a mérget és elszántan ké-eittt rá, hogy ha a Kúria végső fokon is elitéli, végez magával. Nem jelent meg személyesen Dréhr Imre Jkúriai tárgyaláson. Korán reggel öccse kíséretében felkereste az egyetemi templomban nyugvó Vass József népjóléti miniszter sírját, ™ol hosszasan imádkozott és szentéből hullik a könnyek. Dréhr Imre odahaza a villájában egy üt írótól tudta meg, hogy a Kúria 3 és félévre ítélte. Amikor meghatotta az ítéletet, az arca görcsösen összerándult, szája remegni kezdett, majd megkapaszkodva egy széknek a karfájában, csak ennyit mondott: akkor nincs mát beszélni tovább. Hozzátartozói vigasztalni próbálták, végül abban állapodtak meg, hogy pénteken este ismét összejönnek Dréhr Imre lakásán s akkor megbeszélik a további tecniíő-ket. — Hát csak beszélgessetek, — légy kitett Dréhr Imre — de reám be számítsatok, Én már nem veszek részt ezen h találkozáson. Ekkor még senki sem tudta megmagyarázni, hogy mit jelentenek Dréhr Imrének ezek a baljóslatú szavai Fél 1 óra tájban arra kérte feleségét, hogy fektesse le, mert nagyon kimerült. Ez meg is történt és hogy pihenni tudjon, magára hagyták. Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23.066 sx. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. Félóra múlva Dréhr Imréné belépett a . szobába és rémülten látta, hogy a férje *'' eszméletlenül feleszik az árnyon. £ Mire a mentők kiértek, már a halál i& beállt. A délutáni órákban rendőri bizottság szá&t ki a Dréhr-villába és a rendőröm*» megitat* pította, hogy Dréhr Imre nem lett öngyilkos, tutiem régi cukor- és szívbaja OKe meg az It-galmak hatása alatt. A rendőrség közlése szeneit mérgezés már csak azért sem történhetett, mert Dréhr Imre ágya közelében sem altatót, sem mérget nem találtak és egyáltalán nem voltak olyan nyomok, amelyekből mérgezésre lehetne következtetni. Hat óra után egy fekete autó állott meg» a Dréhr-villa előtt. Két rendőr levette róla az egyszerű, deszkából ácsolt fekete koporsó«. Alig telt el öt perc, újra nyílt a rácsos kertajtó és hozták a koporsót. A nagy per titokzatos körülmények között meghalt vádlottja elindult az utolsó vizsgálatra, a törvényszéki bonctani intézetbe. A Dunamedence problémája Zalaegerszeg, február 7. A külföldi lapok hasábjain újabb paktumok, szerződések és szövetségek hírei bukkantak fel és járták bc a világot. De amily váratlanul jelentkeztek ezek a híradások, olyan hirtelen el is mult a velük együttjáró szenzáció. Emlékezetes, hogy V. György angol király koporsója körül egész diplomáciai kongresz-szus sorakozott fel. Diptomaták, ha együtt vannak, még ha olyan világraszóló esemény is hozta őket össze, mint amilyen V. György angol király temetése volt, más célokat is el akarnak érni. Visszautazóban Páris volt az a találkozási hely, ahol tervczgetéscikct formába akarták önteni. A tanácskozások diplomáciák felépítése Titulescu szerzeménye volt s ezzel a Duna-medence problémáját kívánta megöl* dani. Titulescu űgv vélte, hogy "Európa jelenlegi napjai alkalmasak lesznek arra, hogy olyan megoldási tervezetet fogadtasson cl, amelyben azok a szempontok érvényesülnek, amelyek a kisantant által képviselt eXekea nyugosznak. Amikor Moszkva bizonyos közeledést akar létrehozni London és Páris között s Anglia az ó szankciós politikájával a népszövetségi elvek bázisán áll s Franciaország fővárosában bizonyos fokú nyugtalanság tapasztalható, — Titulescu ügy vélte, eliérkezett a döntő pillanat, amikor megfelelő segítőtársakat talál elgondolásának kercsztülvitcérc. Mindehhez hozzá kell venni ugyanis azt a körülményt, hogy Olaszország abesszinb.,« akciójával van elfoglalva és így diplomáciai tevékenységében megbénítva, nem hat olyan mértékben feszélyezően a kisantantra, mint mád normálisabb időben. A Titulescu-féle dgondoL lások középpontjában természetesen Ausztria függetlenségének biztosítása állott, amelybe Szovjetoroszország szerepét is be akarta vonni. Csakhamar kitűnt azonban, hogy amilyen ZALAI HIRLAP 1936. február 8. Fényes magyar győzelemmel kezdődött a téli olimpiási Garmísch- Parienkircften» február 7. Csütörtökön déhrtin játszotta le első olimpia. mérkőzését a magyar jéghoki-csapat a belgák dfcji a stadionban, nyolcezer főnyi közönség előtt Az állandó havazás miatt többször szünetet lotíUrtt tartam, bog} a pályát megtisztítsák- A mtgvar csapat az első harmadban elfogódottan /Átszőtt, a másodikban már magára talált és az utolsó h&rm&dbm mindent efeópró nagy fc>-Mrmvd és ^endúVttel fektet kétváXm ettm-Wét, 11:2 gólaránnyal Egyesült Aüamok-Németország 1:0. Kozcl tízezer főnyi közorwég előtt mérkózön Németország csapata az amerikai ellen Az USA már az ekő harmadban gólhoz jutott és ezzel meg is nyerte a mérbSzést. Ugyancsak csütörtökön délután bonyolítot- ták le a Kanada -Lengyelország mérkőzést & ajïteîy a kanadaiak 8:1 arányú győzelmét hozta! jó szemüveg. jó fényképezőgép ¡ó fényképkidolgozás bánfai béla optika és Totoxxaküxfetében PÉCS. - ZALAEGERSZEG. Ahol elég mezőgazdasági munkás van, ott lehetőleg mellőzni kell i y jjf a gépierő használatát 2 tí . . * . < * \í t gyorsam és váratiarrul hozta nyilvánosságra Titukscu a maga elgondolása*, épp gyorsan össze is omlottak azxMU Franoaorszig. miként a híradásokból kitűnik, nem volt hajlandó oiyan megoVJfcá mó-dootfok támogatására sietni, amelyek a Dtaia-óedcncc kérdésében érdekelt llamokat kivonta vohu az ókiet megüetó szerepkorból GómbÖs üyuk min:>ztereInók nemrégiben ispiét nyilatkozol a dunai államok problémáját Hletóen Magyarország felfogásáról * ekkor azt mondotta, hogy az abesszin gyarmati akció lezárása előtt a dunai államok gazdasági nehézségeinek rendezése a''agha Írsz tdösjerű Lehetetlenség ugyanis ilyen szerteágazó és satí-frikw érdekkel ütköző problémát ofymódön sikeresen megoldani, hogy éppen azoknak az államoknak negligálása következnék be, amelyek elsörangiian íontos szerepet visznek e kontznemresz egész gazdasági problémájában, üe nemcsak gazdasági kérdések játszanak ifi szerepet, hanem egyéb politikai erőviszonyok Ynert hogyan képzelheti THníescu szerencsésen megold hatónak a Dunamedence proöié-mijit olymódon, hogv abból Olaszország nem veheti ki az őt megmetó részét. Mi egyáltalán nem örülünk annak, hogy a LXmamedence szétrombolt régi rendjeben még most sem lehet tiszta helyzetet teremtem, de higgadtan ítéljük meg az eseményeket s belátjuk, hogy amikor a velünk szoros viszonyban élő Olaszország távotesó gyarmati akció keHdi közepében áí\ nem tud foglakozni teljes .sülyával .olyan kérdésekkel, amelyek közelről erdeldik ót és nem közömbös számára az, hogy a vele baráti viszonyt fenntartó országok milyen eredménnyel zárják le a dunai ácDkmok btzónvára hosszú időre irántszabó tani cskozásait ■ Kánya Kálmán kujOgymcvszier maga is felhasználta löndow írtjává! kapcsodban az alkalmat, hogy érdekelt kürpo^skai köröldcel érintkezésbe lépjen. Ezalatt ismertette Vili. Sduard angol kiráUyal éc az angol álamfér&ak-Vai Magyarország külpolitikai érdekeit cs elgondolásait rermészetcsen ó is értesült arról, hogy Várisban ki serietek folynak a Duma-rrtedenci újjászervezése érdekében, de, hogy ezek a tárgyalások eredménytelenek lettek, azt » módjában volt tapasztalni. Már a félhivatalos francia lapok is megállapítják, hogy ez a törekvés Ttfulescu elvei aJapján nem váltható valóra A magyar közvélemény tehát teljes nyugatommal, kormányunk éberségében és megfelelő tájékozottságában bízva, szemlélheti ezeket a nagyjelentőségű külföldi eseményeket, mert az eddigi tények vs meggyőzhetik arról, hogy setnmsesetre sem adunk fel ta''pnnk alól o>yan b&Jst, amely akár gazdasági, akár pedig po- '' htikaii súly tekintetében nem kvadrálnának cl-gomtolásairnkkal. Magyarország álláspontja a dunai kérdésben közismert. Minden erre vonatkozó tervet hailandók vagyunk tanulmányozni s az elfogadható törekvésekhez legjobb akaratunkat nyúljuk, de misem természetesebb, nunt az. hogy az ilyen "kérdések megoldásához az összes érdekeit hntaímak bevonása e szükséges. i m muiwi •mmmmammmmátaummMt^mKwmmmmmmmmmmmmm Cipői m''°öségb€n legjobbat, árban legolcsóbbat készít Ringbaue József uri és női ''„.*pé*x ZALAEOEPSZEG, Apponyi u. ÍL •4 Ezidcn a szx>fcottnai is korabban adta ki a földművelésügyi miniszter araiása rendeletét a nyári mezőgazdasági munkák zavartalartságá-nak btzlositása érdekében. A miniszter ebben a rendeletében utasítja a vármegyék alispánjait. llOgY kövessenek d törvényi jogkörükbe« mindent a mezőgazdasági munkásoknak a mtszO^azée^gí termelés keretében lehetőleg teljés számmal való elhelyezkedés» és keresethez juttatása érú-kében. A rendelet ■«''''serint a munkaadóknak az aratási és csépí«s; munkákra és általában bármely gazdasági munkára a hivatásos mezőgazdasági munkásokat kell szerződtetniök. Az alispán okinak alár^"«leh hatóságai és közegei útján figyelme ztetniök kel! a gazdasági munkaadókat és mrnkásoka? hogv aratást, hordást, nyomtatási. cséplést c* általában bármely más gazdasági munkát nem cseléd mktóségben vtflfe''ó mankásók-fcal frásos hrjéiLa szerződést kcS kötni Még pedig az illetékes községi elöljáróság előtt. Elemi csapár. következtében rendszerűit felmerülő nézeteltérések elkerülése cÖ;ál>ó" a szerződésben az elemi csapás esetében fizetendő munkabérre a feleknek külön megátáa-podásr kell létesíteniük A munkaadóknak a gazdasági munkások részére a közegészség és a közerkölcsöcg kívánalmainak megfelelő elheh-ezést kell btztosíta-niok, he munkásaik elszállásolása fófeiadatuk. Mezőgazdasági munkára iskoLizlatási kötele^ aettség alatt a.Jó gyermeket alkalmazni csak az iskola látogatására megszabott, időn kívül lehet. Az aratási rendelet a továbbiakban az ará- nyos és megfelelő bér biztosítására tartalmaz rendelkezésieket. Fd kell hívniok az alispánoknak a rendelet szerint a munkaadók figyelmét, hogv az aránytalanul kis bérek eHoraében teljesített munkák esetében a rminlcfo a megfelelő bért a munka megszűnése után h követelheti A gazdasági munkások figyelmét kei hivrü a rendelet szerint arra is, hogy ott, ahol a gazdasági munkások részére készpénzben vagy terményben fizetett napszámbérek annyira alacsonyak, hogy a gazdasági viszonyok közöft á ''munkás és családja megelhetését nem biztosítják. bárki kérheti a legkisebb napszám bérek me^áHapnásárrak elrendelését. A kérelem közvetlenül a miniszterhez is "benyújtható. A rendelet az alárendel hatóságok kötelességévé teszi szükség esetén a közbelépést abban az iránVban, hogy a munkaadók egyrészt az ara 16gépik igénytevéíelétől eltekintsenek, míg megfelelő szánú mimkaerő renddkezésfls áü, másrészt az oly^n mezőgazdasági munkáknál, amelyek kézi munkaerővé végezhetők, mtndenSnemü gépierő alkalmazás« mellőzzék. Ott, ahol mimkásielesleg van, az aratási és aséplési munkákban a kisebb hiHokosokhafc tö foglalkoztatniok kell hÁ''atásos munkásokat. i a mai élet egyetemes enciklopédiája ki eiső kötet már kapható, a továbblak előjegyezhetek Kakas Ágoston könyvkereskedésében. Zalaegerszegen. 36 február ZALAI HÍRLAP Megszüntetik az elszaporodott mérnöki zusirászatot - Jjl*egcrexeg, február 7. A szombathelyi m. L. földmérési íelügyeióség, ahova Zalamegye «tartozik, a telekíeLosxtási vázrajzok elkészítse ügyében új előírásokat Léphetett élell* jhbói a célból, hogy a telekkönyvi térképeken birtokváltozások áítvczctését a jogkereső község érdekében szabatossá és hitelessé te- gye. A felügyelőség megáFapKása sacrait a tóek-¡¿oszíás és íadmérós terén nagy mértékben jjsxaporodott a mérnöki zugirásxai, azaz olyan egyének működése, akiknek halvány sejte!mük ¿jcs a földmérés tudományáról. Ének az egyénei: lelkiismeretlen ténykedésükkel mérhetetlen károkat okoznak nemcsak a jogkereső kö-jönségnek, hanem az államnak ks. Exért a földmérési felügyelőség a jövöben tdekkönyveaésre csakis olyan telekíelosztási vízrajzokat fogad el, amelyek mérnöki fix- pontok között eszközölt helyszíni felmérések alapján készültek, feKtaifcctik a htrtokvákozá-sok méreteit és pontosan megegyeznek a földmérési felügyelőségnél vezetett uyi3-ván tartási térképpel Erről az állami tcjekkönyvi téricéprxH bárki hiteles máso''atot megrendelhet a szombathelyi áHami földmérési felügyelőségre Amennyiben pedig nagyobb hirtokfelosztásnál mérnöki sok-szögtíés válnék szükségessé, úgy m kóvel átw-dósított fixpontok adatait a felügyelőség díjmentes« bocsátja az illető mérnök rendelkezésére. Ennek folytán a }övóben azokat a bertok-megoszíási kérvényeket, amelyekhez tartozó vázrajzok nem felelnek meg a földmérési felügyelőség fenti etflrásaaxak, a vájt*i építési hatóság is «xiemi elbírálás néiktí visszautasít-hadja. December 1-én13.977 lakosa és 2.200 közül 1.863 lakott háza volt Zalaegerszegnek Kilencven éven felül csupán 9'' ember él Eserszesen Zalaegerszeg, <ebruár 7. Dr. Aiikula Szigfrid városi főjegyző elkészült a lds népszámlá-lási ívek összesítésével. Az adatok szerint 1935 december 1-én Zalaegerszegnek 13.977 lakosa volt Ki.cneven évet betöltött lakosa csupán 9 van Zalaegerszegnek. A lakóházak száma 2.200 körül van, de ebből december 1-én csak 1.863 ház volt lakott A különbség azért olyan feltűnő, mert a felvett adatok között szerepelnek a különféle borpinoék, présházak stb. Kérdésünkre elmondotta dr. Mikuk főjegyző, hogy 1930-ban 13.072 lakosa volt Zalaegerszegnek. Akkor itt vő* még a szanatórium is, amelynek orvosi és ápoló-személ)V zete megközelítette a százai TLsenöt éwd ezelőtt, 1920-ban viszont 13.239 vo* a lakosság száma Zalaegerszegen. Ez a szám azért csökkent a 10 évvel később, 1930-ban tartott népszámlálás alkalmával, mert akkorra már megszűnt az egerszegi fogohytáboi, melynek lakói szintén szerepeltek az 1920-b«n készült népszámlálási adatokban. Jfavulaak a férjbeamenési ftsélj''ck. A 90 éven felüli zalaegerszegi lakosok a következők: özv. Rágendorfer Jakabné 101 éves, özv. Gerencsér Qyörgyné 96 éves, öxv. Tanár Ignácné és özv. öry Mihályné 95 évesek, özv. Farkas Antalné és özv. Politoe. Miksáné 92 évesek, Farkas János 91 éves, özv. Dancs Kál-mánné és özv. Mészáros Istvámie 90 évesek. A 1Ő éven aluli nemződéinél a férfiak szán a 2.142, a nőké 2.068. Ar elmúlt 1935 ¿vb» is több fiú született, mint leány, mert a fiú születések száma 133, a lányoké 113. A Iwl-gyek férjheznienési esélyeit tekintve & jövő tehát mindencselre biztató. A szélvihar pusztításai a Dunántulon Pusztulás a keszthelyi baJaíoní Telefonpóznák a vasúti sineken. — A zalaegerszegi áramizolsáltatáiban csodálatosan temmi zavar nem volt Nagykanizsa, február 7. Az egész Dunántúlon dühöngő szélvész csütörtökön kissé alábbhagyott s a munkássereg most már köny-nyebben tud dolgozni a romok, a kidöntött fatörzsek eltakarításán és a vUmy-, teiefiorti vezetékek kijavításán. Benn a városban a leszakadt vőJanyvezeték •gyonütötl egy lovat Igen sok rádióantenna, telefon csatlakozás leszakadót A Idakanizsai or-«zágútoo egy fii Ubaspajtf! VUUaám, tetöatö a fődre dobott a rOaai ii Bom Kiskamzsán több kaput és kerí- tést döntött le. Igen sok zavar van a vŰamos framszolgáítatissaL Ktntixfy, február 7. A napok óta íomboíó la. érő. zamat GYARMATI kivé óriási szélvihar különösen a kültelkeken igen nagy károkat okozott Ledőlt tűzfa^k, kikezdett háztetők mutatják a szél irányát A balatoni parkban hatalmas nyárfák derékbahasítot-ton, vagy gyökerestől kifordulva feküsznek a földön. Negyvenegy gyönyörű ÍM tört derflsba, vagy csavart ki tövertöl az oriüfcL A lakosság már alig mer kimenni az utcára, mert a cserép, a vakolat állandóan TruSüc a házakról és vesztesek a táncoló cíártáblák is. Tapolcával a afadíg A vihar több helyen annyira megron vezetéket s annyi oszlopot kidöntött, helyreállításhoz több nan keH. A Bakonyban is mindenütt pusztulás jelzi a ozél útját Tönkretette a szél a telefon- és villany huzalokat megakasztotta a vasúti közlekedést, mert a szél havasesót is hozott A kanizsai vonat szerdán nem tudott befutni Székesfehérvárra. A pécsi üzletvezjetóség kiküldött szakmunkásai a pest vonalon csak Pusztaszabolcsig tudták a vonalat megtisztítani a nagy mennyiségű, síneken fekvő távírópóznától. Kaposvárott löbb tűzesetet és súlyos eebe- a a Délutáni- és táncruhákat a farsangban csak a i vegyen! Estélyi rldlkülök és övek nagy választékban! »ülést okozott a szélvihar. Sümeg, február 7. A szélvihar tegnap letépett a plébániatemplom tomvának a bidog-tedelébó! egy liatalmas darabot, felszakította % reálgimnázium tornacsarnokának egész bá-dogtetózetét Az állomásépületről olyan nagy mértékben hullák a cserép, hogy az >llomis-fönöknek meg kellett tiltania az épületen át való közlekedést. Az uifcsok a ízookizédos vasúti vöndétföp M kózkkeclívk. Órákat késnek a vonatok. Tegnap a Keszf-helyról indult vonat, amelynek reggd 7 óra 24 perckor kellett volna beérkeznie, délután 3 órakor futott be. Ok: a sok kidöntött telofon-és távírópózna a síneken. Emberéletben eddig még nem esett kár. Zalaegerszegen újabb károk nem történtek. A tetőkről a meg-megújuló szél még lehordott néhány cserepet, némelyik ház tetejéről ledobta a padlásiyuk-fcdó bádog, vagy ü vehetőt, de nagyobb baj nincs. A Bárány és a pénzügyi palota előtt még mindig el van zárva a járda. Csodálatos, hojjy a vübtxysxolgjKatfebaii ez a nagy széMbar semmi jelentékenyebb zavart nem csinált Néha, kisebb helyi zivatarok órákra sötétségbe borítják a várost, most pedig, ez alatt a többnapos orkán alatt még csak el sem aludtak egyszer sem a lámpáink. Ezúttal, most az egyszer gratulálnunk kcU a távvezetékhez! Zalaegerszegi villany-küldöttség Bornemisza miniszternél február 7. Megírtuk, hogy Zalaegerszeg város részéről a villamos szerződés revíziója érdekében csütörtökön küldöttség ment Budapestre, az iparügyi miniszterhez. . Bornemisza Géza iparügyi miniszter csütörtökön délelőtt 21 órakor fogadta a küldöttséget Vitéz Tabódy Tibor főispán vezetésével Czobor Mátyás polgármester, dr. Arvay 1 árttVi» Bereczky Vilmos, dr. Zsidó Sándor, Wasser-mann Frigyes vettek részt a küldöttségben • terjesztették elő Zalaegerszeg város nagy kérelmét A miniszter válasza még nem ismerete^ orról a polgármester nyilatkozik, ha hazaérkezik. 1-50-2*50 pengőt takarít meg Budapesten minden nap a penzióban ta^■^^L^l^ .!■■ 1«........I " ■ liimllHi rfmoi mUnUriai« W i itwm. áB«»«L«l» fc.-i-i 1 - i---L.I.I 1 UiLililn « rrmra nant b mhvmi rafi iipitmn i aüaman lEIIIIHEllI Ilii \ 1936. február-8. Erőszakos utasai kocsjfuvar helyett alaposari helybenhagyták egy oabrendeki koVtomertert Sümeg, február 7. Zirabó Lajos csabrendela kovácsmester, martán Sümegen a szüksége* árut bevásárolta, kocsijával hazafelé tartott Csabreodekre. A jwo&liázai útkeresztczódésaiél négy? fiatalember ugrott a lovak elé és ró ¿a-'' Sándori stílusban megáW™ kényszer frrtték a kocsit. A támadók felszólították ¿ámbót, hogy ne Csabrendek felé, hanem Jánosháza feíé halad-járt, vegye fel ókét a kocsira és ók majd jó* megfizetnek. Záxnbó eleinte ellenkezett, de a tülerót mérlegelve, résza fordította a kocsi- rudat és elindult a pégy, legénnyel együtt a jártosház^l úton fckvO Ukk felé. Ugy látszik, Zámbó útközben akaxatoskodott s a fuvart követelte, mkc a négy legény leszedte a kocsiról, agyba-fóbe verték, aztan otthagyták az országúton* A ;aró-kek)k, akik ráuntak az fwevert kovácsra, ismerték a négy fiatalembert- Zala-gyomorói napszámosok. Zimbó feljelentette ókti a süxpegi csvíjdÖTscgen s most bűnvádi eljárás indult ellenük bebeh TATAI,zén, PÉCSI,zén. BRIKETT-jük is sókat ér. Hogyha szeret olcsó siettet kaphat a *Jv-ért ajkai szenet MEGHALT SÁNDOR PAL Budapest» febmár 7, Sándor Pál országgyűlési képviseló, az OMKE díszelnöke, a kereskedői erdekek harcosa 75 éves korában tegnap este 8 órakor meghalt. Sándor Pál halálít gégerák okozta, amelv az utóbbi időben elhatalmasodott rajta. Sándor PáJ J901 Áa képviselte a magyar kereskedelmi érdekeket sok-harci kedvvel és eredménnyel a magyar parlamentben. Utóda a Házban a Szabadelvű Párt listáján Gratz Gusztáv ny. külügyminiszter lesz. strass-klipszek, strass-csatok, fé&gombok, nfliadlsxek, bojtok és sodrott övek íéjrfl ingek, nyakkendők, selyenwálak és zoknik Hírek — Áthelyezés. Zalavármcgye alispánja Józso Gyula váxnvcgyei ideiglenes, díjnokot március a tapolcai főszolgabírói hivataltól .a sümegi főszolgabírói hivatalba áthelyezte. —- Beteg a főispán. Vitéz Tabódy Tibor főispán Budapesten influenzában megtxtegr-dett, így nem valószínű, hop'' résztvesz a 1U kisgyülésí és közigazgatási bizottsági üléseken, valamint a I3-i megyei közgyűlésen. — Martsz-cstéíy. A zalaegerszegi Mansz ez évben is megrendezi hagyományos farsangzáró estélyét. Az idei eseménytelen és bii-nélköli farsangban különösen kt"átás nyílik arra, Ivogv még az eddigieket is felülmúló, fe-lejthcíeteti sikerű, hangulatos estéHyel bú-csiizhatnak el a • résztvevők a farsangtól. A Mansz-estély előkészületei nagyban folynak és bekapcsolják ebbe a üdék úri társadalmát is. Az estély február 24-én lesz az Arany Bárányban A meghívók szétküldését a napokban kezdi meg a rendezőség. — Nincs jobb házi barát az «Igmándb víznél. Azért legyen minden háztartásban kéznél! Zalaegerszeg népmozgalmi adatai az elmúlt esztendőben Zalaegerszeg, február 7. A zalaegerszegi városházán most állították őseze a elült cs^ tendő anyakönyvi adatait Ezek szerint szülei tett 1935-bn 270 (1934-ben 214) gyermek Ebből''éló gyermek 24b, még ped^g 133 Si és 113 leány. Vallás szerint: róra. kat. 22? (201), izr. 10 (6), á£. h. ev. 4 (3), i^f. 4 (4). halva született: 24 (20), torványtelen 23'' (25). . , Házasságkötés 85 (9S) történt, melyből r kat. 79 (80), ízi''.. 4 (10), vegyes 5 (8); rever-zálfet adott a r. kat. vallás javára 2 (5), ^ ág. h. ev. valiás javára l (1). Halálozás volt összesen 2S0 (258). melybáj: r. ka*. 257 (229), izr. 12 (14), rt\ 9 (7). ág. h. ev. 2 (8). Az egyéven aluli csecso-mók halálozási száma: 30 (22). (A zárójelben írt számok az 1934 évi anya-könyvi adatok.) — Emésztési nehézségek, gyomorfájás gyomorégés, csalánkiütés, rosszullét, fejfájás,.'' idegizgalmak, álmatlanság esetén a természetes «Ferenc József» keserűvíz megszünteti az emésztést zavarokat, fertőtleníti a gyomrot éa a beleket, a vérkeringést helyes útra tereli és felfrissíti a szellemet. — Eltűnt, ki tud r6 a? Császár József zaia- , cserszegi fuvaros pénteken délejótt bejeieariette a rendőrkapitányságon, hogy 8 éves Ernő nevű masrtoliafia eltűnt * Bíró Márton-utca 7. sz. alatti lakásukról. A kisfiú csütörtökön reggel 8 órakor azzal ment el hazulról, hogy iskolába megy. Mint kiderüít, nem volt az iskolában és haza se tért azóta. A rendőrség''•■ megindította a nyomozást. — A készt hetyí Uráaia mozgá február 8-án, szombaton 6 és órakor és vasárnap 4, 6 és 3/j9 órakor mutatja be a »Halló Budapest« című magyar filmet, mosnék főszere-... peit bársony R6?$i, Kabos, Vaszary PinT Mály6-Gerő és Peti Sándor játsszák. Közreműködnek: Németh Mária, Gyenge Anna, Stefániái Imre, Szedő Miklós, Svéd Sándor, Hubay Jenő, Doh-nányi Emő stb. Kiséröműsor; Mezőkövesd a magyar kultürfTro és a tnagyar filmhíradó. — Ideges embereknek és lelkíbetegeknck az enyhe természetes «Ferenc József» keserűvíz rendes bélműködést, jó emésztést és elegendő étvágyérzetet teremt. — Időjárás: Még élánk északi, érakkeletl szél, kivált a keleti megyékben, a hegye«**! még hófúvások, néhány hefycb kisebb futózápor. Valamivel erősebb éjjeli fagy, a nappalÖ '' hőmérséklet alig változik. *»mm»*mmmmmmmmmmmmmmmmmm»mmrn................*riri"[*//.rL\milWlVAaA Zalaegerszeg két csapata jogos reményekkel indul a tavaszi küzdelmekbe redett harcot, viszont .a Move ZSE az I. osztályba való bejutásért vív majd fogcsikorgató küzdelmet. Mindkét egerszegi együttesre óriási. munka vár''. Hotfy melyöcé vezet sikerre, nehéz megjósolni. Kétségtélen, hogy-ttagy munka folyik, és raa;d ^z a csapat illia meg a^heyét,.. amelyik nagyobb felkés^<Wl és el tabban fekszik bele a forró küzd^m^art. igérá; kozcU fordulóba. Sok függ a CelkészüjtségtóJ» Rövid két hét és ismét ''megindul a küzdelem a bajnoki pontokért. Egész Dunántúlon, de különösen Zalaegerszegen nagy a készülődés .a közeli, kezdésre. Minden együttesnek lét-I kérdése, hogy biztos helyet harcoljon kj magának. A tavaszi forduló á zalaegerszegi fut-| ball számára az eddigítfcnél jóva? nagyobb és döntőbb jelentőségű haroot igér. A ZTE az I. ►osztályban való bentmar adásért folytat eUoese- J-U 1 Uu ■ iV/iUK .. U v « ( nagy választékban j.. » Dentscfa Hermán cégnél 1 - -''j a 1 Sikerült vásárolnom''sok száz méter maradék külföldi M pjí szöveted Hihetett en Olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bóMffa1 ijí és most mMm a 1 ,o76 február 8: zAiai hírlap Miiok összeállításától és küJómösen a kez-¡gs^A vasárnap tartott kdikapus edzés, ami a közbejött esóz« miatt félbeszakadt, JK, nagyszerű bemeiegrtóül szolgált csapa-tóíurtak. A iáic kosok rugajiyosak voltak, látszott rajtat a labdr. utáni vágyakozás. A ZTE csapatát az u) emberek jó formát mutattafc Kosz*« te Ixtmer neve a zalaegerszegi sport-iörőnsr^ előtt nem ismeretlen. Tudjuk, hogy „^stcrci a futballnaJc A harmadik új játékos, hozzájuk méltónak mutatkoszott be. fan kérjük őket, hogy amöyen szeretettel fogadta ókét körébe a ZTE és Zalaegerszeg j^rt közönsége, ugyanolyan szeretettel és odaadással vegyék ók is azt a nehéz harcot, ami a ZTE együttesére vár. Vigyenek új lelket és fciz egységet a csapatba és segítsék eló, hogy a hanyatlás útjáról visszaforduljon az együttes. Bmm''k a játékosok akaratában és reméljük, Ijo^v a tavasz meghozza a zalaegerszegi futball felvirágzását. A Movc ZSE csapatában nem láttunk új tfflbereket, a régiek azonban kitünó formában vannak. Különösen élveztük a csatársor játékát Hisszük, hogy a kitünó munkának, ami most mindkét egyesületnél folyik, nem tesz más az «ed menye, mint a siker. Ftota, az SzSE válogatott oentercsatára eltávozott Szombathelyről. Hír szerint a Phö-bus játékosa lesz. A V. Unió erősen felkészült a tavaszi aze-/j zonra. A bajnokságra megy a csapat, melyet Prém Móric, a Sabaria volt nagynevű hátvédje treniroz. Kummert, a SFAC jeles fedezet játé kosa megválik egyesületétől. Hirek szerint áCást kapott a üySEV-nél é* annak csapatában játszik. _____________________i isB i íi ni m SZÍNHÁZ Szombaton tartai-ejt a Bárányban. Holnap, szombaton este szigorúan csak felnőttek részére nagy tarka-estet rendez a Darvas színtársulat a Bárány kávéházban. A február 2-án rendezett és kitűnően sikerült tarka-est sikere bátorította fel erre az újabb rendezésre a szín-társulaiot. Az est pontosan fél 9 órakor kezdődik. Asztalokat előre lehet foglalni a fó-incémél. Belépődíj személyenként 1 pengő, ókák, kabarésxámok, énekek, sanzonok szerepelnek felváltva az est műsorán. A Dr. va^ányldsaaaze^ny egerszegi bemutatója elé kíváncsi várakozással tekint a színház-járó közönség. Ez a kíváncsiság teljesen iado-kott, roerr a lebilincselő, fordulatokban gaz-dac librettó és a fülbemászó, pattogó zene a bcav.tottak szerint egyaránt megérdemli az érdeklődést. A coerepezés gőzerővel folyik, hogy a társulat ragjai el tudjanak készülni a jövő szombati bemutatóra. A nzfe>Ssz feedr^iore**cta(y áQása. Kedvenc szrviésznó AntaJ Níusi 106, Kőrösy Böske 148, H. Szú» Vilma. 40, N. Dolgos Ida 30, Radnúy Irén 120, Ko/ács Ica 221, Pálfy Marika 235, Faj kas Ica 30, Kiss Ilonka 28. — Férü kedvenc: Lcviczky 60, Antalfy 34, Káldor 72, H. Horváth Jenő 49, Nádassy 52, Simén-Wvy 50, Darvas Vilmos 48, Horváth J. 38, Horváth Oy. 29, Vajda 20, Kondacs 43. A színész kedvencversdryen az alábbi szelvénnyel is lehet szavazni. Kó Kedvenc színészem: Kedvenc színésznőm HETI MOSOR: Pénteken, 7-én, ketten egy jeggyel: Aki mer, az nyer. Szombaton szünet. Vasárnap, 9-én, délután 3 órakor: Drótostót, fél 6 órakor: Történnek még csodák, este (€ 9 órakor, ketten egy jeggyel: Csárdáskirálynő». Hétfőn, 10-én: Minden jó, ha a vége jó. Kedden ,11-én, Levkzky Andor és Káldor Jenő jutalomjátéka: Sybtt. Leviczky Andor és Káldor Jenő ezúton, a maguk nevében is szeretettel meghívják a tzín-házjáró közönséget keddi /trtjüomjátékukra. Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Szinpártoló egyesületi bérletsaebrényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszelvék. nyeket fél 1-ig váltanak be. - Az előadások hétköznapokon pcartosan negyed 9-kor kezdődnek. MOZI Ma megkezdődött a KARENINA ANNA jegyeire mz elővétel. Fontosl 8-án, szombaton csak egy előadás, fél 7 órakor és ez reklámul 20-40—60- 70 ülléres helyárral. Vasárnap nem Vsz olcsó előadás, mert helyette szolgál a szombati fél 7 órai Szombaton fél 9 órakor í:ülön műsor: A KÍNAI SHERLOCK HOLMES (Saighai rejtély}. Charlte Chan, a kínai detektív legújabb (premier) filmje 10-50 filléres helyárral. Még vélemény a Karenina Mináróí. Budapesti Hírlap: A siker teljességéhez a garbói művészeten felül az is hozzájárul, hogy n fütn művészileg is hatásában e kitűnő,. Szinte maradéktalanul átmenti a regényt a vászonra és Clarence Brown rendezői művészete tévedhetetlenül tudja keverni a bensőséges, halkhangú és a gazdag látnivalókkal fűszerezett mozgalmas tömegjeleneteket. Páratlan bőkezűséggel varázsolja elénk a fűm a cári Oroszország nagyúri életének színhelyeit Ritka látvány a teljesen felépített pálvaud var s a műterembe varázsolt pompás ve.cnvei részlet is. Péntek, február 7. BudapesS V 7: Beszélgetés özv. Adv Lómcnével, Káy Endre édesanyjával. 7.40: A nemzet kon gazdasági forgalom előnyei. Soránvi-Unger Tivadar dr. előadása. 8.10: Magyar nóták. Előadj; Karácsonyi Margit és Lfetíó Imre. Kísér: Horváth Gyula és cigányzenekara. 9.40 Hanjj lemezek. 11: Erőss—Sov«azky jazzenekar műsora, Sebő Mikkw énekszámánál. Budapest II. 6.25: Ték növények és virágok Maner-Nád Miksa előadása. 7: CJ^ísirótanfca-lyam. 7 35: Hanglemezek 9.1$: fttri Endre zongorázik. '' t Szombat, február 8. Budapest I. 10.20; *J<efg<rtC!tt a cvoda-madarat.« Üyűj&ó úlon Uj-Zélándban. 10.45: A Szépmúvésaeti Múzeum Balíó-féle másolatgyüjteménv^t ii-nyerteti Balis-Ptfi láazló dr. 12.05: HatiRVtncv zek. 1.30: Berend Endre szalonzenekara. 4.10: Harsányi Oui mesél. 5: Vezetékek és kábelek a rádiótechnikában. Zakariás jáno* előadása. 5.30: Halasi dkznótor. Közvetítés Ksv-kúnhalasróí. Vezeti PmiHnt Béla Beszéló Rs^ lop Sándor 6.20: Móra Ferenc emlékezcty 7: Nagy Margit énekek 7.3*: Rátkai Mártw előadóestje, á.35: »Febmári estén a Wlyh* mellett.* Egy kis magyar fejtörő szóban és muzsikában 9.50: Magyari Imre és ntfíay-zcnel.ara muzsikál. 10.30: Budapesti Hangver-seuy Zenekar. Budapest II. 5: Az iímeretlcn Kohanya. Bkztray Oyub eíőadása. 5.30: ReöZ Pá^ jsza-lanötösének músora. 7: Mezőgazdasági félőra. 7.40: Szathmáry Margit hegedül. toeiílfii JBilHUir-rt! SZERKESZTŐI ÜZENETEK. F. Sümeg. Kés türelmet kérek, Mustos úr felgyógyult, a jöy-ó hét elején megérkezik c elintézi a dolgot. A reklamált, illetve újból beküldött hir ügyében közlöm, hogy a felettes hatóság nem tartja kívánatosnak az ilyesmi közlését. Tapolca. A szóbanlévő ügyben nem lehet a kívánt gyorsasággal telvenm az érintkezést. Türelem! ILjj Alkalmi alándóknak kőnwek di$zlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGO/TOHHÁL Méwleweln és minden mgwéb nyomtatványok Mé$a$ kfáSteibeh * . I - " '' I ! -w'' í ■ . _ f KÜHN£ mezőgazdasági ^épkráíwt. Magás nyomAsu és szőllőpermetezők A Chírioin összes védőperei Vasáruk, épilkezé^i anyagok, méhészeti esiközők Szerszámok, háztaríási cikkek, feat&ek. A legjobb minőségű kerékpárok filuiü IilEpmii Ttkísi $4 PÁ! v. .'';. ,. _._ HAVAS kézimunka-és szönyegíonalai. Babiruha különlegességei legmegbízhatóbbak. vdKgr Vass Lalos r » r f ZalacRcrsteg, (« megyeházzal szember) OLCSÓ és MHQBIZHATÖ Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb óraJaTÍtű. műhely Varga Lajos (Tiki) órát- é* ékszeré« Rákóczi ut 5. sz. I r 6 g é p és számlálógéo szaküzlet ERIKA u| táska gép P 175 Remíngton Írógépek btxo-mányi lerakata, javítások, benzin ftirdók, jókarban tartás. — Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, Írógép mű-szerész, Zala egerszeg. (Mindi patika mellett) '' - tí ... K i yf,.'' . ■ . '' .••.''.''.'' 1j 1 -''>.-.''''■••''• a" ."> .•■■.>;.'' j '' f ■ * - * f ■ ! ELTÖRPÖL mindeniajta viiágitás az Had din etrÉMBíz-láinia ryérd sxtíöfctJi Kapható: HEINRICH W. és L. cégnél Zalaegerszeg. Telefon 161. ZALAI HÍRLAP A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ÁRFOLYAMAI. Brríxl* •• Angol fort cklga fr. Cseh korona Din korona Dinár OoMAr 16 © 16 9^ 57 50 14 15-U35 74-35-75665 7 80-7-95 37« 00-33910 Prznda frank 22" 30-2750 Hollandi 229-3^23130 Lengyel zJoty 6370—<430 i.eo 3D0-3-15 »eva 4t0415 Ura 2930-3Ü-25 vUrk* 136-- 37 6t'' korvég korona 83 70-84«) Osztrák schilling 8.-8070 Svájci frank Hír 70-11.65 Svéd korona 85 80-36 70 AmrttrtLtra Belgrád Berlin Bukarest BrQ.«rxcl Kopenhága Oszló London Mi''ano Newyork Pári> Prága Stoiia Stocknoim Varsó Utes Zúncfc 229 5^-23IX 7-82-7-9T 135-9^-136« 3-41-3« 7920-79-80 76''15-86.47 85-5ß.76-5( 17 05-17-5$ 29<6-30''2i W20-347H? 22-32-226C 14*07-17*87 4-11-4 47 89*10-8^« 6415-65-55 U0-80-1U-65 BUDAPESTI TERM ÉN Y JELENTÉS- Buti (Uszavidtm. 77 kg 18 15 1 8 20 (rrvb) 17 65-17.80 (tkzY.) 78 kg. 18 1*35, (cgveh) 1790-1805. i9kg. (tiszv.) 1835-18^ (egyen) ¡805 -1820(6»^.) 80 k«. 1865—18 90, (egvéb) 183C 184J, fot» (pe :».) Ifr00-I6.0, »rns aj 1740- 1600, sórárpa 1800-1900, zab 17.55 17 65, ien<s.j 15 45 15.55, ouzakci.a 1250 1263 Irajnyzit gyengébb, forgalom: csekély. « Ulli I''»;. KiXlltl rttl* U»Cl A MMNS* i WUS-0* 0¿Z* »—kmfá ■ D**0 MAO*** JSts hj>ut^< tmé+*u i Konm»zxr Llxrió iui|i nUNO* Józscr APROHIRDETESEK \ / MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EOY GARZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. BORT, BORSEPRÖT és minden egyéb szeszíózcsi anyagot a legmagasabb áror. vásárol, vagy pálinkára becserél Qáti Lajos központi szeszfőzdéje, gróf Apponyi-utca 13. sz. Ugyanott pá''inkaeladás literenkent is. 1936 februárja Nagy megtakarítást ér el, ha ezen köc»** éghető,magas kalóriáju tfió^J nálunk rásarolja. I00hg. la hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNSu Tddofl: 89 Tessék próbafűtést aikalrcxazni. A legkisebb tételt házhoz szálütoak. Pontos kiszolgálás. Figye ■ ■ m 1936. 33. szám. Imi rabira ■Mm Bml Wm Bm teiW''ft ilfeii ífíííeX.tó a®?»*»»- ám*! Ili ifi ¡a/t/sitMgi telefon: 80. Február 9. Yasáraap. W&Mm isi mm mm IMil POLITIKAI NAPILAP Nyomdai telt fon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, Mgj a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál rezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23J066 sz. Előfizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. Megkezdődtek a pápa uralkodásának lublleuml ünnepségei Róma, február 8. A Vatikánban pénteken oegkezóéétek XI. Pius pápa uralkodásának fcbüeumi ünnepségei. Tizennégy évvel ezelőtt, 1922 február ó>án váiasztotta meg a konzzszfö-rém XI. Pius pápát s a Szentatya most lépett oaflűodásának tizenötödik esztendejébe. A Vattán bronzkapuján ebbóí az alkalom bő) fel- vonták a cvájá gárda lobogóját A tulajdon képeni rubürumi iamep^get a hagyományoknak megfelelően a választat követő hatodik napon, február 12-én tartják meg. A oxtusi-kápolnában ünnepi astentazlelet len, amelyet Nasalü-Rocca boognai bíborosréreek mood. 1 A második napon Is meglepő győzelmet araioit az olimpiai magvar hoklcsapmt Garmiscb-Partenkirchcfi, február 8. A téli cfcmpiász második napján nem várt sikert aratott a magyar hokicsapat Ezen a napon a irancük voltak a magyarok eÖcníeei, aiáknek csapatában három franciává minősített kanadai játékos is szerepelt. Ilyen körülmények között u egyébként is erős francia csapattal szemben nem sok esélyt lehetett adni a magyar csapatnak. Ugy látszik azonban, hogy Qar-miéch-Partenkcrchenben elfeledkeztek arról, hogy a magyar virtus, a magyar lelkesedés, a magyar akaraf olyan tényező, ameliyeí az éJct minden megnyUvánulásában, tebáit a sportban is számolrii kel A legnagyobb elismerés hangján kcB megemlékezni a magyar hokicsapatrói, amely péntek délután a Rksersee jegén megverte a favoritnak tartott, durván és erőszakosan játszó franciákat. Ezzel a győzelmével a magyar csapat már bekerült a középdöntőbe. A magyarok 2:0-ra verték a franciákat. A boncolé* természetes halélt állapított meg Dréhr Imrénél Budapest, február 8. Dréhr hnre titokzatos -cak látszó halal&ával kapcsolatban különféle mernie-mondák terjedtek et A közvélemény érthetetlennek találta, hogy Dréhr Imre, aki Urátai előtt számos alkatommal emlegette, bogy elitéltetése esetén önkezével vet véget életének, pár órával az *ékt kihirdetése után váratlan hirtelenséggel természetes haláÜal haljon meg. A Dréhr-család már a csütörtöki nap folyamán kifejezte azt a kívánságát, hogy az elhunytat ne boncolják fel, azonban a hatőeá-pok és az ügyészség már csak azért is, hogy dejét vegyöi azoknak b további hkesztelé-wtoek, amelyek Dréhr halfa kör« keletkeztek, tegnap détutfri elrendelték a bolt-test Mhopcoláiáf'' Pénteken délután 6 órakor a törvényszéki orvostam intézetben megkezdődött a boncolás, amelyet Kenyeres Bakázs ár. egyetemi tanár Vitray Antal dr. egyetor: magántanárral, az intézet vezetőjével együttesen végzett A boncolás este félnyolc óráig tartott és a badott hivatalos jelentés szerint a bemeotóorvosok megállapították, hogy Dréhr Imre természetes haiáfial hünryt cL Halál* szívizom eHa jutásából cvcd& ezív-bénulás okozta. A hirtelen elhalt vo''t álamtitkániak köztudomás szerint idült cukorbaja voX és a kúriai ítélet olyan heves izgalmat váltott Id benne, hogy hirtelen rendkívül magas vércukra keletkezett, amely órákon beiül végzett vele. Az alkotmányos élet komoly tempója lgtzáp nem vádolnató a kormány azzal, Érdekes pontok a tűzrendészet! törvényjavaslatban 2*aegerw»g, február 8. Kozma Miklós belügyminiszter tűzrendészet! törvényjavaslata, °*iy rövidesen a Ház elé kerül, megvalósítja Jtf, amiért a vidéki sajtó, közöttük legelsősor-lapunk is olyan régóta küzdött: * biztosító társaságok bozz^áruUUtt ■ tűzrendészet] költségekhez. * törvénytervezet szerint az egész tűznen-Jwt országosan egységes irányítás alá kerül, friUeti, v/.-megyei és járási tüzrendészeti fd-¡^>e!ök bekapcsolásával Felügyelő, a törvény T*%balépése után, csak megyei vagy városi «^viselő lehet, ald a megbízást köteles iesz yiEalnL A vármegye tüzrendészeti felügyelő lesz a törvényhatósági bizottságnak, a Jegyei város tűzoltóparancsnoka pedig hivatal-061 tagja lesz a városi képviselőtestületnek. • A 9. szakasz kimondja: A tűzbiztosítással foglalkozó biztosító magánvállalatok kötelesek országos tüzrendészeti járulékot fizetni. Ezek a járulékok n biztosítottakra nem hárít fostők át A tüzrendészeti járulék alapja a biztosító ma-g^ivállalatok benoídi kőzveten tűzbeztosítási bruttó díjbevétele. Rendelkezik a javaslat arról is, l»gy nagy-és kisközségekben a belügyminiszter éjjeli őri szolgálat kötelezettségét áBapíthatja meg, ha araiak szüksége felmerül. — Időjárás: MérsM keleti, szél, helyenként napsütés, az éjszakai hőmérséklet mtorn $—8 fok. A nappali bOmMkfc* kissé etzaeUbuSk. nem foglalkoztatja eléggé a par''anKsrtet. magiban ez a tény e* élénk cáloUíáí jelenti aaohaak a vádiisind ártóknak, amelyek dUcta-túrás igyekezetekkel, az alkoíndkiyos élet ki-kapcsolásira való törekvésekkel próbának hangulatot támasztani a közvéleményben a kormánnyal szemben. Ka valaki túl akarja tenni magát uz alkotmányosság törvényét keretem, annak első teendője az, hogy feloszlatja a parlamentet, vagy legalább is véget nem érfl vakációra küldi s közben annak kikapcsolásával kormányozza az országot Gömbös Gyula kormánya minden ténykedésével azt igazolja, hogy reformalkwtáóűt ax alkotmányos élet törvényes útján valósítja meg. Erre a nagy munkára a kormány teljes mértekben felkészült, amit igazol az a nagy munkaprogram, amely részint már a parlament előtt fekszik javaslat tormájában, részint pedig elkészítve, benyújtási a vár. Az igazságugymmiszter értékes felszól* Láisá-vaJ, amelyben a hitbizományi vita során elhangzott beszédekre részletes választ adott, általánosságban lex^/ott ennek a korszakos jelentőségű reformnak a /itájJL A részletes viu során még -M20nyára elhangzik néhány szakszerű feiszólai''ts és utána sor keríJ az akóház által már elfogadott törvényjavasíat 16-egészító részére, a telepftéú javaslatra. Ez utóobi anyagát hosszú és gondos előkészítő munka hordta ösize, amely *zámoÜ nakkbuBokkal a realitásokkal, aioeíyekjvck ily nagyjelentőségű reformmal ''apciolzlban érvé-nyeítúkiiök kell/ A tekpítéá javarfat tárgya-lását megelőzően elóreaáthatólag rövid időre terjedő megszakadás követkízák be, de ezalatt ie ülésezik m*jd a Ház, meri egész csomó, £ ^jylag kisebb jelentőségű, de mégis fontoa javadat letárg; tlásáról kel gondoskodni A kormány úgyszólván minden parlamenti ülésnapot kihasznal, hogy tető alá juttassa a már elkészített javaslatokat így sorra kerül a vasúti és központi csatomázásról szóló törvényjavaslat törvényerőre emelése, amely gondoskodik annak a jogviszonynak rendezéséről, amely a vasútépítésekkel kapcsolatos telek-kisajátításoknál rendezetlenül hagyott eddig némely fontos birtokpolitikái kérdést. Ezek letárgyalása után sor kerül a villamosítás kérdésére, majd a rendőrségi és csendőrségi beteg-segélyezés újabb rendezésére, ezután a tűzrendészet funkciójának az egész ország területére vonatkozóan egységes rendezésére s ha mindezzel végez a képviselőház, hátra van még a 33-its bizottság jelentésének plénum előtti vitája k végül a nagyszámban beérkezett, mintegy 54 mentelmi ügy felett való határozat. ha mindezek a javaslatok kercszrülmenr.ek a parlamenti élet alkotmányos retortáján, akkor kerül vita alá a telepítésről szóló törvényjavaslat, amelynek szövegét már a jövó hét elején szétosztják a képviselők között, hogy megfelelő idő álljon rendelkezésükre annak minél alaposabb és behatóbb tanulmányozására. Az egész közvélemény nagy érdeklődéssel várja ennek a korszakos jelentőségű reformnak parlamenti vitáját Reméljük, hogy az országgyűlés a téma jelentőségéhez mért komoly- . sággal veszi ezt a reformjavaslatot is bírálat alá ■ az elhangzó felszólalások szervesen beúft- ZALAI HÍRLAP kapcsolódnak abba « vitaanyagba, amelynek emelkedett szelk-mA MnwneC bomtataSok a 1936. február 9. fi "ti hftb /x>mány reform vj^ik során, mert ez a két törvénya'' kotás ikertestvérként lfcaelendó. Tizenkét hónapra ítélték ^ a az asszonyszöktető grafológust Veszprém, február Sübere* Andor gra Jológus különböző üzclmeavc) mir fcvek óta fogta koztatta a magyar hatóságokat A mult évben V<-szprémben tűm» fel, alvol ekiszór gra-fotőgiai tudományával igyekeartr lépre csa*u zőktrKe X hí - a tusTJífTceny embereket, majd megszőj ger Rudolfné ttrm«Jsonvt A &zé hámos grafológus az aí*sz*>nvtól ktiVőnböző ékszereket és pénzt csalt ki. majd kereket o''dott Visszatért Budapestre, ahoí részéttoetéarr írógépet vásárolt, amit aztán elzálogosított. Süberer Andort a veszprémi torvényszék. a csalásokért annakidején 15 bónapi börtönre Héttc. A grafológus azonban nem Jelentkezett a ¿ass Ferenc zalai művész és világjáró családja nagysikerű kiállítása veszprémi ügyészségen, bofcy bimteiését ineg kezdje, hanem Ausrriába szoko* Az ugmz-ség wórőzólevelet adott ki elcac és a szeméi) -leírás a''apján sikerül: zs e''-fogni a szélhámost Az osztrák hatóságok azorbr.i «rak csalás bűn-trttééft adtál; ki a magyar ha''ősáflotoiak és így ügyét újra kellett Urgyatoi. A veszprémi törvényszék péntekcr táigvala ismét Silberer Andor bűnügyét és most 12 hónapi börtönre itélte. A biróság az rl.*,zetv> vizsgálati fogságból 3 hónapot kisöllöttnek wtt Az rtéíet jogerőre emelkedése után a sachámos grafológust Vácra s&ttftják Kisebb vidéki városainkban ritkán vannak képzőművészeti kiállítások, különösen olyan érdekesek, mint amilyen művészi élményt nyújtott Sümeg művészetet kedvelő közönségének egy művész-család kollektív fcáRrtása. Sass (Brunner) Ferenc és 7 év óta Indiát ján5 felesége és leánya állítottak ki körűibe ül másfélszáz képetr Sass közel száz képpel szerepelt, tútoyomó-lag portrékkal, tamilmányfejekkel, van azonban pár tájképe és néhány\ vallásos tárgyú vászna A képek úgy voltak összeválogatva, hogy harminc év fejlődését szemlélhettük, mint pét dául cmarcképein. Régebben a XVIII. századbeli holland festők a mesterei, fóVg Rembrandt ihleti. A mély tónusú, sötétbarna háttérbe a magasan ívelő homlok domborodik elő, a megcsillanó szemüveg mögül komolyan néző szem, a kihajtott fehér gallér világít, a többi félhomályba merül ei. Jó rajz, ecsetkezelése sínw». Legújabb arcképe vázlatos, a rajz itt rs biztos. De színezése, ahogy szélesen, határozottan odaveti a szürke színeket, egészen modem, eleven, közvetlen hatásű. Ebben erős a művész. Biztos szemű és kezű rajtoló. Ma megint a rajzot értékeljük, túlvagyunk a színorgiák hódításain, a torz, grimasz-szerű újdonság*-hajhászaton is. Azt valljuk, hogy a művész ■elsősorban jól tudjon rajzóim. Mint a régiek. Azt állapltjuk meg, hogy S*xss nem kolorista, hanem rajzoló. Van két ceruza-rajza, női fe/ck, méhek Frflhrirhre emlékeztetitek Portréi kö- zül épen azért legjobbak a vázlatok, Ezek érdekesek, kifejező erejűek, élményszcriWk. Biztos kézzel ragadja meg az arc karakterisztikon-ját s biztos kézzel vetíti vászonra. E nemben kitunó egy prémekbe burkolt, hanyagul pihenő női Alak, puha. finom ecset keze ése, rózsásba rna tómisa, elomló kontúrjai szinte azt hitetik velünk, hogy pasztelkép. (Dr. Takács Jenő tulajdona.) Erőteljes foitícstcs »vitéz Be-rend Iván* portréja Elegáns vázat a -Szürke-köpenyes hölgy* (dr. Tóth Károlyné IXun^y Sára). A ztyd tónusban tiltott »Atyám* tiszta grafiki Sikerült az olasz reue-z.ou»z festőkre (Tinán) emlékezi elő dús szépségű ne* profil kép és egy másik, éles egyipiomlas női profil. Bizarrul hat, hogy női fejeket szeszélyes tumlmápy képen mint Krisztit-fejeket látunk viszont. Legkicmclkvdőbb a * Kari ka*, egy tragikusan elhunyt fiatal asszony kissé modernúi sti Uzált arcképe, A legegyszerűbb eszközökkel igazán megragadó lutást ért el. Világos, kékesszürke háttérbe olvadó, ugyanilyen színű ruhából emelkedik ki a fekete hajtól keretezett, sötétbarna bőrű nő* arc. erősen kihangsúlyozott mongol vágású szemeivel, kígyózó fekete szemökíőkciveT, szívalakú ajkaival Mint mély kutak, e baljóslatú sietnek sötéten csillognak, borzongatnak és vonzanak. Újra és újra vissza kell menni a kép elé. Tájképein is látjuk nemcsak a fejlődést, a felfogás nagy kül&abségét. de a keresést is; f Szász szőnyegei szépek Elsőrendű minőségű, kézzel csomózott, tiszta gwaplú magyar perzsát legolcsóbban vásárolhat a készítőnél. Kötött ruhák. blúzok, pulloyerek mérték szerint! SEMMI SÁNDOR éli. allaaónOtt f-.4-"„»rl vállalmla ZALAEGERSZEG. Várkör 3. sx. Jó szemüveg. jó fényképezőgép jó fényképkidolgozás BÁNFAI BÉLA optika és fotoszakttztetében Pécs. - ZAUcaq*sz*ű. épp igy vallásos tárgyú festményein. Oly különböző a modor, a technika is, mintha nem & ugyanaz a művész dolgozta v-o^na. Van tffc diszitinénvkent Ivató kisméretű tájképe, tern^-Kzettanulmánykéní egy )ől kidolgozott, fri« vTavaszi reggele. Az átélt hangulatot őröld-tette meg egy egzotikusan ható sárga Vmusú képben: »Eső;előtt«. Jól érzékelteti vázjaim*» odavetett, hideg szürke-zöki színbai tartóit ,kepével a vihar előfti nyomott, nyugtalan hangulatot. Sasené és leánya körülbelül ötven képpel reprezentálják indiai, japán e néhány hazai tárgyú müveiket. Ezek mind kisebb méretű képek. Az ó művészetüket csak úgy értékelhetjük legalább is hozzávetőleg, ha műveik reprodukcióit tajiulmáryozzuk. IV hogy nuiid a krttS ''kiforrott művészegyéniiég, arf itt szere,'' képeikből is láthatjuk. Az anya merengő, bölcselkedő, dmú^edó, inisr.iazmusra hajló. Ez meglátszik termeszét-, szemléleten, témaválasztásán, színezéken, esetkezelésén is. A természetből kiválasztja a nem mindcnniapit, az ünnepélyest, a meghatót, megrendítőt, tünemény-szerűt Színezése ábrándos, ccsetkezelése pulu. Sárga tónusú, hervadd lombú, szomorú fűziái, nyirfái mintha fátyollal volnának bVborítva. Temetői részJetéról bús sóhaj száll felénk. Méztidzmusa reprodukeók-ba_-i bemutatott képein nyilvánul meg, amilyen a lenyugvó napba bámuló »Buddha* és a vGanges lelke«, »Shiva«, »''Mount-Everest és a gyönyörűbbnél gyönyörűbb Htm?"4ya-képek. Különösen eg>- színes reprodukción, a WirtHj virágokkal rakott, korallszerűcn e''ágazó ft ágain átlátunk a fenségesen felmeredő, W-hőkbe burkolt Himaláyára. Lánya friss, merész, nem sokat bíbelődik; bátran, erőteljes, férfias ecsetvonásokkal vti oda képeit. Sajnos, ót is inkább reprodukciókból értékelhetjük. De van iát egy fiatalember vázlatos arcképe, tele jellemző erővel; keserű kedélyt eláruló apadt arc, bámubtosan tíi szemek. De hogy el tud lágyulni, mc^-.útxak Tagore képein, különöscu egy háromnegyed arcél ábrázoláson. A merengő szemű, hófehér haj fürtökkel koszorúzott liinddú poéta egész bölcselete és költészete benne van ebben a képben. (í>r. Takács Jenő kir. közjegyző meg-vásároHa.) S hogy milyen gyengéd ttid lem«, kc-t elbájoló kép a tatiuja. Egv édes kis indiai hercegnő, 12—13 éves menyasszony, virág-sziromszerű kis kezére hajtja ékszerektől súlyos fejét, sziva''akü ajkain félénk, megadó mosoly. A másik a vőlegény, szép sötétarcú gyermekifjú rádzsa; mélyen felevő szemei szinte világítanak, ajkain büszke mosoly. Így együttesben ez a két kép valami pompás keleti rege il''usztráaójának hat s egyben az ifjúság megható szépségének fiangulatát kevti. Éj p így óraszíja a ^titokzatos kelet« Ivangulatát egy buddhista hittérítő arcképe. Ugy értesültünk, hogy a ket művész?H> Japánból Amerikába, óimét Londonba megy, ahol bemutatják keleten festett, több mint ezer darab képből álló műveiket s azután íiaza-jönnek. " * • ^ v Sümeg remélheti, hogy a nagy világvárosok után színhelye lesz a rügy gyűjteményes ki-álUtasnak. Akkor igazán nagy művészi érmédben lesz részünk (Sz. S-Süme^.) Értesülésünk szerim a Sass-család a közeljövőben Zalaegerszegre is elhozd a fentied ben oly nagy hozzáértéssel és értékeléssel fc-mertetett gyűjteményét. Várjuk! — o— 1 ¡936 február ZALAI HÍRLAP budapesti szélhámosok „amerikás magyarok" rokonalt fosztogatják a Dunántulon j^begeraseg, február 8. Somogy-, Veszprém- és Sopron vármegye falvaiban rend-Mv3 ügyes szé-hámosok garázdálkcxfeiak. A títüdcVscg megfeszített munkával cs nagy ¿¡^rségpcl keresi a bűnözőket, de mmdczufcíg ptg nem sikerült nyomukra akadni, mert a Cflhárr.oc>ok állandóan változtatják neveiket és fcéfcejükct. Ezek a szélhámosok — akik nem lehetnek BiisoV ,mmt a pesti alvilág bandáihoz tartozó (gyerek - sorra járják a községeket és küllőidről érkezett ajándékok meséjével csapják a Itiszékeny falusi lakosságot. Mindent a ^gi bevált pesti recept szerint végeznek a öéihá mosok. — Amerikából jöttem és pétizt hoztam — hangzott a falusi a;tók előtt, amelyek kitárultak és a jólöltözött látogató elmondta példán!, hogy Kovács-Nagy Istvántól, vagy mondjuk az újvilágban szüietelt jarnes Smithtól hozott üzenetet. És ha meg mkidig kételkedtek volna az egyszerű, de csodát váró emberek, akkor meg-gyózte őket azzal, hogy beszámolt az amerikai rokon hogylétérŐÍ. Hső szavából kitűnt, hogy jóbarátja az amerikás magyarnak. Beszélt az tmerikás terveiről, üzeneteket adott át, majd pedig emléktárgyakat adott oda nekik. Nem akadt olyan bizalmatlan ember, aki ezután ne hitt volna neki. Előadta, hogy a Pista, vagy a Jonny váratlanul nagyobb összeghez jutott, meri remek üzletet sikerült csinálnia, va,''y — mert kitűnően jövedelmezx5 állásba került. Meteg szavakkal ecsetelte azt is, hogy az amerikai rokon aagyobb összeget küldött nekik. Persze dollárban. — A pénzt azonban - folytatta szavait —• a határon elszedték tőlem. Hiszen urambátyá-mék is hajlottak arról, hogy most senki sem tarthat magánál idegen pénzt. Pestre kellene elmenni érte a bankba. Tekintettel arra, hogy én tőlem vették el, csak nekem adják vissza. Azért jöttem, hogy ezt elmondjam és közöljem, hogy szívesen elhozom a pénzt. Két nap alatt itt lesz a summa, dc — fizessenek nekem ki 60 pengőt, meri ennyi kell illetékre és megváltásra. Tudom, hogy nagy pénz ez, de megéri, mert tízszer, vagy még többször ennyit hozok vissza. Az egyszerű falusiakat különösen az hatotta meg, hogy »rokonuk barátja« saját költségei miatt nem számított fel nekik semníl — Csak nem fogok az én István bátyára sógoráéknak két vasátjegyet felszámítani! mondta kedélyesen nevetve. Ezsek a határozat szavak sohasem tcveszJet-ték el hatásukat A rászedett vidékiek kifizették a kért összeg«! a tizélhámosoknak — és azóta nem s látták őket A csendőrség arra kéri a lakosságot, hogy jUttAs&ák a hatóságok kesére. ffí leqszebb ékesséqet- UL 3 . az év legszebb 4 báljára! ez Mi is legyen drágakő, gyöngy vagy gyűrű? Nincs ékszerben remekebb, mint a valóban szép haj! KAMILLOFLOR A szőkéknek készült alkálimente sKomilloflor Speciol Shampoo megtortja a haj természetes, aranyos fényét és ozt visszavarázsolja, bo mór eltompult volna. BRÜNETAFLOR Asötét hajnok készültalkálímen-tos Brunetafior Spocial Shompoo ragyogó mély fényt od és a sötétbarna színárnyalatokat *oha nem sejtett pompában juttatja érvényre. r—, Szomorú adatok Zalamegyéről egy hivatalos statisztikában Zalaegerszeg, február 8. A Népegészségügy dmú lap mellékletekéait <ir. IMrila Aladár, a Közegészségügyi Intézet adjunktusa vasJo» kötetet állított össze Magyarország népesedési viszonyairól. A könyv meglehetőser szomorú képet fest 2tiamegyéról. Megállapítja, hogy a szaporodási arány tekintetében közvetlenül a három egykés dunántúli vármegye ut&i kövotkezik Zalamegye. A születési aráíiy ugyan állandóan magasabb az országos átlagnál, de három járásban: a keszthelyi, nagykanizsai és baatonfüredi járásokban a szaporodás indexe nem érte el az országos átlagot az 1020-tól 1932-ig terjedő feenkét évben. Majdnem semmi, illetve negatív volt a szaporodás indexe a két megyei városban: Nagykanizsán és Zalaegerszegen. A születések száma állandóan áz országos átlag körül mozog. A két megyei város születési aránya lényegesen alacsonyabb a legkisebb születési arányt mutató járások színvonalánál Az általános halálozási arányszám áEandóan valamivel alacsonyabb az országos átlagnál A halálozások száma Nagykanizsán csak kevéssel különbözött a Rzületéaek számától, de Zalaegerszegen jóval frlülmuka a szüVtések ®zámát. árany- A csecsemőha''áozási ar.fyysz.im nem nevezhető kielégítőnek. I c„súic8onyabb a csecsemőhalálozások száma Zalaegerszegen A fertőzőbetegségek okozta halálozá> száma örvendetesen javult. A tuberkulózis okozta halálozás száma javult, de nem tartott lépést az országos átlag-baj» mutatkozó csökkenéssel. A vármegye a Dunántúlnak tuberkulózissal legjobban ferfttzCtt megyéje és ezért az egészségügyi hatóságok legfontosabb feladatának a tuberkulózis elféri küzdelemnek ke l lennie. Kedvezményes takarmányvetőmag akció Az Atsódunántúli Mezőgazdasági Kamara közli lapunkkal, hogy 100 holdon aluü birtokosok és bérlők lucerna, lóhere, nyuhszapuka, bükköny, csibehur, takarmánynövények, valamint zöldtrágyázási célra csillagfürt vetőmagot kedvezményes állami vetőmag akció kenetében lehet beszerezni. Fentebb megjetöűt vetőmagvakat a nagybani beszerzési árnál 20<>Vk»! csökkentett kedv«*, mé/jyes vételárban szerezhetik be a kamaránál . a 100 holdon aluli bhtoVaoeok és bérlők. Az I akcióban elsősorban a homokvidékeken még rendszeresen nem termeit takarmányfélék na-gyobborányú termelése erdekében nyulszapu-la, csibehur, bükköny, lóhere, sót lucerna iá szerezhető be az itt felsorolt r-orrend szerint Feltétlenül kielégíti a 100 holdon aluli hirto-laosok és bérlők rendeléseit a kamara a zöldtrágyázás céljaira rendelt oai''agüutnél, hogy emez árkedvezmény nyújtásávaj biztosítsa a homokvidékek zöldtrágyázásához szükséges csillagfürt vetőmagot. A községenként össze gyújtott rendeléseket a községi elöljáróság áhaJ igazolni kelí abból a szempontból, hogy a rendelők 100 hoSdon akiű birtokosok vagy bérlők. A 200,0-os árkedvezményt jelentő takar<* mányvetómag beszerzési akcióban a jelentkezések sorrendjében részesülnek a gardák. Néhány érdekes számadat Magyarország 1035 évi természetes szaporodása mindössze 40.765 lélek. Murakcresztúr horvátajkú lakosságáé ugyanebben az évben 27 lélek. szaporodási ójási ¿llna, ita csak 7 Ma Murakcresztúr lakostiágának sza arányszáma az országos átlag nívóp úgy a község mult évi szaporulata lenne. Viszont, ha az országos arányszám elérne a murakcrcsartúrif, úgy a 19.765 lélek helyett 189.072 léleknek kellett vofoa az ország szaporulatának lennie. Ez a rtéhány számadat sok mindent 1936. február . magyaráz, de egyben sok teendőre figyelmeztet is. A számadatoknak egymás mellé állítása érthetővé teszi, miért küzd e sorok írója már régóta két zoldkcresztes nővér és két magyar óvónő tdehelyezése (I—1 Murakeresztúrra és l-l KolIátszegTc!) és egy kultúrház feiéf>fté6r érdekében. Bizony jó lenne, ha legalább azok, akik e hazában születnek, egészséges és ízig-vérig magyar emberekké nevelődhetnének! Kovács Dcssó. Milyen lesz an időjárás A meteorológia nagyot fejlődött a háború óta, egy-két napra előre már szerte btrtonságí-gal mondják a szakférfiak, milyen idő lesz Hosszabb időre előre jósolni azonban még liera tudunk. Pedig jó volna tudni, mit hoz a következő négy hét, lesz-e fagy, lesz-e jég, avagy egyenesen a tavaszba megyünk már. Egy bizonyos, akár keményre fordul az idő, akár korán tavaszodik, a tavaszi munkák tor-kkkii fognak. Ezért ki keH használni az enyhe •dót El kell végezni minden tmmkát. anül csak lehet. Elsősorban a talaj munkák elvégzése fontos és sürgős s ezzel kapcsolatban a trágyázás is. Különösen a műtrágyák elszórására kell idejében gondolni, nehogy elkéssünk vek. Ugyanis a szuperfoszfát annál jobban érvényesül, minél korábban szórjuk azt el. Munkamenetet takarítunk meg, ha a műtrágyát valamilyen esedékes talaj munka előtt fczórva el. munkáljuk be a talajba. Készakarva kerüljük a szántás szót, mert tavasszal szántani, ha ősszel szántottunk, felesleges, sót káros, mert a tavaszi szántás kiszorítja a talajt. Rendszerint elegendő, ha tárcsjs boronaval, nehéz boronávai, kultxvátonal stb. készítjük eló az ősszel megszántott talajt Az export sertés ttt ^ ___ minimális ára a lövő héien Az Exportsertés Eloszló és Are''áeaóraó Bizottság február 7-én tartott értekezletén a zalaegerszegi vasútállomásról február 7-tóJ február 14-ig terjedő hétr- engedélyezett 200 darab és az esetleg engedélyezendő pótkontingens minimális termeiéi árát élősúly ku>-gramonbént minden levonás n£lefii, 12 órai bopklis után történő mérlege éssel és átvételei Zalaegerszegen 83, vk*kdn 80 fttérben állapította meg. Az exportmennyiség bevásárlását a Dunántúli ClazdA Egyesülése, Pápa, cégre engedélyezte. A vásárlás őak gazaditói vagy hízlalótó! történhetik. A vevő vásárlási könyvvel %an el-látva, amelyben a gazda aláírásával igazolja* hogy a vétel minimális áron alul nem történt Egyik kitéphető lapja a termelő gazdánál marad. Esetleges panaszok a körjegyzőknél beadva, a íószolgab fráloon át, Za a vármegye alispánja 3118—103Ó számra hivathozva elótcr-jószthetók. FTi z?e3s: — Zfcl*ege**z*g m^gVei város adóhivatala újból figyelmezteti az adó fizetőket, hogC-1935 év végén femúlló és 1936 év ebó negyedére esedékes adótartozásukat 1936 február 15-ig fizessék be, mert ellenkező esetben minden egyes adóhátralékos e>on a legszigorúbb végrehajtási eljárást teszik folyamatba. — A nagykanizsai római katolikus egyházközség világi elnökévé a csütörtökön tartott gyűlésén egyhangúlag dr. Hegyi Lajos városi főjegyzőt választották meg. Fábián Zsigmondot, az eddigi elnököt, díszelnökké választották. — Az örcgcsezkéázck fcalfcó-báljfrt a felvo milás pontosan 9 órakor kezdődik. A rendezőség loár-J a vendégek pontos megjelenését — Országos áltat vásár Zalaegerszegen. Zalaegerszegen február 11-én, kedaen országos állatvásár lesz — Febmár 15-én életbelép a tejrcndeVt az egész ország területén. A kjrendelet február 15-ével az egész ország területér, életbelép, mégpedig olyan módon, hogy a kereskedők''a vidéken is csak egy szállítótól szerezhetik be a tejet és az 50 Utercn felüli tejárusításokhoz külön iparengedélyt Wl a kereskedőnek kiváltania. — VétS bör- és idegbajok igyanak ht* tenloént többször, neg*=I iőSo&skor egy pohár természetes «Ferenc Józséb keserüvízet, mcxt cz mindig xaposan kitisztítja és rnéregtei^iti a gyo morbélcsatomát s ezen kívül az emésztés és az anyagcserét is jótékonyan befolyásod. Az orvosi tudomány legjelesebb képvseS már régóta, hangoztatják, hogy a Ferenc Jfaa* víz hatásával minden tekintetben meg vannak elégedve. ^^^^^^^^^ — A Zalaegerszegi Iparos Kör évi rend** közgyűlését vasárnap, február 9-én délután 2 órakor tartja saját helyiségében. Erre a Kör tagjait ezúton is meghívja az elnökség. — A Zalaegerszegi Izr. Jóíékony U*^ egylet február 9-én, vasárnap déartátn 6 órai kezdettel az izr. hitközségi székház tanácstér-mében tartja meg kultúrdélutánját, ahol dr. Halpert Salamon tapolcai főrabbi ad elő: A zsidó filozófusok címmel Az érdekesnek igér-kezó előadás IV. része lesz »A zsádó kultúr* örök értékek című vallásos előadássorozata alt A tagokat és az érdeklőd őket szívesen látja az egylet vezetősége. — A Magyar Szütók Szövetsége (Budapest, VI., Andrássy-út 47.) Budapesten családv^ delmi propaganda titkári tanfolyamot rendez (beiratási díj 10 P). E tanfolyamra február 15-ig lehet jelentkezni. Czobor Mátyás polgármester felhívja azokat a zaaegerszegi érettségizett ifjakzt, akik további felvilágosítást óhajtanak ez ügyben, hogy a városházán (I. emelet 2. sz. ajtó) a hittak» órák alatt érdeklődjenek. — A kehidai ro. klr. Deák Ferenc mezőgazdasági szakiskolánál folyó évi január 23- tól február l-ig rendezett alsótokú rét- és legelőgazdasági tanfolyam záróvizsgáját február 1 «én tartották meg. A vizsgán a földművelés« ügyi miniszter képviseletében dr. Czvetkovfa Ferenc min. tanácsos jelent meg, a rét- és k>-gelógazdasági ügyosztályt dr. Lenek Jenő min. tanácsos képviselte. A tanfolyam előadói: Hollóskuthy-Hnilitschka Antal gazd. felügyelő, Freytag Béla, az OMTK oégvezetó>e és a szakiskola tanárai voltak. A vizsgán a résztvevő 29 zaJa- és somogy megyei gazda szép feV készültr^gról tett tanúbizonyságot — Figyekml A 80. számú Csány iparos öregcserkeszek folyó hó 16-án Iánk-estet rendeznek az ipartestületi székházban. — Farkasovszky Teri tánciskolájában, az Arany Bárány kVstermében vasárnap este fél 9 órakor össztánc lesz. Az úl esztendő szenzációi a a Áruház strass-kJipszek, strass-csatok, fémgömbök, rnhadiszek, bojtok és sodrott övek térti ingek, nyakkendők, selyeawálak és zoknik olcsó cipőakciőia C ——_J_ „ v• • >a . . . _ J nagy választékban Dentsch Hermán cégnél Egyespár női cipők, igen jó minőség J<5minőségű fekete női cipők, egyespárok Tartósminőségű női strapacipő . Lakk és antilop divatcipők .... Divatcipők fekete bőrből.....- Sport és trottőr cipők: barna ¿s fekete Schiffer gyártmányú cipők..... Korcsolya cipők végig bőr'' éléssel Jóminőségű férficipő..... Vízhatlan vadászcipő ...... Duplatalpú fekete vagy barna félcipő, divatos forma, kitűnő minőség Elegáns lakk félcipő, nagyszerű forma és minőség 6*20 P 7*50 P 8*60 P 9*90 P 10 50 P 11*80 P 12*80 P 15 50 P 12*20 P 1« 50 P 14*9 P 13*50 P r . ......... 1 Gyermek utcai és sporl cipők nagy választékban! m Hó-és sárcipők! — V 1936 február 9. TATAROZASI hitelt kapnak a háztulajdonosok. Budapest, február 8. A munlcanélküliségcny-wtóe érdeleiében és az elhanyagoit állapotban uvő bérházak és csauádi házak átalakításának £ rDOdemizáiásának ¿ehetővé tételére az előző ¿vekben már folyamatban voft kölcsömakció jolytatásak''pen a Pénzintézet'' Központ tagjai poriba tartozó pénzintézetek a bérházak és jsaiádi házak tu.ajdonosart ezeknek a házak-ojk tatarozására, átalakítására és medomizálá-rendelkezésre álló hitel keretében kölcsönben részesítik, ha ezirányú kérelmüket leg-fcfcóbb ez év szeptember 30-ig a hitelnyújtásiban résztvevő pénzintézetnél előterjesztik. megallapitjak az asztalosiparban a bérminimumot. Budapest, február 8. Bornemisza Géza iparügyi miniszter ma kiadott rendelete az ország Kundén kereskedelmi és iparkamarai kerületére elrendeli az asztalosiparban a Segfciscbb munkabérek megállapítását. Minden kamara terültén tehát meg kell állapítani az asztalosiparban fizetendő legkisebb munkabéreket Takarékosság ós hénydtm •99 Ph öbus i gáztűzhely. Díjtalan bemutatás Brandl József cégnél ZALAEGERSZEGEN (Megyeházzal szemben.) mm ... — Február mfrufen szépsége, az ''évszázados múlt és a legmaibb jelen minden érdekessége benne ragyog a Tükör új számában. Berze-viczy Albert Kéky Lajos, Bibó Ujos, Németh László, Nagy Méda, Weöres Sándor, Fenyő László — hogy csak néhány nevet említsünk tz irodalmi munkatársak közül — s mellettük a régészet, műtörténet és őslénytan tudományának kitűnő képviselői: Nagy Lajos, Péter András, Puskás Laios, Tasnádi-Kubocska András, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető alelnöke: Tatár István, a színpad kiváló ismerői: Schöpflin Aladár, Pünloösti Andor, a zenei élet nagytudású figyelője: Bartha Dénes, a rádió és a film világának bennfentesei egytől-«gyig r^tnt kbekészült írásukkal ajándékozzák meg a Tükör olvasóit Török Sándor »Valaki kopog« című pompás regényének második fejezete, nagy rejtvény- és sakkrovat és a mulaX. sígos fiirj-pályáxat nyerteseinek: névsora hívja wég fe! magára a figyelmet A fényképek ezúttal is nagyezerű teljesítményei a világhírű >n*gyar fotóinüvészeinek. A Franklin-Társulat folyóirata a legmagasabb igényű olvasók számár* készül: ennek köszönheti egyre fokozódó «ikerét. Lapunk előfizető« számára az »együttes előfizetés« minden előnyét készségesen biztosítja kiadóhivatalunk, ahol a Tükör lapunkkal együtt, kizárólag előfizetőink részére fenntartott módon rendelhető meg. — Bélyeggyűjtők egyesülete. A Dunántúli Bélyeggyűjtők Egyesülete 9-én, vasárnap dél-előtt fél 11 órakor tartja alakuló közgyűlését Qyórött, a városháza tanácstermében. A gyűlésre minden érdeklődőt siívcsen várnak. zalai hírlap ~ Bwtepest—Wtan a SzkitUbl £krt üj szamában. Százszor játszották eddig a Kamara Színházban a Budapest-Wien című darabot, mely a Szinházi Élet c heti számának darab-meLéklete. Kottában is slágert ad e héten a Színházi Élet, a »Mily mesés a Niagara vízesés* című foxtrott slágert. Egyéb érdekességek: Hevesi Sándor beszámolója a Belvárosi Színház Szent Johanna előadásáról. Hatvaoy Lili mozilevele. Kiállítás, ámenen csak Bajor Gizi képek és szobrok szerepelnek. Pólya Tibor kosrtümtervezetei. Incze Sándor cikke a varietéről. Kálmán Jenő látogatása a Hunnia filmgyárban. A vuág legjobb» fizetett fotográfusa a Színházi Élet volt fotóriportere. — A Színházi Élet ára 60 ftlér. Előfizetési díj negyedévre 6.50 pengő. Kiadóhivatal: Budapest VII., Erzsébet-kőrút 7. ^ — Epe- és mijbetegségeknél, epekő és sárgaság eseteiben a természetes cFerenc József» keserűvíz a hasi szervek működését élénkebb tevékenységre serkenti C I O Öt minőségben legjobbat, árban legolcsóbbat készit Rlngbauer József uri é* nöi epét* ZAUEOtRSZEO, Appooyi u. 21 Síkeresnek Igérkexlk a sümegi Izr. Nőegylet lelmexes estle Sümeg, február 8. Napok óta lázas előkészület folyik a sümegi Izr. Nőegylet otthonában. Álarcos bált rendeznek Sümeg farsan-gozói részére folyó hó 22-én, szombaton este fél 9 órai kezdettel, jelmez nem kötefczó, hogy a kevéspénzü fiatalságot serami különkiadás ne terhelje. A rendezőség különféle meglepetéseket tartogat a vendégek számira A jövedelem egy része Sümeg Ínségeseinek jut — A túlsók evésnél, vagy túlzott Ivásnál, dgmándb gyógyvízből már fél pohár harmfl —- Vlmd a blróiágokon. Ismeretes, hogy a közhivatalokban a nyári idény befejezése után s állandósították a szombati vtkend-szünetet. Kivételt csak a bíróságok alkottak, ahol s nyári idény befejezése után visszaállították a szombati napon is a régi hivatalos órákat Az igazságügyi kormány most megengedte, ho.?y január 2S-tól kezdódóleg a bírós&. goknál is rendszeresítsék a vikendszünetet, úgy hogy most már a bírósági hivatalokban U szombaton déli 12 órakor végtódik a hivatalos Wó. Sikerült vásárolnom sok száz méter maradék külföldi W pii szövetet Hihetetlen OÍCSÓ árakért kedve« vevőim rendelkezésére bocsátom Jifl és most Mjsi a VESSEKT ÁRDBÍZBAN N neufeld aranyéremmel kitQntelett uriszabósAga 70 év óta fennálló cég ma már fogalom. Angol, skót és legfinomabb gyapjú szövetek raktára. fth O fr xs Alkalmi aiándéknak könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL M évi egyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben HS kühne mezőgazdasági géplerakat. Magas nyomású és szőllőpermetezők. A Chinoin összes védőszerei. Vasáruk, építkezési anyagok, méhészeti eszközök. Szerszámok, háztartási cikkek, festékek. A legjobb minőségű kerékpárok. I II IE I V II 1 II I flfiiiiü f&lirtibii, ZiiiBgtrxitg. Tcl&ífig W. hím ZALAI ¿HÍRLAP 1936. február 9. M ZTE vasárnap Ma&ykanlzsán az NTE ellen látszik barátságos mérkőzési reségért. A jelek szerint a mérkőzés erős ira- Anáot mái megírtuk, a zalaegerszegi csapatok a legnagyobb agírtássa! dtuk hozzá a tavasai munkához A cs*natok már a múlt vasárnap pálya-tréninget rs tartottak egymás ei>n és t&ttk teiietőleg mindent ¿követnek, hogy feladatuknak megfelelhessenek. Jelen ptf-lanatban a 2TE-oek sürgősebb a készülődi Hkz a zöld-fehérek előbb keadik a szezont, márt a kék-fehér Move ZSE. A ZTE vezetősége nem is nyugszik, tervszerűen dolgozik és meg akarja mutatni egész Nyugatnak, hogy az egerszegi futball eíparentáás* korai voX Kétségtelen, hogy a ZTE abba» az összeállításban, amivel a szezont kezdi, ha egy kis szerencséje lesz, a legnehezebb feladatok megoldására is képes lesz A vezetőség munkájáról a k^jnagyobb elismeréssel szólunk és elismerjük*, hogy Rigler Mihály elnök irányítása melleit csak most mutatja meg, hogy van szíve és lelke a sport nemes, nemzetnevelő kultusza iránt. A csapattól is hasonló elgondolást és méltó munkát vánmk. Rája már most, a kezdetnél is megkettőzött feladat vár. Nagyon sok függ a kezdéstől. A vasárnapi erőpróba., kitűnő alkalom lesz a meccstréning elsajátítására. A délnyugati kerület elit-csapata, az NTE komoly partnere he&z a zöld-fehéreknek. Ebből a mérkőzésből komoly következtetéseket vonhatunk majd le a ZTE február 23-i SFAC ellem mérkőzésére ftézve. Az NTE nagyon készül a mérkőzésre, revánsot akar venni az őszi zalaegerszegi vc- mú lesz. ÍJ . Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlen édesanyánk halálával ért gyászunkban kifejezett részvétért és temetésén való részvételért hálás köszönetet mondám:. Or. Kmöó ÚyuUi és felesége. y «33 zamat GYARMATI kávé Szekér János virág-, zöldség- él élelmiszer-üzlete Zalaegerszeg. Kossuth-u. 31. szám Tdelon 195. sx. (Ollh hentes hlzib a) Vadász cipő bőrök, sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben. Rákóczl-u. 6. Bőrkabátoknak: HXOiL. Téli dpőnek: Fókazsirt! PFÉMia hogy jól jár, ha giififiiszeliiíiiiil ü liga, A fővárosban való tartózkodása alatt átlag 25 mm ii minden utánjárás és alkudozás nélkül lakásnál (szállodák, penziók) Miltonéi (éttermek, kávéházak, sörözők,) antétaxinál, g£Ór«koiáscál (színházak, kabarék, mulatók, stb,) sporteseméiryefaie!. Mindez Önre semmi kozkázattal nem jár, mert í fel nem használt penfltfsieivényeket bármikor visszaválthatja kászpénzre. Részletes felvilágosítással szivesen szolgál a Provincia Utazási és Jegyiroda zalaegerszegi képviselete., a Kereskedelmi Bank. MOZI Az Edi*xn mozi szombat-vasárnapi nagy műsorai: feomtóoo tél 7 óra bor 20- 40- 60 70 9. "" ^^RENtNA ANNA. A világ összes filmjei előtt efayerte a Mussolini serleget Owta Oarbo csodálatos alakítása * velencei nemzetközi ftlmkiállításon. Szombaton fél 9 órakor 10-50 Eíéres heíyv árakkal: A KÍNAI SHERLOCK HOLMES. Charlie Chan, a világhírű kínai detektív W úabb, legbravurosabb filmje 10 felvonásba^ '' Vasárnap 3 órakor: A KÍNAI SHERLOCK HOLMES. S 7 és 9 órakor: . KAREN1NA AKNA. SZÍNHÁZ Nagy érdeklődés előzi meg a Darvas tánoi* !at ma esti kávéházi kabaréját, melynek mij^ sorát kizárólag felnőttek részére áLiKották ös* sze. Rengeteg humor, móka, vidámság ks*. lesz ma este a Bárányban. Személy-jegy ár* 1 pengő. i A Drőiostót és a Csárdáskinflyttő örök szép* ségü melódiái csendülnek fel holnap, vasi. nap a színpadon. Mind a két operettet a legu jobb szereposztásban hozza ki a színtársulat Eredeti operettbemutató lesz hétfőn. A Minden jó, ha a vége jó c. katonadarabot tmrfcrtfc be az operettegyüttes. Huszárok, jő zene, iq szöveg, vidámság. Ezen a héten mégegyszer színre hozza a» igazgatóság Az Ur katonái-t. A bemutatón olvan nagy sikert aratott ez a Intünó dráma, hogy közkívánatra ismét műsorra kellett tűzni. Az Esemyfts király szerdára hirdetett bemutatóját néhány nappal később tartják meg. A meglehetősen nehéz darab ugyanis olyan ta-iAilási feladat elé állítja a színészeket, hogy Darvas direktor csak egy teljesen ősszetantS egy üttessel akarja bemutatni és ezért pár nappal elhalasztotta a bemutatót. Jávor Pált rövidesen ismét üdvözölhetjük Zalaegerszegen. Mint értesülünk, Darvas direktor ma táviratban kérdést intézett a kitűnő művészhez, hogy hajlandó lenne-e a közeli napokban ismét lejönni egy vendégszereplésro, A Három sárkányban lépne fel A Dr. vagánykisasszony bemutatója inwfc. napról-napra élénkebb érdeklődés nyilvánul meg., Dávid Magyar József zenés vígjátéka érdekes meseszövésben hozza a közönség egy fiatal leány elkeseredett küzdelmét a BábeJ Szindikátus hatalmas pénzembereivel, akik di akarják venni néhányszáz szegény, szerencsétlen ember éjszakai menedékét Senki sem tudja, hogy ki ez a fiatal leány, aki egy éjszaka égés«, különös körülmények között kerül a Szindikátus elnökének vitájába és ott egyre-más« idézi elő a különféle bonyodalmakat A színész kedvaicverscnyen az alábbi szelvénnyel is lehet szavazni. Kedvenc színészem: Kedvenc színésznőm HETI MOSOR: Vasárnap, D-én, délután 3 órakor: Drótost««, fél 6 órakor: Történnek még csodák, este fa 9 órakor, ketten egy jeggyel: Csárdáskirálynő Hétfőn, 10-én: Minden jő, ha a vége jó. Öszi vetésekhez fejtrágyának, tavaszi vetésekhez alaptrágyának „PÉTI SÚ" mészammor.salétrom, 17% Vezérképviselet Zaíavármegyére: FRIEDMANN FERENC és TÁRSA SZOMBATHELY, Március 15-tér 1 sz. műtrágya, erőtakarmány és gazdasági cikkek nagykereskedése. Telefon: 130. 1936 február 9. Kedden ,11-én. Levkzky Andor és Káldor ¿¿^toLlomjáték»: Sybtt. Loiaky Andor és Káldor jenő ezúton, a aujnik nevében js szeretettel meghívják a sz& közönséget keddi jtitstomJátékukTa. Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéház« w ^¿ínpártoló egyesületi béríétszeívényeket ¿Lnta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérleteivé, ^¿ket fél 1-te váltanak be. Az e:őadások hétköznapok«: pontosan negyed 9-kor kezdődnek. 6 BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ÁRFOLYAMAI. » / » » V 7»Httt: Ajsgo ''«»nt 1505-16 9 ^ ¡JJ^ $£<05750 ti ron» 14 T5-''435 Pin kororm 74*35-75" 15 nfcá; 7 KV-7-95 DoOi 329 (X >-339 00 PraííLiJ ''r»nk 22 3(v 22*50 Holte rxji 229-3« k-231-30 LÉísr.r iloty 63 70—64 30 rr 3HJÜ-3-15 Ura 410-4 15 U-. 29-90 - 30^s Hjtik- 136 - 37-6U Nervt*; Leróna 83 70-84150 OsztrJk schilling 8 -8O70. Stájc- frank HU 70-II1-65 ■ Sréú korona 85 8O-86"70 »•Ti iák Amsterdam Belgrád un Bukarest Brüsszel Kopenhága Ősi ló London Milano Newyork Páris Prája S/ótia Stocknolm Vareo Wien ZOnch 229-5% 231* 782-7-9C 13S&M36 8C 3-41-3 4C 79 20-7V80 76-15-86.47 85*5C-76-5( 1705-17-5Í 2996-30-2^ 1H5*20-347''1C 22-32-22^«. 14-07- t7-o7 4-11-4 47 89*10-8 64 "l 5-65*55 11080-111-65 BUDAPESTI TßRMCN Y JELEN T ÉS- Baia (tisxa»»déki 77 kg 18 15 18 20 (e«»*b) 1765-17j80 (''imv) 7» kg. I8l<>-ltr35, I7-90-Í8U5. (tisí\.) 18 J5-I8^\ (egyéb) i805 - líri) (ti ) (e^yéfc) I Li ¡17 40— 18 3C 184J, ; m (pc .«.} 16 00, sörárpa 1800-19 00, 15 45 15-55, DLiakur, < T9 •80 k* ibt>5— 18 90, 1600 16 .0, »nu u tab 1755- 17 65, teojeri 1250 2 63 Irtnyrit gyengébb, forgalom: csckéb i«»>wia»«**M •• Im4* kHci *t».»r«r«» r-ettn JifcO» a lmom«!« w»»»tí¡« uus''Ol n£ 1 oAwo MAdtA« jOinr K*Mli>*i(t twd4*Jti« UU>.o6 francia jóistr TATAI «én, PÉCSI «én, BRIKETT -jük is tokatér Hogyha szeret olcsó szenei kaphat ajkai szenet Bnél Telefon 106. szám . A környék legmodernebbül berendezett autójavító üzeme és g a ragé 3osch service AhKumalátor service PKG golyós és görgőscsapágyi»**. Az összes autófelszerelési Cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENŐ gépipari vállalata Zalaegerszeg. Telefon 43 O ¿ 0 ZALAI HÍRLAP APROHIRDETESEK MODERN HÁROMSZOBÁS ES EOY QAR-ZON-LAKÁS (külön fürdő&zoMvJÜ) tíooml ki-adó. Bővebbel a Kakas-nyomdában. BORT, BORSEPRÖT és minden egyéb szeszfózést anyagot a legmagasabb áron vásárol, vagy pálinkára becserél Oáti Lajos köt-ponti szeszfőzdéje, gröf Apponyi-utca 13. sx. Ugyanott páunkaeladás literenként is. a /rVf ELADÓ tízezer darab elsőrendű Riparia l\>r-talis vad vessző. Ugytmtt 40 darab 3b kufe szknultánozon manganea suido kapható. Boncod földei Gazdaság, jx>sta Alsóbagod. V PAL Et INORA n''rv Ts''.« cégnél Za I a egursxag&n Telelőn: 170. ELTÖRPÜL mio^-i fajta világítá* az Aladdin pfitrileinfrüpi lónyével szeinber. Kapható: HEINRICH W. és L. cégnél Zalaegerszeg. Telefon 161. r i .......i ii ■: y \t . w Hxgy rnegtakaritáit ér el. ha exen kOaoyü éghetó. megas kalóriáju lú:ó ttemI aaiank váRiroijA. 100 hg. ia h®zm szén SZEKÉR IMRÉNÉL Trkfoc 89 Te*»ék próbiUU it aiJu¡<naim A icsktoebb fedeti hAttooz nülituak. Ponto« kittotgáiá». Ki "9 kézirnunka-ts szőnyegfonalai. l&abérubf külónlcgrsségci legmegbiziutóbbJtk. r+4\<tJ Vass Lalos órás és ékszerész Zalaeftrttrg, (* megy« hizxal Ut^btr) OLCSÓ «MEGBÍZHATÓ Göcsejiek 6 i^É s a és ékszerésze. Legprecízebb órajavItA műhely Vörfla Lajos (Tiki) 6rá* és ikuxorétl Rákóczi ut 5. sz, 8 r A u « p és fluüfaaiák^ép izaWüílrt ERIKA u j táska (¡^p P 175 RwriBgtoo in^^xrk bucn mányi krakata. jartUta^ bentínfardik, jokart>xn tartáí. - Arany. erQ*l ékszerek. di%zlÁrgyxi. HORVÁTI! MIKLÓS trairrmívc*. mű- szeré»/. (Mindi patika mellett.) < . Zalaegerszegi Kölcsönkönyvtár Lord Rothermere-u. 4 sz í i '' 1 U JDONSÁG Al: íkuzay Margit: A tizenóíévcs leleMg. Székely Tibor; Bolgár Miklós ifjúsága. Hariányí Zsolt Édes fiam. Hilton: A kde hold völgye. Bottome: Orvosok. Buck Rearf: A három fiú, junnriM i .t tt I RT B ni állandóan raktáron az .ELEKTRA* Rádió és Villamosságinál. Kossuth u. 8. (Kakas ház) «i ? • ■'' • Ugyanott: rádió és villanyszerelési vállalata Villanymotorjára, gépeire zavarszűrőt olcsón és szakszerűen szerelek fel. < uaoi * Xr l6Um a legjobb kézzel szövött szőnyeg. Minta szerint minden meretben készíthetők PlfiS Yonrnay gyapjú szőnyeg a legújabb és legkitűnőbb minőség. Bondé elsőrendű, tartós strapa szőnyeg a legújabb mintázatokban, minden méretben, Spárga futószőnyegek 70 és 90 cm. szélességben, különböző minőségekben. Ágyelók. Összekötök. Falvédők. stor, függöny, ágy- ós asztalterítők határtalan tartós minőségben, különleges szép mintákban kizárólag csak nálunk kaphatók. Kiximmka függöny filé és grenadin minden ablaknagyságra. ingol-Gsipke függöngangagbaii a legszebb választék. ScKüfz Áruház 5 Tekintse meg kirakatainkat! .ki .. N&szs&M Katoo tíkvmyotndgSbm, Zsbm&n*t& t. T&shm Uh A M 1936. 31 szám Szerkesztőségi telefon: 80. . '' V mm iw m$§. HM ¡P® Február 1L Sedd. P OUTIKAS NAPILAP Nyomdai telefon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Sitchthyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál rezstett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SY LV ESTER PETER JÁNOS BBE Hodzsa párisi tárgyalásai a Duna kérdésről Páré, február 10. hodzsa Milán cseh miniszterelnök kisérésévé! va>ántap délután megérkezett a francia fővárosba. A vendéget a pályaudvaron Samuit miniszterelnök és Fbndin külügyminiszter kép\ise!ói fogadiák, továbbá Gssaicxkí cseh követ, Purics jugoszláv követ és a román követség képviselője. Hodzsa Milán hétfőn este a Sorbonne-on ele adást tart a cseh köztársaság 6 só etaöké-nek, Masaryk Tamásnak politikai művéről. Az elcsadáson jelen kész Lebrun köztársasági eJnök is. Hodzsa miniszterelnök párisi látogatása alkalmából megbeszéléseket foytat majd Sarraut minisziereinökke! és Flandin kü''ügyminiszterre! a Duna-kérdésről Mussolini Angliái vádolta a további vérontásért Ax olasz repülők vaxárnap Dessxléf bombázták, megcsonkítják, legyilkolják ax olasx foglyokat Ax abesszinek megkínozzák. Addtszabeba, február 10. Vasárnap reggel hét o''asz repülőgép száíott el Desszie feetf, A gépek bombákat dobtak le a városra. London, február 10. Sir Arnold Wi''son konzervatív képviselő az Observer-ben beszámol arról a beszélgelésről, amelyet nemrégiben folytatott Mussolinival. A cikk közi, hogy a Ducc már azon a ponton volt, hogy elfogadja a párisi javaslatokat, amidőn Anglia Sir Sámuel Hoaret meghazudtolva, hirtelen elvetette az indítványt. — Már elkészítettem a hozzájárulás óvatos negsziivegezését — mondotta Mussolini az angol képviselőnek — és ez a hozzájárulás u további tárgyalások alapjául szolgált vo''na. Anglia eljárásának közvetlen eredménye sok olasz és abesszin vér hiabavaló klpntása. Mussolini ezután kijelentette, hogy a megtorló intézkedésekben résztvevő államok a jelenlegi viszály végleges megoldása után örökre elveszítik az olasz piacot — Lehetetlenség azt kívánni tőlünk — mondotta Mussolini —, hogy helyrcáfítsufé régi A nagykutasi szőlőhegyen maidnem tzéshasitották fejszével egy kovácsmester feiét kereskedelmi kapcsolatainkat, yuután túlságosan sokat költöttünk az új kapcsolatok fétesfcé-sére. Nem Ixagyhatjuk el azokat a bányákat, amelyeket most kezdünk feltárni, az üzemeket, amelyeket építünk és a hoss.ni ejáratú szerződéseket, amelyeket megkötöttünk Páris, február 10. Az Echo de Pa''is kairói tudósítója beszélgetést folytatott az Abes^ü-niába küldött egyiptomi Nöröskereszt-basotCság hazatért tagjaival. A vöröskeresztesek elmondották, hogy az abesszinek kínozzák, megcsonkítják, sőt - meggyilkolják a kezükbe került o''asz katonákat s még a vöröskeresztes menhelyeket is katonai célokra használják fel. Mikor Vehib pasa megtudta, hogy az abesszinek lemészároljak a foglyokat, szigorú napiparancsban tiltotta meg a foglyok bántalmazását. A parancs felolvasásakor azonban az abesszin harcosok tőrüket kirántva, vad csatakiáltások közben esküvel fogadtik, liogy egyetlen fog-Ivu''ejtett olasz sem kerül ki éXe a kezük közül. Zalaegerszeg, február 10. Hétfőre virradóra még a ko-a hajnali órákban Is világosság volt a zalaegerszegi kőzkórház mütólermében, operációt hajtottak végre az orvosok; hogy megmentsenek egy embert az életnek. Nagy István 29 éves nagykutasi kovács-mesteri x késő éjszakai órákban eszméletlen alapot han szántották be kocsin a közkórházba A szerencsétlen ember koponyáján baltacsapástól eredő hatalmas seb tátongott, egy másik hahacsapás pedig a balkezefejét hasította ketté. ^ > Nagy István kovácsmester vasárnap délután édesapjával együtt kiment a nagykutasi szőlőhegyen levő pincéjükbe. Meglátogatták közte« a szomszédjukat, Takács Jánost ts. Rövid múlva Takács Ha, Takács Károly is megnézett az apja pincéjébe három barátjával, Kovács Imrével, Vince Józseffel és Oál Máté-^ együtt. Már este 7 óra felé járt az idő, amikor Vince József valami miatt összeszólalkozott Kovács ¡»nrévcl. Nagy István kovácsmester ki akarta ¡ékíteni az ittas legényeket, ami látszólag si-fcrü''t is. Vince azonban rövidesen eltávozott a pincéből. Mint később kiderült, azért ment *<, hogy a szőlőhegyen összeszedje néhány barátját, inert mindenáron le akart számolni Kovács Imrével. Vince távozása után rövid időre Nagy István arra lett figyelmfes, hogy a présház körül többen mászkálnak. Nem szólt a házigazdának, Takács Jánosnak, hanem maga ment ki megnézni, hogy kik vannak odakint. Alig lépett ki az ajtón, szembetalálta magát Vincével és még öt más, karóval, fejszével felfegyverkezett legénnyel. Amikor megtudta, hogy azok Kovács Imrét várják, leszidta őket, szégyeljék magukat, hogy hatan támadnak egy emberre. A Itat legény erre szégyenkezve eltávozott; Nagy István később át akart menni egy másik ismerőse, Sándor Zsigmond présházába, de alig tett néhány lépést, amikor a söté ben ismét összeakadt a hat legénnyel. A következő pillanatban hangos segélykiáltások verték fel a szőlőhegy csendjét és amikor Takács János a vendégeivel együtt kirohant a présházból, ott találta a földön behasított koponyával, kettéhasított kézzel Nagy Istvánt, aki a''ig pár perccel előbb távozott el tőle. A tímadói természetesen kereket oldottak. Takács János látva a vendége súlyos állapotát, azojuial kocsiba fogott és beszállította Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23J066 St Előfizetés: l hóra 1.40. 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. még az éjszaka folyamán az egerszegi kö*» kórházba. \ A súlyos kimenetelű támadás ügyében megindult a nyomozás Eltemették Bréhr Imrét és Sándor Pált Budapest, február 10. A farkasréti teme*S halottasházából vasárnap temették el Dréhi1 Imrét, a hirtelen elhunyt volt államtitkárt, óriási részvét mellett A temetésen a gyászoló család mellett ott volt Sipócz Jenő főpolgármester, igen sok képviselő és közéleti vezető., A temetés alatt az Operaház énekkaia énekeli gyászdalokat. Ugyancsak vasárnap délelőtt temették cl a dohány-utcai zsidótemplomból Sándor Pált, az OMKL elnökét. A temetésen itiintegy húszezer ember vett részt. A kormány képviseletében. Tahy László államtitkár jelent meg. Ott volt Sztranyavszky Sándor, a képviselőház elnöke, nagyon sok országos előkelőség és képviselő. A temetési szertartást Hevesi Simon főrabbi végezte. A szertartás után a rákoskeresztúri temetőbe vitték Sándor Pál koporsóját s díszsírhelybe temették. Utolsó kívánsága szerint az elhunyt szíve fölé odatették felesége arcképét, aki hóii magatartással ál ott mindig nagybeteg lua mellett Az elmúlt esztendőben is ¡ól gazdálkodott az Iparos Kör vezetősége Zalaeger-zeg, február I0. A Zalaegerszegi Iparos Kör vasárnap délután 2 órakor tartotta a tagok népes érdeklődése mellett évi rendes közgyűlését az ipartestületi székházban. Kakas Ágoston elnök a megnyitó beszédében részletesen beszámolt a Kör mult évi működéséről. Hangoztatta, hogy a mult évben Is elismerésre méltó munkát sikerült végezni. Ennek tudható be, hogy az Iparos Kör belső élete is egyre élénkebb lendü''etet vesz Zárószavaiban arra kérte a tagokat, hogy teljesítsek több gonddal a tagdíjfizetési köte''ezcttségcí-ket, mert a kiadások tetemesek és ezek fedezésére csupán a tagdíjak szolgálnak. Az elnöki beszámo''ó után Vámossy István pénztáros terjesztette elő a mult évről szóló zárszámadást, amely — mmdcrmél ékesebben bizonyítva a Kör vezetőségének gondos gazdálkodását — 62 pengő felesleggel zárult. A választások soráíi kiegészítették a tisztikart és a választmányt Számvizsgáló lett Dan-kovits Lajos. A választmány tagjai lettek: Börcz János, Orünbaum Rezső, Hevesi Imre, Horváth István, Papp Béla, Pajor József, Szab-lics Rezsó, Szakom János. Póttagok: Borsits Sándor, Kulcsár József, Hegedűs Ferenc. Az indítványok során Horváth István ipartestületi elnök''azt indítványozta, hogy indítson a Kör erőteljes tagszerzési akciót, vagyis minden tag tartsa kötelességének, hogy egy űj tagot nyer meg a Kör számára. Az indítványt egyhangúlag elfogadták, majd Kakas Ágoston elnöki zárószavaival végződött a közgyűlés. 1936. február Sikeres MEP gyűlések a megyében Zalaegerszeg, február 10 A Nemzeü Egység választókerüleli vál asztmán vai megkezdték gyűléseiket a vármegyében. Legutóbb Zalabaksa és Nova kerületi községi vezetői gyűléseztek s megbeszélték a kerület közérdekű kérdése* s főként a bekötőutak megjavítása érdekében fordultak kéréssel a főispán hí ^ és az alispánhoz A gyűlés központi szónoka FeJber Pá; központi titkár volt Rajta kívül beszédet mondtak még: dr. vitéz Bíró Ignác központi titkár, és Tübofy Aladár választókerületi einök Folyó hó 9-én Racsán jöttek össze a vi^sz-tólcerületbeli NFP községi vezetők Megfent a gyűlésen dr. Huszovszky Lajos, a kerület képviselője is. Dr. Torond) LászJÓ választókerületi einök, <k vitéz *Biró Ignác közpön* titkár, Póvícs István választókerületi titkár, majd Huszovszky képviselő tartoltak élénk tetszés mellet? a kerület minden problémáját átfogó beszédeket Huszovszky La^os dr. kijelented, hogy az országos pártban erős munka folyik a képviselők közön, hogy minél átfogóbb, nagyobb-szabású népvédelmi reformok valósíttassaaa* meg. Törekedni fognak arra, hogy a gazda a munkájának jól megérdemelt jutalmát megkapja, nehogy a nagytőke szívja lel a nemzeti jövedelem nagy százalékát. A pacsai kerület helvettes einökévé Landi Ferenc pacsai igazgató-tanítót választotáV meg. Landi hatásos, hazafias "beszédben kr-szönte meg a kerület népének bizalmát. E gyűlések fÖ cé^a: az összetartozandósag érzésének ápolása. A célt mindkét gvűlésen teljes mértékben sikerült elérni 3ó szemüveg, jó fényképezőgép jó fényképkidolaozás bánfai béla optika és fotoszakttzJetében PÉCS. - ZALAEGERSZEG. Tudnivalók az ez évi bel- és külföldi gazdaitlu csereakcióról mejy összeg tót részié rben és pedig a fexvétei-kor 00 P és az őszi hazautazáskor 100 P fizetendő be. Ebben a két összegben benn foglaltatik az oda- és viaszautazás, valamint az ószi hazatérés alka^náva! rendezendő tanunukm kirándulás költsége telje * ellátássá együtt. Bővebb felvilágosítás: az érdeldódólaick n Fahi Magyar Gazda cs Földműves Szövetség (Budapest V.. Báthory-utca 24.) nyüjt. 1-50-2 50 pengőt takarít meg Budapesten minden nap a penzióban ii Fmiitii MigintiTiuie! fizeti a iualíjít A HíkJu Saövetség ez évien is mrgrendez a oel- és külföldi gaadaifjúsági csereakciókat. A magyar gazdaifjak a tavasztól ószrg terjedő idő alatt mintegy hat hónapot böCüenek beosztási hegükön, ahol mint családtagok résztveszivek az összes előforduló gazdasági munkákban és fy. idő alatt díjtalan elátáshxn részesülnél^ Ugy a bel-, mint a külföldi csereakcióra csak ofyan 17 évesnél idősebb ifjak vétetnek fel, akiknek szülei önálló gazdasággal bírnak és egy magyar vagy külföldi csereif;ű családtagként való befogadását vállalják. A bejelentések a szülők részéró! történnek, de a jelentkezőt a jón lanti kel! a szülők helyén Hevó Faluszövetségnek, gazdasági egyesületnek, vagy gazdakörnél^ továbbá a Hangya vagy hitelszövetkezet vezetőségének, ezenkívül a községi elöljáróságnak is. A belföldi csereakció részvételi dija - irt>-kőliség nélkül — 8 pengő. A belföldi csereakcióra felvett ifjak kedvezményes vasúti jegy- j gyei uíaznak beosztási helyükre. A külföldi csereakció részvétek díja 190 P, V A noha-bortól megvadult fivér lalhasitotta bicskával az öccse hasát I Prwinia Itnfci u Jtninéi tilji ItmWá i lÜilifMlfii IEIEHEDELI1 Bili Zalaegerszeg, február 10. Vére» családi hi-borúság játszódott le vasárnap a késő délutáni órákban Kcrkateskánd köj&égben. Fata Imre 33 éves kerkateskándi földműves tegnap délután a feleségéve. együtt felkereste a községben lakó édesapját, hogy egy kicsit elbeszélgessen az öreggel. AUg üít je, rövidesen megérkezett az apai házhoz a bátyja Fata István is. Annak örömére, i»ogy felkeresték a gvermekei, az öreg Fata nohá-bort hozott fel a pincéből és borozgatni kezdert a fiaival. Már jó ideje poharazgattak, amikor az idó-Kcbb Fata fiú, István, arról kezdett beszélni, hogy miként kellene szétosztani az apai vagyont. A nolia-bor annyira megvadította, hogy egyszer csak felugrott az asztal tetejére és onnan magyarázgatott dühösen az apjának és az CipÖt m''"bégben legjobbat, árban legolcsóbbat készit Ring haver József uri éc női típ*« ZAL-.EOERS2EQ, Apponyi u. 24. öccsének. Fata Imrében felforrott a vér, hogy a bátyjí; így merészel beszélni az édesapjukkal, de azért megpróbálta türtőztetni magát. Meglehetős s-^elid hangon tehát arra kérte a bátyját, hogy szálljon !e az asztal tetejéről. Fata István rossznéven vette az öccsétől ezt a felszólítást, úgy hogy néhány pillanat múlva már a két fivér hangos szóváltása verte fel a ház csendjét. Fata István egyszer csak leugrott az asztalról és előkapva a z;ebkését, azzal formálisan felhasította az öccse hasát, majd ráadásul még a combján is inegszurta Fata Imrét. Az öreg Fata és Fala Imre felesége el akarták venni a vérbenforgó szemű embertől a kést, dr az szirté ész nélkül hadonászott már a bicskával, úgy hogy valamennyien kimenekültek a szobából. Fata Imrének sűiyos sérülése ellenére is volt még annvi ereje, hogy kivánszorgott az utcára, ahol eszméletlenül összeesett. Az édesapja azonnal befogatott és kocsin Lentibe vitte fiát, akit dr. Hetés Imre körorvos részesített elsősegélyben. A körorvos telefonértesítésére a zalaegerszegi mentők másfélórán belül beszállították Faia Imrét az eger- szegi közkórházba, ahol az orvosok azontaj megoperálták. Valószínűleg sikerül megmeo. teni az életnek, mert a hétfő» napon mír jcico- tékeny javulás áliotl be állapotában. A véres családi verekedés ügyében nyotn». zást indított a csendőrség. juuuuwiri..... ........* * * "^^^Tfryíj Előadás a zsidó filozófusokig) Zalaegerszeg, február 10. Vasárnap dékitfe a Zalaegerszegi Izr. Jótékony Leányegylet rendezésében dr. Halpert Salamon tapolcai fórabtf magasszárnyaiású előadást tartott a zsidó ftVo-zóhtsokról. A tudományos előadást Sándor Ist-ván üdvözlő szavai vezették be, majd az előadó kezdett hozzá beszédéhez. Bevezetőjéből a filozófia fogalmával ismertette meg ha^ tóit és rávilágított arra, hogy a biblia milyen fontos szerepet töhött be a filozófiában. Több munkát ismertetett; vulameroiyiben az a 6*éa eszme csillant fel, hogy az ember számára be-igazohassék az az isteni gondolat, hogy; ^ élet jósága nem lehet más, mint me^tnem azt az utat, amelyen át az ember lel kenek loe» resnie kell Istenét. Rávilágított a zsidóság szerepére a filozófiában. Szinte észrevétlenül rajzolta meg a különböző filozófiai értékeket, többek közt a legkiválóbbat, Majmuni Mózest, akit a fitozófi» csillagának tüntetett fei. A zsidó filozófia ve!e érte el csúcspontját. Munkáiban éltető fáklyaként lobbant fel a zsidó val''ás tanítása: t szeretet, a jóság, az igazság és a küzdés vallásosságot érlelő érzése. Még néhány kitűnőséget tárt fel gyönyörű e''őadásában az e! >adó főpap és azzal zárta b? vallásosságot sugárzó szavait, hogy a fajok és a színek ádáz harci ellenére is csak egy hang zeng fel a S ozófujok gyengédséget hirdető ajkain, a mindent látni akaró embernek csak egy fénysugár tör elő szeméből: szeresd az Istent! A hallgatóság nagy tapssal köszönte meg az értékes előadást. Iz. erő. zamat GYARMATI kávé L adász cipő bőrök, sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczi-u. 6. Bőrkabátoknak: pixoiL." Téli cipőnek: Fókazslftl A lengyeltóti választás eredménye Budapest, február 10. Vasárnap voh a kép* viselővá''asztás Lengyeltótiban, mely ifj. Tcmpk Rezső lemondása folytán vált szükségessé. A választáson két jelölt induít: ifj. Temple Rezsó és Gaál Olivér, Oaál Gaszton fia. Utóbbi mellett gróf Bethlen Islván is erősen exponálta magát. A választás eredménye: Gaál Olivér 4575, ifj. Temple Rezsó 4000 szavazatot kapett. Megválasztott képviselő tehát GaáJ Olivér. — ;• i w. tQ36 február 11. ZALAI HÍRLAP .....................-.......... ..... 3 i '' i jggy tanítónő iava$lata a kórház megsegítésére Kaptuk a következő levelet: ^¿iycn tisztelt Szerkesztő Ur! , . jsj^xwi kérem, ha módjában áfl soraimnak Ljjmabccsült Apjában helyet adni, úgy méV JJ^issék azt megtenni Különös kéréssel jö-''tft nem vagyok a tollíorgatás mestere, nem k mesterkéltség a célom, csak a szivemmel veretnék néhány szót szólni a fajtám, drága p^var véreim érdekében. Néhány hétig feküdtem a zalaegerszegi kór-J^lz sebészeti osztályán s ez idó alatt értékes és fcilára kötelező tapasztalatokkal gazdagodtam. Lánam azt az emberfeletti, heroikus küzdelmet, melyet a nagytehetségű, knsztusj sziv-j&ágú igazgató úr, kiváló orvosi karával, vív a szenvedések enyhítése érdekében De oly jjcsaiv az a kórház, » hiví óriási területről vándorlunk oda gyógyulást, enylUüést várva és kapva. [> müy rettenetes iriizdelemmeM tudják a nagy vüi^k műtétre szoruló betegeit 95 ágyon sok-cor százon jóval felüli létszámmal e hclyeatii! Sem szabad engednünk, hogy ebben az emberbaráti munkában sokszor agyonfáradt, ki-yiió orvosi kar a szűkkeblűség miatt ne dolgozhasson akadály nélkül, mert hiszen a szükség r.a^vobbarányú és kiterjedésű kórházat követel. Ha másképen nem, próbáljuk meg legalább részben társadalmi úton megv alósítani a tervet, a kérési Hkzen magyar véreinknek adjuk és meg kell hozai bármily áldozatot, hogy a megye legnagyobb arányú — kiyáló orvosaihoz méltó — kórház ht, a. megye székhelyén meg is legyen. Ez is - es talán e só-sorban -r nyomor-, azaz szenvedésenyhítő ak aó, melyre a gyűjtés^ azt hiszem, szép eredménnyel járna. Krisztus eszméinek méltó és igazi temploma lenre. Szeretném, ha szóm «cm a pusztában hangzanék d,. hanem a nemes szivekhez eljutna. Nem lunnéra, hogy akadna Zalában atyán egyén, aki elzárkózik az adakozás elől, mert hirizen bármily kevesunk van is, de nem annyira kicsiny az, hogy Krisztus nevében ne lelvítne ketté törni és juttatni a szenvedő testvéreknek. , r, ¿. Egy vidéki taritűn«. Közöljük készséggé! a kvelet, de hozzá kei! fűznünk, hogy a zalaegerszegi közkórház -ál-vétele és egyben kibővítése dolgában folynak a tárgyalások és nagyon valószínű, liogy rövid idü-n belül eldől, megyei kórház lesz-e Zalaegerszegen. Azt hisszük, a társadalmi akcióval meg ke''» várni a döntést. Délutáni- és a farsangban csak a vegyen '' Estélyi rivükül&k és övek nagy választékban! •V w --Knonokl kinevezések a szombathelyi egyházmegyében. A Taubcr Sándor dr. pápai prelátus, o.vaiókanonok elhunytával megüresedett olvasókanonoki staliumra a Szentszék Wainer József apostoli adminisztrátori heíy-uök, éneklő kanonokot, éneklő kanonokká R> gács Ferenc dr. prelátus, órkanonokot, (Vkanonokká Honti Béla kanonokot, pápőci perjellé és egyben zalaegerszegi fócspcrcssé Palkó János dr. kanonok, egyházmegyei főíamícl-ügyelót nevezte kL A megüresedett kánonaid javadalmat a Szentszék Kiss Lajos dr. pápai káplán, a''sósági esperesnek adományozta. — Áthelyezés — kinevezés. A pénzügyminiszter rendeletére a leter.yei kir. adóhivatal eddigi főnőkét, Futó Béa pénzügyi taná^ost a nagykanizsai kir. adóhivatalhoz helyezték út A letenyei adóhivatal főnökévé pedig Gáspár Ferenc adóhivatali főtisztet nevezték ki Gáspár Ferenc pár hónapos tetemei működése alatt Lctenye társadalmárak nagyrabecsülését és szere!eüft vívta ki magának, épp ezért az egész le lenyel járás örömmel vette tudomásul a mjnttZtejpek azt az intézkedé-aét, me lyet az aránylag még Fiatal, de széles látókörrel és megfeleő szaktudásai rendelkező Gáspár Ferencet a letenvei járás adóhivatalának élére állította. — Előadás a zalaszentgyörgyi Gazdakörében. Zalaszentgyörgy nemrégiben alakult Gaz-daköre az iskolánkívüli népműveléssel kapcsa- Ia''ban vasárnap rendezte első szakelőadását, t » melyen Kucsera István tanár ismertette szemléltetően és a gazdák részére érthető formában a termőtalaj szerkezetét és összetételét. — Az öregcserkészek hálja a tavalyihoz i^sonló nagy sikerrel folyt ie a Bárányban szombaton éjjel. Nagyszerű volt a hangulat, még a hajnali órákban is rengeteg pár táncolt. Az éjféli szünetben rögtőr.zótt hangverseny is volt, Kajos Gyula győri vendég énekeit szebbnél-szebb magyar nótákat. A bálon nagyon sok vidéki vett részt és túlnyomóan sok volt a szép Futai leány. Amint haltjuk, a bál anyagi sikere is igen nagy — Agyrázkódás játék közboi. halálos gyec-mekszerencsétlenség történt Hévizszcntandrá-son. Sulyok György 14 hónapos kisfiú a szobában játék közben hirtelen megfordult és elesett A kisfiú a fe/ét fájdította és fóytoa sírt. Reggel, amikor már újra megnyugodott, egyszerre csak kimeresztette a szemeit és holtan esett össze. A szerencsétlen kisfiú, amikor eleseit, agyrázkódást szenvedett, ennek következtében szívbéaiulás lépett fel és ez okozta a halálát. s +* »• TÖLTÖTOLLAT ne vegyen, amíg meg ceai nézi dús választékú raktáramat. Eredeti » P a rjc c r « tollak leszállított áron. Valódi arany tollak már 5 P-tól Kaka« Ágoston könyv, papír és irószerkerev kedése, kölcsön könyvtára, Zalaegerszeg Telefon 131, Á névmagyárositási mozsaiom Budapest, február 1Ü. Somody István hír-Upirő, a névmagvarositási mozgalom egyik elindítója és vezetője, tekintettel arra, hogy a névmagyarosítás körül különféle hátráltató jelerségek mutatkoznak, ismét elkezdte propagandakörűtját. Budapesten több egyesületben és testületben tartót: már és tart ezutár. előadásokat, később pedig a vidéki városokba is elmegy. Jelszó: kialakítani a nevében és szellemében magyarabb magyarságot! A névmagyarositási mozgalom egyébként mindenfelé új erőre kapott. Legutóbb Hajdú megye közgyűlése mondotta ki, hogy a mozgalom erőteljes fejlesztése érdekében a maga részéről mindent elkövet és hasonló eljárásra buzdítja a többi törvényhatóságokat is. ''hnfli JlUIHUr-n! LEEGETT KORDA SÁNDOR ANGLIAI F1LMGYARA. r. London, február 10. Vasárnap éjjel borza> mas tűzvész pusztított Korda Sándor angliai filmgyárában, amely a hartfonl: grófságban fekszik... \ -> 1 Eddig még ismeretlen okból tűz ütött ki az egyik műteremben és a lá*igok ijesztő gyor-sasággal terjedtek. A hatvlmas tűzvész a déli órákig tartott. Negyven öltöző terem és 25 ragy üzleti terem teljesen elpusztult. Több film felvétek abba ké''őttt hagyni és így mintegy félesztendóre közel ezer ember maradi kereset nélkül. Félévig tart ugyanis, amíg felépítik a leégett termeket A kár közel 15 millió fontot tesz Id. — Ha ul a feje és nzédül, ha teltséget, bélizgalmat, gyomorégést, mellszorulást, vagy szívdobogást érez, igyék minél elóbb valódi «Ferenc József keserüvizet. Alkalmi aiándéknak környék diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegersregen KAKAS ÁGOSTONNÁL N évi egyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben Tapolca, február 10. G.''rő Aoolf papír- es i''atszerkereskedő szombaton a lakásán Borotvával átvágta a torkát és mire két óra múlva megtalálták, elvérzett. - Geró Adolf egyik legérdemesebb kereskedője volt Tapolcának. Még a háborű előtt nyí- vcl, üzletén kívül nem érdekelte semmi más, csak a sport. A TIAC-nak nagyon lelkes támogatója volt. Öngyilkossága okát idegösszeroppanásban látják. Az egyedül maradt asszony iránt igen nagy a részvét. A temetés ma. hétfőn volt. to:t üzletet. Példás, szép életet é t a feleségé- ^ A. g> ^^^ gfc gh m m gfc gfc jfc ^^ ga áfc ^ ^ . Jtí J^- J—- ^ jm^ m _ m á>i — Ha táj a »ej© és szédül, ha tdtséget, bélizgalmat, gyomorégést, vértódulást, szorongást vagy szívdobogást érez, így ék minél ¿óbb valódi «Ferenc József» keserűvizet, mert ez a gyomor és belek foüködését dómozdítja, az epekiválasztást fokozza, az anyagcserét megélénkíti és a vérkeringést felfrissíti. Qyomor-és bélbajok szakorvosai igazolják, hogy a Ferenc József víz remek természetalkotta hashajtó, mely méltán megérdemli a legmelegebb ajánlást. — Bosszúból leütötték a késztbelyi közbirtokossági erdőőrt Vakmerő támadás érte Berta Ferencet, a keszthelyi közbirtokosság erdóórét. Bcra egyik este Gsersasegcn keresztül az erdőből hazafelé tartott, amikor az út-menti élőeövény mögül kiugro.t egy sötét alak és hosszú doronggal hatalmas ütést mért az erdóóc fejéne. Az orvul leütött erdőór eszméletlenül esett össze. Később Kovács József gazdálkodó talált rá és bevitte az egyik házba, ahol kimosták a sebét. Az orvtámadást Pintér Lajos cserszegtomaji lakos követte el bosz-szúbóL Pintér ugyanis egyik vádlott volt az ismeretes keszthelyi kommunista perben s kommün istagy amis üzelmei mia\t le is csukták 3 hónapra; csak nemrég szabadult ki a fogház ból. Pintér Lajos abban a meggyőződésben él, hogy Berta Ferenc erdóőr jelentette lel, ezért akaií vele végezni. — A vihar rád öntötte az IstáHtt a aerté- feekre. Keszthelyi jelentés szerint a minap éjszaka a nagy szélvihar Nemestóthy Szabó György battyánmajori gazdaságában összedöntött egy 60 m hosszú, téglából épített istállót, amelyben kétszáz sertés volt elhelyezve. A lezuhanó gerendák és falíörmckékek több áfia-tot agyonnyomtak, egyébként pedig majdnem fcninden sertést megsebesítettek. — Halálra forrázta magát egy kfegyereK. Kehidáról a minap egy összeégett kisgyereket szállítottak bc a keszthelyi kórházba. A 18 hónapos kisgyerek, Varga Ferenc, egy gazdasági cseléd fia, a forró teát magára rántotta s egyes testrészei valósággal megfőttek. A kisgyereket nem lehetett megmenteni az ¿letnek, két nappal eadófc ragy kínok közt meghalt. '' — Tapolcán hat háznál törtek be egy éjfei A héten a tapolcai csendórörsön egyik gazda a másik kezébe adta a kilincset. Valamennyi* nek az volt a panasza, hogy ismeretlen tettes betört az istállójukba és lenyírta a ló farkát Több helyről azonban ruhaneműt, csizmát is vitt el a furcsa betörő. A csendőrség nyomoz. i — Megkerült az eltűnt zenészfiú. Megírtuk pár nappal ezelőtt, hogy Farkas Béla zalaegerszegi zenészfiú minden bejelentés nélkül »eltűnt szüleinek lakásáról.. A zalaegerszegi rendőrség rövid nyomázás után megállapította, hogy Farkas Béla rokonlátogatóba ment Zalabaksára és jelenleg is rokonainál tartózkodik. — Megint elfogtak Egerszegen egy körözött péksegédet. A zalaegerszegi rendőrség Éberségére jellemző, hogy nem fordulhat meg idegen ember a városban, aki elkerülhetné a hatóságok figyelmét. Ez a magyarázata annak, bog)- majdnem minden héten »lebukik« valaki Zalaegerszegen. Klein Sándor mohácsi péksegéd például alig érkezett meg vasárnap a városba, délután már a rendőrség foglya volt. Kiderült ugyanis, hogy JCeint már közel egy éve körözi a budapesti kir. ügyészség valami csalás miatt. Kleint holnap átszámítják az egerszegi ügyészségre, amely kellő ldsoret mellett indítja majd útnak Budapest felé. — öregedő egyéneknél, ha az erek Igazándival segíthetnek » évekkel tovább élhetnek. — Időjárás: Erős északi szél, további lehűlés, változó felhőzet, sok helyen újabb rá-pocszerű havazás, a keleti megyékben é* a begyeken hófúvások. Távolabbi kilátások: a fagyhullám valószínűleg ke^-í^i vagy szerd&i éri d tetőfokát. ZALAI HÍRLAP NAGY HÓVIHAR DÜHÖNG JUGOSZLÁV! ABAN. Belgrád, február 10. Borzalmas hóvihar dühöng Jugoszláviában. A viharnak eddig 11 haiájos áldozata van. Muraközben rászakadt egy ház a benne levő lakókra, akik közül négyen a romok alatt ieléélc fuúüukat Boszniában "hat ember útközben megfagyott a nagy hidegben A FAGY MELLETT VÍZHIÁNY IS FENYEGETI AMEROCAT. NewyoiV, febniár 10. Csikágó környéken 45 Celsiust mutat a hőmérő a fagypont azitt Az utolsó 30 évben nem volt még üyen hideg Amerikában. Tegnap 20 ember megfagyott. A nagy hófúvásban 12 vonat elakadt. A varosokban egyre jobban érezhető a szén- és az élelmiszerhiány. A lakosságot vízhiány is fenyegeti, mert a vízvczctékcsövek egy ám azután repednek meg, úgy hogy sok városban már be is szüntették a viz-szolgáXatást. 1936. február ELTÖRPÜL mindenfajta víUrÜís az Alad din PBtroleDingáz-láfflpi fényével szemben Kapható: HEINRICH W.ésL. Cégnél Zalaegerszeg. - Telefon 161, Levelek gazdátársamhoz Irta: Pőrneal József X. Kedves Gazxlatársam! A legutolsó, csü:ag-fürtőt ismertető levelemre hamar* válaszoltál A tél után itt lesz a tavasz és te már most a télen szeretnél alaposan megeanerkedni a csillagfürt zöldtrágyázással, hogy a nyáron már felhasználhasd nmek az áldott növénynek istenadta tehetségét. Csillagfürttel már régen kisérieteztek Göcsejben. Mi lehet az oka annak, hogy a zöldtrágyázás a kísérletek határain alig terjedt túl? A zöldtrágyázás helytelen alkalmazási módja. Az alföldi homoki gazdák jórésze főnövénynek veti a csillagfürtöt. Abban a termelési évben földjéről! nem _ vesz le termést, hanem a hosz-szabb tenyészidó miatf biztosan kifejlődött csillagfürt tömeget alászántja. A zöldtrágyázás évében a homoki gazda trágyát termel a földjén. Ezt utánozták nálunk is! Mint főnövény, a csillagfürt minden esetben többet terem, mint a másodterménynek vetett utónövény. Csak egy a nagy különbség a száraz klíma alatt gazdálkodó homoki ga.-xia és'' a mégis csak kedvezőbb csapadékelosztásű agyagot túró göcseji gazda között: ott a csillagfürt csak fő-növényként sikerül, ilt legtöbbször másod terményként is kielégítő terméstömeget ad. Ott az Alföldön bővebben van föld egy-egy gazda kezén, Kt mkiden talpalattnyí főidet be keB vetnünk, hogy vidékünk sűrű lakosságának kenyeret és munkát adhassunk. Ez az oka annak, hogy itt még nem terjedt el szélesebb körben a zöldtrágyázás. Mihelyt a nyáron veietr csillagfürt fejlődése biztosítotíabbnak látszik és azért, hogy zöld-trágyázliasMnik, nem kel! termelési évet feláldoznunk, a zöldtrágyázás elleni fóérv alapja megszűnik, az általánossá fog válni. Amint ittléted alkalmával láttad, én a csillagfürtöt zöldtrágyának másod és köztesterményként vetem. A zöldtrágyázás e módjának feltétele, hogy bőven legyen csil agfürt magom. Ne kelljen azzal takarékoskodni és ha a zöldtrágyázás három év aJatt egyben nem hoz kielégítő eredményi, az elveszett mag miatt ne érjen érezhető veszteség. A magot minden zöldtrágyázó gazda termelje meg maga. Termelése egyszerű, annyira egyszerű, hogy arról nem is kell írnom. Ha te a tíz hold földedből évenként három holdat akarez zöldtrágyával ellátni, erre 3—4 mázsa vetőmag kdl, amit fél holdon könnyen megtermelhetsz. A másodterménynek vetett csillagfürt három esetben egyszer nem sikerül, tehát ha évi 3 holdat vetsz be, akkor évi átlagban két hold zöldtrágyázást számolhatsz. Mi a kiadásod? Minden harmadik évben fél hold termésének a feláldozása. De ez se százszázi^kos feláMo-zás, mert a magcsiilagfürt által gyűjtött nitrogén jórésze a gyökereken a talajban marad, talajod tápanyagokban nagymértékben javul és a búzának kitűnő előveteményt szereztél. Látod, nem teljes termés feláldozás még ez se. Inkább fontold meg. hogy e feláldozás ellen- értékéül mit kapsz. Évente két hold bezöld-trágyázását! Tudod, mit jelent ez a te sovány göcseji agyagod számára? Annyi nitrogén^ mintha két holdat ellátnál bőven istáJÓtrágyá. val, annyi humuszt, mintha két holdra 15—15 szekér trágyát kihordtál volna és talajodnak oly nagymérvű lazítását, amit semmiféle talaj-műveléssel se tudtál voJna megközelíteni. Ugy-e, nem csodálkozol most már, hogy az én mezőm miért zöld, akkor, amikor már minden betakarni? Csillagfürt zöldtrágyát minden növény alá adhatsz. Ez is egy nagy előnye, mert nem azt kell nézni.^hogy mit akarok a felszabaduló talajba vetni, hanem azt, hogy melyik földem lesz előbb üres és amíg mást vetnék bele, ki tudna-e a belevetencdó csillagfürt any-nyira fejlődni, hogy az legalább egyszer kivirágoznék. Legkorábban el lenne vethető a csillagfürt őszi takarmányok után. A szöszös, bükköny, a pannonbükköny, a bíborhere, ha takarmánynak vetjük és kaszáljuk, már májusban elhagyják a földet, de ezek után még a kukorica, krumpli is beérik, a csillagfürt ter-mészetesen normális időjárás mellett hatalmasra kifejlődnék. A zabos bükköny, nyúlsz apuka, magbíborhere júniusban elhagyják a földet, elsősorban o;ek után kell eheíni a csillagfürtöt. Szeptember-októberre annyira kifejlődik, hogy alászántva az ilyen csiilag-fürtös föld tele lesz nitrogésm J és ha holdanként az utána vetendő búza alá 1—2 mázsa S7. .''iperfoszfálot szórunk, a legbiztosabb, a legjobb minőséget adó búzatermés á!ap}4t vetjük meg. Nagy a szárazság júniusban. Fenti növények tarlóját még feltörni se tudod, hogyan lehetne abba csillagfürtöt vetni! Ne is vess bele, kidobott pénz lesz a mag ára. A földet csak törd fel, ha száraz is, hadd égjen la a forró nap-sütésben, a meleg nap szétporlasztja a talaj-részeket, a nyers tápanyagokat felvehctóvé teszi és az ilyen, szárazságban feltört föld kevesebb csapadék hatására is szétmállik, minden '' későbbi munkája könnyebb lesz. A feltárt növényi tápanyagok következteben, ha nem ig tudtuk a zöldtrágyázással nitrogénnel telíteni, de lényegesen jobb búzatermésünk 1 e<z, mintha a talajművelést az időjárásra bíztuk voha. Mit csináljak a csillagfürt magommal? Június után jön július, de még augusztus e.eje is hátra van. Az cső csak megjön! Nem adhatsz már zöldtrágyát ősziek alá, de búza, rozs után nem is szoktál őszit vetni. Ezeknek a tarlójába augusztus közepéig vethetsz csillagfürtöt. Október végére, amikor már mindenedet betakarítottad, méteresre megnő és alászántható. Semmi más trágya irtán oly* jó árpát, zabot nem aratsz, mint zőldtrájö* után! És ha nyár végén se jön meg az eső? Nagyon ritka eset. Ha nincs megfelelő csapadék nyár «»lején, ami elég lenne ahhoz, hogy a csillagfürt mag kikeljen és fejlődésnek induljon, akkor rendszerint megjön augusztusi*« Leveleidben ugyancsak panaszkodtál a nnilt 1935-ös nyári szárazságra, őszre megjött az cső, nem "kdl bizonyítanom, mert láttad, az augusztus elején elvetett és az ksmét beköszöntött szárazság miatt épen csak kikelő csillagfürt szeptember elejéig sínylődött és a be ál ott esőre oly fejlődésnek induH, hogy szüretkor derékig ért. Említetted akkor, hogy az uraságtok nem vetett egy szem magot zöldfcá- m '' 19j6 február 11. zalai hírlap • m ának, egész magkészlctét ehette a következő évíc. Augusztus végén már én 1s bániam, hogy elvetettem, nem ment scmm''re se, de megindult a fejlődésben; uraságtok se tett risízvl, nem merte magtósaietének elszórását mcpkockáríaitaiL Semmit sem vesztett így, m^rt a magja megmaradt neloL. A tavasszal nem locH neki termelni, e*veS a kétéves magolj. Nincs nagy veszteség a csiralaépességben. '' Látod, gazdatársam, ha úgy gondolkodsz szárazságban, mint az uraságod, még akkora Lpckázatod se lesz, mánt az én kissé bizonytalanak induló múlt évi zö''dtrágyatermelésem. Magad megállapíthatod ezek után, hogy nem frtam neked azzal valótlant, hogy három év-Ijen kétszer sikerül a másod terménynek vetett csillagfürt. Három vetfcsbK kettő sikerüli Ezt az állítást pedig már meg se lehet cáfolni. Szárazságban metyik a legbiztosabb csil''ag-fürt vetési mód? Ha aratáskor "a tarló olyan, hogy a tárcsásborona, ennek hiányában a kulti-vitorszerű lóloapa annyira felmunkálja, hogy boronálással tarlóval összekevert laza tatijréte-get kapsz, akkor az aratást követő nap reggelén szórj a tarlóra kézzel magyar holdanként egy mázsa csillagfürt magot, utána járd meg tárcsával, kuiüvátorral, lókapáva!; ha egyszeri munkára nem tetszik, ismételd meg, de mtég aznap boronáld is el, akkor a magnak olyan, lent laza, lc;ebb tömötíebb vetöágyat adtál, amiben ha kevés nedvesség is van, kicsírázik, ha semmi sincs benne, harmatos eső is leszivárog a laza talajon a magig és megindítja a csirázást. Szárazságban a csillagfürt mély vetése 1 egyetlen biztos módja a ldke''ének- Kevés eső esetén a sekély vetésű előbb kcI, de lassabban fejlődik. Mire a mély vetésű kibújik, ez kétszer ojyaei magas szárú, de a mély vetésű háromszor olyan mély gyökerű. Kevés cs-padékú nyáron a mély vetésűt, ha egyszer kikelt, nem keli félteni, mert erős alapon áll, a sekély vetésűt eSenben az első szárazság elsodorja. A sekély vetésű előbb kel, mire a mély vetésű kibújik, már lehet félarasz a szára, de nézd meg egy hónap múlva, a félarasznyi különbségből egy arasz lett, de megfordítva, a mély vetésű javára. Egyre vigyázz! Ha mély vetésű csillagfürtödet kelés előtt erős talajtömó zápor éri, mihelyt rámehetsz a földedre, azonnal nyisd meg borónával az összetömött talajt, hogy a csírázáshoz levegőt vezethess! Az összetömött talajra bátran rámehetsz boromával, mert a csírázó mag úgy se tud kibújni addig, míg a csira útját meg nem nyitod. De elég a csillagfürt másodtermeléséból ennyi. Legközelebb a csillagfürt köztesterme-léseról írok neked és falubei gazdatársaidnak. A környék legmodernebbül berendezett igüzeme és garage Bosch service Ahhumuláfor service FHG golyós és görgőscsmpágyaih. Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENŐ gépipari vállalata Zalaegerszeg. Telefon 43 SPORT Ax edzés keztfe''-én áü6 ZTE atóp eredményt ért d Najíykanhsín az NTE eHctt- •V ZTE—NTE 1:1 (0:0). Nagykanizsa. Barátságos. — Mindenki kíváncsian várta a ZTE első tavaszi nyiVáno* bemutatkozását Sportkörökben nem beszéltek másról, mint az új összeáJítású együttesről és a kanizsai szereplési óL Lehet-e reményke-dón a jövőbe tekinteni? Feleletet ad mindezekre a szép eredmény. Az NTE ellen ugyani* Kanizsán döntetlent elérni nem könnyű. Erő« játékra van szükség, hogy a kitűnő kanizsaiaktól veretlenül'' meg lehessen szabadulni Elmondhatjuk, hogy a ZTE nagy munkát végzett. Ha számításba vesszük a tréninghiányt és a kanizsaiak nagyobb felkészültségét, kondíció fölényét, megállapíthatjuk, hogy a ZTE kitett magáért. Igaz, hogy a csapaton még sok köszörülni va''ó van, de reméljük, hogy a komoly munka a kezdésre eaeket a''hiányokat eltünteti. A döntetlen félidő után a vezető gól* a ZTE éri el 1 l-esből, a kanizsaiak csak nehezen egyenlítenek, mert a ZTE közvet''en védelme olyan jó, hogy a szépen kombünáló NTE csa''árok szinte tehetetlenek. A mérkőzés reális eredménnyel végződik az eléggé mély és sáros tarjon, ami a ZTE belsők munkájának valósággal kerékkötője volt. A ZTE csapatáról csak atinyit mondhatunk, amennyit velünk Kosz''a, a csapit edzője közölt és amit mi is fontosnak tartunk a jövőt illetőleg: Komoly és szí vb SÍ jövő játékot várok a fiúktól; olyant, amilyent néhány játékostársammal együtt folytatunk. Ha a Eúk tanácsaimat, irha-igazításaimat megszívlelik, úgy bzliatunk, hogy a reánk váró nehéz küzdelmekből szép eredménnyel kerülünk ki A közönségtől is szeretetet kérek a játékosok részére. Nagyon rosszallóm, hogy néhányan megfeledkezve a sport követelményeiről, a játékosokat szidalmazzák. Ennek meg kell szűnnie, Legyen a pályán a játékos, a bíró és a veml^gcsapat egyaránt megbecsülve! X ZTE egyébként február 16-án a nagy^ kanizsai Zrinyi csapatát látja vendégül. Azt a nagytudású együttest, amely a mull vasárnap áz NTE-t 5:0 arányban győzte le Egyéb eredmények. Újpest—Kispest 4:2. Hungária -Szeged 5:0. Ferencváros—Budai »11« 3:1. Phöbus—Bocskay 2:1. Attila—Budafok 3:3. Soroksár -Törekvés 1:1.Csehország — Fraandaország 3:0. A téli oümpiászon Svájc csapata Olaszországot 1:0 arányban győzte le a jégkorongmérkőzés során. SZÍNHÁZ Az Esernyői király hatalmas szerepeivel nem tud szerdára elkészülni a színtársulat és így műsorváltozás lesz. Mint már a minap is bejelentettük, Emmet Lavery megkapó jezsuita drámáját, Az Ur katonáit tűzte ki szerdára közkívánatra a direkció. Minden jel arra mutat, hogy a kitűnő drámát szerdán is telt liáz nézi, tapsolja, köny-nyezi végig. Csütörtökön egy ismert, kedves operettet, a Szép asszony kocsisát újítja fel az operettegyüttes. J Jávor Pál pénteken ismét lejön vendégszereplésre hozzánk. A kitűnő művész most értesítette Darvas direktort, hogy a Három Sárkány helyett inkább az Olympiában lép fel. H- Szűcs Vilma és Horváth Gyula jutalomjátékának szánta az igazgatóság Dávid Magyar József hírlapíró Dr. vagány kis asszony című vígjátékát, amelyet most szombaton mutat be a prózai együttes. H. Szűcs Vilma, a komika egy jassz-lányt alakit és most kivételesen nem a humoros, hanem a komoly oldaláról mutatkozik be. Most nem a nevető'' izmoknak, hanem a szíveknek Játszik. Hossz»» megbeszélések után Oarvas direktor és a szerző úgy döntöttek, hop- rnégsetn zenével kerül az egerszegi kfaömég elé a Dr ragány-kisasszony. A rendelkezésre álló idő ugyan» oly rövid, hogy technikai lehetetlenség e* abtt beilleszteni a zeneszámokat is a vígjátékba Igy azután a színészek telje* erőtel készülhetnek á szerepeikre, hogy itt Is, mint annakidején Nagykanizsán, sikerre vigyék a darabot. Nagyon nehéz volt a szereposztás, racrt hárommal több a szerep, mint a férfi szrrepiőéL A nehézségeket végül is kettős szerepotrtáaiau sikerült átnidani. A darab minden szerepe a legjobb kezekben van és Igy a legjobb Kilátásokkal várjuk a premier napját HETI MOSOR t \ Kedden ,11-én, Leviczkv Andor és Káidor Jenó jutalom játéka: Syhill. Leviczky Andor és Káldor Jenő ezúton, a maguk nevében is szeretettel megiifvjáft a azta-házjáró közönséget keddi jutalom>átfiukra. Színházi elővétel» pénztár a Bár*»y kávéházban. Színpárto''.ó egyesületi bérlctaieN-énj**** naponta délelőtt fé!12-ig, egyéb bérletszehré-nyeket fé! l-ig váltanak be Az előadások hétköznapokon pontosan negyed Q-kor kezdődnek. A színész Vedvencvervanyen az alábbi &zd-vénnyel is lehet szavazni. Kedvenc színészem: Kedvenc színésznőm: "Jw 4 WV-*» «W W^r A BUDAPESTI £RT£KTOZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARPOLYAMAI. ValcUt D irtsák Anco! Ion: fklK« Ir. C«ch koron* Dán korona Dinár Dollár 1*66 169\ 56W57 50 J4 15-4 35 74-35-75 15 7 8CV7-9ÎS m 00-339 00 Francia frank 22*30- 22*50 Hollandi ?29\*^23130 Langy«1 doty 63 70—64 30 Leu 3^*>-3*15 -eva 410-4 15 Líra 29«) -30-25 v\árkí 136- Sorvég korona 83 70-841)0 Osztrák schilling 8 -8070 Svájd frank 111» 70-11.65 Svéd borona «580-8670 Amsterdam Belgrád Berlin Bukaret Br0*.«rd Kopenhága Onló London Milano Newyork Pária Prága S/6fia Stockaolm Varsó Wien Zürich 22950-23130 7«7-80 mtr^-13580 >41-310 79 20-79*0 76*15-85.47 8V50-7W0 I705-I7"5a 29^8-3020 145-20-347 10 22*32-2260 14*07-17-o7 4-t 1-4 47 89M0-8>83 64it>^yaa iioaj-ut« BUDAPESTI TERMENYJELENTES* Bura (Usravidéki ) 77 kg 1815-18 20 (e«v«b) 17 65-17.80 (tbxv.) 78 kg. 1810-18-35, (egyéb) 17S0-I805, Í9kg. (t»j>.) 1835-18^. (egyéb) jfr05-18*20 (tiu*j 8ükK. 1865-1890. (cgveb) I83C-1840, ron (pe 1600-16 »0, »rpa u) 1740—1600, sörirpa 1800-1900, «ab 17^5 -17 65, tepsii 15 45 1555, ouiakor^ 1250 1263 irinyzir gyengébb, forgalom: caekély. LWIIIII»!! é. Iltoiê t<M«l tH*t«rt* rtlt* J*>aI A «««Ilit« i UOSTOt ÚÍZA SmiMKÍ I OiMO MA3VAH JÓZtrr r.»rtk«M KOZIHI/JCr Usnó .6—»,1 MASCU Jdiur KÛHNE mezőgazdasági géplcrakat. Mügas njomásu cs szőllőpermclezők A Chínoin összes védőszerei. Vasáruk, építkezési anyagok, méhészeti eszközök. Szerszámok, háztartási cikkek, festékek. A legjobb minőségű kerékpárok. iftiuU mkemkiii. Unpmn. Ttljíii 54. stii k » * RÁDIÓ Kedd, február II. Budapest L 10.20: A nó» élet reformjának első harcosa. 10.45: Divatos kótótt holmilc. 12.05: Triumph énekegyüttes. 1: Hangié merek. 4.10: Asszonyok tanácsadója.. 5: Dalmady GyózókcmLé-kezete születésének 100-ik évfordulóján. A Vármegyei Tisztviselők Irodalmi és Művészeti Gyöngyösi István Társasága emlékülésének közvetítése. 6: Európa nagyhatalmi és gyarmati ellentétei. Csiszár Bc-la előadása. 6.30: Faragó Qyörgy zongorázik. 7.10: Chicago. Riedl Béla előadása. 7.40: Zenés részletek Gtigli »Enyém vagya c. filmjéből 8.10: A Magyar Színház előadásának közvetítése. Az Ur katonái. Színmű 3 ftív. 10.40: Uj Magyar Vonósnégyes. 11.40: A Mán-diis jazzeuekar műsora. Budapest II. 6.30: Mezőgazdasági félóra. 7.30: Francia nyelvoktatás. 8.10: Allásta''an zenészek szimfónikus zenekara. 10.05: Lakatos Flóris és cigányzenekara muzsikál. Taharéhesság és Kényelem egy öbus gáztűzhely. Díjtalan bemutatás 3randi József cégnél ZALAEGERSZEGEN (Megyeházzal «ember.) APRÓHIRDETÉSEK MODERN HÁROMSZOBÁS ES EOY OAR-ZO fi-LA KAS (külön fürdőszobává!) aixxma\ kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. BORT, BORSEPRÖT és minden egyéb szeszfózési anyagot a legmagasabb áron vásárol, vagy pálinkára becserél Gáti Lajos központi szeszfőzdéje,,gróf Apponyi-utca 13. sz. Ugyanott pálinkaeladás literenként is. (irta i „ZALAI mnn pál li mm a légnél Zalaegerszegen Telefon: 170. 1936 február 1 Nagy megtakarítást ér el, ha ezen köonyfc £h?tó,maga» kalóriája lütö^Srt nálunk rasarolja. JQOhg. la hazai sxen 3-50 SZEKÉR IMRÉNÉU Telefon: 89. Tctsék próbafűt é 11 alkalmazz! A legkisebb tételt házhoz sxillitnak. Pontos kisrolfáli*. Vu nl # I ggeij! HAVAS kézimunka-és szönyegfonalai. Babiruha különlegességei legmesb i i h a tóbba k "¿KI? óv mm __ Vass Lajos » » > t Zalaegerszeg, (» megye hiz/al szember) OLCSÓ ts MEütílZHATÖ TIK Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb órajaíitö műhely Varga Lajos (Tiki) órás- és ékszsrész Rákóczi ut 5. sz. írógép és sxámlálógép szaküzlet ERIKA u| táska gép P 175 Remington Írógépek bizományi lerakata, javítások, benzinfilrdók, Jc karban tartás. - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, I óg*p műszerész, Za »egerste« (Mindi patika mellett) Nyomatott Kai» Afoston könyvnyomdájába, ''Zalaegerszeg, 1. Taleíoo ttl* mi- J lfjví 1936. 3i szém Ari Február 12. Szerda. Szerkesztőségi telefon: 80 m jB''öíflil mi P OLITIK Al NAPILAP ,V yvmdai telefon: I3í. ■■■■ Szerkesztős/g és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, rogy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. iww»ia Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Felelás szerkesztK K+ * -Postatakarékpénztárt esete számla: 23D66 sz. SYLVESTER PETER Epfivtés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 '' ^ngő. — Hirdetések megegyezés szerint. mm Nagy vita a kisgyülésben a zalaegerszegi közkórház megyei kezelésbe vétele körül Zalaegerszeg, február 11. Zala vármegye kis mílése kedden délelőtt fél 10 órakor tartotta rendes ülését Bódy Zoltán alispán ekiölcVte flztt. Előzőleg egy szükebbkörű bizottság letárgyalta a vármegyei árvaszék illetékességi körété tartozó kiskorúak, á«vák és gondnokság alatt állók vagyonának tűzkár fclSeni biztosításit. Az ánaszék ug/anis klknc biztosító Nézettől árajánlatot kért a biztosításokra- A beérkezett ajánlatokból úgy látta a bizottság, hogy nagyobb mértékben egyik sem mutat eltérést a másiktól. Azonban mindenesetre legmegíontolandóbb az Első Magyar Biztosító Intézet ajánlata, amelynél már eddig" is több ilyen biztosítás történt. A bizottság úgy döntött, hogy kiadja áz ügyet az árvaszéknek, amely majd a saját hatáskörében dönt, hogy ©dyik biztosítóval köt megállapodást. Napirend előtt Pehm József apátplébános szólalt fel. - Sajnálattal vettem tudomást dr. Petrilla könyvéből arról — nxwüiotta —, hogy Zala vármegye is elindult az egyke veszedelmes útján. > * r A hazáért aggódó embernek meg kell tehát keresnie azokat az okokat, amelyek elősegítik az egyke-rendszert. A magam részéről ezekből csak egyet említek meg, de ez is épp elegendő. itt van például az 1908 évi XX^"" tc. ama rendelkezése, mely szerint a hivatalos bábái állásokat be kell tölteni. Ez a törvény Kt, Zalában nem érvényesül. A ©egyeben közel 50 hivatalos bábái ál ás tenne tudtommal és ebből mindössze csak 25 van betöltve. Feltétlenül be kcűenc tehát tölteni a hivatalos bábák állásait Ennek az a fő előnye, hogy az illető bába fix fizetést kap és így trnes rászorulva, hogy bűnös úton keresse mag a kenyerét Zalaegerszegen is 3—4 hivatalos bábának kel-fene lennie, de csak 2 van. Ezzel szemben egész csomó magánbába működik, akik kilincselnek és A a megélhetésük érdekében rá vannak szorulva a bűnös manipulációkra* A városok azt mondják, hogy nincs elég pénz a törvényben előírt hivatalos bábák díjazására. Szerintem itt nincs helye a takarékosságnak, ©ert ez később nagyon megbosszulja magát Javasolom tehát, hogy Nagykanizsa és Zalaegerszeg városok töltsék be sürgősen a hivatalos bába! áKáso-kat hogy ezzel b apasszuk a magánbábA számát. Az apátplébános szavaira válaszolva Thassy Uábor dr. vm. tiszti főorvos kifejtette, hogy a vármegye 1910-ben szabályrendeletet alko-to''.t, amely kimondja, hogy a törvényben előírt népesség számához képest melyik köcégben hány hiva''a''os bábi a''kalmaztassék. Zalaegerszegen 3, Nagykanizsán pedig 5 ilyen állás lenne szervezendő. tlisraeTi, hdytáíó az a megalapítás, hogy az egyke terjedése a «ok masjánbáhával van összefüggésben. Megemlítette, hogy az ősszel ebben a tárgyban voft már értekezlet a belüjnrmÉniaztériuntb-m, abol ó azt javasolta, hogy ¿pitsék ki az egészségvédelmi intézményeket a falvakban. Allitsana^ fel Stefánia fiókokat srtb. Legfontosabbnak tartja azonban, hogy az egyes helyeken elsőrendű minősítésű bábákat alkalmazzanak megfeleld fizetéssel. Sanos, Zalában 93 másodrendű éa 4 cédulás bába működik. Ot községben nem szervezték még meg a hatósági bábái állást, viszont 9 községben átmenetileg üres az állit. Kanizsa méltatlankodik az átvétel terve miatt A február 13-iki közgyűlés tárgysorozatának előkészítése következett ezután. Az első érdekesebb porit Szeged város átirati volt ax egészségtannak a középiskolákban orvosok által való tanítása úgy ében. Jelenleg ugyanis orvosok helyett tanárok tanítják az egészségtant. A kisgyűlés pártolja Szeged ál ás fogyását ebben a kérdésben. Nagyobb vitát idézett eló az egers/egi közkórház ügye, melynek megyei kezelésbe vaó átadásáról, mint ismeretes, már régóta húzódnak a tárgyalások. A kérdés rendezése már nagy in sürgős, mert niics elegendő férőhely a kórházban, feltétlenül szükséges az is, hogy tóbb osztállyal, így tüdőbeteg-, szülő- stb.-ve! kibővítsék. Nagy szükség van egy fertőosztáb felállítására is. A megye részéről kiküldött bizottság úgy találja, hogy Zalaegerszeg városa igen slilyoü feltételekhez köti a kórház átadasát, épp ezért azt javasolja, hogj c vármegye ne fogadja d ezeket a fettételeket, hanem szóiitsa fel a várost, hogy legkésőbb ez év szeptemberéig terjesszen újabb javaslatot, lényegesen enyhébb fellétc ekkel a vármegye elé. Dr. Balázs Zsigmond (Nagykanizsa) rámutatott arra, hogy az egerszegi közkórház átvétele óriási anyagi terheket róna a vármegye közönségének vállára. Szerinte ennél sokkal jobb és olcsóbb megoldás lerote, ha a megye a jól felszerelt nagykanizsai kórházat venné át Ez az átvétel alig járna valami anyagi megterheléssel. Félhivaia''os értesülése szerint Nagykanizsa hajlandó lenne átengedni a köz-kórházát a vármegyének. Ha azonban tz a megoldás nem konveniálna, úgy azt indítványozza, hogy vegyék le ezt a kérdést a napirendről * Dr. Thassy üábor: Az elmebetegek elhelyezése okoz legfőbb gondot. A zalaegerszegi volt szanatórium épületében lega''ábfc 300 ágyas elmcosztáíyt lehetne léteitfeni, ez pedig megyei érdek, mert a betegek 70—80 százalékát a megye községei adják. lenül szükséges, hogy a megye segítsen. Később bizonyosan mód lesz a töbl:i kórház segélyezésére is. Kéri, tartsák a kérdést napirenden, Samu Lajos (Nagykanizsa) nem tartja időszerűnek a tárgyalást akkor, amikor Nagyítani-zsán van modern kórház Csatlakozik Bálám dr. indítványához. Bódy Zoltán a''ispán tájékoztatta ezután a a kisgyűlcst a helyzetről. A zaacgvrszegi kórházba tartíiatatlan ál aputokat már sokszor szóvátették a megyénél. Az e meosztályon 3 betcK jut 2 ágyra. Ragálykórház sincs. Csak arró'' van szó, hogy ezeket a tarthatatlan állapotokat valahogyan megszüntessék. Segíteni kici, ezért ült össze a kiegészített közegészségügyi bizottság s ezért van az előterjesztett ja« vaslat. ; A tervet mindenki kifogásolhatja, csak épp a kanizsalak nem, mert Kanizsa 180.000 . pengőt kapott kórházfejleütésre a megyétől, a többi kórhádexmtartó város pedig eddig nem kapott semmit. A javaslatot ó sem tartja elfogadhatónak a jelenlegi formájában, de kéri, vigyék a közgyűlési elé, hogy a közgyűlés kükljön ki egy bizottságot a továbbiik letárgyalására. Megemlíti még, hogy miniszteri rendelet van arra, hogyha zalai beteget más törvényhatóság területén ápolnak, a megyének hozzá kell járulni amaz idegen kórház fenntartásához. Dr. Balázs Zsigmond: Köszöni Nagykanizsa a segítséget, de a kapott pénznek ötszörösét ruházta be a kórházba. Ezt is figyelembe keS venni. Az egyenlő elbánás éhét hangoztatja. Bódy Zoltán alcspán: A zalaegerszegi kórház lehetetlen helyzetén akarunk segíteni, itt most csak erről van szó! Dr. Thassy Gábor : — A vármegye másfél m Öl lót már megszavazott egy Zalaegerszegen Ülepítendő megyei kórházra, Nagykanizsát tehát nem éri sérelem! Dr. Fábián Zsigmond (Nagykanizsa) azt javasolja, csináljon a megye egv külön eme- és fertőző kórházat. Dr. Brand Sándor vm.. főjegyző kijelent^ hogy a leggazdaságosabb, legolcsóbb megoldást keresték. A szanatórkimépületek és a terület ideális hely lesz clmckórházriak. Kovács Sebestyén Miklós azt javasolja, hogy A fertőző osztállyal ugyanez a helyzet. Fcitét- | tegyenek eleget az alispán kívánságának és ja- ZALAI HÍRLAP 1936. február 12. ilWltfl Délutáni- és táncruhákat a farsangban csak a FeniBesi MiM vegyen1 Estélyi rldlkülök és övelr nagy választékban! Csupa politikából eltörte ellenfele lábát Bestián Nagyfctfüzsa, februir II. Srcpetnekcn, húsvét másodmpján, a szőlőhegyen Besuán Oyocgy és Pfeifícr Ferenc összeszóla koztak 4 politikán. Bestián Vukics-párti, Pfetffer pe* <% Ni^y István-párti volt Az fesseszó''A&Dzás vége az lett, hogy Bestián ÚX öregebb Picidért a pincéből kivitte a fitténél fogva egy t* alá» otT atwyirt összeverte. hogy eltörött ajábi Besüátrt most vonta fele.őtocgrc a bíróság e besüalitásért. Több tanút ktfvaltglttfc. J bizonyítási eljárás után bűnösnek mondták ki Bestiám és őthőnapi fogházra itétték. Véglegesen megalakult a zalaegerszegi váron pénzügyi bizotfcág Másolják a közgyűlésnek bizottság kiküldés«. X bizottságba kanizsai kór házszakértő tagokat fc vegyeoek be. Vhéz Tóth (Nagykanizsa): Lehet-e a zalaegerszegi kórházon annyi pénzzel segíteni, mkit amennyit Kanizsa kapótt? Adjanak neki annyit! Bódy alispán: Nem lttrü>* az egtfsz dolog «okkal többe! Dr. Thassy Qábor: Az elmekórházat és fertőzőt csak az anyakórházzal együtt lehet meg-óídani. n»ert ezeket egyedül nem lehet fenntartani. Sömogyi Gyula: Ne vegye át a megye az egerszegi kórházat, de meeffele''jó támogatásáról gondoskodjék, hogy fej&thessék. Nem V*f, összekeverni Kanizsával a dolgot. A zalaegerszegi álapotokon segíteni kell. Pehm József: Küldjük ki a Wzxrtteágot s várjuk meg javaslatukat. Támogatom az alispán űr javaslatát. Ne hozzunk elvi határozatot az átvétel felett, de üljön össze a bizottsága A sok hozzászólás után meghiusult a kanizsai furcsa szuronyroham. A kisgyűlés •2 alhpán javaslati! fogiidta c! ¿3 az ügy ■ kHz gyűlés elé kerül, bizottság kfcülrfésé céljából A következő javaslatokat teszi még a kts-ffrűlés a kózgvű ési»ek: 124.000 pengó transi-ferkő!csont vegyen Vei bekötőutak építésére; á tüötifőorvosok részére gyógykezelési segélyt ¿lApfoKm meg; a mmisZter áJUt felüMzsgált bekötő útépítéseket számolja el s az utakat vegye fel a megyei úthálózatba: járuljon lázzá, hogy a három balatoni megye közös 20—20 ezer pengőjéből az idén a baa.onföldvári vízvezetéket építerék meg. Fzenkivül több szemé-he* és közületi kérelmet terjesztenek pártolóan elő. A barlahidaí ág., ev. gyülekezet temtp''om- aítésére 300, a zalaegerszegi ref. imaház épí- ére 300, a tót szerda helyi rk. tempJomépí-«ésre 500, a tapolcai protestáns templomra 300 pengő segélyt javasolnak A keszthelyi és alsópálioki kerületekben a közigazgatási bíróság döntése folytán új törvényhatósági választás lesz. A vá''asztás napját március 23-ra tűrték kL Február t6-án Orósz József püspök ünne- Kakas Ágoston, fcováts Károly, dr. Farka« pélyesen átveszi a szombathelyi egyházmegye | vezetését. Erre a vármegye meghívás kapott. A tósgyűlés javaso''ja a közgyűlésnek, hogy a főispán és alispán vezetésével kükföttsé get jelöljön kl az ünnepségre. A zalaegerszegi Kat U-jffny egylet tanoncotthonra 100 pengőt, a barlahtdai iskola-kápoíns-akaó 500 pengőt kap. Hajdú megye átiratát a névmagyarósftáfok megkönnyítés és elősegítése iárgyáha.1 pártolja a kisgyűlés. A rendes tárgysorban jóváhagyták Nagykanizsa, Zalaegerszeg és sok község határozatát, valamint letárgyalták a személyes kérelmeket Zalaegerszeg» február 11. A varos kepvisc.o-testülcte hétfőn déaitán r.mdkívüli kÓzgyu.ést tartott Czoböf Mátyás poJgánne-ter elnökievével. A Hiszekegy elmondása után a polgármester bejelentette, hogy Varga Mihály és Horváth István napirend ekWfr fclszőla''isra kaptak en-gedélyt, de kéri, hogy beszédeiket a tárgy-sor után mondják el. Dr. vitéz Tamásy István polgármesíterffcfyci-te« fek>\msta azt a le^ekst, ametyet a polgármester Mikes Jár«* gróf püspökhöz intézett ^mondásadkor Köszönetet és hálát mondott neki ■ város egész lakossága nevében, ayai s^-feettÓl át halott Tftpáotori működéséért, a szentfcrencrendi atyák és a Nótne Dainc U-nítórend ide helyezéséért, a fejlett hitéletéi"! hrten áldását kérte és gvógyulást kívánt a püspöknek Közben megérkezett Mikes püspök levele «, melvbcn -jeónti, hogy lemondott tf szombathelyi püspöteégró! és hazafias üdvözletét küldi''Zalaegerszeg közönségének. Vitéz Tamásy ezt a levélét is ismertette, majd n polgármester méltatta Mikes püspök érdemeit s megkérdezte a képviselőtestületet, hrtézzen-é ú''Abb levelet a püspökhöz A képviselótestü''et kímoíidta, hogy úvvef a polgár mert er levefc htíen kifejezte az egész váftw érzelmeit, tudomásul veszi a történteket. A második pont a pénzügyi bizottság kiegészítése volt. A polgármester bejelentette, hogy több hízöitsági táj lemcxukftt s helyettük újra kell választani. F.gyben. mert több fogtaffcozá*! ág képviselője kimaradt a bizottságból, javasolja, hogy a bizottsági tagok számát 24-rÖl 28-ra emteljék feJ. így tehát a 13 lemondott tag nejébe 17-et kell választani. A képviseVvtestület fgv hatá-rózott Lemondtak a bizoitsági tagságról: dr. Árvay László, Bereczky Vilmos, Fridiik István, dr. Fiirst jettő, tfégyr Kálmán, dr. lancsó Benedek, IJszJŐ József, Rigfer MiháFv, dr. Szekeres Sándor, dr Széli György, dr. "felrnan Sándor, Tóth Gyula, Varga Mihály. Visszamaradtak: dr. Beneze Imre, Örósz Oyóző, Indm János, Kakas Ágoston, Kováts Károly, dr. Farka» Béla, dr. Rosenthal Jcnó, dr. Vizsy La^os, 1 dr. Wollák János, dr Zsidó SAndóf, Z^upjyS józsef. Titkos szavazással riwg^''álasartották a letnoÉH dottak helyébe és az úi négy helyre! dr. Árvaf László, Bédó Kárüly , Bereczky Vilmos, Fridrüc Ishán, dr. Fürst Jenő, Hegyi Kálmán, Horváth István, Jakabffv Antal, dr. Jancsö Benedek, László József. Pehm József, Rigler Mihály, dr. Szekeres Sándor, dr. Szél) Qyörffy, dr. Tel-man Sándor, Tóth Oyula, Varga Mihály kép-viselőtéstületi tagokat. Az eredmény kihirdetése után a polgármester a pénz- és jogügyi bizottságot mcgal^ kuhnak mondotta ki. Ezután sor került a felszóla''ásöknt. Varpi Mihály á Berzsenyi-uIcái háztula^kwrosók pau nászát terjesztette elő. Az útburkoláskor tobH háztulajdonos bekapcsol a Berzsenyi-utcai csa-tornáhalózatba. Ezek közű) többén fébzó.ítást kaplak, högy folyóméterenként 4 péoigőt fizessenek. Jogosult-e ez? és ha igen, ménw keljék ragv hosszabb fizetési terminust adjá-nak. Wassermann Frigyes mCézaki ttnűcéfcs ttié^ mig>arázta, Hog>- jJ a kivetés évek óta tst» A Bcrzser^i-irtca! csatornát ugy-an á irtég^ építtette, de a város tartja fenn. A befizet összegek felett az alispán rendel kézi k. Az éréh^ keltek közül többen engedélyt kaptrfk már, hogy egy-másfél éven be ül fizessék a r''ájur eső összeget. A panaszt indokolatlannak tartja, mert a bekapcsolási díjat eddig is mindenki megfizette. Bereczky Vilmos azt kérte, hogy miután a csatorna a városnak effektif pénzébe nem került, hosszabb fizetési tcrnfl-mtst adjanak a rászorulóknak. A jkr!g*rmest# ezt megigérte, mire a váJaszt a kőzgvö^ tudomásul vette. Horváth István intézett ezután kérdést á polgármesterhez Tóbb tetónfléljéi poigártót 1*1-lotta, — mondta — hogy a legutóbbi képviselőtestületi váíasztáSaál valami néni mert égésien rendbcíí, a választók névjegyzéké/« vJÖáml baj van. Ván-e joga és léhelóségíf i taígyülésm* ezt a kérdést- tárgyalni'' CíOÖt minöséííben lepjebbat, árban legolcsóbbat készit Rlngbauer Józsei uri ¿s női dpHx ZA*_ARGERSZEG. Appon>-i u 24. Taharehosság és héngelem «gy Ph öbus gáztűzhely. Díjtalan bemutatás BrandlJózsef cégnél ZALAEGERSZEGEN (Megyehina! cicmben.) Czobor polgármester: A névjegyzék Inrlyes. A fellebbezési határidő ieján. A válasziás ellen sénrmifé''.e jogorvoslat sincs. A választ i vette. képviselőtestület tudomásul HÜlK 11 I Dó szemüveg, jó fényképezőgép Fő fényképkidolgozás BÁNFAI BÉLA optika és fotoszafcttzletében PÉCS. - ZALAEGERSZEG. HÁÜYAR GYÁRTMÁNY > minden tablettán látható „Bayer" kereszt, a megbízhatóság ¡ele 1936. február 12. ZALAI HÍRLAP A f«(^ífílfjLíítef Íí®"^1 « Bnnálló és életképes kisbirtokosok; számát akarta szaporítani a kormér Budapest, február 11. Ma, kedden délelőtt 10 órakor Horthy Miklós kormányzó elnöklete alatt a királyi várban kormányzótanács wü; melyen Oőmbös Gyula miniszterelnökkel az életi a kormány minden tagja résztvett. A ta-pácskozis tárgya az Alföld fásítása és csator-pAzisa, valamint egyes nemzetközi kereske-mi kérdések megbeszélése volt A közel kétórás tanácskozás során egyhangú megáiU- kormánv podásra jutottak a kükinbőzó kérdésekben. A kormányzótanács után Oömbös minisztn-elnök nyilatkozott a sajtó képviselődnek a telepítési javaslatról, amely — mfc* mondotta — már teljesen elkészült és a jövó héten keritf a képviselőház elé. Mint mondotta a miniszterelnök, ezze! a javaslattal az a célja, hogy ahol közérdekből kívárJfos, az önálló és életképes kisbirtokosok számát fokozadraum szaporítsa. A közigazgatási bizottság csendet ülése Zalaegerszeg, fcb.uár 11. A vármegye közigazgatási bizoltsága Bődy Zoltán alispán d-pókiésével tartotta e havi ülését. Dr. Brand Sándor főjegyző előterjesztette az esemény-jelentést, mely áltaában kielégítő közbiztonsági ál apótokról számol be. Az álategészség-ügyi jelentés szerint a viszonyok jók. Dr. Brand főjegyző előterjesztette a kormányhoz felküldendó féléves jelentés tervezetét Javasolta, mutasson rá a bizottság újból az előző jelentésekben foglaltakra s kérje azokat az kitézkedéseket, melyek a mezőgazdaság rentab01:A & biztosítják. Kérje a bizottság: az ipari védővámok lcszáUí-■tását, a vasüti tarifamérséklést, az iskolai terhek országos rendezését az egységes kultusz-Adó bevezetésevel, a közterhek revízióját, az értékesítési lehetőségek kiterjesztését A javaslatot a "bizottság elfogadta. . Á kereskedelemügyi miniszter válaszát ol-vastz fel ezután a íó^gyzó, mely az előző havi feliratra érkezett, a takarmány-félék fuvardíjkedvezménye és a Oíborlóhennag értékesítése ügyében. A miniszter közli, hogy feszesen 600 v»gon lóhermagot visznek ki, ebből már 540 vagon el van adva s bizonyos, hogy a hátralevő kis mennyiség is eladásra kerül. A bizottság tudomásul vette a választ. * Szeliánszky Nándor árvaszéki h. elnök az árvaszék ügyforgalmáról, dr. Thássy Gábor megyei tiszti főorvos az egészségügyi állapotokról szóló jelentését terjesztette e''ó. A felftót-tek egészségi ál''jE^ota jó, a gyermekeké kielégítő. A felnőtteknél néhánt inf.uenza esete, » gyermekeknél kanyaró fordul elő. Várkony Rezsó dr. miniszteri tanácsos, pénz-ügyigazgató az adózás állásáról tett jelentést, Bercczky Vilmos álkunépítészeti hivata''i főnök a folyamatban levő ütmunkákat, dr. Stift Ernő a kir. ügvészség vezetője a fogházak állapotát ismertette. Dr. Medve István, a kir. tanfelügyelőség vezetője a tanügyi változásokról tett jelentést. A közoktatásügyi miniszter Exner Arrna oki. óvónői a sümegi ált ovodánáí helyet- tesként megbízta. Lenháti János zalascocntgróti áll. elemi iskoai tanító átlagon fe''GIi eredményes szolgá''a''ának 26-ik évében elhunyt. A Barabásszeg kö»éghez tartozó Vórőssoeg helységben folyó év január elején róm. fcat. elemi iskola nyf.t meg. Kanyarójárvány miatt lezárták a gyu''akcsxi rk., a bánokszentgyörgyi és a polöskefói községi elemi iskolákat Praff István gazdasági felügyelő a mezső-gazdaság állapotáról szó ó jelentést terjesztette elő. A jelentéseket a bizottság tudomásul veTe. Üyógyacrrlájrevktesn kajihafei Mit mond a í)r. vagánykisasszony bűnös szerzője az ártatlan újságírónak? • V '' . • A vádlott már mentegetödzik — hogy született meg a darab, melynek már a szereposztása is nagy vihari idézett elő a színtársulat tagjai közt ? - Ujabb bűncselekményekkel fenyegetódzik a szerző Zalaegerszeg, február 11. Kellemetien feladat elé á''lított tegnap Sylvester Péter Jánoö főszerkesztőm, amikor így szólt hozzám: — Légy szíves, D.M.J., menj d Dávid Magyar Józsefhez, a szerzőhöz, akinek Dr. vagánykisasszony című vígjátékát szombaton mutatja be a Darvas színtársulat és csináld meg vele a szokásos interjút. HLába szabadkoztam, hogy nekem egyáltalában nem szimpatikus ez a szerző, nem használt semmiféle kifogás és így kénytelen vo t az újságíró clindu''ni, hogy különféle ke7jemcs és kellemetlen kérdéseket tegyen fel a szerzőnek. Elhatároztam, hogy üikább a kcllcmeten kérdéseket részesítem előnyben. Ez a legjobb módszer arra, hogy az újságíró bosszút álljon azon, aki neki munkát adni merészel. Amikor a kis hónapos szobában szembe kerültem a szerzővel, rocg*rpe.ten ¿Sápítottam meg a köztünk levő Ivasonlatosságot Már leg- Alkalmi ajándéknak könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben 1 ■ 1 * ■ II •i i II II '' * r: 1 II V • 4 II alább ts, ami a külsőt il''eti. Mert a belső hasonlatosság elien pé dáti! határozottan ti lakoznék. Elvégre egy újságíró legfeljebb egy rövid kis tízperces riport erejéig veszi igénybe a közönség idejét és türelmét, vszorít nincs 4 világon az a színpadi szerző, aki legalább is ne két órán keresztül követelné t.u^járiak a közön* ség részéről ezt az áldozatot. Ezek előrebocsátása után szószerint az a''ábbl párbeszéd hangzott el az újságíró és a szcrzÁ között: Tehát On az? Igen, én vagyok —» nxíndotta a szerző lehajtóit fejjel, érthető bűntudattal a vállán. — Hát miért követte d? — Esendő, gyarló ember vagyok, ez az egyetlen mentségem. — Miért adott ilyen vagány címet ennek * vígjátékrak? — Mert valamikor, mint bűnügyi riporter» magam is a vagányok közé tartoztam. Amikor Sízegeden újság ír óskod''am, o.t éltem á landóafl közöttük. Már akkor éít bennem a búnös goo-dolat, hogy írok valamit róluk. j — Furcsa vígjáték lehet, amelynek ilyen szereplői vannak. — Hát ezzel a »vígjáték* szóval nem egészen lehet hűen visszaadni a darab hangulatát. £n ugyanis eredetileg azt a meghatározást adtam darabomnak, l»ogy ^-színfolt egy nagyváros életé bő.''«. Amikor azután Nagykanizsán két évvel ezelőtt bemutatták, azt írta a színházi kritikus, hogy ez a darab egy egészséges vígjáték. — Na, de hát... — Hát mit csináljak? Bele kellett nyugodnom, mert megvallom, nem sokat értek az orvostudományhoz. Sokszor előfordult már, hogy amit én egészségesnek tartottam, arról később kiderült, hogy beteg és viszont Akkor el is határoztam, hogy nem állítok fel többé semmiféle diagnózist, mert az evvosok még rossznéven vennék tőlem, hogy belekontárkodom a mesterségükbe. így azután beletörődtem abba is, hogy az én ivagyvárosi színfoltom egy egészséges vígjáték. j — Miről szól a darabja? 4 ZALAI HÍRLAP 1936. február 12. í A békeidők leg zebb ronntttfltus A KIRÁLYNÉ etikus játéka I HUSZARJA I — Budapesten megalakul az úgynevezett Bábeí Sárid« ki tus, melynek az a célja, !«ögy Bábel-tomvok építésével lettesen áíaakrtsa a «óváros terképéL A Szimkkátus 10 ilyat hatalmas tornyot akar qfHteni Jés ezekbe akarja telepheni a fóvárqs lakoss^á*. A toegiévó házakat természetesen leborítanák és kéneket Létesítőjének » helyűid* E4 ozédülexs építkezési tervet azoab^n cl akara gáncsom a TégU Kartel, aroch fé:. bogy reá mm lesz többé szűkség, nvert aunxrf feépulrvek a hatalmas vasbeton 4yor>ok, UKgmtmfc mindem magáoépítkczés és így senki sem vesz téglát. A. Bábel S*»xtM|iis lenett azonban rémülten figyelik azok a íszcrcnc^cUeoek és, akik hajléktalanak és éjszakánkéi jymak a téglagyárnak az egyik kemencé.cbai húzzák meg magukat, ameHe* meg akar vásárom és üzembí *kar belezni a Szüxlikátus. 1*4 laki, ebben a kemencében egy nagyon szegény, cse-Jédköqyves doktorkba is, aki elhatározza, hogy mbdeii áron, de megakadályozza, hogy a $it>c! Szindikátus megvásárolja ezt a téglagyárat. A ru^vliatalujú S^xfckátusnak és «tmei a gyönge, de ősze» leánynak a harcát dolgoftaci íe'' a Dr vagá.íyksasszct:iybfn • Nem találja kassé hiheietJemrck azt a beállításit, hogy egy doktor ki u szony éjszakánként csavargókká] egvuJt húzódik meg egy iégUégeuű kemencében? — Megvallom, az etsó piLanatban magam is vakmerőnek találtam ezt a szjíuációt és aggódtam is. hogv a közörisce hlhevefWraxk -- Na és mégis merészelte- — Igen, még pedig két okbó! Az egyik az, hogy magam is nagyon jól tudom, milyen vegyes társaságén lehet tálát* éjszakánként egy ilyen budai téglaégetőben. Hugyoá sok pryan ember él ott, akiket csak a tragikus bot* és a nyomor juttatott erre a helyre. A másik ok pedig, amely tulajdonképen a darab megírására megadta a végső bátorítást, az a cikk yoJt, ame''y Az Est 1931 december IS-iki czár mában láioií napvilágot. A cikk szerint egy éj-szalma razziát tartott a .budapesti rendőrség az fg>ik téglaégető Lemenoébai, ahol az éjszak« panus alakjaitól kezdve B-Stitás tkztviseióig és $poexes egyetemi hallgatóig miiden társadaU zpi osztálynak és foglalkozásnak megvolt a maga szerencsétlen képviselője Aznap éjszaka pj£r ne le. is ültem a darab megírásának. - Mit vár a szombati bemutatótól? — Azt, hogy egy kicsi: tetszeni fog a közönségnek. — Mi jogosítja fel erre az optimizmusra? — Az, hogy már a szereposztásnál olyan sihar tört b'' a társulat tagjai között, amilyenre még nem solt példa a társuíat é''etében. — Látja, szerző úr, igy jár az, ala tilalmas doiogTa adja a fejét — Sajnálom, de ebben az egyben valóban ártatlan vagyok. Mindennek az a fránya szi-tiészneipiég az oka. Mindenki csak a jó szerepék után nyújtota a kezét. Mivel nem yolt elég férfi szereplő, úgy goodol.am ipegold-Fotónak a dolgot, hogy egyesek keftób szerepet játszanak. Először Hajtyr''ndyt akartam megkérni egy ilyen fregoli szerepre. Azt váia-soofca. hogy ő nem Schőbcrl-b^tor, neki nagy szerep kdi. Hiába mértem le córté centiméterrel. hogy elég nagy lesz neki az a két ^Sfrep, szóba sem akart állni velem. Azt mondta, neki még annál is nagyobb keli. így azután, lévén <5 a társulat legmagasabb tagja, mégis csak neki kelett adnom a Bábé. Sz>.dS-kátus elnökének szerepét. Leviczky művész úrban is keservesen csalódtam. Mindig kifogástalan gentlemannek tartottam és kiderül:, hogy titokban egy Sluki nevü vagány szerepére aspi- amelyet pedig SiraénfaWi művész úrnak fitánUm. Szegény Stménfalvy pedig már he--fek óta gyakorolja magát a jassz-nyelvben és újabban mindig így kér cigarettát a feleségé* Édesem, potoválj ide egy spangnit Már egészen jól hantálta a ¿nk hadovát és most »égsem ő játszhatja az öreg nyugalmazott .betörő vrrnrprt £s mivel .békítene - h^sopió vagámr-szerepet jutfettaro r»ejíi €gy újságírót fog Játszani jCcrctn kese» . • • - Mit csodálkozik. Jiát Ön js aem kécde-oCs oélkul tört be ide a lakásomra? - Ne bántsuk egymást Inkább nyilatkozzék a jövő terveimi - fejeztem ^c egy MW^Vóoa- mdypcu a határjárást, egerszegi nagyszombati szokásnak eredet« vittem színpadra A darab már Czobor Uszlo kózgyápi fezében van, aki az idei Göcseji Hfta ¿seremé előadató szabadtéri elóadfc-fc^o, a zalaegerszegi társaság ismert tagjai-Ffk közreműködésével — Egyéb terveit? - Most kezdtem bek egy kiesen színműbe,, méfvfeen .egy mai, függeteo, .dolgozó, amerikai leány é>*ét N-iszem színpadra A viszontlátásra D.MJ. Erzsébet kkéfyné éle fcak epfeódfr ''Ä KIfcAtYMfiHUSZÁRJA ■P" slrass-csatok, fémgoiihok, rnhadiszek, bojtok és sodrott övek férfi íogek, nyakkendők, selyemáálak és zoknik nagy választékban Deotsch Herman cégnél - Elrontott gyotaor és ^z ezzel ^összefüggi bélzavarok, felfúvódás kciemejen szájíz, ¿mc ygés, boralokíájas, laz, hányas, hastnenfe vao székszorulás eseteiben már egy pohj. természetes «Ferenc Józseb keserűvíz is ^ biztosan é~ máidig kellemeHn 4iat gyorsan, A^iWncniriaigter a Hóman Sálait dr. váltás- és közoktatás^ miniszter vasárnap látogatást tett ftott Nándor dr veszprémi megyéspüspökhél.. _ Képviselői látogat*. Dr. Oetl-Pá% nes, a keszthelyi kerület országgyűlési képviselője. a szombatot és vasárnapot Keszthelyen töltötte. A Lati és Vidéke Ipartestület február 10-án délelőtt fél 10 órakor az Iparos Qltha* bao évi rendes közgyűlést tart — Gazdásjt-WL A fais^ng legsikerüUdbíl éj legkiemelkedőbb bál> a keszthelyi praxi-bál. A reggeli, órákig együtt maradt a bataisáj cs a szórakozásból alaposa« kivette a resaét A gazdász-bálon megjelent dr. Oetl-Pálffy Dé* nes képviselő is. — Romlott étel-tori, ka gyomrát elrontja, Fél pohár «Igmándl» gyors* helyrehozza! 1 Jón még e héten az Edisonban! A KJRALYNÉ HU^ZARJA 3 — Egy mulaiás epilógusa. Bódis Ernő 27 éves gyúrüsi földműves a mult év december 12-én éjjel hangos nótaszóvai, fctas alapoíh ban ment végig a falun és jókedvében bottal döngette a házak kapuit. Török János éj^di őr a hangos embert csendre intette, amiéit Bódis megharagudott és szidalmazás közben többször megtaszította Törők Jánost. Feljelenté? folytán most a zalaegerszegi törvénysz& jogerősen 6 pengő pénzbüntetésre ítélte Bó-dist. Az Ítélet végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztették. — Elhízott egyéeieknél a természetes «Ferenc József» keserű vízkúra hatalmasan előmozdítja a hélmüködést, a testet könnyeddé teszi s tiszta fejet és nyugodt alvást teremt Farkas Imre ■CP igazi magyar zenés vígjátéka A KIRÁLYNÉ HUSZÁRJA TATÁUn, PÉCSI szén, BRIKETT -lük it tokát ér. Hogyha szeret olcsó szenet 350 kaphat ajkai szenet ért iSCHL-nél Telefon 106. szám. Sikerült vásárolnom sok száz méter maradék külföldi férfi gyapjú szövetet. Hihetett 611 Q-tCSÓ árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom. Jijiii és most íásáriljon a VERSENY ARDHÁZB&H I Q36jebmár 12.___ _ ^ keszthelyi Uránia Sztaház műsora: iJZur 12-én, szerdán s/|9 órakor és 13-án, Sütőkön 6 és >/49 órakor Laían Hazvey ,diózns filmje, remek revüjejenetekkel, a fohál. Ezenkívül Fox híradó és a Vándor e. rajzfilm. _ a ZTE leorc»ofy^p^í|«l kitünó jég várja W korcsolyasport kedvelők. A páJ>-a áLandóan „yítva áll és nagyszerű szórakozást nyújt a Ittíícsolyázóknalc. ___ \ MOVE ¡éftpátyA szintén megnyíh & -ti napon. A váratlanul hidegre íorduít idó-Ufts következtében tükörsima jég várja a kor-Cioiyázókat, akik egész napon át űzhetik szóra-j^zá^ukat. — Ubtb meghOléses betegségekrőL A leg-tfbb súlyosabb meghűlést láz kfeéri. Aspinn-tabletttk a bór ereit kitágít;Ík és ezáhal nem-jsak bő izzadást, hanem a láz csökkenését jg credménvezik. Aspirin-tabletták a \-érelosz-tb kedvező megváltoztatása által elősegítik 4 betegség tüneteit előidéző káros anyagok ki-tfczőbölését. A valódi Aspirin-tabletták a~ nertetó jele a Bayer-kereszt, mely minden tablettán és csomagon látható. — A Sümegi Járási Ipartestület február J&*én a Polgári Önképzőkörben jóléti és háziapja javáfa tánccá) egybekötött műkedvelő dftdást rendez. Szirtre kerül a Fehérvári hu-faárok című operett. > w. Tízéves fennállását méltóan ünnepelte neg a keszthelyi 379. sz. Feltámadás cser-kéfzcsapat. Vasárnap este mutatta be a jól begyakorolt műkedvelő gárda Cróady Győző é* dr. Járossy Jenő 3 felvonás ►ós énekes sztn-rtűvét, ÍZ Ezüstkócsagot, mellyel eső díjat nyertek a szerzők az országos irredenta pályázton. Előkelő és nagyszámú közönség töltötte meg a Kat. Legényegy let helyiségét Az iparos-(Serkészek kitettek magukért és műkedvelő gárdájuk legjobbjait szerepelíették. Hatásosan játszottak a női szereplők. Tahin Rózsi, Horváth Bözsi, Cziffra Manci és Czanger Manci játékát elismeréssel lehet em fteni. A férfi szereplők közül elsőrangú játékával Major József ($ Németh József emelkede.t ki Elősegítették á darab sikerét még Lőky Ferenc, Szabó Jó-mtí, Várhegyi Ferenc, Csöage József stb. A krab erkölcsi és anyagi sikerével megvan elégetve a rendezőség. SŐlvóm József káp''ánt, az iparoscserkészek kedvelt, agilis parancsnokát kell megdicsérni, aki fáradhatatlanul dolgozott a siker érdekében. Az előadás után a nagyszerűen sikerült cserkész-bál következett A hangulat emelkedett volt és csak a reggeli 6rákba*i végződött a mindenképen jól sikerük, hagyományos cserkész-bál. — Időjárás: Ismét erfeebb szél, bófüvfeok, *fíycs helyeken, kivált északon és kee''eh ú£bb ha\azás a hideg még tovább tart. A toppali hőmérséklet nem váltoaik. RfiCHÖ Szento, február 12. Budapest L 10.20: A szerelmes inka heroegnó legendája. Irta: Matolay Tibor. 10.45: Hogyan hasznáJjuk * fogkefét. Irta: vitéz Remetey Béla dr. 12.05: &uai Elemér cigányzenekara. 130: Országos Postászenekar. 4.10: Diákfélóra. Utazás a Szentföldre 400 év elótt. Hrabovszkv Júfia előadása. 5: Hanglemezek. 6: A bankokról. Nayratil Akos dr. előadása. 6.30: Losonczi Oszkár szalonzenekara. 7.30: Mit jelent a Tana-tó környéke Egyiptom számára. Pattantyús Béla dr. előadása. 8: A Budapesti Hangverseny Zenekar hangversenyének közvetítése a Városi Színházból. ZALA! HÍRLAP J0.30: llniczky László jazzenekarának műsora »»•15: Kiss Béla és cigányzenekara muzsikál Budapest II. 5.30: Kiúzsi Pálné a horvát költészetben. Bajza József dr. előadása, b: Losomzi Oszkár szalonzenekara. 6.45: Olasz nyelvolcatás. 8.15: A Ronde.lától a pesti nagy -színházig. Dr. Pukánszky Béláné előadása. -9.10: Hanglemezek. Kedd, február 11. Bu<fc*x*t I. 7.10: Chicago. Riedl Béla előadása. 7.40: Zenés részletek Qigli »Enyém vagy« c. filmjéből. 8.10: A Magyar Színház előadásának közvetítése. Az Ur katonái. Szkmű 3 felv. 10.40: Uj Magyar Vonósnégyes. 11.40: A Mán-dits jazzene kar műsora. Budapest II. 6.30: Mezőgazdasági félóra. 7.30: Francia ''nyelvoktatás. 8.10: AlUbtaan w nésxek szimfonikus zenekara. 10,05: Lakatos Flóris és cigányzenekara mtasikál. KÖNYVEK BOLGÁR MIKLÓS IFJÚSÁGA. — Székely Tibor rt&txyértL — H* «gy pillantást vetünk magunk köré, azt tapasztaljuk, l<ogy mindenki regényt olvas. A viuamosokban, a társaskocsikban könyvek rebbennek elő a zsebekből: regények. A könyv-kiiakatokban a tudományos műveket elnyomják a regények. A könyvtárak polcai roskadoznak a regényektől. Akik nem o.vasnak regényt, azok nyitván regényt írnak. Sohase volt még ilyen népszerű a regény. Ez a műfaj, inely az ókorban kezd sarjadzani s később a középkor regéiben és lovagi történeteiben lombosodik ki, a tizenkilencedik században pedig megkapja inai jellegét és fémjelzését, va ójában most, a huszadik században mutatkozik »neg egész pompájában. A regény a huszadik század hőskölteménye s magában foglal mindent, ami irodatom, lírát, drámát, még tudominyt is. A regény nem lehet más, mint ami eredeti és ősi mivoltában volt: az, ami regényes és érdekes, az, arai kaland és rendkívü-i, az aumí végigvezet berniünket a váhozatos életen, mint egy izgalmas wágkoruk utazáson, ver eseményt, ezer arcot, cm szobát és ezer tárgyat mutatva, éreztetve idők és korok múlását s a lehetőségek végteleor/géL Ebból a szempontból ku önösen érdekelt Székely Tibor regenye, a »Bolgár Miklós ifjúsága«. írója túl van : húszon, de még innen a harmincon. Egy okkal több, hogy felfigyeljek rá. Széles, bó, szyitc dáridózó mesélókedv lüktet benne, izgatja a világ, izgatják az emberek. Szeret és tud elbeszélni, közvetlenül vagy közvetetten jellemezni, érzék''.etesen megragadni mindent s nem menekül elemzésekbe, magyarázkodásokba, ld4 érésekbe, bölcselkedésekbe, mint a fáradtig teszi, han- m hagyja, hogy a történések pe/gésv azon frissen és közvetlenül Itasson ránk és mondanivalója lassan váljék tudatossá az olvasóban. Hőse egy karaasz. Amikor a regény kezdődik, még kisfiú s amikor a regény végződik, tizennvolcesztendós. Ott végződik a regény, ahol rendszerint kezdődni szokott. A kamaszkorról édes-keveset tudunk. Többnyire meg<-bocsátó kézlegyintéssé! intézték el, azzaí, hogy ez az »erctlenscg« kora. A must zav arosan forr s még csípős, salakos, nem élvezhető. De vájjon mi ez az* »éretlenség* és mi ez a viharos márciusi kora mindnyájunk életének? A lélektudomány a kamaszkort természetes »élettani órület«-nck nevezi, melyen valamcny-nyiünknek túl kell esnünk, több-kevesebb zöld. kenővel, hogy kia''akuljon jetemiink, a már -megcsontosodott szokások és hajlamok nmd-szerc, melyet viszont az »én őrületének« .neveznek. Egy-egy író már ijesztő sugórkévéket vetett a kamaszlélekbe. Láttuk a tavasz ébredését«. Székelv Tibor regényében az egész kamaszlélek keresztmetszete tárul dúok..... ~ Bolgár Miklós apja a »Bolgár-rmrvek«-nekvaí ltguagyokb ipari vá laatnak vezérigazgató aí anyja finom, előkelő hölgy, grófnő. A siÁJók életüket vesztik egy gépke^ szerencsétlenség ben. Magára marad a serdülő, koránérett gyermek, egy legendás \agyonna!, még tisztázatlan, garahoncás ábrándjaival. Ami egyebütt, a körülmények folytán suttyómba.«», tüokban, rejtett vágyálmokban nyilatkozik meg, benn a lé.ckbcn, az Székely TUxxr regróyébca Mimm eseményekbe« tárni szemünk elé. A pénz, a hatalom mindent lehetővé tesz Szúr« ióaéíkeü úton, úvcgbür«. alatt szemléljük, p^yen ez az age sans merő, ez a könyörtelen kor, mely felfedező útra indu! az életben «tapasztalatok híjáii mindent a maga feje után akar megoldani, miiven ez a nagyralátó és boldogtalan k-.masx, aki a pénzszerző és crócza-kotí apa s a gyengéd és költő* anya emlékétői ráncigálva folyton romból és amilíez ér. az átokká, végzetté lesz a keze alatt. Ez a regén v: »a gazdag ifjú története- G*a-dag történet, gazdag környezetrajzzal, az alakok, az emberek, az arcélck, a hev ertek gazdagságával Igazi regény, bőven ömlő, dű$, zuhatagos! Kosztolányi Daw»H szfQlt Kaka» Ágoston kdnytWwkadé^ Zétr Bárhol hirdetett k»nyv«t eredeti kiadói ára« s Ágost egerszeg. TeMtn 131. SZÍNHÁZ Minden jó. ba vége jó. Az eW»> feSxmást huszártisztek csókolózzak végig, részben menyasszony jelöltek kei, részben szoba ányokkal. Sok tánc, sok ének. A felvonás végén egy vacsora-jelenetbe véres verejtékkei belegyömöszöl a szerző egy olvan irredenta-giccset, hogy az embernek ökölbe szorul a keze A végén Szózatot énekelnek! Brutálisan olcsó hatás-vadászat. Rendőr! .. Nem bírtuk ezekután végignézni. A lók minden vaógzáuaég szerint nagyon szottak, hiszen kitűnő színészek, ugy hogy a darabban a kis Vizsf Pistike (Vhsl'' la-kereskedó fia) igen nagy sikerrel vendégraere-pdt. Ingyen előadás! Ketten egy Ivére és bérletszelvényre 30 AZ UR KATONAI. -el! Zsöíy-fizetetxki HETI MOSOR: Kedden ,11-én, Leviczkv Andor és KáJdoc Jenő jutalom játéka: Sybill. Leviczky Andor és Kájdor Jenő ezúton, a maguk nevében is szeretettel meghívják a színház járó közönséget keddi juták)mjátékukra. Színházi elővételi pénztár a Bárfc»y kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszelvényekct naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb béríetszehré!-nyeket fél l-ig váltanak be. Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek. A színész kedraKYerscnycn az alábbi szd-vémrvel is lehet szavazni. Kedvenc színészem: Kedvenc színésznőm: KÖHNE mezőgazdasági gépterákat. Magas nyomása és szóllőpermetczők A Chinoin összes védőszerci. Vasáruk, építkezési anyagok, méhészeti eszközök. Szerszámok, háztarfási cikkék, festékek. A legjobb mtnőségö kerékpárok. aiaüj mltrtáiiUrl2i|«rnig. TtWwM. ZALAI HÍRLAP A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ÁRFOLYAMAI- t*Mik: Dsrtiák'' >1 loflt fx. knfom Dán ko.oca Dinir Dollár 1665 I69N 56*90 57 50 14-15-<4-35 T435-V5 15 7 00-7*96 32900-339 U0 Prancia frank 2?30-2?5C Hollandi 229-SV23I30 Ungyel xJoty 6370-Í4 30 Lm 300-3-15 Uva 410-4 15 Ura 2990- 31/23 Márka 136-- 37«) Norvég korona 83 70-84«) Otztrlk schilling ö -6070 Svájci frank 11070-11-65 Svéd korona 85 80-86 70 Amsterdam Belgrád Betihi Bukarest Brüíjxd Kopenhága Oszló London MJiano Pária Prága Szófia Stockholm Varsó Wten Zürich 229«V23I-3C 7-82-7"0C 135^135 8C >41-3 40 79 20-79-80 76* 15-85.47 íöíC-TMC I7€5-I7^a 29ÍJ8-3Ó2C 345-20-34710 22-32-22« 1407-l7*o1 4*11-4 47 89-10-89« 64"l5-6ö*5ö 110-80-111-63 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS* Búza (tisza vidéki) 77 kg 1815-181» (esyéb) 17 65-17.80 (Uszr) 78 kp 18 1U—1835» (egyéb) 1790 - 1805, 79 kg. (tiazv) 1835-IW*. (egyéb) 18«-1820 (Uu* ) 80ka 1865—1890, (egyéb) 183C- 1840, fu» (pe <•.) l«00-16.a "M o] 1740-1600, sórárpa 1800-1900, aab 17.55-1765, torai 1545- 15.55, ouzakona 12J0 1263 Irányzat gyengébb, forgalom: csekély. I<M«< «YivtaitR rrrt* A UiHIMil MM''> i WUS''O» OtZA oivin «AOVA* JOzsi? MftX» l KOZntXKY LXsrió 1.44..V- ntAMCU JÓIUS taeieléi JftL&lliiPu-ra! APRÓHIRDETESEK MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EOY OAR-ZON-LAKÁS (külön fürdőszobává.'') azonnaJ la-adó. Bővebbet a Kakas «nyomdában. BORT, BORSEPRÖT és minden egyéb szeszfőzést anyagot a legmagasabb áron vásárol, vagy pálinkára becserél Oáti Lajos központi szeszfőzdéje, gróf Apponyi-utca 13. sz. Ugyanott páinkaeladás literenként is. EQY 36.000 lcm-t futott príma Dakmler túra. kocsi eladó. Cím a kiadóban.. Hirdessen a JULII ILIRaa CSIPKE VÁSÁR PÁL É$ INDRA cégnél Zalaegerszegen Teleion: 170. 96. február 1 Nagy megtakarítást ér el. ha ezen éghető, magas kalória ja ifltö »¿JJ nálunk rasarolja lOOhg.la hazai szén 3 Telefon: 8a SZEKÉR IMRÉNÉU • 4 Tessék próbafűtést alkalmazni A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás. HAVAS kézimunkáéi szőnyegfonalai. Babiruha különlegességei legmegbízhatóbbak. védjegy Vass Lalos Zalaegerszeg, (a megye házzal szember) OLCSÓ és MEOEIZHATC Göcsejiek 6rtsa és ékszerésze, Legprecízebb órajavlti műhely Varga Lajos (TíklJ órás- és ákazeráaz Rákóczi ut 5. sz. Ir Aflép és számlálógép szakin. ERIKA uj táska gte P 175 Ren.írtgíon írógépek btzo-mányi lerakata, javiLÉsok, benzinfürdók, jr karbaa tartás. - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIK'' ŐS aranyműves, l''ógép műszerész, Za''aegerszeg. (Manói patika mellett) Nyomatott Kakse Afostoa töaytnyomdájában, Zalaegerszeg, Szécteyf-ür t. Teltfosa ML \ fljrt 1936. 36. szám. mm wM Ifflli ülS 1811 má Wsim. Ari fj mm pl fi M • ''■ v •• t • ••■ . Vl-r ilfl SS * Ä ÜÉ mér ► 4 Pebrnír 13. Csütörtök. Szerkesztőségi telefon: 80. Ä ifti ¡Ü «na m P OLITIKAI v''.íí:»;:." ! 3$ ''.¿v b I NAPILAP Nyomdai telefon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, ro^y a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PÉTER JA,MOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra S pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. z* Magyarországot nem érheti vád Marseille-értl Párfe, február 12. Aix-en-Provance-ban fokozott érdeklődés mellett folyik az usztasa-per tárgyalása. A francia sajtó szerint a letartóztatásban levő és már többször kihallgatott Pospi-k! \ak>másaival kapcsolatban a tárgyalást vésető elnök kijelentette, hogy •lagyafországot hcm értteti vád a mar&eQ^ Mftww/nv lel, illetve az ezt megdözOtí élmények mbtit* mert a magyar kormány még 1934 nyarán feloszlatta a jankapusztai tábort s nem tehető felelőssé a később bekövetkezett dolgokértv \ Halálos viharok és fagyok mindenfelé hajó összeroppant. A halottak száma 14 Velence, február 12. A jagunákon nagy viliar tombol. Több halászt efcodott a vihar és sorsuk teljesen bizonytalan. Egy halászcsa''ád az egyik közeli szigeten megfagyott Athén, február 12. Görögországban Óriási viharok dúlnak s az elemek rombolásába földrengés is vegyült. DeJphi közekében házak omlottak <>ssze. Sok a halott.. London, február 12. A fagyhullám uralma egyre íart. A Themze befagyott, több kisebb 2:1-re elvesztettük a magyar-német jégkorong mérkőzést Garmiscb-Partenkircbm, február 12. .Tegnap este 3 órai kezdettel a jégstadionban zajlott le & jégkorongmérkőzés Magyarország és Németország hoki csapata között Az első harmad 0:0 arányban végződött, a második harmad 10-ik percében a németek góh ütöttek. A harmadik harmad közepén a németek még ''.gy górt ütnek, végül a 19-ik percben sikerül a magyaroknak 2:1-re szépíteni az eredményt. A németek főleg hatalmas testi kondíciójukkal nyerték meg a játékot Minden német játékos lega''ább 15 kilóval vd* nehezebb, mint » magyar csapat ttgjai Az izgalmas mérkőzést 10 ezer főnyi tömeg nézte végig. Ott voh többek között Oörsng porosz miniszterelnök és Rosenberg, a Völkischer Beobachter főszerkesztője. Amerika csapata 2.-0 arányban győzött Csehszlovákia ellen és Svédország 5:0 arányban győzte le Ausztriát. Kedden délután megkezdődött a női iskola-korcsolyázás is. 33 benevezett közül 26 mduít. Szon''a Heraiie 10 ponttal vezet az angol favorit előtt.'' A bobverseny eredményei: 1. Svájc II., 2. Svájc I., 3. Anglia, 4. Németország. uuuuirjwuxriA^ .....mma......................... Megszervezik Zalaegerszegen a lég- és gázvédelmet Az uj házakban ezentúl már óvóhelyeket kell építeni Zalaegerszeg, február 12. Az ország városaiké egymásután szervezik meg a lég- és gáz-védelmet, az 1935 évi XII. törvénycikk inten-oói alapján. Általában az egész országban ö*gy felvilágosító és propaganda munka folyik. Ujabban a Magyar Vöröskereszt című kp nagyon figyelemreméltó cikksorozatot kö-a legszakavatottabb tofcücbóí, a lég- és gázvédelem legteljesebb megszervezése érdekében. Czobor Mátyás polgármester ma kijelentette, hogy Zalaegerszegen is megkezdik a szervezés {"unkáját. Mózes László tűzoltóparancsnok, aki Budapesten lég- és gázvédclmi tanfolyamon ^ett részt, hazaérkezett. Az ó javaslatai alapián meg a polgármester a szükséges intézkedéseket. Az a terv, hogy a várost több körzetre osztják. Minden egyes körzetnek önálló pa- rancsnoka, szervezete lesz, légi és gáztámadás esetére. A leventék oktatását már a napokban megkezdik. Sor kerül a volt frontharcosok, a cserkészek, a középiskolák ifjúsága, valamint a nagyközönség kiképzésére is. A városi mérnöki hivatal máris utasítást kapott, hogy az új építkezéseknél legyen figyelemmel a biztonságos óvóhelyek (betonpincék) építésére. Ezenkívül a polgármester intézkedik, hogy egyes helyeken ilyen Ővó-helyeket építsenek. Így óvóhely lesz a városházán, valamint a tűzoltólaktanyában. Ez utóbbiban minta-óvóhelyet építenek. Nagyon fontos, életbevágóan fontos, hogy a közönség a fcgmeS6zebbmcnócn támogassa a hatósági intézkedéseket és mrnél nagyobb számban vegyen részt az előadásokon, hogy \ megismev;", mi & tennivaló, ha — nc adja Isten — valami szerencsét!«! vflágfordulet során légi támadás, gáztámadás érné a váioA Igen nagy közérdek ez ma. Aki a saját testí épségével, életével nem is törődik, annak tí* gyeiemme} kell Vnnie a többi ember biztonságára s fontos, hogy a legelemibb védelmi szabályokkal minden értelmes ember tsztáhaft legyen. ; A képviselőház ülése Budapert, február 12. A képviselőház keddi ülésében Farkas István, Esterházy Móric gróf, Lázár Andor igazságügyminiazter és többek hozzászólása után részleteiben is elfogadták a hitbizományi reformjavaslatot Muszovszky Lajos dr. előadó ismertette ez» után a vasutak és csatoniák egyesített telek-konyvezéséról szőlő javaslatot, amelyet az igazságügy nuniszier hozzászólása után átaiános-tágban és részleteiben is elfogadott a Ház. Utána a nők éjjeli foglaIkoztatása tárgyában elfogadott genfi egyezmény becikkelyezéséi tárgyalták. KéthJy Anna elfogadta a javas''atot, de élesen támadta vele kapcsolatban a texttiU gyárakat. Szurday Róbert visszautasította a támadást, kijelentette, hogy a *<xJiipar ötvenezer embernek ad kenyeret s hatszázmillió pengőt ad évenként a munkásoknak. Malasits Óéra kijelentette, hogy nem Szurday Oyára ellen, hanem az újabb gyárak ellen van kifogásuk, amelyek még nem szedték meg eléggé m?-gukat. i A Külkereskedelmi Hivatal Peitre hívta a polgármestert Budapest, február 2. Czobor Mátyás polgár* mester értesítést kapott a Külkereskedelmi Hivataltól, hogy a pénteken délelőtt fél 11 órakor tartandó megbeszélésre utazzék fel. A megbeszélés tárgya: a németországi vá-gottsertés kivitel lebonyolítása. < -r DARANY1 KALMAN ÉS SZTRANYAVSZKY SÁNDOR ÜNNEPLÉSE. Budapest, február 12. A Nemzeti Egységben ma este pártvacsora lesz, amelynek keretében Darányi Kálmán földművelésügyi minisztert és Sztranyavszky Sándort, a képviselőház elnökét ünneplik magas kormányzói kitürtetésük alkalmából. Az ünnepelteket Pcsthy Pál üdvözli. DIAKZAVARGAS PARISBAN. Párts, február 12. Az egyetem jogi fakultásán az esti órákban az egyik teremben száznál több diákot találtak. Céljuk az volt, hogy reggel megzavarják Jeze tanár előadását. A dékán távozásra szólította fel a diákokat, majd rendőrséget hívott A rendőrök kikergették a diákokat az egyetem épületéből, de eközben ellenállásra találtak. A dulakodás hevében a dékánt is megverték. A rendőrség 80 zavargó diákot letartóztatott. A dékán az események miatt lemond. ZALAI HÍRLAP 1936. február A felles bomlás jelel Abessziniában rak, nipot pénz, nincs zsoki, a poroztok éhe* nek, mert a csapatok sorra kiratolják óket és az elkeseredés egyre nő. A ba;ok már tú-nónek a négus fején s iorradalomíól lehet tartani. Ras Desztáról még mjadíg nincs semmi hír. Valószínű, hogy néhány megmaradt crnberévd valami őserdőben húzta meg magát London, február 12 Dssdvga etestéoek el-terjedt híre még nem nyert megerősítést. Djeó-bútiból jelenti a Daily Mail, hogy a közvetlen megfigyelők megállapítása szerint, ha a háború tovább tart, Abesszínia Ui-jcMfl ftlmonioUdlk A hercegek nem engedelmeskednek a négus- Zalamegye elismerése a Magyar Képírók iránt Z*ia*gerjxcg, Krbruar 11 Mmdnya;ai), akik «mertük óket, kedvesei emlékezünk vissza a Magyar Képírók cím alati működő művészekre, úgy tni-it jóbs-''átokra. Hosszú időt töltöttek közöttünk, részben Göcsej falvaiban, részben rtt. Zalaegci^zegci. a Göcseji Hét alkalmával Kiáltásuk nagyon értékes volt. Sajnos sok tnyagi sikert nem hozott nekik, de az erkölcsi siker annál nagyobb volt. A Magyar Képírók a kultuszminiszter tanulmányi segélyével jöttek Oöcsejbe. Bódy Zoltán, Zalaváfmegye alispánja most a kultuszminiszterhez tett Jelentésében beszámol a tanulmányúi eredményéről és jelentőségéről. — A tanulmányúton volt művészek — mond-yi a jehmtés —. névszeant Boromisza Tibor. Hanga> Szabó Miklós, &uky Bela. Anta József, Németh}- Béla és Muhoray Miháh különös gondot fordítotok Göcsej néprajzi értékeinek, a göcseji lakosság küiwibözo magyar típusainak a tanulmányozására s ezzel a Magyar Képírók Társasága kétségtelenül nagy szolgá''atot tett mind a magyar művészetnek, mind pedig a néprajzi tudománynak. Ezenkívül a társaság tagjai az elmúlt szeptember hónapban Zalaegerszegen rendezett Göcseji Héten kiállították műveiket s ezzel a kiál.ításukkal a propaganda-célokat szolgált ünnepségnek tartalmat adtak, annak színvona''át nagyban emelték s egyben kiváló alkotásaikkal felhívták a nagyközönség figyelmét a magyar művészet szempontjából is értéket je''entó Oöcsejrc. A fagy egyelőre még nem ártott a vetéseknek • Zalaegerszeg, (ebruar 12 A za.aváimegyei ro. kir. gazdasági felügyelőség a vármegye mezőgazdasági állapotáról a közigazgatási bizottság keddi ülésében a következőket jelentette : Az. KÍÓ>ir.tó január folyamán az évszakhoz vfe-zony íuu szokatlanul enyhe volt, úgy hogy a hőmérséklet alig szálott a fagy-pont alá s jobbára mindig 0 fok Wett ingadozott. A mezőgazdaságra nézve ez az enyhe időjárás eddig nem volt kedvezőtlen. A január hó folyamán leesett csapadék a talaj tél nedvességét biztosította - -Az őszi vetésekről különösebb joien''.er.i vao ezjdószerint nincs, minthogy acok telelése az előző hónapival teljesen megegyezö és egye-kVe kielégítő. A gazdasági munkák e télen az enyhe időből kifolyólag más évekhez viszonyítva a szokottnál nagyobb mérvben voltak végezhetők; különösen áll ez a szőlókbeni és erdei munkákra s egyéb olyan munkákra melyeket a gazdák rendszerint a tél vége felé ízoktak elvégezni. A jószág teleltetésv egyelőre kjfogái a a nem eshet, habár a nagy takarmáoiyhtánybó! ki-fclyóan az állatok telelő kondiriója igen sok kívánni valót hagy maga után. A jószág egészségi ál''apo''a exekéiv kivétel-Sel kielégítő. Az ál''Atárak a hó:vap ío>; a:nán némi javulást muta.tak, jólehet ez a javivás inkább csak a jobb minőségű vágőálialok^í ésxelhetö. A gabonaárak szilárdságokat továbbra is megtartották. A mezőgazdasági munkásság helyzete a hónap folyamán lényegesen nem változott. Az arató munkások szerződtetése jobb; .-a most van folyamatban. * Amint szakemberek-tói éttesullunk, a beállott fagy még nem ártott a vetéseknek, inkább használt, de kétséges, ho^y möyea lesz a fagy-kimenetele. Ha a földe?*» hótakaró boritaná, más volna a helyzet. Sajnos, e/ádőszerlm egész Zalában nincs hó. A Kereskedő Ifjak Egyesülete közgyűlés keretében áldozott Sándor Pál emlékének : Zalaegernag, február 12. Helyszűke nuatt csak most számolhatunk btr arról a tisztújító közgyűlésről, amelyet vasárnap délelőtt 11 órakor tartott a Zalaegerszegi Kereskedő Ifjak Önképző Egylete a Bárány kitermében. A magyar Hiszekegy elmondása után Horvátit Géza alelnök megnyitotta a közgyűlést és ^ere^T^je» szavakkal üdvözöhe a nagyszám-fefe- syegjeto»?* tagokat Löwensohn Walter ez-■f •J:|1 " ■■■■ _- . n £1 BÖt m,''nfeégben legjobbat, árban legolcsóbbat készít Rlngbauer József arí 4a oói dpHi ZALAEOERSZEO. Apponyi u. 24. után a útkár. jeleméet olvasta fet, ámenben . beszámolt az egyesület mult évi működéséről Sajnálattal álapította meg, hogy a súlyos gazdasági viszonyok miatt lényeges hanyatlás áEott be az egyesület kultúrájs működésében, bár a tagok a maguk részéről mindent elkövettek, hogy ezt ellensúlyozzák Továbbra is az eddigi lelkes támogatást kérte a Ugoktól. Smger Mátyás pénztári jelentését »megelégedetten hallgatta a közgyűlés, mert vagyongyarapodásról náraoit be. "Ennek abban vau a magyarázata, iiogy Kiss Lajos, a Bárány megértő lelkű bérlője teljesen díj*a»«L bocsátotta az egyesület rendeltarréérc az egyesületi helyiséget, ami iényeges megtakarítás jelent az egyesületnek. Délutáni- és táncruhákat a farsangban csak a vegyen 1 Estélyi ridikülök és öviek nagy yálasxtékbanl A magyar kereskedelmi élet nagy "halottjáról, Sándor Pálról em^kezett meg kegyejetesr szavakkal Pfeiffer Ferenc. Singer Mátyás állott fel ezután és bejelentette, ltogy Pfeiffer Ferenc már 20 éve tagja az egyesületnek, miért is indítványozta, hogy ezt örökítsék meg jegyzőkönyvben. Az indítványt egyliangúan elfogadta a közgyűlés. A* tisztújítás következett ezután, mellnek eredménye a következő: elnök ie* dr. Bencae Imre, alelnök. Horváth Géza, fótitkár dr. Őtem Zoltán, titkár Sándor Tibar, pénztáros Singer Mátyás, igazgató Wertheimer Dezső, jegyző Breiner Kálmán, ellenőrök: Peiffer Ferenc és Bergcr Oyörgy, számvizsgálók: Horváth Béla, Lejcr Ödön és Weiler Pál, háznagyok: Büch-!er Sándor és Vipy Oyörgy. könyvtárosok: Neuwald Dezső és Grünhut István, ügyész dr. Kövess István. Választmánv: Pfeiffer De-zső, Lórincz Imre, Löwensohn Waher, Ki« József, Braidl László, Szökrönyös István, Kon Rezsó, Kárpáti Árpád, Neuma-k Sándor, dr. Rothschild János, Nemes Ferenc, Herczki Mór; póttagok: Weiler György, Fjemer Ferenc, Erdélyi Bé''a. Vigalmi bizottság: einök Grünvvald Gyula, alelnök Benedek Károly; tagok: Weiler György, Grünhut István, Kom Gyula, Horváth Jenő, Zsuppán József, Komlót József, Skrlba Árpád. Utána Horváth Géza alelnök megköszönte a tagolcnak, hogy ilyen szép számban meg» jelentek a közgyűlésen és arra kérte őket, hogy továbbra is le.kesedéssci támogassák az egyesület ügyeit. Dó szemüveg, jó fényképezőgép ló fényképkidolsozás BÁNFAI BÉLA optika és fotoszakOzIetében PÉCS. - ZALAEGERSZEG. ti Románia korrigálni" akarja népszámfálási adatait Uj népszámlálást terveznek Romániában, -meg sem várva a szokásos tíz év elteiét A legutóbbi 1930-as népszámlálás adatait setl tették még közzé hivatalosan. Célzások azonban már estek arról, hogy ez a legutóbbi népszámlálás a román részről állandóan híresztelt mindössze 3—4 millió helyett 5 miüté kisebbségi állampolgári eredményez»«, tciát az úgynevezett nemzeti állam jel*gú Románia összlakosságának egyharmadát A tervbeveit új népszámlálás állítólag ¿W ezt az adatot óhajtja »ellenóriznu, minthogy a román mentalitás ebbe a s^árpha nem belenyugodni. 1936. zalai hírlap Alkalmi aiándéknak könyveli di$zlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelönvösebbeh vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL Névjegyek és minden egyéb nyomtatványok ízlései kivitelben A Magyar Nemzeti Bank közgyűlésén Imrédy Bé''a elnök kegyeletes szavakkal adózva Popovics Sándor és Korányi Frigyes báró emlékeinek, eseményt jelentő nagy beszédben számolt be a Magyar Ncm-ztú Bank raultévi tevékenységé/ól, vázolva azt az üzletpolitikai irányt, amelyet a jövőben is követni akar. Az 1035 é**i nyereség felosztására, voratkozóan a közgyűlés úgy határozott, hogy részvényenként 7o;0-os, 8.11 pengő osz''a''ékot fizet. A választások során Erney Károlyt, Jankó-, ich Bélát és Láng Gusztávot fö!anáe?osokká választották. Magyar Statisztikai Zsebkönyv A Központi Satisztikai Hivatal kiadásában most jelent meg a ma gyorsan és mé tán népszerűvé vált Magyar Statisztikai Zsebkönyv IV. évfolvama. Gazdag gy űjteménye minden fontos sr.a:isztikai anyagnak, egyben talán a legaktuálisabb is va''amennyi sta isztkai jelegű évkönyv kezott. Vitéz dr.'' Mi ke Gyu''a szerkesztette. A -10 oldaas, vaskos kis kötet az idén ismerten a hazánk Itatárainak hosszúságára vonatkozó adatokat is: 2.266 kilométer vérző seb rcUsz''i szűk határai közé a megcsonkított r.emzetet. Megtaláljuk a Zsebkönyv új anyagába» az egyesületi statisztika eredményeit, q gyárifari ada''.okat törvényhatóságonként részletezve, amit sem az Évkönyv, sem a Statikai Havi Közlemények nem közöltek. Beszámol a könyv a községek 1934 évi kö''.tség-véléséinek fő eredményeiről, külön is bemutatja azokat a nagyközségeinket, amelyek évenként 1SÜ.OOO pengőnél is nagyobb költségvetéssel dolgoznak s külön tábdt közöl arróV hogy a községek mint oszlanak meg a pót-adó nagysága szerint. A Zsebkönyvet minden részletében a gyakorlatiság ''vezeti. Célja az, hogy a statisztikában nem járatos olvasó is mindent megtaláljon benne,-amire szüksége lehet, vagy ami éppen pillanatnyi''ag érdekli Ezt a gyakorlati szellemet szolgálja az is, hogy a Zsebkönyvet az idén is a Tiszti Címtár legfontosabb adatai vezetik be. A kötetet tfci magyar történet legkiemelkedőbb mozzanatainak táblázata vezeti be, amely 1922-vel, Károly király halálával záródik. " A Starrisztikai Zsebkönyv, melyet két ívnél nagyobb terjedelemben egészít erek ki a legfontosabb, gazdag nemzetközi statisztikai adatok, 1 pengőbe kerül és az idén kétségtelenül ugyanolyan arányokban fogja szélesíteni a statisztika 6zámára újonnan megnyert olvasóközönségét, mint ahogy azt az eddigi három kitűnően sikerült évfolyam elkezdte és megalapozta Díszéül szolgálhat ez a könyv minden íróaíztalnak! '' Hirdessen a JIlll mim y Tudod-e ?... Ür. Kún Andor kitunó publicista »Tudod-e, mit köszönhet a világ a magyarságnak?« című könyvéből — amelyet a »Magyarok vüágkoct-esszuvájak állandó szervezeti irodája« ado''t magyar és a külfö''d részére német, francia és angol nyelven — idézzük a következő sorokat: . Tudod-e, hogy azalatt pusztult el Magyai4-ország, mialatt testével fogta fel az európai kereszténységet, nyugati műveltséget végveszéllyel fenyegető török ura''mat; 4 miliő lakossága leolvadt két és félmillióra, akkor jöttek a lakatlan területekre nagy tömegekben szerbek, németek, más idegen népek s ezért került az ország a Habsburgok idegen befolvása alá is?.. . Tudod-e, Jiogy Nevvyork város kitűnő városépítési terve s a Central Park szabályozási terve a magyar Asbóth Sándortól származik, aki altábornagyságig vitte Észak oldalán a polgárháborúban, majd mint az Egyesült Államok argentínai nagykövete halt meg? Tudod-e, hogy a lcgnaciona''istább magyar párt — a függetlenségi p;ir* — indított mozgalmat aziránt, liogy a magyarországi Újvidék városában szerb nemzeti színház épüljön, hogy mindaddig, amíg a nemzetiségi pohíika rem tört a magyar állam sz-''^robbantására, a nemzetiségi képviselők pártklubot sem tartottak, .hanem a legnemzetibb párt — a függetlenségi párt — klubjának vendégei voltak? '' Tudod-e, hogy Nevvyork Világhírű katedrá-lisában, a Kiversyde Drivve Cathedra ban a főszobor magyarországi Szent Erzsébetet ábrázolja? Átlag 1''50-2*50 pengőt takarít me* Budapesten minden nap a penzióban ki Prufiocii jBoobuifiujel iliiti a uáaláiíl i ProiÍBCia ütjzást is Juiiníi taclyl ÜjmiiiU i aiitawugl IHMMEUI Ilii A LENGYEL KÜLÜGYMINISZTER LONDONBAN. London, február 12. A Daily Telegraph valószínűnek tartja, hogy Bcck lengyel külügyminiszter néhány napon belül Londonba érkezik. Farkas Imre Igazi magyar zenés vígjátéka A KIRÁLYNÉ HUSZARJA — Grfcsz püspök szombathelyi ¿zéklogl*- programja. A szombathelyi cgyhá*. megye apoatoh admemztrátprának hc''ynóke, Wagner József apátbwonok kórirathan közű Grősi József ünnepi ssékfeg''aisárati programját. Az apostoli adminisztrátor li-én «te érfccv zik Szombathelyre, 16-án pev% xtv*«zi véglegesen az egyházmegye kormányzóit. \ «4r-rap delelőt? torsénik az fanepélyes b-vonuás a székelem plomba, a papiig Fogadja Orősat püspököt a templom kapujában Er.rtán 4 püspök szejf beszédet mond és misét pcmiifikál, ma,d a püspök: rezidenciában fogadja a papság és a hatóságok küldöttsége«. A sroéfc-fogla''ás tmnepségén, orő5z püspök kívánságára, mellőzik a pompát és Az iemepelíetésd — A mfeibztcr 6» a föbpán nevezi ki a községi orvosokat. A közegészségügy államosításáról szóló t« »rvényjavaslatot a belügyminisztérium elkészítette é* az róv>deaen a parlament elé kerül, mert a törvényt a kormány július elsejét már é>etbe akarja ''éptefcá. A tervezet az egész közegészségügyi szolgálatot á! arnosit;a. A javaslat szerint a közegészségügyi közigazgatás legfőbb felügyeleti liató-sága a belügyminiszter, legfőbb vezetője pedig a közegészségügyi államtitkár. A megyei, rosi és járási tisztiorvosokat a jövőben'' a belügyminiszter nevezi ki az V—VIII. fizetést osztályokba. A tisztiorvosok magángyakor atot nem folyathatnak. A tisztiorvosok a''á tanoft-rak a városi és körségi (kör-) orvosok, akiket a főispán nevez ki. A kmerezett orvosok javadalmát az áliam fizeti, de a közeg£sza&&6)rt igazgatással járó dologi kiadásokat a közületek viselik. Július l-éu valamennyi jelenlegi tisztiorvos rendelkezési állományba keni* és a mi-nisz''er hat hónapon belül köteles nviatkozni, hogy kiket vesz át kózürlük atomi yzotgá''atba. Akiket a miniszter r.em vesz át, azokat az autonómia végejbánás alá vonja. Az új tőrvény megszünteti a megyei és városi egészségügyi bizoi:ságol.at s ezekrek ♦feladatait a tisztiorvosok látják el. Jón még c héten az Edisonban! | A KIRÁLYNÉ HUSZARJA J — Bettguabadságra ment Kovács Sár.dor letenyei főjegyző. Egy hónapig tartó távolléte alatt Sőtonyi Imre segéd jegyző helyettesi'':. — Az új;ági:Ó2gycsüIet a »sajtólovag-asko-dásK ellen. A Magyar Újságírók Egyesültének választmánya legutóbb tartott ülésében foglalkozott az egyre gyakrabban ¡smetődó sajná-la os jelenséggel, hogy a sajtóban közérdekb&l szóváte.t ol)an cselekmények elkövetői, vagy részesei, amelyek beleütköznek, a közélett erkölcsbe, vagy íé.ete''es törvényekbe, lovagias úgyek rendezésével akarnak kitérni a valódiság bizonyítása elól.^ A választmány elhatározta, hogy szembeszáll ezzel a próbálkozássaJ és felhívja tagjait, hogy ilyen ügyekben minden esetben tagadják meg az úgynevezett »lovagias elégtételadást« és világosítsák fel a sérelmes-kedőket arról, hog>'' az ilyen természetű ügyek a bírósághoz tartoznak, ahol ma;d x hizonyíté-kok mérkőzhetnek a magyar áfam töltényeinek megárapítása szerint. — A jSvö tanévtől egységesek lesznek az bkolafüzc''jek. A közoktatísüg) i nünssr.érium már esztendők ó:a készülődik az ország" összes iskoláiban az egységes iskoafüzc''.ck bevezetésére Ezért a minisztérium kebe ében megalakult a Magyar Szabványügyi hr.ézet, amely többek köző.t előkészíti az isko''ai füzetek egységesítésére és s/abványosí.ására vonatkozó terveket. Ezirányban azonban az érdekelt kereskedők és iskoiafüze''.ekct készitó iparo.ok részérói bizonyos aggályok merül,ek fe'', mert egyelőre kétséges, hog)'' az egységesí''.ést, illetve a szabványosítást a községi és felekezeti iskoláknál is meg lehet-e vaósíatni. Ezéit ezt az űjitást a jövő tanévre halasztották, amikorra be lehet vezetni országszerte majd az összes iskolákban a füzetek egységesítését és szabványosítását. — Lmtl község onzágo* Wkár)a. Zalavár-me^ye alispánja engedélyt adoJt, hogy Lenti község a folyó évben április IG-re, nagypéntekre eső vásárját április 8-án tarthassa meg. — A jegyzők ■ köz végi élet ftjlesrtéséiit. Az Országos Jcgyzóegyesület mult évi őszi közgyűlésének határozatiból a napokban 16 • különböző felterjesztést nyújtott be a miniszterelnökhöz, Ueíve a kormány más tagjaihoz. Koncz János dr. cipeli főjegyző, országos einok és Pogány József dr. tb. főszolgabíró, ¡egyesületi főtitkár készítették el az emlékiratoka«, amelyek közül a közigazgatás egyszerűsítése tárgyában késx''tctt beadvány kéri a jegyzőknek a község élére való állítását, az adóügyi végrehajtásoknak a községi igazgatástól va''ó el vá osztását, a háztartási törvény megalkotását, a községi alkalmazottak részére szolgáló egészségügyi gondozást, a járási számvevői intézmény visszaállítását és végül a közigazgatás egyszerűsítésére kormánybiztos kinevezését. A belügyminiszterhez benyújtott beadványban a rendbrságolásnak a járási főszolgabíró kezébe való összpontosítását, a jegyzői irodák'' új munkaerőkkel való elátását, a községek háztartási rendjének űj szabályozását kívánják. Szociális szempontból a jegyzői kar támogatása tekintetében kérik az OTBA kötelékébe va''ó felvételüket, a jegyzógyermekek-*iek a jcgvzői pályán való elhelyezése alkalmával előnyben részesítését, a segéd jegyzők számára a VIII. Rzetési osztályba va''ó előlépés biztosítását és a Pénzintézeti Központ kölcsörakcójában való részvételt. A magyar jegyzői kar reméli, hogy a vidéki élet megszervezése terén végzett eddigi ererfmóm^es mim kásságát a kormányzat a kérések teljesítésével ismeri majd el. — Nemzeti viseletet hordanak a tösgyöker*j bécsiek. Ausztriában nemrég mozgalom indul! ta>cg, hogy valamennyi osztrák tartományban külön népi viseletet teremtsenek. Ezzel a mozgalommal kapcsolatban Bécsben is propaganda folyik különleges bécsi jetegzeiességú férfi és női viselet számára. A női ruhát a magyar származású Czettcl László tervezte, aki a kri-nolin korába ment vissza ötletért. Férfiak számára gérokkot ajánlanak csikós nadrággal, plasztrormal, nyakkendővel és dlnderrel. Nem arről. van szó, hogy teljesen egységesítsék a divatot, csak az úgynevezett tősgyökeres bécsiek számára a társaséletben használható viseletet akarják nemzeties jellegűvé tenni. — Rohamosan emelkedik a rádióhallgatók száma. A posta a mult esztendőben előfizetési kedvezményekkel, illetve néhány hónapos díj-elengedéssel igyekezett előfizetőket szerézni a rádiónak. Ez az akció igen szép eredménnyel zárult, amennyiben 1933 januárjában 345.366 volt az előfizetők száma. Ez a szám márciusra 340.467-re szökött fel s bár júliusban 346.334*. re esett vissza, az azután bekövetkezett rádió-előfizetési elengedéssel rendeze t propaganda következtében most február 10-én 352.007 előfizetői szánunal á Irtotta fel a rekordot. A posta folyta''ni akarja ebben az esztendőben a propagandát és szó van arról, hogy a mult évben elmaradt rádiókiállítást megrendezi, de egyébként is igyekszik minden módon lehetővé tenni azt, hogy minél erósebb ütemben növekedjék a rádióclófizctók száma. — Huszonnégy művész egy családban. A legkülönösebb magyar művészcsaládró! pompás képes cikkben'' számol be a Délibáb új száma, amely 100 oldal terjedelemben és gazdag tartalommal jelent meg. Remek ifcusztrá t rádióműsorokat, egyfelvonásos színdarabot, pompás színházi beszámolókat, krtümó filmrovatot és több, mint száz képet talál az olvasó b népszerű színházi képeslapban. A Délibáb egy száma 20 fillér. — «Igrnándis-ból nem kell pohárszámra tani, Negyed vagy fél pohár elég szokott lenni! — A ZTE korcsolyapályáján bt unó jég várja a korcsolyasport kedvelóit A pálya állandóan nyitva áll és nagyszerű szórakozást nyújt a kor csol vázóknak ZALAI HÍRLAP « — Székelési zavarok, vastagbélhurut, puffadtság, félelemérzés, bódultság, migrén és általános rosszullét esetén a rendkívü. enyhén ható természetes cFerenc József» keserűvíz a gyomor és a bélcsatorna tartalmát gyorsan kiüríti, & bélmirigyek működését élénkíti, a vérkeringést előmozdítja s tartós megkönnyebbülést szerez. Gyomor- és bélspecialisták a Ferenc József vizet úgy férfiaknál, mint nőknél és gyermekeknél teljes eredménnyel £kal-mazzák. — A Zalaegerszegi Gazdakör folyó hó 16-án este 8 órai kezdettel tréfás kabaréelóadással egybekötött farsangi estélyt rendez, melyre a nagyközönséget ezúton is meghívja a rendezó-ség. — A szélvihar áldozata. Cser Ágnes farkasfai lakos 3 éves Mária nevű kislánya a kapu előtt játszadozott. A tombxó «¿1 kiforgatta sarkaiból a kaput s a kislányra döntötte. A szerencsétlenül járt kislányt éetveszclyts áta-potban szállították a szombathelyi kórházba. — Halottnak nézték a szívbajos embert* Aisórönök határában egy eszméletlen férfit találtak. Senki srm ismeite az idegent, akiről azt hitték, hogy halott és beszállították a község hullaházába, majd értesítették a szentgotthárdi fószolgabíróságot, ahonnan a hullaszemle megvetésére a főbíró és a járásorvos utaztak kir De mire kiértek, a ?ha!otts egy mégszállt nyugatvidéki férfi a hullaházban magához tért és hazament Az idegent szívbaja lepte meg, rosszul lelt és eszméetét vesztettet A környékbeli községekben ígyéJek meg vannak győződve, hogy az. abórönöki ismeretlen halott feltámadt.. TOLTÖTOLLAT ne vegyen, amig meg nem nézi dús választékú raktáramat. Eredeti »Parker« tollak leszállított áron. Valódi arany tollak már 5 P-tóL Kakas Ágoston könyv, papír és írószerkereskedése, kőlcsönkönyvtára, Zalaegerszeg. Telefon 131. — A MOVE jégpálya szintén megnyílt a mai napon. A váratlanul hidegre fordult időjárás következtében tükörsima jég várja a korcsolyázókat, akik egész napon át űzhetik szórakozásukat. — Nyolcéves nagymama, mint világcsoda. Ez a címe annak a rendkívül érdekes cikknek, amely Tolnai Világlapja új számában jelent meg. A legkiválóbb magyar írók növel ái mellett számta''an érdekesnél érdekesebb cikket, nagyszerű folytatásos regényt, számos érdekes és hasznos rovatot és közel száz képet talál az olvasó a népszerű képeslapban. Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér. — Aranyérnél és az evvel járó béldugulás, repedés, kelés, gyakori vizelési inger, derékfájás, mellszorulás, szívdobogás és szédülési rohamoknál a természetes «Ferenc József» keserűvíz használata kellemes megkönnyebbülést eredményez. 1936 február . KONYVEk A békeidők legszebb romantikus A KIRÁLYNÉ HU » játéka i SZARJA | — Időjárás: Élénkebb légáramlás, sok felhő és kód, tóbb helyen zúzmaraképződés, kikább csak északon és keleten kisebb havazás. A hideg csökken. tacléaJIUIir-ra! ORVOSOK*. _ Phyüb Bottome regényéről. — A regény három női főszereplője három különböző típust képvisel. Saüy: a felség. a dolgozó nő, a férfi munkatársa. Myra: a démon. Mind a három nő ugyanannak a férlinek az útját keresztezi A férfi: Alec, egy elme-gyógyintézet orvosa. Akc imádja a feeségét, megszédül Myra bűvös és bűnös szépségétől, de lélekben mégis Ja.ne, az orvosnő, a munkatárs áll hozzá a legközeebb. Maga a feleség ts nem Myrára féltékeny, akn>e. megcsal a az ura, hanem Jane-re, akinek Akc ta.án még a kezét sem csókolta meg soha. Jane-re fétó-keny a nálánál tíz évvel fiataabb, szép kicsi asszony, pedig Alec Jane-nel csak a kórterén*, ben, vagy a felesége jelenlétében taáJcozik, míg Myráva! féléjszakákon át autózik, iszik és táncol, kettesben. Az író ezzel a regényével azt bizonyítja be, hogy a vérvörös körmű, kitépett szemöldökű, kígyótestű, üreslelkű démon sokkal kevésbb* veszedelmes vetélytársa a feleségnek, mint a jóval idősebb, komoly és megközdítheteten munl^cárs. Hivatásban *a!ó lelki közösség, barátság és erős egymásrautaltság avmunkában: ez a legerősebb kapocs férfi és nő között Az orvosnő hűvös és tisza alakja egyike a modern regényirodalom legki ünőbben megrajzolt és legrokonszenve;ebb nőalakjainak. (Kétféle hűvösség vai: olyan, amely ke jemctenül megborzongatja az ember hátát és olyan, ame''y jólesően simítja végig a tikkadt arcot. Jar.e hűvössége annak a kéznek a hűvössége, amely után a lázas beteg áhítozik. Lehűti az égő homlokot és felmelegíti a kihű ő szívet) A regény egy elmegyógyintézetben játszódik. Izgatóan érdekes miliő ez a kevéssé ismert, külön kis vn ág a nagy\ilágbm Az intézet főorvosa: Charles Dnimmond, a másik férfi-szereplő. Keménykezű, egyenes, meleg«-szívű ember; méltó párja Jane-nek, akivel sok bonyodalom után megtalálják egymást. Phyl''is Bottome, a regény szerzője, Angliában született, de életet hét különböző országban töltötte. Hét évig éJt Amerikában, kilenc évig Ausz''riáha í, négy évig Franciaországban, öt évig Oaszországban, három évig Svájcban, két évig Németországban. Magyarországon is járt »Ismerem és imádom Budapestet« — írja egyik levelében. Old Wine" című regényének utolsó fejezetében megörökíti a budapesti szép napok emlékét. Az Orvosok-ról Amerikában filmfelvétel készült, néhány bértel ezelőtt Pesten is játszották. (»Akinek nem szabad szeretni«: ezt a bosszantóan értelmetlen címet adták nekv) Claudettc Colbert éppen olyan hűvös, tiszta és finom volt, amilyennek Jane-t a regényből megismertük. Charles Boy er, ez a nemekbeszédü, egyszerű, nagy Iraucia színész játszojta az igazgató-főorvos szerepét. Mikor Charles boyer-t Hol)''- ? vvoodba szerződtették, e^yik szerepet a másik után adta vissza, mert úgy találta, hogy egyik sem Telel meg az ó egyéniségének. Már vagy ötven szerepet visszaadott, direktorai toporzékoltak dühükben és fel akarták bontani a szerződését. Ekkor került kezébe PhyHis Botomé regénye. — Ez a könyv azonnal i szívemhez nőtt, — mondja Charles Boyer. — A főorvos intellektuális, drámai, amellett szerelmes és százszázalékosan emberi szerepét boldogan játszottam cl. Az Orvosok szép könyv, jó könyv, érdekes könyv. Izgalmas cselekménye nem engedi, hogy letegyük, amíg végig nem olvastutó. > Mesteri lélekrajza, mely böxsesége, költői finomsága pedig arra késztet, hogy sokszor elővegyük újra. Ruzfcska Mária Bárhol hirdetett könyvet eredeti kiadói ároa «állít Kakas Ágoston könyvkereskedése, Zab-egerszeg. Telefon 131. (Erzsébet királyné életének ep A KIRÁLYNÉ cpiz&tta 1 huszárja] 136 február 1. színház gyftfli jaoobi Viktor regi kedves, los opc- Jj* ¿dó folyamin egész beszőtte az éj-SS ékt kétes értékű romanükáia. A kis Ic-JJjt>k hervadt virágé SybiC k/víWiiották szerelmi bánatukat és teli torok-tal bornbóiték, lu elhagyta őket kis Petro-^ut [X- lassan már ők ti beleuntak. Nem lehel cjodjlni tehit, ha a közönség nem ostromod peg túlságosan tegnap eA: a színházi pénz-annak erenére, hogy Leviczky Bandi és JCáMor Jenő ju''a''omjátékát hirdette a színlap. Peíüg mindkettőjüket szereti a közönség. Az tgyiket azért, mert sok kellemes, hangulatos estével ajándékozza meg a azívét, a másikat pdig azért, mert biztos kezekkel ragadja ki g szürke hétköznapok go:id>öból és viszi a derűsebb tájak felé. A felház helyett táblás fcizat érdemelt voata tehát tmnd a kettő, dohát § Sybill... istenem ... már annyira túl van * kritikus kóron, hogy a színházjóró közönjég csak a gyámsági el;árás küszöbén hajlandó egy könnyelmű pii anatában kötélnek iEaiii. Teliát kizárólag ennek a körülménynek & nem a két művész személyének tudjuk bc a gyenge érdeklődést. Ezek leszögezése után megalapíthatjuk, hogy az operett együttes elismerésre méltó ambícióval i gye kezeit restaurálni a veszedelmesen megkopott operet.et» Levtczky úgy hKiggal, mint játékká, egyaránt tökéletes i2u-¿óí iryújjott a nagyherceg imponáló szerepében. Szín észi k\ai:ásai;:ak kifejező eszközeivel ragadta magával a kőzo/tséí>et. Elsőrangú volt. Káidor is éjénk forgalmat bonyoftott le eredeti humorával Poire impresszárió szerepében. Két kézzel szórta a derűt, a vidámságot a nézőtér felé, amely elismerő tapsokkal jutalmazta. Rad-nai Irén jólesően kedves jelenség volt a nagyhercegnő szimpa''ikus szerepéből. Szép hangja most is gyönyörködtetett, komoly játéka pedig imponált. Elhittük, hogy nagyhercegnő. A rímszerepben Antal Nusi a szokott jó volt. Megérdemelte a tapsokat. Antal ff) szerelme; kis ^árdahadnag^át szintén élveztük. Sokat mulattunk Darvas Vi''mos harcsa bajuszos kormányiólán is. D.M.J. HETI MŰSOR: 12-én, szerdán: Az Ur katonái 13-án, csütörtökön: Szépasszony kocsisa, Operett. 14-én, pénteken: Jávor Pál vendégfelléptevcl Olytnpia, vígjáték. PÁL É$ INDRAI cégnél Zaf T falaton: 170. ZALAI HRAP lS-cn, szombaton: H. Szűcs Vilma és Hu* váth 0>tLa jutalom játé ka: Dr. vagánvkisasz-axony, eredeti vígjátékbemutatf. lb-4n, vasárnap délután 3 órakor: Mágnás Miska, operett; délután fél 6 órakor: Szokik az asszony, operett; cAc fél Q órakor: Víg özvegy, operett. 17-én, hétfőn: Nyitott ablak, zenés bohózat. 18-án, kedden: Kőrösy Csöpi és Darvas VO. mos jutalom játéka, Esemyós királv, zené« vígjáték. l<?-éa, szerdin: Horváth János jutalomj^ téka, A vasgyáros. Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszelvényeket naponta dé elótt fél 12-ig, egyéb bérletaeh*. nyéket fé! l-ig váltanak be. Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek. , A színész kcdvencver^nycn az alábbi szelvénnyel is ''.ehet szavazni. A BUDAPESTI ERTEKTGZSDE VALUTA ES DEVTZA ÁRFOLYAMAI- VfiUtt Wtó iey\ 56*0 57.V) 1415-»4» 11»-75 15 7 MQ-7V5 3290CKÖ900 P randa trank 22"3> 725C Hollandi 229-^21130 ..engyel zloty 63 70-f4 30 ¡-«a 3"0t>3*15 -era «(0415 Ura 2S>Í0- Márka 136 - 37 «0 ^onrég korona- 83 70-84-60 Osztrák schilling 8.-Ä/TJ Svéjd frank llü 70-11 « 65 Síid korona tó »MW 70 »ttfcAI < A''-Merdam lieígrád Bcrtir ttufcanptt ö'' Knpenfcagt f)>tU> Loodor Mí-oao Newwrk Vtrú Pisga SieTta Stockaotrr. Vsiso Wier Zürnh 2285^71130 702-7*1 IX^IJOK t4l-S« TS 30-7*60 fSttC-TfrX 170!V-t7f* XrtO ZM2-Z21SQ »♦07- irkl 5115-65« I tu <® BUDAPESTI TERMÉNYJELEWTfS Buta (tiatavid>ki i 77 kc 17.80 (tUxY.) " 18 15 1820 itmn, |; t>5- Kedvenc színészem: Kedvenc színésznőm: RÁDIÓ Szerda, február 12. Budapest I. 7.30: Mit jelent a Tana-tó környéke Egyiptom számára. Pattantyús Béla dr. előadása. 8: A Budapesti hangverseny Zenekar hangversenyének közvetítése a Városi Színházból. 10.30: IIniczky László jazzenekarának műsora. 11.15: Kiss Béla és cigányzenekara muzsikál. Budapest 11. 5.30: Kinizsi Pálné a horvát költészetben. Bajza József dr. előadása. 6: Losonczi Oszkár sza''onzenekara. b.45: Olasz nyelvoktatás. 8.15: A Rondellától a pestinagyszínházig. Dr. Pukánszky Béláné e.óadása. — 9.10: Hanglemezek. r.) 7H kg. !*|u- 11*35, (entb) 179) 1805, •9 kg. (Um*.) !8;»-l0lS\(««yéb) ifrfo -l»Z)(tl..f > !. I8"65—1890, (ejrríb) 18 X 18 A\ r »;. (pc ».) n "" u] l7 4U--~ -------------— 80 ke. 18-05-1 ... ______ .. ______ 16-00—16 »0, >roa u] 17 4U - IÖ0>. »Arirpa l8t»l''.''Ű0, »ab 17Ä-I7W, {«£>¿«1 1545 15^5. 1250 1263 ¡r*nyz«t oeoe»ibb. »orgaio«; ciek^lv »• 1^.1« tMli t''irtatta ntl» AkM á utt^.tu Mjt<ot aliA ''^nnMiU , C>i»vO WkMU* jOMT ,t : LlatvO t«*»«4>. C-i JÖJMr APROHIRDEIESEK \ Csütörtök, február 13. Budapest 1. 10.20: Régi magyar nagyasszonyok. Irta Szinthó Dénes. 10.45: A nő a költészetben 12.05: Beszkárt-zenekar. 1.30: Hanglemezek 4.10: Szerettük egymást. Révész Béla előadása 5: A tavaszi vetőmagvak előkészítése. Ko-pcezky Viktor előadása. 5.30: A Mándics jazz zenekar műsora. 6.20: Mazzini. Tóth László dr. előadása. 6.50: Bodán Margit magyar nő tákat énekel, kkér Mursi Elek és cigányzene kara. 7.40: Külügyi negyedóra. 8: Szhtmöe!óadá.s a stúdióban. Meskó Bama: Selyemkend<>. Színmű 3 felvonásban. 10: Janc Courtland zon gorázik, Paul Lorenzi énekei. 11: Hangiémc zek. Budapest II. 6.50: Angol nyelvoktatás 8 Erőss—Sovinszki szalonzenekar. Gyümölcsvédelmi szerek gyári árban kaphatók Gyarmaticégnél MODERN HÁROMSZOBÁS £S EOY GARZON» LA KAS (külön fürdőszobával) azonnal ld-adó. Bővebbet a Kakas-nyorndában. Natcr megtakariUat 6r el, ha eten könnyű eshető, m a nas kalöriáju IAt6 szenet iiAlunk viurolia. 100 hg. la hazai saén 3*50 szekér imrénél Telefon: 89. Te»ek p r ó b a f ú 11 t t alkalmazni. A len kisebb tételt hiihot atillitunk. Pontos khzolgllás. nfl • ■ gyeljl HAVAS kézfmnnka- és szőnyegfonala i. Babiruha küKtalegességei legmegbithaíóbbak. Vass Lajos srÉs ís tarész Zaiaegerateg. (a megy* házzal szember) OLCSÓ és MEGBÍZHATÓ TIKI Göcsejiek órása és ékszerésze. Legpredtebb ó r a J a »I té műhely Varga Lajos (Dkl) óris- és Akazaréaz Rákóczi ut 5. sz. Írógép és számlAlófcép szaküzlet ERIKA ul táska fép P 17S Remington írógépek bitó-mányi lerakata, jar ité sók, benzinfürdók, jC''iartwo tartás. - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves. Írógép latszerész, Zalaegerszeg. (Mindi patika mellett.) SP-Pmsmsmsm M jOWME. mezőgazdasági géplerakat Magas njomásu te siőiwpefmcfezőfc A Chinoin összes védőszerei. Vasáruk, épitkeiéw anyagok, méhészeti Wlfílftl, Szerszámok, háztarfási cikkek, festékek. A legjobb íötnéségő kerékpárok. rttuM mtmMk Wrinrntn Tiiatw H. ítfet 6 ZALAI HÍRLAP !9 6. február 13. r Tekintse meg kirakatainkat I d^öiiÉpjíS^i. ■.! hH Njjomatoű Kskm A#tttas lUtayrojrozadáJában, Zaim^mu^ tebcbmjWkt \. Téíh HU Keiim a legjobb kézzel szövött szőnyeg. Minta szerint minden méretben készíthető, PIflS Tonmay gyapjú szőnyeg a legújabb és legkitűnőbb minőség. BOÜClé elsőrendű, tartós strapa ssőnjeg a legújabb mintázatokban, minden méretben, Spárga futószőnyegek 70 és 90 cm. szélességben, különböző minőségekben. Ágyelók. Összekötök. Falvédők. ® stor, függöny, ágy- és asztalterítők határtalan tartós minőségben, különleges szép mintakban kizárólag csak nálunk kaphatók. Kézimunka függöny fiié és grenadin minden ablaknagyságra. IngoI-csipke függönyanyagban a legszebb válaszlék. . Sehütz SirrkcsztósfR kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Sx/chenyi-Ur. — ElAfitetések w kiadóhivatalba, —« a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára kOlde.idők. * • fagy Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETLR JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda resz fel. Postátjkarékpénztári dekkszámta: 2JD66 j*. előfizetés: 1 hÓru 1.40, 3 hóra 6 hőm 8 pengA. — hirdetések megegyezés rzerívt. : Haimlncöteie? uj otthon A magyar birtokpo''iiika csrJc a mult szfrzad végé fejé éáamJJ: arra, ho^y a függeten, éet-fcépes kLbir okok szax>rí.ása egyetemes nem-Irt érdek, anrr; e.ő»e£?kni fiam: feiadat. Ráeszm^H erre a vkat/\c.^«ti ''.ényre, 4i ennél kzin ''neníi toertt tOvé^j. A »Icsembe-fHctíyja«, Oarányi Igwé''-c 1894 V. törvény-«Bcke/sajoos, folytai ás néJkü: maraot ktMe-jnényeaés s a b r okmego?* 4s ebédet é >^scbi>é télelére eredményes feríédoedés e^yáJ''aán nem Iftríént a magyar életerőt «c''Jckasztó, hoí*zA lÉVtütedel»*« Ü. Át eteó számba ,vhet5en fontos lépé. * 4ekx:fe bín az 1920-b«i meg< fadult földreform voX. A vesr.e.t háború után összeült első magyar oemzetgyűlés nagy ^akaiattal, tok jójzándék-Lai és kéiségielcn eredmé jyekke nyűt c.ihez t nehéz kérdéshez, hizer. több, mint négyszáz-éter embernek juthatott töqpeb''riokot vagy házhelyet. Több, miit négyszázezer magyart kötö.t a magyar földhöz, d.* arra már nem *oi: alicamas, hogy a föxlbxtok terén észel-he''ó a ánytalanságokat, amelyek a mozduaf&r ca^)brokok javára muiatkozíak, megszüntesse. Bizonyos, hogy eme.te az ország szoba is bzjoaságát, de eWterü hetetlen a megállapítás, hogy gazdasági eredményei rem ki-elégítőek. A céltuda''os nemzeti birtokpolitikának mi tehát csak az iehet a felaiaa, hógy a blrtok-mefioszái/t el3reá:ö ó\atos, emei/eit határo-»rt intézkedésekkel kedvez''bb5 teg>e. A szo-eáális és gazdasági szemponjok r.t egyaránt ferxí^ak és tisztában ke I érni azzal, hogy az efcvetlen megoklás az adat viszonyok kőzött az önálló, éetképes ki birtokok szaporításai Amál inkább, mert Magyarországot birtok-poü''ikai szseinporrból egyensúvban levőnek mi-:dadcíig ix*m lehet tekinteni, amíg területe 40<^o-át a törpebrtok és az ezer holdon fölük rag) birtok foglalja ex Ez a szempont irányítja a Qömbös-kormány föltíbirtokpolitikáját, amely a hlJbzomáoyi törvén)- avaslat után a telepfrési tőrvényjavas''áiot viszi a Ház elé. A két javadat egy jó? meglapozott birtokpolitikái reform szerves résre, ikertestvérek,''egyik a másikat egészíti ki. A telepítési ''avaslat, amely már átment a különböző érdekképviscle.ek vizsga a''ának a^i-pos szűrőjen, elsősorban azt célozza," hogy perte a magyar földön minél több éetképes, önáHó kisbirtok sziLéssé^. Egyá.''aában rtfcm in6nyul ez a javaslat — amint azt az indokolás is hangsúlyozza — a nagybirtok elen, mert l»szen a földnélkü''i mezőgazdasági lakosság Megélhetését nagyrészt éppen a közép- és a ft*gybxtok biztosítja, de gondoskodik arról, bogy a kisbirtokok térnyerését, megerősödését gátló okok megszűnjenek. Mégpedig akként, togy amikor egyrész* a szerzőképes családok állam gondoskodásából életképes kisbirtokból jutnak, másrészt ugyanakkor mások ne ««védjenek méltánytalan károsodást. Éppen «rt az átengedett területekért a javaslát sa*-•w teljes kártalanítás jár. Huszonöt év a''a''t Wtsíázhetvenezer holátayi ^Ógi''zdasígi terüie''r.ek a megvásárlása és •rfzöhenezer kataszteri holdnak a kisbérietek való feíhasijíififca Váílk TeKétAV* fU- -tepítési reform ktap^ín és * hata"«as VfüJe-ten harmincötezer öná.Tó kisb^tok óétesftL ^ Harmincötezer dolgos magvar család kap biz-tda, ayiigodt otthont, kén)-eret, földet. El oty trAgy eredmény, ami előtt el kei haítatrti nstn den pártpoLí ilai gíncsosJkodásnák annffi ül "itt-kffbb, trvert a Javasfat indokoHba Itangíűy''oaaa, t^Ogy ez a ap> Tesx egy ^egéíocaége«, a «eri* zet egyetemes érdetarft «no^álő fejődéSS irrdmaSmk. ros megyegyűlésen csapott össze ma Nagykanizsa és Zalaegerszeg Egyhangúlag választották meg ai alsólendval főszolgabírót — á főispán elismerése a megye tisztikara és a közgyűlés iránt fcbnriir 13. Zalavármegye törv>ényl a ósági bi.x^bága ma nagy érdeklódés mellett ta ''.ot.a meg rendes közg>TÜjéiét, vitéz Tabódv T bor fC ispán elnöklétév*l. A Hlsiekígy e''mondád a ni^n a fŐ»spán k következőkben üdvözölte a közgy ilé-st: — A jövó hónap elejéso lesz egy esztendeje, hogy el fogta''tam Za''amegye dkces főipáni székét Aliidén törekvésem az \x>lt, azt tekin-teitem lx>rmán}*xati fe.adatomnak, hogy kxc-rete''et és egymá« írá^,i megértést h rde''\^e, lehetőd váljék a bükés, harmontíxs munka. Há^ istennek, ez sikerült ts. De eg>iedü, ©e-gítsé^ ne''.kül nem érlte''tem \x>!i:a el eredményt Hálás köszönetet mordok B;dy zlotün alispánnak, aki nenv?s lelkével, arany szivévé; mellettem ál''ott s há''ás köszönet a meg>-e tisztviselői karának, arm-ty mindig a ''cőzérdeket nézwr, súlyos és rehé^ viscenyok között líta el munLíMt. De kósr/ö et a tőrvényhatósági hizottwágnak is, megértése ért. Mi^éi inkái.b érv.''nye^Übl koH a szeméül érdélnek a ármde 5 Cttek a harro tTfcds,!*- Ws, közérdekű táds&Ml leel teifetélyt szctweni a megy&Kíc. E gondolatoktól áthatva öd\«z5, hÜSvil'', t törvényhatósági bizottságot (Éljenzés.) Ezután a megye halottait pa.e.itálta el a főispán: Takács Imre volt keszthelyi, Szmo-dics Viktor volt alsó''cr.dvai főszolgablrákat, id. dr. Anay Lász''ó, Id. Tamás JánOí, Mihály 0>i»la, Vizsy Eoldizsár, Práger Ferenc bizottsági tagokat. A mc^em''éliB ést • k6z©raib fii^a haDgatta végig. Be:e!entette még a főispán a btzOttságbeü «zemél>i változásokat, a tb.- kinevíéfléseket, majd -1 '' '' . '' DEÁK FERENC HALALANAK ÉVFORDULÓJÁRÓL emlékezett meg. Szavait állva hal''gatta végig a Közgyűlés. — E hóban múlt 60 éve, hogy meghalt Deák Ferenc, a haza bölcse. Februib- 7-én, 60 áwel ezelőtt, gyászü&t tartott Zalav£Hneg>e. Az akkori gyászüiésen hangzott el a mondás: »Deák Ferencet Zalamegye adta a nemzetnek, ele Deák á nemzeté, mint Zala is az egész országé.« A vármegye akkor hathetes hivatalos gyászt ta-tott s akkor határozta éi, hogy Deáknak szobrot emel. A régi megyeház előtt áfc 1879 óta a haza becsérték éresaobra és hirdeti e sok sorscsapástól sújtott megye fialnak * polgári köteiességteljeaitét útját és a köve-tendó hazafiúi erényeket. — Hogy e megye és ország újból b^Wog leg>en, merítsünk erőt Deák szeíetncbM. A ríehéz időkben tudjunk küzdelmesen is Hm, de remén>-Unket a nemzet szebb jővő''e jránt so^a sem sz-ibid feladnunk. Is en ¿Uja, óvja taráikat és a magyar.nirmzetiet! AZ ALISPANI JELENTÉSHE25 igen sokan szóltak hozzá. Az eteó fekzó''a''d dr. Fa-kas Tbor volt. A főispán beszédébe lmpcsoód\-a, hangsúlvozta, hogy a törvény-ha óságban mindkét odal igjeketett a köt-ügyeket megértéssel keaekü. De ha Deákof is Idézik, Deáknak akkor tesz mindenki ti>ztc-letBirllvánítáit, ha eszmélt követi. Minden raü* ködéséjrek a tisztesség éi becsület legyen aa a''apja. Deák nem ismer''e el, hogy pártpo ftikad szempontok étvén)*esüljeoek a megyei életben. Kifogásolja ó Is, hogy bármlyen pírt propagundájában megyei, köségi tbz.-vfeelők résztv egyenek. Miidcn pártnak joga van szservezkednl, da nincs Jog* tisztvcrekM igénybcv^nnl. Felhívja eire az alispán fvg}-elmét. Az egyes pártok propagandairataiban is lát meg nem engedhető dolgokat. Kifogásolja a NEP jelvénnyel kapcsolatos előnyöket. Köszönetet mond az a ispánnak, mert a párt jelvények viselését hivatalos ténykedésük ideje alatt eltiltotta a tiszt\ iselóknek. Hangoztatta, hogy a tékintélytisztelet a apja: a pártatlan eifamerést a tekintély meg ts érdemelje! Pehm József szodáts irányú kívánságokat vetélt fel. Zila közigazgatása ezlrányban szépen dolgozik. Az analfabétizmus csökkentése, a közlekedés javítása terén sokat tettek. Kéri, hogy a most elinduló inségakció során legalább lábbe ivel segítsék a kisbirtokosokat szolgáló nagycsaládú konveneós ese édeket, a rossz vízü községekben vezessék be a jód-adagolásokat. A kórházi ápolási díjak tekintetében iavasiatot terjeszt majd elő, hogy ald-nek láxásán és öt höld földjén kívüi nincs töböje, annak engedjék el az ápolási díjat Keiló intézkedésekkel csökkenteni kel a csecse nvShalandóságot s tenni kell valamit a fa''usf építkezések helyes irányba terelésé e. Meg-emlitdte a n^péphészet teién Antal Dezső működését és javasolta, hogy a vármegyék épí- 2 —. r* Jő szemuves. jó fényképezőgép jó fényképkidolgozás BÁNFAI BÉLA optika és fotosxakteietébef! PÉCS. — ZALAEGERSZEG. tészgyakomokokat alkalmazzanak. Tüske Pál átépítés érdekében, Sümeghy József a már adott mennyiségen Jelül adómentes vagy ingyenes cukor kértbe Iránt szóuilt fel, hogy a szegénysorsú gyermekek ke.13 tápá-.lékot nyerjenek i Varjas Oéza a fagykárok rögtöni megállapítását kéri a jelenlegi gyakorattal szemben b .Lovas községbeli panaszokat terjeszt elx — Barcza Lajos a bércséplési munkaidő szabályozását kéri s kikel az álizövetkezctek e.je.i. — Szerecz Irnre az árvarések ellen, Korín* Jócef és Kálóczy József bckötőuaJv építse érdekében szóalt fel. Dr. Arvay István kifogásolta, hogy ha valóban olyan nagy a rend és a béke a megyében, miért nem adnak a nyílaspártnak gyülésengedélyt. A feLzó a ást éénk zaj é; több közbeszólás kiséri, mire Anay kijelenti: f- Ez nem kabaré! - A főispán rávágja: — A bizottsági ta,g úr csinál kabaréti — Arvay élénken ti lakozik c vád ellen, ma''d e''óadja, l>ogy magas a bibik fizetése s közérdek, hogy a dijakat leszál ítsák. Horváth Lajos útügyeket panaszolt s a túlzsúfolt isko''ai osztályok'' kérdést tette szóvá. Tá os Péter az adóbeha^áfok enyhítését kérte. Bojtor Lajos nagy derűt ég és helves és közben tette fel a kérdést; — Két órája itt vagyunk. Mit csináltunk? Sokkal fontosabb kérdések va-mak, mkit amikről Kt ennyit beszéltek Oit vannak a rongyosok, a mezítlábasok! AZ ALISFAN VALASZABAN először köszönetet mondott a főispánnak az Elismerésért. Ö mindig a békét hirdette és igyekezett az egységet meg^emteui. Munkáját mindig politikamentesen végezte. EUe volt: a család, a község egysége ad a a megye egységét. A va lásoj, hazafias szellem ve-férli minden cselekedetében. (Éienzés.) . Kijelentelte, liogy a Pehm József álta! 5el-vetCit kérdésekben n^nden tőle telhetőt elkövet. Az útpanaszokat, amemyirc módja lesz, megszünteti. A 60 mázsa kiirtiít cukron felül még kér a minisztertől. A t3bb! felvetett pa-tiaszt megvizsgálja, a közmunkává!ságra nézve előadja, hogy éppen ó csinált statisztikát arról» bogy ZALAI HÍRLAP m3yxn tár aJalml rí''etfei mTyan terto©:j*i • kfcmaikairllt Ag, tar rt a Jelenlegi m^aldái ságtalan. Az új úttörvénnyel a kérdés megoldat nyer. Várkony Rezső pénzügyi0azga.ó ki.e e rtette, bogy a szőlőkárt csak szüret cljtl »¿¿had levenni A kedvezmény mérvét twzo tság á lapítja meg. KíÜön költségek nincsenek. A végrehajtásokat a törvény írja eió, de a rideg betűt, ha lehet, nem atka mázzák. Csak a konok nem fizetőkkel szemben járnak el Zalában 169-000 a^ó.ő van és csak 140 volt az árverés. Ezt nem lehet kíméletcnségnek nevezni. A FŐISPÁN VALASZAr Vitéz Tabódy Tibor főispán köszönetet mondott a felszóla ásókéit. — Csak jöjjenek a felszó al ók, közérdekű dolgokban, az objektív kritika jegyében! Aliidén közérdekű kérdést ma-radék nélkül teljesítünk! A pártszervezés acért történik, bogy 1918 meg ne ismé: lód Ívessé k. 1933-ba í a szo.iilde-mok:ata párt ugyanígy szervezkedett meg. Magasabb''okú, ideális célról vaXizó. A szoba-hozott utasítások máris módosíttattak. ö nem klvto má.t, miit egy lelki cgy- Köszöni Pehm József fekzólaását. A kormány-zóné tnségaktiójára ezentúl a vármegyéknél szedik bc az adományokat, s a Iciapán és alispán osztják cl. Mindent e követ újabb cu-ko: adományokért. Arvay István felszóli ására kijelenti, hogy kötelessége a megye békéjé.e ügyelni s o nyüas gyűléseket mm tartja kívánatosaknak. Farkas Tibor: A nemzeti szocialisták ügyében nem osztja a főispán nézetét Ne csinál- 1936., február 14 ■ - ■ i n. * »■••-- anak mártírokat. Hadd fussa ki magát a párt> (Itt Fa kas és Anay István közt heves váltás íolyt le.) Anay István dr.:f Ha izgatunk, á"l''tsa«tk bíróság elé bennünket! Jöjjön cl a iőxpán úr 4 gyűléseinkre s engedje meg a gyűlést (Derű* séf) Az alispáni jelentés* ezután elfogadták A FÖSZOLGABIRÓVALASZTAS za iott le ezután. Az alsóendvai fószo gabíráj áJásra dr. vr.éz Hunyadi Lászó és dr. Buzá» Béa pályáztak. Dr. viíéz Hunyadi ma reggel visszalépett A kijelölő választmány javasa* alapján a főispán • dr. Burá» Bílát egyhatagúztt nfcgrá arztott fószolg»->I:öoak jMtole te kl óriási éljenzés és taps közben. Az új főbíró máid járt le is tette az esküi A főispán meleg elümcrő szavakat mondott edd gi működéből és teien áldását ké te nno- kájája. '' , ATIRATOK, f Bácsmegye átírt kisipari kölcsönök folyós*, tása iránt. Dr. Briglevics Ká:oly fejtette a kisiparosság uéhéz helyzetét s a pártoló ja. vasia:ot kiegészíteni kéne azzal, hogy hosszú-lejáratú, kedvezményes kölcsönt adjanak az ipa. osoknak. Elfogadták.. Toxamegye a községi tisztvicelSk létsrf. mának és javadalmazásának felemecsc tárgyi« bai írt át. Dr. örffy Imre szólalt fel s nagyo« meleg elismeréssel beszélt a községi tisztviselőkről. Hangoztatta, bogy mcsrrtejí.eil kd! a JegyJő''tel a közadók b* hajtás ól '' s rendelni kell illetményeiket, hogy a nép közt élő tisztvi3el5 függetien legyen- A leiratot pártolja a közgyűlés. Nagy vihar a zalaegerszegi kórházügy körül A za''aegenszcgi kórház átvétele ügyében az a kisgyűléíi javaslat, ho''jy bizo tságot küdjön ki a közgyűlés az ügy le tárgya á>ára. Elsőnek Farkas Tibor szólalt fel 5 követelte, hogy legelsősorban az alispán a legszigorúbb vizsgá-la''ot rendelje c , miért vannak a za aegerszegi kórházba.'': a jelenlegi tartliatat an ál ápolok s mire hasrnáhák fel a kórháza''apot. Tűrhető 1 lapotokat kell teremteni. Oyan hangokat ha l, bogy a város üzetet akar csinálni, (óriási zaj, ellenmondások, Czobor Mátyás közbekiabál, a főispán leinti.) Nem veszek részt a tárgya''ásokon, míg az alispán a dolgot ki nem vizsgálja! Dr. Anay László: ügy akarják a dolgo: beállítani, mintha Za''aegerszeg nemzeti aján dékot kapna. Ez az ügy nem Zalaegerszeg ügye, hanem közérdek. A városnak 60 ágyas kórház elég vok.:a. Ha elgáncsolrák az átvc.et, a fejlődést, febó Za''amegye valja kárát! Javasolja, hogy elvben mondják ki a kórház átvéto''éfi. (öriási zaj. A kanizsaiak harsogó ellcnzcsbea törnek kl) Czobor Mátyás: Bár minden kórház ilyen jó állapo ban voűu, mint a za aegerszegi. Csak az elmeosz''állyal van baj, A város emcnt a legmesszebb határokig, tovább nem mehet A kórházaappal pedig az az igaiság, liogy a város legális aapokon kölcsönvette a pénzt a közigazgatáshoz. Semmi szabá >ialan-ság sincs. A javaslatot elfogadásra ajánl a. • Anay István dr. sziitén elfogadásra a.ánlja az indítványt. — Az átvétel megyei közeidet Kaiizsa cl akarja gáncsol^.... (Viharos e.len-mondások, helyeslések.) Somogyi Gyu''a áll fel szódásra az Arvay-. féle javaslat ellen. Szavai cVesznek az óriási, egyre erősödő za''bzn. Sértések röpködik, eg>-esek úgy vélik, hogy Somogyi is sértő szavakat mondolt, erre teljes erővel lótör a \iliarj. Az eVtfki crccigő hiábo akar roid t te-remtonL Erre Tcbódy föl;pán Llüg-a gydióst A zaj csillapultával- újból megnyitja a gyűlést a lóispán; nyugalomra inti a közgyúé^ tekintettel arra, hogy közügyről van szó. Somogyi Gyula: Ugy hallottam, sértő''*g magyarárák szavaimat. Nem sértettem, ncoi volt ilyen szándékom, akit sértettem, megkövetem. (Helyeslés.) Nem \agyok kanizsai...i (De igen, ige.i! Za;.) akiknek a zsebére megy,;, ha a megye átvesz egy elhanyagolt kórházat... (Nem elhanyagol:! Viharos zaj.) egy nem eléggé bő kórházat... (Hiszen azétf adjuk át, hogy b3 legyen!) ....60/0 pótadó-emelést jelent... (Egyre fokozódó zaj.) Miért nem fejlesztett Zalaegerszeg akkor, amikor Kanizsa, Szombathely? Kanizsa a kapo.t 160.000 pengőhöz hozzáadott 800 ezret s így épített A megye adjon a városnak elmckórhizra pénzt,, de ne vegye át a kórházat! Most már délután két óa volt, a főispán * állandóan raktáron az »ELEKTRA, Rádió és Villamosságinál. Kossuth u. 8. (Kakas ház) Ugyanott: rádió és villanyszerelési vállalata Villanymotorjára, gépeire'' závarszil olcsón és szakszerűen szerelek fel. 3. február . ZALAI HÍRLAP frakking 9.80 lakkcipő 13.50 gallérok„ nyakkendők. zoknik. sálak a legujjab divat szerint a / gyűlkkló meghosszabbílását kérte. Megadták. Dr. K::ausz Lászó kanizsai ügyvéd szólalt fel. — Az egerszegiek — mond a — nem lelke-fednéitek ennyire, ha a tapolcai, sümegi, kanizsai kórházról voi.ia szó. Ha rentábi is, miért ad.ák át? Mi nem Nagykanizsát képviseljük... (Vil mos eilcnmondások.) mi a reá politika alap.án álunk s nagy megterhelést a megyé-cek nem akarunk. (KLablások: szavazzunkl Szavazzunk l) Tabódy főispán: Mirrtegy hatvan tag a név-fzerinti szavazást kérte, a névszerinti szava-sást elrendelem. Akik a kisgyűési javas atra Kavartak, igennel, akik Arvay dr. javaslatára Gavajrak, nemmel válaszo''/a:-ak. Hosszadalmas, zajos szavazás következet, de a szavazás végére a zaj elült. Eredmény: 76 szuvazat''al 50 ekrében, vagyis 26 KÓ Cbbséggcl elfo£ai£< Arvay Lá-zló dr. fa.asla át. A k3:gyü''és tehát kimondta, hogy elvben &vo,zi a za''a^gerszegi kórházat, a továbbiak megbeszélésére pedig bizottságot küld ki- A bizo.iság tagjait mindjárt meg is vá''asz''oiták. Most már rohamosan kiürült a terem. A rendes tárgysor többi por.t ára alig maradlak berai néhányan. Ellogad.ák a kisgyüWhi javas-U''okat. A pótlárgysorban a szel emi inség-nuinkások részére 5.000 pengőt javasolt az al-kpán. Arvay István a dupláját kérte. Ugyancsak a dupláját kérlék a tólszerdabelyi tem-plomépítésre javasolt ősszegnek is. Az a''ispán megígérte, hogy ha tud, keres fedezetet. A zajos, viharos közgyűlés 3 óra előtt végződött. F békeidők !eg zebb romarTtlkus játéka A KIRÁLYNÉ HUSZARJA Három életfogytiglani kényszermunka és három halálos Ítélet az usztasa-perben Párls, február 13. Az aix-eu-provenoei esküd bi:óság szerdán a késő esti órákbm hir-dete t rtéetet a marséi! ei roe é.nyet vád ott ai ügy iben. Az esküd bí.óság mind a há om usztasát élci''ogyti^Uni kényszernnwkára itéte. Az indokolás szerint K alj, Raics és Poszpisil bűne« módon gonosre tre szövetkeztek éa bűnrészesek Sándor sze b király meggyilko''á-sában. Sűlyocbitó körülmény a bűntény elő- zetes megfontolni a. Az ité.et kihirdetése után a vádlottakat visz. szakísér.ék ce.láikba, az et>ök pe lig nyomban megnyitotta a második fötárgyalást a kézre nem került három másik vádló t, Pavc»:*, Percsevics és K.a énük ügyébm, akik fele t a bíróság távollétükben ité kezett és a ttnétyt ben rnegl*a ározo t legmagasabb Ítéletet, a ha* lálbünte.ést mond a ki mind a háromra. A görögországi borzalmas hóvihar hajókat vagdos a tengerparti házakhoz leszakadt az Aranyszarv kikötő hajó hídjának két tatóoszopa is. A vihar üf''át elragadott háztetők szárai jelzik. Két kikötőben vesztegíó haót a vihar hozzávágott a paiton levő kávéházak egyikének, amely kártyavárként omlott össze. Dr''nápo''yt is vartag hótakaró fedi. A keleti vLLámvonat is elakadt a hófúvásban. Athto, február 13. Tovább tombol a hóvihar egész Görögország terüle én. Egyedül Sraociikibcn 22 a lialáos áldozatok száma, míg a"" sérülteké meghaladja az ötszázat. A r.agy viharban elsül yedt egy ha?ó, me''yrek kapitánya és két matróza a vízbí" fűlt. Majdnem az összes városokat c''zirta a kül.''l ágtól az óriási vihar. A távíró és a vasút: íor-ga''om teljesen racgbénut A nagy viharban Előny-vámtételek életbeléptetésével ; akarja Hodzsa megoldani a Dunavölgy gazdasági problémáját Párfe, február 13. Hodz a cseh nüniazter-elnök ellta ározta, hogy péntek estig marad Paritban és ezalatt tovább folytatja a Dioia-völgy rendezésére irányuló tárgya ásait Kijelente te az újságírók előtt, hogy a cseh és román kormányok feltogfca teleden egyezik egymással. Qazdasági téren Jugoszlávia is erősen közeledik a megértés felé. Nyitva lutgyják az utat Magyarország és Bulgária számára, sói Németországot és O''aszországot is b-Me akarják vonni a megegyezétb.''. A megoldás: előny-vámtételek életbeléptetése jönne. Az cél, hogy az új egyezményeket összhangba hozzák a római paktummal. A feladat igen nehéz, de Ausztria-utk a Hab;birg-ké:désbeu telt'' kijelentése igen kedvező légkört teremtett J Hodzsa hangoztatta végül, hogy ez a csoportosulás senki elen sem irányul és semmi* esetre sem lenne Oiatzországga. el''enségcj ol<-djt''on. Erríl már bíszéií is a prágai o''asx követtel, a<it megért, hogy tájékoztassa ilyen értelemben Mussolinit. jűxave. Az a összeveszett a feleségével, felgyújtotta a házat, majd elvágta a nyakát egy oroiztonyi gazdálkodó Nagykanizra, február 13. Megdöbbentő családi dráma játszódó* le nemrég az Orosztony Alkalmi aiándéknak könyvek di$zlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGO/TONNÁL Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok lzlé$e$ kivitelben > - j - községhez tartozó Örömhegyen. Szeredi Ferenc 43 éves gazdálkodó ivem a legjobb viszonyban él a csaJidiával. Napirenden vonjak a veszekedések a férj és feleség között. Pár héttel ezelőtt, az egyik este, amikor Szeredi hazatért, ismét összeszólalkozott a feleségével. Ez a családi jelenet annyira elkeserítette az asszonyt, hogy a fiával együtt átment a szomszédban lakó vqjéhez, Horváth Imréhez Szeredi később szintén átment és arra akarta kényszeríteni a feleségét, hogy térjen vissza hozzá. Hogy ekkor mi történt Horváth Imre házában, azt még "nem sikerült teljesen tisztáznia a csendőri nyomozásnak. Szeredi Ferenc ügy adja elő a történteket, hogy amikor belépett a házba, a saját fia és a veje mink« szó nélkül nekiugrottak, összekötözték és úgy elverték, hogy csak jó idő műi.''a tért magához. Nagynehczen sikerült roegszabadukria a kötelékeitől és bosszút lihegve hazarohant. Néhány perc múlva lángok csaptak fel Szeredi'' Fejenc portájin. A tűz rohamosan terjedt éa mire kiérkezett a helyszínre a tűzoltóság, akkorra már Kovács István és Szabó István hajlékára. is átterjedtek a lángok. Szeredi Ferenc ezt látva, annyira megrémüli tettének következményeitől, hogy elővette a'' Il ZALAI HÍRLAP 1936. február beretv4.it és öagyi-Tcossági szándékkal eM^ta 4 SmS^ttéw l74potb*a stítítotlák bê a nagy. jfcaüxJ kórházba, ahol az orvosoknak sikerül: «fcegttea^niok Az életnek. &*i*ii Fermc ál-kpo:a most már annyira javult, hogy pár na pon belül gyógytan távozhat a kórházfcő} A ná*ykánia*! törvények nz^á.óbirája úgy btézkedei, hogy a ré.xllcség a kórházba ''¿kére át az ügyész-égTe Szerrdi Fe:e>.et, aki el»*n gyújtogatás bűntette címén bdu. meg a bűnvádi eljárk W '' ©»/ I — I — —--------ê Ki akarják cserélni időről-időre a tisztviselőket A Városok Lapjuk te£űjab* számában Németh Károly tauofc*>k a nemzetek kuXú-riiis értwtheaéséne« egy *géizea új formáját javasolja t városközi kultilrdiplomáöa »eff-OMnrtsésévti. Az: a gondolatot veti ugyanis fel, hogy a városok egy bizonyos idórc heréljék ki egymás közőtTtazt>L*lóiket A tszlYiseóknek tz-zel a -cseréevei khetőv^é vitoék, hogy a városi tisztviselők megismerjék más városok igazgatását, cserehelyükön pedig ¿¿adtokban ismertetnék a maguk városának almi iiztrádó-Jll Ezzel rgy városközi kultúrdiptomácaai szol-£Í*á! alakulna ki, mely egyrészt hasznára válnék a városok igazgatásának, egyben azonban a n*mzret köaftt « tíj knttûrkapcroaVrf té>e-»Ctm* Mindegyik tterf^ejő új helyé-n ft cserébe eltávozol txzht.«ó iDciméayeit kapja és lg* át idegen ti rzvr. e A semmlíé* köft^égr-tcbb*te< œm jeeirterje a váwwok számára, viszont ki volaáiaÁ kapcsolva a vahitárls nehézségek ». Ugyanezt a csereviaorryt egyébké:* az or-szág határain belül h rendízeresílmi Vel-etne, ami különösen náJunk bir különös ég- gel Németby Károlyra* rendkívül é-delse» javaslata a Vá«*»k Nemzetközi Szövefcégés is togflakoz^rtja majd. mms — Egyházi hír. A veszprémi megyéspüspök Megyrsy József látrányi plébános., a nagy kanizsaiak egykori szerex* hittanárát helye .tes esperessé és egyházkerüíei í*ijelüfiy*.óvé W-öevezte. — Álarcosbál Kewt&elyaa. A Keszthelyi Szoriá.is Missziótársulat Leánykuba feb.niár l5-én á''arcosbál: rendez a Hungáriában. A bá3 lövédnöke dr. Lénárd Jánotné, a Szocülis Missziótársulat keszthelyi eciöke. — Medált egy százéves !etenyei onber. A l*»ezfi éiet ritka ajándéka az Ürnak. Ilyen ritka ajándékot élvezett Kuvta István k cnvtí gazda, aki 1836 januárjában született és így -kerek 100 esztendő« volt. Letenyc legöregebb embere, aki mindíg egészséges volt, bír nem •vetette meg sem a bort, sem a pipát, most Sceddcn meghalt. — A magyar n6a kedvtdö''nek nagy élvezetben !esz részük március 25-én. A sokféle műsoros ünnepély utáo egy tkztán a magyar ''dalnak szánt hangverseny készül, kiváló műsorral. Részleteket később közünk. Taharéhossig és hényelem P h ö b u s gáztűzhely. Díjtalan bemutatás Brandi Jd2sef cégnél ZALA EO ÉRSZ EG EN <MegyefcánuoJ isembea.) HBK — Az tzr. tetCh"H*?e''dt Zalaegerszegen péntek tsTjt negyed 6 ő.a''tor kczd.x£i — A.* Ur katonái, úgy a darab, mru az annak kiegészítő részét képező életnagyságú szentképek, mély haá-i gyakorolak a nézőközönségre és sokan gratulál ak azok megles-tőjének, Tornyos Emő zalaegerszegi festó-mesternek, amit xt mi.tán meg is érdtmclt szép munkájáért — A Matsz-bfl előkészültei serényei fo*y-rak. A meghívók elkészül ek s szétküldésük folyamatban van. A íasangzáró mulatság az előjelek szeréit nagysikerű lesz. Erzsébet királyné ¿leé e\ epizőija A KIRÁLYNÉ HUSZARJA — Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi áll. anyakönyvi hivatalban 3 múlt hét folyamán a következő bejegyzések- történtek. Születés: Aranyosi Brúnó vármegy-si irodatiszt és Oön-dócs lloiat-Fenecc fia rk.. "''Gyarmati József gazdasági cseled és Kóju %>ziila József fca rk., Borsos Qyu''a gépkocshezető és Wcl.ver Anna Zoltán Ea rk., Horváth János m. kir. t5rzsőr-mester és Laki Márta JItos fia rk. Halálozás: Oehér Ferenc községi seríéspászlor (Eabns-dtbréte) 73 éves rk., Mífaois Károly anu ó (Rédics) 10 éves rk., Németh AnJű" fcldmú-\«es (Magyarszombatfi) 35 éves reí., Arr Zoltán 20 hóaapos rk., Oá^ár üyuláué .saüí. Kar ma esi Erzsébet 43 éves rk-, Kéaer Fereac földműves (Poz\a) 61 éves rk., özv. Kaczor Jánosoé szül. Böröndi Kax»lifla 77 éves rk.; Házasságkötés nem történt Farkas Imre Igazi magyar zenés vígjátéka A KIRÁLYNÉ HUSZARJA Imiin JMI!iiUPu-ra! Vadász tipő bőrök, sport bőrök nagy választékban WOftTMANN bórkereskedésfeBíi, Rákóczi-u. 6. Bőrkabátoknak : P IXO IL. Té||, dpőnék : FdkaZSlrtl — GrofflO^ és bélbáotalmak, HasQregbet vérpangás, izgékonyság, migrén, kimerü.táég, szédücs szivszorujás, réir.es álmok, l^ed.tJé» á''a_ános rosszullét, « mu;.kâképcssé|; csökk«. nése sok esetbea rövidesen megszuanek, kft a be''eg néhány napon át reggel éhgyomorra egy pohár természetes «Ferenc Jtaaai» keserû- .I.KIH1II1II > I .................. | TÖLTŐTOLLAT ne vegyen, amíg meg n«* nézi dús választékú raktáramat Fredeő »Parkért tollak leszállított áron. Va* lódi arany tollak már 5 P-tóL Kaka» Ágoston könyv, pápír és írószerkeres, kedése, kölcsönkönyvtirt, Zalaegerszeg, Telefon 131. — Ta''ütak egy sirdp«, i^aJO» h''^ÓMsé a rendőrkapitányságon átvehedL — Idöjárá>: e értkc«> nyugr.l, toltoyugatl szél, több helypo, főleg éízAcci ti kcletoj havazás egj»5 he''ydbett feéíüvfcok. A bömir-sUJd femél csökké .uijin.nianrirrrr 1 ".....ty SPORT Ai olimpia] Mûyik. 1936-bon lángoló fáklyát visajnek majd at aatik Ü.ympiából BeiUibc, a XI. 4>lmpasz színhelyére. E cé bői ueji köz&asé^es szu.ok-fáklyát l*jai iáinak, mdy egy ejeAïges záportői velószínü-eg elouódnék, hanem német vegyészek aá-mi-iyáí, .egy újfajta tóklyái. A próbik ezzel cJkjyoz jól ¿vérül je*. Teki.retbe ve/xk minden lelve ő a''uidá yt, amdy a hét o/szágoa keresztül való fuuis aatt íelmerühetje. A vizsgáló bizot-«ság jelenlétébe í a fürdőezoba zuiu-nya alá tariot.ák, homokba fúrták, sőt teljesen víz a á ts merrielt^k a fáklyát. Az cisíer-gett, hevesei füiáöít, de leüe.e.k« vo>; eoCarú ^ v Fáklyáját minden firtó megtarthatja em''éküL Otthon bizonyá:a díszhelyet kapnák ezek a fáklyák, mirt egy töjténelmi esemény tajuL A 3630 olimpia: fáklyának, amtlyeket hét országból Ijortia :ak övez: a aportolók, btxz-szinű a.élqyele eiz. Abba Yéák mindama \á-rosok nevét, ame.-yekei a futók útközben érn-tenek. A nyél alnmLium csövet tar^maz s ebben van az égési anyag. A gyújtáshoz szükséges Tüzet a nap adja. Valószínűleg György görög krá y maga tarta majd a fálűva fö*i a küöa e c£b5J készít gyűjtőlencsét. A fáklya küöcibm a fcjhős ég aatt is meggjtilad. Elvándorol majd a Zeus tempóm ragyogó világossága a B^lkáp pnizág^.i X .Ber/j^ç, megoltja az l,Q36 évi oünvíai i^ékoWL "Svect Hédin ki 1936-os olfanpiászon. Kozcpázsa kutatója, Svédország ujághífü ia, Sven HeOii dr. kés^k^y^toaxt. ana, hogy ele adást tart a birfol oimpiai já^ckok & kalmábó . Elóadá_á::ak szinhey.e va óczLvÚJCjf a brr>k i cg) e em aulája, — anv^ly eg)-e eméa , diáksága egy részét tö.tötte — íovábbá mag» az v olimpiász stadionja lesz. ; Ugy tervezik, hogy minden vi^Lgréctből hívrak majd híres embereket, hogy az oim-> píász tartama alatt előadásokat ''ja-tsooak. Sv^a • Hédin tehát mi t Európa tudósa beszél maji Ezenkívül Németország ak, mott a XI. olian píász rendezőjének ncvébai Németország régészeti intézetének. einöker dr. W^ld nsos, szónokol ,Jkz AŐ „prb6ektotéiusa alartt áJ »A isiiének sportja« nevű kiáirtás is. ^yr,«WVdonvválik .ou- d a Xl^o^áfi^f-szersmand a szellem oimpiászitá'' ». Jíki még e héten az Edisonban! _. A KIRALm Ï ,9:6 íebruir 14-1 KÖNYVEK KOPPÁNY ERZSÉBET LAZADASA. v — Cslky Márl» regényérOL — fá cí^mas, sóiét tiJcokki viágít bele Csiky Mir á regénye. A szegénység, a magány éi a jxcrc.«m áikaiba. Az éxrt árnyékos oliaárój ezól a regény, a szomorú vadság képeit fűzi össze. A hősnő nagyon szegény és nagyon teheizé-•j—s fiatal lány. A sors azt a csúnya tréíát követte cí vele, hogy olyan szú őket adott neki, ¿ii őt idegennek, finomnak és előkelőnek -éreznék, mzidenrapian egésaiégcs, egyszerű ésrirású több! gyerekeik közö t A csúf kis U-s*. a szép anderseni ines? tönérek itt meg újra. A csatakos kacsák közé hófehér, teza hattyú kerül. De a hattyú be «pusztul abba, hogy kék vizeken, ragyogó napfényben, boldog, smaragdzöld, árnyas partok kö-Xüít a.ar tovasuhand Koppány Erziébc* ki akar kerülni a könny eze.ébj^, magasabb éiet-gzinvoi ara törekszik. Gazdag akar lenni, mű-•Vtlt, okos, elóké»x SzeXemi. eg arisztokratátok'' született éá hősies, ha''álos érófeszítéssei yerekedi ki ma^át nyomorúságos környeze léből. Szép és bijo3, az a fajta ci5, a''ci a férfiakban gyors és forró érzéseket ébreszt. De é nem a szerclman keresztül akar érvénesükig Tanulni akar, dogozri. Keserves munkával kiharcolja, hogy elvégezhesse a gimnáziumai Mialatt a gimnáziumba jár, a csaádj;''t is fenntartja ,mert az édesapja a írotton eleset^ ■ Bútestvérei világgá me :tek, éde anyja egyedül -ma-adt a kisebb gyerekekkel. Ami''cor az egriemre "kerül, tovább sjeg.á édeta-nyját, rneg--taó makacssággal kaparva öc&ze a fivéreket, fcogy a hazaiak szükséget ne szenvedje:*k. Az -tlrnúha''atlan, kiolthaatan szere em tüzével kíván a Koppány Erzsébet elérni a cé2t, azt, hogy orvosnő lehessen» rcnde''óje lejyen, fehér mú-szerszckrénnyel, esi k>gó műszerekkel, a váró-szobiban betegekkel, akikr.ek az enyhülés, a gyógyulás ádott mákonyi t ad latja. Koppány Erzsébet talán e ég erős lett volna -ahhoz, hogy a kemény élefrle'' megvívja a harcit. Taán győző t volna az életben, kicsikarta volna tőle munkájának eredményét, ha nem lap másfelől haláos sebet. De a szeréemmel, a nők ősi ellenfelével szemben nem vo''t eég erős. Vc''e nem tudo t megküzdeni. Túlságosan jó és túlságocan engedékeny volt ahhoz, hogy •a szerelmi csatában ó maradjon fc''öl. Nagy és boldog szerelmet kapó t, a szerelem kár-pó''.ol.a Is az élete addigi szenvedéseiért, de a férfi csak a szerelemben volt társa, élettársa CSIPKE VÁSÁR ♦ PÁL Él INDRA cégnél Zalaegerszegen feleion: 170. TAI 1? 1 15 IA.ÍAV ZALAI HÍRLAP nem akart és nem tudót, lenni. Koppány Erzsébet nem bj-t elszakad.:] a mit.á.ól, a csa id-i a ^ÍTéíy negyedben épü.i otthontél tzeket at emékeket e.nozta magával, feeség ocm lehee t bc^Lle. Csal szekció. És cb^c puszlu.t be.c. A aalódás oyan kábltőan esú-to ta, iiogy nem tudta többi összeszedni ml-gát. A szerelem elvága el>5e a jövőt. Bee-pusztul abba, hogy elhagyták. Csity Má; »a regénye nagyon szomorú regény, de ma az élet is szomorú és ha az író az «etet máso a és nem átitakítja, gyakran írhat tyen szomorú regényt. Fanny Hurst hí es rc-gényében a magányosságuak és az elhagyató tságsak ugyanez a mély asszonyi dallama énekel. Thurson Szomorú regény-ének is hasonló a témája. Amióta az új szociális áram-la ok és legfőképen a világváság kiiyftctta a nők előtt az otthonok ajtaját és kijutottak a híres »ónál óságba*, sok ilyen regény, ezer meg ezer ilyen regénv töríóctt meg a valóságban is. Csiky Mária fájdalmasan j6) meri a mai éle''et és a va óságot nem fátyolozza cl a köl.észet ezü3 ködével Az embeitá jók és rossza''*, ahogy az éle''bm !s jók és rosszak az emberek, nem változtat ra''íuk semmit, nem a akítja át őket Az é ettől ''me''egen, keserűen és takán jelennek mej a sook között. A busza; évek hű fbtograSáát adja, a menekültek vajonlakásaií, a kUnikák éterTatú levegőjét és egy szereme, peji nyár fül edt, rapégette foltjait. Lírája elíojtotlan zokog és fájdamasan te''t le^z, ha hősnője ifjúságáró'' és szerelméről beszél. Oiky Mária es5 regénye Koppány Erzsébet Iára Íáía. Gazdag és mely tehetség szó a meg ebb.-n a regéLryten. Uj ha-^gon borzéi, a mai ró hangján, az élet és a nő legú ai>b piobémáiról. A könyve értékes és értékes írás. A mai nő vaHomása önmagáról. Forróan emberi cs forróan te''^rtséges. Ebeokl György. SZÍNHÁZ HETI MŰSOR: 13-án, csütörtökön: Szépasszony kocsisa, operett. 14-én, pénteken: Jávor Pál vendégfelléptévcl Olympla, vígjáték. 15-ón, szombaton: H. Szűcs Vi''mi és Hort váth''Oyua juta omjátéka: Dr. vagiaykisasz-szony, eredeti vígjátékbeniuta''ó. 16-án, vasárnap délután J órakor: Mágnás Miska, operett; délután fél 6 órakor: Szökik az asszony, operett; e_tv- fél 9 óraker: Víg özvegy, operett. 17-én, hétfőn: Nyí''ott *f>ak, zenés t->hózat 18-án, kedden: Kórvííy O^pi és Da-vas Vik-mos ju Alomjájéka, Esemyós kirily, zeuiés vígjáték. 19-én, szerdán: Horváth János jutalompn téka, A vasgyáros. Színházi e''óvételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpárto''ó egyesületi bérletszelvényeket naponta dé előtt fél 12-ig, egyéb bérletszelvé. nyeket fél 1 -ig váltanak be. Az e''őadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek. A színész kedven cvmcttyen az alábbi izei-vénnyel is ^ehet szavazni. Kedvenc színészem: Kedvenc színésznőm: r-» MOZI Pénteken fél 7 és 9 ó.axor két nagy világ-Glm egy műsorban kerül bemutatásra ''¿véres hely árakkal az Edk ónban. színes fátyol. Sommereet M^ngham regénye 12 feiSonárbort. OreA Garbó fe. ejt hetei km szépaégú ÍŰtnje. végállomás. Bécsi történet igazi wieni humorral és hu-gujarlal 10 fevo.tásban. FőszaepOők: Hóib»-ger Pál, Hais Moser, Maria Aodergast Helyár: 10-50 iüér. -o- ^ A KIRALYNP. HUSZARJA. Farkas Imre, a Nótás kapitány éí az Iglőí dákok költójr megír a elió operettet a íilm szám á. a. Boldog béke dók romm''.üáa elevenedik meg ebben a G raben: lwszársz>* ckra, cigánymuzsika, éjjeli zene. Erzsébet királyné bo.dog emlékezete, aki a legmagasabb polcról is szive melegével szerette a egkwebb kö/ka''onát, aki magyar voi. Nótás, \idám ülm A királyné huszára. Premier szomba''on lesz az Edi-ortmn. Jegyek élővé elben már kaphatók az c* zcs e''-ó-adásokra. A vasárnapi 3 ó:ai olcsó előadáson minden jegy számozott. Jegyelővétel rapoeita délelőtt U—12 óráig, déután az előadás kezdete előtt egy órával. Teelon 251.. A Gyümölcs védelmi szerek gyári árban kaphatók Gyarmati cég n é I RÁDIÓ CsMftrtfik, február ti. Budapest U 7 40: Külügyi negyedóra. 6: Szmmüeőadás a r.udióban. Meskó Barna: Selyemkerdő. — Szít,mű 3 felvonásban. 10: Jane Courtland zon-gorázikv Patü Lorenzi énekel. 11: Hangleme- rek. Pér tek, február 14. Budapest L 10.''20: Időszerű szemle. 10.45: Ifjúsági közlemények. 12.05: Weküigcr Ede ¿zaonzene-kara. 1.30: Bura József és cigányzenekara. 4.10: Diákfélóra. A Sarkvidék. Dr. Weimer Józsefné elhalása. 5: Írt az öcsém. Komiromi Járos elb.-izéése. 5.30: A Népművelési Bizottság Liszt-estjének kőzveti:ése a Zeneművészeti Főiskola kamaraterméből. 6.40: Sportközkemé-nyek. 6.55: Besz''erce. Kiss Laos előadása. 7.25: Az Ope.aiáz előadásának közve í ése. Puccini: Tosra. 10.10: Farkas Jenő és cigányzene ka-a. 11.30: Outtenberg Oyőrgy jazzene-ka-ának műsora. Budape t II. 6.25: Oyors írótan folyam. 7.35: Oy ere haza, Anikó. Csergő Tamás e.beszélése. 8.10: Hanglemezek. Átlag 1-5 pengőt takarít meí; Budapesten TilUEliaClísIllllídil Ii Pmma MUbiiUflinl tiinl a itiiiliM i Fmiitíi It iá i ú JiiYtnli litji Ummlita i iiltiimsni KE1EIKEIELII IHK KÜHNE mezőgazdasági géplerakaf. Magas njomásu és S70liőperractezők. A Chinoin összes védőszerei. Vasáruk, építkezési anyagok, méhészeti eszközök. Szerszámok, háztartási cikkek, festékek. A legjobb minőségű ke.ékpárok. ibttH mkimbü, Iiliigiruifl. TcLta S4. uáa A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ÁRFOLYAMAI. Vtisfek !*65 5> V* 14 15 ''4 35 7435-75 15 Z9C* Anyoi Inn» fr C*eti krtnr» Din koioru Dinár /a fraci 7? Versre HoíUrmH 739^-73» 30 UngyeJ zloty 63 70—'' 4 30 Leu 3<I->Í5 U?r» ,4t<Ml5 Ura 2Sh£0-3.-25 Wrfca 1»- 376'' N orrét körött 83 70^*60 Csatiak Jchuhng ö -8U70 S*á)ű Irjtnk 1 iu ?J-I• 65 SvW korona Ü5 8U-&5 7U ö»tU>> I Arrftjmí»™ 229 3^ ?3I 3f Pe>*rid R-rrHn RwJkartitf Kopcahiw Ch>\6 l.nr?öotJ Mi''aAo Nm»yoílt Firta Ptlfa S/oita StockioJm Varsó Wieo Züitch T82-T-* >41-1 V -76 í>( nrn-''t^; 29-V& mjí-t''.-gl <•11-4 4« U0-8Q-I11"« BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. 19 kg (lui> 0r iv !JWV5-I3 9U. (ejyyfb)''f8''K»"«(pe »740- J60Q, sőrirp» tfrOO-ISCO, 15.55, .. Bor* ftt*nmr;+»rti 77 kg 13 >5 1820 P6V J780(it*») }» >£. 18 I"- JK35. (e*v*b) 17 90 I8(ö, ív.) i8 35-l86\ (e#yeí>) - UHJ (0 +v ) " . \ . Í8 40. ÍDC i *»co i6 a ••<» lutb 1750 1765, 1£50 1263 ^ Jnnyiu jjr^vflébb. torg»k»íH: c«ké{y. ten ¿(Mi 15 45 DuLfckcr, » k rai*Ü4* i MUS''OS &j*rv*uaft i 01 «0 jöJitr km ****** fiM!«) i *ox«nw vJLs.n.6 >«ii.)Ui WMX jfttttr APRÓHIRDETÉSEK MODERN HÁROMSZOBÁS ES EOY OAR-ZON-LAKÁS (külön fürdőszobává.'') azonoaJ la-•dó. Bóvcbbct a Kakis-oyomdáhan. Cipőf minőségben legjobbat, árban legolcsóbbat készit fílngbauer József uri ** rói or^ti ZA.AEQLRSZEO, Arpo«yi u 21. kézimarika- ís szÖnycgíonalai. BabJr-jtu különlegességei !«umíjíbttiíató4>oais. Göcsejiek órái a és ékszerésze. Legprecízebb óraJa*M< BJŐbcty Varga Lajos (Tiki) Órás- és Ütirtrili Rákóczi ut 5 57 ?f óflép és AtimliJOfcép MaküzJet £ftlKA ui táska géf P 175 Peminston írógépek "btatO-roSnyi lerakat«. }awtti<ok, bmcinlardók. j karban tartás - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgy Uc HORVÁTH MIK ÓS aranvmúve*. Írógép raC •rtr**t, Z*i*egeme« (Mindi patika owitetl) Nagy megtakarítást ér el. ha ezen könnyű égbeló. magas kíióriaju füió »zenei naiunk va&arcWja. lOOhg.ta hazai szén 3-50 SZEKÉR IMRÉNÉL Telelőn: 89. Tewék próbafűtést alkalmazni. A Ir^kisebb tételt házhoz szállítunk. Fontos kisioi^iláa. Vass LaJos Htáttarfsi Zalaegerszeg, (a megye házzal sxeintxr) OLCSÓ és MEOPIZHATÓ ■ Wífí*. ■ V ; I936. .febmáf 14. Kaph.ató: HEINRIOfl W.ésL. A környék legmodernebbül berendezett autójavító üzeme ésgarage Bosch service Ahhumuláfor service FKG golyó* és gőrgöscs&págy&h. Az összes autóíelszerelésJ cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENŐ gépipari vállalata. Zalaegerszeg. Telefon 43 mmm mmMM ■ '' líflíf: • ¿j -V | ift SjwnMaÜ K&km Agosloo könjnrayomdiiib«, 7ute£tcucg> *Udmxy\-to 1. Ttkion UL % Febrn*r 15. Stoabal Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések ^kiadóhivatalba, mgy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Nyomdai telefon: 151. ..................................^TTTTh m~ .............mi3 Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23 £66 u. Előfizetés: / hóra ¡.40, 3 hóra 4, 6 tóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JASOS A február 24-iki prágai értekezleten vitatja meg a kisantant a Dunavölgy gazdasági megszervezését Kánya: Magyarország hallandó minden konkrét alánlatot jóakaratú megvizsgálás tárgyává tenni ház külügyi bizottságiak tegnapi ülésén a dúcai tárgyalásokat ilctően hangoztatja, hogy a magyar kormány hajlandó minden konkrét ajánlatot jóakaratú megvizsgálás tárgyává ten-ni A Dura-medence politikai ú;jászerve zéne.V kérdéséről a külügymirlzter isméié te a magyar kormánynak azt az ismert álláspontját, hogy az egyenjogúság alapján hajlandó minden mcgo''dási >vaí la''ot komolyan megvizsgálni, ha az Magyarország jogos érdekeivel összeegyezethető, a békés evolúció lehetőségeit nyitva tirtja, a magyar kisebb.égek védelmét biztosíts és nem ró ránk olyan kötelezettségeket; araetye* tvftnmeJr a bttovxsr-í zódéseken. I Páris, »eöruár 14. Hodzsa Míáo cseh mi-pszterelnók párisi tárgyalásjórój az aübbak-bar. nvüa''kozo t a Havas-iroda munka ársának: — Prágában február 24-én összeül a kisantant gazdasági érteke-Jete és ezen megvitat-ha''íuk majd, hogy milyen feltété ek me^ett lehetne a Duna völgyének gazdasági roeg-izcrvezését megva''ósítari. Olaszország közreműködése KÖzépeuróra megszervezé* ében nélkülözhetetlen. Összegezve a dolgokat: a római egyezmény rendszerének és a kisantantnak kő-aeledéséról van szó. Eztn áz úton el Tehetne érni a megnyugvást. Kin}« külügym "taszter a Durve völgy prob''émá:£ró!. Kánya Kálrmki külügynwxiszter a képvisetó- A soproni plébános példaadó előadáia a keresztény szolidarlzmusról Sopron, február 14. A soproni ka''olikus kör eagy férSes.é.yt rendezett, melyen ery, országos viszonyla ban h példaadó beszéd hangzóit d, Sopron város plébánosa, Papp Kálmán szájából. A mélységes va lakosságot sugárzó beszéd minden jó keresztény magyart egyaránt különösen érdeklő része, íme, ígv szó.: »A mai modem élet ritmusa olyan, hogy a aaegényt ráhagyjuk sorsára. Pedig a keresztény szolidaiizmus azt követeli, hogy ne nézzük szívtelen ül az éhbérért dolgozó munkások •orsát. Ki-ki a maga hatáskörében dolgozzék az ''égbekiáltó állapotok ellem E keresztény •zolidarizmus jegyében akarunk tekinteni a másva lásúak felé is. A kato''ikus áláspont a másva lásúakka! szemben a szeretet ál áspentja. Ott, ahol szükséges, társadalmi, városi és or-oigos politikában, minden jó és konstruktív rrr.............. JU-''u* jüiiULnAorjTMi1■ i....." .............................. Kanizsai nyilatkozat a zalaegerszegi kórház-ügyben Zalaegemeg, február 14. A zalaegerszegi kórház átvételével kapcsolatos kisgyülési tár-íyalásokról szóló beszámolónkban megjegyzést fűztünk a nagykanizsai tagok felszó la ásai-koz. Erre nézve dr.. Balázs Zsigmond a követ-kzó nyilatkozatot teszi: — Távol áll tőlünk a szándék, hogy Zalaegerszeg ellen szóljunk. A zalaegerszegi iapok beállítása nem helytáló, mert mi csupán a f^gye érdekeinek szem előtt tartásával szóltunk fel, A kórház ítvétels beláthatatlan J. cél érdekében össze kel'' fognunk a mis fcleke-zetüekkel. Spengler pesszimista Szófiája szeret a ke-reszténység már nem tud> megmentei a nyu-ga''i civilizáció bukását, ervei szektáira bomlott és egymástal haroova fogyatzt''a energiáit. Nem hiszünk Spengler ben, de válóban nem akarjuk felekezetek közölt harcokban el.ecsé-relni a kereszlénység energiáit. Szökjenek e szavak cselekede ekbe! Carly''e szerint államférfiakat nem tadtaik megvá.toz-ía''ni, történelmi erőket nem tudunk másként csoportosítani, egy ember felett ázom ban abszolút hatalmunk van és ez a vaaki: önmagunk. Érvényesítsük tehát a magunk felett való korlátlan hata^at a keresztény szo''ida-rizmus megvalósítása érdekében!* terheket róna a megye közönségére. A mu nehéz időkben kétségtelen, hogy a legolcsóbb megoldást kell váaiztanL m- Egy pillanatra sem vonjuk kétségbe a ka m kisgyülési és törvényhatósági bizottsági tagok jóhiszeműségét. De meg kell jegyeznünk, hogy a közgyűlés hangulata ugyanazt fejezte ki, amit m: írtunk és ezt a hangulatot a szavazás eredménye kétségtelenül igazolta. Magyarország ártatlan... A francia esküdtbíróság meghozta ítéletét abban * szomorú búnperben, amely olyan sok hullámot vert fei nemrégiben. Jugoszlávia királyának meggyilko ása oyan időben történt, amikor Európa közhangulata amúgy is erőseo fel volt zak-atva s már-már attól ehetett tan. tani, hogy ez a gyilkosság ónnak * kanócnak meggyújtását je^siti, amely bői olyan robbanás támadhat, hogy következményeit áttekinteni sem lehet. Hozzájárult a bajok és bonyodalmak fokozásához az a szédületesen rosszindulatú propaganda, amely derékig gázolt az események hullámaiban és mindenáron olyan vágányra akarta terelni a dolgokat s o''.yan irányt kívánt szabni az események további kialakít diának, amelybe nyugodt le küsmerettel kevert vona bele ár a tanokat is. Így keni* szóba n genfi nemzetközi fórum el ő-t a Magyarország clen codt csúnya vád is, awelyb* sikerű* nagy erőfeszítések árán tkztán kikerülniaik. Ezután hosszú hórapok következtek, amikor a gyilkos cinkostársai kézrekerüJtek s a fran-ck bün''ető hatóságok ehárása megindult. Egy álló héten át tárgya ta a francia esküdtbíróság *z usztasa-per óriáíi anyagát. A vádoló és védő hatóság képviselői tciexn fel''edtik a maneeiüel gyi''kosság ''egapróékosabb mozza-ra''aií is és közben említés tétetett Magyar-ontzágról is amikor * bíró ág a legfca ározottabb tényk&Tt JE-tapitotla meg, bog^'' bennünket Sándor jngosiVhr kirf y míggyí ko semmi- féle fclel&sség vem terheL Mi kezdettől fogva a legkézenfekvőbb bizonyítékokat tártuk Európa közvéleménye elé és gyakran ke.Jett, sokszor a körmünk szakautáig ki artammk igazunk mellett, mégis, nem szuny-nyadt a rosszindulat és ahol csak lehetett, előlépett a gonosz gyanúsítás. Soha sem avatkoztunk más államok bei-ügyeibe, mert miként mi fe megköveteljük, hogy belső ál ami életünk minden megnyiat-kozása csak belső, jogos kritika alá legyen vonha''ó, úgy nekünk is meg kell adnunk a külföldi áfamok hatóságainak, d? es&so ban bírói közegeinek azt az elismerést és t sztéléiét, amely véleményünk szerint minden civilizált ország bírói karának joggal kijár. A francia bíróság bizonyára kétségbevonhatatlanul igazságos Ítéletet akart hozni az usztasa-perben is. Az igazságos Ítélet ténymegállapításai között szerepel az előbb emhett mozza-rat, amely minden vádat ebsöpró és bitraa félretaszító határozottsággal mondotta tó, hogy Magyarország ártatlan ebbín a dok)glian, amiből önként következik, hogy mindaz a sok mszmuádó, nyílt és burkolt támadás, amely ellenünk felszínre jutott, egy bános és rossz-indulatú propaganda mennyi La tkozása vo''t csupán. Bár hangsúlyozottan elismerjük a francia bíróság függetlenségét és magas szempontú siemléletet, mégis ''eheteten meg nem áCapf«. tanunk azt a való tényt, hogy Franciaország a legszorosabb baráti kapcsolatokat tartja fenoj 2 m tf ZALAI HÍRLAP 1936. február 15. a kisantant erdeke t ta?it a:niv*\ Jy^osz val. Mi igen gyakran érez ük és^&iccük «Rtk a poi.j*inak nyomasztó súlyát,.a»:yk % kö-zépeurój-a: mai rend íc m art áfa a¿..áfrál1 tá-moga ást és gyakran déd ecetéit nyújt a ks-tptant iláma:: ak. Még i yen kemények kő-főtt se« történt meg az a_x-en-provenxi tárgyalás egye kei nap ái sem, hogy Miflrv-o.^zigra akár a vád ods^iró, «kár a ijpu- T ___ífAyitl ¿yiu dolgot hangeztatluif^k V4I a, Mi a IcgaiAüb mer e*bea » de.KXies«» tá*ó leli vox-A reáík nézve. Még» azt mórul xik, háa IsóentKk, \k>& lekerült az érdeke-t álamok és Európa szm-tetéről ez a csúnya gyüla**: íji doof. Tttnjék el, mint egy roatz, nyírna zó emlék. atney felett késői idők igazságos tjftécdrni megállani''ásai ii rtéetet mondanak még. _ ^WiijWW^WWW^l » > > Hatvan éves a magyar csendőrség ás amikor látta, hogy a nagyszerűen működő karhatalmi és nyomozó intézmény m.lycn kiváló sxolgá a ot "te*z az országnak, intézkedett a kormány, hogy az egész országban a megyei pandúrok helyét a csend Wg váttsa íet. Ezt az intézményt, mely világhírre te.t szert, a külföld! országok is crakhamar megbcoosPoták és telje;en macoar m''ntára szervezték n>eg H-hatálrm szerve re''üUt, amelyet ugyancsak csend őrségre k nevezVk el , február U. Ma, kbruár 14-4* inult S4 ea.eodee, ho^y 1682 bon Tisza Kát min miciáz erelnök á bdagymlawóer ** 1 »6l-ben raegsza.azot; térvény aapjia aíren-deXe a cswdárség klilítáwt és fcadta encek » tdjesaa katoaai jeJegű, kítáoó fűaku latnak a szervezei utasítását. Az intézmény megszervezésében kiváló munka ársavolt Tiszái ak Szende Bé* akkori homrédetmi mi-fiiszter. A csendőrség az idén « űnnepies keretek között ü.te meg az alapítás évfordulóját és jtKg a^otU a szokásos cfeodór-napot, Az m-»cp szentmisével kezdődőt, «melye* 0 órakor jorg/sent a zalaegerszegi 04 á yparancsook-aág, élén Balosíh Béa aezredes, osztáypa-raocwK»kkal. M^c után a csen dór laktanyába« aa osz áiyparanoFTvok mélat''a » W ö a ¿■endóri mté^mény je>«tő»«gét - Magyar országon 1M2 elót* is vo* w*nd őrség. - A csendőr»éget u*yanb Bréé''yb* Tloa Ki In ián kl éretképai már 1876 havában feáttota Jó szemüveg, jó fényképezőgép Jó fényképkidolsozás BÁNFAI BÉLA optika és fotosz^küzt etében PÉCS. - ZALAEGERSZEG. 4 II ¡ket céltudatos kla''akttásáró! ír nagyon ^ flve.em: emavó okLa akai dr. Lentfc Adolf, nuVJ rftér az atola-i^yekre. Al ami po.gári fi>K kkolát, kereskedelmi éa ker.ésmkoéf jav*^ Na''yszibású várói rendezési ''.erveket \ct fe Qp.idol a vidék, a kornyék felkaroisafcra ü, Hévíz sem kerüli cM ügye mét. Ka-von értékes könyv. Egy tCtenül nei* maradható tudósnak csupa szeretettel és ér. dektfdéssd tee könyve, aki SBr.emeae et 4 Ba''alocmak, Kesztlwlynek és a fejődést e^S-segítendő, roeginuiatja a gyönyörű perapektj. váka''. .uuivinrii rí—* - --- Érdekes könyv Kesíthely problémáiról - Keszthely, lebruár 14 -Keszthelyt pnobé-taik'' dmoi dr. Lcmfl Adolf értéke? könyvet frt. A krtrry\Tt Készt »ely barátai adták ki, na-^yo.n tetszet-Vs formában. '' Cimé/Kk mcgíee»5en V>g"akork a könyv Keszthely ömuc* pob^émá.áva. Ejnondj», ml-Ipépen keltene mefr* i>írítani a vízművet és a csatornarendszert. Felhozza példának '' az wwwwwwwwwu TATAhzén,PÉCSI,zén, BRIKETT -jük liiokat ér. Hogyha szeret olcsó szenet kaphat a I k a I szenet FISCHL-néi Telefon 106 szám ausztráliai kasebb városokat, alioi a a«.oany vizet úgy ériékesítik, hogy . . nagy terüe''.ű alma la Igeiek faldaatti 9n-tüzé^éí végzik velo. még pedig igta nagy tüterrei. Befektetési é> kohségvejési tervet ii közöl dr. Lend Atk>lf. A cva ornázást 610.000 peíJgáre konteavlál^a. A szennyvízzd öntözendő gy ümölcsös os kert V4lószlnú bevételét 2SO.OOO pe)gőre, kiadásait LMkOOO pengőre tesz:, tehát 610.000 pengős befektaiés mellett 100.000 pevgó évi nyereséget nui at ki, ha a szennyvúet értékesítik < rtem a "Bala''onba vezeilc Ki''ünö ötletekkel szogál az építendő nagy-szlloda elhelyezése és bcre.ndezése kérdőben. A postapalota meletti Bocskiyt a:ánlya megépíteni egyik szá.lórak. A másik száCót - kl a vízre, a prémontrei ífvorttelepen túl^a, még pedig úgy , hogy egyik farka göcwji »Xíhab*t ópűW Ezt a második sxllót főként a sportolóknak szánná. Megemlékezik a könyv az ide^mvTmzó látványosságokról. A Balatoni Múzeum álamo-sítását, a Balaton körül egyedüdló balatoni akvárium felál itását, kiátótorony építését ajánlja. Perveti a biva''yte^vócsaroofc ötletét is. A múzeum kertiének kiképzéséről, a város- Tatarozási kölcsön A ta arozási kölcsön folytatásaTcépen a Pénz-intéze i Központ kötelékébe tagozó péicn^ tek a bérházak és családi lakóházak tu a dono-rait kölcsönben részesíik, lu 1036 sKptemtfer 30-^¡r igényűket bc eenük. . ^ Az okmányokkai felssertk hiteligény ési U^ polat a viüosokban éi községekben az álam. építészeti hivatalnál kel e őterjeszteni. Bérházaknál az engedélyezhető hitel nem lelict 4''rají>obb, nunt amely r.égy év alatt a borház tiszta jövedelméből vi^zafuetbcló. Csa ái kőházaknál ebő helyű telekkönyvi be ke bei mellett olyan összeg folyóiítliató, am.-y a köztisztviselő (nyugdía;) nég)-évi lakáspénzébe viesia izethetó, a nvaxánaJkalmazotUkná- peüg az összövede lentiek 40 százalékáig terjed ina; az adót'' és egyéb közterlieket a 40 SzázaékWI le kell vo vni. Csa ádi akóházaknál a talarozád hitel a vagyo uulóaiapul elfogado.t érték 16 százáé kánál mngasabb nem lehet. A hitelnyújtás alapjául hámm havi lejáraH váltók szolgácJtk, amelyekre negyedévenként az eredeti W elösswg 6.25 százalékát kntevi törleszlétt kel teljesíteni A híjel miót.''&M szerű felha znáfását e''.enórzik. át engedé >ft»> het("> a 1 ókedvezménvekről a 70.000—1035 * r pénzügyminiszteri rende?et iirtézkrdrk. Rádiójelzés autóduda helyett »smét több érdekes és újszerű ta''áttn&jrt yelen''^e tek bj a szabidal mi bíróságná szabadalmaztatás végett. A legérdekesebb Istók Sin-dor ve^y észmer.jók ta álqiáaya, ame y szeiate megoldja a problémát, hogyan pótoíható h«-táso ai az éSzakai órákban megnémí.ott autóduda. A találmány lén vege az autókon é> rendezett rádióadó és rád&vevó locszüiék. A* adókészülék meghatározó t hgl ámbow-ziísági vLlamos energia kisugározta,Ubávpl me^Satfr rozott nagyságú körzetben felfegható xlzésé» ket ad le, ezeket a tSbb-1 autó rádfóve%(Vkészil-lékei felfogják, a viíamos energia azutá.i NV ''amely lumgjezV vagy fényjelző béré» ukaést hoz működésbe. Me lékntcák kWesr''ez<Mi te lyein a vevőkészüléket az utcakeresztfz« ** kmely alkalmas pootjábi be''yeá ef a fcWiö. A keresztezéshez közeledő auió adőké^ü»^ vei máködésbe hozott vevőkészülék ffgyeifirf tető yelzése'' ezekem a helyeken a iopit^ ft müveket és a gya''oeosókaf » órják az ütközés és elgáz^lá* ve«25edWbiét<M mal m egyetemes enciklopédiái« kötet mér kapható, a továbbiak efőjegyeziteidk Ágoston könyvkereskedésébe^ Zglseserszeserw zalai hírlap ¡lem lehet megbüntetni az iparost tanonca iakoia mulasztásáért, ha tényleg elküldte az Iskolába ^ utóbbi idóbrto ttok b pttwsz az Iparosok ^¿^-n, amiéft « twoottikoik vereti kfcebb mmJásiLjok, ragy ralaibey iikoal eszköz h»á-bvÍ nljatt minden krtés öéiküi fc^jrttést teiz 4 tanonctartó mcAcr e.fcen és a noidóri kjyfctó bíró csaknem tnlnden esetben mag k fcsofeii az lpanxt, taég ha jgaaoi> A |iem nála kalló tanoncot keió tdótosi ^ukite *z «feoába, a tandac £ fc támx*t ucuaéícben úgy úauiette ki, kujíma \oj a az clóadáeon, és így a me.ter egyá-«*em tehet arról, bogy a tanonc meg lem az k kólába ment, hanem az bkola me.r/ Cí^k az ügyeket alaposan fefameró bjntetó bink vizsgálják meg jól a dolgot és tesz-oek különbséget az egyes eíeek között. Most flbdapcst }K>Í^ármeítere elvi je ent<N&égü Vítrl az a aptaarn tnegbirságo ások nwatt e- ....... i r Iweredeft yaxok áitt én kimondta, tiojy, ltcm BwrtfbuaU** ma »pettet ta- nonca isko!aimiUiZ-á5ért, Ka a taooucot et-kúkfce az atotibi Konkrét Ug/bjo, aiaefcr módot «lőtt a pol-ÜiiureCmuk, bo^y «* «* civi >*Oíió%égú meghozz*, a/. eteóMuí seud tarló bíró w felmiufettr a *«*Haoca 44-otetau a-a-tásáért mevert. Ka fcéet cl« a tanti ügyész {c.k''bbcü*ti a pog«tiwrtcThe«i, aki mű; másodfokú raxlón l^wteti Unó. tat aa ¿ék-tét heiybenhagyU. A polgármester az indokolásába i kimondta, hogy a munkaadó a nem ti.\Jn kkó tanonc mu aszújáért csak akkor teleik, ha a rewlcs napi munkán* jelent kézó tanoncot nem kulii vi aa askoábu, vagy azt az adm^a MogefeátÓL Hetvenötéves a torpedó Brstsi Theodor ttjoígáhitctt kívui fregatt-topt''ány a Marina RutKJschau ban cikked T.t a torpedó gyermekévciról. Eknorda, hogy a fceJoi*-frega!hiak 18^9 ben Lupp« Bal^n Já-noe a pa.ancaaioka, aki Cartaró pat>idékét Érire egy esetleges ga ibakifcta támadás e en. A kani''ány mái akkor soksrt fog''afoozo* egy arton rt:kusan járó akna szerkesztésének gon-faival . Lu^is 18>3-ban Fh»roébso szü.Vtet, etvja kereskedelmi tengerészka.-i ány voK 1845-ben tiszt lett az osztrák haditengerésze rél és egf-szffi 1861 -ig Molgá«, -árníWOr ^-ugdíjaz''álL — 1669-bcii A torpedó feítaiá Ásáva szerzett érv éetac c''.áaneréttétil oemcaéget kapott 1860-bn kószitelte d aa elió torpedót, amely egy Bálra: frakking 9.80 lakk€ipő 13.50 gallérok, nyakkendők, zoknik, sálak a Itgujjab divat szerint a I 3 ovndfcét w^ft Iw^vm és u o> növelése érdekeUti iuvukói utototf pcuaia-burkoa.ua eiátatt upúhjül voJL A auaak urrán észen kezdcik^es kalc^s íehaaanálá- \al >zerkníze t készülék wt, amey a oéhot Gtódve, a csórak ele én Wralcá oa>W robbaff-.ó-anyagot feirobbamof.a. Ex ax eteó »torpedó* a fiumei tocpedóg) k btn ma a racgvnsi. Az autoíQAÜkue jirá^t I upí^u Of a&jxrr kexetUrl oldotta meg, amely a csóciak fa''in eüve''veactt propellert hatotta. A kormánvzáít e^ymAs méláé «erek kormány Apái végaác, ek egyikét csak )oUxa. mi*Jtát o^k balca ichctett hj^tmi, meg pedu a partról huzigálható zsinórok ftegítségA-ei. Limpís ezt a taláminyát bemorntl i hadtíg>Tni itatérhnnrak, ahol azonban elutasíjQtiák azzal, ho^y a kéuzuék liasz-{illha''ósága kétséges és íg> a k»é let e''vég-téséhez szükségea mintegy öleztr tori t ki-Adást nem érné meg A talíknányt kásőbb beírni la ták I. Ferenc Jótaekitk ál, de ennek el*s tvére is ehi''a.ííotlik. A SabLiineirto Technieo vezetó.e, W hát he bead Róbert angol áiampoV gár, Lujjpis ''ja''álmányábüH fe t mer* a/ óriási lehetőséget 1S64 ben tár»lvaaK»)tu kv pett vee. Két év alatt Wh^bchcad aratva tö-kélet esi ette a torpcö^t, hog> az 2500—3000 béc*i lábtyi távol igot egyenejen befutott ét 200 bécsi láb (62 inéier) lK>stüú oélt bi/lwam ehalit Az év végén a hadugymr:iszté. ivn^ an)et>?iek érdeklődését bizonyos fokig mé^it tikerült (elkeiteu, b aotiigot küldött Frumé» ba, amely elótt Luppiíék bebizonyították a toc^ pedó hartnilhatósigát, de annak belió aacrko fcetét titokban tartották. Ma már tudjuk, ho^y a hajtóerőt egy két» hengeres Bro''hchood gte saoigáKatta, amelyet 25 a!mot»zíéra nyomisra «Irített »eveg6 hatolt. A betmrtató sikerrel járt és a biaott» aig ajánlatára a had ügy misztérium 200.000 Alkalmi ajándéknak könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok iwtőnOsabbaa vásárolhatók Zatamaaraaaaaa KAKAS ÁGOSTONNÁL Névjegyek és minden egyéb nyomtatványok ízlései kivitelben íoraüért megvette a találmányt, de Tcgcthof! Un^erca^> határoaott rendcibeaé*ére nem k(> záróa^o« tuUjdoojoggak kantán a torpedó gyom útvmbeci ie^ódótt, Juhl a feüaláók bőven rende kezjek anyagiakká. 1868-ba« már 4.000 bécsi lábnyi ti*oa4-got (uuott be tiz méríúki óráaWnti sebe^ég-g«t. W hete hsad 186»>ben Aa« kabar » be-cmrjLta a ta^iMminyf. és az ango< kormány aacxauű megvette. Három érni kéaóbb him> cáaonaág, Oiaaaorsaág éa Némrtonuág is me^ vásárol a. A torpedónak «aááe «tért fe iódésA mu a: a, hogv 186S-t»n kxJiert 5 cm voü, 1934-ben mir 53 cm; Id63-bai a hoaam Uá m, ha-.óeróíéRnvomá« 52 atmoszféra, rab* ban¿anyagának ssi va 18 kg, óránkénti aebe»-hat mtriöU, be kitható távoluágs 200 fll »olt; ezzel szemben most a hoeaza 7 2tt st, ba^tóer ólé ^nyomása 200 atmotz éra, robbanó epyagáiuűc súlya 300 kg, óránkénti sebessége V) mérkMd és befctfcaó távoé>ága 12000 — A H^hpáfi v cvuxuíjuoU Budap«^. V iVez iskbódy TJ%kjt ió''tfpán Ohuj0ru>kmi a .ua^y«-gyúíés után, luva.aJos ug>ek e sttéaÉsére, néhány napi tartózkodásra vwsxavrtazoH Bodtf- pes-''rc » — üyör búcsú}* ürtat ptHpöklOt Uy-Vb»* ba''.aima« búcsúitaukorát rendeztek a kauúJo^ táwadaiiiú sakrvc*e>ck Orósa jozsef scfcae écf puMpok úhjcx-letére. A «aotora surán Uáb Ha Gootliárd bencés tanár, a Kaiookus kor «4-nokc kusaöntöáe a búcvúaó Urósx jo/se''aá a kiemelt« azt a páratlan saeretetet, amc .yei jűyór ka''oUkus tjusadakoa v»>etcUk sáifta. ▲ püspök meghatva mondoá kósaunctet és Istxm áldását kívánja a körre. — Venezueláié; tart dftadávt Huba \rp .d xeálginsdLzfjmi aoir Lo!yó hó 16-áíi, vasá na^p d£után 5 órakor a lelsó kere^kede im akoa nagytermében. Az elóadás iránt a váró baa igen nagy érdeklődés mutatkozik, mert u ii-kisztris il.''aJóróI nuLjdenia halja, l»og> az angol petróleum tröszt szo''gálatábau Itt és így került'' Venezuelába, aha a petróruae ku^s''ó expedkió kctelekébcn dolgozott Az előadást a Zalaegersaegi Közművelődéi: Egyesület rendezi. Ikkpddíj 20 5uér, diákok az előadást ingyen lá ogathatják- 1—1 — QyOldw&e''i kflzgyü''és. A za''ae^erszegi evangéikus gy ülekezet vasárnap, február lb-ág délután 2 ó.alvor a gyülekezet terembcu kózr gyűlést at az 1935 évi gyülekezeti szimadáp meg\Lzsgáláía, valamint a fo''yó évi kolt)»éf-vetes és egyházi adó megállapítása cé.jábói A gyülekezeti közgyűlésre az egyházközség tagjait ezúton is meghívja a gyülekezet cipók* sége. '' 1 —2 — tta''ASozto. Orv. flogyay JAiosné sxüVte€ Sononyai Anna fökJblrtokosnó Csabrendekea 61 é\« korában fc>!yó hó 13-án elhfriyt — A na^tucdr-ai iparos Os^egétyaa Sz»> vMkac nck a mu.t évi iorgssaa megkoasJI* tette a ftegyveneaer peng ót. A tagok iri ima. közei kétszáz. — Vandái ptmtft*i a temetőben. A csab- rendeki tzr. temetőben, amd\et magas kőtal vaz körül, tsmrre''ien tettek \«ndál pusztítást végeztek. A sírem''ékeket, onzlopoka* megcsonkították. Egy hó® haottnak az emlékművéről az dhúnyt kólcépmását verték le. >nnen a római ka*o''«kus temetőbe mentek a pusztítók s eüoptak egy szép vörös nrirvánv sir-emléket A tettesek kézrekeríté-é.e a tvendór-ség erélyes nyomozást indított — Bél-infekciónál clgmándb g>ors»i segtl. Mert pár óra alatt gyomrot-beiet tisztit — A Chaufcatiáí Sport UMí évadsyttó szá. ra február 24-én jclm* meg. Minden héti ói száma elsfaek számot be, kimerítő terjed*» kezaben, a nyugati kerület összes tnö- éa aiásodÚL osztályú bajnoki mérkózeseirói, továbbá közli a proUmérkőzések eredményeit, m baeioki tabellát és a küónfée aktuáts sporteseményeket. Minden tőzsdében kapható. — A mr''6 iparosok kü''önv*t*>ziásáí kér* *z érdekelt iparosok. A badapesii bidogosok, gáz, vfzvezeték és központi fűtés szerelők ipartestülete azzal a kéreemmel fordul az ipar-,Ugyj miniszterhez, bog)'' az ezidószers* egybe-k^ai: szcrctó iparokat törvényiig váasaza azé:; tegyen kükwi gázszere A virveae ékszereő ipar és kozponti fűtésszerelő ipar. Kérik ajt a, bogy a szerelő ipar mindhárom ágazatában, továbbá a bádogot iparban az iparjogoaltvány «kiverését képeiitó ipán szakvizsga eredmé-«vés letételéhez kössék, tndokoásul tebozzák "többek közölt, hogy a techmka nagyarányú iejióóése folytán a szakma mindhárom ágazatára kiterjedő ismeretek megsur.-zésérc a ta-aonc- éa segédidó nem nyújithat kellő akpo*. -Ex valóban így is van é* ez a magyarázata pél-rlául annak, hogy ma kevés a gázszerelésbe* járás k?iparos, úgy hogy ezt a szerelési munkát ma> nem mindenü.t a viroaok házikezelésbe« végnk. Az iparügyi raausrter az ügyken véleméfyTtyilváníiiJia kérte fei a keneske-dcinu cs iparkamarákat a javasolt megosZtáe gyakorlati jelentőségéről, szükségességéről és »irható kihatásairól. A nmkzter február 19-ére értekezletet hívott össze a kérdés telin* gyaücára. — Megbüntették Szabff végrehajt* rágalmazóját. Berki János S3 éves grümsj gazda, *olt kocségbírót a zalaegerszegi kir. törvény-azék ha.óság clóJt rágalmazás vétsége círaéa 5 napi fogházzal helyettesíthető 50 pengő pénzbüntetésre áéíte. A voK közsé^biróná. a wuít év február jábten Szalay István kir. járis-ttrósági végrehajtó a gazda távollétében fogattató* tolt végrehajtást, amxól Berki csak este értesült. Berki a zalaegerszegi ügyésztéghez az eset után írásbej feieentéat adott be a végreható elten lopás bjnxtie dmén, azt Utv a, hogy a végrehajló a hivatakw eljárása •órán 180 pengőt elemeit az asztxrfióltból. Ez a kijelentés a.apta arcnak bizonyul Az ítélet jogerős. — ALiao* szolgája! Valamikor elegendő volt, ha a kereskedő minden tudománya ebb5i a lapos köszön és módból álott Ez vot a vevőre! való bánásmódnak aÜiji. és ómegája. Ma minden szó, amit a kiskereskedő a vevőnek mond, sűlyocan esik a ia.ba: — műiden tzót a reldámpszaclvokSgia hatamas tudománya diktál. Ezért kell olvasni a Rekimélet-et, az egyes-düh magyar reklámszak apot, amelynek teg-űj*bb száma most jelent meg. Szerkeszti: Baogh Sándor. Előfizetési ára egy évre 12 P Kiadóhivatal: Budapest, V., Lipót-kőrút 9. - A Balaton Irii éa kőlífti. Idegenforgalmi És irodalomtörténeti szempontból is érdekes és eléggé meg nem becsütoetó munkára vá/jLko-aotí Sági Emó Milóós fővárosi író, a Magyar Tengernek ez a régi rajongója, szerdnjeset Elhaározta, hogv összegyűjti a Balj ionra vonatkozó összes költeményeket és apróbb irá-•okat: tárcákat, leírásokat, efbeizé éseket és »BaLatoni ringó habok« címen mávészi irodalmi Ju*t többen már ez év tavaszán sa>zt kőítségén k-ad;a. Az értékes múben nem sak a régi, neves, befutót kohók és írók iráaAit, hanem a még kezdő, fa''al köttök és irók oJyan baatoni költeményeit éa apróbb írásait t% közli, amelyek még nyoma.ásra várnak, tehát könyvalak-b*i még sehol sem jelentek meg. A szerkesztő kén ennélfogva, hogy kizárólag a P^ktonra vonatkozó írásaikat sürgősen sziveskev.;cnek a rímére eljuttatni: Sági Ernó Miklós, budapest, Fiumei-út 26. sz. alá. A közleményt ¡aját ke. zűleg és a papírnak csak az egyik oldalára kel tnü, mivel a kéziratokat a mű megjelenése után beköttetik és megőrzés céljából á keszthelyi Balatoni Múzeumbor. helyezik ei Átlag 1-5 pengőt takarít meg Budapesten TÜGaeLTEKEI és SBLIT&KB1R \\i fririaoi mfcmtiiyti tuti s ní*m | i tartat! fa JifTtrvii lityi ktfvtitisti i nUtimiifi IEIESKEIELMS Ilit ZALAI HÍRLAP _ Ha «z arcszín« fs''cA, azflrkéaOrga és tekintete bágyadt, ha szomorú, ¡»W*1* nyomott és nehéz írnok gyötrik, ha i bél túlságos rothadási folyamatai, gyomorfá,ás és epepaagás kínozzák, olyankor tanácsos néhány napon ít reggel éhgvomorra egy-egy P°h*r természetes «Ferenc J&zacf» keacrü vizet inma. — Vsoek Zalm&mgm. E világmárkás névvel tért haza ötévi európai ret>óég-szereptese után, tettúnóen szép feleségéve., alü egyben assz»z enanóje voít a nagynevű mesternek a külföld *geiőkeőbb varieté színpadán. A kiváló tehetségű mejSer négy al am-baa vendégszerepelt poíiikai karrikaturánra. páratlan s viharos ¿keire!. Bekötött uemmef is ra''aott és ezzel bátnuatb* ejtette a szak-éHőhk E felülmúlhatatlan sikerei után a tavasszal meghívása van újból Németországba és Dániába is. Vanek mester nyolc év utan úJból városunk vwdége lesz s vezető áíású személyekről t misokró? fe)g pokoli humoru karrikatúrákat készítem. — Elítéltek ttf «KtortttyX ktooklrtthamial kis ctanAn. Oosztolai Katalin 23 éves za abese-nyői születesű, budapesti szobalányt a zaa-egemegi törvényszék kőzokirathamisítáa vét-■égéért egynapi fogházbüntetésre rtétte, mert a zalabesenyői községi elöljáróság által részéne kiállító t helyhatósági bizonyítványon önkényea váltogatásokat eszközölt A jogerőt büntetés végrehajtását a bíróság 3 évi próbaidőre felfüggesztette. 96. február 1 — Erőt, vérbó, kövér «mbsrsk számára a természetes «Ferenc Jtoeh keserűvíz naponként való ivása a legkisebb erőlködés nélkül könnyű ét rendes bé^nüködé*t biztosít strasg-klipszek, strass-csatok, fémgömbök, rnhadlszek, bojtok ós sodrott ö?ek férfi lagek, nyakkendők, selreuálak ét zoknik nagy választékban Deutsch Hermán cégnél Nem wabad azt mondani aeriikt», ho^ xlacójodottc. A nagykanösiai t^én^j^ S^aai Károlynét. egy sütőme^er leesését % P^tígő pénzbüntetésre és 70 pengő köJLét megtizctcsére i^.ték hírnévrontásért, mert cgj m.feik pékmestirről azt hí c>zteltc, l>ogy ado^odott Az asszony azzal védekezett, hogy ba.''áti beszélgetés közben, jóindulata» tíf. g\a ta a dolgot, de a bíróság ezt a védeke^ ixrm fogadta el. Hej, ha a piaci, kávéház, kor. ió», tána->igi »jóindulatú« beszélgetések ná* így bÍróság dé kerübéoek!... _ Időjárás: Élénk ngra^atl, északai^g* atl néhány belym, khrát éiaalik«''*4n ktmit. A bőmérséktet faftklom ■—m ^ " ''Via*1................ Levelek sazdatársamhoz Irta: POreeol József XI. A Qóc»e> Hét mezőgazdasági kiállításán e}. bámulva szemléited, gaadafcársam, azokat a majdnem két embermagasságnyi kukonca-tőveket, melyeket ott az uradalmak kiáltottak. Kételkedtél abban, hogy ezeket a hosszá-szárú kukoricákat i.t termelték, a mi vidéki«, kön. Még a feleségedet is odahívtad az egyik kétöks tőhöz, amelynek rőinyi Ik>sszúiJ^ csövére fogas hiányában a kiállító kisgazda ráakasztó ta elemózsiával és két pcntesüvvgjpel teletömött bőrtarisaiyá-át... Itt keltek, nőt-tek, fejlődtek ezek a megbámult kukoricák a göcseji talajban. De azon a kukoricaföldon, sor között nem is találtál volna gazt, amely a kukorica fónövéwtyel versenyt fejlődve a w. több esetben legyűri, sőt a termelési év végéa még felül is kerekedik rajta. Nem, a gaznak ¿Íven nagyra növő kukorica között híre sáncs; találsz közte elvétve babot, néha tököt. -A kukorica a gazda leghálásabb növénye. Nincs még egy növényünk, ami jó talajmunka, sok trágya, kitűnő vetőmag és gondos ápolás mellett annyit teremne, mint ez! HaFottá. 20^ sót 30 mázsás szemtermésekről. Mily mesa-sze elmaradnak ettől gabonaterméseink! De eszi is úm a kukorica a trágyát! Par\a.zkodc amiatt, hogy kukorica után soha sincs jó búzád. Hogyan várhatnál tőle, amikor fö dédes kétféle növényt termelsz abb.m az évben, amikor abba kukoricát üftets''.! Jól-rosszul fejlődik berme a kukorica és ha meg nem kapálod kellő időben legaább háromszor, vígan nóí benne a gyom. A kukorica, igaz, nem terc» többet, miit a gabona, ha gyom a köztes terménye, de ez a dúsan szaporodó vastag szaru, sűrű bojtos gyökérzetü gaz kiszedi talajodnak azokat a tápanyagai, amiket meg ke.k* volra gyenge kukoricaterméssel az utána vetendő búza részére hagyni. Gyenge kukoricatermés után, amikor a talaj gondosan van művelve, a gyomokat már csirájában kipu^z itod és talajod nincs rossz termőáLopotban, maidig jó búzád lesz! De van ennek a kukoricának egy jó tulajdonsága. Ha erőseu trágyázunk alája, ké>zer-hánomszor megszántjuk a földjét, jó magci vetünk, annyiszor megkapáljuk, aliányszur oót kap, akkor annyira élelmes, hogy a ta aj tápanyagainak egy termelési év alaJt fe.velieti részét megeszi cs elienszolgáltatásképen ragjr termést ad. Érzem azt, hogy erre mo.xlmi akarsz valamit. A mi íöldünk tápanyagokban aiwiyka szegény most még, hogy egy ragy kukoricaterméssel kár azon akkora érvá^rádl csinálni! Hát nem vágsz nagyobb eret rajta akkor, amikor fokW.cn kukoricái és gazt termelsz egyszer* és bizony sokszor láthatod szedéskor, hogy a gazban alig lehet (lekeresni a kukoricát, többször a gaz a főnövén/ és a kukorica csak a gyom áKal megtűrt köztes növény? Két évtizede gazdálkodom már ezen a göcseji talajon, amely mindig ad akkora tennM mint hazánk bármely átlagminőségű talaja. Kukoricából akkora termést lehet ejérni, mart tZ ország legjobb kukoricaialajain, ha a megtelelő fajtát kiválasztottuk, kár tenne akkor A természettel sz>embe helyezketká és azért, ho0 talajunkat kíméljük, nem a maximális termesekre törekedni. Ha eddigi leveleimben ismertetett taiajjari-tásá tanácsaimat megfogadod, gaadajtársam m> ZA1AI HÍRLAP 5 w fca nem is két, de legalább egy évUtoicu £ üven öksxerú göaej gazdálkodást fo yü sz, Sküf talajaid már olyan jó erőbea esdnek ¡Lcr a hánsíkl részeken fe, hogy nem ke I a termések zsarolása ma t m okszerii ku-kUua.erraclcsrtl emondancd. De van neked 5r hold völgyi taajod is, a bel legaább egy Cdon már mtxrt törekcdiietol najy termésre. Hoirv elíőso bai nagy kakor; a ermó ek mbtt tM''od termisrtje ne csfiU&ijék, U ajod fai-ka faula den á|Cii ne todo Jaiak, kukorica köző ^ctt csD9gmrt^t zöWtrágyáizá''. Lca a''o.t gabnnaiarlód a szárazság m att aanvira száraz, hogy sokszor nem sikerül a jidíiod-ermenynek vetett csillagfürt. Ha a ku-kori:ái''at mi den eső után megkapálod, terrté-g^t-e.i csak lőkapával ehet gyakran kapáni, minden esőt megfog hasz a tal#od számára. Gabona aratás elő.t a kukoricád derékig érő, rtszór?z a porhanyó, nedvességtől morzsalékos á tanotú ta''ajra a kukorira közé hadaikért egy mázsa csüagfürt nugot, uima azonoai bele kapálod a taaba, hogy minél kevesebb na* maradjon felül. Nincs olyan nagy szárazság. hogy ez a mag ki ne keljen és ivein jöhet akkora augusz.usi forrőság, hogy a gondosai ápolt kukorica br árnyékolása me''et a köztes növénynek elvetett csil ag-fürt ne lódjék. Mekkorára nó a gaz a r.em ápolt tengeriben! Ennek a helyét most a csil agfürt foglalja el, azzal a küonbséggel, hogy a gyom a fö!db5l é.t és mint gonosz testőr, a legjobb falatokat szedte el a természet aszaáról, §At az életére tSrt, — a csíllagfür», amikor helyet kapo.t kukorica lakótársa me leit, a szá-Űst nvegtiáláta azzal, hogy istenadta tel*rt-éégével a levegő nitrogénjét a tt''aj számára összegyűjtőbe. Odasúg xár&ának, a kukorirá-nak: ne spórolj, amire a földből szükséged vin, vedcT'' magadhoz, növekedj, fejlődj, élj jóié.ben, .szálásunk kamrájából . amit elfogyasztasz, majd én pó»3om; köszönöm neked, bőgy szá lást adtál me)etted. A gyomra ráillik a közmondás: Adj a tótnak szá Jlí, kiver a házadból. A kukorica közé vete t csillagfürt a szál ásért értékes bért fizet a gaz-éér+k. Nem kell féned talajod kimerüésétó! fca^y kukoricatermés után, amit a kukonca ttoss,- visszaadja a agfürt. Ne tarts attól, hogy tengeri után nem icsz jó búzád, a kékoriiaazár letakaríiása után alászáartott csr-Ikgfürt zöleftrágya oly porhanyó árapotbari bagya vissza a kukoriéi után rendszerint tömött talajt, hogy abban a búza és bármilyen termény alá kitűnő vetőágyat készíthetsz. Bár már e munkánál tartanál, amit szivból kíván gazdatársad. 7T>r PÁL Ét INDRA céfsiél Zflasftri Tmimton: 170. SZÍNHÁZ Sz^parzcny ko^isa. Ez a kedves, vidim ope.e.t, ane.y a bikcidők romxjű.tua, bjKl iagujJt áraszt a, évekkel ez^t $ok szép, .orró'' sikerű színházi este alo t alkalmat Ezért eleveaí* te lel most ú a Darvas társuat Tejí lúz néz.e, ka^g^, Upjo.a végig a tegoap-esti eidaiást A szerepiikrő- mot/t « efcine-réssel kel mcgvmékez.ü»k. Le.i zky LeJve», közvetlen, szznj a vth OaktMjf gróf ize-repében. Ana'' Nusi játékát moit ii cl.cztük. Egyre ke.kmcsebb benyomást keit a sz<?p la:gú Radvai Irén, aki mos: mír a já.ékára a mnd ragyobb gordx fordít A bumott szekérszám szá li ota a kitktő M. Szű a Vtmi, Káidor és Símén alvy trró. Szics V*mi és Káldor tiroli tán.a sok t ipart kanort. Kot:dacs, Horváth Qynia, Horváth lenő és AUili.y is jók voltak. . . • Ma este: Olympca — Jávoi Pál vendég felléptével. Jávor Pál ma esi vendég*acre.i é* iránt ts igen ra^y érdeklődés nyilvánui meg. Az i hez rn MŰ é z Mo5 á'' Fe enc rajaiké fi víg a é^ábai, az Oiympdibon aiakítja a magyar Iniszár kaipcányt. ■ HETI MŰSOR: 14-én, pénteken: Jávor Pál vendégfeléptévd Olyurpa, vígjáték. 15-én. szomba''on: H. Szűcs Vima és Hort váth üyua juuomjátéka: Dr. vaginykisasz-szony, crede''i vígjátékbemuta ó. 16-án, vasárnap délután 3 óraitor: Mágnás Misba, operett; délután fél 6 órakor: Szökik az asszony, operett; e.*t fél 9 órakor: Vtg őz-vegy, operett. 17-én, hétfőn: Nyitott abak, zenés bohózat 18-án, kedden: Kőcwy Csópi és Dsttm Vü-mos ju aomjáveka, Esernyő« király, zenés vígjáték. iy-én, szerdán: Horváth János jiralomjá« téka, A vasgyáros. Színházi elővételi péiudár a Bárány kivi hát, ban. Színpártoló egyesületi bérletszelvény eket-napontaulaelótt fél 124gt egyen hérlet icévé-n veket fél l-4f váltanak be. e''óadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek. alábbi SPORT VteMmap a ZTE a nag>tonteal Zrkryf együtx^ve! m^rlifiztk Za >rger ze;«n. Már csak egy hét 6« megtudni a küzd etem a ba r.okságért. A ZTE-re már ax eisó tordutó« ex ós munka vár. A nyuga''i kerüie. egyik leg-fé.clme e^ebb eg^ ü te.c, a SFAC esi az c.cn-fele. A z3IJ-''< .ér csapatnak napon ke^ kf-szüiiie tehát, ha a mlu tugy loetnában levő és a b tjnokiágra tör 5 soproniakkal komoly eitféiy ekkel akaxa fe/venni a küzdelme. A ZTE tud.a ez: és ezért mlrden lehetőt elkóvc^ hogy a még rendelkezésre /Hő rövid WOt ia kii asználhascnz. Igaz, hogy a héten bcál* gyos idő a pályádért»tgben hátráltatta tt£ együttest munká.ábat, de remfljük, íx>2y eít a hiányt póol''a a vasárrari mérk^zéa. A ragy-U izsai tizenegy já^ktadi Jt; gőlmtöré é4 jf-mer; az cserszegi közönség. Mndenki tudja, hogv « délnyngati keruiet é csapata nvüvéSúte a túr bili-vak. A vasamon: mérkőzés sz.ip játékot ígér a futbi Ira éhes egenusegi koao«-ségnek. Ha a iudeg id > vasámap:g enyhül, t*g)Ori látogatott lexz a mérkőzés. Az érdeklődést fokozza az a körülmény is, hogy a hr bsl?-raongók a ZTE reorganizált egyÜ letért cfr út a! komoly küzde embei láthar ák. A ZTE tizenegyétől olyan játékot kénkik, amelylV a jövő vatlrnapi nagy napra biztató eredményt ígér. A BT legutóbb a következő ér- dek** d «né* hozta Oyőrött: »Az ejryesátetek kötelesek pályájukon o''yan bíróőltőz''t adni, hogy oda sem a mérkőaés előtt, «mi utána Cletékteenek be ne léphessenek.« * '' \ '' . i , < MOZI. Pénteken fél 7 és 9 órakor két nagy viJág-Mm egy műsorban kerül bemutatásra fi&i re?'' helyárakkal az Edisonban. SZÍNES PATYOL. SorrmKTset Maugham regénye 12 felvonás buaa Orra Garbó felcthetetto szépségű fürtje. VÉGÁLLOMÁS. Bécsi történet igazi wieni bumorTal és han-guattal 10 tevoiásban. F&szexeplők: Moib*-ger Pál, Haas Moser, hielyár: .0-^50 fcUr. vénnyel a lebet szavazni. 1 Kedvenc színészem: KWvenc sdnésruőr-i: TÖLTÖYOU-AT ne vegyen, amif tney nem nézi dús választékú raktáraruat. Eredeti »Parker« tollak leszállított áron. Valódi arany tollak már 5 P-tóL Kakas Ágoston kdoyvr papír és irósaerkeres-kedése, kölcsóokönyvtára, Zalaegerszeg Telefon. 131. A KIRÁLYNÉ HUSZARJV Farkas Imre,-a Nótás kapitány és az Igk* diákok költője megír-a eUó operett /ét a fiVi számára Boldog békedók romantika^ eknee-nedik meg ebben a hm ben: huszárswíe: etem. cifánymuzsika, éjjeli zene. Erzsébet királyné bOidog emlékezete, aki a legmagasabb polcról is szíve raele^év^d aaerette a irgki^ebb közkatonát, aki magyar volt Nőtáa, vidápa fdm A királyné hoszir> Premier szomba''on lesz az Edisonban, legyek elővédben már Lap ha tők az öaszes dC~ adásokra. A vasárnapi 3 ó~ai olcsó előadáson maxién jegy számozott Jegyelővétel naponta délelőtt 11—12 óráig, déutáa az előadás kezdete előtt egy órával Telefon 211 „ Sikerült vásárolnom sok száz méter manadék külföldi férfi gvapjí scövetet nthttltetllMI OlCIÚf árakért kedves vevöün rendelktztsén boogátom* ÜNuc Kt hMN i KÜEIT llUllBI — - ntw 8 ?&ws n)eniáfltrtés «zfiiőftenBetttőt 1 Vasáruk, építkezés! anysgok, méhfsí.eti ^ mk%rtin Sitiitárnoka \xMm-bMcéti*hu irném yOHNE mezógazdasfgi ni^iMát ^tetékpámk* 6 1936 február 15. RADIO 14. > 7.25: Az Oper*Ház előadásának kőzvel.éae. Puccirí: Toa a. 10.10: Farlus Jenő és cigány, zrrrekaa. 11.30: Ouítcnberg György >azzcnc-faarának mikor a. Bucfrpe 1 1!. 6.25: Oyorslrótanfolyam. 7.35: Oyere haza, Anikó. Cser^ó Tamás e.beszéiésc. «.10: Hanglemezek. Sa*i*«t, február IS. Budajwá I. 10.20: Sotnay Károly dbcs*é''4s*ibő . 10.45: A Szent István baziikát ismertet: Mesterház* ó. 12.05: Piinyi Erzsébet énekel. t: Rendkar. 4.10: A cirkusz megázik. Péter Ró-roeséje. 5: Mit üzen a rádió. 5.30: Kiw os és cigányzenekara. 6.45: Rádió a rá- • 7: Kerpdy Jenő gordonkáik. 7.20: A pesti utca. Laczkó Oéza csörgése. 7.50: Hanglemezek. 8.10: Közvetítés a szeged Várói Színházból. MoziheTcegiió. Operett. 11.15: Pi-tvó Jótsef azzerekarának műsora. 12—1: Csak a bécsi rádió részére: Toll Árpád éi Jancsi cigányzenekara muzsikál, Kalmár Pál énekel ''Budapest II. 6.15: Mezőgazdasági félóra 7.20: Pázmán Oyórgy zongorázik. 8.15: Hanglemezek. Mm a JIUI HIRUnai Gyümölcsvédelmi szerek gyári árban kaphatók - Gyarmaticégnél A BUDAPESTI ERTÉKTÖZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAJ. füstik: looi ''69* Ir. 56^5''50 korona 14 15 «4 35 J*» korona 74 »-75 «5 Xoár 7ÍT-7« Doilár £90-33910 ''»randa frank -lollandl 229-* >-231 30 •noeJ xMj 6370—'' 4 » .ru m-3-15 ara 4(0 4 15 M-a 2990 - 3^23 Vtá ka 13* 37<k> Norvéf korona 83 "^O-M 60 Owt.ak tchnUn» 8 -8ir70 S»á)ci frank Iiu7u-P 66 Srtú korona 85 8U-86 70 Nrtxák'' Arraterdam Beifrád Berlin Bokare*. BrÖMiel Kof*nhlg« (H/kJ London Miano Párta P>»fa S''ófta Stockholm Varad \kwo ZürKij 2295^1-St 7 82-7-T Ii3*-l35 8í >41-3 ¥ 79JV7VSC 76''15-8641 85^*-76* 17 06-17-58 29W-30-2Í 345-20-347-IC 22*32-22« 1407-i >$7 4-11-4 47 89-I0-8J* 6416-&»"» 110-80-1 u-a BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS BtfTf (twxa»HHfci 77 kf 18 15 18 20 (e»»*b) |7 63-1780 (tfcrr) 7H kf. 181''- 1835. (e«y*b) 179) 1805, <9 kg. (hu*.) 18»-1865 (acyéb) i805 -l82J(H~y) 80-t »8*5-1890. (cyvéb) 183C 184; "" (P* O 1600 16 .a - a «1 I74U- I6UÜ. lórarpa 18OU-IS00, «ab 17 65 1766, i^i^cti 1545 üw*a*ou» 1250 1263 ''rtnyfn gyengébb. torfaíorn csekély. hím«* MM«. Hull«» l"1 * «Min I MUt''Ot aÍ/A >i oívio mi«<m j&racr i KOjntXKv u«ií fft-cu Jöisir UK APRÓHIRDETÉSEK MODERN HÁROMSZOBÁS £S EOY GARZON-LAKAS (kfliön fürdószobíva.) azofjnal kiadó. Bóvebbet a Kakas-nyomdában. Cipői minőségben legjobbal, árban legolcsóbbat készít Rlngbauer Józset uii éa női on^az > ZA. AEOr RSZFO, Aoponyi u 24. ____ HAVAS kézimunka-és szőnyegíonalai. Babi ruha HHflnleftaaéfel Icgineubiihatóbbak. Vass Lalos írisístati ZalacgAíscg, (a megy» háxxaJ axcrnbco) OLCSÓ és MEOBIZHATÖ TIKI Göcsejiek órása és Aluzirészi, Lagpcacitcbb óralavltá műhely Varga Lajos (Tiki) ária. 4a ákaxaréa? Rákóczi ut 5 sz. I r 6 n é p és axiralüófép azakQziai ERIKA d| táaka P 175 Reminkön Ir^épek bizományi lerakata. )avttáv>t brnxinfurdók, J karban, tartás. - Arany, ciü«t ékaxerek, diaitárjyür HORVÁTH MIK ÓS arnviüflirea^ Irófép it| »leréai, Zal^acerazei <Mandl patika meiktL) N«cy megtakarítási ér el, ha csen könnyt éf hetö, m a k a a kalóriája ifttó utn4 ailunk yaaarotja. 100kg. I* hazai szén S''BO SZEKÉR IMRÉNÉL TiMos • 8Cl Tették p r ó b a f fl 1 é a t aikalmaznL A ktkbebb tételt hárbox azálUtunk. Pontot kiazolgáláa. í at mémmíh^MW^ kflaymyomdiiáiMB, tOctmaji-W I. Ttáttea ML m9'' j i H átí 1936. 3a ttáE Art Febrafr 11 Vttâm», Sitrkrsxtöséfi t tief on: 98. ^ P OLITIK AI NAPILAP Nyomdai teUfam.è 131. Su rkrsi tőség és kiadóhivatal: Zalaegertztg, Széchenyi-éér. — Előfizetitek a kiadóhivatalba, tcgy a Vármegyei Bank Részvénytársaságáéi rrzetett folyószámlát a küldendők. Felelős utrkésztÔ: SYLVESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomd a vesz frt. Posiatakarék pénzt ári csekkszámla: 23.066 SS. Előfizetés: 1 hőra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 9 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. Árvátfalvi Nagy István felszólalása a tűzrendészet! Javaslat vitájában őrség mintájára a tüzoftóságot «s ¿Aamosíteák t az is fontos, hogy a községek éfte''i őrei fizetett emberek legyenek. Az ál ásókat legcélszerűbb vok-a hadirokkantakkal hetö*eci, mert ez az elfoglaifeág könnyebb munkát Jelent, viszont kipróbált, megbízható embereket kfván. Malasiís Géza rnimlcti községben olyan kút VMgy vízgyűjtő építését kívánja, mdy legalább egy órára elát> a fecskendőket vízzel Petrovácz Oyula kívánsága az, hogy a tö\>ő-ben csak építészmérnöki diplomával «crdelce-aőket nevezzenek ki tü/ottó-«zfcekké. Pkezts István a hbremié)?zeti kerettörvénybe a lég-és gázvédelmi mtézkedé.ek bei fesztéi % kívánja A javaslatot a fekzóalók eiogadták. Budapest, február 15. A képviselőház pénteki ülésén Hadnagy Domonkos előadásában megkezdték a tüzrendészeti törvényjavaslat tár- SsJsát. Csór Lajos hozzászólása után vitéz . Arvátfahri Nagy Istvfci szóka* 11\ Han-goza.ta, hogy miután magukból a tüzbizto-sftási járulékokból féhmltó pcng£ ü majd ictMÍrlLeaésre a tűzvédekera oé^aira, nagyon helyes, ha a javaslat a városokon kívül, a köz-ségeöken is fokozottan gondoskodik a tűz-birorság »övelésénők Helyes, hogy haadást készít eió a javaslat a tűzo*ótkzt}ek kiképzése és a tűzrendészet fejlesztése terén. A javaslat alapján a legkisebb fauban is meg-szervezik a tűzrendészetet s felszerelést kapnak a falvak. Kívánatosnak ta tja, hogy a rend- Tapolca telefonhálózatát teljesen ujjá kell épiteni a szélvihar kártételei mist« A vasúti távíróvezetékek helyreállítása is egy heti munkát igényelt Megá) vítható, hogy a tapolcai telefonivá ózatot majdnem teljesen újra béli építeni, hogy a rend helyreálljon A pcwa kára többezer pergőre rug. A magán telefonitomásoiorak még csak egy réize használható. Több, mint száz áiomis némult e?. A teljes helyreállításhoz még egy hét szükséges. Tapolca, február 15. A február *ts5 napjában tombolt rendkívüli erejű szélvihar Ta-polia és vidéke telefon- és távíróhá ózatát az eteó huszonnégy óra alatt teVe;en megbénította, úgy hogy a muH hét szerdájától kezdve a vkiék teljesen el volt zárva a külvi ágtól ötven-hatvan szakmunkás dolgozik azóta is a vonalak helyreállításán. A munkát nagyon s»eg*icbezfti az a körülmény, hogy a vü amos-háió/aot és a telefonhá ózatot életveszélyesen összezavarta a szélvihar. Még a templomban sem szabad magvarul énekelni Kassa vidékén ■ lakoarjág tú^yooisi töt, esrért (121 módjában a kérés tefjesttére. február IX A kassai keresztény-«aoew í>a párt küldöttségben járt Carski Itassa* pui>pölaiél, Bajor «zenitor vezetésével és kérte, hogy az Bnyicke, lkunk* és Seinse községekben beühoti magyarnyelvű szent-nü«» szentbeszédeljct és egyházi ^neklé^ új-^ engedélyezzék A. püspök arra hivatkozott, hogy mrw^i tnAfinATi/j\rt\nj*Ln.rL iru vu '' iri''iTn''^r^1^''^'' ...........* Ezzel szemben maguk a tót lakosok « ragaszkodnak a régi i&k óta megszokott magyar szentbeszédekhez. íme, így fest a gyűlölet odafenn a Felvidéken, még egyházi téren is... Régi ló példák a telepítés lebonyolítására Hazánkban a telepítés kérdése nem újkektű, »ert a magyarság vagy önszántából teljesítse, vagv arra épp a magyarság rovására, elnyomására, rákényszeríte^ék. A dunántúli, telepítések talán hazánkban a Segrégieb-szentistvániak. A magyarság által meghódított őslakosság, mint jobbágyok, zsöflérek, városalják fizetik, szolgáltatják be a föld terményeit, állatszapcru atart, mint tizedet, dézs-amelyért »házülőt« és »te''ket* osztottak ki közöttük földesuraik. Kálmán, II. Endre ** a tatárjárás után IV. Béla király idejében történtek telepítések hazánkban az Árpádházi királyok alatt, amikor a teepesek részben az egyházak, részben márt kézművesek, katonák » várruak és királyok szolgáatában álottak. A mohácsi vészig a''íg történik hazánkban telepítés, mert Azt a kevés művelés alatt átó földet a megmagyarosodott lakosság megművelte, hiszen az ország legnagyobb részét erdő, legelő, mocsár borította, a lakosság száma pedig any-nyi volt, mint Angliáé: öt m£»ó. A nyomor és nélkülözés az Anjouk, Nagy Lajos, Mátyás alatt ismeretlen fogalom volt hazánkban. A török előretörésével azonban, amikor a lakosság megfogva4kozoit, 1. Ferdinánd alatt kezdődik meg az idegenek betelepítése. Ilyen betelepítés történt Zalában is. Ferdinánd a törökök elől menekülő, da''matákkal rokon vlacho-kat (valachok, tévesen oláhok) hívta be. Ez ellen Zrinyi és Nádasdy tiltakoztak is. Ugyanekkor a németek, tótok, szlovének árasztják el Zalamegye déi részét é3 a szomszédos megyéket. Szigetvár elestével 1506-ban Somogyi-megye lakossága menekült át megyénkbe és itt telepedett le, Kanizsa e''estével pedig vár- A világ frontharcosainak találkozója Genfben Gróf Takách-Thobray József, amikor az gol király temetésén Londonban járt, külön* féle nemzetbeli frontharcos szervezetek vezetőivel érintkezett. FeKetcT* dóttük a gondolatot, jó volna, ha a világ frontharcosai, a múltra vató tekintet nélkül, Genfben dühének a kerékasztalhoz, bajtársi kézfogóra. Az indítvány áhalános lelkesedést keltett a az angolokkal az éen a különböző nemzetek megbízót ai egymásután foglaltak állást a gondost melett A Népszövetség melett Genfben működő frontharcos szakosztály vezetője, Desbons elnök már júniusra tervbe » vette egy nemzetközi jellegű frontharcos ta átkozd összehívását. Amikor ezt a hírt haljuk, e''szomorodva kell go:KÍo''nunk arra, hogy milyen rosszul ál Zala megyében, de különösen a megyeszék* bel yen, Zalaegerszegen a frontharcos szervezetek szénája. Takách-Thotvay gróf nemzei. közi ba-társi'' találkozót hnlet ? Gyönyörű gon-i dolat óriási jHenkóaégú Azok fognak találkozni, azok cserélik majd ki gondolataikat a muhról és jöviőrői, békéről éi háborúró, akik szemtől szemben á&ak egymással a pokobaci és tudják jól, mi az, tudják jót, hogy egy újabb háború még mennyivel borzalmasabb lenne. 1 De ki csinálja meg már egyszer a zalai frontharcosok találkozóját? Az egerszegkkét? A Kossuth Lajos-utcabekét és az Apponyt-utcabeliét? Két utcát nem khet összefogni! Ki csinálja meg már egyszer ebben a vA» rosban, hogy a hangadásra legjobban hiva-to.t és legjobban jogosult elemek egy táborban legyenek? megyénk déü lakossága talált otthonra az északi részeken. A folytonos háborúk, törők megszállás, elnyomatás, rabigába hurcoüe majdnem a magyarság lepusztulására vezetett a szorosabban vett királyságban. A magyarság n>c£''OgYS kozását a Bocskay-, Bethlen-féle sza* bsdságharcok, a testvérharcok is elősegítették. Már-már aüg volt, aki a földet megműveljem törők és magyar részről egyaránt Keresték a munkást, a telepest. »En, az hatalmas Török császár Végh Kop. pán várában lakozó Mahmud Zavn atpasa dom tudtára minden röndbeti vitéz embereknek, mind a törők, mind a magyar részről valóknak, minthogy énökköm vagyon két pusztám: FeJsó Orosztó és Akó Orosztó, valaki ezeket megszáll a, adok neki három esztendőre vaJó szabadságot, míg szegények megépülnek, addig senkinek ¡re rtzesaenek----mikor a három esz- tendó ehelne, akkor adnak adót úgy, m:nt men-den esztendőben harminc forintot Vohak pedig bizonyságok törők részről az kik előtt ezt írtam, úgymint Amhát Oda basa előtt, Marabud Oda basa előtt, Abdi Jspája előtt, kop* páni Mukta bég előtt, Csobáncz Ispá a, Mahmud Ispija és Neae koppáni Ispája előtt. Költ Kanisa várában Dic. 23. Januari Anno 1653« Amint látjuk, a török földesúrnak nem terményre volt szüksége, mert azt rabolhatott, hanem pénzre. De még így is mélíánvos volt, amikor egy tielkét holdanként 1 forintért adott 2 * ZALAI HÍRLAP 1936. íebruái 16 36 szemüveg, jó fényképezőgép ló fényképkidolgozás] 3ÁNFAI BÉLA Opt&a ét fotoszaküzi etében Pécs. — zALAcoesiszca Ma este eredeti bemutató: Dr. vagánykisasszony rr _ . r^ ...rri«vl-ica<K.2onvt is roerhódíra h, bérbe. Ebben az klóbea alakultak ki a puszták, maorok úrbéres birtokokká, községekké. Amikor pedig ezelőtt 250 évvel, 1636-ban Buda ▼árit visszavettük a tőrököxtól s amikor 1 magyarság alig te''4 ki tobb.-t az egész országban 1 millió 200 eaeroé , az 1637-i ország-gyűléseken kezdek foglakozni hi.bzományok létesítésével kapcsoatbvn b rtoke kobzásokkal és adományozásokkrl, raeUek jé.eiíthetését az 1723-iia törvény a nemességre is kiterjesztette. '' A Rákóczi és egyéb birtokok elkobzásával, e -adományozásával, az indigenák betelepítése Ül. Károly és Mária te.->ézia alatt a magyarság rovására, a nemzet elnémiiása érdekében folytatódott s csak a vármegyék, köztük Zala-megye elicaá-lásán hiusuj! meg. II. József és a francia forradalom, a napol róni veszte .t háborúk adják meg a lökést a jobbágyság felszabadítására, azok a reformesz.,iék, melyeknek hirdetője Deák Ferenc is volt. A h fblzo-mánvok, a kötött birtokok lététté« elen az 1834-ik évi országgyűlésen iclizóalt, eljöe szavazott, mert a földet műveli magyarság terjeszkedésének akadályát litta a kötött birtokokban. A szabadságharc ad a meg a föld tulajdon -képem szabaddátételét és az 1854—56-ik évek-ben Zalavármegyében az úrbériség megszüntetését De még sok idő kelk*tt ahhoz, hogy a telepítés, amely eddig a magyarság ro.ására törtért, ennek érdekében megindul!ásson. Darányi Ignác, a nagynevű földművelésügyi miniszter tett erre, sajnos, kevésnek bizonyult anyagi eszközzel kísérletet, majd Nagyatádi Szabó István folytatta azt a fölJblrtokreíorm-mal kapcsolatban, amikor szinte parcellázási láz fogta cl az embereket. A földigény lókét sem az egyik, sem a másik akció nem elégítette ki. A közbejött infláció, devalváció és számtalan akadály á?t útban. Ezt a csa ódáit, elégede lenséget a hitbizományi és te építési törvény bizonyára nem fogja "kiváltani, ha a földvásárlásra!, a te''epitésnek eszköze nem a pénz lesz, hanem úgy , m''nt a mui ban, a termény, ami» az ¿dott magvar föld megterem. Nem is olvan régen Tize''ett b''izival adót itt Zalamegyében a földművelő s moz-gaom indul:, hogy a szőlőtermelő borban fiáét hessea. Ez a csonka ország a múltból meríti erejét, oda tértem én Is vissza, amikor hivatkozom Nagytárkány puszta telepítésére. Az 1500 holdas pusz''ára 1920-bw 50 telepe t hoztam, akik a birtokot búzavalutában vásárolták meg. A vásárolt birtok árának egyharmadát készpénzzel, az akkor érvényes koronaértékben, a búza árában fizették meg, a két-harmad részét pedig tartózlak évi 6<>«-os búza kamattal, természetben búzával, 10—15 évi részletekben, a mindenkon budapesti paritásban. ha úgy tetszett készpénzben lefizetni. Az 50 telepes közül nu már 9t)o0 a véte arat megfizette, az elesettek birtokparce.''láit a többi telepes megvásárolta, minden teepes sa:át házában lakik. A 250—260 lakos ró/nai katolikus tart fenn. amelyben 40-45 gyermek Ezt azén. mondtam el, mert a telepítésre e.oarán.vzott a 10-12 milió pengőt * f-g* J telepítés megindítására és az k kielégítésé e, mig ha a vételár a íelszeKei, a gazdasági eszközök búzában vagy egy éb terményekben nyertetnének kie é ntést m * telepítési akció nagyobb arányokban ta-duhatna meg, nem jelentene nagyobb mez- " az ^vbe.ett föd-ti^ donorokat k kielégítené az ilyetén meg- — o — február 15. A Darvas szín társulat ma eUe mutatja be Dáwd Magyar Józsefnek, a Zalai Hírlap munkatársának ür. \agánykisasszony című háromlelvonásos vig-jáiékát, amelynek premierjére már n^pok óta lázasan készükWik a szintársu at minden tag,a. Ezt a darabot adta egyébként az igazgatóság H. Szűcs Vilmának és Horváth Oyulának p-ta''omjátékui. A lutünő múvésipár tehát te.jes ambícióval készül a mai bemutatóra ^ Nagyno sok érdekessége lesz a mai estének, már ami a szereposztást illeti- Az összes tífc nészek- mind mas szerepkörben mutakoznak be, mint amiben eddig őket láttuk. Krtüno bonvivánunk, Leviczky Bandi egy prtg csa-va gót alakít, de eli.-olhat uk, a rongyos gu-nyáhan is épp olvan közel férkőzik a szívekhez, mint az elegáns • frakkbrt Hartyándy Jerj5, akinek művészetét eddig csak epizód-szerepekben élvezhettük, tnat tjszereplóvé avanzsált, aki nemcsak a közönséget, hanem a [> vagánykisasszonyt is meghódítja muj Kj Vi«y Csöpinek rég volt ennyi tanutiúvaW mmt most A Dr. Nagy Erzsébet szerep? ugyanis olyan nehéz feladatot ró az aakitó. jája, hogy csak a legteJciismereteaebb taau-lásiál lehet kihozni bejie azt a sok szint és érdékességet, amellyel a szenti feruházta. H Szűcs Vilma, akit eddig mndíg csak mk»t ko. mikát ismertünk, egy ja*zlány szerepében be. bizonyita most, hogy a komoly drámai érté, keket sem nélkülözi mQvészi palettája. V*, egy jelenete, amelyben ve''e együtt fog kötjy. nyezni a közönség. Ezt a jelenetet már a pró. bák a''att sem tudta a ldtüm3 mávésaftö szánj szemm \ végigjátszani. Siménfahy művész úr egy szÓKimondó ú^lgfró szerepében caifog. tatja meg művészi képességeit. A mai bematató iránt városszerte élénk érdeklldés nyilvánul meg, úgy ho^y az jelek szerint telt házra tsz kilátás. ~~~ t tJ\J UVWWV<*<*I* 1*1* —1 - - — ''|>-|AJ»J Gyilkosságért tizenötévi fegyház T.- Budapest, feb.-uár 15. Révész Oáspár zala-megvei .tódorbegyi gazda többször dézsmál-gao.t Gelencsér Imre portájin. Gelencsér egyszer megleste Révészt az udvarán és revolverrel ajyontotte. A nagykanizsai kir. tőrvényszék Gelencsért szándékos emberölésért 10 évi fegyházra Uél^ Ezt az itéktet a pécsi tábla b lve.ybcnha^y^ A Kúria most foglalkozott az üggyé. Gelencsér cselekményét gyitos.igr.ak mtaó-sítve, a büntetést 15 évi fegyházra eraehe lel Pár szó a hazai német-nyelvü oktatásról £rdekes dolgot olvadhatunk a »Nemzetnevelés« című kaokkus tanügyi folyóirat folyó évi februári számában, Zabánvi Alajos tolá-ból. Az illető eddi£ egy német anyanyelvüek-tői lakott fanban tanított és pedig magyar nyelven — C-típns szerint —, ami annyit jelent, ho^v a tanulók németül csak írni és olvasni tanultak s a több* tantárgy tanítása magyar nyelven folyt. Eddig is sürgették ugyan többször, hogy térjenek át a tisztán németnyelvű oktatásra, óe az elen £ józaneszű sváb lakosság maga tiltakozott a legélénkebben. és most — mmt Zabányi írja — lón a rendelet, amelv az oktatást te^esea néjtieílé teszi s amelyet le^kéír''bb az 1933—Só tanévig végre kell hajtani. Pedig ez nem kis nehézséggel jár. Mert annak a sváb gyereknek, aki a das Pferd helyett eddig Kaul-t mondott, a rendelet vég- • rehajtása esetében is egy másik nyelvet (aé-'' met) kell tanunia. Ez a másik nyelv azonban — legalább is a rendelettől ügy látszik: - -inkább lehet a sváb helyeit német, miit magvar. A legú abb nyelvi rendelkezést a németek a legragyobb örömmel fogadták (arai Igazán ert-het5), hazafias sváb lakosságunk egyrésze azonban a végrehajtását nem kívánja. Nag>x>n üdvös lenne az igazság efvét e kérdésben úgy érvényesíteni, hogy a tantás nyelvére nézve a hkosságot megszavaztatnák Bizonyos, hogy a legszigorúbb pártatlansággal megejtett szavazás is csak egyet eredméhyéz-ne: a magyarnyelvű tanítás meghagyását! * OCD.) Hintessen a Jllll BlIF''-in Szász szőnyegei szépek Elsőrendű minőségűf «rézzel cso-tlszia gyap/ú magyar perzsát legolcsóbban vásárolhat caa ... a készítőnél. Kötött ruhákf blúzok. pulloverek mérték szerinti SZÁSZ SÁNDOR *"■ mllm»*nati Mzliparl w*Bmtm«. ZALAEGERSZEG. Várkör 3. « 1036 február 16. visszatér a betsületm a magvar kendernek XÉ^t^Bnutj» február 15. Maholnap irt se tudvk, milyen volt. A mai futai gazdagenerá-óóJxaÍ már fogalmuk sLics arról, miként kel-V* a nyers kendertől fonásra alkalmas anya-^ kitermelni. Ugy hírlik, a jó magyar kenjek ismét v''tísmíér a becsülete. A Magyar Közgazdaság írja, hogy a magyar árak a jö\óben úgy akarják fedezni szükségleteiket, hogy nu^yar kendert szállítanak yjóidrc c-s ennek ellenébenszerzik bc szük-»égteteiket. A kender iránt európaizerte nagy érdekV^s mutatkozik s a jut*gyárak már meg ■m j^idték a tárgyalásokat a ker.dertermefcó kis-birtokoeokkA!. A A jO^írsk tdbbczfer holdra kötiek szer-¿dfct és »z etrfc területeken temclt egész toenderroennyiréget külföldre akarják kivinni Ha a számítások beválnak, az elkövetke;*S bitben, ezt a kiviteli programot még jobban kifejlesz''ik. Két ekjnye lesz: a magyar tennciijek közül ismét egy kikerül a viüg-pJacra s ezzel szemben olcsóbb lesz '' Magyar-országon a jutazsák. " Harmadik eíinye is lehet a do''ognak: ha a kis falusi gazdák is úja visszatérnek a kenderhez, egy kicsit lélegzethez jtri''ak. C 1 a Öt minőségben legjobbat, v ^ árban legolcsóbbat készií Ringbauer József uri és nói oo^sz ZALAEQtRSZEO, Anponyi u. 21. p A letenvel Nemzeti Egység iótékonvcelu előadása Letaiye, február 15. A Nemzeti Egység !e-teuyei kerületi szervezete február 22-én este 7 órai kezdettel a rom. kat. iskola tornatermében nagy jótékony célú előadást tart. Az est íó védnöke vitéz Tabódy Tibor főispán, védnöke pedig Nagy István országgyűlési képvisel. Színre kerül a Százhuszas tempó címú nagysikerű vígjáték. Szerepipi: dr. Kreher Józef-cé, Wortmann Malvin, Kabay Bözsi, Révai Ilus, dr. Varga Lajos, dr. Kreiter Józ>ef, Oa-lácz József, Pál Oyu''a, dr. Leitner Qyörgy, Pálinkás Miklós, Soós Imre, Párls Lajos, Bak Imre, dr. Haichler Sándor. ¿leadás után táncmulatság fesz a letenyá kaszinóban. Az exportsertés minimális ára . . V Az export célra vásárolt hússerlés hivata''os legalacsonyabb árát az exportsertés e osztó és ireilenőrzó bizottság 1936 február 15-t3»''feb-»ár 28-ig terjedj két hétre élősúly kiogra-aonként minden levonás nélküi normá is etetés után 12 óra múlva mérve Zalaegerszegen 120 kg-on felül 83, 120 kg-^xn alul 82 fi térben, 40 km-es körzeten belül, tekintet nélkül * súlyra 80 fii érben, 40 km-en túl 78 Sídben állapíto''.ta meg. A bevásárlási engedélyt ez időre a Dunántúli gazdák Egyesülése, Pápa, cég kapta. A vásárlás csak gazdától vagy híz''alótóD történhetik. A vevő vásárlást könyvvel van ellátva, amelyben a gazda aláírásával'' igazolja, hogy a vételár a minimális áron ahi! nem történt Egyik kitéphető lapja a termelő gazdánál nnrad. Esetleges panaszok a körjegyzőknél beadva, a íőszolgabírákon át, Zalavármegye alispánjához 3118—1936 számra hivatkozva előterjeszt hetók. Szekér János virág-, zöldség- és élelmiszer-üzlete Zalaegerszeg, Kossuth-u. 31. szám Tekíoo 196. sz. (Oláü bettfes házábn) ZALAI HÍRLAP és mindenütt csak ő a legszebb! Nem gazdag, drága ruhája sincsen. És mégis — mindenki legszívesebben csak vele táncol. ♦ * i Csodálatosan szép haja mindenkit elbűvöli KAMILIOFLOR A szőkéknek készült olkólimen-tesKamilloflorSpecialShampoo megtartja a haj természetes, aranyos fényét és azt visszavarázsolja, ha már eltompultvolna. BRUNETAFLOR A sötér hajnak készült alkálimente sBrunetaflorSpecialShampoo ragyogó mély fényt ad és a sötétbarna színárnyalatokat soha nem sejtett pompában juttatja érvényre. "BS Tisztújítás a keszthelyi városházán Keszthely, íebruár 15. Tef*rap zajlott !e Keszthelyen a községi képvijeikestü et tisztújító gyü*se, dr. Huszár Pál í3s2ot£.aMró elnökiéivel. A közgyűlés a községbírói, helyettes brrói, etfljárói, közgyámi és pénztárosi áZásoUt töltötte be közfelkiáltást. Községbí.''ó ktt isméteKen Reischl Imre. Ho-lyettese dr. Gárdxiyi Lajos, községi el járók: Ludwig Sándor, Paocsay Gyula, Nagy Dénes, Ritóper Nándor, D.avetzky Árpád, Bukv*» Béla, Kovács Mór és Oppel Odón, közgyá** Gadácsi Lajos, pénztáros Vajda László. Cserkész hírek A cserkész-életmentő kitüntetést a fet erjeaz-tett jegyzőkönyvek alapján bítor és önfcláí-dozó'' magatartásukért legutóbb & következő cserkészek kapták meg: Ceerba Oyörgy bajai és Hcrskó László budapes''.i cserkészek, Örósz Pál diósgyőri és Jakab László csöng« rádi cserkészörsvezetó, ifjú Tamáska Endre nyíregyházai segédtiszt, Láng Gyula és Pán-czel Gyufca rákos! igeti, Rédlá Viktor bajai és Szomolányi Sándor budapes''i cserké-ztisztek. • A legközelebbi \ i ágjamboree megrendezését a nemzetközi cserkésxkonfercncia Hollandiára bCz''a és Annak előkészítései a hot and kormány most hivatalosan is megbízta a hol''and cserkészszövetséget. Az 1937 évi világjamboree táborhelyét Hilversum közéében áJapították meg s parancsnokául Diemont ezredest, a holland cserkészszövetség elnökét jelölték IcL Az előkészítő bizottságokban magvar szakértők is meghívást kaptak. Ezzel kapcsolatosan a holland cserkészszövetség több kérdéiben megkereste a magyar cserkészszövetséget, liogy tapasztalatait velük közölje. • A budapesti Ujszentjános kórház orthopédiai osztályán megalakult az első testieg fogyatékos gyermekekből áló cserkészőrs. Az őrs változó létszámú és átAg 8-10 tagból á^; I tagjai a 15. sz. Bethlen Gábor cserkészcsapat kötelékébe ter toznak. A fiúk zászlójukat nem-rég Avatták fel. Szimbólumul a kiterjesztett szárnyú fehérholló .jelvényt vá asztották, azért; mert ritkák, mi.it a fehér holló és mindig készek arra, hogy a kórházból egészségesen kirepüljenek. A hol ó csőrében Aranygyűrűt tart, amely a cserkészetet, mint megtalált értéket jelképezi. E jelvényt, mint jelképet, a fiúk mAguk választották a fenti megokolással. Most újabb hasonló örs alakul a fővárosban a nyomorék gyermekek mexikói-úti otthonában éft a városban az otthonlakókból. Érdek ódésre szívesen áll rendé kezésre a 15. sz. Bethlen Gábor cserkészGApat Harsány Oyörgy cserkésztiszt címéti (Budapest, I. Fehérvári-út 6.). A cserkészek mozgalmat indítottak, hogy v déli hAtárszélen !évó Bakháza földhözragadt *zegény lakóinak új iskolát eme''jenek. A faJu gyermekei jelenleg egy padlózatlan, sutét és levegőtlen helyiségben tanulják a bctú\xrtés mesterségét. Az épülethez szükséges tégla már rendelkezésre áÖt s az akciót a cserkészek most igen szép eredménnyel zárták k. Minthogy az iskola ügyét A kultuszminisztérium is felkarolta, Bakháza rövidesen áj iskolát kap, Amelynél a cserkészek adományait a belsó berendezésre fordítják. elítélték a szegedi t népiólét! hivat* I panamlttáit Szfcgod, február 15. A szegedi törvényszék ma. hozott Ítéletet a nép/Sléti lüvatal panamas-tárnak ügyében. A vádirat szerint SchiSer Béla, Szögi Ignác, Tóth András és Bódy János a városi népjóléti hivatalban hamis utalványokat áhítottak ki és a maguk számára utaltattak ki különfée ősz-szegeket. A panamistákat még 1933 októberében érték tetten, de csak most került a sor ügyük fótárgyalására. A bíróság Schillert 3 évi fegyházra. Szögit 3 és tél hónapi fogházra, Tótbot 5 hónapi fogházra, Bódyl Kélte. íyt pedig 2 hónapi fogházra Mérget találtak Dréhr Imre belsőrészeiben Budapest, február 15. Az országos vegyvizsgáló intézetben most végeztek Dréhr Imre befcó részeinek viesgála''ával. MegáEaníották, hogy a belső részekben különfée kábító- és altatószerek, valamint mérgek maradványai voltak. ; t | Az intézet arra nem adott véleményt, hogy ezek a mérgek elegendők voltak-e az embov élet kioltására. Nagy megttkarilátt ér d. ha ezen könnyű égbetö. mácii kalóriája tfltó »zenét nálunk vA*aroi|a. 100 hg. la hazai szén 3''50 SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon 89 Teuék próbafűtést alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz szállítunk Pontos kiszolgálás. Küszöbön az Ipari novella . és a telepítési lavaslat tárgyalása Budapest, február 15. A képviselőház bizottságai hétfőn kezdik meg az ipari novella tárgyalását. A vitával rövidesen végeznek előreláthatólag és így a Ház szerdán már meg is kezdheti a novella tárgyalását A bizottság szerdán már a hatósági orvosok állam Dsításá-zól szóló törvényjavaslatot fogja tárgyalni. • Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter a jövő héten nyújtja be a telepítési törvényjavaslatot. Szóba sem állok azokka\ akik akár haszonlesésből, akár mái okbó'', meghajlott gerinced #1 la iák e Vittem, mert tudom, hogy Ilyenkor torok emberrel állok szemben. (GÖMBÖS GYULA.) ZALAI HÍRLAP \ ____I936jebr«ár 16. Magyar sportrepülő &e|fjja. Takaréhosság ós Kényelem Budapest, lebruár 15. Binhidy Antal, a egy híres magyar sportrepülő szárién résztvett a g wv & nemzetközi esi lagtura repülő versenyen ka két- WJ® SL»* ^¡^ g^ a m gm üléses gépével éi megnyerte a verseny két- g^ f« |J |J HJ| ^ üléses kaiegóriáiát. | ■ ■ » ^^ ^ W Ostromállapot M . Damaskusban Dtamaskus, február 15. A város egész csatatér benyomását kelti. A főutcákon és a háztetőkön gépfegyverek sorakoznak és várják a jelt, hogy szükség esetén működésbe lépjenek. A hatóságok az egyre erősödő zavargásokra való tekintettel kihirdették az ostromállapotot. A városban igen nagy az élelmiszerhiány. Az összeütközéseknek igei. sok a halott és sebesült áldozata. A francia hatóságok 10.000 főnyi katonai erősítési kértek. Gyümölcsvédelmi szerek gyári árban kaphatók Gyarmati cégnél gázfüzhely. Díjtalan bemutatás Brandl József cégnél ZALAEGERSZEGEN (Megyeházzal szemben.) r> tv an Hóvihar és homokvihar Amerikában Newyork, február 15. Az Egyesült ál amok keleti részében borzalmas pusztításokat okozott a hóvihar. Rengeteg baleset történt. Az utcákon teljesen megbénult a közlekedés. Az északi és déli államokban tovább tart a ragy hideg. A hófúvások számos várost teljesen elzártak a külvilágtól. Vannak álamok, amelyekben nem esik hó, itt azonban a nagy szél felkavarja a homokot és valóságos homokvihart idéz elő. T"" Rohamlépésben teliesztik " az angol haderőt London, február 15. Az angol kormány elhatározta, hogy az angol haderőt 12.000 harci repülővel, 11 csatahajóval, 36 cirkálóvá), 36 buvárnaszáddal, 110 torpedórombolóval, 3 repülőgép anyahajóval, többizáz páncélkocsival és 10.000 gépfegyverrel egészíti ki. A szárazföldi hadsereg létszámát 50.000, a légi haderőét 20.000, a tengerészetet pedig 12.000 fővel emelik. Uj erődöket is akar építtetni a kormány. Alkalmi aiándéknak RÖVID HÍREK Hocbra Mi''ám cseh miniszterelnök ma visz-» szautazott Párisból Prágába. MiaéoUnl Auguszta asszony, Mussolini fivérének özveg/e Rómában meghalt . , Chilében 125 éves korában meghalt Lessig-mir Ja''im indián nagyfőnök, aki okmányokkal tudta bizonyítani »nagas életkorát Moszkvai jelentés szerint a távol keleti események miatt bezárják a mukdera szovjet konzulátust. VIII. Eduárd angol király megkoronázását 1937 májusára tervezik. Az elhélt usztasák védőjük utasítására nem fellebbezik meg az Ítéletet. Borzalmas szárazság pusztított Délafrikában, ahol a''szárazság következtében most egynnl ió négert az éhhalál fenyeget. A román pénzügymW''Z''érhim postahivatalának főnöke, Stoica, 190.000 lei hivatalos pénzt elsikkasztott és azt clkártyázta. Beomlott egy tárna az erdélyi Vulkán kő-szénbányában. Az omladékok alól eddig két bányász holttestét hozták (elszíme. A kapitalizmus, a tőkegazefafkodás, vagyis az a gazda-ági rendszer, amelyben mái adja a terauléshnz a tökét és o*áj a munkát, önmagában nem eüíéletndő. S tényleg, a rendszer természeténél fogva nem is rossz. Hibája ott kezdődik, amikor a töke a bérmunkásokat azzal a célzattal fogadja szolgáalába, hogy nz egész várakozást és termelést egyoldatúlag a saját törvénye és h*$zna szerint vezesse, nem tekkitw ce.n a munk(ások emberi roéll&jágáí, sem a gazdaságnak szociális vonatkozásaít, sem • közjót és a társadalmi igazságosság követel-mCnyeít. (QUADRAGESIMO ANNO,) könyvek di$zlevélpapirok töltőtollak gramolonok Délutáni- és táncruhákat a farsangban csak a legelőnyösebben Zalaegerszegen KAKAS AGO/TONHÁL N évi egyek és minden egyéb nyomtatványok Izlétet kivitelben vegyen! Estélyi ridlkülök és övek nagy választékbanl 1936. febroár 16. ZALÁI SPORT Remek futballt isér vasárnap a ZTE-Zrinyi meccs . ,___* 7TF. Ulaímvirtrat <»nH>'' .___ .. . _, Vasárnap délután & ZTE Jákum-utcai sport, vlcpe érdekes és forró küzdeüt''ít ígérő mér-J3!s,ek lesz a színtere. A délnyugati kcrü-ct ¡K^sa, a nagykanizsai Zrínyi tizenegye, a Scbütz-scrleg győtf-es <saj>ata játszik barátsá-mérbőzest a ZTE megerősített csapatával Ha párhuzamot vonunk a két csapat szereplő között, kétségtelen, a mérkőzés favoritként a Zrínyit kell tartanunk. Nemcsak azért, inert a nagykanizsaiak bajnoki helyezése ked-vtaíbb, insnt a ZTE-é, hanem azért is, mert * múltban is a legtöbb rnérlíőzésból a Zriayi került ki győztesként. Csatársora ma eleaiáü-batatlan. Kemény és okos védőgátékra van cíikség. hogy ez a támadólánc akcióiban erős aiadáhTa tal áron. A ZTE védelmét komoly próba elé álntja ez a látür»5 együttes. Meg- bthaí^-uk, 1k>gy elkészült-e a jövő heti ke*, désre. A ZTE ötös-láncnak is lesz alkalma, hogy bebizonyítsa, hogy a tavaszi fordulóban kepes lesz arra, hogy az elenfél háóját a labdával többizben megvendégel;*. Futbatnvel-ven szó ha r bomba futbaU lesz vasárnap délután a ZTE pályán. Érdemes lesz a mérJoő-zésre kimenni. A játék, a két csapat felé;zült-ségcWl következtetve, olyan Vsz, amilyent a banoki mérkrázések során b keveset láthatimk. A mérkőzés délután 2 órakor kezdődik. A ZTE csapatát a pályán jelölik ki. A «portbarátok jövő vasárnaptól kezdve a Zalai Hírlap kirakatában a szoko.t esti órák-ban olvashatják az összes sporteredményeket — Grösz József apoctoli adminisztrátor megérkezett Szombathelyre. Üdvözlésére a pályaudvaron megjelentek a székeskáptalan, a papság, a megye és a város képviseltei. Vasárnap déiel5tt a püspök a székesegyházban szentbeszédet mond, majd pedig ünnepi nagymisét pontifikál. Utána fogadás lesz a püspökvárban. — A Mam bálja;: A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének zalaegerszegi csoportja február 25-én vitéz Tabődy Tibor főispán díszvédnöksége alatt tán<;estélyt rendez. A táncestélv *5védnökei sorábai a kerület képviselje, a város társadalmának sok előkelősége foglal helyet, a rc.idezwségben |«edig beraie vai a város egész aranyifjűsága. Az estély a Bárányban lesz, ,este 9 órai kezdetijei — Gyülekezel! közgyűlés. A za''aegcrszegi evangélikus gyülekezet vasárnap, februáir 16-án déiutáíí 2 ótakor a gyülekezeti teremben közgyűlést tart az 1933 évi gyülekezeti számadás megvizsjáláía, valamint a folyó évi köítség-vetés é* egyházi adó megállapítása céljából A gyülekezeti közgyűlésre az egyházközség tagjait ezúton is meghívja a gyülekezet elnöksége. '' 1-2 — Színház Tapolcán. Radő László színigazgató kiiürró társulata háromhónapi keszthelyi szezon után bemout Tapolcára. A társulat vendégszereplése iránt ra?y az érdekk5dés. — Farsangi est a Gazdakörben- A zalaegerszegi Gazdakör műkedvelő gárdája már teljesen elkészült a hofoapi, vasárnapi farsangi rst műsorával. Az érdekes műsor iránt igen nagy az érvtjdódés. Az el>Jás este 8 órakor kezíkdik, útára pedig reggelig tánc. A közönség támogatását ezúton is kéri a rendezőség. — Dunántúli iPyorsífóver&dny lesz. Sopronban. A Magyar Oyorsírók Országos Szövetsége a soproni egyesületet kérte fel az idei verseny megrendezésére. A tavalyi verseny G)őrben folyt le. A soproni verseny idejét még nem állapították még. — Farkasorszky Teri tánciskolájában, az Arany Bárány kistermében vasárnap este fél 9 érakor össztánc lesz •TOLTöTOLLAT ne vegyen, amíg meg nem nézi dús választékú raktáramat Eredeti »Parker« tollak leszállított áron. Va-lódi arany tollak már 5 P-tóL Kakas Ágoston könyv, papír és írószerkeres-kedése, kölcsön könyvtára, Zalaegerszeg Telefon 131. BBM Bálra: frakking 9.80 lakkcipő 13.50 gallérok, nyakkendők, zoknik, sálak a legujjab divat szerint a * I — A gyomorfájás, gyomomyornás: bélsár. fülzúgás, halvány arcszín, migrén, kedvetlenség rossz emésztés, fehér nyelvlepedék, kábultság, pangás, alhasi vérbőség, nagyfokú erjedés, a természetes «Ferenc József» keserűvíz használata által igen sok esetben hamarosan elmúlik. — Venezueláról tart előad** Huba Árpád reálgimnáziumí tanár folyó hó 16-án, vasárnap délután 5 órakor a felső kereskedelmi iskola nagytermében. Az előadás iránt a városban igen nagy érdeklődés mutatkozik, mert az illusztris cicadóról mindenki tudja, hogy az angol petróleum tröszt szolgálatában á^t és így került Venezuelába, ahol a petróleum-kutató expedíció kötelékében dolgozott. Az előadást a Zalaegerszegi Közművelődési Egyesület rendezi. Belépődíj 20 Fuér; diákok az előadást ingyen látogathatják. I -2 — Szerencsétlenség az erdőn. Súlyos szerencsétlenség történt az iharosberényi erdőben, aliol fát döntöttek az uradalmi munkások. Döntés közben az egyik fa rázuhant Mózes János 48 éves munkásra, akinek súlyos sérülést ejtett a fején. A szerencsétlen embert életveszélyes állapotban szállították be a nagykanizsai kórházba. — Nincsen párja sehol az «Igmándi* víznek, Mert hűséges öre Jókedv s egészségnek. t» 0) N V) <U m ai JS m N neufeld aranyéremmel kitüntetett uriszabósAga 70 év óta fennálló cég ma már fogalom. Angol, skót és legfinomabb gyapjú szövetek raktára. Oh O 3-0h N O XJ D ff mi uásár 19*6. március 810114 1«. Teebni kai és mrz6gax4aságl kiállítás aiire 15 i* Uúmm aasü vására MM 11 i\\M Vásárlók 72 országbil Vizám nélkül, vásárlgazolvinayal é* nt-JevéHrl bárki »zah-don átlépheti az osilrák határi Cseh átutarővőunn nem srüksfges jelentékeny menetdljkedri z-mények a magyar. cseh és osztrák vasutakon, a Danán, va''araint a léíi forj?ilotuban Váiáricazofvánrt (á P 5. •) esmindenneojü fclviljgovíuut készségei ÍM N6SSB &. fi., WÍBB !IL és a tiszteletbeli képviaelet: Zalaegerszeg: Máv. Hív Menetjegyíroda fiókja, fő-ter. •fi« m — Diákjaink magukszericesz''ette lapja, az •Ifjúság« harmadik száma megjelent. rangter Ka:ó a százéves Szózatról ír, Sul/bcck Alfréd a tanulás szükségességéről elmé.keJik, Foren-czy Sándor hosszú humoros verset írt a görög istenekpől, ha ma élnének. Szily Ernő a nemrégen megjelent, feltűnést keltett kötetéből egy sikerült verset adott le a lapban. Kar-tsoke Aurél folytatja angol regényhőseinek viszontagságos történetét a vadak közt. Hegyi Mária poétikus írást közöl, Hanusovszky Ferenc pedig űj rejtvényeket hoz Elég nehezek. — Lelopta a lólarkat, hogy kelet kfesfel Németh József nagybajomi lakos mint cseléd volt alkalmazásban az egyik ottani gazdálkodónál, aki azonban felmondott neki. Távozása után vette észre a gazda, hogv minden lovának levágták a farkát. A csendőri nyomozás megállapította, hogy Németh Józ^f vágta le a lovak farkait, hogy azután otthon kefét köthessen b.vjlók. A kaposvári törvényszék most 8 napi fogházra itélte Németh Józsefet lopás címén. — Keszthelyi Uránia Mozgó. Február 16-án, vasárnap 4, 6 és 3/49 órakor Istenek a tilosban. Jupitur és Merkúr mulatságos szerelmi kalandjai a földön. Főszereplők: Wi''. y Fritsdi, Adele Sandrock és Paul Kcrnp. Ezenkívül Magyar világhíradó. — Agyrértődulás, szivszorongás, nehéz légzés, félelemérzés, idegesség, fejfájás, lehangoltság, álmatlanság a természetes «Ferenc József» keserűvíz használata által igen sokszor meg-szüntrfhetők. — A Színházi Élet a téli olimpiára». A pesti lapok közül az egyetlen a Színházi Cet, amely fo''.oriportcít küldött Qarroisch-Partenf« kir cl ven be, a téli oiinipiászra. A Színházi E''et új számában már remek képek és cikk számol be az olimpiász minden intimitásáról és eseményéről. Kottáméi ékletc is szenzáció, a lcgragyobb sláger: Broadway Meody, darab-melléklete pedig Szomory Dezső új darabja, a Bodnár Lujza. Egyéb érdekességek az új Színházi Életben: Törzs Jenő cikke: Fekete reverendában címmel, Földes Imre beszámolója a Nemzeti Színház új darabjáról, Hat-vany Lili cikke az ilcmrő., — A newyorki Cirkusz csillagának bemutatója képekben. — A 26S oldalas új szám ára 60 fiíér. EőíLzeiési díj negvedévre 6.50 P. Kiadóhivatal: Budapest, Erzsébet-körűt 7. — Időjárás: Mértékeit légáramLU, egyoiörö még az ország észateiyugaJ felíttJi ote és hok«p va''őxzQnüíeg dé&ee i szél, néhány helyen csapadék, részben m>g bő alakfábon, va-Fámap főleg az ország ixyuga I fe''ébcb es5 és bő alakjában. Éjjel még cég erős fagy, a nappali hőmérséklet a lg változik. Az ohr* itt* az alarsonyabb hegyieken folytatódik. SZÍNHÁZ Olyropó — jávor PálaL Molnár Ferenc ¿roda.au finíorát már az egész vtlig meg-tapsoÜa. Zalaegerszeg közöncége ext. w® ismeretlen, dc a vendégszerep¡3 Jávor Pál sze-méiyc mégis megmozga.xa a közönséget éj így ismét részünk \xxt egy szép, forró sikerű színházi estebcu. A közönség érdekxdé.e kizárólag Jávor Pál sajátos művészetének szólt, aki ezen az estén is teljes egészében bemutatta művészi Lépescéjfet-jek szivárvány-színeit. Vala. hányszor színpadon látjuk ezt az intefigens, isteradta tehetségű művészt, rohdíg az az érzésünk támad, mintha c<ry ember-orgonában gyönyörködnénk. Egy ember-orgonában, aki-bj) a legvá tozatosabb hangek és érzések törnek eló, hogy megragadják a szivünket. Fölény, brutális fcrítissig, simoga''.ó gyöngédiég, a szerelmes férfi alázata, csüggedése síb., merd ol>an gazdag vdfloza ban jeentkezik Jávor művészetében, hogy nincs az a régi, ismert darab, amely r.em jelentene újdonságot a számunk; a, ha egyszer ismét Jávor interpretálásában "kerül elénk. • Kovács huszárkapitány tegnapi szerepében is színészi képességeinek legvá lioza.osabb színeit hoz a a színpadira. Nem vo t e~y jefcece''e, ameljr.ek vegén i>í hangos tapsban tört volna, ki a közönség tetszése. Elegáns megjelenése, könnyed játéka, szuggesztív beizéds az elsó jeLcr.ettöl kezdve az uto''sóig fogva tartóra a kö«/«nséget, amely mindvégig kskesen ünnepelte a kitűnő művészt Az egész prózai együfte.t fokozottabb művészi teljesítményre farkatta a2 illusztris partner. Nem volt a darabnak egy szereplője, aki ne állt volna biztosan a 1 ve''vén. A cím-szerepben Dolgos Ida sikerrel igazodott úgy játékban, mint hangban egyaránt méltókép Jávor játékához. Finom, halk eszközökkel formába meg Clympia hercegnő jeges-szép a''ak-ját, amelyből fokozatosan teremtette meg a szerelmes asszonyt. Ez a metatriorfózis olyan zőkkenó nélkül történt és annyi finomsággal, hogy tökéletes iluziót nyújtott. Sorrendben H. Szűcs Vilma ragyogó Eugéniájáról keu megemlékeznünk. A kitünó mávésÉiő diszkrét hu-monal vegyített játéka teljesen egy úton járt az író intencióival. Játékát sokszor szakította féibe nyíltszíni taps, amelyet meg is érdemelt Ettángen herceg szerepében Da-vas Vilmos pattogott katonás eréllyel. Nagyon éheztük az ó játékát is. Hartyándy humoros Albertje, Horváth János csendóralíZredeie és Kovács Eszter Liná a egyaránt mé:tókép illeszkedett bt az együtes játékábi. Mind a hírican biztosan álltak a helyükön. A pénteki szép eVüadásról maradandó impressziókkal távozott a közönség. Divid. HETI MŰSOR: 15-én, szombaton: H. Szűcs Vilma és Hort-váth Gyula jutalomjátéka: Dr. vag^ínykisasz-szony, eredeti vígjáiékbemutaió. 16-án, vasárnap délután 3 órakor: Mágnás Miska, operett; délután fél 6 órakor: Szökik az asszony, operett; e^tc fél 9 órakor: Víg özvegy, operett. 17-én, hétfón: Nyitott ablak, zenés bohózat. 18-án, kedden: Kórösy Csöpi és Darvas Vtt-mos jutalomjátéka, Esemvős király, zenés vígjáték. 19-én, szerdán: Horváth János jutalorajá-t<?ka, A vasgyáros. Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéház-ban. Színpártoló egyesületi bérletszelvényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszelvéw gyeket fél l-ig váltanak be. Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek. _ % A színész kedvencvervotyen az alábbi szelvénnyel is lehet szavazni. MOZI A KIRÁLYNÉ HUSZARJA. Bemutata az Edison-»nozi szombaton fél 7 és léi 9, va>ámap 3, 5, 7 és 9 órakor. (Vasárnap 3 órakor a belvár 20-40-60-70 fül.) Az új magyar íLmek özönlésében jóle.O örömmel kel. roegái arunk A kirá-yné huszára című fL''m melett, amelynek könyvét Farkas Imre irta. MÚ31 van szó ebben a filmben."'' Báró Ikerváry ¿¿hadnagynak és Nagy Marikának szerelménk, amelyet eJcrxz a család egy része, de szere JŐ pártfogásába \tszi a két fiatal ügyét Erzsébet királyné. Ez a mese lénvege, a több: már csak dísz. ragyogó stijíás, egy ha.k, kedves tündérmese kicsengése. Farkas Imre érti a dolgát, filmmeséje is épp olyan kedves, szívhez simuló és ha''.ásos, mint mai-der» más írása, akár nvom tatát ban, akár zenés színpadjainkon találkozunk velük. A Ilimet György István rendezte. Tehetséges, szép munkát végzell Erzsébet királyné szerepében Berky Lilit látjuk és halljuk a vászion. Ez az istenádo.ta tehetségű, a-anyos hangú, kedves színésznő Erzsébet királyné szerepében cl txangú. A fiatal és szerelmes bíró szerepében Pertlnyi László lép eé.ik. Jobb és é.-dekcsebb, mint a megeiőzó magyar Címben vo t. A női főszerepet Baogh Klári játssza. M< jiepetés. Nagyon szép, gyönyörűen beszél és kedvesen játszik. Az az érzésünk, hogy cbbil a fiatal színésznőbe értékes fiimszíncsznónk lesz. Oózo.n Gyu''a ízesen játszik, szépen ''énekel cs művészetei fütyűL * Jegyelővétel déelótt 11 —12-ig, dé''után az ciíadás kezdete eló.t egy órávaL Telefon 251. A környék legmodernebbül berendezeti autójavító üzeme és garage Bosch service Ahhumuláfor service FAG golyós éu görgőscsapágyah. Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENŐ gépipari vállalata. Zalaegerszeg. Telefon 43 1936. február RÁDIÓ Szombat, február 15. i 7: Kerpely Jenő gordonkázik. 7.20: A ^ utca. Laczkó Oéza csevegése. 7,50; lemezek. 8.10: Közvetítés a szegedi VárS SzínházbóL Mozihercegnó. Operett. 11.1S: pf tyó József jazzenekarának műsora. 12—hc^ a bécsi rádió részére: Toll Árpád é* Jj^j cigányzenekara muzsikál, Kalmár Pál Budapest II. 6.15: Mezőgazdasági réJőr» 7.20: Pázmán György zongorázik. 8.15: Hang. lemezek. Vasárnap, február 16. Budapest l 10: Ref. is^cntisztelet a K4Kin-téri tenipoa^ ból. 11: "Egyházi népének és szentbeszéd t Jézus Szíve templomból. 1230: Az Ope ahái tagjaiból alakult zenekar. 1.45: Viüghíradó, Má''thé Elek dr. előadása. 2: Htn^tmezcK 3: Tanulságos esetek a gazdasági mimkiibiz. tosítás köréből. Penyczky Béla dr. eóadás*. 3.50: Períis Jenő és cigányzenekara. 4.30: A föld és a kultúra. BaEenegger Róbert dr. adása. 5: Zichy Jánosné grófné, az Otsz. U4 Ferenc Társaság elnöke zenedéhitánjának köz. vetítése a Zichy-palotábóL 6.20: Ugróbajr.ok 4 jeges &yöpön. Kertész Róbert dr. eicadása. 6.50: A rádió szalonzenekara. 7.55: Sporte.-td. rnétyek. 8.10: Operettrészietek. 10.10: Vajda-. Pártos jazzenekar. 11: Lakatos Tóni cs Mü cigányzenekara muzsikál. Budapest II. 12.35: Kola-jazz. 3.45: Rcndir.'' fúvószenekar. 4.35: Períis Jenő cigán>-zene» kara. 7.05: Széchenyi István gróf házassága. Farkas Lászíó előadása. 7: A ko''ozsvári ma^ g)-ar zeneiskola megalapítása. Gergely Pál dr. előadása. Hétfő, február 17. Budapest l 10.20: Nyugaíszibéria tundráin. 10.45: Idö-szerű teendők a szobavirágok körül. 12.05: Cziaa József és cigányzenekara. 1.30: K.Sá-tár Kornélia énekel, Váczi Gyu''a kiarir.é.ozik 4.10: Diákfélóra,. 5: A Mária Terézia 1. hoo-véd g^e. zenekara.. 6: Mtmkásfélóra 6 30: Kirpáth Zoltán dr. magyar nótákat zongorázik. 7: Főpróba, óh! Gyenes Rózsa csevcgé*. 7.30: Az Operaház tagjaiból alakuh zci.ekv és \z Operaházi kórus hangv*rcenye. 9: Hanjf. lemezek. 10.05: GcrtVer vonósnégyes. 11.10: Sl''ai Elemér és cigányzenekara muzsikál. Orbán Sándor énekel. Budapest II. 6: Mándfcs jazzenekar raűson. 6.*>3: Német nyelvok''atás. 7.30: Egy el''eete* erdélyi műpártoló. Csabay István dr. előadása, 8: Hangíemezek. APRÓHIRDETÉSEK MODERN HÁROMSZOBÁS £S EOY OAR-ZON-LAKAS (külön fürdőszobává.*) azonnal ki-adó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. í Kedvenc szj^Mzem: Kedvenc színésznőm: állandóan raktáron az ELEKTRA,, Rádió és Villamosságinál. Kossuth u. 8. (Kakas ház) Ugyanott: rádió és villanyszerelési vállalata. Villanymotorjára, gépeire zavarszűr olcsón és szakszerűen szerelek fel. b. tS ! 3 február M BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA es DEVIZA ARFOLYAAIAI. fí>n''. tr. korára p^c korona OoW'' ftlattk: U 15-1435 74-3^-7515 7 bO-7"93 329 00-339 UO LSJ 410 4 15 ¡J, 29O0-3IT23 ui-vi 136 — 37"60 korona 83 nUak bchúim 8 eHjo Irank llUTU-tl»-« Sf«d koroni 85 80-86-70 Amsterdam Belgrád Berlin Bukarest Brflsszei Kopenhiga London Mi ano Newyork Pária Pr«ga Szóíla Stodwolrn Varsó Wien Zürich 229 5V23I-3C 7 82-7*8 135 8 ^-I3r5 8C 3-41-3 (C 79 20-7V80 76''15-93.47 85^50-76"5C 1705-17-53 2^8-30-2C 345-20-347 10 22-32-22«. 14-07-17-81 4-11-4 4 i 6415-Är» no-ao-iii-65 budapesti terményjelentés. Bcr> cmrjvMtkii 77 kg 18 15-18 20. (e*vée>) P65-fl*) (''»■•"> 7H 18 I1''-18-35. (epvéb) 179) 1803, 19 kg (t.K/v) 18 33 -18 6*5. (egyeb) 18 05 - 18 2) (ti) JDkf 18 tó-18 90. (ejívéb) I8 3C - 18 4i, r-»/. (pc .,.) • 16(1» 16-0 >">* uj I74U/ 16 00, sörárpa I80i>-11)CO, lib 17 65, Unter* 15 45 J5.5Ä, OLzakoitS 1250 1263 v Irinyi i'' gye.igébb. forgalom : c*ek¿ly. ,*»«»''•>••»•• «• »>''*♦« ftrivtiTtit rtrt» jákcí A »I »*t*tS)a I UUS''Ol GÉZ* Sivuulli O A VIO U»U''»» JÖíStf «.»■>rtf*»»r i KD-''lHíV ULSZló r.c».»tt r»A\cm józser Hölgyeim ! & raktáromon lévő ö s s z e s Használják fel a kedvező alkalmat. Mez árnt továbbra is eredeti gyári áron árnsitom. Dentsch Hermán ZALAI tzén.KCXdlszén, ''RIKETT-jükif fokatér. Hogyha szeret olcsó szenet kaphat ajka! szenet nél Telefon 106. szám. eltörpül mindenfajta vüágiti» az A!ad din lilrilHiiiz-Um fényével ¿zenben Kapható: HEINRICH W. és L. cégnél Zalaegerszeg. Telefon 161. - Zalaegerszegi Kölcsönkönyvtár Lord Rothermere-u 4. sz ÚJDONSÁGAI: Boxzay Margit: A titenötÉTer, feleség. Székely Tibor: Bolgár Mik''ca ifjo»iga. Harsinyi Zsolt Édes Ham. Hlton: A kék hold völgye. Boltomé: Orvosok. Buck Rearl: A három fiú, JÄ H^ ii®^ ül kézimifnka- h szŐnycgfonalai. Babi ruh a kfliAnt<rge»*égti legrnesbixhatiibijak. Vass Lalos órás és Mm Zalaegcrateg. (a megye háxial srcmbcr) OLCSÓ ét MEOBIZHATÖ - r , . i Oöcsejiek & r á s a és étoerésie, Lcgpnxiisbb A r a | aviid Bsflthrt* Varga Lajos (Tiki) órt*- és ifcsr«r*w Rákóczi ul 5 tróciép és sia»tflAeép !«iiküriel E3IKA U| Uvií ^ép P 17$ Remíngton írógépek búta-mányi lerakat«, jjvrtivifc, bervzi&Júriló*. kárba« tani*. — Aranv, ezQfj ¿ksterek. duttirgy ik HORVÁTH MIK (>S aranyműves Ir^gtp mft-saeresr, Zal''cgerazec. (Mandi patika mellett) PAL El INORA cégnél Zalaep telefont 170. jtn Sikerült vásárolnom sok száz méter maradék külföldi M giapji szövetet. Hihetetlen OlCSÓ árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom p és most ttaljOB a VERSEIT ÁRUHÁZBAN Vadász cipő bőrök9 sport bőrök nasy választékban WORTMANN bődeereskedésben. Rákóa!-u. 6. Bőrkabátoknak: HxoiL. féli cipőnek: FókaisSrt! ín , Magas njomásu és szőllőpermeiezők. A Chinoin összes védószerei. 8 Vasárak, épitkezéí.! anyagok, méhészeti eszközök. —_—-- Szerszámok, házbiiási cikkek, festékek. *ÜHNE mezőgazdasági géplerakat. A legjobb raínösí^ö kerékpárok. ■bál vÉbraUl títmm TckiaU. február Keltl& a legjobb kézzel szövött szőnyeg. Minta szerint minden méretben készíthető. Plfls Toornay gyapjú szőnyeg a legújabb és legkitűnőbb minőség. BOÜCÍé elsőrendű, tartós strapa szőnyeg a legújabb mintázatokban, minden méretben, Spárga futószőnyegek 70 ós 90 cm. szélességben, különböző minőségekben Ágyelők. Összekötők. Falvédők. m«® ^^ | ® st°r, függöny, ágy- ós asztaltarítők határtalan tartós §1 f j|]§ f Jj minőségben, különleges szép mintákban kizárólag csak nálunk kaphatók. Kézimunka függöny filé és grenadin minden ablaknagyságrö. " * 4 Ingol-csipte függönganijagban a legszebb választék. NjewMtatt ttakn Ajutefl kanyvnyxmKiáíáhffli, Zjdacgeraeg, 8®fcdway1-tfc l. Tetóaa MU p M 1936. 40. szám Febraír 18. Seái Szerkesztőségi telefon: 80 P OUT5IC A! NAPILAP *$arkes:tJség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, '''' Sxichtnyi-tir. — Előfizetések a kiadóhivatalba, tevx a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál fggy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Szombathely katolikus társadalma lelkes szeretettel fosadta Grősz püspököt SxomfcatMy, február 17. Szombathely vá« rtE* felekezeti külanb:ég né''kü.*, fe-obogőzoít -házakkal, ünnepi hangulatban fogadta az egy-ItfBocgye kőzelmuiban kinevezett aposto''i ad-nkbztrátorát, Qrósz József felszentelt püspököt, aki nagyszámú kísérelte! szombaton a düi \onattal érkezett meg Qyórb5i Szombaí-bdyre Annak eíenére, hogy a főpá.ztor egyc-cKs kívánságára hivatalos fogadtatás nem volt előkészítve, a pályaudvar hatahnas várócsar-noUs7 )rong,ásig megtelt a szombathelyi kato-lüais tái>adak>m eókelőeégelveli, a vármegye, a város, a katolikus társadalmi egyesületek képviselőivel. A sokról :eszáXó Ürösz Józsefet Wa''&ier József apátkanonok csókkal üdvözölte, majd a kíséretében érkezettekkel együtt az ál''omás csarnokába vezette. Az elhangzott üdvözlő beszédekre Grősz püspök a következőkben válaszolt: — Tudom, hogy örömmel és szeretettel vártak, de mégsem mertem remélni, hogy ilvcn kcíemcs és szerelctte''jes meglepet és bén részesítenek. Legyenek róla meggyőződve, hogy amilyen örömmel és szeretettel1 fogad-óak ,épp olyan örömmel és szeretettel jöttem ország és Ausztria között külpo''itikai téren bizonyos zavarok álltak be. Olaszország ezért kimagyarázáit lói. óhajt 1 Az osztrák külügyminiszter fontos politikai tanácskozásai Olaszországi x . '' f . \ » *•''J- Bécs, február 17. Berger-Waldcnegg osztrák külügy miniszter ma nyolcnapi szabadságra Olaszországba utazóit A7. lntransingent római tudósítója azt táviratozza lapjának, hogy Berger-Walden^gg az olasz kortrfcnykörökkel való tárgyalásokra használja fel szabadiét. Lehetséges, hogy Starhemberg herceg is elutazik Itáliába, ahol Suvich külügyi áHamt;t-WnAl és esetleg magával Mttssolániue] is tagoznak. A lap tudósítója hozzáteszi, hogy c tárgyalások az olasz—ostzírák viszony legutóbbi c.v-hidegüléxéveí állanak kapcso''&tbán. Ausztriáik legutóbbi barátkozása a kisantanttal ?on- ^Mkodőba ejtette ugyani; Rómát és így Olasz- — --------- — _ .yiruwuxi''jLiuwuru''ri) rrivív" ........................*.......... agyonlőttek a szerb határőrök C < • < jugoszláv területet», Törökkanázsán élő rokonaihoz. A szerencsétien kisfiú gyalogszerrel» egyetlen fillér néMl válk! kozott erre a nagy útra. Szegeden keresztül kigyak>go*t Vedres-házára, ahoí . ..... vasárnap (6 ¿jel akart átszökni a határon Gyála községbe, hogy fraraái tovább folytassa út Ját TÖriJkfcsnítSa felé. Ausztrál Ez az oka az osztrák kúlügymtn sztcr római útjának. Suvich á''jamthkár holnap érkezik Firenzébe, íthol Berger Wajdeneggel ta''á kozlk. Megvitatják azokat a kérdéseket, amelyek Londonban es Párisban felvetődtek. Szó rész arról Is, mi-kép egyeztessék össze a római paktummal a kisantantnak Ausztriával való legújabb politikáját. Megvitatják végül a Habsburg-kérdést, valament a szovjetnek a Dtína-m.xlenc6-ben való szerep-vÖFa''^sáí b. A trianoni határon egy 14 éves kisfiút Szeged, február 17. Tragikus kimenetele lett a kalandos vália3cozásnak, amelynek «gy kis oegijédi gimnazista, a 14 éves Oulyjs I^szió a főszereplője. '' ; Gulyá* László nemrég rossz btoaiyftv&iyt kapott a gimnáziumban és ezt nem merte a?egmuta ni a ctChM:- Öhatérc."^ -íeháV hogy átezőldk a megszállt Nyemdai telefoá: 131. Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23JD66 tz. Eló fiút és: / hóra t.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. Hirdetések megegyezés tzerint. én is Szombathelyre. Ha az első időben szívem talán vissza is húzna Qyőr felé, amit rövid megszakításokkal 32 évi győri tartózkodásom és működésem talán indokolttá Is tesz, de meg vagyok arról győződve, hogy amilyen nehezen vállam meg most Oyórtol, épp olyan nehezen fogok Szombat hegtől is megválni, ha majd megbízatásom befejeződik. A közönség lelkes éijenzésael fogadta a főpásztor szavait, aki azután kíséretével együtt hosszú autósorral a püspökvárba hajtatott. A szombathelyi székes egyházban tartott ünnepélyes beik''aáson fogiata el vasárnap Orcsz József felszentert püspök a megüresedett püspöki széket. Orősz József az ünnepélyes Veni Sancte után szentbeszédet mondott, amelyben bejelentette, liogy a pápa ideiglenesen őt bízta meg a püspökség kormányzásával. A beik''a* ást követő fogadáson az egyházi hatóságok részéről Waöier József püspöki helynők, a katonai hatóságok részéről pedig Suhay Imre altábornagy, vegyesdandárpa-tancsnok üdvözölte a püspököt, aki válaszában a kardnak és a keresztnek a magyar történelemben való szoros együttműködését méltatta. Már majdnem elérte Oyitót, amikor yúts*H-nul szembetalálkozott egy szerb járőrrel. >i jugoizüv határőrök megállásra szólították fel a sötétben morgó alakot, akirói azt hitték, bogy csempész. A kis- üulyás Laci azonban megáfás helyett futásnak eredt. A kővetkeső pillanatban sortfizet adtak le a szerb katonák H n szercncsétlcsn gyermek két golyótól ta-tólvA, holtan esett össze. Negyedmillió ember vonult lel Párisban a m&rxteta néptront vasárnapi tüntetésén PtirH, lebruár 17. Ko/el negvedmiMó ember vett részt a marxista népfrotrt vasárnap délutáni nagy tüntető felvonulásán Parisban. Mint ismeretes, a fclvomi ást azért rendezték, hogy tiltakozzanak Leon Brnra szoc a ista vezér mű* csütörtökön történt megtámadása ellen és hogy a kormánytól eré.yesen követették a jobboldal szervezetek megrendszahályozását. Vasárnap a kora délutáni órákban kezdeti gyülekezni a hatalmas tömeg a Pantheon-téren és az oda torkoló útvonalon. Sűrűn halla tszot-tAk éljen-kiáltások a szovjetre és gyakoriak voltak a vörös zászlók is. A rendőrség teljes riadókészüitséget rvttdd* el egész vasárnapra. Beavatkozásra azonban sehol sem került sor, mert a tüntetők tartózkodtak a rendzavarástól. Val.at képviselő, ak: tegnap a Paris mefettí Colorrrbesben tartott beszámolót, beszédében hangoztatta, hogy a kormánynak nem lett vo!na szabad megengednie a szocialisták vasárnapi felv onuiá&át. (NVeggvOződése szerint a korn^ány napról-napra mindjobban a népfront hálójába kerül A sűrű ködben Pórtlahtí közelében zátonyra tut&ti egw sxmmélvsxállltú haU> London, február 17. Angliát két nap ót* silrü köd borítja. A croydoni repülőtéren szombaton nem tudtak lesaál^uií a repülőgépek» úgy hogy többen kénytelenek voltak visszatérni kihidulási helyükre. A tegnap érkezett gépeket csak rádió-irányítás mellett tudták le-száHatni a repülőtérre. A nagy köd miatt majckiem 6úlyos lujó-katasztrófa történt PorUand közelében. A húszezer tonnás Wmcestcr Casge, amely AngCía éa Délafrika kőzött kötekedik, varrnap estet Port Und közelében zátonya futott Ü3S fónyf utasával. Az utasok nagyrésze épp a táncteremben tartózkodott, amikor nagy recsegés-ropogás kíséretében megállt a hajó a ¿kőnyom. A hajó ekjén óriási lék támadt, de na^ gyobb szerencsétlervsség nem történt, tnert ^ rádión segítségül hívott vontatóhajók kiszabadították a górüst vészéi helyzetéből éé be\o»TÍatták a weimuthi öbölbe. — o — ZALAI HÍRLAP 96. február 1. Badoslió tábornagy fényes győzelmet aratott Mulugéta herceg 80.000 főnyi serese felett Matalk, február 17. Bádog ao tábornagy a Malcalletól déire fekvő Aradam melert fénye* gy&üelmet aratott a Mukigeta bcr-oeg vezéri«:« alatt harcod mtatefQr nyolc-vaiezer ember felett Aradara elfoglalása igen nagyjeieritőségü hadá-azat* esemény, mivel a helység1 " egész Algol síkságon uralkodik. Az etióp csapatoknak Si i-tólag óriási veszteségei vannak, körűibe". húszezer emter lett barcképteco- Olasz részről négyszáz ha''ottat és ötszáz sebesültet jelentettek. Kassza és Szejura hercegek csapatait könnyen elfoghatják az olasz csapa-tok, ha idejekorán nem vonulnak v:ssza Veszedelmesen pusztul a székely nép Udvarhely varosában 10 olyan családot soro. fel. az inteílelctuel-osztályhoz tartozó csaladokat, ahol egyetlen gyermek «ctics és 1 3-öt. ahol csak egy gyermek van Brassó, íebruár 17. Erdély magyar problémáival foglalkozik Nyiró József a Keleti Újság cikksorozatban. Molnár Dénes tanulmánya alapján megállapítja, hogy a székelységnek a mezőgazdasági müveiéi alatt áJó terükílb&l fe}:nkfart alig cgy hold •ngatlana vsa, amelynek jövedelmi-bői legaább 3 mHÜrd lei adó;sá£o< és annak kamatait kell fizetni. Ez a 3 ínilliárd lei adósság a széked'' össz-vagyon 40 százaléka. A székelység kereseti és Jövedelmi lehetőségei, a magyar időkhöz viszonyítva, legalább egyötödükre estek vissza. Ugyanakkor vagyonuk értéke \iszonyában egyharmadra esett le, adókuk számszerű összege a békebelinek legalább 15- 20-szoro<ára emelkedett. Fejenként 1260, háztartásonként pedig 3770 kire tehető a székely-magyarság vagyona. A kg magyarabb vármegyében, a több mint % százalékban szirtmagyar UdvarhelynKgyében a lakosság szaporodása ezer lélek után mindössze négy fójA- 1 ELTÖRPÜL mindenfajta rillgílis az Aladdin PBlrslcDingáz-lámpa fényért! szemben Kapható: HEINRICH W. és L. cégnél Zalaegerszeg. Telefon 161. f\ £)r. vagánykisasszony nagy sikere a zalaegerszegi színházban A vidéki közönség csak újságcikkekből és regényekből ismeri azt a világot, melybe Dávid Magyar József »Dr. vagánykisasszony« dmü darabja elvezeti. Vagányok... egészen más világ ez, más törvényiéüdcel, primitívebb, de erkölcstelenségében is tisztább, emberibb erkölcsökké;, a szolidaritásinak — ha szabad itt ezt a szót mondani — hősi kultuszával, éhezéssel. nélküözéssfcl, a törvények cinikus megvetésével, de: sok meleg szívvel» hálává, részvéttel. Bármennyire is cl kel ítélnünk ezt a világot a civilizál, törvényes, rendezett vüág nevében, egy kis rész\víet é; megértést megérdemel tőlünk. A nagytőke szindikátust szervez s cg)'' óriási építési akcióval többek közt be akar kebel ezni *fD'' téglagyárat Ennek az üzemen kívüli téglagyárnak vastagfalú kemencéiben húzódnak meg éjszakára a vagányok, köztük az árva doktorkisasszony, aki a kór I lázban fizetés nőikül dolgozik s öccse, a műegyetemi hallgsw. A doktorkisasszony nagy misszióra vállalkozik: beférkőzik a szindikátus elnökéhez s ¿gyafurtan, szelle mesien, igazi vagász-szemte fenséggé} meghiusítja a téglagyár átvételét Közben belelátunk a megint csak kevéssé ismert harmadik világba, az üzlet vi''ágába, ennek erkölcseibe, 36 szemüveg, íó fényképezőgép jó fényképkidolgozás BÁNFAI BÉLA optika és fotoszaküzletében PÉCS. — ZALAEGERSZEG. kíméletlen, a''acsonyrciviii eszközeibe i>. Az események Icgrokonszcn-^ebb hőse tagadhatatlanul a vagány-kisasszony. Intrika., nyomoz, felderít, leeplez. Ebben ísagy segítsége a mesterien megrajzolt Sluki, a vagány. Végül is kilök: őket a harmadik szimpatikus, melegszívű alak: a szindikátus vezéne. hanem itt már kinyílott elnökben és vagánykisasszonyban a szerelem. A harmadik felvonás egy igazi vagánykorcsmában játszódik. Vagánykarakte-rek vonulnak £eí eöttünk, az író nagyszerűen ismeri őket. Epizód: meghal egyik, társuk s hogy tisztességesen eltemethessék, a Kártyás Pista, pedig megfogadta, hogy soha többet nem játszik, elmegy kártyázni, hogy pénzt szerezzen. Persze, képtelen "máskép játs/ani, csak hamisan. Ebbe a korcsmába vonul le a szindikátus, megkeresni a vagánykisasszonvt. Itt tudják meg, kicsoda s itt következik'' bc a happv-end. Dávid Magyar József az eredeti ötletet nagv hozzáértéssel dolgozta lel Ha a néha hosszadalmas dialógokat, s szindikátusi tárgyaiások hosszadalmasságát, a harmadik fel vonásbei vagányjelenetek aktiőtian élőképszerűségét, a vagánykisasszony szociális szólamainak feleslegét csökkenti, a darab nagy sikerre! fog valami nagy színpadon befutni. Egyes jelenetei tökéletesen felépítettek, írói és technikai szempontból egyaránt hibátlanok. Amint a szindikátus elnöke pere! a vagány kisasszonynyal, de közben, annak nvuga;mát látva, leleszereli önmagát, ahogyan Sluki sakkban tart-,«a egy rossz pipával az egész szindikátust, ahogyan e* a vén, kiszolgált zsebtolvaj búcsúzik a Lati úrfrtól s előadást tart neki a szívjóság-.ól, ezek a jelenetek komoly művészmunkák, ;obhan nem lehet úáet megcsinákiL Ha a társulatnak a darabhoz több ideje lett volna, a benyomás a közönség''még fokozottabb mértékben a teljes sikert mutatná. így sem kell azonban a szerzőnek panaszkodnia^ A közönség őszinte elismeréssel tapsolt neki. Nyúlszőr-kalapok P......10 gyapjú-kalapok P......5 PÁL Ét INDRA cégnél Zalaegerszegen felelőn: 170. felvonások után, a kitűnő szereplőkkel együtt többször hívták a függöny elé. Nem a barátai A közönség. Ez különbség 6 ez siker. Maga az előadás kissé vontatottan ment Kőrösy Csöpi /kitűnően beleélte magát a vi-gányszerepbe, csak az a hiba, hogy akti óiban valahogyan nem volt csúcsteljesítmény, a szociális érzés fortisszimói néha kongtak a hang. jában. Horváth Jenő az elnök szerepében meleg, előkelő s nátron jók körülötte Márkus, Horváth János, Horváth Gyula, Kondacs. Kitűnő figura a Siméníaiyy újságírója. Sluki szerepében Leviczky Andor valami különlegesen szépet adott. Maszkja mesteri; játéka, átéh-sége magasan felülmúlja összes eddigi bon-viváni teljesítményeit. Káldor a Zsugás Pistába:! pompás. H. Szűcs Vilma (ez volt a jutalomjátéka) a jasszlány lelki világát művészi biztossággal rajzolta. Nagyon kedves, rokonszenves volt AntaJffy József Latija, találó jel-lemzésű Radnai Irén züllött színésznője. A maszkok általában nagyszerűek, a színpad szép, hű, a rendezés jó. A bemutató nagyobb közönséget érdeme» volna. A közönség a sajját kritikája iránt kissé bizalmaílan. Megvárja, amíg egy darab Pesten befut s akkor hajlandó gyönyörködni benne. Felfedezni? Megpecsételni egy értékes írói törekvés jogosultságát? Ehhez nagyon vidék vagyunk, ehhez nagyon kevés közönségünk önállósága és — jóindulata. Belenyugszunk (S) Rendelet a jövedelem és vagyonadó kivetéséről Budapest, február 17. A Budapesti Közlöny vasárnapi száma közli az 1936 évi jövedetem-és vagyonadó kivetése tárgyában kiadott 1936 évi 20.000 számú pénzügyminiszteri rendede-letet, amely átalában fenntartja azokat az e.» járási szabályokat, amelyek az 1935 évi jövedelem- és vagyonadó kivetésének is alapjáttl szolgálnak. Eltérés vau az idegen pénznemek és földi kiűzetések pengő-értékéinek megálapití. sánál. A rendelet az adókivető hatóságok figyelmét felhívja arra, hogy a mezőgazdaság jövedelmezőségének megál apttásámál a gazdisági helyzet ál!a ker.ően indokod méltánvos eljárás kövessenek. Gyümölcsvédelmi szerek gyári árban kaphatók Gyarmati cégnél. fi. február . ZALAI HÍRLAP A kisvállalatok támogatására altruista pénzintézet alapítását kérték a Baross Szövetség ünnepi közgyűlésén lejtette el és ne fejejtse el egyetüen po^ár-mester sem, hogy Budapestet a kereskedők és iparosok alapították, Ok tették wjjgyá és magyarrá- T Viharzó taps és éljenzés zúgott végig a termen a pénzügyminiszter szavai után, majd Purébi Oyózó a kitüntetettek nyakába akasztotta a Baross-táncot A kitüntetettek nevében Sztraiiyavszkv- Sándor mondott kőszőoetef és hangoztatás, liogy ez a kitüntetés is azt pél-dázza, hogy a magyarok egymást becsüljék n>fg, ne gyűlölködjenek, hanem értékeljék egymást inkább többre, de ne kisebbítsék meglévő értékeWcet. A díszközgyűlés után a Vigadóban több-sZáz terítékes vacsora volt, amelyen Sipócz Jenő, József Ferenc kir. herceg, llovszky Já-oos és Bornemisza. Géza miniszter mondtak köszöntöt. Budapest, február 17. Négynapi tanácskozás vasárnap este tartotta a Baross Szövetség záróülését a Pesti Vigadóban. A Magyar Hiszekegy után llovszky Ján«* «dgos elnök $ürgefGe a karteítörvény revfctíöját u végül azt hangoztatta, hogy iparban és t kereskedelemből fel tétlenül érvényesíteni kéj M etikai felfogást purébi Oyózó alelnök beterjesztette ezután a négynapos gazdas,ági kongresszus határo- nloit és indítványait, amelyek között szerepel T: a kis vállalatok támogatására a''apitaödó altruista pénzintézet is. Ezután Antal István államtitkár és Beduirz Róbert rövid beszéd kíséretében iktatták bel Baross Szövetség levelező tagjai sorába gróf Takách Tholvay József országg) űlcs< képviselőt, Szenn Ottó ál aműtkárt, a Máv elnökét, Lamottc Károly alpolgármestert, Farkas Ákos főváros: tanácsnokot és Müller Antal országgyűlési képviselőt. A kitüntetéseket Szjenn Ottó államtitkár köszönte meg. Fabtnyi Tihamér pénzügyminiszter, mint a Baross-lánc tulajdonosa rdia át hosszabb be-jzéd kíséretében az 193o évi érdemláncokat Sztianvavszky Sándor képviselőházi elnöknek, Sipócz Jenő főpolgármesternek, Bornemisza Géza iparügyi mintsztemek és Zimmer Ferenc kormány főtanácsos, halászmesternek. A miniszter beszédében hangoztatta, hogy az iparrak és a kereskedelemnek együtt kell munkáTkodnla az öst^rmelökkeT, mert csak így fejtlietik ki minden téren igazi hivatásukat. A Baross-Lánc összefűzi és elkötelezi a magyar embereket a magyar jövendő érdekében és elkötelezi fanatikus hltnc és bizalomra a nemzet jövőjével szemben. A kitüntetettek érdemeit és közszereplését bangóra ta ezután és többek között a következőket mondotta: — Sipócz Jenő főpolgármester sohasem fe- Bálra ; frakking 9.80 lakkcipő 13.50 gallérok, nyakkendők, zoknik, sálak a legujjab divat szerint a Nagy mftafcaritást it cl, ha ttro kGnayft éghetö, nini kalóriája Ifitö cxtotá aahmfc maroiia. 100 Kg. ta hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon 8ft Tették próbat&téAt «wattra. A )*ttía*i3b lét«» hlihc roaio* amoigaias. —--,-i-J -.''L-u-Lnrurum heti vád. Zalaegerszeg, amennyire ereje engedte, már korábban fejlesztette a kórházát, mint Szombathely és Nagykanizsa. Ezek a varosok még nem építettek, Zalaegrrízeg már akkor beruházott 140 000 pengőt Mikor pedig Szombathely kórháza megnyílt, itt is felmerül lek a kórházépítési tervek. Tizenkét hoklas telket szerzett a város a Páterdomb alatt, elkészíttette az építési terveket, ezeket a népjóléti miniszter nagyon helyesebnek találta és jóvá is hagyta. A képviselőtestület is letárgyalta a dolgot, elfogadta a terveket. A város a legkomolyabban készülődött az építésre. Még az új kórház telkéhez vezető utrákat is megcsinálták. Ekkor azonban közbelépett a Vármegye. Elhatározták, hogy a megye épít egy nagy vármegyei kórházat a városi telken. A megy egy íUés megszavazott másfélmilliót erre az építésre s hogy ma nincs egy nagy megyei kórház Zalaegerszegen, az csak azon múlott^ hogy annakidején nem kaptak pénzt az építésre. A tervekért azonban többezer pengőt kifizetett a megye s az elhatározás valóbuBl komoly volt. : — Ha a megyei kórház megépült votoa, m zalaegerszegi városi kórház feleslegessé válik. Ilyen körülmények kőzött nem ts gondolhattunk a további fejlesztésre, annál inkább sen^ mert a vármegye által kikü''dótt bizottság megállapítása szerint a »e''enlegi kórház terüeío és épületei nem alka''masak arra, lx>gy ott tovább: nagyobb beruházásokat eszközöljünk. A fejlesztés tehát semmiképen sem lett vota észszerű s érmék elmaradásáért a város nem okolható. A polgármester a nyilatkozathoz, a megye-gyűléssel lapcsoVosan, még hozzáfűzte, hogy rtc-n ó volt az, akit a főispán a \-rta során k- nrte.t, hanem a körülötte álló *e!cnpártiak«. 4 A polgármester fenn ül nyilatkozatához hozzá kell tennünk, hogy tudomásunk szerűit a kanizsai kórházat óriási teher nyomja a nagy beruházások miatt s így természetes, Uogy a vármegyének szívesen felajánlják. Ezzel szentben a zalaegerszegi városi kórházat nem nyomják terhek, az objektumok, a berendezés, a kórház vagyona jelentékeny értéket képviselnek, tehát szó sem lehet nemzeti ajándékról legfeljebb olyan értelemben, hogy a megvé kap ajándékot. Nem tért vissza végzetes afrikai útiéról a Kismet Konstantinápoly, február 17. Keresztesi Kis» József magyar fiatalember még november 1-én két társával együtt elindult »Kismet« nevű vitorlásán íefelé a Dunán, hogy Afrikába hajózzék. Az utóbbi napok heves tengeri uharjaimost félbeszakították ezt az utazást, mert a Kismet a kisázsiai partok közelében hajótörést szenvedett, amennyiben egy hatalmas liullám nekivágta egy sziklának és azon darabokra töiótt Keresztesi Kiss József és két társa szerencsésen kiúszott a partra, ahol tegnap ¿ikerült felvétetniük magukat egy Konstantinápoly ba tartó török gőzös fedélzetére. Mind j hárman egészségesek. — o — TÖLTÖTOLLAT ne vegyen, amíg meg neta nézi dús választékú raktáramat. Eredeti »Parker« tollak leszállított áron. V*. lódi arany tollak már 5 P-tóL Kakas Ágoston könyv, papír és írószerkere»» kedése, kölcsön könyvtára, Zalaegerszeg Telefon 131. Miért nem fejlesztette Zalaegerszeg a kórházát? legelönwösebbenlvásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGO/TONHÁL Névlegyek és minden egyéb nyomtatványok ízléses kivitelben Zalaegerszieg, február 17. A mult heti, zajos mcK>egyűlésben az a szemrehányás is elhangzó-, Iiogv Zalaegerszeg miért nem fejlesztette kórházát akkor, amikor Szombathely és Nagykanizsa. Általában a kórház átvéteének e:jcn-olyasféleképen beszéltek, mintha itt egy elhanyagolt, eladósodott kórházról volna szó s az átvétellel Zalaegerszeg "nemzeti ajándékot« kapna. Megkérdeztük ma Czobor Mátyás polgármestert, mi ebben a kérdésben a véleménye s mi a való tény ál ás. A polgármester a következőket mondo.ta: — Zalaegerszeget a iegkevésbbé sem ér- ZALAI. HÍRLAP 1936. februfr Károly király hallani sem akar a revízióról, de a magyar-román gazdasági , együttműködést szükségesnek tartja A faK*t8**o*JtJ»ok tárgyában a vitának még c?ak az árnyéka seca Idhetsétf». ha megengedjük egy szerződés ancgsacgósét, akkor ¿zossies többi szerződésed összeomlanak. U gaidaiági alapon érifjük d * megértést Ma#*ror«zág*aI. Efcsmerem, hogy Romániában élne* kisebbségek, ezt azonban mindig szem előtt ts tartom. Ki-elfcnthetem, a romániai magyarok«» elégedetnek, kivéve, ha valamiben potükaj a£itádő izgatja Akit London, február 17. Károly román király a Daily Telegraph munkatársának adott nyüat-koza^ában a következőket mondotta: - Kívánom a békét, de nem vagyok pari-tem olvan ertelerwben, hogy a éc-jee haeee-lést tartanám a békéhez vezető egyetlen út-hak NeAi v*Mt számunkra kÓcrnyiS résartvenfti az otastország ellen\ megtorlásban, de a koc* t^fch forgő eh'' nem engedett más megoldás*. Igen wkjy «tfiJ&ég van 4 gazdasági egVÖtt-tttfikddé* Üapjaira az ettrőpau .fl Stnok kőzött. Magyarországnak bt krli lstm», l>ogy * béke-tterZAdés tm>gváltozta*ását nem engedhetjük A csehek levonták a magyar vausiasok Magdiiéból a Magyarországon töltött idői február 17. Az érsekújvári magyar \*sútasok ööevélét beszedték a cseh hatősi-w>!s högv megállapítsák, az utóbbi öl év fcatt ki tneiwvi W<H tötttt N\agyarorsiág területén . A cseheknek ugyaais az a szándékuk, Ivogy ezt az időt levonjak a vasutasok nyugdíja-bő!. Hír szerint ebben az ügyben a képviselők közül többen inteipeKÍni akarnak a prágai képviselőházban, wwwwwwwwwwwwwvwwwtw Az Ipari közigazgatás módosításáról szóló törvény bizottsági tárgyalása 9 Budapest, február 17. A képviselőház <#yc-sítc.t bizottsága ma délelőtt kezdte meg az ipari közigazgatás módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalását Müller Antal örömének adott kifejezést, hogy a miniszter a javaslatot benyújtotta. A kereszténypárt elfogadta a javaslatot, de tőtib módosítást kíván. » Fogházat kapott a rabot bántalmazó fegyőr Budapest, február 17. A budapesti büntet ó-Sorvenvszék ma hirdetett ítéletet Sáfár Ferenc, Dózsa józsef és Ács Ferenc fegyőrök bűnügyében, akik ellen azért emelt vádat a kir. Ügyészség, mert állítóag egy őrizetükre bízott rabot akként bántalmaztak, hogv az rövidesen ''belehalt sérü''éseibe. A torvényszék most Sáfár Ferenc fegyórt Trós felindulásban elkövetett emberölés vétsége címén öthónapi fogházra itéíte, másik két társát pedig felmentette az iiéleí és következményei alól. 1 Megtámadtak a mongolok egy sapán-mandzsu helyőrségei Dairon, február 17. A Reuter-iroda jelentése szerint egy több, mint ezer főnyi mongol csapat álcázott páncélautótól fedezve, megtámadja az Assuttu-Surmban levő japán-mandzsu helyőrséget. A véres ütközet - amely előreláthatólag a mongolok győzelmével végződik *ma;d — még mtodíg tah. Erről a támadásról a lapoknak semmiféle jelentést sem szabad ktadniok. EEiirels: — A kesztbeh* NentzcÜ legutóbbi nagyválasztmányi ü AZ OSZTALYSOftSJÁTÉK hétfői húzásán ötezer pengőt nyert a 4017 51>071( négyezer pengőt az 54445, háromeze/ pengőt a 33333, kétezer pengőt az 5499 J80Í4, 47Q73, 74371 számú soí^jcgy (Fele-«ósség nélkül) V szerve»! amelyen WK l\/ L^VT» • pwk T * •• ■ ■» mm • ''J — —-------w Ti ^ megjelent dr. Oetl-Pá% Dénes képviselő is, dr. Lénárd János kormányfótanácsos, hercegi főtitkár részletesen Ismertette a politikai helyzetet s beszélt a törvényhatósági bizottsági tagyálasztással kapcsoatos teendőkről. Be)e-learxtte, hogy Cziinmcrmarm Sándor tanító, a keszthelvi községi szervezet titkára lemondott. A választmány Czlmmcrwaiinak ügybuzgó, fáradhatatlan működéséért Jegyzőkönyvi köszönetet mondott. Utódiul Horváth János tanárt válasxtoiták meg. , — Huba Árpád reálg''nrteiztomi tanár Venezueláról szóló előadását tegnap, vasárnap délután nem mdta megtartani, influenzában súlvofan megbetegedett s ennek folytán kezelőorvosa m,egtíltcrtta, hogy szobáját elhagyja. A Közművelődési Egyesület — tekintette* az érdeklődésbe — az előadást későbbi időpontban megrendezi. — A balatonfüredi Nemzeti Egység szer vezet gyűlést tartott, amelyen mc''egen, hűséggel és ragaszkodással emlékeztek meg a kerület képviselőjéről, Da-ányi Kálmán födmúve-lésügyi miniszterről, magas kitüntetése alkalmából. Elparentálták a két elhunyt aenököt, Brinzey Aurélt és Bocsor Sándort, s aknökökké megválasztották Kovács Bélát és (Isajághy Gábort. — Birői kinevezés. A kormányzó az igaz-1 ságügyminiszter előterjesztésére Srlmnr.en Alajos győri törvényszéki tanácselnököt a győri táblához tanácselnökké, Back Péter tapolcai járásbírósági elnököt a veszprémi törvényszékhez tanácselnökké nevezte ki. — A gárvédelmi oktatás a jövő héten megkezdődik Zalaegerszegen a ''leventék részére. Otheies tanfolyam lesz, esténként két órában, képezik ki a leventéket a helyes magatartásra és a tennivalókra. A felnőttek számára tartandó nyilvános előadásokra később kerül sor. — Ha''á''ozáv. A murakeresztúri közraktárak könyvelője, Bojt János 34 éves nagykanizsai lakos folyó hó 15-én hirtelen elhunyt. Bojt János naponta vonattal járt ki Murikereszt-úrra. Betegség nyoma az utolsó napig sem látszott rajta. Amint a raktárból hivatalába ment, hirtelen rosszul lett A murakeresztúri kör orvos mindent elkövetett, megmenteni azonban nem tudta; a derék fiatalembert szívszélhűdés ölte meg. Holttestét Nagykanizsára szállították. — Február 24-én lesz a Mansz-e^tély es nem, mint tévedésből közöltük, 25-én. A bál előkészületei lázas Iramban folynak és nem kétséges, hogy ez a mulatság ¿sz a farsang kg hangulatosabb összejövetele. A meghívók tóétküldése megtörtént és amint hírlik, a meghívottak teljes számban részt ^ vesznek az estélyen. — Ha ön gyorsan akar jól megkönnyebbülni, Haenmitytti «ígmándb^t c be fog tefjesiftd Oréhr Imre mégis öngyilkos /ett Budapest, február 17. A törvényszéki szakértők véleményt ma tették közzé a v^ vizsgálat eredményével együtt a Oréhr- A vegyvizsgálat megálApftotta, a haíl k«a vétlen Oka az volt, hogy rövid iél^l a ¿J gédia bekövetkezése előtt nagyme:uiyis«^ű ^ xeg került Dréhr Imre szervezetébe. Taharihosság és ltéAyel^ tgy Phöbus gáztűzhely. Díjtalan benratatás Brandi József cégnél ZALAEGERSZEGÉN (Me^yehfimil íuretnbcn.) — Gyengélkedés Idején, különösen ha t rosszullétet szorulás vagy keresztfájás fokozx^ az enyhe és igen kellemes természetes «Ferenc József* keserűvíz mindig puha, könnyű szék-ürülést és kielégítő emésztést szerez. Hitt» nőorvosok a legnagyobb elismerés hangjfa írnak a valódi FercHc József vízról, mert 11 a kritikus életkorban ss hosszabb időn át alkalmazható anélkül, hogy szerfelett kedvezd hatása csökkennék. — A keszthelyi íparbató^gi bizton twór ségre Huszái i4ál íóizolgabírő dr. Oix*szl¿-i ¡István ndóügvi jegyzőt «aevezte ki. — Hat hónap egy birBcliért. A bünügyi hatóságok régi isn>ercse Puskás Józaef nagykanizsai munkatiélküli. Nemrégen Szombathelyen el opott egy falhoz támasztott kerékpárt, amely Szabó István inagántisztvtsgló tnejdom volt. Szabó azonban figyelte kerékpárját és lecsapott a tolvajra A szombathelyi törvéajr-szék Puskás Józsefet hathónapi börtönre itéhe jogerősen. — Clg^mykkola Ondódon. Ondód köiség-ben, ahoí a cigányok rendezett viszonyok között élnek, cigáj^iskolát építenek. A versenytárgyalás határideje már lejá:t és a munkákat kiosztották. A terveket felküldik a mi.i»zié-riumba, amely 5.00C pengő áíamsegéiyt le-lyezctt kilátásba az építkezés cé^aira. — Befagyott a Balaton. A héten a 10-13 fokos liideg következében befagyott a Balaton. A mészárosok s a vendéglősök szeme kiragyogott, hogy a nyárra eitáthatják magukat jéggel. De az ölömbe egy kis üröm is vegyült, mert a jég mhidinkább cKávolodik Somogy felé s ezért elég távolról, a Füred— Tihany közötti öbölben leliet jégluz jutoi, ahonnan a fuvarozás bizony költséges. A spor-tolás is ^befagyott« a Balaton jegén, mivel* jég közel egy kiloniéterre van a paritól » mintegy 10 cm vastag. A meteorológia újaM) fagyhullámot je''ez. A fagy ezideig a írazrfa-Ságokban nem tett kárt. — Selyem gubó bevállásl h.ly lett Keszthajjr. A selyemgubó beváltása céljából a kcszthe-lyielenek eddig vidékre kelleU menntök. A község vezetősége most a gubóbcváltás idcjéie díjbalami! helyiséget bocsátott rendelkezésre, ami bizonyára nagyban előmozdítja Keszthelyen és környékén a gubótermelést. — Gyengélkedés Idején, különösen ht rosszullétet Szorulás vagy kercsztfájás foko«*, az enyhe és igen kellemes természetes «Fer«®c |ózseh> keserűvíz mindig puha, könnyű szék-ürülést és kielégítő emésztést szerez — Időjárás: Fokozatos ernybüte váriilA több helyen evö, hayssesö, vagy óímoeljii a hegyieken valóizlnűleg még havasi & détayug&ll saséi. '' ''fjl 1936. febmár 18. /PinÖi minöségben legjobbat, * 1 " v ávban legolcsóbbat készít aingbauer József ** uri is nöi öpHz ZAlAEQbRSZEQ, Apponyi u 21. sport Zrínyi—ZTE 3:1 (1r0). Barátságos, Zalaegerszegen. Bíró: Singerdr. A ZTE tavaszi bemutatkozása itthon nem bora meg a várt sikert Az erőtlen játék legfőbb oka az vofri, hogy az együttes négy tartalékkal á2t feL a nagytudású kanizsaiak ellen. Hiányzott a csapatból Koszta, dr. V.e''csov, Dóczi cs Bacsai. Ami a mérkőzés nívóját illeti, elég élvezetes sportot szolgáltatott, különösen * II. félidő, amikor maidkét csapat erősen tört az eredményre. A jobb és kiforrottabb futballt a kanizsaiak játszották. r .Az I. féíidó hulámzó iáték közben t,e''ik e'', -1 csapatok erőben támaünak. Inkább a ZTE mutat fölényt, de a tehetetlen csatárok mindent elhibáznak. Ha .ebben az időben a ZTE csatár-láncban van egy okos irányító, a mérkőzés könnyen a hazaiak győzelmével végződhetett volna. A Zrínyi pompásan elenáS, mindinkább átveszi az irányítási Csatársora okosan kombinál. Németh nagyszerű helyzetben ugratja ki l Zrinyi gólzsákját, Clsöngeit, aki 20 méterről védhetetlen gólt ló, 1:0. Kezdés után a bíró t félidő végét jelzi. Fordulás után a ZTE hibát követ ¿1. A nagv formában >átszó védőjátékosát, Tomózert kihozza csatárnak. Igaz, hogy a kiegyenlítő gólt Szabó gyönyörű lövéséve! megszerzi, a csapat ereje mégis alábbhagy, a tartalékos haHsor két szélsője csődöt mond és a Zrinyi balszélsó-jének két góljával végleg bebiztosítja magának a győzelmet, amit határozottan megérdemelt. A ¿TE csapatáról csak annyit mondhatunk, jó lesz, lia jövő vasárnapra mpgembcrli magát, mert így nem lehet futbal''oznL A csapattól, ha tartalékos is, joggal elvárhatjuk, hogy szívvel-lélekkel játsszék. Már pedig ezútta" mi:v-den volt a játékában, csak küzdUni akarás nem. A csapatból Dorogi, Szabó, Tomózer, Szakái és Szökrönyös tűntek ki, a többiek szürkén mozogtak. A Zrinyi ezúttal is igazolta, hogy mestere a futballnak. Egyéb eredmények. Hungária—B. Zugló 3:2. Ferencváros—Törekvés 8:1. Budafok— Phobus 3:2. Upest—Attila 4:0. Booskay— SBTC 3:1. Kispest—Szíeged 2:1. III. ker. FC-Budai »11« 1K). A környék legmodernebbül berendezett autójavító üzeme és garage Bosch service Ahhumuláfor service PAG golyós és görgőscsftpágyaJt. Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók erdélyi jenő gépipari vállalata. Zalaegerszeg. Telefon 43 ZALAI HÍRLAP színház " HETI MŰSOR: ¡7-én, hétfőn: Nyitott ablak, zenés bohózat 18-an, kedden: Kőrösv Csöpi és Darvas Vik. nx^jutalomjátéka, Esemyós király, zenés víg- 19-én, szerdán: Horváth János jutalomjá-téka, A vasgyáros. Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszelvényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérSetfzehré. nyéket fél l-ig váltanak be. Az előadások hétköznapokon pontosan negyed 9-kor kezdődnek. '' A színész kedvcncversanyen az alábbi szelvénnyel is lehet szavazni. Kedvenc színészem: Kedvenc színésznőm: RÁDIÓ Hétfő, február 17. Budapest I. 7: Főpróba, óh! Oyenes Rózsa csevegése. 7.30: Az Operaház tagjaiból alakuh zenekar és az Operaházi kórus hangversenye. 9: Hanglemezek. 10.05: Oertler vonósnégyes. 11,10: Sárai Elemér és cigányzenekara muzsikái, Orbán Sándor énekel. ^ Budapest II. 6: Mándits jazzenekar műsora. 6.30: Német nyelvoktatás. 7.30: Egy elfelejtett erdélyi műpártoló. Csabay István dr. előadása. 8: Hanglemezek. Kedd, február 18. Budapest 1. 10.20: Farsangolás 100 év előtt 10.45: Hírek a készülő tavaszi divatról. 12.05: Hanglemezek. 1.30: Álásja''an zenészek szimfónikus zenekara. 4.10: Asszonyok tanácsadó/a. 5: A »Száz könyv« sorozatban Schöpflin Aladár beszél Kosztolányi Dezsó »Pacsirta« című regényéről. 5.20: A rádió szalonzenekara. 6.10: A hangosfilm zenéjéről. Farkas Ferenc előadása. 6.40: Báthy Anna énekel. 7.15: A budapesti orvoskari »Csaba« Bajtársi Egyesület táborozása. 8.30: Magyari Imre és cigányzenekara muzsikál. 9.45: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 11: Az Eróss—So-vinszki jazzenekar műsora Sebő Miklós énekszámaival. Budapest II. 5: A rádió szak>nzenekara.6.10: Francia nyelvoktatás. 6.40: Mezőgazdasági félóra. 7.20: Závodszky Zoltán énekel. TTlöociMU^yümökski^^ általam — Berfer Manó bemulatott „Badacsonyi Óriási Aiumáss" barack, valamint más egyéb Összes gyümölcsfák Államilag «|l«»*es*H Mmm«|I gyömőlcalolepemen árban kaphatók. Kívánatra nagyon árjegyzéket ■ iraennl a i roa jutányos t k 01 dök. Lev ék lm: Berger Manó Tapolca K»e ne» rigy elj! HAVAS kézimunka-és szőnyegfonalai. Babiruba különlegességei legmegbízhatóbbak. Vass Lalos órás és ékszerész Zalaegerszeg, (a megye házzal s zambeo) OLCSÓ és MEQBIZHATÖ TIKI Göcsejiek órása és ékszerésze. Legprecízebb órajavltó taühtíj Varga Lajos (Tiki) órái- éa ákezartar Rákóczi ut 5. sz. Ifilép és sxámlálógép szaküzlet ERI KA aj titka gép P 175 Remiagtofl irftgépek bizományi lerakata, lamtisofc, bíiuinlürdók, |< karban tártát. - Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKI.ÓS aranyműves, írógép szerész. ZaUcgertzcz. (Mindi patika mellett) - A BUDAPESTI CRTÉKTOZSDE VALUTA fiS DEVIZA ARFOLYAMAI. Valittk Iont fr. korona Dán korona Dini* Dollár 16 65-169* 56« 57 50 1415-1435 7435-7515 7 ÖLV-7-95 33900-339 U) P ra oda frank 22*30-22^0 Hollandi 229-30-231 30 -cngyel zloty 6370-6430 Leu 3ÍJÜ-3-15 cera 410-4 15 Ura 2990-30-2N Márka 136 - ''376U korvég korona 83 70-6460 Osztrák schilling 8:-«0-70 Svájci frank 1IU-70-IH65 Svéd korooa 85 80-80*70 •ertták Amsterdam Belgrád Bénin Bukarest Brüsszel Kopenhigs Oszló London Milano Newyork Pirit Prága Szóda Stockoolm Varsó Wien Zünch 229 5^23130 7-82-7*« 1358TM3680 3*41-3 40 793>-7960 76*15-86.47 85*50-76-50 1705-11 34Ö^20-347,1C 22*33-2260 I407-I7*? 4*11-4 47 89*10-89"® 6415-65« 11060-111*60 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. Búza (tiszavidékii 77 kg 1815-1820. (ervtb) 1765-17.80 (tiaxv.) 78 kg. 18 10—10*35, (egyéb) 1790-1805, 19 kg. (tiaz*.) 18Í5-I865 (egyéb) 1805 -182) (ti uv.) 80 kg. 18-65—1890, (egyéb) 183C-184J, roa (pe tv.) 1600-16 iO, iroa uj 1740-1600, sörárpa 1860-19 00» tab 17.55-1765, Ua/«n 1545 15.55, OL-xakoria 12.50 1263 tránycit: gyengébb, forgalom: csekély. é* t**4« MM4I SnrssTta ntta JÍ-»OS * U«d*M.«U< witlSi« ■ MUS''os Oila smrtimrt. oAmo mmtm jözsir lUtMMM I KOZIMSZKY ULSZtO S««M«I !•*}•** FRANCtt JÓZSCT APRÓHIRDETÉSEK MODERN HÁROMSZOBÁS £S EOY GAR-ZON-LAKAS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. BóveL^et a Kakas-nyomdában. Vadász cipő bőrök9 sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóai-u. 6. Bőrkabátoknak: MxoiL. Téli cipőnek: FókazsirfI KÜHNE mezőgazdasági géplerakat. Magas njomásu és azőllőpermetezök A Chinoin összes védőszerei. Vasáruk, építkezési anyagok, méhészeti eszközök. Szerszámok, háztarlási cikkek, festékek. A legjobb minőségű kerékpárok. mbrtsltfi Uapra* TcbfnU. 1916 február lg Kelim a legjobb kézzel szövött szőnyeg. Minta szerint minden méretben készíthető. P1Ü8 Touriay gyapjú szőnyeg a legújabb és legkitűnőbb minőség. SöUClé elsőrendü/tartós strapa szőnyeg a legújabb mintázatokban, minden méretben, Spárga futószőnyegek 70 és 90 cm. szélességben, különböze minőségekben Összekötök mjfv __ |! ® stor, függöny, ágy- és asztaltorítők határtalan tartós f f líll 1 minőségben, különleges szép mintákban kizárólag csak mT > nálunk kaphatók. Sésimimka fflggöay filé és grenadin minden ablaknagyságra. togoksipke függönganyagban a legszebb választék. fl Art-1936. 41 szám. Af tm. Febrnár 19. Szerda. mm wm »1 ¡r , ||J §isPlt PlIM ÉÜ ■ SV Szerkesztőségi telefon: 80. P OUTIKAI NAPILAP Nyomdai lelefon: 73/. Szerkesztősé g és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széíhtn yi''tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SY/.VESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda resz fel. Postatakarék pénzt ári csekkszámla: 23.066 u. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szeri/u. A Tröszt vezére személyesen jön Zalaegerszegre a villanyszerződésről tárgyalni Hírek a balatoni távvezetékről Rt. szerződése. A távvezeték Aszófó állomástól, ahova Tatahányáról jön az áram, Badacsony-torna; községen át vonul majd Tapolcára. A műszaki beírás a tavasszal lesz, utána azonnal sor kerül az építésre, úgy hogy a nyáron már az Ös«zzs érdekeit községek víTyeiyt kapha''nak, ha a munka tempója megfelelő .''esz. Tapolcán januar 1-tól kezdve a helyi telepen a Tröszt termeli az áramot és az szolgálhatja. Így a legutóbbi nagy szélviliarok kártételei sem a váróit, hanem már a Trösztöt terhelik, ami a nagyon szerény háztartási! Ta kész m4r a Balatonvidéki Viilamos Művek | polca szamára nagy szerencsének mondliató Zdaegersreg, február 18. Bornemisza Qéza rig)i miniszter értesítette vitéz Tabódy Ti-főispánt, hogy s Tröszt vezérigazgatója a közeljövőben személyreen leutazik Zalaegerszegre, a villanyszerzódés módosításának részleteit a város vezetőségével megbeszélni. A tárgya''ásokat érthető élénk érdeklődéssel Yárja Zalaegerszeg közönsége. A fenn írt hírrel kapcsolatban közöljük, amit ma megtudtunk a zalai Balaton part vi''amosi-tásárő!. A zalai part összes érdeket községei- Szabad az ut az olaszok előtt Badoglló tönkreverte Mulugéta híres seregét Róma, február 18. Badoglió tábornagy a szó •aoros értelmében majdnem teljesen szétverte Muhigéfa herceg seregét. Ez a vereség annál ka''.asztrófálisabb az abesszinekre nézve, mert idáig Mulugéta seregét tekintették az »besszinek legerősebb, legjobban felfegyverzett: cs legfegyelmezef.ebb seregének. NegeFU környékén teljesen befejeződtek a harcok. Az északi hadműveleteknek most mjár Harrar a célját. Az ethiópok a legnagyobb nehézségekkel küz-iknek, hogy Mulugéta szétvert seregét vala-oukép pótolni tud>4k. Dzxibutl környékén az a hir járja, bogv t a katonái. A négus még mindig tagadja, hogy az utóbb; t apókban lefolyt harcok nagy obb je''en-tóségüek leimének, a* londoni sajtó azonban már nyíltan bevallja, hogy déli irányban és Temblcn felé teljesen szabad az üt az otaszok előtt. Teljes amerikai semlegesség a hadviselőkkel szemben. « Newyorki jelentés szerint a képviselőház által tegnap megszavazott semlegességi törvényjavaslat kiviteli Maimat álít fel a hadviselő államokkal szemben, sőt még azt is m tiltja, hogy ezek részére amerikai állampo! rok kölcsönt folyósítsanak. Deszta herceget meggyI&olták « _______ rLnjwu"LTLrinj -u''u TtAT» Vi"!'' i ''i...................................... Borzalmas erejű srapnell-robbanás egy sümegi kovácsmuhelyben Csak különös szerencse mentett meg hirom kovácslegényt a haláltól Sümeg, február 18. Tegnap estefelé Sümegen borzalmas erejű robbanás verte fel a város goidjét. Egy kovácsműhelyben a világháborúból ittmaradt srapnell robbant fel s hogy emberéletet nem követelt, az különös szerencséik minősíthető. Szíjártó Péter kovácsmesternek Rechnitzer Adolf ócskavas kereskedő 18 darab srapHeQ lövedéket adott át azzal * megbízássai, hogy a rajtuk levő rezet olvassza le s ezért majd jól megfizet. A kovácsmester három fia, a 24 éves Sándor, a 21 éves László és a 13 éves István azonnal neki is álltak a munkirak. László tartotta a kohóban a srap-nellt, István fújtatott, Sándor pedig mögöttük állva, távolabbról nézte a munkájukat Alig pár perc múlva hatalmas detonáció reszkettette meg a műhelyt, a házat, a környékbeli abltkokat. A srapnelí a kohóban felrobbant. A borzalmas erejű robbanás Lászlót a nyitott műbeJyaftóci keresztül az úttesf rnásf* o Ida ái ''érö viTanyo&zSopboz vágta. A rémülten összeszaladt szomszédok ott találták meg eszméletlen álapotban. Legkőaj*. nyebbeo sérült Sándor, aki távolabb ált, legsúlyosabban László, neki a bal arcát teljesen összeégette a robbanás és egyik fülére megsüketült. István a bal kezén és a kábán szenvedett súlyos égési sebeket Az volt a szerencséjük, hogy a robbanás az ellenkező oldal felé történt s az ó sebesülésük inkább a szétvágott tűztől eredt. A robbanás ereje oly nagy volt, hogy a legényekkel szemközti <aScn embernagyságú lyukat vágott, felszakította a tetőt, bezúzta az összes ablakokat még e szomszédos házakban b. Azt a negyedgömb alakú, súlyos untottvaa tűzkávát, ami a kohóban a túz mellett kétoldalt át, apró darabokra zúzta cWsze. A robbaoás sebesültjeit azonnal orvosi kezelésbe vették. A vizsga at megindult, hogy kit terhel a fele''ósség a «crcucsétcnségér^ • Akik a háborúban virtak, jól ti dják, mit jelent egy- iiyen srapnel'' "övedék felrobbanása zárt helyiségben, t sorok írója tanuja volf, mikor egyszer egy szűk. háromszemélyes fedezékben egy srapnel felrobbant, mert evy baka az alamin''rumkupakot ügy aljuta róla lekalapálnL Akkoriban járvány volt az alumíniumból öntött harctéjri emlék, a gyűrű, a szurony-nyélre való disz ttb. A szóbanlevő szegény b¡-ka ilyent ak.irt s ehliez kellett volna az alumirium. A felrobbant srapnel! szétdobta a fedezéket és széttépte annyira a szeratcsétlen embert, hogv egyetlen testrésze sem maradt ép. Harcteret járt embereknél ma is iát hatunk srapnell-cm''ékeket, de ezek árta''matan, szakszerűen leszerelt, robbanóanyagtól mente; hüvelyek. Az azonban eg>ier!<j?en megdöbbentő, hogy borrá nem értő 6:skavaskereskedÖ ma ts még tucatjával viheti az üyen vevzedelmes, fa nem szerelt ágyúlövedéket a hozzá nem értő kovácshoz s ezzel emberéleteket tesz ki a legnagyobb veszélynek. A tegnapi sümegi eset, más körülmények között, egész csomó ember életét követelhette volna. Nagyon jő volna, ha a hatóságok a legszigorúbb rendelkezésekkel begyüjtenék ezeket az ócskavasraktárakban, szőlőhegyeken, padlásokon dugdosott veszedelmes emlékeket. Svájcban ezentúl tilos minden náci mozgalom Bem, február 18. Svájc szövetségi tanácsa elhatározta, hogy a jövóben nem engedi meg Svájc területén a nemzeti szociálisták országos és kerületi szeneinek működését. A többi külföldi politikai egyesületeknek működését is erósen korlátozzák. — o — , zalai hírlap Franciaonzágbanfelakarták robbantani Károly román király vonatát Pirh, február 18. Csak most derűit ki, hogy veszedelmes m erény le let követ jek c- Francia -országban Károly román kiráiy vonatja e£en, amikor hazatérőben volt az angol király temetéséről, illetve a párisi tárgyalásokról A merényletet a francia lapok á bmérdekből tdjeien elhal gatták- Hogy a feltűnést elkerülik és tejesen titok-ban tarthassák a király vonatárak indulási ideiét, nem vezényeltek ki cscndórséget a pályatest őrzésére. így történhetett meg, hogy a ma&tytók, akik mégb pontosan tudták a vonat jöttét, AbevíHe és Amlcrts körött egy. magas töltésen racgladtották a ti-ndeet és pokolgépeit Myeztek tl o\t A kjrál)-vonat előtt egy kemómozdony ment, amely felrobbantotta a készüéket, amely pár piUaiattai a mozdony áíhaladá a után robbant* vészjeleket *Jtak le a három perc múlva érkező k rá yvona iiak, andy 10 .mogme-neküít a biztos pusztai-tél Kfroty romín királí)^ együtt. A király egyébként szombaton éjjel indult haza, elkerülve Magyarországot, Jugoszavián keresztül. tehát a királyvonat kocsijainak voil bctenjpí-rozva. A mozdony személyzete így nem sérült l&eg. A robbanás után azonnal , .......... ■I Vt ^JW '' 00 Jó szemüveg, jófényképezőgép ió fényképkidolgozás BÁNFAI BÉLA optika és fotoszaküxJetében PÉCS. - ZALACCiERSZCa Hatvan uj egészségvédelmi körzet Zalaegerszeg, február 18. A magyar falvak egészségügyével nagyon sokat fogla koztak az utóbbi időben. Sokszor elszomorító színben került előtérbe a falu, pedig nagyon sok biztató jelenséget is tapasztalhattunk, amik arra mutatnak, hogy a falu egészségügye nem áll gondozás nélkül. Az Országos Közegészségügyi Intézettől Hyert tájékoztatás alapján a falu egészségügyének szolgálatáról az alábbiakat közölhct-jük: — A ina- napig hatvan új egészségvédelmi körzetet szerveztek, ami körülbelül 430.000 falusi iakos egészségvédelméről va''ó intézményes gondoskodást jelent. Ebben a keretben nyer megoldást az anya- és csecsemő védelem, az iskolásgyermekek és a tuberkulótikusok gondozása, a szociális gondozás és az otthon fekvő szegény betegek ápolása Mindez lejenként és éven ként 50 fiílérből szervezhető meg. — «Az intézetnek eddig hét vidéki állomása van: Baján, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Székesfehérváron. Megállapítható az, hogy a ma-láriás megbetegedések száma Évről-évre nő. I Kamatmentei hitellel lehet tenyéizállaíot vásárolni a iiezőgazdasági kiállításon Az országban két kifejezetten maláriás terület van: Szabolcs. Szatnvir és Zemplén vármegyék. valamint Somogy. Baranya és Zala vidéke. — A falusi élet legveszedelmesebb betegségterjesztője a házi légy, ezért az intézet különös gonddai fog''alkozik a. lég}- veszélyes szerepének tüzetes vizsgálatával. A falusi ivóvizek javítása lusonlóan nagy gondját képezi az intézetnek. Az erre kiterjedő munka abból áll, hogy az intézet a megvizsgát és egészséges vizűnek talált kutakat »Jó ivóvíz« táb''ával látja el és állandóan eíenőrzi. A belügyi kormányzat kutakat furat és a kút kataszter ben eddig mar 16.000 kút vizsgálat adatai szerepelnek. A ku''ak vizét azonban 64<y0.ig kiíogá-solni lehet. Bihar és Hajdú vármegyékben a kifogásolható kutak száma 47<>o. Tolnában már 87o''o. — Hatalmasan terjed a dütéria védőoltás, amely különösen a gyermekha''andóság csökkentésénél játszik nagy szerepet. A körzetek az egészségvédelmi szolgá''at meíett dicséretes szociális munkát is végeznek. Óriási érdeklődés mutatkozik a március 20— 23-én tartandó idei Országos Mezőgazdasági Kin!.itás és Tenycszá2atvásár iránt A födmű-velésügyi miniszter az OMGE előterjesztésére a tenyészállatok beszerzésének megkönnyítése céljából kamatmentes, úgynevezett jutalékos tényé,73$ te heszerzői hitelt engedélyezett, amelyet hitelképes tenyésztők vehetnek igénybe. »Védett« birtokosok e hitelt nem igényelhetik, úgyszintén nem kapható a hitel haszon célra történő vásárlásokra. A kölcsön J8 hónapra szól. kamatmentes, csupán a folvŐ6Ítá- táncruhákat a farsangban csak a i vegyen! Estélyi rldikQI&it és övek nagy választékban! sért és kezelésért keli évi I <yo jutalékot a lesztési részletekkel egyszerre megtéríteni. dcklődők igényeiket legkésőL" február 25-fc jelenthetik be a kiállítás rendező bizottságinál (Budapest, IX., Köztelek-utca $.). A kereskedelmi minisztérium az OMüE kérésére 50 o/o-os kedvezményt biztvrsítoti aj. & lamvasütakon és a kezelésében levő helyiérdekű vasutakon. Ugyanezt a kedvezményt meg. adták az önálló igazgatással bíró hazai vasutak és hajózási vállalatok is. A kedvezményes utazásra jogosító igazolvány ára az összes vasúti és vízi utakra egységesen 1.30 pengő. Az lg*, zolvány a Budapestre utazásra március 14-től 25-ig,, a visszautazásra március 20-tól raárew 3l-ig bezáróan érvényes s bármelyik kocsiosztályon féi használható. Igazolványt az igény, bevevő nevének és a kiinduló ál oítirwnak * közlése tnei e:t postabélyegben va ó lx*kttdés ellenében küld a rendező bizottság (Budapest, IX., Köztelek-utca 8.), de beszerezhetők az igazolványok az utazási irodák, gazdaság egyesületek és szövetkezetek útján is. A kerülete Marton Béla mellett Budapeit, február 18. Vitéz Matton Bfla országgyűlési képviselő, a MOVE országos élttöke, a Nemzeti Egység orsatfgos fótitkán ellen az e lenzéki sajtó bizonyos \ejszáCfti® vádakkal kapcsolatosan valóságos hajszát díto.t. Az a''berti kerület po^arsága vaiánrtp nagygyűlést taitott. A szónokok felháborodás, sai utasítotok vissza a tendenciózus ;ámádá-sokat, melyeknek atap:a anságát épp e kerület lakossága tudja legjobban. A nagygyűlés melegen ünnepelte a keiül« képviselőjét, Marton Béiát, majd elhatározd, hogy memorandummal fordulnak a ko.tníay-hoz és kérik, hogy a magyar közéletből küszöbölje ki a vádaskodás, gyűlölködés.« t<-kintélvromboás felháborító módszereit, amelyek a forradalmi idők megdöbbentő hangján emlékeztetnek. a mai élet egyetemes Az első kötet már kapható, a továbblak előjegyezhetek Kakas Ágoston könyvkereskedésében, Zalaegerszegen. SSi-fri Máfli .•''■■■ if. február . ZALAI HÍRLAP Hamispénzgyár esy californiai börtönben Ntwyoric, február 18. A k*ü5omiai San-ouinth vároe börtönében ham/spénzgyárat fe-Xíek fel. A modem gépekkel 5e «ereit mű-heivben a rtfcok már hosszabb idő óta rend-atttstn gyár.ottik a hamis tlzdollárosokat. Véres forradalom Paraguayban Buenos-Avies, február 18. Montevtdeóból érkező jelent««k szerint Paraguayban kitört a forradalom. A helyzet igen komoy. A tó város utcáin véres harcok folynak. A forradalmat az elégede len lisztek szítofják. Késóbb érkezett jelentések szerint megalakul az új kormány — o —- Beszámoló a keszthelyi Szociális Missziótársulat jelmezbáljáról Keszthely» :ebruár 18. A keszthelyi Szociális Missziótársulat kebelében alakút Leány-khib szombaton tartotta álarcos jetnezb áljai, mely sikerben, fényben, hangulatbán a farsang legkiemelkedőbb hája volt. Már jóva3 9 óra eh>:t zsúfolásig megte4 a Himgária nagyterme álarcosokkal. A Carmen indulójára vonultak fel a párok és megkezdődött a tánc, mulatozás, öröm. A divat szempontjából is pompás képet nyújtó jelmez evek kavargó csoportjából a »tenger-iüí?\i« jelmez, uo meg a »Pompidur* kelrett pagy feltűnést. Éjfél közcedtevel tíz egyre emelkedő hangulatban vették le az á''arcokat és ekkor tudtuk meg, ki voít a "Síroü««, ki a > mandarin« stb. £g\néhány nevet feljegyeztünk a sok komi: Sjűmach Lond (beduin), Csatnó Manci (napsugár), Lórmczy Qréte (cigare.t), Tóth Bóísi (nrkotex), Tóth Manci (Niniplnson), Bánhidy Ká/olyné (Pompadur), Stokzenberger Mária (nyár), Károly Katus (rózsalovag), Ká-roíy Bözsi (Sabdarózsa), Markó Lujzi, Nagykanizsa (teababrj), Kunseb M«ria, Ivvsits Nclli, Péczeiv Jolán, Marton Neli és Margit (tlro''i lány és fiú), dr. Bctovicsné, Sármeljék (fantázia), Speckl Mici (mandarin), Vermes Pinci (báli hölgy), dr. Magyar l-né (szobacica), Molnár Matyi (rokokó), 63ry Zsnzsi (frakk), Svábv Bába (pereces), Méró Babi (virágárus), Táncos ülgi (matróz), Isoó Margit (treff-dáma), Oémé (tengernagy), Boray Marika (apród), Czirnmermann Mária (picrett), Rut-ncr Nelli, Szórócgyörök (téababa), Vendel Ica (kínai), Straub Teri, Feisthammer Szöszi, Király Rózsi, Horváth Bözsi, Tapolca (Qyurko-vics lányok), Molnár Csitri, Ederics (menyasz-oony), stb. A báíon jelmezversenyt is rendez*ek. A hőinek csoportéban Dér Dezsóné (tengernag)'') vitte el a páimát. Kacagás, derű, jókedv, bohó tréfák, tánc tartotta együtt a jókedvű farsangozókat a késó reggeli órákig. JAN KflEPURA MINDEN NÖT SZERETEK A zalaszentmihályfai uköpenicki kapitány" 9 hónapi börtönt kapott, mert árverést akart tartani Zalaegerszeg, február 18. Ftraa csalása bűnügyben tartott kedden fót^rgyalást a zalaegerszegi törvényszéken dr. Descó Árpdd bün* tetó egjesbíró. A bunü© vádlottá ifjú Szaknyéfi József (Páranesi) 22 éves zalacsébi töidimWeslégény, akit csalásért és lopásért már többször megbüntettek Szaknycn legújabb bűnei a következők: A mult év október 24-cn, egy szombat estén a fiatalember megjelent Zaaszentrai-hályfa községben és ott • kfo-''égblrónak, Mofctár Józsefnek, m"nt ■ wdaetfertzegl pfrirtgyígazga 6*ág állami végrehajlója muta.koiott be és elrendelte, hogy a községbírrt doboltaswa ki a faluban, hogy másnap, vasárnap reggel a nagy adóhátralékok miatt árverést fog tartani, amtíyen <L Adatja a lefog áll Ingótokat Ugyanakkor Szaknyéri éjjeli s^l''ist kért a bírótól, aki a községházán ado* is neki. Az elfő Zöld-Kereszt est Zalában Zalaegerszeg, február 18. A zöldktreszt mozgalom, mely a fokozott magyar egészségvédelmet szolgálja, Za.amegyébe még eddig r.em jutott el. A zaiaszentgróíi jótékony nó-egyietek az eisők, melyek ennek a szép mozgalomnak a szolgá''atára sieuiek és nagy műsoros estéiivei segítik e/5 a nemzetmentő munkát. fizt a példát kövesse Zalaegerszeg! E lap szerkesztője már évekkel ezelólt félve ette azt a gondolatot, hogy a jótékony egyesületek együttesen rendezzék előadásaikat, báljai-kat, mert így remélhet:), hogy a bevételeket nem emészti fel a rendezési kiadás és a jótékony célokra valóban jutnak is komoly, tekintélyes összegek. Sajc.os, Zalaegerszeg szomorú képet inujató társadalmi rétegezódcse nem bért ki egy ilyen gondo a''ot. Most ugyanezt Za''a-szentgrót megvalósítja. A Szoárílis Missziótársulat, a Jótékony Nőegylet, melyek szín-kaíolikus egyesületek, azután az Evangélikus Nőegylet és az Izraelita Nőegylet «egyflt''j® «» rendezik zöldka e-zt e?té''yöket nagy felkészültséggel, gyönyörű, példaadó asz-szeíogással és bizonyára igen nagy anyagi és erkölcsi sikert el. Nem fogják nézni, hogy melyik egyesületnek mekkora az érdeme, nem fognak- osztozkodni, hanem az egész jövedelmet együ;tesen adják oda az Egészségvédelmi Szolgáit utján a rászoruló anyák és csecsemők támoga ására. Mégegyszer hangsúlyozzuk és ismételjük: ;anu!jon a kicsi Za aszent^rót társadalmától a megyeszékhely, Zalaegerszeg! Az estet dr. Joha i Béla belügyi államtitkár és vitéz Tabódy Tibor főispán fővédnöksége alatt február 22-én este rendezik a Korona vendéglő nagy termében. A vendégekről a háziasszonyok és a rendezők egész sora gondoskodik. Műsor is lesz. Az egészségvédelemről előadást tart dr. Qaál András Kálmán egyetemi magántanár, Gyula diák versei adnak eió Mik Károly és dr. Koréin Dezsóné, ZJtgon »Kék és piros« című e gyfetvoná&osit adják eló Paái Évi, Juhász István, Uránvi István, Lánczkv m Sikerölt vásárolnom sok száz méter maradék külföldi M pii szövetet. Nlhtttetfe* OtC8Ó órakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom. és reí mMm a verseny íbühízbih A kőzsiégblró hitelt axkvtt a jómodorv, blz4pe fellépésű Uialcmberack, az, árverés kihinki* tését azonban előzetes itíb^eli értc&ité» nyában, amit a törvény ''« előír, nem teljes!* tette. A kutocgbuo es <u dóljiiréwáü hely ét talita a községháza v az »állami végrehajtó úrnak*, ak um ihm a kétpet^ siil''jkKiíjjai k adöaa maradi a közegnek. Szaknyén, majt kiderült, it\i«Biap már Zala-lö\x>re t, alvol Petrásovica Jáauxi sa''om- vári gazdái vak adta ki magát Kustin Pé^cr órásmesternél, llynv^km sikerült a gazda ki-javítp''4 óráját hite be ethozria az órástói. (Ezt a zsebónU valamikor Szaknyéritót vá^iro''ta Petrásovics.) A nuu főtárgyaláson a beóineróben iCVi> legény ittasságával védekezett. A bíróság végül is 9 hój api börtönt szabott az itmétehen íoscoí útTa tévedt fiatal emberre. Az ítélet jogerős. Tibor és Kovács Sáodor, Lisrzt: XIV. rapszódiáját zongorázza dr. Koréin Dezsőre, verseket mond Harangh Márút, táncol Szabó Matyi. Konferálnak: Oödbawm Jóarefíté és dr. Magiig Károly. Az est megérdemli, ivogy ¿aiaegerszeg ún közönsége a legroeíegebben érdek ődjék iránta. Felfedeztem Göcsejt Zalaegerszeg, február 16. A Magyar Alpesi Kmúban, amely a téli sportolók szaklapja, Benedek Frigyes szerkesztő cikket írt a fennírt cím a!a;t Benedeket amiakidején a ródü-pályáloz hívta le a pogármes.er, hogy szakszerű tanácsokat adjon. A cikkbcn a bzerkcsztó beszámol az itteni fejlett sportéleíró!, a ródj-pálva nagyszer úségéról (sajnos, nem liasznál-ha:tuk ki az idén ezt a pontpás pólyát), ma)d a vidék szépségeit írja le. »Oöcsej egy nagy természete* kerthez hasonlít — mondja —, amelyben zöd réten keresztülhúzódó szekérút elmaradó jegenyesorral, kis fenyőerdő alján meg-apuló kedves fce-hér házikóval, bozxStsorra! szegé veze t szántások kis patakokkal váltakoznak s olyan üde képet adnak, hogy a tájképfestő bármely poo" ton felál írhatja vászuát, mert mindeiuitt festői képet kan. A most épülő hatalmas raúutak kacskaringó: harmónikusan illeszkednek bele ebbe a kertbe, mert azok töltésének rézsűit mindenütt borókafenvóvd ültetik be. Ért \bct& a. hím mert az államépítészeti hivatal fiatal, de agilisabb vezetője képzeit festő. Az ó mű vész-le Ike mindent észrevesz, ami ebbea a képben disszoiKÍns és liamarosan segít rajta. A Iure» vendégmarasztaló göcseji agyagból ma nt&T alig maradt valami, mindenütt kitűnő utak készülnek s a Kandikon kívül a vaamrve! LívtM labb ievó »Body« kilátótoronyhoz — mely az elóbbin : evőhöz hasonló szer etet teli van eO-készítve — is kitűnő autóúton lehet feljutni. Ezt a szeretettel ápolt vidéket és Ilyen turistakultúrát találtam azon a területen, amelyet még nem tártak feU, ahol nem valamely egyesületnek kelí majd gondoskodnia a természet szépségének ápolásáról és Uten sa-bad egének szeretetéről, hanem mindez a n<^> lelkében éló természetes szükséglet. Mennyivé! egészségesehb ez így. Menjen Göcse,be mindenki, Aki valódi ma* gyár levegőt akar szivni, aki a természetbe» szelídséget és nyugalmat akar tanjni; a za]§-egeiszegiekct meg kérem, hogy mielóbb épít» senek egy nyaradra is alkaknas szál ót ebbe a gyönyörű környezetbe, hogy mi, pestiek ts ehnéhesstmk hozzájuk felüdülni.* ZALAI HÍRLAP 96. február 1. I I 1 _Rótt Modor dr. veszprémi megyéspüspök csütörtökön, mint a püspöki lur megbízottja, Bécsbe utazik, hogy ott a Jeruzsálemi Szent Család zarándokház évi tanácskozásán részt* vegyen. Ez alkalommal a megyés főpásztor Weisz Oyörgy egyházmegyebeli növendék-popot a Pazmaneum kápolnájában áldozópappá szenteli A megyéspüspök csak a hó végén tér vissza székhelyére. — Vcszprémegyházmegyd hírek. Herbay Pál tb. ka"»onok, szentbalazsi esperesp''ébános saját kérelmére május 1-ével nyugaomba helyeztetett. Pozsgay Márton káplánt saját kére!-mére március 1-ével ideiglenes nyugaomba helyezte a főpásztor. Neuperger Imre, az igali plébánia ideiglenes lelkésze a kegyúr szabáy-szerű bemutató levele alapján elnyerte az igali plébánijav adalmat. — Magyar-est. A keszthelyi Szociális Misz-sziótárs ulat lázasan készül az impozánsnak Ígérkező magyar-estre,, amelyet a Hungáriában rendez meg e hó 22-én. Az est fénypontja dr. Koudela Géza pápai kamarás beszéde lesz. — A zalaegerszegi Stefánia ünnepi ülése. A zalaegerszegi Stefánia a Tüttósy-utcai székházban folyó hó 20-án délután (él 5 órakor ünnepélyes igazgatósági ülést tart Egyetlen tárgy: á Góksz^vetség elnökének, Czobor Mátyás polgármesternek az anya- és oecsemővé-delem iránt tanúsított eredményes munkájának méhatása és a leküldött belügyminiszteri elismerés átadása. — A tapolcai klr. járásbíróság etoők&iek, dr. Bock /Pálnak Veszprém« törvényszéki tanácselnökké történt kinevezése Tapolca társadalmában osztatlan örömet kehett, mert a kinevezés egy közszeretetben álló, kivá''ó férfiút ért. Bock Pál élénk részt vett Tapolca társadalmi életében s többesztendós működése alatt nagyon sok őszinte tisztelőt, barátot szerzett. Eltávozásával a bíróság vezetését dr. Szőke Andor kir. járásbíró veszi át. — A M**sz-es:éJy rendező bizottsága kéri, < s bogy aki tévedésből nem kapott meghívót, igényét jelentse be dr. Mikula Szigírldné Mansz titkámáL — Banditák a sínek mentén. Megdöbbentő eset fogai koztatja a ba atonberényi csendórsé-gef. Balatonszentgyörgy'' és Balatonmária között a budapest—nagykanizsai fővonalon, a 150. számú szelvény alatt három álarcos bandita megtámadta Tóth Imre frontliarcos pályaőrt, akit erőszakkal arra kényszerítettek, hogy azonnal hagyja el a pályatestet. Tóth Imre a trieszti gyorsvonat beérkezése előtt vizsgálta éppen a pályatestet. A banditák, mivel Tóth nem akarta elhagyni a pályát, véresre verték a pályaőrt, aki csak nagynehezen tudott elmenekülni és a legköze''ebbf őrházból a beré-ttyi csendőrörsrc telefonálni. A banditák időközben elmenekültek. — Kezdődő ütőérelmeszesedésnél reggel éhgyomorra egy pohár természetes «Ferenc József» keserűvíz ugy az alhasí pangást, nunt az emésztés renyheségét megszünteti, a rekeszizom emelkedését csökkenti és a ma^as >^rnyomást mérsékli. ^jjjmmmmm i • . • I • • i • • '' • • 1 :! !„ — Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi all. anyakönyvi hivatalban a mult hét folyamán a következő bejegyzések történtek. Születés: KoHer József gazdasági cseéd és Sebes Anna .Ilona leánya rk., Pallos Ferenc kömüvessegéd és Horváth Anna Ferenc fia rk., Hontyák Sándor kömüvessegéd és Fonyó Ágnes hatva-született Ha, Schiemmer Ferenc banklísztvise ó és Ohanovits Rozália Oyörgy fia rk. Haláozás: Laszkarátv Jenő ny. jegyző 59 éves rk., Nadrai József nv. pénzügyi altiszt 47 éves rk. Házasságot kötött négy pár: Scheier Győző izr. főpincér Koch Elzával izr., Dömötör József rk. napszámos Kolompár Rozáliával rk., Szabó János rk. géplakatossegéd Bauer Ilonával rk., Kaczor József rk földműves Horváth Kata-. Urmal rk. 1 — A lonti-i Ipartestület és Iparos Kör dr. Búzás Béa főszolgabíró fővédnöksége mellett február 22-én, szombaton fél 9 órai kezdettel müsords farsangi estet rendez a Pilcz-féle vendéglő helyiségeiben. Műsor: 1. Nyitány. Előadja Szőke István és agám-zenekara. 2. Monológ. Előadja Ambrus Nuirika. 3. A ruhátlan ember. Bohózat. Szereplők: Bobula József, Köő János, Cukker Iluska, Ambrus Nusika, Páli Gergely, Rusznvi A''bert, Fülöp József, Szabó József. 4. Magyar nóták. Énekli László Mancika, rigánvzenekisérettcl. 5. Vidám jc-leaet. Előadják "Cukker I''uska és Szabó András. 6. Táncduett. Táncolják Weisz Sárika és László Mancika. 7. Zárszó. Mondja Bojtor Lajos ipartestületi elnök. Konferál: dr. Somos Ferenc Elcadás után tánc reggelig. — Parsa nagyközségben az országos áJlat-és kirakodó vásárt február 20-án. csütörtökön tartják meg. r JAN KIEPURA MINDEN NŐT SZERETEK — S-fiSzÖtvcrtezer ember ve le meg eddig, újabb százötvenezer emberi óhajtunk meghódítani Tolnai Világexikorrinak, amelv az újabb pót kötetekkel 20 kötetböi áH Oiszes, új köntösben jelent meg. Egy díszei félbőrkötésű köter 2 pengő 50 fillér. A 20 kötetből áló Tolnai Világtörténelme és a 12 kötetből ¿Dó Tolnai: A világháború története című művek egy-egy félbőrkötésű kötete szintén 2 pengő 50 fillér. Havonként szállítunk egy-egy kötetet és minden megrendelő 500 pen^ó temetkezési segélyben is részesül, vagy ba eset esetén 1000 pengő balesetbiztosítási összegben. Bővebb felvilágosítást nyújt Tolnai Nyomdai Müintézet és Kiadóvállalat Rt.. Budapest. VIL, Dohánv-utca 12. c* Alkalmi ajándéknak könyvek dltzlevélpapirok töltőtollak gramofonok levelönvösebben.vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS\ ÁGOSTONNÁL N évi estvek és minden egyéb nyomtatványok Ixl&es ¡kivitelben — Legefcgazdasági t*dofy*vü záróvtn««. Kehidán. A kelridai m. kir. Deák Ferenc nw gazdasági szakiskolánál február 6—15-ig re_ dezett alsó fokú rét- és legeÜgazdasági folyam záróvizsgáját február 15-én tartott^ meg. A vizsgán a földművelésügyi mh^u, képviseletében dr. Czvetkovits Ferenc mms*. teri tanácsos jelent meg, a rét- és legelőgaW sági ügyosztályt dr. Tobak Lajos mntszteri titkár képviselte. A tanfolyam eóadöi Holó*. kuthy Hnilitschka Antal m. kir. gazdasági fő. felügyelő, Freytag Béla OMTK cégvezetó, larnint a szakiskola tanárai votak. A tanfolya. mon 27 zala- és somogyvírmegyei gazda v*tt részt, akik szép eredménnyel vizsgáztak. JAN KIEPURA MINDEN NÖT SZERETEK — Öregedő egyéneknél, ba az erek meszesednek, Igmándival segíthetnek s évekkel tovább élhetnek. — A tőrjei mezőgazdasági raifolyam zárt. vizsgája. A kehídai m. kir. Deák Ferenc mezőgazdasági szakiskola tanári testülete folyó évi január 20-tól február 16-ig Tűrje községben négyhetes általános irányú mezőgazdasági tanfolyamot tartott. A tanfolyam záróvizsgáját dr Nóvák Béla premontrei jószágkormányzó el- '' nöklésével február 16-án tartották meg. A tan-folyamon 65 hallgató vett részt, akik a vizsgán igen szép felkészültségről tettek tanúbizonyságot. A vizsgával kapcsolatosan a kehídai m. kir. Deák Ferenc mezőgazdasági szakiskola if-júsági gazdaköre vándorgyűlést rendezet, melynek műsora úgy a tanfolyam-hallgatók, máit a megjelent vendégek körében nagy tetszést aratott. — Az artistakirályok regéiyies élete. A po- rond királyainak regényes életéről pompás képekkel il usztrált cikkbén számol'' be a Délibáb új száma, amely 100 oldal terjedelemben ét gazdag tartalommal jelent meg. Remek képes rádióműsorokat, egyfelvonásos színdarabot, novellákat, színházi beszámolókat, filmrovatot és több, mint száz képet közöl a kitűnő színházi képeslap. A Défabáb egv száma 20 fiTlér. — Keszthelyi Uránia Mozgó. Február 19-én, szerdán este s/49 órakor és 20-án, csütörtökön este 6 és 3/t9 órakor Molnár Ferenc vígjátékának filmváltozata: A jó tündér. Főszerepői: Margaret Sulii van, Herbert Marshal, Paul Morgan. Elsőrendű kiséróműsor. — Bosszúból — áramszünet. A minap este 7 óra tájban, épp a legforgalmasabb időben Nagykanizsa egy részén váratlanul kialudt a villany, sötétség borult az utcákra, lakásokra, üzletekre. A Drávavölgyi vi£anyteJepének alkalmazottjai közel hétórás megkészített keresés után megállapították, hogy ismereten tettes bosszúból a barakok közelében drótlruzalt dobott a magasfeszültségű légvezetékre és ezzel rövidzárlatot idézett elő. A Drávavölgyi bűnvádi feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, egyúttal 50 pengő jutalmat tűzött tó a tettes kézrekerrtójének, vagy nvomra-vezetójének. — Ha az arcszfeto fakó, szürkéssárga éa tekintete bágyadt, ha szomorú, hangulata nyomott és nehéz álmok gyötrik, ha a bQ túlságos rothadási folyamatai, gyomorfájás és epepangás kínozzák, olyankor tanácsos néhánjr napon át reggel éhgyomorra egy-egy pohár természetes «Ferenc József» keserűvizet kink. — Időjárás: Változó felhőzet, sok hely«* kőd, egyea helyeken, de feifcfibb csak az ország keleti felében eső, havaseső, a magasabb bögyében hó. Gyenge légáramlás, a hőmérséklet nem emelkedik tovább. l 1936. február . prof. Vanek m et ter ceruzája Már a hétfői első napon a legme''egcbb fc>-«ad tatásban volt része a nagy humorú, vilára-fyors keni mesternek a pénzügyigazgatósá-íon ahol első páciense Várkony pénzügy- Minden egyes lerajzolt »áldozata« a kitűnő mesternek még köszönetet is mondott nemcsak a remek rajzért, hanem a hozzá fűzött ingyenes humoros megjegyzéseiért is. Prof. Vanek ma folytatta a pénzügyigazgatósigon a fcarrikirozást, holnap pedig a több: nagyobb helyeket látogatja meg s e hét végéig marad városunkban. Szerkesztőségünknek alkalma volt betekintői i, Vanek mesternek a még e^év végén külföldön kiadandó »Filmabuma-ába. E mester műben fel vonulat ja a nagytudásű, blztos-Vezi''i mester a világ minden tájáról ismert filmcsi! agokat. Mindegyik a maga jeregzeies-ségében van karrikirozva, de olyan hasonlattal és finom, franciás humorral, hogy szinte megszólalnak. Nagy sikerre számithat a mestír-'' nek ez az alkotása. „Bál" / V A Pesti Napló Könyvei közt március l-en Móricz Zsigmond új könyvé jelenik meg:\ a >BáU regény. A regény ^bben a kötetben jelenik meg először. Újságban, nyointatá:ban sem az egész, sem részletei nem jelentek meg, ez > a óban »kézirat kiad/ís«. Móricz Zsigmond a következőket mondta: — »Bál« című regényem legújabb írásom, de a legrégibb témáim tözé tartozik. A »Légy jó mindlra''áKg« témakörébe tartozik. Az érettségiző Nyilas Misiről szó!. Már megírtam róla a *Forr a bor« című regényemet, melyben az iskolai évnek kezdetét és végét, az október 6-i tüntetést és az érettségi lefolyását elevenítettem meg. Most ugyanannak az évnek a -derekát, a télen rendezeti bált és a Nyi''as Misi lelki fejlődésének iegmávebb szakaszát be- . szélem el. — Ez a regény önáüó és kerek történet. A fiatal ember- klip életének legsúlyosabb válságait mutatom meg benne. A diákban megindul a szociális ember fejlődése. A legnagyobb társadalmi problémák merunek fel. — lS<W-bc:i játszik, mikor a Dreyfuss pör az egész vüágot felzavarta s annak hulámai eljutnak a kisvárosba is, ahol Nyilas Misi éí s csaknem társadalmi felfordulást idéz elő. Ezzel együtt a szocializmus problémája is ebben az évben jelenik meg ejpször a magyar közeiéiben s ennek is döntő b.''foh''á?a van a fiatal diák leikére. Az egész egy súlyos szerelmi zak-latottság keretében foityik le. — Ezt a könyvemet tirtom eddigi regékeim között a legérdekesebbnek pszichológiai szempontból. Az az érzésem, hogy benne a mai fiatalság gyötrődő, váteágos, új utat kereső élete is benne van. — Mindenkinek el kell olvasnia, akit érdeke'' a fiatalság, a szerelem és fó''eg a társada''mi ember megjelenése a magyar viiágban. A »Pesti Napló Könyvek« március 1-én megjelenő érdekfeszítő legújabb Móricz regényét Az Est-lapok előfizetői ''és olvasói 1 pengős kedvezményes áron a helyi újságbizományosnál vásárolhatják meg. TOLTÖTOLLAT ne vegyen, amig meg nem nézi dús választékú raktáramat. Eredet »Parker* tollak ''eszállított áron. Valódi arany tollak már 5 P-tőL Kaka« Ágoston könyv, papír és írószerkereskedése, kö 1 csőn kön yvtára, Zalaegerszeg Telefon 131. KÖNYVEK AZ EMBER, AKI NEM IS ÉL. Irla: Edgár Walbce. A ragyogó szépségű, ünnepeit szinésznő és a könnyelműségéről ismert fiatal lord eAüvói estélyen ugyancsak duhaj társaság verődött össze. Rekedt hahota, részeg kacarászás hangjai vegyülnek el a divatos tánczene érzéki hangjaival és mégis fojto.t feszültségtől izzik a terem levegője. Taián csak a szép menyasz-szony józan már egyedül és az á férS mei-'' lette, aki most fölébe hajolva, cinikus mosoly-lyal súg va amit a fülébe a híres Tynewood-gyémántokról, amelyek nemsokára az ó Xiom-nyakát díszítik. A nő mélyet sóhajt és ez a sóhaj mintha döbbenetes titkok sötét felhőjeként Rebegne tovább a vaduí orgiázók fe''et%v Ez a sötét felhő ha.áos rémületté dermed, amikor a színésznő megemlíti, hogy, vőlegényének ti''alma ellenére, ó már értesítette esküvőjükről az újságokat. A "borgőzös vőlegény egyszeriben kijózanodik, rémülete azonban csak akkor lesz teljes, amikor ügyvédjének bizalmas, fiatal titkárnője lép a terembe és sürgős leve ét kézbesít ix-te. >Az Isten verje, visszajött!« — kiáltja rekedten a lord. És meg aznap este különös Látogatást v tesz ügyvédjénél. Másrap pedig holtan találják főúri kastélyában. Gyilkosság, vagy öngyilkosság történt? Rég eltemetett titkok rémségei kisérjenek a regény alakjai mögött. Csak egy édes, fiatal leány tisz''a arcáról sugárzó fény ad biztonságot szorongó szívünknek a bűnös szenvedélyek feneketlen sötétjében. Egy férfi, aki már nem él, soha meg se halt és egy másik, aki él, holott már régen e temették: a regény két hősétek ez az egybjfonó-dása okozza azt a mind izzóbb feízDtséget, amit csak a regény végső csattanója tud feloldani az olvasóban. Ezt az ízig-vérig Waluice-regcnyt FolJes Jolán jeles fordításábai adta ki a PaUads a Félpengős Regények sorozatában A UQcseil Hét fryűmöJc»lniüiUsán ¿halam - ü?rger Maoo bemutatott „Badacsonyi Oriá&i Ananász" barack, valamint mia eflyÉb össxet gvötnölolik Államit«« «llanőrzött beJac»onyJ gyűmftlcMtelapemou ru^yon jutányos drbai, kapható* Kívánatra árfaíyieket VülMk. LevélJm: Bcncr MirwS Tapvo''ca Nyúlszőr-kalapok P ......10 gyapjú-kalapok P 5 n o a > » a <sar PÁL ÉS INDRA cégnél Zalaegernxegen feleion: 170. színház HETI MŰSOR: 18-án, kedden: Kórösy Csópt és Darvas VtL mos jutalom játé ka, Esernyő* király, zenés vígjáték. 19-én, szerdán: Horváth János jutajom^ téka, A vasgyáros. Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszelvények** naponta délelőtt fél! 2-ig, egyéb bérktsaché nyeket fél 1-ig váltanak be. Az eladások hétköznapokon pontosa** negyed 9-kor kezdődnek. A szirtész kedvenCYcrscnycn az alábbi szelvénnyel » lebet szavazni. Kedvenc színészem: Kedvenc színésznőm: i J * > > Birta i M mrja Hölgyeim! & raktáromon lévő össze Ugyancsak 20-25 Ili eladom a Használják fel a kedvező alkalmat, fflez árnt továbbra Is eredeti gyári áron árnsitom. Dentscb Hermán ínln Magas n\omósu és szőllőpermetezck A Chinoin összes védőszerei 1 Vasáruk, építkezési anyagok, méhés/cti eszközök. >—__- Szerszámok, háztartási cikkek, festékek. kühne mezőgazdasági Képlerakat. ^ legjobb minőségű kerékpárok. mkimktM, liUsssim Tibí» 54. uta HAVAS kézimunka-és szőnyegfonalai. Bibi ruha különlegességei legmegbízhatóbbak. Vass LaJos Zalaegerszeg, (a megye házzal szemben) OLCSÓ és MEÜBIZHATÖ Göcsejiek órása és. ékszerésze. Legprecízebb órs-javlt^ műhely Varga Lajos (TIWV órás- és ékswréu Rákóczi ut 5. sl I róflép és számlálógép sxaküzltt ERIKA u| táska ete P 175 Remlngton írógépek bfo>-mányi lerakat«, javttiíot benzinfürdók, Jekarban* tartás. — Arany, eztlsi ékszerek, disz tárgyai HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép mft. szerész, Zalaegerszeg (Mindi patika mellett.) l->j ^ MfcTfiS»», Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könrtyf éghető, magas kalóriája ffltó szod nálunk vásárolja. lOOhg. la hazai szén 3*50; SZEKÉR IMRÉNÉU Telefon 89 Tc»«ék próbafűtést alkalmaznL A legkisebb tételt házhez szállítunk. Pontos kiszolgálás. 7ai ai hírlap A BUDAPEST! ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ÉS DEVIZA ARFOLYAMAI. Valuták:: Ansol font fr. korona Dán korona Dloár Dollár 56*0 5750 14 15 «435 7435-75 15 7K^7"95 3:900-33910 Pranda frank 22 30-22bC Hollandi 229-3O-23I30 UngyeJ zloty 63 70-f 4» Lm 31X^3-15 Itra 4(04 15 Líra 2&90-3U25 Várka 136 - 37 6L> >orrég korona 83 70-^4 60 Osztrák sehi iing 8 -81/70 Svájci (ránk liu7U-H 65 Svéd korona 85 80-8670 Davuai < Amsterdam Belgrád Berlin Bukarest Brß''MJCi Kopenhiga Oszló London Mi''ano Newyortt Páris \ Prága S/oiia Stockaolrn Varsó tt»en Zürich 2T9 51-23I-3C 7 82-7« 1358M366C 3*41-3 4C 7920-7y-80 76M5-86.47 85*C-76ít 17 05-175; 29-98-30^0 ^45-20-34710 22*32-2261 ¡4-07-17-07 4-11-4 4i 8ÍH0-8Í-8; 64n 5-65*55 110*80-111*65 BUDAPESTI TERM£NYJELENT£S« Bura (Itfzjridéki. 77 kg 18 15 1820 (fvAh) 17 65-17.80 (tkzv.) 78 kg: 181»»- 18 35, (egyéb) 1790- 1805, <9 kg. (tisrx.) 1835 —186^ (egyéb) i805 -18 2J (U >iv.) 80 kg. 18-65-1890. (egyeb) 183C - 18 4 ), r (pe .».) Ifr00-I6.0. "i>a uj I7 4U-1600. sörirpa 18-0U-19C0, tab 17^) 17 65, ua<<u 1545 15.55, LUZ»koi,» 1250 1263 Irinyiit gyengébb, forgalom: csekély. iMlalMMW«« »UM4< fUVCSI* (tll* J1*03 4 tl»"4M.»tef *««:.'']* I MUS ''OS ailA Simtutli oioo MACI1AA JŐZilf HWIIN»! i R Jzmszxv LXS/IÓ «••t» mvtCu jőzstr APRÓHIRDETÉSEK MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EOY OAR-ZON-LAKÁS (loL''ön fürdőszobává.'') azonnal ki-adó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. EOY 36.000 km-t futott príma Daimler túrakocsi eladó. Cím a kiadóban-, ^A^A^AAAAAA^^AAWV^VWWWWWV Cipőt minösé8ben legjobbat, árban legolcsóbbat készit Rí ng bauer József ■eofcvv. url és nól elossz ZALAEOtRSZEO, Apponyi u. 24. rAoió Kedd, február 18- Budapest I. 7.15: A budapesti ont» kari »Csaba« Bajtársi Egyesület táborozása. 8.30: Magyari Imre és cigányzenekara muzsikál. 9.45: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 11: Az Erőss—So-vinszki jazzenekar műsora Sebó Miklós énekszámaival. Budapest II. 5: A rádió szalonzenekara. 6.10: Francia nyelvoktatás. 6.40: Mezőgazdasági félóra. 7.20: Závodszky Zoltán énekel. fjPif*;. I* '' - Szerda, február 19. Budapest I. 10.20: Levél Déiafrikából. 10.45: A viTamos-hullámok a gyógyítás szolgáltában. 12.05: Lakató« Flóris és cigányzenekara. 1.30: A rádió szalonzenekara. 4.10: Dtákfélóra. 5: Friss Aníal gordonkázik. 5.30: Csanády György és Majtfcényi Oyörgy vcrserkból olvasnak fel. 6: Hanglemezek. 6.55: Egy téli éjszaka. Szép Emó elbeszélése. 7 25: Az Operaház előadásának közvetítése. Puccini: Bohémélet. 10.35: Pertis Jenő és cigányzenekara muz>" "í<ál. 11: Ottlik Qyörgy dr. franáanyclvű előadása.. Budapest II. 6.20: Olasz nyelvoktatás. 7.30: A magvar tragédia viharmadara (Belcsics Gusztáv). Orsy Attila dr. eBadása. 8: Hanglemezek. 9.30: Pityó József joziendkarának műsora, Sztáray Márton énekszámaival. Gyümölcsvédelmi ■ szerek gyári árban kaphatók Gyarmaticégné Fizessen elő a JALAI BIRLAF''-ra! 1936 február 19- n évL 1936. 42. szám. 81 kpíS''í''iiW «ÍM "^AVjISÍ MR I#1 ''''íSSÜSCÍ Febrnár 20. Csfitfirttk. SurkesztMgi tett fon: MsífefsiwS mm m m ti mSBBSk ? • ■ , V r. .p P OLITIKAI UP Nyomdai telefon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, rügy ö Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PÉTER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4. 6 hóra 8 pengő. —- Hirdetések megegyezés szerint. Utcai harcok, tüntetések, sztrájk és kormányválság Spanyolországban Madrid, február 19. Madridban tegnap állati ban nyugalom volt, a munkások folytatták a munkát. Saragossában ellenben az ostromá''iapot kihirdeté se a munkások ¿ftaátos jztrájkka* fecKelt és Íüntet5 felvonulásokra tartottak a politikai clfíéWek me$Jkcgy e&nezéj ét köre aw A rendőrség kénytelen vofc fegyverét használni, aminek következtében egy ember meghalt, hat megsebesült Több embert letartóz- Ulíak. A sp^iryoi választások eredrüéfiyc rossz MMMíMlMfiMMí^^^c benyomást kjehett a VatDUfribar. A spanyol parlamenti helyzetet áltaában nyugtalanítónak tartják nemcsak vafcfei, de fíisé- dalmi szempontból is. A spanyol mirísztereínók ki je''en tette, hogy a nép. a közkegyelem mel''ett szavazott és a politikai foglyok szabadon bocsátását követeli. A szabadiábrahelyezéseket már meg is kezd- ték. Kijelentette még a miniszterelnök, hogy semmi kedve sincs wa''mon maradni és ezért az egész kormány valószínűleg még a mai napon beadja lemondását Elfogadta a képviselőház a tűzrendészet! javaslatot az olasz iüzériég még ra"bdlg lövi a mttte-kütó abesszineket, akik raszavomlAsuk során számos falut teléének maguk mögött és arra kényszerítik a lakm^rt. f»ogy tartson velük. A ka nem akar nwnekükii az olaszok etót, <u* agyonlövik az abesszinek. A négus Allatába utazott, liogy ott vurgö* tárgyAlisokat folytasson a hadsereg újjászervezéséről. A négus parancsára Deszta herceget elfogták a szfetam*! fcilegvárbsn és repülőgépen, bJmcsek között De^ziétio szállították. A császárné meg''agadta Deszt* hozzátartozóinak azt a kérését, hogy közbenjárjon a négusnál kegyelemért Imni herceg is kegyvcsztc.t lett, mert nem engedeimeskf-dett a négusnak. A párisi külügyi hivatal é''énken hogy a keletafrika! lügyi hivatal é''énken óhajtja* ''ikal háború befejeződjék & Budapest, február 19. A képviselőház keddi ülésén folytatták a tüzrendészeti javasat tarafását. Pintér László, Czirják Antal és Tóth áí ragy eEsmeréssel szóltak a fa"«kJ tűz-oltóságokról, Schandl Károly heyesr.ek tal^a, hogy a tűzrendészet élére mindenütt fete''ós, szák képzett emberek kerüljenek. Lsterlvizy Móric gróf ugyancsak elfogadta a javaslatot. Kozma Miklós belügyminiszter mondott ezután nagy beszédet, megköszönte a tárgyilagos hozzászólásokat, és statisztikát adott arról milyen szomorüan emelkedik az országban a tüzesetek száma. A lakosságot neveim. iskolázni ke. s organikusan meg kel" szervezni a tűzoltás munkáját Kincs szó nagy fizetésekről, új áf ásókról, nem je ent a törvény újabb terhet, mert a biztosító társaságok hozzájárulásából fedezik a költségeket s szere ik fel a szegényebb községeket tüzottószerckkel. Az éjjeli ór kérdés rendezésé.vél a rokkantak érdekeit figyelembe veszik. Beszéde végén a miniszter nagy e''.ismerésséi szólt a magyar tűzoltóság önfeládozó munkásságáról. ,A részetes vitáíuii napon sokan hozzászóltak a javaslathoz, köztük a zalaegerszegi kerület képviseltje, Arvár''a''\i Nagy István is. 11 \ vumirmnj"un.in.r rjianiWvrvrYryi^i^''^''^''^^^*^ *............*...... Mussolini csak fegyverrel kivívott békét fogad el, azt is a négusnak kell kérnie Makalle, február 19. Mulugeta herceg menekülő csapatait az olasz bombavetők rendüVtle-nÜl üldözték mindaddig, míg a felhőszakadás, majd az azt követő köd meg nem akadályozta <*k>et az üldözésben. C^ano gróf sajtó- és propaganda ugy i nü-u*ztet visszatért a hadsíntérre és átvette a f>*pera!a repülóraj parancsnokságát. Római jelentés szeráit az olasz lapok a hivatalos közlemény apappán le "kesén méltatják Ba-doglio legü abb hataimas győzelmét. Kiemelik, Hete győzelem egyike a legnagyobbaknak, amit e gyarmati háborúk történelmié fel tud mutatni MegáíUpftják, hogy a győzelmes harcban kizárólag városi, nemzeti csapatok vettek részt. Badogüo tábornagy jelentése szerint az en-dertai csatában az olaszok 12 tisztet és 122 katonát vesztettek. Megsebesült 24 tiszt és 499 katomi. Az abesszin katonák holttestei t«nnadával feküsznek a harctéren. Számukat 3—b ezerre lehet tenni. A sebesültek száma kétannyi. A Német Távirati Iroda jelentése szerült Azt akarják, hogy Ola zotszág vegyS? *t femét politikai vezérszerep ét Középeunft-pábzri. Párásban Graziam táborrok u;abb előnyomulá-sára számítanak. Mussolini Idjejeníe.te Rómába^, hogy csak a fegyverrel kivívott békét fogadja el, azt is a négusnak kel) kérnie. Angi a nttn közvetít béMft- A lordok házában lord PhC''imore konzervatív főrend határozati javaslatban azt kérdezte a kormánytól, m t szándékozik tenni az O^isz-abesszTi viszály békés elintézésére. — Stanhope külügyi áiam:itkár kijelentette, 1» sem Olaszország, sem Abessz;:iia, sem m állam nem kért békefa vas atokat, így sem ÍLt angol, sem más kormány nem készít eló úja» közN-etítő tervet. A níegtoriások csak mcak kezdik rna''d éreztetni hatásukat, annak el tése pedig a Népszövetségre tartozik, h< várhaíó-e eredmény az o!a/zárlattól, vagy se®. % ÉiríekesM a HÉünetl Esw$égbem Budapest, február 18. A Nemzeti Egység lvády Bé''a elnők"ésé\*l kedden ^értekexetev tartott az Esterház>''-utcai l^lyiségben. A kor-mány tagjai csaknem teljes számban megjelentek. Sok felsőli:lzi tag, képviselő és főispán is résztvett az értekezleten lvády Béla'' megnyitójában melegen üdvözölte Darányi Kálmánt, ¿ztranyavszky S.indort, Rakovszky Endrét és Putnoki Móricot kitüntetésük alkalmából Kozma Miklós belügyminiszter ismertette a rendelettervezetet, amely a fa''usi lakosság té i háziipari tevékenységét a járulékfizetési kötelezettség alól fe''menti és az OTI járulékokká! kapcsolatos hiányosságokat pótolja. Ezután Oömbös Oyuía mir.isjderekök tájékoztatta a pártot a telepítési kérdésben váló állásfog''alásáról, a külpolitikai Ivelyzetról. Megalakították a párt összeférhetetlenségi bizottságát, amely a felmerülő kérdéseket a maga részéró! is megvizsgálja. Itt vitéz Marton Béla mindjárt bejelentette, hogy az e7lene megindult Ismert hínapi támadások óta is vü-tozatlanui folytatja szál ttáiait mert a/nk meg-szuntetésére semmi oka sincs. Csicsery -Rőray György erőtel/.-» uitézkedő-«eket kért az újabban feléledő destruktív sajtó-hangok elkn. A miniszí ere "nők hozzászólva e kérdéshez, hangoztatti, hogy a párt felvilágosító propagandájával lehet a legnagyobb eredménnyel dolgozni eme e enségekkel szemben. lvády Béla a sajtótörvényt Scheftsik György az újságíró kamara felállítását sürgette Az igazságügy m>fj>szter kijelentette, hogy a sajtótörvény clóké&zfe&c folyamaiban vaun. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter bejrien-tette, hogy a napszámos'' k és a közsegélyre ZALAI HÍRLAP szorultak házadójának mérséklése tárgyában a kormány hajlandó az álam teherbíró képességének korlátai közt a legmesszebb c-mema. A pártértekezletet vacsora kőwetlfc Tl "H Törvény a kisiparos messesitésére iparűzésnek az iparosság számára való ítása. Zalaegerszeg, február 19 Bornemisza Géza >pa ügy i miniszter már eddigi tevékenységével 25 megmutatta, hogy az ípAriigyi intniszjérmm legfőbb feladatául a válsággá küzdő kss- es kézmihesiparos&ág megsegí.és^ét éi megerősítését tekinti. A kis ipa--; politika eredményességének azonban többféle akadáiya van, amelyeknek kiküszöbölése érdekéber. most az iparügyi miniszter törvényjavaslattal áU elő. Ez a törvényjavaslat számos vonatkozásban mó-tiosrtja és kiegészíti a régi ipartörvényt és ennek 1922-ben megalkotott noveláját, még pedig" a magyar iparosság régi kívánságai és követelései értelmében. Kézművesiparunk helyzete egyre mostohábbá vált az utóbbi másléi évtizedben. Egyfelől a gyáripar tömegtermelése vonta cl a kisipar fogyasztóinak nagyrészét, másielő! pedig a tossz gazdasági viszonyok miatt a népesség vásárlóereje is annyira csökkent, hogy a kis-ipaniA'' egyrr ke\xsebb lett a vevője és a megrendelője. Az iparosság megromlott helyzete következtében természetszerűen a legélesebb verseny alakúit ki magában a kis- és kéz-művesiparban és ez az árromboló verseny gyakran jlz önköltségek alá szorítja az iparos munkájának az árát Hozzájárult e bajokhoz juTis, hogy mindjobban elharapózik a kontárkodás és egyre többen és többen végeznek ipari munkát olyanok, akiknek erre tanultságuk és képzettségük roncs. Nagyon súlyosan nelie-atdik további az iparosságra a kereskedők egyre nagyobb mérvben terjedő iparűzése. A kereskedelmi üzletekben rendes szokássá váft, hogy a pusztán kész ruhát, kész cipót, kész szórmeárút és egyéb ruházati cikket árusítani áogosult kereskedő mérték szerinti megrendelésre vesz it ruhakészítési megbízást, vagy javítási munkásokat fogad el és ezzel elvonja a képesített kisiparos elől a munkát. Mindezeken a bajokon és sérelmeken akar segíteni és segít is Bornemisza iparügyi miniszternek a képviselőházhoz most benyújtott törvényjavaslata. Ennek főbb alapelvei: Az ipari képesítés emelése a mestervizsga kötelezővé tételével és a tanoncuk) három évre va''ó feleme''ésével; az iparosság erkölcsi cs társadalmi színvonalának eme''ése a szakmai . megbízhatóság megalapozásával A kereskedők iparűzési jogának elhatárolása és az biztosi._ Egyes túlzsúfolt iparokban az engedélyezett iparoknak zárt számhoz való kötése. Az ipartestületi hálózat kiépítése, a segédek és tanoncok foglalkoztatásának az ipartestüket részéről való ellenőrzése. Az ipartestüet munkaügyi bizottságokban dönt a munkaszahály-szerzódések megkötésérőL A kereskedelmi és iparkamaráknál bizottságok alakulnak, ameivek az ipartestület panaszára árrombolás esetén pénzbírsággal sújtják azt az iparost, aki indokolatlan, önkö.tséget se fedező árban vesztegeti a készítményeit. Az iparosság országszerte a legnagyobb megelégedéssel és örömmel fogadja régi óhajainak és követeléseinek teljesítését a törvény- 1936. február 2ft javaslat rendelkezéseivel Viszont a másik K. bo.ban: a kereskedők körében szemtidélyesö, támadják a törvényjavaslatnak ezeket az rosvédó szakaszait és heves ostromot mdho£k az iparügyi miniszter ellen. Hivatkoznak mjj. denféle szerzett jogra, kexeskeddmi szabad, ságra, sót még attól sem riadnak vissza, hogy az iparűzésnek a kereskedőktől vaJÓ mt^**. gát a kis- és kézművesipar károsodásának lítsák be. Pedig az igazság az, hogy a jogt,. lanságra jogot szerezni nem lehet, me.t soha sem volt jogos az, liogy a kereskedő az ¡p^ munkát elhalássza az iparos ekx\ A kecske, delmi szabadság pedig nem terjedhet odáig hogy a tőkeerős kereskedő lehetetlenné a becsületes iparos megélhetését. Becsületes, igazságos gazdasági állapot csak az lehet, amelyben a kereskedő végzi az tí. adást, az ipari munkát, az iparűzést pedig az iparos teljesíti. Ezt az egészséges és igazságos elhatárolást hozza az új ipartörvényjavasat és épen ezért az ország egész iparossága ebben a harcban a saját maga létérdekét védi akkor, amikor a legerélyesebben sílqaszá?! az iparügyi miniszter javaslata mefett. Ittas állapotban belefulladt a forrásba, melyből inni akart Tapolca, február 19. (Tudósítónk jelenti:) Halálos kimenete ű szerencsétlenség érte Dómján József kapolcsi lakost, akinek holttestét tegnap találták meg Kapolcs község közelében, az egyik fonrásaiál. Dómján József február 17-én, hétfőn Tapolcán járt, ahonnan dolga végeztével gyalog indult hazafelé. Már Tapolcáról is meglehetősen ittas állapotban távozott, azonban út- közben is betért több ismerőséhez egy-egy pohár borra. Már majdnem hazaért Kapolcsra, amikor az egyik közeli forrásnál arcai akart. A forrás fölé hajolt, miközben elvesztette ai. egyensúlyát és arccal eóre a vízbe zuhant. A szerencsétlen ember ekkor már olyan ittas voJt, hogy ereje som volt ahhoz, hogy kiemelje a fejét a vízből, amelybe belefuTadt. Tegnap délután az arra haladók fedezték fel a vízbefúlt embert. A csendőrség megindította a szokásos vizsgálatot Vakmerő szélhámosok dobszóval gyűjtenek adományokat a magyar hadifoglyok hazaszállítására 3ó szemüveg, jó fényképezőgép jó fényképkidolgozás BÁNFAI BÉLA optika ét otoszakQzletében PÉCS. — ZALAEGERSZEG. Kaposvár, február 19. A kaposvári rendőrkapitányságra nagy-szabású s minden tekintetben elvetemült szélhámoskodásról érkezett feljelentés. Három fiatalember — 25, 30, 40 év körüliek —, akik budapesti kiküldötteknek mondják magukat, már hosszabb idő óta járják a somogyi falvakat és az Oroszországban sínylődő magyar hadifoglyok Hazaszállítására gyűjtenek adományokat. Pecsétes, nagy igazolványokkal — természetesen hamisakkal — iga- zolják magukat. Vakmerőségükben már odáig metítek, lx>gy Somogyacsán a helyettes bíró útján dobszóval hívták fel a falu népét mes szívű« adakozásra, összeszedtek pénzt, zsírt, búzát és mindenféle élemet, aztán tóvá bb ál Ka k. A csendőrség erélyes nyomozást indított, hogy a szélhámosokat, akik elsírják mindenütt a magyar hadifoglyok fájdalmat és ezáltal igyekez.ieH a lakosságot megz-aroX kézrekeríts és véget vessen a tovább bűnös üzelmeknek. Aki fizetővendéget fogad, jelentkezzék Zalaegerszeg, február 18. Az Országos Vendégforgalmi Szövetség (iVeekend Egyesület) zalaegerszegi kirendeltsége leihívja a környék-béli összes földbirtokost\at, s azokat a csaá-dokat, akik az idén mag ar és külföldi fizetővendégek ellátására váT.Jcoztiak, közöljék ezt írásban vagy szóban > városházán működő kirendeltséggel. Meg kell írni az árakat, a férőhelyek szániát, a szórakozási, fürdő-, oport-lehetőségeket i minden olyan adatot, ami a fizetjvendeg-látásnál figyc''-embe jöhet Az idén Za aegtr-szeg és környéke sok külföldi vendégre szi-míthat, ezért nagyon fontos, hogy minden szükséges adat rendelkezésre álljon. az a mai élei egyetemes enciklopédiája Az első kötet már kapható, a továbbiak előjegyezhetők Kakas Ágoston könyvkereskedésében. Zalaegerszegen. 1936. február 20. ZALAI HÍRLAP A vérbefulladt orbányosfai bucsu vádlottjai az egenzegi törvényszék előtt Zalaegerszeg, február 19. A zalaegerszegi fcjr törvényszék büntetóíanácsa Czikó János j^iai bíró elnöklete alatt szerdán délé őrt tárgyalta az orbányosfai Szent István napi búcsún történt halálos végű verekedést. A múlt év augusztus 20-án tartották meg Orbánvos''a községben a szokásos búcsút. A fcu fiatalsága a Peres ztcgi-íée vendégjóben tartózkodott, ahol táncmulatság volt. A búcsún több falu fiatalsága vett részt. Ot! voltak többek kőzött a/, orbányosfaiakkal állandóan hadi% lábon ¿10 és haragot tartó bezerédi legények aJo''k már egyenesen azzal a célzatta. mentek el az orbfhyosfai búcsúra, hogy ott jól elverjék az orbányosfai legényeket. t''zcn a napon a búcsúra jött ismeróseit látta vendégül az iskolában levő akásán Krasz-„jtv Ar.tal orbányosfai kántortanító. A fahisi legényeknek is megengedte, hogy táncolhas-asnak a szolgáló szemé.yzettel a konyhában. A mulatság zavartalanul folyt éjiéig, amikor több bezerédi legény megjelent a tanító konyhájában és szintén táncolni akartak. A tanító felesége ismerte a két fahr legényeinek egymásközti vetélkedését és ezért a bezerédieket kiutasította a lakásból. */ A kiutasítottak kéióbb az utcán megtámadták az orbányosfai legényeket Altiunos verekedés kezdedött, melynek hevében süiyoeen összeszúrkálták Bujtor Sándor bezerédi gazdalegényt. aki a szenvedett sérülések kóvet-keziében fellépett vérmérgezésben szeotember 12-én meghalt a zalaegerszegi kórházban. A néhai sértett, valamint barátainak bemondása alapján halát okozó súlyos testi sértés büntette címén eljárás indult ifjú Szabó József 27 éves földműves, Takács József 25 éves kovácssegéd, id. Takács Imre éves földműves és ifjú Takács Imre 23 éves földműves, orbányosfai lakosok elen. A Takács család te -jelenétsére pedig Udvari Károly 23 éves bezerédi földműves elen, a család ¿éremére elkövetett súlyos testi sértés vétsége címén (a Takács Búk megveréséért). A tárpaláson csak a két Takács fiú ismerte be a sértett bántalmazását, de ezek is jogof. önvédelemre hivatkoztak, mert szercrtül: az apjukat, id. Takács Imrét védték meg a sértett ütlegeléseitől. A bizonyítási eljárás után a bíróság Takács Józsefet és ifjú Takács Imrét bűnösöknek mondotta ki a vádirat szerinti bűncse''.ekménv ben és arra való tekintettel, liogy a verekedésnek a sértettnek és társainak kihívó magatxrtása volt az oka, mindössze 3—3 havi fogházat szabott a Takács fiúkra. A többi vádlo.tat elegendő bizonyíték hiányában felmentették. Az Ítéletből csak Udvari felmentése jogerős. Levelek sazdatársamhoz Irta: Pórnecd József XII. Kedves üazdatársam! Leveledben említetted, bogy a bíró úrhoz augusztusban igen sok levél megy, amelyekben a falu gazdáinak műtrágyát ajánlanak. Eddigi ieve eim elolvasása kapcsán arra kérsz, hogy ha már olyan bőven megírtam nektek azt, hogy melyik trágyával hogyan bánjatok, mi módon kezeljelek, világosítsalak fel benneteket a műtrágyáról is. Kétféle trágya van: amelyben minden növényi tápanyagot megtalál az éhes nővén)'' és a másik féle trágyában csak egy, esetleg kétíéie tápanyagját pótolhatjuk a termelendő gazdasági növényeinknek. Hogy a növény fejlődéséhez liányféle tápanyagot használ fel, azt neked nem ke»l tudni, de soha se feedd el, hogy a göcseji földben két fontos tápanyagból soha sincs elegendő, a foszforból és a nitrogén böL A laza földeken .''ehet káli-hiány is, de iyen föld nem sok van Göcsejben. Ami a káliból hiányzik, azt a híg ürülék és a hamu okszerű felhasználásával pótolhatjuk. Nagy a hiány Göcsejben nitrogénben. Az istállótrágya, a híg trágya, az emberi ürülék nagymennyiségben tartalmaz nitrogént. Amint válaszaidbó. észrevettem, teljes egészében megéne:ted leve élm-ból, hogy ezeket a természete; trágyákat hogyan kell ügy kezelni, hogy abban a tápanyagok nagy értékeit növényeink számira megőrizzük. Leírtam azt is, hogy csak ezekkel * trágyákkal, bármennyire okszerűen is kezeljük őket, a mi kiéheztetett földünket nem tudjuk olyan állapotba hozni, amilyent megkíván minden göcseji gazdától ennek a földnek a szeretete. Okszerű trágyakezelés mel ett itt a föld kötöttsége miatt, a növény nitrogénigénye miatt, zöldtrágyára éhezik. Ha te, kedves gazda társam, minden trágyát helyesen használsz fel és nem sajnáod csil ogfürt mag-termelésre a fáradságot, tudsz kellőképen zöld-trágyámi, akkor növényeidet ellátod nitrogénnel. Előfordul mégis az, hogy egyik-másik növényed itt-ott nem fejlődik kel öképen, haragos zöld szín helyett sárgul, ez annak a jele, ha máskülönben van elég csapadék, van eég nap-«ütés és nem beteg a növényzeted, hogy azon 1 helyen nitrogénhiány van- Ez azt mutatja, hogy nem adtál még az előbb említett trágyákban sem elég nitrogént növényeidnek. Mi * tenni való? Ha növényed még a fejlődés kezdeti stádiumában van, szórj rá kézzel nlt-^gén műtrágyát. Ezt mondják gazdanyelven kítrágyázfcnak. Ha szereted földedet, ha fi- gyeled növényeid fejlődését, akkor ezeket a nitrogén-éhes, nitrogén-szegény fotokat vetés előtt már megismered és elvetendő növényeidnek ilyen helyekre vetés eőlt adsz nitrogén műtrágyát. Helyes trágyakezelés mellett a göcseji garda nitrogén mü.rágyát csak foltozásra használ. Igen sokféle nitrogén műtrágya van. Semmi értelme sincs annak, hogy én ezeket felsorol arn neked, te a legjobbat akarod megérnem i. A legjobb a péti só. Mngyar gyártmány, a levegő nitrogénjéből állítják eó. H.-tsz-nálha''.od alávetésre é. fejtrágyának is. Ad-ha''.sz mag)ar holdanként egy mázsát belőle. Ha fejtrágyának szórod ki, akkor ennek a mennyiségitek felét 18—20fyo nirogént tartalmaz és egy kiló nitrogént ebben a műtrágyában vásárolhatsz legolcsóbban. Igy is belekerül egy ki''ó nitrogén ke.elen egy pengőbe, mert egy mázsa ára e műtrágyából 20 P körül van. Ha lelapozod e>3zó leveVrVnet, rájössz aria, hogye drága táp.riyag mia.t meg kell mindazt a nitrogént becsülnünk, amit a természet kínál fel nekünk a kuöníeje trágyákban De h* régi levele >ttet átnézed, akkor azt is lá''.od, hogy a gazdaságban termelt trágyákban mindig több a .útrogén, mint a foszfor. Pedig milyen fontos ez a foszfor a növények számára. Göcsejben mindeddig inkább csak gabonagazdálkodást folytatott a gazda. Hisz elsősorban kenyér kellett A szemtermés a talajból igen sok foszfort vont ki, amit még a legokszerűbb trágyázás melleit se lehet pótolni. Ha nincs a ríövény számára elég foszfor, kis szemterméssel fud csak fizetni. A hamuban elég sok foszfor van, de hol van annyi harmi, amivel a kivett rqszíort pótolni lehetne! Ha nincs pótlás, nincs {szemtermés, meg kell elégedni 6—7 mázsáit gabonatermésekkel. Erre azt mondod, hogy akkor mire való volna az eddig megismert okszerű trágyakczelési módszer, ha ezután is ily alacsony terméssé! kellene megelégedni! Ne is e''.égedj meg! A hiányzó foszfort, hogy nagy szemtermésed legyen, pótold szuperfoszfát műtrágyával. A sok fosz''or''artafmú műtrágva közül ez a legmegfelelőbb, ez is terjedt el leginkább. Foszfortartalma 16—18o0. Gabonatermelésné! nem lehet pótolni. Mivel ilyen fontosnak tartom, bV vebben akarok róla írrn. Sckszor panaszkodol, hogy hiába ad''.ál búza alá istállótrágyát, az gyönyörűen fejlődött, igaz, kissé sok voh. benne a gyom, de a színe azért élénk volt szárba indu ásig. Száíba indulás után hiába volt meg neki a vastag szára, megdőlt és csak ocsút adott. Nitrogén volt ti talajban e''ég, amíg csak orra volt szük- I- \ hívat«« é* ?*e»elem örök ellentétének mélységeibe világi ez a rendkívüli angol rrgény MOST JfLFNT MEO ÁRA P 7*8- KŐTVf P 4 W Megtekinthető mioden könyve« bolt baa *ég, fejlődött is szépet» a ^gabona, de aminí kalászolrj kezdett, r.em vot a nitrogén miatt bujává fejlődött gabona száriban erö, neot VoR foszfor, megdőlt. Az időjárás nem vo& aratás felé meleg, csapadékos, száraz idő volt, a gabona nem dőlt meg, még sem adott jft szemtermést. Nem adott, mert hiányzott a szemképzödéshez a fotzfor. Aratáskor hirtelen hőguta köszöntött be, a szemek megborultak és csak ocsút csépelt a gazda. A taJa b*x nem volt elég foszfor ahhoz, hogy- a gabona szemfejlődését, az étfc.t siettesse, a szuperfosz-tftozott gabona még ily időjárásban is kielégítő termést adott, a fosr''orhi^nvt szenvedett keveset és másodosztályú árút Mivel ennyire fontos a gabonatermeléshez; a foszfor és ha valamikor termőfölded olyan állapotban lesz, liogy okszerű trágyázás mellett abban a növényi tápanyagok óriási tömeg* lesz elraktározva, akkor lesz legjobban szuperfoszfát műtrágyára, szükséged. Hibába van a többiből akármennyi, ha ebből az egyből a nővén)- nem vehet fel elegendőt, csak kis terméssel fizet. A növényi tápanyagokat a talajban a-ányba kell áhítatni, mivel foszforból soha se tudsz annyit előállítani, mint a többi tápanyagból, azt feltételiül műtrágyával» keB pótolni a gabonatermelésnél Hogyan használjuk a szuper foszfátot? El lehet szórni gabonavetés elótt egyenletesen, kézzel, magyar holdanként 100—150 kg-ot és ez* belcboronálni a ta''ajba; de sokkai jobb, ha a műtrágyát erre alkalmas komblháJt vetőgéppeS vetjük cl. Ez a gép a gabonát és a műtrágyái egyszerre veti. Oda veti a műtrágyát, ahová frakking 9*80 lakkcipő 13.50 gallérok, nyakkendők, zoknik, sálak a legujjab divat szerint a ZALAI HÍRLAP 1936. február 20. TATAI izén. PÉCSI Kén, BRIKETT-jök is tokát ér. Hogyha szeret olcsó szenet kaphat : ajkai szenei Pl SCHL" nél Telefon 106. szám. a magot, m&fcaí a növény fejiódése 2ege"ején arnáx ki va» a* légiivé foszforral, erós kezdeti fejlődésnek indul. Afca''ában azt mondhatjuk, hogy^ fé.''adag sorba adott foszfor akkora ter-mésrobbietet ad, mint kétszer akkora szórva Matt. Elónye, hogy fél befektetéssel ad any-nyit, mint a szórva adottivíl egész adag alkalmazása mellett. Normáit» időjárás raelett a gabona alá sorba adott 70—80 kg szuperfosz-latoi a nővénv fejlődése alkalmával maid felhasználja, az utónövény számára semmit sem fog) - A szórva kétszeres Wag trágyázása mellett a terméstöbbiet rendszerint annyi, mint a aocos veíésac}, de a növény nem tudja mind Irt használni a szuperfoszfátot, annak utóhatása a -következő .»vénynél is meglátszik. Soros vetés melleit a szuper foszfátba beSeirtetett íd-aJLás már az etső évben visszaiórül kamataival együtt, szórt műtrágyázás mellett, igaz, már a tőkén kívül jó kamatot js ad, de kamatozik a másodak évben is, liabár kisebb pzázalékkai. kamat?. Igen sok kísérlet átlaga azt mondja, Mekkora lehet a szuperfocztát áltai hozott liogy szórva adot\ inütrágypzás melíctt ahány-kiló szuper-oszUtot szórtunk cl, araiyi kiló szemtermés többletet csépelhetünk. M* jelent ez? Ha elszórsz búza alá 100 kg szuperfosz-títot S pengő értékben, akkor várhatsz 100 kg búza terméstöbb letel. aminek értéke 16 P, azaz 8 pengő egy év alatt 8 pengőt hozott, 100« o kamatot adott a befekteted tőke után. Ezekután már magad is kiszámíthatod hozzávetőlegesen, gazda tárjam, hogy érdemes-e szu-perfoszfátot basznáki. Minden levelemben arra kérte''ek, hogy amit a természet nyújt, azt kell esősorban elfogadnunk és felhasználnunk. A természet nem ad annyi foszfort, amennyit a terményeink kívánnak, azért ezt venai kell. Látiiakxi, hogy jövedelmező leadásra kérlek. Nagy szemtermést csak foszforbőség r.d. Ennek köszönhető egyikmásik nagyobb gazdaság húsz mázsán idoli gabona szemtermése. Csépeltek már egy hold-tóI 30 mázsán felü3i búzatermést is. Te is jó gazda akarsz lenni, hiszen azért kéred leveleimet is, akkor szuperfokot nélkül nem tudsz iötandő nagy gabonatermést elérni! HOLrek _ A szombathelyi egyházmegye új Jé-páa&otÁU tirösz József püspököt Szómba., hehre történt végleges bewnuáia távkaU^g návowttt Seredi Juszftuan b.bo-ros hercegprímás, öreyer istváa gyón megyes-páspök. Kozma Miklós belüg>mwisz*r^fcz Tabódy Tibor zalai tó*pán, aki betegsége suart nem jelenhetett meg személten, vitéz Arvátiahn Nagy István dr., a zalaegerszegi kor ölet ország gyücést képviselője és míg igen sok tsszielóje. — Kassal exporiórök $ budapesti vahiU-törvtnyszéti dőtt A budtptsti büntetótón oiy-szék tegrap tárgyalta Weisz József cs Weisz Béla nagykanizsai exportőrök v*luta-ügvét A vád szerki tszarvasmarbákat szállí-tcáak Olaszországba és 374.000 irit e titkosak a Nemzeti Bank elől. Mind a két v^dott tagadta bűnösségét, a törvényszék azonban a tanúkihallgatások a''ap''án bűnösnek mondta kt őket és ezért Weisz Józsefet 8 hónapi börtönre, 500 pengő pénzbüntetésre és 1000 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére, Weisz Bé*t pedig 6 hónapi börtönre, 400 pengő pénzbüntetésre és ugyancsak 1000 pengő vagyoni elégtétel megfizetésére kötelezte. Ebben az ítéletben a vád képviselője megnyugodott, az elitéltek azonban semmbégi panaszt jelentettek be. — A tapolcai járás főszolgabírája pá-yáza-toi hirdet a káptalantóti körjegyzői áfásra. Pályázati határidő március 12. A választás márcus 14.én délelőtt 10 órakor lesz. — Ha''áfozás, Lasdcaráty Jenő, Erdélyből menekült rty. jegyző, V) éves korában, hosszas szenvedés után február 17-én meghalt Zalaegerszegen. A megboldogultat 19-én déiitán fél 4 órakor temették d a köztemető halottasházából, sok tisztclóie és -»rnerrtee nagy részvéte melleit — Balaton cigareta. Régóta folyik a mozgalom abban az irányban, hogy a m. kir. Dohányjövedék »Balaton« néven hozzon forgalomba cigarettát. Kétségtelen, hogy ezzel is igen jelentós módon lehetne elősegíteni a magyar tenger propagandáját. Örömmel közöljük most, hogy ti az akció megértésre talált, mert az idei budapesti nemzetközi vásár cigaretta-újdonságának neve »Balaton« lesz. Két évvel ezelőtt E>vát, tavaly Darjogot, az idén pedig ;nár Balz ont szív a vásár sokezernvi kül- és belföldi közönsége. Cipőt minös''-Rben legjobbat, árban legolcsóbbat készít Ringbauer József uri n^t ciD^Si ZALAEQtRSZEO, Apponyi .„. 24.'' | JAN KIEPURA MINDEN NÖT SZERETjEK Alkalmi ajándéknak * > könyvek diszlevél papírok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGOSTONNÁL *tvl.e*2ek és mlfutíen egyéb nyomtatványok ízlései ¡kivitelben 1 Megindult az első telepitési mozgalom Egy magánvállalkozás arra az «a^tároaáa^ juto.t, ltogy az elcsatolt Mikszáth ía)va helyett« Dráva mentén életre kelti az új Mikszáthfa/vát A telepítési mozgalmat a Mikszáth könyvek Icadója kezdeményezte, a földet pedig Vízvár község mellett a Föfdhijbe''intézet tocsátja rm-delkezésre. A kiadó cég a kiépített országi* cs vasúti vonal felett levő terüeten húsz házat, községházat és kultúrházat épfr.et. \ házat'' a hozzátartozó belsőséggel együtt gj-gyen kapják a telepesek, csupán a határban levő földterü''et árát kell a tör>sztési ^rv szerárt fizetniök. A mozgalom éléo Matolcsy Mátyás országgyűlési képviselő 4X Uj választás lesz a mezőcsáti kerületben Budapest, február 19. A közigazgatási bíróság a kisebbségben maradt Farkas Olivér ka-gazdapárti jelölt panaszára indított válaszláp ügyben ma hirdetett ítéletet dr. Nagy Iván NEP képviselő ellen. A bíróság ketórfc tanácskozás után érvénytelennek mondotta ki a ra*-zőcsáti kerületben lefolyt országgyűlési kép viselóválasztást. A bíróság megsemmisítette dr. Nagy Iván mandátumát, alcnek aktív és passzív választójogát 3 hónapra felfüggesztette. Elmarasztalta a bíróság dr. Nagy Ivánt 2500 pengő perköltségben is. A mezócsáti kerületben tehát új váíasztfr '' lesz, amelyen a bírói ité''et ériemében dr. Nagy Iván nem vállalhat jelöltséget. — Bealkonyodik a kocavadászoknak. A Magyar Vadászok Országos Szövetsége igazgatósági ülést tartott, melyen a vadászat időszerű kérdéseiről tárgyalt Az igazgatóság elhatározta, hogy a Hubertus Szövetséggel egvütt memorandumot intéz a kormányhoz és országos vadászérdekképviselet felá sását kéri. Szó van a memorandumban arról is, hogy a jövőben csak annak adjanak fegyverviselési engedélyi, aki fegyver vizsgát tesz, vadász egyet pedig az kaphasson, aki szakértői bizovtság , előtt leteszi a vadászvizsgát. A vasárnap: vadászok között biztoían kitör a pánik. Ha a tenr valóra válik, az lesz a helyzet, hogy vizsgámi kell; aki a vizsgán bakot ió, az nem lesz okleveles vadász és lomtárba lökheti a Nimródkosztümöt. — Veszélyben a nyári JégelStás a Balatop körül Az enyhe időjárás a legnagyobb probléma elé .áZítja a bajatonmenti nyári üzemek tulajdonosait. Nincs jég, nem lehet vepneli s az a baj, liogy jéggyár sincs. Keszthely, Tapolca jéggy árai nem tudják elátní az egész part szükségletét. Keszthelyen most olyan ''epr vetödöit fel, hogy a v4rc*sa villamosüzem rael-lett jéggyárait létesítenek részvénytársasági pon, amely az egész Bajatcunpart szükségétét elláthatná. — Kezdődő érelmeszesedésnél a természeti» «F«*oc J6zaah> keserűvíz úgy az alhasi pangást, mint a renyhe emésztát tnegszünteli.^s a magas vérnyomást leszállítja. — Nem perelhet® a badikölcsönsegély. Egy hadirokkant pert indítón az HLamkincstár erlen, mert éveken keresztül ötszáz pengő segélyt kapott had*kölcsonkötvényei után, de ezt a segélyt először csökkentették, később pedig végleg beszüntették. A kincstár képviselő^ a jáiásbíróság előtt pergálió krfogásea; é.T, axw-nek most a torvénysaék Uclyt is adort. Megalapította, hogy mnes jogalapja a keresetnek, mert a kormány nem adoLt ki olyan rendeteíet» amely kimondta volna, hogy a hadtkóksóo-segélyt bírói úton is lehet érvényesítetii. 11 JAN KIEPURA MINDEN NÖT SZERETEK 936 február . __ Gyomor- éa bélhurut, az emésztés hiá trvxxsága, erős bomlási és erjedési folyamatát a gyomorbélhuzamban, bélbaktérium- és »«oinorsavtúltengés az enyhe természetes «Feftnc Józaefr keserűvíz használata által leg-|§5b$zör rövidesen megszűnnek. A forró égöv ©fszigaiban észlelt orvosi tapasztaltok igazolják a Ferenc Jázaef víz rendkívül értékes hatását vérhasnál és olyan gyomorbetegségek «etén, melyek váltólázza! együtt lépnek föl. — Tapolca közkedvelt cigányprímás, a hí- rcs Hudi Zsiga és zenekara húshagyókedden ■jjlgy jelmezes cigánybált rendez Tapolcán a Pannóniában. A bál fővédnökei és védnökei Jcözt ott van Tapolca egész aranyifjúság*. A ¿kér igen nagynak Ígérkezik. — Súlyra keB mérni a tojást A hivatalos lap legutóbbi száma a kormány érdekes rendeletét közli a tyúktojás forgaJombalKxzata''ának szabályozásáról. A rendelet kimondja, hogy nyíDt indítású üzletben, valamint piacon és vásáron tyúktojást darabszám szerint megliatározott vételárért csak tíz darabot meg hem luladó léteiben szabad eladni, tíz darabot meg+taadó mennyiségnek egy tételben vató e''adása eseitn -a vételárat a tojás súlya azerkrrt kell megluitá-rozni. Aki e rendelkezést megsz-gi, kihágást követ el és két napig terjedhető elzárással büntetendő. A rendelet május 1-én lép éetbc. Az ».jóokolás szerint a rendelet célja a külföd igényeinek megfelelő ra^vobbsúlyú tyúktojások termelése és ezáltal a tyúktojás k ül födi értékesítésének előmozdítása — Nem kobozzák el az öngyújtókat. Egyes helyeken a pénzügyőrök szigorú vizsgálat alá vették az öngyújtókat és könyörtelenül eBco-bozták, lva azokon nem találták meg az adó-béheget. sót szigorú büntetést is szabtak ki ti ilyen clkobzáisi ügyekben. Most rende''ct érkezett a pénzügyőrségekhez, amely véget vet ezebiek az állapotoknak. A rende et szerint nem szabad elkobozni a bélyegnélküli öngyújtó Lat. ha azok használatban vannak és meg-áHaoítlutó, hogy a tulajdonosuk nem kereskedik velük. — 80 évet múltam, mert «Igmándb-t ittam, -Minden héten egyszer, fél pohárral reggeli — Időjárás: Élénkebb szél, sok he''yen, kivált az ország nyugati felében még eső, hava *esö és havazás, az éjjeli fagy a Dunától keVetre erősebb tesz, a nappali hőmérséklet h csökken ktssé. színház HETI MŰSOR: 19-én, szerdán: Horváth János jutalomjátéka, A vasgyáros. 1 Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszelvényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszelvéu nyéket fél l-ig váltanak be. Az előadások hétköznapokon pontosan ne-:gyed 9-kor kezdődnek. A színész kedvencverscnyen az alábbi szelvénnyel is lehet szavazni. Kedvenc színészem: Kedvenc színésznőm: mozi Ma fél 7 és léi 0 órakor 10-50 ÉLXérts helyarakkal Kari Ze/er vidghirü operettjének relvártozata kerül bemutatásra az Edisonban. A MADARÁSZ. Vidám operett gyönyörű muzsikával 10 felvonásban. Főszereplők: Wolf Abach Retti, Maria Andergast, Lil Dagover és Qeorg Alexander. Csütörtökön fél 7 és fél 9 órakor . GYÉMÁNT KIRÁLY. Egy kalandos élet regény 10 felv. FószerepWe DIAMOND JIM, a legendás hírű nevvyorki világfi, aki éltében 12 milliót költött szórakozásra, aíiinek hagyatékában 2637 gyémántot és 200 rubint taiárak, ah egymillió do^rért nászajándékot vett a szép énekesnőnek, aki százezer dolláros pezsgős vacsorát rendezett, az ehó autó tulado-nosa, ald az acél vasúti kocsival tneea''ándé-kozta a világot. „ T— Jön Kiepura na$v Világsikere: MINDEN NÖT SZERETEK! Nyúlszőr-kalapok P......10 S y a pj u-kalapok P 5 a • • m- 9 n • mf PÁL át INDRA cégnél ZffMftrsscfM Tei&ton: 170. i KÖNYVEK a névtelen sziget. Ír»: Letad Jamfemet. Segélyhívó jeleket fog fel a miami repoió-állomás ridió.a. VaWni »meretxn «¿gettói küldte Heten Sayl.cs, a fiatal angol »portrepüjfr-nő, akinek már órákkal ezeiótí meg ke.jctt volna érkeznie Havannából, hop óceáni útjával új rekordot áilítson fel Maga Dan Ore-gory, aki pedig leküzdhetetlen clemzem>rt érez minden nói repülő társára! vemben, indul el, Iwgy megkeresse Vele Urt egy vállalkozó kedvű újságíró is, a nem sok reménrrvel, de annál több veszedelemmel kecsegtető útra. Es vaóbaní Az. eseményeknek olyan izgalma«, sót hátborzongató kalandokkal teÜ sorozata következő, hogy egyetlen percre sem tudjuk letenni több-í kenmkbóí a könyvet. Talán tsa.k Dante Poklában ta''áltaxtunk az emberi gonoszságnak, a bűm*« indulatoknak és ha''Jlos szenvedélye ki>ek olyan feoeketen mé\-ségével, iránt ami ennek a regénynek a hátterét oly sötétté teszi Elvetemült kokain-csempészbanda tanyázik a névtelen szigeten, amely felett még egyet''en repülőgépnek sem »került elrepülnie, hogy Je ne lótték voliwv Helen Sayles is kénytelen vo& jeszáüani éa csak annak köszönhette életben maradását, hogy a rablóvezér szemet vetett rá. Végzetes drámai fordulatok keletkeznek ebb51 s már-már a pilótánő nyomára bukkanó két válla!-kozó férfi is áldozatul esik... A szenvedélyeknek ördögi színjátékába gigászi erővel szóinak bele a terrnészetTKk megvadult elemei: maga a tenger is, világrészeket létrehozó és eUőpró hata''máva). A Pa tadámak ez a legújabb Félpcagóa Regénye Földes Jolán színes fordításában jelent meg. Bárból hirdetett könyvet eredeti UladóJ ára« szállít Kakas Ágoston könyvkereskedése, Zab-egeraxeg. Teleion 11!, A Oöcaeil Het gyOmötcsluiltiUaáo áJtalaoa — Bcrger Manó bemutatott „Badacsonyi óriási Ananász" barack, valamint más egyéb östxcs tyűroöictfAk UlUnJUg *ll««ir*iH badacsonyi ggdm8lcst«l«p«m«n naifyoa jui*nyot árban kaphatók. Kívánatra I léket fcQldók. Lrréklm: Berber Manó Tapo''ea I tiimii»n*n''~ állandóan raktáron az ELEKTRAr Rádió és Villamosságinál. Kossuth u. 8. (Kakas ház) Ugyanott: rádió és villanyszerelési vállalata Villanymotorjára, gépeire olcsón és szakszerűen szerelek fel. rszürot *t)HNE mezőgazdasági gépierakat. Magas nyomású és szőllőpermetczők. A Chinoin összes védőszerel. Vasáruk, építkezési anyagok, méhészeti ¿szkdzök. Szerszámok, háztartási cikkek, festékek. A legjobb minőségű kerékpárok. Bfisuti mtsrakiil Iámra* TdttaSisOa 6 RADIÓ Szerda, február 19. Budapest I. 6.55: Egy téli éjszaka. Szép Ernő elbeszélése. 7.25: Az Operaház előadásának közvetítése. IHiecru: Bohémélet. 10.35: Pert* Jenő és Ctgén} zenekara omzs&áJ. 11; Ottlik Qyarjy dr. franetdtuyelvű előadása. ÖMdap^s 1 II. 6.20: Olasz nyelvoktatás. 7 30. A magyar tragédia vt harmadara (Beksncs Gusztáv). Orsy AiÜla dr. előadása. 8: Hangkrmc-eeak. 9.30: Pityó József >zzenekjuáa£ik műsora, Saiátay Márton éoekauáraaival. C&ütörtök, február 20. Budapest I. 10.20: Európa gyermeke (Hauser üáspár t&ofceatos éiete). irta: Fazekas istváai. 10.45: A vizek költészete. 12.05: A rádió szaJonzene-kara- 1.45: Chrár.iaai Lily énekel. 4.10: Sportélet a té»i Ba«torion. Ama! Mik ős dr. cjő-b: A tavaszi vetések foatosabb állati kártevői- Véghelyi la;OS dr. előadáí-a. 5.30: MAV »Visszhang« dalkör. 6.20: A bolgár muu-Jettiborok. SjaU Elek eiőadása. &50: Farkas Béla és cigányzenekara. 7.50: Ka» toxínpad. 8.45: Külügyi negyedóra. 9.05. Hanglemezek. 10.20: Peíer ivaósnégyeí. — U.20: A Mándits-azz műsora. Kalmár Pál wekszámacval. Bsadape>t II. 5: Hanglemezek. 0.50: AngoJ nyelvóra-.ás. 7.20: Fianfcand mű\«észet Páns-¿*n. Péter András dr. előadása. 7.50: Sicp&t E-Ugni ba'' ala; ka -zenekara. Gyümölcs védelmi szerek gyári árban kaphatók Gyarmati cégnél ———" '' —..............................wmmmmmtm tasléa JUHOTit fi BUDAPESTI ERTEKTÖZSDE VALUTA ES DEVIZA ARFOLYAMI Ő«Tll<k 19/6. februárja \ngal loot 16 65-169^ •idea ir. 5 Cseh koroc* 14 15-1435 l)án korona 74 35-75 15 Jlnár 7 80-7«5 Dollár £900-33910 ►"raoclá track 2?30-225C Hollandi 229-3« »-73130 -«mg>«J zloty 6370—M X) .eu 31X^3-15 -cts 410 4 15 -ira aMO-St)1» Vttrkt 136 » 37 6i) orvé* korooa 83 70-84 60 0«tiák schilling 8.-8^70 Iraitk lio 7U-I1. 65 Svéd korona 85 80-88 70 Amslerv aro Mgrád Berlin Fukarrá BrdJt.*zxl Kopcnbígi Oszló London Mi ano Newyort Pára PiH* Sioiu Stodfcnolm Varsó Wien Zürich ?29 5^231 3T 782-7« 1358^-136 8T 3-41-3 4C 79 20-7V8C 76-15-88.47 85"5C-76*5£ 17 05-17^2 2946-302C W5-20-3471C 22-32-22 6C I4-C7-17-07 4*|l-4 4Í 89"10-89"8f 6415-65-55 11080-11113 BUDAPESTI TERMENYJELEKT£S- öuza (ticzaririéki. n kg 18 15 18 20 (et-v/b) »7 65-17.80 í(í*zy.) 78 kg. 18 lu- 1835. (eg>éb) 179) 1805. 19kg. IttMt.) 1833-I86\<e»íyér» 1805 1820 (Üuv.) 80 *8. r8-65—1890, (egv*b) 18 X 18 4 J, roz. (pe .v.) 16-00-16 .ft «roa uj 17 40- 16 00, sörtrpa 1800-1000, «ab 17.55 17 65, teo<<ri 1545 »5.55. ouw*cM IZ50 12 63. •rányílt: gyeagebb. forga^m: csekély Ntrh MMé* JMf«U» J»»Ot A UritNaUI v.i.li;« i UUVOS JÍZ« SlKlMJll > PAvtO W8»M JÖ.''*íf K«utK*lr1 iwM«.tti K0.fl»»Z** IÁSZXŐ &Cm*fi r"AsC''~» jOZSff APROHIRDETESEK MODERN HÁROMSZOBÁS £S EGY ÜAR-ZON-LAKAS (külön fürdőszobává:) azormal kiadó. Bővebbet a Kakás-nyomdában. ZALAEOERSZEOEN, Hunyadi Jar.ós-utca 7. szám alatti 4 szobából és roelékheyiségek-ből Átjó családi ház 415 négyszögű: teekke^ eladó. Bővebb felvi ágosítást ad dr. Szél György ügyvéd, Zalaegerszeg. kézimunka- és szőnyegfonalai. Babíruhi fcűlönlegetségel lcgmegbixhatóbbak. .: ¿i mMm^WsM Vass Lajos m is ékszBi^sz ¿alaegeoíieg, (a mejore hám! szembci) OLCSÓ és MEOBIZHATC 0<Jcsejiek érás a ékszerésze. Legprecízebb óraiarlU möbety Varga La)os (TlkQ 6rá»- és ékswará« Rákóczi ut 5. 52. I r é © é p éfl sximláldgép w^kthJd u| táska Reningion irAgépek bizományi lerakat*, JaTttá-v^t berethtfürtíSk, Kkarbiii tartás. - Arany, ezÖM íksEtrek, disxtárgy .U HORVÁTH MIKLÓS aranyműves,, írógép mctíu, Zalaegerszeg lMindi patika tneJhrtl) Nagy mejítakariliit ér el. ha asta könnyfl ^hetö. cFiagas k a ) ó r I á j u ffitó nálunk visarolja. 100 hg. (a hazai szén SZEKÉR imRÉNÉb Teleion: 89. Tessék p r ó b a I ü l i « t alkalmazni. A legkisebb tételt házhoz »állítunk. Pontos kiszolgálás. Nyomatott Kaka Ágoston könyvuyomdiiAban, Zaiwgwwcg, 1. TíétíaE UU ■ ^gg 1938. 43, szám Február 21. Péntek. ^rkesztőségi tel*fon: 80 POLITIKAI N & SM L A 1» Sterkesztősép. és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál rezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Nyomdai telefon: 131. Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. -'' Postatakarékpénztári csekkszámla: 23.066 st. Előfizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. A meggyilkolt Hustyava szűcsmester orgazdáiénak egyik üzlettelét i barátnőiével együtt elfogták Nagykanizsán '' nfl^ykan&sa, február 20. Ma, csütörtökön dflcíöti az a hír terjedt el a városban, hogy az ¿¿ti csendőrség elfogta és beszállította a ^•kanizsai rendőrkapitányságra "Hustyava György budapesti szűcsmester gyilkosait, egy férfi és egy nó személyében. Mint smeretes, Hustyava Oyörgy budapesti snksnicstcrt karácsony napján vérbefagyva, holtan találvik a rózsa-utcai műhelyében. A tod»p<*ti főkapitányság hosszas nyomozás din megállapította, hogy valószínűleg egy, Esagát Hajdú Ferencnek nevező fiatalembert lehet gyanúsítani a gyilkosság elkövetésével ib meglehetősen ismert alakja az éjszakai al-t&gnak Épp ezért országos !:örözést adott Iá a rendőrség Hajdú Fcrenc és barátnője ellen, akiket tegnap felismertek Inkén a csend-érők. Mindkettőjüket behozták a nagykanizsai rendőrkapitányságra, ahol azojjhan a kihallgatás során Hajdú tagadta, hogy ismerte volna Hustyavát. Ennek ellenére úgy a nőt, mint a gyanúsított férfit erősen megbilincselve csütörtökön délben már fel is kísérte két kanizsai detektív Budapestre. (Lapzártakor érkezeit.) Amint Hajdu-Hojecz Ferenccel és barátnőjével felérkeztek a detektívek Budapestre, azonnal a főkapitányságra vitték mind a kettőt. Hosszas vallatás után kiderült, hogy Hajdúnak semmi köze sincs Hustyava meggyilkolásához, csupán a szűcsmester egyik orgazdájával állott összeköttetésben. Ennek ellenére is letartóztatták. Moszkva keze a spanyolországi események mösött A baloldali forradalom vezére, Azana lett az uj spanyol miniszterelnök Madrid, február 20. A spanyolországi Választások során a baloldali győzelem hatása alatt fószah-uluit csőcselék sorozatosan követi el az erÓKukos cselekedeteket. Madridban aránylag tjtigalom van, de n vidékről egymásután érkeznek a riasztó liinek. A vidékein egymásután gyújtják fel a katolikus templomokat. Spnyoiországból töm-ígesen crkezr.ek menekültek Gibraltárba. A város va''ameraiyi szállodája zsúfolásig megtelt, úgy hegy sokan már az utcán tanyáznak. Az ide menekült spanyol főnemesek közül sokan csak egyetlen bőrönddel érkeztek Gibraltárba. A VaDedates kormány szerd&i délután lemondott, hogy áíadja a helyét egy baloldali kormánynak. A kcsp esti órákban a köztársaság elnöke a győztes baloklal vezérét, > Azanát bízta meg kortn^nyalakítással. Moszkvában leplezetlen örömmel szemek a spanyolországi eseményeket. A Pravda megállapítja, hogy a győzelem nagyrészt a kommunista internacionálé utasításainak köszönhető, araidy felhívta a világ proletárjait, hogy egységes arcvonalba tömörüljenek- Ne bolygassuk a felekezetek közti nyugalmat I mondotta Gömböt miniszterelnök a Házban— Interpellációk Budapest, február 20. A képviselőház szerdai ülésén részleteiben is elfogadták a tűzrendészet) törvényjavaslatot, majd a mentelmi Igyekre, azután pedig az interpellációkra ke-riüt a sor. Károlyi Vilctor gróf a kó&zegpatyi Lówinger Wtokon uralkodó lehetetksi állapotok ügyében fcterpcllált A birtokos óriási adóhátralékkal tartozik, cselédeit nem fizeti, a cselédek martarépán élnek, a gyermekek egymásután puszták el nmxien orvosi segítség nélkül. Dará- nyi Kálmán földművelésügyi miniszter Ígéretet tett, hogy a panaszokat megszünteti. Takács Ferenc az árverések ügyében interpellált Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter kijelentette, hogy a konok nemfizetókkel szemben muszáj eljárni. Egy közbeszólásra a miniszter erélyesen visszautasította annak a demagógízű jelszónak a hangoztatását, hogy nem kell adót fizetni. Rupert Rezsó interpelRációjára, melyet a magánalkalmazottak statisztikai adatgyűjtése tár- gy óban mondott ei, Gömbös Gyula mintsztery elnök válaszolt. i — A képviselő úr — mondotta — nagyot! helyesen árapította meg, hogy Magyarországon semmi szükség sincs a felekezetiesJcedésrdL A statisztikai adatokra az iparügyi miniszternek volt szüksége. Nem feiekezeticskedés a céljuk ezeknek (a kérdőíveknek, hanem azért keltó* nek, hogy munkája teljesítésében rendelkezésére álljanak a miniszternek. Különben is nemzetközi szokás a vallásnak statisztikai adatok alapján való megkérdezése. i Azt a nyugahnat, amely Magyarországon a felekeretek között eddig uralkodott, fenn kell tarüéiL Bizonyos, hogy egyes vállalatoknál olyan nagy számban alkalmaznak zsidó tisztviselőket, hogy a keresztény ifjúság leikében ez visszatetszés* kelthet. Meg van győződve arról, hogy ezek a vállalatok magasabb egyetemes nemzeti szempontokat szem előtt tartva, ezt az arányszámot a keresztény ifjúság javára ineg fogják változtatni. Nem erőszakos kk&erélésről van szó, Rupertnek e* a beállítása túlzott érzékenység. l''gy fordulunk majd a vállalatokhoz, hogy ebből sem antiszemitizmus, sem szociális zavar ne keletkezhessek. Kozma Miklós belügyminiszter a csongrádi nyomorról szóló interpellációra válaszok. — Az elmúlt szomorú gazdasági év — mondotta — a társadalom fokozottabb szolidaritását kívánja. Még egyszer élőszóval fordulok miur denkihez, aki jobb sorsban <*l, akinek még most is jó a dolga Isten kegyelméből, eróC tesse meg magát és segítsen a segítségre szorulókon. A kormány már megtette a magáét. Itt rnost a magyar szolidaritás kérdéséről van szó. Cziriák Antal a rokkantak felülvizsgálása tárgyában mondott interpellációt. Hangja feW háborította az egész Házat. Gömbös miniszter» elnök éles hangon utasította vissza Czirják felszólalását. Egry Zoltán a mezőoáti kerület NEP jelöltje « Budapest, február 20. Mint ismeretes, a közigazgatási bíróság érvénytelennek nyilvánította a mezócsáti kerületben lefolyt választást é* dr. Nagy Iván országgyűlési képviselőt megfosztotta a mandátumtól, egyben felfüggesztette aktív és passzív választójogát ts. A Nemzeti Egység Pártja most Egry Zoltán mezónyéki földbirtokost állította jelöltek a legközelebbi választásra, amely valószínűleg vagy március S-án, vagy pedig 22-én lesz. ZALA! HU LA? a is Kdios poi Sugcmlávia és Románia hajlandó a revízióra, de csak Bulgáriával szemben ménv kkgésiltéKként légi egyczmcnvt komi Mussolini erre art váiwzoha, hogy erró a»K akkor, lehet szó. ha a megtorlásokat hatályon kívül helyezik. Tetffeti catítttatonyel cwio^t. Bulgáriát * Balkán-csoportba- London, február 20. A Daily Mail szerint Románia és Jugoszlávia békemódosítást, il.etve területi engedményt ajánlott fel Bulgaranak, arra az esetre, ha belép a Balkán-csoportb*. Románia állítólag kijelentette, hogy hajando lenne átenge<ku Bulgáriának .1 Karibrod koruh bolgár terü''etsávot. Firenze, február 20. A Suvich állarntitfcár és Berger-Waldencgg osztrák mimszter kőzött lefoM eszmecsere során a két államiért* megvizsgiM az általános Helyzetet. különösen pedig wk*t a kérdéseket, amelyek Ausztriának öleusoruággal « a többi dunai államma* való viszonyára vonatkoznak. A megbeszélés során megl apították a két kormány felfogásának es politikai irányvonalának teljes azonosságát, kimondva, hogy politikájukat továbbra is a római hárro*Kgy<í-mény szellemében kívánják folytatni. fCtfejez-.ték ama szándékukat, hogy ezentúl is együttesen beszélik meg azokat a kérdéseket, amelyek a két országit érdeklik. A bécsi Reichspost szerint Olaszország hajtandó közreműködni a Duna-völgy kérdéseinek fnegoldásában. Olaszország addig nem köt tengerészeti egyezményt, amíg a megtorlások érvényben varrnak. Párö, február 20. Az Oeuvre szerint Londonban nem hiszik, hogy Berlin és Róma közt végérvényes megegyezés jönne létre, csupán azt veszik biztosra, hogy Olaszország nem írja alá a négyhatalmi tengerészet egyezményt addig, amíg a megtorlások érvényben vannak. A római ango« nagykövet hosszabban tárgyalt Mussolinival, akitói megkérdezte, hajlandó lenne-e Olaszország a lorarnói egyezi» Betörök iártak a zalaesébi központi szeszfőzde irodáiéban ^ Zalalüvö, február 20. (Tudósítónk jelenti:) trdekes betörési ügyben nyomoz már a har- emuveg, tyképe ''fényk gép ¡dolgozás Al BÉLA fa és fotosxaküxlctébcn ICS. - ZALAEGERSZEG» nyomoz rnadik napja a zalalővói csendőrség. Hétfőn délután ugyanis 6 óra tájban eddig még ismeretlen tettesek betörtek a közeli Zalacséb községben levő központi szeszfőzdébe, ahonnan 120 pengő készpénzt elvittek. Hétfóu délután ft óra tájban zárták be a zalacsébi központi >zeazlózdét. Hét óra tájban az egyik gazdálkodó, aki véletlenül arra járt, észrevette, hogy nyitva van a szesifózde ajtaja. Azonnal értesítette a kozségbirót, aki megállapította, hogy ismeretlen tettesek áí-kulcs segítségével lia''.oltak be a szeszfőzdébe és felfeszítették az irodában levő .iróaszta''ty mélyítek fiókjából 120 pengő készpénzt vittek el. A zalalövói csendőrség kedden ''vggel már megindította a nyomozást és megállapította, hogy a betörést csakis a helyzeti*! teljesen ismerős égvén követhette ;1. A nvG :nozas folyik. Az IOKSz ét a zalaegerszegi bakancsok Zalaegerszeg, február 20. Egy zalaegerszegi kereskedő küldte be hozzánk az alábbi panaszos cikket: Az IOKSz a zalaegerszegi cépészekkel 150 ''pár bakancsot kíván készíttetni. Ez ellen, eddig. semmi kifogást sem lehet emelni. A szállítást megkapta, a bakancsokat elkészítteti és J. Délu iá a farsangb1 egy bizonyos (ismeretlen) összeget keres rajta, bárha, semmi rizipója sincsen. A munkát a helybeli ipartestül«* cipész szakosztálya vállalja el és közös műhelyben, ■W W ''!■» "i1!"'' 1936. február 2! ''!» > p ''__ -JV .,S1 fVsiR TaKaréhosság és Kényelem garanciávaJ köteles azt e''készíttetni. Itt \-an a kifogásolható rész. Mert kérdezni lehet, miért nem adták ki a munkát egyenesen a cipészeknek, akkor, a« kor az ország összes .cipészei, de különösen a zalaegerszegiek, évek óta szállítják az úgynevezett menhelyi cipőket, amelyeket szintén -a legnagvobb gondossággal kcH egészíteni és amelyek szállításakor a zalaegerszegiek külön dicsérett« ! részesülnek, bárha annak elkészítése nem közös műhelyben történik. így tehát az IOKSz munkásokat fogad — anyagi garancia mellett, — fizet közepes munkabéreket és lefölözi a hasznot is. Nem fizet OTI-t, villanyt, rezsiköltséget Ellenben az összes anyagokat ideállítja. Nem beszélve a felsőbőrről, talprój, még az apró dolgokat is: szeget, fonalat stb. is adja. Természetesen mindezt felszámítja. Kissé furcsa ez az ügy. Furcsa egyrészt azért, mert az IOKSz bérmunkásokat foglalkoztat az ö felelősségükre, másreszt pedi^ a vidéki kereskedelmet tejesen kíka|>-csolja. Sajnos .újabb ír, erősen felül kerekedik az a tendencia, hogv a közvetítő kereskedőt kizárják olyképen, hogy helyettesítik egy más közvetítővel, amelyet szövetkezetnek hívnak. Az ilyen lebonyolításnál crendexk a munka elkészítését, kikötnek mindent és a haszon nagy-részét eladminisztrálják. Sokkal nagyobb ösz-szeget adminisztrálnak el, mint esetleg a kereskedő, akinek nagy versennyel ken megküzdenie s így kisebb haszonnal is meg kell elégednie. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy mit jelent a városra nézve az ilyen szállítások bevezetése, indokolt a kérelmünk: a lehetőségeket ne vegyék cl, hanem fokozottabban adják a vidéki iparosnak és kereskedőnek! vegyen! f^líyf rft&ikülők és öve* mam választékban! Külföldiek alkalmazása a mezőgazdaságban Hova forduljanak 9 zalai munkálok műnkéért? Zalaegerszeg, február 20. A m. kir. földmű-velésügyi minisztérium rendelete a''apján 0 polgármester közli írré teszi, hogy külföldieknek az ország területén mezőgazdasági munkák 1 végzésére való alkalmazása általában csak munkavállalási engedély alapján szabad. A munkavállalási engedély megadása a földművelésügyi minisztérium hatáskörébe tartozik. A munkavállalási engedély "megadását a munkaadóik a munkahely szerint ileiékes hatóságnál kell kérni. Ezeket a munkaadókkal azzal a figyelmeztetéssel közK a polgármester, hogy külföldieknek mezőgazdasági munkák végzésére való alkalmazására munkavállalási engedélyt csak kivéteiesen, kizárólag abban *az esetben lesz hajlandó a miniszter megadni ha a belföldi munkaerő már teljes kielégítést 2rer, illetőleg ha a mvmijwcló a vezetése alatt ló minisztérium kebelében működő Országos Gazdasági Munkaközvetítő Iroda üfcán igazolja, bo£> a szükséges belföldi munkaerő biztosítását idejekorán, jóval a munkálc megkezdése előtt a hatósági gazdasági munkaközvetítő szervek igénybevételével rs incgktsé-relte és ennek ellenére a szükséges munkaerő sem közvetlenül, sem pedig a hatósági munkaközvetítők révén nem voltak biztosíthatók. Figyelmezteti egyben a munkaadókat, hogy amennyiben valamely hazai gazdaság külföldi gazdasági munkásokat alkalmaz engedély nélkül, a kihágási eljárásnak úgy a munkaadók, mint a munkások ellen leendő megindítása iránt az illetékes hatóságok haladéktalanul intézkedni tartoznak. Közli ezenkívül a polgármester a gazdasági munkásszerződések megkötésénél betartandó rendelkezéseket. A lakóhelyükön elhelyezkedni nem tudó gazHisági munkások elhelyezésük végett, a munkaadók pedig mtmkásokkai való ellátásuk1 végett, a községi hatósági gazdasági munkar közvetítő írtján elsősorban a vármegyei ható-ságt gazdasági mimkaközvetítót (vármegyeim, kir. gazdasági felügyelőséget) vegyék, igény- iQ3fi. február 21. ZALAI HÍRLAP k- s amennyiben a vármegyei hatósági gaz-¡Z-Li munkaközvetítő útján nem volna a £2*erókínáiat kielégíthető, ifietóleg a miuv ¿CfSoikség+et biztosítható, forduVaji&k köz- vetlenül a nwisztérkunban muködó Országos Gazdasági Munkaközvetítő Irodához (Budar P€st, V., Kossuth Lajos-tér U. III. em. 207. Távirati cím: Földmunkaközvetítés, Budapest). Hulladék gyümölcsből akdó-tápszer Márkózzák az export-barackot Zabegerszeg, február 2a A Magyar Köz-aaázság tr>a: A Oyümölcstermelók Országos f^üiete újabb érdekes akciót készít ek$. T^rVbc vette, hogy a cukorgyáraktól olcsó ¿fon nagy tétel cukrot vesz át és ext arra hasmálja fel, hogy a huKadékgyümö''xsbó) vezett sűrű lekvárt készíttet. Ezt a sűrű* {¿obi uzsonnáztatási akcióban értékesíteni mégpedig vidéken a zőldkeresxt mozgalom keletében, a fővárosban pedig a tejuzsoraiáztatási akcióid egy ütt Vidéken és a fővárosban egyaránt a módosabb gyermekekkel fizettetnék meg a jjegényebb gyermekek ingyenlekvár-adagjait Celofánba csomagoltatnák ezt a szilárd lekvárt g fgy az teljesen higiénikusán jutna a gyermekekhez. A Gyümölcstermelők Országos Egyesülete kisebb konzervgyárakkal akar megállapodni a munka elvégzésére. A tervek szerint már ebben a kampányban megkezdenék az akciót, ami egyszersmind a cukorgyárak Osztályharc a réten, Jegelőn emberiség, hanem fe természetes :k és lege tök nővérét ársadaima is mely osztályok egymással ílemben élnek, llcxsze itt nem igaz vagy iharsls jelszavakéri [hanem az éltető fiapsugárért, le- Nemcsak gyepek, a n osztályokra állandó ki a hatalom* folyik a harc, vegőért. teny Emberi szemmel, hasznosságuk szempontjából tekintve,\ 3 oszfcáíyt lAionboztetlietünk meg: a hereféleket, a fűféléket, a gyomokat Amáit az emberek között Is szabályozatlan társadalomban i nagyhangú, könyökkel dolgozó, de rendszerint ütcskjű emberek törtetnek előre, éprtúgy gondozatlan réten, iege-lón k a gazok, ¿yonmövéjil-ek terpeszkednek, dnyomva az értékes füvekor, pillangósokat. Ha azonban oűtrágyázzuk, oek felül. Nem< períoszfát sorban a piíl de a fűfélék is, tak; egyszóval a. javi mezőséget, például értékek kerekedni hozam a szu-itására, hanem elsö-íféék gyarapodnak, azonban lemar ad-róna, a fű minősége Viziliisos réten a\ c^áté, meg a békarokka uralkodnak, de ha l^sapoijuk, alagcsövezzük és műtrágyázzuk (mert istállótrágya nálunk a ■űöségekre nem jut), egy-kettőre laz édes»» Övek jutnak uralomra. Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könnyű éghető, magas kaiótiáju fűtó szenet nálunk r, iirolja. f 100 kg. ia hajzai jíén 3*50 IMRÉNÉL Tddon 89. b a f ü t é s t alkalmazni, tétéit házhoz szállítunk. ta 3S2TALYSORSJAT0C húzásán a következő sorsjegyeket húzták « nagyobb nyereményösszeggel: 5 ezer pea-nyert a 26.197, 63.851, négyezer pengőt 4 W.739, háromezer pengót az 50.032, kétr P«gót a 28.883, 40.765, 43.432, 44.638, ^455, 74.232 szfitoú sörejegy. (Felelősség «Mii.) feleslegeinek egy részét is értékesítené, természetesen csak az esetben, ha egészségügyi szempontból az elgondolás eCen nem merülte! semmi kifogás. T A gyümölcsök n*fe*4z*s* Még egy érdekes hírt közöl a Magyar Közgazdaság. A most életbelépett márkázás» törvénnyel kapcsolatosan a földművelésügyi minisztériumban e&észfiit a kajsztoarack és az őszibarack ratyJútefeáró) szóló remidet. A márkázást csak azok veszik igénybe, akik akarj4k, valószínű azonban, hogy- a külföld árban és rendelésben előnyben rfezesíti majd a márkás gyümölcsöt. A márkáz» költsége nem lesz nagy, csak a márkázó közeg díia* kell megfizetnie A márkázást a növényvédelmi szolgalat közegei látják el. Az idén sor kerül-a n^ggy márkázására, jövőre pedig már az almáéra is. • » — Uj püspöki tanácsos Nagykanizsán. Kott Nándor dr. veszprémi megyéspüspök Magas Mihályt, a nagykanizsai r. kat. kegyesrend| gimnázium igazgatóját érdemei elismeréséül püspöki tanácsossá nevezte ki. A kinevezés híre Nagykanizsa társadalmában osztatlan örömet keltett, mert a piarista gimnázium kitünó igazgatója őszinte megbecsülést élvez- — Az ízt. istentisztelet Zalaegerszegen péntek este negyed 6 órakor kezdődik. — A zalaegerszegi Chevra Kadisa Szentegylet folyó hó 27-én alapszabályszerű tagfclvétet tart. EzútüJ is felhívjuk hittestvéreink figyelmét egyesületünk emberbaráti, nemes és jótékony célú intézményére. A felvétel iránti kérelmek folyó hó 26-ig a hitközségi irodában írásban nyújtandók be. — Elnökség. — Kískomárom új főjegyzőig. Kedden volt Kiskomáromban dr. Lontay Alán főszolgabíró elnöklete alatt a főjegyző-választás. kilenc pályázó közül egyhangúlag Mátay Jenó volt gelsei segédjegyzót választották meg, akinek személyében Kiskomárom község egy minden tekintetben korszerűen gondolkodó tisztviselőt és a népért élő magyar jegyzőt nyert — Halálozás, özv. nagymányai Koller Já-nosné szül. vízeki Tallián Grzera földbirtokos-nő február 19-én délután 91 éves korában Pacsán meghalt A megboldogultat eWtoeJÓ rokonság, köztük dr. Skublics Ödön és családja, valamint a vindornyalaJd és hertelendi Hertelendy család gyásaolja. A temetés pénteken, 21-én délután 3 prakor ¡esz Pacsán. A GOcseti Hét Manó barack, oajyoo, ----v n MJCgywiíCÍ 16 általam — Bcrttf ji Óriási Knaná**" ímás egyéb flanes Krfioőksfák ||ÍMll«SltltttM«a árban kaphatók. Wráaatra '' üBcrgrrMaaó Tapoica. — Koszorúcska. Fa vendékei folyó órakor tartják rányban, roeJyr tisztelettel megh 8 órakor jelme Teri és i*i»-szombaton este fél 9 jukat az Arany Bies érdeklődőket ezútor; — Húshagyókedden este álarcos össztánc lesz. — A hirdetők t*|3u»ztxS4&fca. munkájuk megkönnyítésére most jelent meg a budapesti és vidéki lapok hirdetési díjait részletesen ma-gábzn foglaló hirdetési újságkatalógus. Az ügyesen összeállított katalógust kívánatra bárkinek ingyen és bérmentve küldi meg Erdős József hirdetési irodája, Budapest, VI., Téré* körút 35. JAN K1EPURA MINDEN NÖT SZERETEK ''¿A, } — Nem ment a fiáért, az megfagyott ax úton. Ifj. Kelemen István cserénW lakos nér hány nappal ezelőtt gyatog indult haza Bodó György nevű barátjával Kaposvárról. Már majdnem elérték a falut, amikor if|. Kefemen István lefeküdt a főidre, mert ittassiga miatt már nem hidott tovább menni. Bodó György «•Íré besietett Cserénfám és ott felköltötte id. Kelemen Istvánt, mondván neki, menjen ki az országútra a fiáért, mert még megfagy a nagy hidegben. Az apa nem ment ki és amikoe később rátaláltak ifj. Kelemen Istvánra, a szerencsétlen legényen már nem lehetett segíteni. A kaposvári ügyészség "most eljárást indít a gondatlan apa elVn. — A páratlan Évezredek óta ami az «Igmándfo-han rejtik, r''omrában érik! Gyün/ólcsv^féJmi • szerejí gyári árban kaphatók gyarmati cégnél — Véres fjriuSÍ\fcfl- Tótszerdahelyen mulatság vc&t, amelyen részt vett Takács István 19 éves legény is. Múlatás közben a cigányzene miatt szóváltás támadt a legények közötti Rövidesen két táborra szakadt a táncterem fiatalsága és parázs verekedés kezdódött, melynek hevében Takács Istvánt úgy összeszurkálták, hogy eszméletlen állapotban szállították be a mentők a nagykanizsai közkórházba. A véres verekedés ügyében nyomozást indított a csendőrség. — Sportbarátok! Vasárnap az esti órákban mHiMil olvashatja a Zalai Hírlap kirakatában mi összes sporteredményeket Részletes be-ttámoíóí közöl a ZTE—SFAC I. oszttfyú bajnoki mérkőzésről a Zalai Hírlap hétfői száma. — H*tahnas síkor a Vigszfcih^z új darab^ Tomboló síkere volt szombat este a budapesti Vígszíniiáz premierjén az »Örök ke-r&igő« című páratlanul érdekes amerikai darabnak, amely Ncwyorkban már az ezredik előadás jubileuma felé vágtat A szerzők visz-szafelé forgatják a filmet: egy házasság, sói egy egész korszak története ez a színmű. A finisnél kezdődik a történet a startnál végződik s a vígszínházi premier előkelő közönség« visszafojtott izgalommal kisérte a darab figuráinak sorsát. Egymást követték a nyíltszíni tapsok $ a publikum a felvonásközöket b vgiglelkesedte. A fairengetó sikerben a szerep-lói is osztoznak, szinte csupa sztár: Honfhy Hanna, Makay Margit, Medgyaszay Vilma, La. domerszky Margit, Tassy Mária, Vértes Lajos, Somló István, Gárdonyi Lajos, Solthy György, Peti Sándor stb. Hegedűs Tibor rendezés*? brilliáns, Vörös Pál díszletei Senvügözjóen szé-pek. minőséflöen legjobbat, árbarylcgolcsóbbat készít er Jóssel női cipész ÍOERS2EO, Apponyi u. 24 TÖLTÖTOI nézi dűsl vi »Parké lódi aran Agosto] keid ése, Telefon vegyen, amíg meg nem téku raktáramat Eredeö leszállított áron. Vámár 5 P-tól Kaksc lyv, papír és írószerkeres->ön könyvtára, Zalaegerszeg ZALA HÍRLAP 1936. február 2 — Agy* M •''ÜSkaMlc megbecsül fett v he termés''.êtes «azáltal, hogy » fcesen levezeti és arl *Jését biztosan elóa< itt ixnw szo^üitot tesz ai jáef» keserűvíz 18 tarttómát kíméle-tórendszer mükö- il SPORT Beszélgetés Pál József ZTE intézővel i > " al^fcXkHU» rcml.lk.zímvhOfD'' » Z.U. HAp iSuSt„5., a „o- lussai pu.- Wioia.ot adjon a ZTE munUjit & 1"''»)« — Az Uj Kor legújabb száma Aradi Zsolt, 4toaaonyi Liszió és Rady Elemér saseftoesztésé íben szokott gazdag, de most különösen fel -fíhiést keltő tartalommal jeknt megt Báró rllrandeisstcin Béta a szabadság és a közösségi trendszerek sokat vitatott problémájában ad fia tárazott preeiz útmutatást, Féja Oeza a föld-birtokreform s a parasztság ügyiével foglalkozik. TÜgy dl ál flj^ I (III in báró Hatvany Ber- Uj ''Kor elindííja "Tfctdier Colbrlc Aj pökTŐl rajzolt portrét, szenzációszámba megy Szabó János n ébános cikke a barlanglakó "Orosco érsekrő, Harsányi Lajos a magyar közigazgatás m idcnesét. a jegyzőt mutatja .be, P. Szedó S everin karmeíita atya a kar tnelitákró! Ir, Rfrnav György befejezi a Ma gyár Lírikusok ¿Wzatot Tóth Árpád arcképéül, Kiss István/ a mozgalmak megakasztóiról, Dénes Tibor ajszínházakról, H. iBoros Vilma Ab* Rachmamla új könyvéről, Bruzer Gellért O.S.B. (R<|ma) a híres Cardijn kanonok ról ir. Közli meg a lap Claude) és Riviére vi-lághírú leveVaésének foJytatását. A. Zs. kül politikai cikkét, Rónay György, Turzó Gábor, Báróti Dezső kön w kritikáit. Azonkívül érdekes kÍMíbb cíkkrovaiok «jgéadtik ki a tartalmas számot .melynek ára 40 fiílér. Mtodeoűtt kapható. Mutatványszámot kuld a kiadóhivatal: Buda pest. Szentkiály • -irtca ¿S Tavasz közeledtét hirdet a természet Népesek » sporttelepek. Vasárnap déíe ott es»Js kikívánkozom a ZTE sporttelepére hogy rülnézzek és tájékozódót szerezzek n készülődésről. A sportrajongókkal megtelt házba belépve, meglepődöm azokon a «im^v-likus ábrákon, amelyek « terem falait tarkít^ Hatalmas SOS fe.írás hívja lei « «rra a veszélyes helyzetre, amibe a Z1 £.csapatát az őszi katasztrófáid szereplése sodorta. Egy nagy csoport közepén megpillantom a — Elhájasodásnál, betegségnél a terra és Jetes serflvfz jayítja a gyot ior sét és előmozdítói a — Időjárás: Élénk lyen köd, több hely betűieken részben JÚfg változik 1 fs cukor-József» kc- a belek működééit. légáramlás, sok he-Kmét esö, havas »Ö, rázás. A Hőmérséklet ORPOL * világíiái az rí din *zetn ben Zalaege és L cégnéP Telefon 161. illetőleg. Arca eláru ja, hogv komoly feiadat eV áhították. Monda is: nehéz a jelenben nyilatkozni, de hát''a jő vezér bízik, reménykedik es megkísérel mindent, mert a sport csak akkor érheti el ideátis célja*,.ha nem adjuk fel a re-ménvt és elszánt akarattal küzdünk. Jó! es* haliam a bizakodó sportbarát szavait — Mondja csak, Jóska bátyám, még* rm nek tulajdonítja, hogy a nagyerejü ZTE ma a ranglétra alacsony fokán áD? — őszinte és nyílt akarok lenni, elmondok mindent Teszem ezt azért, mert úgy vétem, ezzel úgy városom sportjának, mint egyesületem jövőjének teszek szolgálatot. Ki kell re>n-nem. hogy a ZTE hanyatlásiak a rendszertelen edzések, egyes játékosok komolytalansága és a kefló tudású tarta ékok hiánya volt n fő oka. De ne bolygassuk a multat, inkább foglalkozzunk a jövővel. — Bízik-e abban, hogy a ZTL elkerül, a fenyegető veszélyt és bcntuiaradhat-e az I. osztályban? — Egyesületem veJöetóíége rmnderrt megmozgatott, liogy a mulasztásokat pótolja. A téli idő gondterhes munkát rőtt mindnyájunkra, és minden lehetőt elkövettünk, hogy n csapat kelió tudású játékosokká egészíttessék ki. Ez a törekvésünk részben sikerrel járt. A legfontosabb posztra, a csatárhinc tengelyébe Koszta Imrét, a Ferencváros és az Újpest visszaamató-rizált játékosát, a középfedezet hegyére pedig Docskál Nándort, a BSE tehetséges játékosát igazoltattuk. Egyútta! intézkedtünk aziránt is, hogy Szakái Antalt, a ZTE regi, fiatat játékosát ismét a csapatban szerepeltethessük. — Sajnos, munkánk elé akadályt gördített f pályánk rossz ál''apota és a rendszeres pálya-edzések helyett így kénytelenek voHink a tor natermi munkára szorítkozni. Legnagyobb hálával kell ezúttal is egyesüJetem nevében megemlékeznem a reálgimnázium igazgatójáró.1, Péterffy Bélárói és az egész tanári karról, akik a legnagyobb készséggel bocsátották rendel- kezésünkre az intézet tornatermét. — A csapat eléggé félkészük. Bár hiányzik az összeszokottság, mégis bízom beoae. Sé* kijelentem, még akkor sem esem kétségbe, ha aJ Sso mérkőzések alkalmával hiányosságok mutatkoznának a csapat munkáján. Én ettől ax együttestől sokat Várok & bigvte el mindenki, hogy «z az együtíöi néhány mérkőzés után a legnagyobb,feladatok megoldására is képes lesz. Hogyan .111 ki a csapat vasárnap n SFAC elleni első bajnoki mérkőzésre? — Ha új játékosaink igazolása vasái megtörténik és a''legkompléttebb csí kezdhetjük a szezont, úgy én már a SFAC ellen is sikert remélek. Igaz, hogy a csapat egyik főerősségét, Bacsait betegsége miatt néíkülozzük, de így sem adom fel a reményt Nagyon méltattankodom. hogy bizonyos ért-hetétlen körülmények miatt az igazolások elakadni vok gördftliiek. A vezetőség Intézkedéseket tett, hogv a játékosok igazolása vasárnapig rendezőtek. (Értesülésütik szerim mar meg is történtek. Szerk.) Látszik az öreg intézőn, ho^v nag}-on nyug-tahtnkodik. Hisz délutánra a Zrinyi c''len kei csapatát elkészítenie. Nem is tartóztatom. Feladom a befejező kérdést: bfzik-e, Jóska bátyám, a ZTE jövőjében? Rám néz. Mosoly sugárzik arcán. — Szép reményekkel nézek az egyesület jövője felé. Nem féiek, magyaros akarással bízom és nem adom fel a harcot. Csak türelmet és kitartást kérek. Azt üzenem kedves szúr kólóinknak, legyenek bizalommal a csapat és a vezetőség iránt, mert clhihetHc, mindent elkövetnek, hogv Zalaegerszeg futballsportját az 1. osztály számára megmentsék. Kérem to vábbá a hatóságok és a sajtó eddig tanúsított támogatását nehéz munkánk sikeres elvégzéséhez Nem félek és bízom a ZTE tavaszí felvirágzásában. Szép, bizakodó nyilatkozat. Vájjon, így lesz-e? Csepregben a fűrésztelep] b é r b e a Szentkirályi mőmalom il ôs földekkel ápr. l-re ó. /elvilágositáat ad legelőnyösebben vjiMr ¡sus? ä M Ím ra #1 vélpapirok tollak ofonok Zalaegerszegen dr. Veder Gyulá iWv. Szombathelyen SZÍNHÁZ HETI MOSOR: Csütörtökön: Szépség királyné, operett Si-ménfalvv Sándor és Antaifh'' Józser juta''om-játclja. x Pénteken: Csókpirulák ,bohózat. (Csak felnőtteknek.) Szombaton: Budapest—Wien, operett. Antal Nusi és H. Horváth Jenő jutalomjáték*. Vasárnap délután 3 órakor: János vitéz; délután fé! 6 órakor: Az Ur katonái; este fél 9 órakor: Budapest-Wien. Hétfőn: Kabaré-est (a kávéházban). Kedden: Az érettségi, vígjáték. Dolgos Ida és Nádasy József jutalom játéka. Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi bérletszelvényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszelvó-nyeket fél l-ig váltanak be. A színész kedvencverscnyen az alábbi szelvénnyel is lehet szavazni. Kedvenc színészem: N évi egyek és minden egy éb nyomtatványok izlé$et\kivHelben Kedvenc színésznőm: } , j$36 február 21 ZALAI HIRLAi9 ¡r&m MINDEN NÖT SZERE TBC. prmfc* sawiíteío« ax Beámban. jjui Kiqwira játssza a férS főszerepet cs a gj, v-ege fcic duettet éttek-el — önmagával Spura az utóbbi ¿dőfeexi teljesen szakított a ^paddal és úgyszólván c&ak filmen szereped Spurinak ez a Címszerep lése tökéletesen &vílt. egvik sikerét a rnásik után aratta és uaten^ utazása elótt most, búcsúzóul, olyan ginben lépett fel, ametyben kedve szerint esi?-itathatja ragyogó énektud.as.it és emellett Sjcktudásá* éppen a filmen fejlő- J^tt ki és váít majslnem egészen tökéletessé. * film hő©e egy fcamaraénekes, aki nagyon lailatságos körülmények között összeakad ha-K*tmásával. Így történik azután az, hogy az n jjjny, akibe a kamaraénekes szerelmes, a ka-uüxaénekes lusonmásáról, a csemegekcreske-éés segédjéről hiszi azt, hogy ő a szerelmei, K launaraénekcs és a kereskedősegéd tréfás jettósc számtalan alkalmat ad arra, hogy a j^idámabb bonyodalmak kivetkezzenek és a fconyodalmak sora közben részint egyedül énekeljen operaáriákat nagyszerűen Kie- ea cs dalokat Kiepura — Kiepurával. Fclcs- cs volna, ha Kiepura hangjáró? ismét eí-öondsuiánk véleményünket. Nagyszerű hang u, amely gyönyörködteti és magával ragadja ji közönséget, amely a bemutatón sok ária xtán hangos tapsban tört ki. A film rendezése pipiden tekintetben elsőrangú, sokíhelyütt rendkívül gazdag és ötletes. j t :< -s» i» lyulszőr-ka 101 isy^pj utalapok! P Basa ZttlMftnsasfln «tofos; 170» RADIÓ Csütörtök, február 26. Budapest I. Ká színpad. 8.45: Külügy i negyedóra. 9.05: Hanglemezek. 10.20: Peter vonósnégyes. — 11.20: A Mándits-jazz műsora, Kalmár Pál énekszámaival. Budapest II. 5: Hanglemezek. 6.30: Angol nyelvoktatás.. 7.20: Flamand művészet Parisban. Péter András dr. előadása. 7.50: Stepat Eugen balalajka-zenekara. íV Péntek, február 21« Budapest I. 10.20: Időszerű szemle. 10.45: Ifjúsági közlemények. 12.05: Puky Margit zongorázik. 1: A rádió szalonzenekara. 4.10: DiáJkfélóra. 5: Bodri« Béla és cigányzenekara. 5.50: Sport-közlemények. 6: Fehér éjszakák. Tóvölgyi Elemér dr. előadása. 5.30: Revére Oyuia hárfázik. 0 35: Agyafúrt magyarok. Bartucz Lajos dr. néprajzi előadása. 7.25: Az Operaház előadásának közvetítése. >Azra 10.20: Faikas Jenő és cigányzenekara muzsikál. 11.10: Tánclemeiek.- i T Budapest IL 5.55: Bodrics Béla és cigányzenekara. 6.30: Oyorsírötanfolyarn. 7.30: Egy csavargó naplójából. Kövess Tibor csevegése. B: Hanglemezek. APROHIRDETESEK MODtRN HAR^MSZ Z0N-LAKAS (külö «dó. Bővebbet a Kj ZALAEGERSZEO ^ szám alatti 4 szob álló családi ház «latit) Bővebb felví, %örg> ügyvéd, Zalae BAS ES EOY OAR-bával) azonnal ki-lycmdában. H unyadi J ános-u tea és meljékhelyiségek-négyszögöl telekkel) ítást ad dr. Széü rsaeg. a*************** 1936—4079 végh. átvesési hirdetmény. Dr Kende lEndre Ügyvéd áftal képviselt Majláth mihAly Motorkerékpár-keráskedó javára 50 P tőke és több követelés jári/lékai erejéig a zalaegerszegi 1 kir. járásbíróság 1935 évi I1030tz. végzésivel elrendelt kieJegitési végrehajtás folytán végrehajtási szenvédőtől 1935 évi március hó 18 árj lefoglalt 1504 bengőre becsült ingóságokra a zalaegerszegi ki^jbiröság fenti számú végiésévll at árverést elrendeltetvén, annak az 1908. ,*Wi XLi. tc. 96 § a alapján a foglalási jkftnyvbijl ki nem tllrfB más foglaHatók javára is, az átverés megi de csak arra az aeselre, ha ma is fennál ég ha ellen Isát elrendelem, kielégítési joguk halasztó hatályú igénykereset fol|amatba nincs, — végrehajtást szenvedők lakásán, Kasza&ázán kendő megtar lá sár a határidőül! 1 1936 évi feb lüzclik ki,amikor bútorok, gépek igéiőnek készp becsáron alul i dáliái alacson Azon ingóság 1000 pengőn f számú rendelet helnek, akik bánatpénzül let 7. napjának d. e i lefoglalt motorkerékpár, ingóságokat a legtöbbet Fs mellett, szükség cselén kikiáltási ár kétharma-nem — elfogom adni. (melyeknek a kikiáltási ára fan, az 5610-931. M. E. símében csak azok árvere».-''kikiállási ár egytizedrészét bik. Zalaegerszeg, 1936. évi január 28 Lukács Sándor kif. jbir. végrehajló JAN KIEPURA MINDEN NŐT SZERETEK a nvmv&m tiictmxmsm vñmm ÉS DEVIZA ARFÜLYAMAi- ^ Amsterdam íkffe Bsfcsurest Btössscö fon! J6-6SM69S h. 5&-9G-57-ŐÖ Cacii koron* H tS-14^5 Oán korona TW5-T5-I5 Oiolr T«0-7"9ft ooiur mü^mw Pranda frank 22*30-22-50 Hollandi 229-3<>-2Jt<3G _cngyel iMy 63 70—54 30 Lcu 3-00-3-15 Léva 410-415 Ura 2ÍMÖ-3D-» Vlárka 13&-\3HSÖ "toixéa koroca 83 70-64"60 Osztrák schilling &-0O-7O Svájci frank 11070-1 ll"0S Sréd korona 85 80-ÖM0 0«ió ÜWtiCKR Milam Newyor''* Pirís is^sr-iM-őq 70 20-7^5 Stoctoiolcj Vareó Wien Zflnch 1 «MT^I 411-4« 89-10^3« 64-CW55« UOflO-Ufä BUDAPESTI TERMÉNVJELENTÉS. Buxa (titxaridekl) 77 kg 18 15 -1820. (csvéb) 17.80(1 Uxv.) 78 to. 18 ló—18-35. íc*yíb) 17S0-I8(», 19 kg. (U&zv.) I8-XS —181>\ (egyéb) I8U5 -I820 (ÜuvJ ö—18 90, (eç^éb) 1830-18 40, rota (pe<t*.l 1600, Börárr/i 15 45-15Ä3, 80 tab 17.53— 17 65, I2J0 12 63. kg- ( kg. 18-65-18 90, (eayéb) Í13C-18 40, rota (pc»tt. 16-00-16 IO, irt* B] 17 40—1600, 8örár:/a ISOOTOÜ^ ouxakocpa tengeri lrinyrat; gyengébb, forgalom: Cídtély. U tvítt HMil »TW«JtrfJJ ni TT* JittO« ». MINÍ)« I UU3TOJ O tik &s*rk««rti I uAvíO JÔX»Cr »U»J1i«S»Tl i KOOUAi'' UlSXLÓ Sc-^,! riuitcu jùzztr " fem M i JU W-m kézimunka-és szőnycgioaalai. Babiruha kül Zalaegera£«®^ta megye házzal szember) OLCSÓ és MEGBÍZHATÓ HŰI Irííís TilllíVireni LAJOS 5r. Zalaegerszeg ............................. IÁ ó 0 ít D cámlilógép Hrakütikrt IKfi uj táska gép P 178 Remington Írógépek bizományi lera ka ta, jiritások, benzinfürdók, jókarban tartás. — Arany, ezüst ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, Írógép ntfl ízerész, Z*l9 cserszeg. (Mándl patika mellett) Vadász cípö b$rök, spotí bőrök nasRM^Iasztékba n WORTMANN bőrk^rjBaSedésben,. Rákóal-u. 6. Bőrkabátoknak: pixoil. Téli dpőnek: Fókazsirtl JÛHNE mezőgazdasági géplerakat, Magas nyomású és szőlWpernH A Chinoii összes védőszereL Vasáruk,/építkezési anyaj«r1c, méhészeti kök. Szerszámok, háztartási cikkek, festékek. A« legjobb minőségű kefékpácok. ■foiU nstamUi íitepruis. Tito 54. nk ZALAI HÍRLAP 9j6 február* 2! 1 Eőiiü a legjobb készei szövött szőnyeg. Minta szerint minden méretbeli készitbető. PlflS fosraaf gyapjú szőnyeg a legújabb és legkitűnőbb minőség. > 1 T '' BOQClé elsőrendű, tartós strapa szőnyeg a legújabb mintázatokban, minden méretben, totmrimémtimm. \ I '' Spárga futószőnyegek 70 és 90 cm. szélességben, különböző minőségekben. '' 1 / Ágy e lök Összekötök. ■ Falvédők. i • stor, függöny, ágy- ós asztalterítők- határtalan tartós minőségben, különleges szép mintákban kizárólag csak nálunk kaphatók. Kisimonka ffiggőny filé és grenadin minden ablaknagyságra. Angol-csipke függönyanyagban a legszebb választék. cKut Tekintse meg hirahaíainhat! NywmM Kitel fcflappyaoirf^flHB, Wmfrrn I. TMan lit, _ i I t-JJ J gjyt 1836. 44 Február 22. Szombat ¡•íwítór ■ÍV , Szerkesztőségi telefon P OUTI KAI tf APIJ.AP 1 1 | ......e Nyomdai telefon: 13/. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, fagy 0 Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. % Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fct. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23 J066 Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. mm Párisban nagy nyugtalanságot kelt a, német-lengyel-olasz diplomácia lázas tevékenysége ismét előtérben a Hoare-Laval béketerv — Ujabb .békeértekezlet összehívásét sürgetik Angliában London, február 21. Uj békeérteke det össze-hívását sürgette egyik beszédében Landsbury, tz angol munkáspárt volt veiére. Landsbury sacrirrt a bajok főforrása a népek közötti gazdasági háborúban keresendő, ezért Angliá-rok, mint vezető országnak, új vvágrbéke^rtekezlc''ct keli összehívni s nwdrn országnak igazságot kell szolgájfcatmi Beavatort politikai körök úgy tudják, hogy a Hoarc Laval-féle béketervet némi változtatással feie!eveniti az angol kormány. Valószínűnek tartják, hogy Hoarenak, aló az új angol íegfobb honvédelmi tanács elnöke lesz, sikerük majd elfogadtatnia tervének legalább is a lényegei. Angol politikai körökben bíznak abban. hogy most, amikor az abesszin császárnak is érdeke a mielőbbi békekötés, mielőtt még Mussolini diktálná a feltételeket, síkéul az olasz-abesszin viszálynak véget vetni. Meg vannak győződve .arról itf, hogy a népszövetség irnegtorlások szigorításává! nem leltet semmi eredményt elérni. Párisi politikai körök véleménye szerint Flandijn külügyminiszter óvakodik minden olyan lépéstől, amely Olaszországot "arra kéatyf. szeritene, hogy túlságosan összebarátkozzék Németországgal. £pp ezért F.andin mindent elkövet, nehogy az olajmegtorlások szóbakerüY jenek Genfben. Az olasz-német diptoníáciai tárgyalások látható nyugtalanságot ke tettek Párisban. Igy azután természetes, hogy nyomban összefüggést kerestek Göring varsói útja, valamint a római német nagykövet ber!;ni utazása között. Érdekes, hogy a római lengyet nagykövet is visszautazott Varsóba. Mindezekről a jelenségekről Párisban arra következtetnek, hogy R(V mában újabb fejleményeket várnak az európai poli''ikában és ezért sürgősen megtesznek miniden előkészületet. Ismeretlen tettesek homokot szórtak a négus repülőgépének motorjába Addbabeba, febru.ár 21. Az abesszin fővárosban érkezett, meg nem erősített jelentések szerint Graziani gépesített csapatai új, hatalmas offenzívába kezdtek. N''asibu herceg csapatai Anialótól délre saomfcat óta erős harcban próbálják feltartóztatni az olaszok előnyomulását Az abesszin hadvezetőség az északi fronton is rövidesen újabb olasz e.ónyomulást várhat. Hír szerint a négus repülőgépjének motorjába ismer netlun tettesek homokot szórtak. Az a g>anu, hogy kémek férkőzhettek a repülőgéphez. A harmadik és negyedik olasz hadtestek ^embien vidékén megtámadták Kassza és Széjum hercegek mfcríegy 40 ezer főre becsült haderejét és ezzel elvágták az abessz&iekr.ek délnyugat felé vezető visszavonulási útját. Nem hivatalos jelentések szerűit az északi harcterei) a harcok nyugat felé kezdenek térődni. Temb.en vidékén kétségbeesett küade^ km folyik az olasz aaderók, valamint Kassza & Széjum hercegek csapatai között Hivatalosain is megerősítik azt a hírt, hogy Muhigéta herceg fia, Ligg Tadasa elesett az Amba-Aradam melletti harcokban. Az olaszok elfoglalták Anlalőt. Az olasz pilóták fényképfelvételeket készítetitek a fejvesztetten menekülő abesszinekről A fényképeken jól látható, amint Muhigeta megvert serege menekül, katonái pedig, hogy semmi se akadályozza őket a roltanásbau, elhányják a fegyvereiket. Egyes abesszin városok és falvak lako2r sága rendes védőrséget állít k2, hogy a visszavonuló abesszinek fosztogatás saitól, gyújtogatásartól megvédjék a vagyonukat. (Lapzártakor érkezett:) Az első olasz hatf-test elfoglalta Bujától déire az igen fontos adéraki állást. Az olasz repü''ögépek igen éHénk tevékenységet fejtenek ki. Az olasz műszaki csapatok szinte emberfeletti munkát végeznek, hogy mmé! gyorsabb bon megépíthessék az utakat Az utóbbi néhány nap alatt 30 km utat építettek. Az egyjk műszaki csapat 8 óra alatt épített meg egy b km-es útszakaszt. A négus szívesen átadkvá 12 évre a hatalmat a Népszövetségek. Fázis, február 21. Egy belga ezxédes. aki ruos^ tért vissza Addisabcbából Párisba, k> jelentette a franoa újságírók etött, lu»gy a kopt papsug és a kisebb abesszin fex delinek számszerint mintegy hatvanan gáncsol, jak el tulajdouképen a négtts riv lizá''ó terveiC A császár maga is tisztában van ezzr! a visszás helyzettel és ezért egy hizaűmas beszélgetés során ki is jelentette az ezredesnek, hogy szívesen átadná a hatalmat 12 évre a NépszöveV. ségnek. *********************************** Hadirokkantak a miniszterelnöknél Budapest, február 21. I>r. vitéz An ítfaivj Nagy István országgyűlést kép v se tó csutorái tökön a MONSz népes küldöttségét vezette Gömbös Gyula miniszterelnök elé A képviselő a hadirokkantak összessége nevében «"»szrntO köszönetet tolmácsolta a hadirokkantak, özvegyek és. árvák fokozott támogatásáén és p.irV fogásáért, melynek következtében sok hadi-gondozott r ¡unkaalka''.omhoz jutott. Utána Csehszombathy László és vitéz Tóth András liadirokkant képviselők tájékoztatták a miniszterelnököt a hadigondozottak több kívánságáról. Gömbös Gyula szeretettel fogadta a küldőt^, séget, további messzemenő pártfogásáról biz-tosította őket s kijelentette, hogy a jogos kérelmeket megvizsgálja és a lehetőség szerint teljesíti. V*0*******************0*++j*A*1* Ha délelőtt nagy földrengés pusztított japánban Tokió, február 21. Japán időszámítás szerint ina délelőtt 10 órakor, majd később, egy óra múlva ismét, erős földrengés pusztított Osaka, Köbe és Kiotó kornyékét». A földrengés központja Osaka és Kiotó között volt. A földrengés hatása igen nagy területre terjedt ki Legnagyobb a pusztítás Osakában. ahol rengeteg ház dőlt romba, ezenkívül pedig tűz is pusztított. Mind a három várossal megszaH kadt a távíró- és telefonforgalom. A tokiói földrengésjelző intézet egy óra múlva újabb erős földrengést jelzett erről vklékró . Később érkezett jelentések szerint Osakában öt ember leite halaiát a házromok alatt, 12 pedig súlyosan "megsebesült. A tűz is köves telt Osakában halálos áldozatokat Három kéményseprő ugyanis epp az ígyik kigyulladt ház tetején oltotta a tüzet, ajrukor az épület összedőlt és maga alá temette a kéménvseprőf-ket. Mind a három meghalt. zalai hírlap 1936. február 22 w Az olasz sajtó szerint Magyarország becsületesen megőrizte külpolitikájában a baráti kapcsolatokat Róma. február 21. Az olasz politikai közvéleményben úgyszólván scmnu visszahatás sem ta paszta litató a Párásban folytatott dunai megbeszélésekkel kapcsolatban és épen ezért Bergcr-Vt''aldenegg firenzei látogatása is csaknem észrevételen maradt Olaszországban. Annál nagyobb érdeklődés nyiSánu : meg aziránt hogy a többi állam kormánya milyen magatartást tanúsít ebben a kérdésben. A Tribuna hosszabb cikkben ismerteti a magyar feliogást és megállapítja, hogy a párisi megbeszélések, különösen pedig a cseh kormány szervezkedése, nem kerülhették el a »»«¿var kormány figyelmét. A magyar kormáry azonban még ebben • rendkívül kényes kérdésben i< tneg&iirte Magyarország hagyományos külpolitikai vonalat, amelvet a trianoni szerződé* óta megszakítás nélkül követelt. Ez röviden így foglalható össze: a tcswiálió bánáti kapcsolatok becsületes megőrzése; az együttműködésre vonatkozó jószándék; a Jogegyenlőség és a békés revbió kóvo- A magy egyiczit ar kormánynak ez a nézete metf-olasz * kormány felfogásával- A pár«- megbeszélések aka''jmáva! Kái\ya Kajmán magyar külügyminiszter meglehetősen passzív magatartás tanúsított. A magyar külügyminiszter jól ismeri az európai politika Útvesztőit és Londonban bizonyára érintkezett az európai politika vezetőivel, de a distai kérdést valószínűleg nem említette, mivel nem találta még elérkezettnek a/ időt. tz azonban nem jelenti, hogy a magyar kor-tnánv a tartózkodással a dunai kérdés irányában érdektelenséget mutatna, mert Budapesten mindig élénk figyelemmel kisérik a helyzetet, ha a Dunavölgy problémájának rendezéséről van szó. A pénteki razzián megint összeszedett négy idegent az egerszegi rendőrség őrbíró. Kézrekerüh egy Uatalkorú pécsi mú-szerésztanonc és egy fiatalkorú győri gyári munkás is, akiket illetőségi heíyúkre to''oncol-nak. Koldulás miatt került rendőrkézre Kolompár Mimi 21 éves pozvai cigánylány »s, akit a rendőri kihágisi bíróság nyomban 10 nap^i elzárásra ítélt. A dtwu kérdést a magyar kormány ennek megfelelően kívánj readeaau es ragaszkodik a római jegvzóköowhöz. Zalae£ersze£, február 21. Mint ismeretes, a zalaegerszegi rendőrség tűzzel-vassal1 irtja az idetévedt gyttnus elemeket, koldusokat, inunk*-kerülőket stb. Ebből a szempontból Zalaegert szegnek már egész veszedelmes híre \an a csavargók világában Nincs olyan hét, hogy két-három razziát ne rendezne a rendőrség. Ma, pénteken asmét végigrazúázták a vá-Tost a rendőrök és megint sikerült össze-szedniok néhány nem kívánatos idegent. Igy a Kossuth 1 ajos-utcábój csavargás miatt előá!}»-tották Dvornik Sándor 19 éves nárai napszáV most, akit majd a rendórbíró&ág von felelősségre csavargás nvatt. őrizetbe vették a rendőrök Reisz Mihály bonyhádi festősegédet is, mkjt csavargásért 10 napi elzárásra ítélt a rend. Mi a Zöldkereszt mozgalom lényege ? Csepregben a Szentkirályi aümalom fűrészteleppel és földekkel apr. l-re bérbeadó Felvilágosítást ad dr. Veder Gyula ügy?. Szombathelyen (Zalaegerszeg, február 21. A Zöldkereszt mozgalomról, amely aag néhány hónapja lendült be e a köztudatba, közönségünk alig Uid valamit. Ide még iwrm érkezett el, annál inkább sem, mert itt, Zalaegerszegen és Zala minden nagyobb helységében működik az Országos Stefánia Szövetség véddaMtésete. Amit a Stefánia óriási eredménnyel, csendes Bálra: frakking 9.80 lakkcipő 13.50 gallérok, nyakkendők, zoknik, sálak a legujjab divat szerint a Fenuuesi MMn Nyúlszőr-kalapok P......10 gyapjú-kalapok P......5 PÁL EJ INDRA tágnál Zml—gmrsxmgmn Tmlmlon: 170. munkával a városokban végez, azt végz^ a/ eldugott falvakban a Zold ke reszt, Johan Béia dr. belügyi államtitkárnak évekkel) ezeVütt cjet*- rehívott nagywaerü mozgalma. A Zöldkeresat szakképzett, intelligens védőnők és orvosok beiktatásnál a kezébe veszi a falu csecse* mőit, születésük pillanatától, sőt, már egész-séges megszületésükbe is beavatkozik. l»rxv vencjó az egész vonalon. Oktatás, tanítás, segítés mindenütt, ahol baj van. A védőnők és az orvosok állandóan járják a falvakat, semmi a figyelmüket el nem kerü3*eti. Nagyobb lu> Iveken Egészségházat létesítenek, hároméves koráig itt óvják, gyarapítják, kezelik a cse csemőt. (Mint alvó ¿van a Stefánia csinálja ) I)e ezen tül is ellenőrzés a''att marad a gyelemek. Iskolás korában a legalaposabb vúsgálantokon megy keresztül. Iskolafogászat működik, ^ nebulók rossz fogait azonnal rendbehoz^ák, minden betegséget idegében elcsipnek és meggyógyítanak. (Az iskolafogászatot megyénkben Tapolcán vezettek be legelőször, az ottaru Stefániával kapcsolatosan, igen nagy sikerre?.) A felnőtteket a helyes táplálkozásra, a iwurvt szerq, tápláló ételek felhasználására, elkészítésére tanítja mc^ a Zöíclkereszt A védőnők mindent tudmk, amit a kis községekben, tárnákon nem tudnak a derék magyarok. £s mindenben ott állanak tanácsaikkal, segítségükkel a gyermek és a felnőtt meJVtt, mint az őrangyalok. Al A!fö:don már évek óta igen nagy ere<S-ménnycl dolgozik a Zöldkereszt, mintegy 1W védőnővel. Ha Johan Béla dr. tervei, met*» vak>sunuk és a társadalom is megmozdul, mint amilyen példaadóan most megyno&hiJt Za''.aszentgrót társadalma, felekezetre va''Ő tekintet nélkül, akkor rövidesen közel ezer védőnő megy ki a falvakba, megindítani országszerte a Zöldkereszt áldásos munkálfcotktsiáT. „Ha megaókoljuk a gyermeket, a magyar haza dobogó szivét csókoljuk meg mondotta Czobor polgármester a belügyminiszter okiratának átvételekor — Bensőséges ünnepség keretében nyújtotta át a Stefánia a miniszteri elismerést Zalaegerszeg, február 21. A zalaegerszegi Stefánia fiók csütörtökön déhitán léi 5 órakor ünnepélyes igazgatósági ülés keretében nyújtotta át Czobor Mátyás polgármesternek, mkm az intézmény igazgatójának art a belügyminiszteri okiratot. amelyben a belügyminiszter teljes elismeréssel adózik (Izobor polgármesternek eddigi odaadó munkásságáért, amelyet az anya- és csecsemővédelem terén végzett Nagyszámú és előkelő közönség töhötte meg a missziós ház virágokkal feldiszített hagyter-mét, hogy jeien legyen az ünnepé,^es aktusnál. Ur. Fülöp Jenóné elnöknó rövid üdvözlő szavai után dr. Németh János igazgató-főorvos a következő beszédet mondotta: — Az Országos Stefánia Szövetség részérói nekem jutott az a megtisztelő feladat, hogy a belügy miniszter elismerő okiratát átnyújthassam szeretett polgármesfterünlenek. Áruikor ezt teszem, egyúttal örömteli szívvel tomac^obm ** igazgatóság tagjainak és az egész szsovet-ségnek üdvözletét, jókívánságait. Magam la szemtanuja voltam annak az odaadó, szeretetteljes, szociális érzéstől áthatott munkának, amelylet Czobor Mátyás polgármester az elmúlt 15 esztendő során végzett az anya- és csecserríővédelem terén- Amikor 1921-ben az amerikai Vöröskereszt megkezdte Magyarországon a csecsemővédelem megszervezését, hogy csökkent»" nálunk azt a megdöbbentő csecsemőhalandóságot, amelyhez foghatót Európának csak nagyon kevés országában találunk, polgármcstcrück 1936. február 22. ZALAI HÍRLAP 3 Jó szemüveg, jófényképezőgép jó fényképkidolsozás BÁNFAI BÉLA optika és fotoszakOzJetében PÉCS. - ZALAEGERSZEG. arra hivatoctak. Itt a főorvo*, a fóvédőcö, a védőnők: az ó szer etette les munkájukban csúcsosodik ki a Stefánia áldásos munkája. — Hjtszem és remélem, hogy sikerül ínég a Stefánia hiányzó intézményeit is tető alá hoznunk. Hiszem, hogy lesznek emberek, akik megértik a mi felhívásunkat és az anyák segítségére jönnek. Itt elsősorban a Társadalom»-biztosító Intézetre gondolok. Azt fogják rám, hogy én optimista vagyok. Ezt az anyámtól kaptam és áldom is érte az Istent. H ígyK* el, hogy *z anyák soha sem 4 . . . xevetfleex. Az optimista lélek teremtő lelket liord magában. Minden szép tmuika, minden szép telt csak optimista lélekből fakad. Az ilyen 5£lck japva-kapott az alkalmon, hogy szintén be>-lipcsolódhassék ebbe a szent mozgalomba. Irányítása mellett egyre szebben fcjKJdött ez az intézmény óí 1923 őszén már felvetődött az a gondolat is, hogy bő 1 csődével és szülőotthonnak is ki tói bővíteni az intézetet. Sajnos, ezt a tervet később háttérbe szorította az új kórház felépítésének gondolata. Bízom abban, hogy polgármesterünk böks irányítása mellett egyszer csak fedél alá kerül úgy a bölcsőde, matt a szülőotthon. l)r. Németh János ezután a jelenvoltak Se> kes tapsa közben nyújtotta át Czobor polgármesternek a belügyminiszter elismerő okiratát. Egy pöttömnyi kislány, Szabó Pipiké lépett ezután a polgármester elé, akit szép versben köszöntött és Virágcsokrot nyújtott át neki. A Stefánia Só védőnője, Horváthné Vecsey Aliz kérte ezután rövid, megkapó beszédben Isten áldását a polgármesterre. Elfogódott hangon mondott köszönetet a polgármester ezért a bensőséges kis ünneplésért. — Mindent a gyermekért, — nsondotta mert ó Isten legszentebb ajándéka. Amit értük teszünk, azt azért tesszük, mert éJ a lelkünkben egy isteni szikra, amely azt parancsolja, hogy űzzünk el mintöen felhőt a g>ierroek lelke e öl» hadd érje azt a napsugár éíteí)ö melege. Minden erőnkkel azon kell .ennünk, hogy a gyenge palánták erős erdővé növekedjenek, mert a magyar hazának nagy szüksége van erre. Áldom az Istent, aki tüzet adott a szívembe és lehetővé tette nekem, hogy én is munkálkodjam ezen a területen. Nekünk loefl elkészítenünk a jövendö or-országftt, mennyországát, amelynél nincs szebb feladat a földön. Az én tüzem könnyűvé tette számomra ezt a feladatot Illő tehát, hogy a mai napon megköszönöm lelkemnek, szívcmr.ckv ezt az ajándékát annak, aki mindnyájunk gondvisdó Atyja. Legyen áldott a szent neve! De kösszönöm a Stefánia derék mim kásainak is az odaadó segítségét, akik táradságot nem ismerve, mindig lelkesen dolgoztak a nemes cé- éntel:ébent Kérem az Istent, őrizze meg az én munkatársaimnak erejét, szorgalmát, munkakedvét töretlenül, mert ltjába van az e2nök, ha nincs, «3ci megértse és átvegye az ó léikében lobogó tüzet Ezért nézek nagy tisztelettel az afiyfcra, a szülőre, fife óvónőre, tanítónőre és mindazokra, akik a gyenöetoevelés szolgálatáén állanak. Az engem ért kjtürttetést nem küsáróiag a tottgam érdemének tulajdonítom, mert a közvetlen munka elvégzése azoké, akik igazam nagy ajándék attól, aki adta. és nagy ajándék annak, aki kapta. Az én optimista szíven* bízik abban, hogy rövidesen tető alá sikerül hoznunk a bölcsődet cs a szülőotthont is. — AYégegyszer köszönöm az önök kedves megemlékezését és ígérem, hogy továbbra is az eddigi lelkesedéssel tio''gozom a magyar gvermekért. Isten legszebb ajándékáért. Akinek van gyermeke, az a magáét, ¿kinek nincs gyermeke, az a másét, de ölelje és csókolja meg» mert amikor ezt teszi, akkor a magyar haza dobogó szívét csókolja. A viluros tapssal fogadott beszéd után dr. Fülöp Jenőné juüószavaival végződött a Stefánia bensőséges ünnepsége. ^^^S^A^^A^^''^VVNAA^VVVVVSAAi^VVVVVV^VVVWVVyVVVVV^VVVV''^V''^A^VVS yyy^wwyy^ Belépett a NEP-be egy képviselő, mert kerületének népe, titkos szavazással, igy határozott Zalaegerszeg, februvár 21. Az országgyűlési képviselőnek a tisztsége meghatározásában bemre van, hogy »képvisel« egy bizonyos területen lakó, bizonvos számú váhwzíópoJgnrt, tehát nem a saját egyéni felfogását kell zengenie a tisztelt Házban» hanem annak a kerületetek a népéét, amelyikből odakflldlék. Nem képviselő-képviselet van ebben az országban, hanem népképviselet. S ha a képviselő felfogása, elve ugyanaz, mint a képviselt népé, ha meggyőződéssel van ama kívánságok iránt, amelyet népe követel tőle, akkor tö ti be hivatását igazán teljesen és hasznosan. Nánássy Imre nyírbátori képviselő pártonkívüli kisgazda programmal lépett fej ugyan, de a választások alatt érezte, hogy pártáűás ti^dntetében a kerület zömének mái; a felfogasa, mint az övé s megválasztását inkább a személyes érdemeinek köszönheti, mint pártállásának. Annyira érezte ezt a körülményt, hogy a választás alatt 32 község népének Ígéretet tett: belép a Nemzell Egységbe» ha a kerület népe — titkos szavazás ú^ján — ezt kívánja töle. A üt kos szavazás a nyírbátori kerületben egy pártonkívüli bizottság előtt, minden befolyástól mentesen, csendben folyt je. £s ered- ményeképpen Nánássy Imre belépett a Nemzeti Egység táborába. A levél, amelyben belépését Ivády Béla pártelnöknek beje''vnti, többek közt a következőket mondja: -Az a felfogás alakult ki bennem, hogy et régi »ga/Ugaszíonk elveket vá.toztatás néJcül eredményesebben tudom szolgálni a Nemzeti Egységben, mint bárhol máshol. Legszentebb hazafiúi kötelességemnek tartom tehát erniek a nagy nemzeü munkának teljes erőmmel való támogatását. A nemzeü szükségesség parancsolja ezt, mert nem tudnám soha támogatni régi politikai I ;tömnek azt a politikáját, amellyel a hatalom és népszerűség enyer&e végett '' népgyűlési dobogókon nyilvánosan hangosainak súlyos kül- és belpolitikai ké/-déseket. S azt sem hagyliatom számításon kívül, liogy a második magyar ezerév btztoskezü megalapozójának tartozunk annyi hálával, hogy bizonyos kényes kérdéseket csak a legii.Vtékesebb körben, a legarravalóbb stílusban és indokkal és tapintattal tárgyaljuk, lia már valakinek har zafias aggodalma — különösen politikai vonatkozásban — nem tudja elkerülni.« íme, így fogja fel lüvatását eg>'' igazi képviselő s íme, a lármás efenzékieskedés közepette így nyilvánul meg egy kerület népének bizalma Gömbös üyula politikája iránt. Tragikus vége lett a vakmerő tréfának Keszthety, február 21. Súlyos kimenetelű autógázolás történt Keszthelyen, az Erzsébet királyné-úton, ahol egy autó véjetenüj elütötte Bakter Vendel géplakatossctfédet A szerencsétlen fiatalembert koponyaaapi töréssel, eszméletlen áTapotban számították be a keszthelyi közkórházija. Bakter Vendel az Erzsébet királyné-úton haladt az úttesten, amikor észrevette, liogy egy autó jön vele szemben, amelyet az egyik jó- bar.átja vezet. Bakter úgy látszik meg akarta ijeszteni a barátját és ezért az utolsó pillanatban átfutott az autó előtt. A vakmerő tréfának tragikus- következménye lett, mert az autó sárhányója elkapta a fiatalembert és messzire kivágta Bakter Vendel olyan szerencsétlenÜ3 zuhant az úttestre, hogy súlyos koponyaalap! törést szenvedett. r A keszthelyi csendőrség nyomozást indított a gázolás körülményeinek teljes tisztázására« Zalaegerszeg, február 21. Csak az isteni Ooodviselésnek köszönhető, liogy nem történt péntekre virradóra halálos kimenetelű Pénteken reggel maid nem a Zalába rohani négv utasával egv Szombathelyről lövő magánautó autószerencsétlenség a kaszaliázai hídnál, ahol egy Szombathely felói jövő autó soffórje r, nagy ködben eltévesztette az útirányt és majdL nem belefutott utasaival együtt a Zalába. Csütörtökön éjszaka a szombathely i kórházból igyekezett haza Pusztaszentlászíóra Nagy András pusztaszentiászlói földbirtokos felesége, leánya és intézője. Ai autót Nagy András töl4« birtokos soffórje vezette. Pénteken hajnalban* 3 óra tájban ért az autó a ka*raháraj hídhoz. Ebben az időben itt olyan óriási volt a köd, hogy két méternyire sem lehetett eOátm. A sűrű ködben a softőr eltévesztette az utat 6a a következő pillanatban az as&S, utasaival Sikerűit vásárolnom sok száz méter maradék külföldi férfi irapji szövetet Hihetetlen Olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom. is mt vtirajjn a 1EIIEIT illliílllj 1936. február 22. A Oöcsen H« fromöícskiáfmitíto áttalara — Bcrfcr Mat*"» bem alti ott „Badacsonyi Óriási Ananasz" bxrsdr, TiLanntfit ml* cfyib Osaaes gytraOksfik AiUmUaa •livatrstH {<|ttm»lctltl«ft«MM najjyoa jutasyoi árban kaphatók Kívánatra áiytyietet kflkíck. LtTéJcirn: Bcrgef Manó Tapokza egy ütt !egördu»t a strand felői partrészen. Satv rencsére a sofiőr r.cm vesztette d a lékelne erS«. létét és az utolsó pillanatban még félrevágta a volánt. Ennek köszönhető, hogy sikerűit a kocsi" megárítani azon a kis térrajzon, amely közvetlenül a Zalapari szé én húzódik e* Ekkor azonban alig volt már másfél méte*. nyíre a víztől az autó. Az utasoknak szerencsére az ijedtségen kivuJ semmi bajuk sem történt Ebben az időben végezte ezen a tájon éjszakai ciknórzó körútját egy rendőr, aki észrevette, hogy valami baj Azonnal bement a kaszaházay Háry-féle ma-or ba e* felkeltette a cselédeket, akpk vakkal felvontatták ismét az útra a terraszra lefutott autót ; Mintegy kél óra kényszerpihenő után a pusztaszentiaszlóí fo''-dbntókos csaád;a egy kellemetlen kaland eitflékcve! folytatta tovább az útját. — Val''áws esték. A zalaegerszegi evan*** likus gyülekezetbe», megkezdődnek a böjti vallásos «tek. Az előadásokat rusyobbréaít vendeg-ei''adók tartják a kővetkező témák-rój: A házasság, A vegyes házasság, A rever.. xilis, A csJűíd. A gyermek, Az otthon. A val lásos esték minden vasárnap este 6 órakor kezdődnek az evangéWcus gyülekezeti ház cm leti termébeá. Az első böjti \a?ásos estre, mely február 23-án este 6 órakor kezdődik, a gyülekezet elnöksége ezúton is felhívja a hívek figyelmét 1—2 — A központi elemi iskola Szívgardája folyó hó 23-án, vasárnap délután fél 4 órakor''* Kultúrház nigytermében műsoros szülői értekezletet tart. Tetszés szerinti adományokat szívesen fogad a vezetőség. — Kultúreióadások. Március 1-én és lS-én rendezi meg a Kat. Legényegylet Keszthelyen hagyományos kulturcóadásait. Március 1-én délután 6 órakor kezdődik az e»só e''óadás. Kitunó előadókat sikerült biztosítani a rendezőségnek. Március 1-én Reibel Mihály ország-gyűlési képvise ö tart c őadást »A szoriá* egyház« címmel 2-án vitéz dr. Makray Lajos pápai kamarás, országgyűlési képviselő »A Szentkorona cs a katolicizmus«, 15-én dr. Közi-Horváth József, az Actio Cathokca országos titkára »Legyen bátor a magyar* címmel tartanak előadást. — A Búvár februári száma egymás mellé állítja a biológiai kutatás bámu''atos új eredményeit és az aranycsinálás áltudományát, a mikroszkóp csodáit és a varázsvessző babonáját, a világegyetem titkait hordozó óriásmeteorokat és az emberi kéz ügyességéről ta- | nuskodó parányi faszerkezetet. '' Az olvasó elótt távlatokat nyit, problémákat vet fej és old meg ennek a nagyszabású folyóiratnak februári száma is. A Kakser Wühelm GcseT-schaft kutatóintézeteitől a szombathelyi múzeum magyar kultúrtörekvéseket hordozó munkájáig, tehát a természettudományok egész birodalmában meghízható vezetőül kínálkozik a fíinvir. l> Fabinvi Tihamér pénzügymnisz-ter levele, amelyet a Búvár szerkesztőségébe/, rntézett, meggyőzően tanúsít;a a tudománynak és a gyakorlati életnek kölcsönhatását, azok a tanulmányok pedig, amelyek a magyar nem-zetportré kevéssé ismert vonásait tárják elénk a történelem tükrében, világosan mutatják a természettudományok művelésének nemzeti jelentőségét. A Búvár februári száma a technika koréból is érdekesebbnél érdekesebb köziemé-nyék. hírek és képek sorát la-talmazza. — Könyv- és folyóirat ismertelései, szerkesztői üzenetei, tudós-anekdotái és tudományos rejtvényei változatosak, élvezetesek és tanulságosak. — Kesztl-elyi Uránia Mozgó. Február 22-én. szombaton este 5 ,9 órakor és vasárnap 4, b és 3 ,9 órakor Wiljy Forst egyetíen ¿det lilmje, a Kűíly-kerlngö kerül bemutatásra. Ez a monumentális, káprázatos kiállítású ffim Erzsébet királyné és Ferenc József király eljegyzésének romantikus kulisszatitkaiba viiágít be. Főszereplők: Wüly Forst, Paul Hörbiger, Osr car Sima, Anton Poiatner stb. Kisérőmásor: Tavasz; dal, szines trükkfiim, magyar és Pa-ramount világhíradók. — Ítélethirdetés. Petó József tapolcai napn számost a zalaegerszegi törvényszék még a mult év végén 8 havi börtönre itéite gyújtogatás bűntette cimén. Az Ítéletet a győri tábla most helybenhagyta. A jogerős ítéletet pénteken közöhék a za.aegerszegi törvényszéken Petővel. — Kezdődő érelmeszesedésnél a természetes aFermc József» keserűvíz úgy az a!hasi pangást, mint a renyhe emésztést megszünteti és a magas vérnyomást leszállítja. — Idöjfcü*: Élőnk szél, több hefyoi sraét hóval vegyíti clsÖ, az ország ke''jetl fe''ében fa. a heg>fck«H hava/áv A hőmérséklet c^öfckwt- ötévi dologház egy pár csizmáért és egy kis szalonnáért Zalaegerszeg, február 21. A zalaegerszegi törvényszéken dr. Kovács János büntető tanácsa, előtt pénteken egy betörései lopásért már óokszor büntetett vádlott felel*, újabb bűneiért Reizcr Kálmán 43 éves noszlopi szü''etésű napszámost a zalaegerszegi törvényszék még 1932 tavaszán bg;örése; loápsokért szigorított dologházba uta:G és az elzárás legkisebb tartamát 3 évben állapította meg. A napszámost a mult év december 12-én Teltételes >zahfcd-«ágra engéchék. Reizer szabadulása után Nosz. lop kozségbeji élt, ez év január végén aZonhan munka után nézett és így érkezett el a veSíS Utazási és vizumkedvezmények a budapesti Mezőgazdasági Kiállításra prémmeg>c; l''god községbe. Itt koldulni kezdett. miközben betért Orbán János gazda házába, ahonnan egy pár csizmát és szalonnát lopott. A veszprémi csendőrség a kapott személyleírás alapján csakhamar megta álta a vándorlót. A maj főtárgyaláson a beiMKréAen levó napszámost minden könyörgése cHctíére a bíróság visszautalta a szigorított dologházba. Az elzárás legteebb tartamát most már 5 évben állapította meg a törvénysaék Ki ité>et jogerős. Tekailetlel arra a nagy érdeklődésre, amely az Országos Magyar Gazdasági Egyesület á!ta! ío''.yó é\i március 20 25. napjain Budapesten rendezendi> negjAenötödik országos mezőgazdasági kiállítás és tcmészáTatvásar iránt a küll-fóid részéről megnyilvánu l, a rendez»"» bizett-ság minden lehetőt megtett az irányban, hogy a kiá''. ítás kulfo''di latogatói máiéi könnyebben és kényelmesebben, vaiammt minél kisebb költséggel utazhassanak a kiálítás megtekintésére. Ennek érdekében 9 állam (Csehország, Jugoszlávia, Románia, Ausztria, Buigárta. Görögország, Lengyelország. Olaszország stb.) területén különféle 2b—50<>o-ig terjedő utazási és haza; vizumkedvezményeket eszközölt ki • rcndrzőftég. amelyeket a kiállítási igazoVámok alapján bárki igénybe vehet. A luáhítás alkalmából március 14-tól 25-ig a kiállít isi igazolvány -és útevé* felmutatása mellett vízum nélkül lehet Budapestre utazni. A v.rumot utólag 2.50 P kezelési költség lefizetése mellett kel'' megszerezni a kiáji-tást megelőzően a ku.földieket e jcnőrzó onzá-gos kozpanu hatóságnál (Budapest, IX. Fó-vámházpaJota), a kiállítás, napokon pedig a luál.itás területén múkődó útle^kirerdelség-«kl. Az «>sszes magyar vasutakon és ha>ökon március 14-tól máraus 25-ig Budapestre a .határtói fé áru menetjeggyel ehet tttazm és ugyancsak félárú menrtjegjj>''cl Vehei Budapestről \issza, vagy bármely mis irányban és határállomáson át elutazni március hó 20-tól máraus 31-ig. F kedvezmény bármely vonatnem és kocsiosztály használatánál élvezhető. Az utazást idejövet, valamint visszamenet egy-egy izben meg lehet sza. .tani E kedvezmenyek igénybe vételére ; »gositó laállitása igazolványokat a magyar /ülkép-víseleteknél, követségeknél és konzulátusoknál. a külföldi menetjegy- és utazási irodákban, a Wagons Lte képviseleteméi és a kiállítás egyéb képviseleteiné* Romániában: az Erdélyi (iazdasági Egyletnél, (Isehszovákiá-ban: Pozsonyban, a Nagyhertokosok. Birtokosok és Bérlők Országos Gazdaság: Egyesületénél (Sienkiewiczova 2.), JugoszJánában: Szilágyi Géza m. kir. földművelésügyi mniszteri megbizottnál (Belgrád, Vuk Karadjica-u. 11.) lehet beszerezni. Az igazolvány díjtalan kjálTí-tási belépőjegyeket is tartaimaz. Mind e tekintetben, mind más kérdésekben készséggel ad felvilágosítást a rendezőség (Budapest. IX.. Köztelek-utca 3.). TTizreik: — Uj postatetök. Kistaeudy József nag>l-kanteiai m. kir. posta és távírda felügyelőt megbízták a tapolcai port* és távirdahisatal vezetésével. — A zalaegerszegi levelik múkcdwxx, akiknek dicséretes teljesítményei a közönség előtt is ismeretesek, újabb meglepetésre készülnek. Igen jó irányítás mellett az »Iglói diákok v betanulásán fáradoznak A próbák szorgalmasan folynak és bejelenthetjük, hogy derék leventéink szép játékkal lépnek március 8-án a nyilvánosság dé. — Halálozás. Lippich István ny. vm. számvevőségi főtanácsos rövid szrm-edés után egerszegen meghalt. Temcaése 22-én déiután fél 4 órakor lesz az ujteroető halottasházából Az elhunytban Lulich A3xn ál elemi rskolaí xgazgaU) az apósát gyászolja -120-as tempó. Újra színre hozza a keszthelyi Kat. Legényegylet műkedvelő gárdája a tavaly nagy siker, elért kitűnő operettet, a • 120-as tempó«-t. E hó 23^. vasárnap délután 5 órai kezdette'' ismétlik meg be''éoódti nélkül 1 i — Találtak got. Igazoh tula átveheti. eg) gyermekruliara va\> anv*-»•donosa a r-ndőrkapúanN-ságon KÜHME mnrógazdasáíji gépierak«t Magas njomásu és szőltópermdczók. A Chinoin összes védfeerei. Vasáruk, építkeiési anyaik, ménés eti cakózók. Siersiimot, b4^arlási cikkek, festékek A le^obb kerékpárok. ■touá ifiümüi. Mmm. TcUim u. m. 136 február ZALAI HÍRLAP A kereszt . keresztény kultura szimbólumát ielentl a tzegedl egyetemen Saeged, február 21. A szegedi egyetem U-eifs», tekintettel arra. hogy- a kj^esztf ügyben dewitcsi a kiiltuszinincszteT az egyetemi ^ics hatáskörébe tartozónak nyilvánította* Jcodeltc, hogy a keresztet, mint a keresztény latira szimbólumát, az egyetemi tantermeli ben függesszék ki. ^ tanács — a kultuszminiszter nyilatkozz rávai inv\zhangban — kifejezetten hangsú-bor», hogy a kifüggesztett kereszt nem egy fckkeatnek. vagv felekezeteknek a jeJvénye ^ j^v annak kifüggesztéséből sem most, sem a jövőben nem vonható következtés a Ferenc jóctff tudományegyetemnek a törvényben oegánapitott állami >eLege, sem pedig a tör-ttn>rscn bevett vallásfelekezeteknek a töf^ vényben biztosított egyenjogúsága cl''ien. MOZI Az Edison mozi szómba:- vasárnapi nagy vöágfílmte". 22-6n, szombaton fél 5 órakor 10-bO íilléres helyárakkx": Teljesen új, világhírű Tarzan-fiVn, Zalaegerszegen először! TARZAN, A FÉLELMETES. 12 felvonás. Főszereplő: Buster (rrabbc, kétszeres olimpiai bajnok. 22-én, szombaton fél 7 és fé.9,. 2S-tfn, vasárnap 3 és 5 6rakor (3 órakor a Itelyár 20-70 fillér): Jan Klepura csodálatos világfümje MINDEN NÖT SZERETEK. fíbbál a tűmből zuhog, árad a hang és az életkedvnek, az optimizmus-nak, a humornak olyan mennyisége, hogy mindenütt — anv a moziban szokatlan — tapsra ragadja a közönséget. vasárnap 7 és 9 órakor: 2 személy 1 jeggyel! TARZAN, A FÉLELMETES Jegyelővétel naponta délelőtt 11— 12-ig, déi-öt-ín az előadás kezdete előtt egy órával. Telefon: 251. ClDŐt m''n<5ségben legjobbat, árban legolcsóbbat készít Aifigbauer József uri és nöi cipész ZALAEOERSZEG. Apponyt u. 24 TATAI,zén.PÉCSluén. BRIKETT -jOk it i okat ér. Hogyha szeret olcsó szenet kaphat ajkai szenet FISCHL- n él Telefon 106. szám. JAN KIEPURA MINDEN NOT SZERETEK ] — Akk»e* a szívműködése rendeden, úgyszintén az, alcnél a vérnyomás emelkedésének tünetei mutatkoznak, úgy érhet el erőlködés nélkül megfelelő könnyű székeiéit, ha reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes «Fcrtnc József» keserüvizet iszik. TOLTÖTOLLAT ne vegyen, amíg meg nei nézi dús választékú raktáramat Erede »Parker« tollak Leszállított áron. Va-lódi arany tollak már 5 P-tóU Kaka« Ágoston könyv, papír és írószerktres-kedése, kőlcsönköoyvtára, Zalaegerszeg Telefon 13U sem ti Hölgyeim I & raktáromon lévó összes Ugyancsak 20-23 százaién eladom a Használják fel a kedvező alkalmat lez árut továbbra is eredeti gyári áron árnsitom. szinhAz Szép&égkirtU>nö. Inkább zenés bohózat, imnt operett ez a darab. Ez igen nagy különbség. Mert, ha mint operettről Icel2 kritikát írni a Szépségkifálynőrőí, úgy nem titkolhatjuk, hogy eléggé lesújtó a véleményünk. Az egész darabot ezzel lehelne legjobban jejemezni: sok hűhó semmiért De ha mint zenes bohózat kerül a kritikus bonckése alá, akkor meg keC állapítanunk, hogy egészen jói sikerűi példánya ennek a műfajnak. Egészen jól mulattunk ezen a zenés bohózaton, amely a már néhány év óta beúttott szépségtcrálynőváUsz-tások kulisszatitkaiba vezeti el a nézőt Antal Nusi szimpatikus, kedves alakítást nyújtott Ilona szerepében. Ugy a játékával, mint az énekével egyaránt meg voltunk elégedve. Leviczkv örege<k''> filmszínésze teljem iHuziót keXett. Kórosy Csöpi ecverm''gr most is élénkséget, mozgást, r.tmust hozott a színpadra. Antal f(y játékán egyre orvendetesebben nyilvánul meg a keilő színész gondosság, amelyet még a legjefcntékte wtebb szerep «cm nélkülözhet. Nagyon tetszett tegnap este. H. Szűcs Vilma és Símén fal vy elemükben voltak. Annyi vidámságot hoztak a színpadra, hogy minden szavukat, minden mozdulatukat kacagás kisérte. Hartyándy kissé erőtlen volt a szerelmes ifjú szerepében. Több határozottság, több komolyság kell ehhez a szerephez. Meglepően jó volt Farkas Ica a szépségkirály-nő-jelölt szerepében. MegérdemcXe a tapsokát. Horváth János, Horváth Oyula, Kondacs és Vajda szintén meglettek minden tőlük telhetőt, hogy valamit kihozzanak mostoha szerepükből. (D.) HETI MŰSOR: Pénteken: Csókpirulák ,bohózai. (Csak felnőtteknek.) Szombaton: Budapest-Wien, operett. Antal Nusi és H. Horváth Jenő jutalom játéka Vasárnap délután 3 órakor: János vitéz; délután fél 6 órakor: Az Ur katonái; este 1*1 Ü órakor: Budapest—Wien. Hétfőn: Kibaré-est (a kávéházban). Kedden: Az érettségi, vígjáték. Dolgos Ida és Nádasy József jutak>mjátéka _ * Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéház-bari. Színpártoló egyesületi bérletszelvényeket naponta délelőtt fél 12-ig, egyéb bérletszehré. nyéket fél l-ig váltanak be. A izta»é*z kedvenc versenyen az alábbi szel-vénnvel is lenét szavazni. Dentsch Hermán Kedvenc színészem: Kedvenc színésznőm Alkalmi ajándéknak könyvek diszlevélpapirok töltőtollak gramofonok legelönyösebbenlvásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS AGO/TONNÁL Névjegyek és minden egyéb nyomtatványok lzlé$e$\klvltelben " . " n-«i ZALAI HÍRLAP 96 február . RJtDIÓ 21. I. 4. . &30: Reveic Oyula hárfázik. 6.55: Agyafúrt magvarok. Bartuez Lajos dr. néprajzi előadása. 7.25: Az Openhiz előadásának közvetítése. »Az/a*. 10.20: Farkas Jenő és cigányzenekara nnuwkal. 11.10: T;*iclemczek. Budapest II. 5.55: Bodncs Béla és ógánv-arnekara. 6.30: Gyorsíró tan folyam. 7.30: Egy csavargó napjó-ábó; Krtve« Tibor csevegése. 8: Hanglemezek Szombat, február 22. lindapest I. 10.20: Cholnokv Viktor efbessé''jéseML -10.45: A rendőrségi múzeumot ismerteti báró Schrőder Atti!a dr. 12.05: A rádió szalonzenekara I 30: A Budai ídalárda tagjaiból a*kut bamaraegyüttes. 4.10: Harsányi Gizi rneséL 5: Farnadi Edit zongorázik. 5.45: Vígjátékelőadás a sftidióban. Helyet az ifjúságnak. Vígjáték 3 felvon ásban. 7.35: Hangiemezek. S: Fejedelem. Dalos Sándor elbeszélése. 8.30: Utry Anna magyar nótákat énekel, kísér Farkas Sándor C''gány-zenekara. 0.50: A Budapesti Hangverseny Zenekar Delibes emlékhaaigvcrscnye. 11.15: Vajda—Pártos ja/zenekar műsora. Budapest II. 5 15: Mezőgazdasági félóra 6: Itniczky László jazzenekarának műsora. 7.35: A serdülő léfcfcfcttia. Nádas Zorán dr. efc-adá-sa. Gyümölcsvédelmi szerek gyári árban kaphatók Gyarmaticégnél J A BUDAPESTI CRTÖCTŐZSDE VALUTA ö DEVIZA ARFOLYAWAI. Valttak Angol Ion-Bcfea fr. Cseh korona Jia korona Dinár OoUár ¡6 66-16 W 5*50 I4-I5-14 35 74-35-75 15 7 H0-7"95 3290T-339U0 Pranda Inak 22-30-22-5C .-ioüantfi 22fr*»-»T"30 ,«ngyd zloty 6370-« 30 Uwa 4(0-4 15 -ira 2M0-30-25 viárka 136 - 376Ü *ocrég koron« 83 70^84-60 Osztrák schilling 8 -ÖU"70 Svljd frank 11070-It Srevl korona eO 7U 9«Ttxak'' Arrtltráxr., l"»1!*^ Bdfrid Berlin Bukx Prtlsíi*; KopenhASJ (>«iló London Mi''ano Noryor* Pár i s Ptáp Szófia Stocknolm Varsó Wien Zflnch 135 «VI36 9T 3-41-3 4C 7^20-7^« 78M5-3347 ©-5C-76-5C 1705-175: 29*6-30^ MV20-3471C 22-32-22* 14*07- i7-g7 4*11-147 fl^lO-AHC 6415-65-53 U080-I1I-6Ö BUDAPESTI TERMEN YJELENT£S- Buta (ttazav.detoi H kg 18 15 -18 20 (e*v*b) 17 65-17.80 (tiszt.) 7H kg 18 11^-18-35, («gyét) 1730-1805, ?9kf. (tta**.) !635-l8-6\ (e/yéb) l*05-l*20^Hut.) 80 k8. 18-65-18». (e^-éb) 1600-16,0, arra aj (W^vf ■ « --- Ifr6\ (egyéb) I&05-ltr20-(tiuv.. véb) 1U-3C 1840, rm (pe-iO 740-1600, sörárpa i-M 15 tó- 15.55. l8ttM0OCt Dtukkoi. a tab 17.55 -17 65, I2J0 1263 Irányzat: gycigébb, forgalom: ¿»ekély. •M M •».«« lurtiiti nm juios * .....hl rtntV i MUSTOS ai/t oímo mívű jórvtr i nozMtrnr LÜzió rvuMCu jóistf APRÓHIRDETÉSEK AODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EGY GAR-ZON-LAKAS (külön fürdőszobával) azomwű kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. ZALAEGERSZEGEN, Hunyadi János-utca 7. szám alatti 4 szobiból és mciCékbeyiségek-bó< álló csa.ádi ház 415 négy^zőgó.'' teekkeí eladó. Bővebb felviágosítást ad dr. Szél György ügyvéd, Zalaegerszeg. havas kéiirnunka-és szÓnyegfonalai. Babi ruha különlegességei legmegbízhatóbbak Vass Lalos iras és ékszerész Zalaegerszeg, (* uegyt házzal szemben) OLCSÓ és MEOBIZHATO MkiiniBi íráUs Était Tf KI N ÉL revm VARGA LAJOS órás én éksz. Zalaegerszeg Iriflép és ázámlálógép szaküzl«! ERIKA aj táska gém P 17S Remington írógépek bizományi lerakata, javítások, benzinfürdók. Kk»rban tartás. — Arany, ezflst ékszerek, disz tárgy ok HORVÁTH MIKI ÓS aranymüve*, Írógép má. szerész, Zalaegerszeg. (Mindi patika meHett) Nagy megtakarítást ér el, ha ezen könny* éghető, magas kalóriáju fűtő szenet nálunk rAMrolja. 100 hg. la hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon: aa Teiséfc p r ó b a f fl t é • t alkalmazni. A egkisebb Ideit házhoz szállítunk. Pontot kiszolgálás. , , _ • ! .. . . . -j • j jA Szerkesztőségi telefon: 80. POLITIKAI NAPILAP Nyomdai telefon: 131. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, fQgy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Magyar vagyon magyar kézben maradion I írta Gróf FESTETICS DOMONKOS orsz&rgyűlési képviselő. . A hitbizományi törvényjavaslat, amelyet a képviselőház elfogadott és rövidesen a tósóház vesz tárgyalás alá, egy elkövetkezendő átaJó-uot; földbirtok-politikai rendelésnek szolgál az alapjául. Amint az 1848-as időkben összeállt a magyar történelmi osztály és élén a nagy Sző. cbenyi Istvánnal reformokat hozott és meg-nnrta.Ua, hogy nem zárkózik el a helyes és euksé^es újításoktól, összehozta, egymással a. magyarokat, akár főurak voltak, akár csongf-grádi kubikosok: a veszély és akadály most sem az lesz, hogy majd talán a történelmi osztályhoz tartozó magyarok külön falanxba tömörülnek és ellenkezni fognak. Nem. A veszély máshonnan származhat ik. 1848-ban szintén kóveteiték a reformot, ellenben, mikor ez a reform megvalósításra került, nem tudott eljutni az elképzelt Deák Fereno-fé''e kis magyar birtokokhoz és a kis magyar kárúikhoz, hárem a felszabadult föld és vagyon átment új kezekbe, áj földesurak keletkeztek, bankok, kartelek urai vélték át ezeket a földeket és a magyar nép nem kapott semmit Az 1848-as reformok után kialakult egy új osztály, az úgynevezett üj magyar földbiitokososztály és maradt a másik oldalon egy eladósodott kö<* aéposztály és egy terhekkel és gondokkal'' ItaT-ooió kisgazdatársadalom. Épen azért nagyon vigyáznunk kell, Hogy ezek az újonnan feli* szabaduló földek most olyan kezekbe ne kerüljenek, amelyeknek a magyar földhöz semmi közük, amelynek a magyar földben nem kenyeret adó objektumot látnak, hanem keresket delmi portékát és kereskedelmi cikket , A Gömbös-kormány igen helyesen cselekedett akkor, amikor a hitbizományi törvény megajkotásn előtt a kisgazdaadósságokai rendezte, mert azáltal nyugodtabb atmoszférát i : teremtett és helyes voit, hogy'' a földbirtok*) politika általános reformja előtt a budget keretén belül igyekezett ii''egtenr.i azt, amit fötd-birtokpolitikai téren nte0 lehetett tenni. Csak helyeselhetem, hogy a kormányt ezekben a kérdésekben igazan higgadt, konzervatív gondolat töltötte el. Az én meggyőződésem az, hogy forradalmi és hebehurgya megoldása a hitbizományi kérdésnek valóban nem leheti-séges, hanem igen«; ¿t kell gondolni, amint hogy át is gondoltatott az egész. Én azt hir saeni, hogy az általános eltörlés nem vezetne a földbirtok reneszánszához. Az ősiségnek iniru den kautéla nélkül történt eltörléséből! is csak bajok származtak az országra. Nem volt anK nak semmi előnye és a vége mi lett?, Nem az, hogy a kecsegtető intenzív gazdálkodás megindult, hanem hogy még intenzívebben írták be a telekkönyvi betétlapokra a több tartozást és végeredményben a kisgazdatírsaí-dalom még jobban eladósodott. A kishitbizományok, azt hiszem, nem vernek eléggé gyökeret, mert a magyar nép családias gondolkodása, családias érzése írem alkalmas arra, "hogy kishitbizományokat létesítsen. A magyar kisgazda mindig arra gondol, • hogy ha egyszer ó nincs, akkor gyermekei egyformán részesüljenek a vagyonból és ép-> pcn ezért nem igen hiszem, hogy ez a hrfr- IS*: Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS bizományi gondolat nagyon nagy népszerűség1-nek örvendene, jnert a magyar soha sem veszi be azt a szokást, hogy éppen csak az egyik gyermekére hagyja a vagyonát, inkább úgy lehetne az egész kérdést megoldani, hogy valamiképpen a telepítés során biztosíthatnánk a születendő gyermekeknek bizonyos jogokat". Mert az egykét talán el lehetne hárítani, ha az; a gazda tudn.á, hogy4u gyermeke születik, az a gyermek kap valamiképpen hat vagy tíz holdat, amelynek Árát húszéves törlesztéssel űzetheti, úgy hogy'' mire a gyermek felnő, a vételár ki volna fizetve és a gyermek kapna bizonyos vagyont. Azt hiszem, sokkal gyorsabban tudnánk segíteni a kisgazdák, földf-művesek bajain a törzsöröklés bevezetése hev^ lyett akkor, ha egyszer irgalmatlanul" be>h nyúlnánk a (karte!ek és nagybankok dzsungel lébe. Sokkal jobban lehetne a magyar kisgazdát lélegzethez juttatni, ha nem sújtanák már azok a nagy terhek, azok a nagy adósságok. Nem lehet újabb földet adni a kisgazdának. Hirdetésekei a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23j066 u. Előfizetés: 1 hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. Előfizetőinket már most tisztelettel felkérjük, hogy hátralékaikat március elsejévtí okvetlenül rendenú szíveskedjenek. '' Akik nagyobb összeggel tartoznak, azokhoz külön leveleket intéztünk. Kérjük, méltóztassanak a levélben foglaltakat komoly megfontolás tárgyivá tenni és a hátralékokat befizetni. amíg a régi teljesen adósságban van. Látnia kell a gazdának azt, hogy ha ó dolgozik, é''vezi munkája gyümölcsét, félretesz valamit és nem fog minden évben egy újabb váltót me$* hosszabbítani, amelyet azután megint a hár^ kok tesznek zsebre. t Én az egész magyar lűtbizományi reform körül csak egy kérdést látok fontosnak, azt, hogy a magyar vagyon magyar "kézben marad, jon! Jugoszláviában nem keltett túlságos bizakodó hangulatot Hodzsa háromnapos látogatása Budapest, február 22. Hodzsa Milán cseh miniszterelnök pénteken éjszaka átutazott Budapesten. Hosszasan elbeszélgetett a pályaudvaron megjelent magyar újságírókkal, piotitZkai vonatkozni« hyfatkozatot azon-: ban nem tett. A cseh miniszterelnök ma, szombaton reggel 9 órakor érkezett Belgrádba, ahol két napot tölt Jugoszláviában általában nagy érdeklődést keltett a cseh miniszterelnök látogatása, I — A telepité$itőrvénviava$lata képviselőház előtt de azért rwm váltott ki tüfcágbsan bizakodó hangulatot Szerb politikai körökben nem számítanak ar-ra, hogy a szőnyegen levő kérdéseket teljes mértékben meg tudják oldani. Hodzsát ma, szombaton délben Pál kormányzó herceg kihallgatáson fogadta, majd ebéden látta vendégül Stojadinovics miniszterelnökkel háromszor fog tárgyalni, majd hétfőn a Bánátba utazik. Budapest, február 22. Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter pénteken beterjesztette a képviselőház elé a telepítési törvényjavas^-laíot A javaslat tartalmából dióhéjbari a következőket közölhetjük: A javaslat célja az egy család eltartására alkalmas kisgazdaságok számának szaporítása, a törpehirtokok kiegészítése és a fahtsi lakosság részére házhelyek juttatása. Ehhez igénybe lehet venni elsősorban az áramot ilető va^yom''álság-földeket, köztartozás tejében leadott földieket, valamint a szabadkézből megszerezhető ingatlanokat Módot ad a javasiát arra is, hogy a mezőgazdasági ingatlanok bizonyos fajtáit kényszer útján is (átengedjék. Ideszámítanak a hitelintézetek árverésen szerzett ingatlanai is. Igénybeveszik a védett fiagybirtokok bizonyos hányadát, a háborús szerzeményű nagybirtokok egy részét, a hitbizonyínyi kötöttség alól felszabaduló birtokokat. A birtokok egyes kategóriáira liaszonbérbe való átengedési kötelezettséget vezet be a javaslat.. Ezeket az ingatlanokat a bérió később megszerezheti. A kishaszon bérlökér+ p Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége'' váDű garanciát. A birtokosok kártalanítása úgy történik, hogy az ár kétharmadré&zét azonnal megkapjak készpénzben, egyharmadrészét pedig az láPam törleszti le huszonöt év alatt Adót földben leróni csak ötezer pengőn túK adóhátralék esetében lehet, de csak egyízben, az 1035 december 31-i állapot a lapu! vételé veL Az Igényjogosultak a tulajdon megszerzésérc csak azok, akik a vételár 30<>o-:át előre le tudják fízetiíi, haszorv bérletre pedig, akik az egyévi haszonbérnek megfelelő biztosítékot le tudják tenni. Kivételt csak az állásukat vesztett gazdasági cselédek és a rokkantak képeznek. A gazdasági iskolát végzettek, a vitézek, rokkantak, frontharcosok és a háromnál" több gyermekes családok bizonyos kedvezményben részesülnek, de fő elv, hogy btrtokjuttatást magánérdekből senki sem követelhet, még ha az eíöíit feltéteeknek megfelel is. A birtokbajuttatott a vételár SOo«-ának iefi- 2 ZALAI, HÍRLAP 1936. február 23.. rétese után telekkönyvi tulajdont igényelhet. A hilajdonbejegyzéstöl számított 12 évig a birtok elidegenítési ''és terhelési txa''om .ifatt áj. A javaslat bizonyos esetekben az államnak visszavásárlási jogot hiztos.it. Rendelkezés van a telepes községek létesítéséről. a te''epitcs: alapot képező többmillíó pengő e''ótr remtese-ről. végül árról, hogy az fai gattahekfarabolásokat a jövőben áftalá ban a földművelési rakitsztérhxm ellenőrlése alá hetyezik- Egvcs területeken, tóként az cgykés vidékében fokozottabb felügyeletet gyakorolnak s itt az áamoit-fokozortabb elővásárlási jog iSeti majd meg. . Javult a katonai helyzet. Mussolini félmillió katonát tzabadságolt Brüsszeli jelentés szt r nt a négus volt katonai tanácsadóba. Reul belga alezredes kijelentette. hogy a négus lemondana szívesen 12 esztendei időtartamra a hatalomról, ha a Népszövetség a hatvan hercegnek és a kopt főpapságnak eflm.ífásáváJ megküzdene és avilizálná az országot, ami neki nem sikerült. Római jelentés szerint az olasz kormány félmillió katonát szabadságo t, mertaz utóbbi | időben meglehetősen javult a latonai helyzet. Róma, február 22. Az olasz csapatok az endertai nagy győzelmet kihasználva, újabb" 20 kilométerrel nyomultak előre. A győzelem révén meghódított terület 1.900 négyzetkilo-métert tesz lei. Római illetékes helyen art kőz''ik, hogy nem lehetetlen Amba Aladzsi néhány napon belülit elfoglalása. Az olaszok megszállták Adcrak városkát. A repülők tovább üldözik és bombázzák Kassza és Szémm hercegek menekülő csapatait. 3ó szemüveg, jó fényképezőgép jó fényképkidolgozás BÁNFAI BÉLA optika és fotosialcöxJetébcn PÉCS. - ZAIAWBÖZEQ. Eckhardt is elismerte és elfogadta az iparügyi iavaslatot Budapest, február 22. A képviselőház pénteki ülésén folytatták az iparügyi közigazgatási javaslat Vitáját. ''A vita során általános figyelmet keltett Eckhardt Tibor felszólása. Eckhardt kijelentette, hogy elvben elfogadja a javaslatot, ynert az iparostársadalom régi kívánságait hononálja és a Kisemberek védelmét Igyekszik becsülettel szolgául. Általában helyesli az iparügyi miniszter közhasznú tevékenységét és ahogy ennél a javaslatnál történt, minden politikamentes kérdésben hajlandó a teljes összefogásra. IX- el kell ismerni, hogy a kormánv figyelembe vette az ellenzék Vivánsíágait. A javaslat komoty reformkísérlete; jeleni és annál nagyobb a jelentősége, mert hiszen az ország lakossága tíz százalékinak sorsáról Nem a lépés ielent&s, hanem a lépés oka intézkedik. Helyes * megbízhatósági paragrafusnak a beiktatása i>, amelyben nincsen politikum, csak azt kell bevenni a szövegbe, hogy az iparengedély "megvonására szakmabeli kihágás esetén kerülhet a sor és ezzel minden félreértés eloszlatható. Beszéde további során azt kívánta, hogy a kormánv ne bdjon újabb engedélyeket nagyáruházak létesítésére. Szabályozni ''keF a részletvásárlások kérdését, valamint az ügynökök működését. Pintér József felszólalásában azt hangoztatta, hogy '' Magyarország jövő fejlődése nem a nagyipar, hanem fe kisipar irányában képzelhető el. A kisipar sorsának jobbrafordulását a jó ipari közigazgatástól, a megfelelő szakoktatási és a munkapiac megszervezésétől várja. Zalaegerszeg, február 22. Mint ahogy a lengyeltóti független kisgazdapárti mandátum nem jelent a magyar f>oljtika glóbuszán változást, épp úgy nincs a politikai erőviszonyek szem pontjából lényeges jelentóeéye annak, hogy a nyírbátori képviselő, Nánáspr Imre, a napokban levelet intézett a Nemzeü Egység Pártjának elnökéhez, amelyben b^elcrttj a r szőnyegei Elsőrendű minőségűt kézzúl csomózott, tiszta gvaplú magvar perzsát legolcsóbban vásárolhat a készítőnél. Kötött ruhák, blúzok, pulloverek mérték stertnt! párthoz való csatlakozását. A legutóbbi általános választások alatt megnyilatkozott közhan- I gulat olyan túlnyomó többséget biztosított a nemzeti munkaprogramban lefektetett kor-mányzati elvek számára, hogy cg)'' mandátum elvesztése vagv megszerzése a lényegen sem-nyt setn változtat. Az, hogy Nánássy Imrében ismét egy szavazattöbblethez jutott a Nemzeti Egység Pártja, súlyeloszlás szempontjából nem jelent lényeges differenciát. Annái nagyobb jelentősége van azonhan annak az indokolásnak, amellyel Nánássy Imre a párthoz való csatlakozását kísérte. Köztudomás szerint Nánássy Imre a független kisgazdapárt körébe tartozott néhány évvel ezelőtt, de már a legutóbbi időközi választás alkalmával nem vaXotta annak programját Nem akarunk most rátérni arra a nyilvánosság előtti vitára, amely közte és a függetíen kisgazdapárt elnök,c között folyt le, mert annak csupán a végkifejíésc fontos, mégpedig az a körülmény, hogy Nánássy Imre megcsömörlött arrnak a kisgazdapártnak programjától és harcmodorától, amelyről á/.ítacv lehet, hog)- a kisgazda gondolatot legfőképpen csak cimébon viseli. Nánássy Imre a Nemzeti Egységhez történt csatlakozását bejelentő levelében súlyos kritikát mondott a kisgazdapártról s meg-ál''apításaj b:zonyára igen mély hatást keltenek azokban a körökben, amelyek előtt nem nyíltak ki teljesen az egymással szemben-áíló pártok irányainak útjai. Bekövetkezett ugyanis az a különös helyzet, hogy a kifejezetten gazda^rinyú párt, amely létezését Gaál Oaczt orrnak köszönhet^, messze kanyarodott eredeti elveitől és ha paproson ki k fejez; alapítójának valamelyes e gondolásat, lé- nyegileg lesiklott eredeti célkitűzései útjáról S miközben a kebeléhez tartozó politikusok vasárnapi kiruccanásaik atka.mából hetet-ha\at összehordva kigyót-békát kiabáltak a Nerrt-zeU Egység Pártjára, nem veszik észre, hogy az őket hallgató pub^kum tisztán látja már, hogy a szónokoknál csuj>án a hang és tagiejtés található fel, de a tények és igazi gazdaakotá-sok, komoly agrár^rányú cselekedetek a Nemzeti Egység Pártjának köréből indulnak ki. Vagyis Gaál Gaszton programja teljes egészében benne van a Nemzeti Egység programjában, aminek felismerésében határozta cl magát Nánássy Imre arra, hogy eredeti irányát megtartva, csak akkor szolgálhatja ; gazán a független kisgazdapárt nagynevű alapítójának eszméit, ha belép a Nemzen Egység Pártjába. Hangsúlyoznik: a Nemzeti Egység Több- Délutáni- és táncruhákat a farsangban csak fi rt'' SZÁSZ SANDO& *"• a»aa*mw MxMparf ««Malaca ZALAEGERSZEG Várkör 3. sx. feipesi £ vegyen ! Estélyf rldlkülök és övek nagy vá la aztékban! •V 1936. február 23- ZALAI HÍRLAP és súlya fokozása szempontjából nem tott szükség arra, hogy n\ás pártállású po> tifctcoUt szívjon fel kebelébe 5 ha Ilyen sze-tünetekkel találkozunk .is, azok súlyát m becsüljük túl. De nem is ebben a mozzanatban van jelentősége egy-egy csatlakozá*--jt hanem súlya van annak az indokolásnak, azivcV. ezek a csatlakozások cgyüttjárnaki. ¿nukor más pártáHású közéleli férfik mélyen agukba szállva mérlegeik feladatuk és "kö-^jcsségteljesftésük súlyát s rájönnek arra1, ^¿v a Nemzeti Egység gondolata körében tűdják leghathatősabban szolgálni a mai idók-^ a nemzet érdekeit, ez olyan szerencsés közéleti tünetet helyez megvilágításba, ame-tot csak örömmel üdvözölhetünk. Korántsem •kaponvegforgatás, vagy a régi elvek szegre-alasztasa az, amikor valaki felism>?rve a való helyzetet, ciuelt fővel, bátor tekintettel megvidul a magyar nemzet sorsát vezérlő g^ye-pd uton. Ezt a férfias és bátor cselekedetet tapasztaltuk a napokban, amelyre ez a válásunk: kövessék mások is és akkor pröbáljoti sxcnihcsziüru ez országon belül, vagy kívuí laJa^ü az egy táborba szállt magyarral1! levelek sazdatársamhoz Irta: Pörneczl József XIII. Legutolsó leveledből, gazdatársam, ezeket olvasom: ¡>Az uraság négy-öt évvel ezelőtt vagónszámra hozatott meszet és azt szekérről Upátul a talajra szórták. Ez a mész is mi&< trágya; szeretném tvini, hogy mire való, Hogyan kell alkalmazni?« A mész maga is növényi tápanyag. A termőföldben rendesen van annyi mész, amennyi a gabona termeléséhez, jó kapás-terméshez szükséges, de \an néhány olyan mészéhes növényünk, amelyeknek termelőé csak akkor sikerül, ha mi e növények aki nagy mennyiségben könnyen felvehető tncsztrágyát juttatunk. Ilyen Göcsejben termelt növír.y a lóhct^ és a lucerna- Ennek a két növénynek a mész tápanyag. Nincs még ha-záflkcak egy olyan része, amely annyira mészszegény, mint a mi göcseji vidékünk! Másutt a talajban rendesen van annyi mész,- amennyi elég ínég a legigényesebb mészéhes növó-nyek termeléséhez is. Mégis l''.aszná.nak ezek is meszet! Mi az oka ennek? A mésznek nagyszerű tulajdonsága: a ta.ajba került mész elősegíti a talajban heverő, de a növények áhai nyers állapotuk miatt fel nem vehető növényi tápanyagok feltárását, miegszelldítését. A mész szerepét az emberi szervezetben az emésztő gyomornedvekhez és a nyálhoz lehet hasonlítani. Hiába táp-álkozo'', gazdatársam, a legízletesebb ételekkel, ha azokat rágás, azaz nyálzás néikül nyeled le, a gyomor ta''iin eleinte még megetneszíi, de a gyomor túlterhelés miatt egy kifejlődött gyomorbajjal azok az ételek nem használnak neked semmi*. Teljesen ez az eset a növénytermelésnél is. Azt mondjuk, hogy Göcsejben sok a vad, hideg, tevéketlen főid. Azt gondolnánk, h9gy telin ezekből a talajokból a növényi tápanya^-gok teljesen hiányoznak. Nem, van a mi földünkben rnég tápanyag, hisz nem régi termőföldek ezek a göcseji talajok. Van itt tápanyag, de ez olyan, mint az emésztés nélkül az etnj-fceri szervezetejt keresztül jutó étéi. amitemészh tés hi ányáhan felhasználatlanul dob ki a szervezet. A mész a talajban az emésztés nrunká|-végzi. Képes a- legutolsó gram növényi tápanyagot is úgy megemészteni, hogy a növény azt felveheti és ott, ahol a gazda már semmire s© megy, a megemésztett növényi tápanyagok által újra kielégítő termést takarít fce. Mikor a mész e tulajdonságára ezelőtt félévszázaddal a gazdák rájöttek, mint a sovány talajú gazdaságok megmentőjét üdvözöl- » ez a ragyogó asszony? Micsoda remek ha;, mily gyönyörű frizura -mily csodás fény! Ne m csoda,ha sokakban felvetődik a kérdés, vájjon mivel is ápoljak ezt a gyönyörű hajat? KAMILLOFIOR A szókéknek készült alkálimén-tesKamilloflor Speciol Shampoo megtartja a haj természetes, aranyos fényei és azt visszavarázsolja, ha már eltompult volna. BRUNETAFLOR A sötét hajnak készült alkáli mentes Brunetaflor Speciol Shampoo ragyogó mély fényt ad és a sötétbarna színárnyalatokat soha nem sejtett pompában Juttatja érvényre. ték, de nem gondoltak arra, hogy a ¿*»ész tápanyag-cmésztó. Amit megemésztünk, ami megemésztődik, az megsemmisül. A meszezett talajon a tápanyagok megemésztócbek, a növény felvette őket, a gazda a learatott növényi nyel kivitte a talajból, azok a talaj s?ámára megsemmisültek, a nagy termések után a talaj tápanyag nélkül maradt. Kimerült teljesen, mert nem csak a könnyen felvehető tápanyag gokat vonta ki a növény a talajból, hanem a mész megemésztő munkája segítségével mrég a nyerseket is. Az ily talajon azután a gazda már semmire se ment. Nagyon jól illik ezért a mészre a gazda-közmondás: j»A mésztrágyá-zás az apákat gazdaggá, a fiúkat koldusokká teszi U Az a gazda, aki a meszet csak azért alkaí« mazza, hogy a még kivehető tápanyagaitól is megfossza termőtalaját, megérdemli, hogy koldus fialnak átka kisérje sírjába. A mésznek e tulajdonságával nem szabad különösen a göcseji gazdának visszaélni. Nem élhetsz vissza vele te, gazdatársam, aki megfogadtad, hogy földednek édes mostohája leszel! Használd ki e tulajdonságát te jes egészében, de mindig kiszórt mész növényeid számára a talajodból úgy, hogy amennyi tápanyagot a földedre megemésztett, annyit trágyában mindig viaszt adsz termőföldednek, lg}'' lehetsz csak édes mostohája a természet által rád bízott göcseji fölíanek. Nem ok nélkül írtam neked annyi levelet az okszerű trágyázásról. Az eddigiekből i. Sikerült vásárolnom sok száz méter maradék külföldi férfi im szövetet. Hihetetlen olcsó árakért kedves vevőim rendelkezésére bocsátom. Jijjii és Bist Mii a fElSEII illlilliH megismerted, hogy hogyan tudod te az éhes földet növényi tápanyagokka. telíteni, c ''eve-lemből tanuld meg azt, hogy ezeket a tápanyagokat «neszezés által liogyan lehet úgy megemésztetni, hogy nagy termesek mellett sohase keíljeri a tápanya gkunerüléstől fejni. Említettem levelem elején, hogy legmésaj-éhesebb növényünk a lóhere és a lucerna. Vad, sovány földben egyik se sikerűi. Nem esaJc azért nem sikerülnek ezek, mert a talaj sovány" w vad, hanem leginkább azért, mert ez a két növény mésszel is nagymértékben tápLUh kőzik. Gyenge hlcerr.atérmése;r.knek a tnész-hiány az oka. Meszezéssel a kötőit, hideg talaj megszelídül, a tápanyagok megemésztődnek, a megemésztett tápanyagokat a lóhere és lucerna, mivel mészben sincs már hiánya, roluv mos fejlődésre fordítja, a gazdának nagy terméssel fizetk IX- fizet a talajnak is. Mind a két növény nitrogén gyújtó. A mész minél inkább serkenti erős fejlődésre, a túl búja \ irágos növényzet annál több nitrogént gyújt a levegőből a tal aj szamára. Haí-hét éves, felszántott, kivénült jó lucernás talaja gazdagatybi nitrogénben, mint az erősen megtrágyázott föld. A lucerna után csak foszfort kell adni és több évig nagy termest takaríthatsz le róla. De lóhere u^án is, lu az jói sikerűül, mmdíg gazdagabb nitrogénben a föld, mini ló-here bevezetése előtt. Minél inkább mesze ¿ed lóherésedet, lucernásodat, a megemésztett tápanyagok annál hata.masabb fejlődésre serkentik takarmánynövénye irtket és ezek hatványozott mértékben gyűjtik viszonzásul a talajnak a legdrágább tápanyagot, a nitrogént. Mekkora bölcscsége ez a Teremtőnek, csak az okos gazdának fel kell liasználni a természet e nagy adományát! Miben áll a mésztrágyázás? Több nagy mészégetőnk állít elő trágya^ mészport, aminek ára a zalaegerszegi álicH másra szállítva másfél pengő métermázsánkén!!. Talajod mésztartaima szerint holdanként 15— 4 ZALAI HÍRLAP 1936 február 2 30 raáissát adhatsz belőle. Ha eddig is sikerű* a lucernásod, de 4—5 év múlva kipusztult, akkor ennek az a jele. hogy a mész nem elég, kell lega''iább 10 mázsa ezer négyszögölenként. Ha a lucerna eddig se"hogy se sikerült, akkor adj 25 —30 mázsát. A meszet minden esetben ősszel szórd rá a következő tavasszal cVe*-tendó lucerna alá. A téli csapadék a szántásra szőrt meszét a talajba mossa, ami még felül maradt, az a tavaszi talajmunlca a!karmává! belekeveredik a talajba. Ha a talajod nagyon mészszegény, lucernát eddig nem U mertél rá vetni, akkor a nagy adag mésznek felét, 15 mázsát az őszi szántás előtt szórd el és szinted alá, a másik felét szórd ki szántás után a földre. Ezreseiben a kikeló és gyökereit nagyon mélyre eresztő lucerna a talajban rnin--dcnfelé talál meszet. A ''¿here a!á is hasonló képen használj meszet. Amelyik földre tavasz, szál lóherét vetsz, arra már tél e''ején szórd rá a mésztrágyát. Mindig csak e két növény alá hasznatj meszet. Ha eddig nem termeltél, mésszel ezután sikerül a termelés. Lóherésed, lucernásod xsz, sohasem lesz takarmány ínséged. A megemésztett tápanyagok helyett a nitrogéngyűjtő lóhere, lucerna gyökerein visszaad;* a talajnak a nagymennyiségű nitrogént, a nagy takar* mánytermés biztosít^ a gazdának az állattartást, az istállótrágyád növekszik a mész által meg emészt? tt és a lucerna, lóhere Á>aJ M használt és megsemmisített növényt tápanyagokat istállótrágyával pótolod. Ha a meszet így használod, akkor ne télj fiaid átkától, gazdag apa után még gazdagabb gyermekek következnek, mert okszerű trágyázással és nitrogéngyújtö növények sikeres termelésével mindig több tápanyagot tudsz adni talajodnak, mint amennvit a mész abból megemészt. Előadás Götselröl Pestkörnyékén Zalaegerszeg, febaiár 22. A Pestkörnyéki Iskolánkívül; Népművelési Bizottság felkérte Czobor Mátyás zalaegerszegi polgármestert, hogy a budakalászi kultúrházban tartson előadást Qöcscjról és Zalaegerszegről. Az előadás március 0-én lesz és a bizottság értesítése szerint igen nagy érdeklődéssel várják. Bár a polgármesternek nagy az elfogialtr sága, értesülésünk szerint készséggel elutazik A Mezőgazdasági Kiállítás csoportos látogatóinak elszállásolása a Pest melletti faluba, hogy a szépseges tio-csejnek és a virágos városnak propagandát csináljon. Megemlítjük itt, hogy a Göcseji Héten érkezett második füVércs gyorssal sok budakalászi érdeklődő is volt itt, Zalaegerszegen. A polgármester tehát nem megy teljesen idegenek közé. Az országos mezőgazdasági laáT.itást minden évben tömegesen keresik fel vidékről és a szomszédos államokból tanulmányi csoportok. Ezeknek elszállásolása érdekében a rendező bizottság érintkezésbe lépett Budapest székesfőváros idegenforgalmi hivatalával. Az idegenforgalmi hivatal ez évben is készséggel vállalta a kiálítás látogatóinak pályaudvari kirendeltségei útján való fogadását és olcsó, csoportos elszállásolását: Vidéki iskoüák, gazdasági akadémiák, szakiskolák és tanfolyamok tanulóifjúságából álö csoportoknak elszáláso-lására a diákszállókban van hely biztosftvat A diákszállók mind lepedővel, takaróval! és párnával ellátott ágyakka" vannak felszercVei A diákszállókban igényelt helyek biztosítására vonatkozóan a bejelentéseket legkésőbb nxár-cius 14-ig kell az idegenforga.mi hivatalnak megküldeni. A szállás a diákszállókban naponként és személyenként 60 fillérbe kerül, ezenkívül személyenként a tartózkodás egész tartamára 70 fillér mosatási díj fizetendő. Nagyobbsaámú, felnőttekből ¿íó csoportoknak száll ásigenyüket legkésőbb március 5-ig kelt bejelenteni az idegenforgalmi hivataürváf (Budapest, V., Deák Ferenc-utca 2., interurbán telefon: 812—13), mert elhelyezésük csak ez esetben biztosítható. A magyar kivándorlókat és vissza vándorlókat védő irodának a keleti pályaudvar mel- letti otthonában (Budapest, VIII., Fiumei-út 4. sz.) ugyancsak kaphatnak-csoportok és egyesek is éjjeli elszáliásollst napL V pengőtől kezdve. Az irodának az érkeztet legalább 14 nappal megelőzően kel jelezni. Az így elhelyezett gazda csoportok részére az idegenforgalmi hivatal íttján kedvezményes étkezési lehetőségekről, is gondoskodott a kiállítás rendezősége. Akik lakásigény lésüket előzetesen nem jelentették be, az idegenforgalmi hivatal pályaudvari kirendeltségei útján nyerhetnek szállodákban ,vagy magánlakásokban elhelyezést. « Vitéz Árvátfalvi Nagy István Zalaegerszegen Zalaegerszeg, február 22. Dr. v,itéz Arvátfalvi Nagy István, a zalaegerszegi kerület országgyűlési képviselője ma, szombaton este a feleségével Zalaegerszegre érkezik. Vasárnap és hétfőn a déli órákban és délután meghallgatja a képviselő a választók kívánságait, hétfőn este pedig feleségével együtt részt vesz a Mansz-b.álon. Kedden reggel utaznak vissza Budapestre. Hősemiéket emelnek Hottón Zalaegerszeg, február 22. A kis Hottó község hazafias lakossága elhatározta, hogy a világháborúban elesett hősei emu:kére emlékművet állít Az emlékművet Pataky Andor tűrje* szobrászművész már meg is tervezte s a gyönyörű tervet a község e oélra kiküldő* bizottsága elfogadta. Magas oszlopon álló művészi orosz^nsasobor ksz az emlék, rajta márványtáblán a hősök nevei. A kő faragó munkát Siposs Dezső zalaegerszegi műhelye végzi. Az emlékművet már a tavasszal felállítják. A leleplezési ünnepségre nagyban készül Hottó népe. jwwvwwwwwvwwrtrtAAAftAmm**** A rendőrségi hozzájárulás leszállítását kérik a várotok A magy ar városok és községek terhei megnövekednek a közeljövőben a tűzrendészet* és közegészségügyi törvénnyel kapcsolatban. — Ezért arra kérték a belügyminisztert és a pénzügyminisztert, hogy szállítsa le az á3am-r^dórsé^hozzájárulás összegét, egyben pedig emel;é fel a városok forgalmiadó részesedését. Megbízható helyről nyert értesülés szerint a belügyminisztérium és pénzügyminisztérium szakfótisztviselói a közeli napokban minisztériumközi értekezletet tartanak és azon bírálják el a magyar városok kérését, melyet a Mar gyar Városok Országos Szövetsége terjesztett a kormány elé. Tapolcai hirek * Tapolca, február 22. Már régebben felmerült az a terv, hogy a városi kórház mögött emberemlékezet óta el,tcrü)ó, valószínűl/eg bar-langüregek beszakadásából, eredt hatzixnas gödröket amfiteátrumszerűen kiépítve sportteleppé tegyék. A terültét felmérték, megvizsgálták, a terveket elkészítették s a vároe képvisclótcstü!,ete csütörtökön n\ár ei is határozta: az eddigi sportpálya évi 600 pen-gónyi bérét tíz évre előlelegezi és hatezjer pengővel megépíti ert xz egfoz orszügban egyedülálló sportpályát. Tulajdonképen csak földmunkáról van szó s az előirányozott összeg minden valószínűség szerint fedezi a költségekét. Felmerült az a terv is, hogy a tapolcai tó lefolyásánál, közvetlenül a város déli szélén, a községi rétből egy területet kihasítva, nagy strandfürdőt építenek. Dr. Berkes Róbert, a Központi Sajtóvállalat igazgatója március 4-én a tapolcai kaszinóban külpolitikai előadást tart. • Futballista tehetségkutató versenyt rendez a tapolcai vasutasok egyesülete. Ügyes "dolog. Mindenki résztvehet a versenyben, aki tehetséget érez magában a futball, iránt. A legjob-bakból válogatják ki a futba&sapatuk tagjaü TÖLTŐTOLLAT ne vegyen, amíg meg neifl nézi dús választékú raktáramat Eredeö »Parkerc tollak leszállított áron. Valódi arany tollak már 5 P-tőL Kakaí Ágoston könyv, papír és írószer kereskedése, kölcsön könyvtára, Zalaegerszeg. Telefon 131. BtaU mbmbü/i^msi WttaSÍ.«* neufelo f : > V ''^¿líj?1 .- '' - : ,. i * * aranyéremmel kitüntetett uriszabósAga 70 év óta fennálló cég ma már fogalom. Angol, skót és legfinomabb gyapjú szövetek raktára. 0b o Qh N tj o 5" KÜHNE mezőgazdasági géplerakat. i Magas nyomása és szőllőpermetezők. A Chinoin összes védőszerei. 1 Vasárak, építkezési anyagok, méhészeti eszközök. Szerszámok, háztartási cikkek, festékek. A legjobb minőségű kerékpárok. 1936. február 23. zalai hírlap Nem vitte el a betörő az 1500 pengő készpénzt Naglutfhsa, február 22. Billeg« Ferenc ¿fcüosberényi lakos feljelentést tett a csendór-Jmji, hogy lakosából, amíg távroí vo''jt, mir JSn szekrényét felfeszítette, többje ruhane-lopott el ismeretien -ettes, aki álkulccsal (utoít be a lakásba. A csendőrségen tett jelentésében előadta, kojry gyanúja Berta Imre nagykanizsai illetó-g^gú egyén el\en irányul, oki m brf&rés napf^g níSa alkalmazásban. Gyanúja ara^ál inkább indokolt, mivel a ruha- nemüekkel együtt elvitte a tettes a Berta Imre nevére kiállított cselédkönyvet b, vwzont 4 az ugyanott elhelyezett 1500 patgő készpénzhez nem i/yúlt. Feljelentésében máidén kétséget kizáróan állítja, hogy a lopást senki tn£s nem követte el, mint Berta Imre, aki egyelőre ismeretlen helyen tartózkodik. A csendőrség erélyesen nyomoz Berta Imre után ,hogy világosságot derítsen, csakugyan ó követte-e el a vakmerő lopást. __ A zalaegjerszegi Ipartestület cipész-szakj-ofAtíya február 23-án, vasárnap délután 2 óraikor tagértekezletet tart az ipartestület székházában. A Lábbelikészí tők Országos Szövet-gégének ,einöke, Dávid Ferenc az értekezleten időszeni kérdésekről ad elő. Az érdekeit iparosokat ezúton is meghívja a szakosztály elnöksége. — Rendlelet az állami tanítók áthelyezéséről. Hóman B,álint közoktatásügyi miniszter rendeletet intézett a tanfelügyelőkhöz, amelyben a tan ügyv és a tanítóság érdekeinek biztosítása végett .elrendelte., hogy az álami elemi iskolai tanügyi személyi ít köréből felmerülő kívánságok közül az áthcly,ezés iránt hozzá intézendő kérelmek március 15-ig nyújtandók be az illetékes kir. tanfctögyelőséghez, ahonnan a vezető kir. tanfelügyelő megfele''ő javaslatokkal április l-ig köteles azokat hozzá felterjeszteni, hogy azután mindenki kellő időben megkaphassa a jövő tanévi beosztására augusztus. 14-i hatállyal történő áthelyezésére vonatkozó rendelkezéseit, hogy a Lakásfelmondások körül akadályok ne Legyenek. A kérvényben pontosan felsorolandó, hogy az £''{etó hova kéri áthelyezését és ezenkívül a kellő indok is, amely a kérelmezett .áthelyezését szükségessé, vagy kívánatossá teszi. — Gazdák figyelmébe! A polgármester felhívja a zalaegerszegi birtokosokat, hogy a belsőségekben, szőlőkben, majorokban és kertekben levő fáikat és bokraikat a hemyófész-kektől, vértetüktől, lepketojásoktój és darázsfészkektől ¡még a tél folyamán megtisztítsák és az összegyűjtött dar,ázs- és bemyófészkekeV valamint lepketoj^sokat elégessék, mert az irtás a hernyók kikelése után csak nagyobb munkával és több költséggel lesz keresztült-vihetó. Akik ezeket x munkalatokat március 31-ig nem .teljesítenék, azoknak költségére az irtást a hatóság foganatos ittasa, ezenkívül az elkövetett kihágásért 40 pengőig terjedhető pénzbüntetésben .részesülnek. . I—0 — A Zalaegjerszegi Toma Egylet kedden, folyó hó 25-én este 6él 9 órai kezdettel fánkh / estjét rendez. Belépődíj személyenként S0 fillér, melynek e^cnébett teát és két fánkot szo3-J; gáltat a rendezőség. — Ujabb hamjep&iz Sopronban. Nemrégiben hamis 10 és 5 pengősöket, most hamis 2 pengősöket fedeztek £c! Sopronban. A megindított /nyomozás eddigi eredménye szerint . ezúttal nem Sopron varosában működik a pénzhamisító társaság, hanem vidékről viszik be a városha a haniispénzt. A nyomozást folytatok. SztnatoszférttbMi élő veUetŐ emberekre H*ics ■zökség. A magyar pusztának a szavát, a *>i*tSn?üIt, fa Alföldet s a magyar lalu Wek-nem ismert férfiak he vezessék esrt az <*Kzágot. GOMBOS GYULAI — A gyomorfájás, gyomornyomás, bélsár-pangás, alhasi vérbőség, nagyfokú erjedés, rossz emésztés, fehér nyelvlepedék, kábultság, fülzúgás, halvány arcszín, migrén, kedvetlenség a természetes «Ferenc Józsefe keserűvíz használata által igen sok esetben'' hamarosan elmúlik. Az orvosi világ azért nyilatkozik a legnagyobb elismeréssel a magyar Ferenc Józset vízről, mert hatása izgékony bélrendszerü egyéneknél is megbízható és rendkívül enyhe. » i -«• — Halálozás. Lövvensohn Wa>tert, a Schütz cég fótisztviselójét súlyos csapás értje. Felesége, Ondódi Sári az egyik budapesti klinikán pénteken tragikus körülmények között meghalt. Az elhúnytat a Mándi gyógyszertárból az egész város közönsége Ismerte és szerette. A'' kedves fiatalasszonyt rövid lefolyású betegség után ragadta el a haljál. Igaz, őszinte gyásszal gondol rá sok tisztelője és barátja s a lesújtott férjet meleg részvét veszi köriig A temetés idejéről még nem kaptunk értesítést. '' — Egyesítették Letenye és Egyeduta községeket. A belügyminiszter elrendelte Letenye és Egyeduta községek egyesítését és az egyesült község végleges nevét Letenye névben állapította meg. — Schless István 44 k*wzsaí gyermeket taníttat. A Berlinben élő nagykanizsai származású Schlcss István most arról értesítette Nagykanizsa polgármesterét, hogy legújabb találmánya jövedelméből 4-1 szegénysorsú gyermeket kíván havonta 100—130 pengővel támogatni a tanulmányaiban. — Vallásos esték. A zalaegerszegi evangélikus gyülekezetben megkezdődnek a böjti vallásos esték. Az előadásokat nagyobbrészt vendég-cicadók tartják a következő témákról: A házasság, A vegyes házasság, A rever-zájis, A csálád, A gyermek, Az otti»on. A valí-lásos esték minden vasárnap este 6 órakor kezdődnek az evangélikus gyülekezeti házemet le ti termében. Az első böjti vallásos estre, mely február 23-án este 6 órakor kezdődik, a gyülekezet elnöksége ezúton is felhívja a hívek figyelmét. 1—2 — Sportbarátok! Vasárnap az esti órákban mindenki olvashatja a Zalai Hírlap kirakatában az össtes sporteredményeket. Rész''etes beszámolót közöl a ZTE—SFAC 1. osztályú bajnoki mérkőzésről a Zalai Hírlap hStfŐi száma. — Koszorúcska. Farkasovszky Teri és növendékei folyó hó 22-én, szombaton este fél 9 órakor tartják koszorúcskájukat az Arany Bárányban, melyre a szíves érdeklődőket ezúton tisztelettel meghívják. — Hiisliagyókedden este 8 órakor jelmezes, álarcos össztánc lesz. — Pályázat körjegyzői áUásra. A tapolcai főszolgabíró pályázatot hirdet a lemondás folytán megüresedett káptalantóti, körjegyzői állásra. A szabályszerűen felszeret Ígérvények március 12-ig adandók be a tapolcai fószolga*-bírói hivatalhoz. A választás március 14-én délelőtt 10 órakor lesz a káptalantóti jegyzői irodában. - — Véi*-, bór- éft idegbajosok igyanak hetenként többször, reggel fölkeléskor egy pohár természetes «Ferenc József» keserűvizet, mert ez mindig alaposan kitisztítja és méregtelenrti a gyomor bélcsatornát s ezenkívül az emésztést és az anyagcserét is jótékonyai befolyásolja. < I isi lasar 1936. március 8-tól 14-if Technikai ét mezőgazdasági kiállítás márc mg| KHlvtön Élik 11 ÉÉÍI Vásiriik 11 miÉiHI Vízum nélkül, vásár igazolvánnyal és nt-levéllel bárki »zabadon átlépheti az osztrák halált. Cseh átntazóviium nem . szükséges. Jelentékeny menetdljkedvei-raények a magyar, cseh és osztrák vasutakon, a Deoán, valamint a légl-forgalonban. Ykárigazolvánjrt (á P. 5. •) és mindennemű felvilágosítási készséggel | írni Messe i. fi., Wiei TIL, és a tiszteletbeli képviselet: Zalaegerszeg: Miv. Hív. Meneljegyíroda fiókja. Fő-tér. — Szülésznői állásra lúrdet pályázatot S0-megprága községben a bazsi körjegyző. A kérvények március 7-ig nyújtandók be a bazsi körjegyzőséghez — Elítéltek egy tolvaj cl^Snyt- A söjtori csendórörs szombaton reggel egy toprongyos teknövájó cigányt állított elő a zaaegerszegi járásbíróságra Az új büntetóbiró, dr. Simon Mihály kérdéseire a cigány elmondta, hogy Bogdán János a neve, dobri-i születésü és ille-Ictőségü teknős cigány. A sojtöri csendórörs megkeresésére a lenti-i csendőrség tartóztatta le kukoricalopásért. A csendőrség sokáig nyomozott a baki uradalomban az ősszel elkövetett nagyobbszabású kukoricalopás tettesei után. A lopott kukoricát Bogdán tanyáján találták meg, de Bogdán elszökött Lentibe a csendőrök elől s csak most akadtak nyomára. Rövid kihallgatás uv*n Bogdánt saját beisnw-rése alapján 8 napi fogházra itéU,e lopásért a büntetóbiró. — Prof. Vaaek mester hagy sikere. A nagyszerű karri ka turista egy hét alatt a pénzügy-igazgatós.ágon, rendőrkapitányságon, megyeházán karrikirozta eddig óriási kacagást keltve vezető állású pácienseit. Pénteken Czobor polgármester meghívására és kívánságára az egész városi tisztikarról készített olyan remekül sikerült s nagy derültséget keltett karrjkaturákat, hogy még a szombati napra is meghívták bú-csúzásul a jeles mestert. — Életmentés a Balatonon. Három révfülöpi gazda a minap csónakon ¡átment Balaton boglárra. Időközben azonban ismét befagyott a Balaton, úgy a tó jegén gyalog indultak visz-sza. A Balaton közepén azonban olyan gyenge volt a jég, l»ogy a gazttik életveszedelembe kerültek. Szerencsére a jégyágó és korcsolyázó emberek észrevették a veszedelmes helyzetét és Varga Lajos 13 eves leventcifjú korcsolyával, majd egy fakutyával bement és élete kockáztatásával egymásután megmentette a * bennrekedt embereket. Az életmentő fiút a parton állók lelkesen megéljenezték hőstettéért. — Öregedő egyéneknél, ha az erek meszesednek, Igmándlval segíthetnek s évekkel tovább élhetnek. — Időjárás: Mérsékelt légárai abb, sok tyy-lyen ismét eső és harvasosó, az onu&g keleti felében és a begyeken havazás. A hőmérséklet egyelőre nem váHotfk, hokop a délelőtti felmelegedés erősebb lesz. frakking 9.80 iakkcipő 13.50 gallérok. nyakkendők, zoknik. sélak a legujjab divat szerint a r I egy és héngelem bus gáztűzhely. Díjtalan bemutatás B randiJózsef cégnél ZALAEGERSZEGEN (Megyeházzal «zoabcn.) m* * •> . -a »-v. . i. wsmum DRÁMA A HÓSIVATAtiBAN. Irta: O. Cunvood. Ki> csomagot felejtettek az észak expressz egyik fülkéjében. Azé a szomorú, hervatag asszonvé lebetett, alá hirtelen tűnt ci később az állomáson. És Dávid, aki csai5dott szívét hozat cl gyógyítgatod ide, a végtelen hómezők fehér világába, nem tud többé szabadulni tők. Végül felbontja: lény kép van benne. Fiatal leány képe Akit Dávid még soha sem látott eddig és mégis, a szívverése is elállt tője egy pihanatra, mert a leány mimha ijedten, menekülésre kési mozdulattal árboc sürgetőn lejéje. Mintha szörnyű veszedelem fenyegetne a zegzugos szakadékok között és egyedül ó, Dávid tudna segítem rajta. Es hiába marasztalja oreg barátja, a mtsz-szionárius, Dávid elindul az Isten tava mekői, vendéglátója barátságos hajiékából, hogy megkeresse a leányt, akit már álmában is ott kit folyton maga előtt. A kis tavat keresi az égbenyúló szakadékok között és owdálatos véletlenek egyengetik útját. Egy vérszomjas farkaskutya, amelyet egyedül ó tudott megszelídíteni. az egyetlen hűséges barátja, Irisérője. Curwood irásmüvészetenek utojérhctetíen szépségei teszik ragyogóvá ennek a regénynek hátborzongató kalandokka'' és sötét bonyodalmakkal tek szövevényét. Ver és arany. Vér és arany .. v A szenvedélyeknek ez a kettős mozgatója tölti be a végzet szerepét és teszi mind izzóbbá az eseményeknek titkokkai terhes, fojtó levegőjét. És mégis, mindenen keresztül győzedelmeskedik az igazság, szépség és tisztaság ragyogó színeit viselő modem Orál-lovag, a !eányszabadító hós. akit mi is teljes szívünkkel megszeretünk. Ez a lelkünk méJyétg'' megragadó, pompás re^cny Kosáryné Réz Lola művészi fordításában jelent meg a Pafadis FépengÓ6 Regén vei között. Bárból hirdetett könyvöt eredeti kiadói áron SzáElt Kakas Ágoston könyvkereskedése, Zala x«£. Tefefon 131. SPORT A u kasza fonta* egyA legerősebb küaktae tesz a ZTE—SFAC bajnoW tvérkőzés- A téli pJtcaes után elérkezett a tavaszi fu:-baOszezon kapunyitása. A ayugau kerüjet I. osztályában vasárnap megindulnak a sok iz-gacitnat hozó harcok. Nagy a készülődés és szinte idegekre menő figyelem kiséri máris az első fordulót. Zalaegerszegen a ZTfc portáján is olvan lázas a hangxilat, ami yenhez hasonlót a zöld-fehérek nem éiíek át. Ez a hangulat mindinkább kezd átcsapni a legszélesebb körökre és ma szinte az a helyzet Zalaegerszgen, hogy » legkisebb gycrmektól kezdve mindenki, akj csak egy ki> szeretetet érez a sport irányában, feszült figyelemme: és érdeklődéssel Aéz a ZTE vasárnapi kezdése elé. ilyen érdeklődés Zaaegvrszegen még nem nyfr vánuH meg a futballsport iránt, de ez érthető is. mert a zalaegerszegi ftrthaU még soha volt aroyira érdekeive és soha sem folytatott olyan elszánt harcot a cél érdekében, mint ezúttal. A ZTE ellenfele a nyugati kerűet inásodtk helyezettje. a nagyere jü és a futballjátékot nagyon ismerő soproni SFAC együttese- lesz. A "csapat a ku húr ált firtba'' képviselőbe. KüT>-r.ósen a támadólánca jó, úgy játszik, hogy ha jó napot fog ki, hát van mit dolgoznia az ellenfél védelmének. A közönség figyelmét {elhívjuk a csapat lelkére, a jobbszélsárc, aki a magyar ohmpiai válogatott H:előJt Ugja( Seidi neve ma országos viszonylatban ismeretes. A ZTE tizenegyére tehát nehéz munka vár. A csütörtöki edzésen a fiúk jó formában dolgoztak. Csak Czirkovicshoz van néhány intő szavaink az edzésen látottak után: ne tartsa magánál sokat a labdát, lianem azonnal kud;c rendeltetési helyére. Lapos, gólratörő játékot, kérünk. Minden játékos érezze át azt a féhó aggódást, szeretetet, amellyel őket vezetőik és Szurkolóik nehéz harcukra kiérik. A csapat Bacsai kivételével kompién veszi fel a küzdelmet. A mérkőzés, amelyet Németh Jenő (Szombathely) vezet, vasárnap délután fél 3 j frakor kezdődik a ZTE Jákum-utca* ^^ felepén A MOVE ZSE ts megkezdte már a komoly munkái a jovó kezdésre. A vezetőség mindent elkövet, hegy a bajnokságra törő kék-fehérek már a beve«tó mérkőzésen, a ZTE II. elleni mérkőzne* is tip-iop fontában vehessék fel a küzxidmdt Tudjuk, hogy a Move legénységéi* szjq*éa óriási munka vár az elikővctkezó kuzxiebpck során, de bizunk abhan, hogy az idén vétjre sikerül a régi célt elérni és az I. osztályba bekerülni. Gvümölcsvédelmi j szerek gyári árban kaphatók Gyarmaticégnél v i Nagy megtakarítás ér el. ha ezen könnyC éghető, m a u a s kilórilju fűtő szenet Rihnk vásárolja tOO hg. la hazai szén 3*50 SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon 89. Tessek próbafűtést alkalmazni. A legkisebb téléit hathoz szállítunk. Pontos kiszolgálás. MOZI Az Edison mozi szombat—vasárnapi nagy . vüágfílrojcJ. 22-én, szombaton fél 5 teakor 10-50 filléres helyárokka>: Teljesen új, világhírű Tarzan-fil*n, Zalaegerszegen először! TARZAN, A FÉLELMETES. 12 felvonás. Főszereplő: Busfcr Grabbc, kétszeres olimpiai bajnok. 23-én, szombaton fél 7 és »19, 23-án, vasárnap 3 és 5 órakor (3 órakor a helyár 20-70 &Dér): Jan Ktepura csodálatos világfi hn^e MINDEN NŐT SZERETEK. Ebből a fai inból zuhog, árad a hang és az életkedvnek, az optimizmusok, a humornak olyan mennyisége, hogy nundenütt — ami a moziban szokatlan tapsra ragadja a közönséget. 23-án, vasárnap 7 és 9 órakor: 2 személy 1 jeggyd! " TARZAN, A FÉLELMETES- Jegyelővétel naponta déieÜőtf 11— 12-ig, d£-után az előadás kezdete előtt egy órávaL Tc''£- for.: 251. ifi nsi arra, miután kipróbálta, hogy vaJo fizetés esetén a legjobb, legnépszerűbb budapesti szállodákban, penziókban, éttermekben, sörözőkben, kávéházakban, színházakban, kabarékban, mulatókban, táncheiyeken. sporttelepeken és az autótaxinál átlag reogószelvéüy bármilyen meünyisógbea vásárolható 1 Kockázat nincs: mert a felhasználatlan pengöszelvényeket Budapesten, vagy ¡«hon bármftor vUMíHIUIt Budapestre való utazása d&í feltétlenül forduljon részletes ídviláapsitásért a Provincia Utazási és Jegyiroda zalaegerszegi k^tféJbS, a Kereskedelmi Bank-iioz, j926 február 23. TATAI uén. PÉCSlfzén. -jűk htokat ér. Hogyha szerel olcsó szenet kaphat ajkai szenet Telefon 106. száj,. SZÍNHÁZ n Csókpirulák. Francia bohózat és ez mm-.¿ent megmagyaráz. Két ór,án keresztül más-" rfl sein fol^^üc szó a színpadon, mint arról, bog^'' ki kivel csalja meg a felségét, barátnőjét «ftb Azt azonban nem tagadhatjuk le, hogy ¡róxkz meglehetős ízléses formában történik, amelv azonban természetesen nem nélkülözi a franciás iskola jellegzetes csípős ízét sent Így azután a pérttek esti közönség elég jól mulatott a szinMzbau. A szereplók ü^yes összjátékban hozták színre a darabot. Az sióadás pergő volt. Minden •szereplő kedvvel, amhidóva! játszott És vala- aan kitűnő volt a maga helyén Dolgos Ma, Nádassy József, Horyáth .lápos, Síimén-fcüvr, Körosy Böske, H. Szűcs Vilma, Antaiffy, Farkas Ica és Pálffy Marika, valamint Darvas Vilmos vitték a cselekményt. Mindegyikük elismerést érdemel játékáért. »Az érettség»«, Fodor László na^sfkjerü darabja lesz kedden este az utolso előadás a Darvas társulat egerszegi szezonjában. Ebben búcsúzik a prózai együttes két kitűnősége, a szimpatikus művészpár, Nádassy József és a felesége, Dolgos Ida. Minden fellépésük komoly művészi élményt jelentett a közönség részére, épp ezért sajnáljuk, hogy csak olyan ritkán láthattuk őket a színpadon. Annál nagyobb az örömünk, hogy a búcsúelóadáson is •alkalmunk lesz művészetünkben gyönyörködne. Ugy a tótünó darab, mint a két művész értékes «személye elegendő biztosíték arra, hogy kedden este zsúfolt nézőtéren fog elbúcsúzni a izinházjáró közönség a szép szezon emlékével távozó Darvas színtársulattól. HETI MŰSOR: Szombaton: Budapest- - Wien, operett» Antal Nusi és H. Horváth Jenő jutalom játéka. Vasárnap délután 3 órakor: János vitéz; délután fél 6 órakor: Az Ur katonái; este fiél 9 •^ralaor: Budapest—Wien. Hétfőn Kabaré-est (a kávéházban). Kedden: A* érettségi, vígjáték. Dolgos Ida Nátfcsy József jutatomptéka. Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színpártoló egyesületi béiietszelvényeket naponta déldótjt fél 12-ig, egyéb béiietszeké. ''ny-eket fél l-ig. váltanak be. '' A színész kedvencversenyan az alábbi szelvénnyel is Vehet szavazni. zalai hírlap RÁDIÓ Szombai, február 22. Budapest 1. 7.35: Hanglemezek. 8: Fejedelem. Dalos Sándor elbeszélése. 8.30: Utry Anna magyar nótákat énekel, kísér Farkas Sándor cigányzenekara. 9.50: A Budapesti Hangverseny Zenekar Debbes emlékhangversenye. 11.15: Vajda—Pártos jazzenekar műsora. Budapest II. 5.15: Mezőgazdasági félóra 6: Ilniczky László jazzenekarának műsora. 7.35: A serdülő lélektana. Nádas Zoltán dr. eladása. Vasárnap, február 23. Budapest I. 10: Egyházi ének c& szentbeszéd a belvárosi plébániatemplomból ti. 15: Ev. istentiszteVt a Deák-téri templomból. 12.30: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 1.40: Rádiókrónika. Elmondja Papp Jenő. 2: Hangiemezek. 3: Időszerű .gazdasági tanácsadó. Székács Elemét előadása. 3.50: A rádió sza onzenekara. 4.30; Ady nemzeties költészete. Dóczy Jenő dr. előadása. 5: Kiss Béla és cigányzenekara. 6.15: »Berzsenyi Dániel.« Galamb Sándor dr. elő* adása. 6.45: Qoda Gizella énekel. 7.20: Sport, eredmények. 7.30: Hangjátékelöadás a stúdióban. »A niklai remete.« 9.35: A Mária Terézia 1 honvéd gye. zenekara. 11: Az Eróss—SoH vinszky jazz-zenekar műsora, Sebri Miklós énekszámaival. Budapest II. 12.30: Hanglemezek. 3: A rá. dió szalonzenekara. 6.45: Két költő, Érdélvi József és Eodor József verseikből adnak ciő. y. € S B & S minőségben legjobbat, árban legolcsóbbat készit Rlngbauer József orl és nöi doétz ZALAEGERSZEG, Appooyl u. 24 SEC Szekér János virág-, zöldség- é$ élelmlszer-Qzl@$e Zalaegerszeg, Kossuth-u. 31. szám. Telefon 195. az. (Oláh fecntei hixábaa) Hölgyeim ! & raktáromon lévő összes Hétfő, február 24. Budbrcest 1. 10.20: Téli árvizek és egyéb viszontagságok a régi Magyarországon. 10.45: Beszélgetés a gyermeknevelésről. 12.05: Hanglemezek. 1.30: AÜá&taan zenészek szimfonikus zenekara. 4.10: Diákfélóra. 5: A magyar lovassport nemzetközi helyzete és kilátásai a bcr''im oixnpiászon. Kiss Ferenc előadása. 5.25: Kahos Ilonka zongorázik. 6: A kaposvári Berzsenyi Társasig c mié tó* ünnepének közvetítésié Berzscnvi halálának 100. évfordulója alka!n^ából. 7.10: Magyar» Imre és tigá^yzenelcara. 8.10: Az Író és u közönség. Móricz Zsigmond előadása. 9: A Mándits-jozz műsora, Kalmár Pál énekszámaival 10.05: Észt-hangversenv. A Bi;dapcsti Hangverseny Zenekar műsora 11.20: Clsorha Dezső cigányzenekara muzsikál. Budapest II. 6: Hanglemezek 7 10: Némei nyelvoktató- 7.40: Munkásf-ilóra. í A Oöcsetí Hét gyümölcskiailitisán általam — Be-fer.| Manó bemutatott ,,Badacsonyt Uriát'' Ananász" raJlamlnt m*.» «gyét) gyümölcslék Mlfamfta$ «fi« n ér* 2 ff nagyon jutányos árban kaphatók Kívánatra Arjegyzfcket köldök. Levélcím: Berger Manó Tapolca Ugyancsak eladom a ran tár un M Használják fel a kedvezi alkaipiat les árat továbbra Is eredeti gyári áron árnsttoB Dentsch Hert&áa Alkalmi alándéknak könyvek dli Kedvenc- színészem: legelömösebbertvásárolhatók Zalaegerszegem Kedvenc színésznőm: finilh JMUr-ra! IC Ä M AS NNAL M éyjeg-fmlt és- mlndm mwéh nyomtptvémvo* htmefíkMtelben f ... í ri:, i. A BUDAPESTI CRTEKTÖZSDE VALUTA és deviza arfolyamal fsiBtil: foot lö«-16St tx. 3*9057*0 koron« 1415-14-35 Dán korcwt 74-35-75-15 Dteir 780-7*95 Dollár 12900-33900 Franda frank 22-30-2250 Hollandi 229-30-23130 Uogytí aloly 63 70—64 30 30Ü-3-15 Lera 4(0-415 Ura 2SW0-30-» Márta 136"-137«) Norvég korooa 8370-^4-60 Osxtiák schilliiw 8^80-70 Svijö frank I10-70-11 ftt Svéd korona 85 80-86*70 Amsterdam Belgrád Benhi Bukarest Brflssxcl Kopenhága Oszló London Milano Nwyoit Pária Prága SióTia Stockholm Varsó Wien Zürich 229-50-231*30 7-82-7« 135-80-136« 3-41-3-40 79120-7980 76-15-85.47 8550-7650 1705-1758 29«MCh2U 345-20447''IQ 22-32-2260 14"07-I7*g7 4*11-4 47 89*10-8^ 64*15-66*55 11080-111*60 BUDAPESTI TERMÉNY JELENTÉS* 17*20. (ttyéb) 17*65->) IT90- ttáxa (títtttidikii n kg 1760 17.80 (tfaxT.) 78 kg. 18-1U-18- . 8 kg. 18-IU-18-35. (egyéb) 17«)-1805, 79 kg. (tiszv.) 1835-18"6\ (egyéb) 1*05-1820 (tiu* j 80 kg. 18<ö—1890, íegvéb) 18-X-1840, ros« (pei;v.) 1&00-16 10, »n* aj 17 40—16 00 sórirpa 1800-19 00, zab 1755-17.65, tengeri 15*45- 1555, ouxakona 1250-1263. iranyzat: gyengébb, forgalom: csekély. 4 SnVKSVSR ftTT« jJ*0« A IWAM ~rttü* < u US res atz*. Snrituij t oivto MAOYAA JÓXSCf K*«*0*M tW4«4> t ROZStSZXV UttlÖ lla«|l r*A*CU JÓZ ser HAVAS kézimunka* és szÖnyegfonalai. Babiniha külön legtet egei legmegbízhatóbbak. védjegy Vass Laios arás és ékszerész Zalaegerszeg, (a megye házzal szemben) OLCSÓ és MEQBIZHATÖ érdeke lenen: írát és ékszerí TIKIMEL vegyen VARGA LAjOS órás ¿s éksz. Zalaegerszeg I riflip fcs számlálógép szakQzle* laiKa a] táska gép P 175 Remington Írógépek bizo mányi lerakat*, javítások beminfürdók, (ó karban tartás. - Arany, ezflsl ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép mfi szerész, Zalaegerszeg. (Mindi patika mellett) a Nyúlszőr-kalapok P......10 syapju -kalapok p 5 ■ ■ ■ 0 ■ ■ a PÁL É$ INDRA eégnél Zalaegerszegen Telefon: 170. pm^^wwwvm zalai hírlap APRÓHIRDETÉSEK MODERN HÁROMSZOBÁS ÉS EOY OAR-ZON-LAKAS (külön fürdőszobával) azonnal kiadó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. ZALAEOERSZEOEN, H:atyadi János-utca 7. szám alatti 4 szobából és meWkhelyiségdc-ból il!<S családi ház 415 te>kkeí eladó Bóvebb felvilágosítást ad dr. SzéC Ojwg)'' ügyvéd, Zalaegerszeg. KOLÖNBEJARATU, crinoían bútorozott szoba fürdószobahasznalattal kiadó. Apponyi-utca 7. BUROUNDI-REPA nagyobb ^»enny.tségbai eladó Zalaegerszegen, Pintér Máté-u. 6. Csépregben a Szentkirályi mura alom fűrészteleppel es földekkel apr. l-re bérbeadó Felvilágosítást ad dr. Veder Gyula ügyv. Szombathelyen Zalaegerszegi Kölcsönkönyvtár Lord Rothermerc-u 4 sz ÚJDONSÁGAI: Bozzay Margit: A *ixcrótérr»s feleség Székely Tiboi: Bolgár Miklós ifjúsága Ikrsányi Zsolt Edes fiam. 1 HJton: A kék hold Tölgye. Bonomé: Orvosok. Buck Rcari: A három fiú. 1936. február 23. a környék legmodernebbül berendezett autójavító üzeme és garage Bosch service Ahhumulátor service PAG golyós *» górgöBcaapággnh. Az összes autófelszerelési cikkek és autó rugók ERDÉLYI JENŐ gépipari vállalata Zalaegerszeg. Telefon 43. HSS60 a JUH Illíriai \ ELTÖRPÜL mindenfajta világítáa az Aladdin fényével nemben Kapható: HEINRICH W. és L. cégnél Zalaegerszeg. Telefon 161. Vadász cipő bőrök, sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben. Rákóczi-u. 6. Bőrkabátoknak: HxoiL. Téli cipőnek: Fókazslrtl állandóan raktáron az , E L E K T R A„ Rádió és Villamosságinál. Kossuth u. 8. (Kakas ház) Ugyanott: rádió és villanyszerelési vállalata. Villanymotorjára, gépeire olcsón és szakszerűen szerelek fel. m witu mm i w\ :iu i r u» j : r« í*™ w i TásíOttárak pamifoól htfatffa _ RO •*rt...------ tWfc tfitft « TiSZBSk _ CO min rtln, n--—-T0 íVTU ffES^» 1-40, r98 Immtmt i qo ti rt««ok. 90 cra tU\e\ m I.VlU Függöay - Szőnyeg GT3»«b itérftf$isy <«*<T rkjJ. hicwrrr n ÍM cwpUnr---------0.80, |,ÖU Gfeaiáá tikfft|otey Wiinv brt«t,i. fod tfl On rwri ét cilpUm..lLSO, HJiOU 1.58 1.58 Í^S^EdkiLiler* niafe. 1.38 teTitó^Sét. art. 2.48 -.78 1.98 l*«t ». rkri kítlfllíí----- töR 16SÜ »X« ar t iO, TOX»-». IteMptóffejíídJ mbx.ISO-UB.oo. iwxno-c. UaÉ^feitoí ; BKlöl^jÜHl ««MM ^ 320 MÍ&SUÍÍ ítíi tataui Eta,- iifin bQfcaak---jífl üfir ttrföajr«, métaw tUU 1.46 KOISn SSÍV: *SCÍÍ 3-fto cifiíii ItadM tkrá rrcaiJtftfcSÍ. W*íw te Mroni, 14 Kfí 1 wlnqr, I dnpteit 18.80, If. JU Dapli áfjtíTtfő rtenacraMdlaMl. hineiYc. __ oipktm h • türtfem Utl- 17 MII «lí tMdml H.8Ó,I«40, 11 tOU CsfyUftftte; ritráa - • "".88 Flfíáíjí csijieszöTíf i/iQ dlnlmiaíii 100 na «<!., a I.''tO Fjjjóay cjijkeszöteí «no I0-IMCBU<1O_____m I.OU ttipIjNtfüi Női fehérnemű SdmkialM ■&. ». krrpdní. rlf«*ri .... Hm takM i qc t«rt (UH IlJl) Sv»Szko&&é o qc UauhKl, tlaoa n ttttr™**'' OrvJJ Sínsázkitóití , __ toaqMltvr*. ciiplnf- *. Uu6 h QA dlMxrt ........................''f.vO Kupémé IMÉÉÉ l*tart, aSidyfaMH ... tof étMárá|készM fiaon uraJmlwtymMI tton II Siféaiaj 1 00 vlilpAatUJ, kiautc rt n»*. IiOU H&MssBWttíifM q Qp n»CT Difrrtrk, hfcortrt ...... JlOu Sas?j tíltisg oÖKlyr.! rilíi«a»i»t 3-20 SziwtkiBztfti^isj q QQ tln>bA _ vJiUU ficuim rfrrfedrif uian ____ tojúfyst ifcfeiártg «TE pabot. hont iia, rtrtí l.fü KMM tifésití^s q At 4 HVjnbvtO fuóateM _Ui*T\J 3.95 4.95 .2,48 (OrtÍCTliW) JJO cm üttet 0 Ofl 4.80 3.®0. OiAÜ „tolsstfera" ffiifty i tt (ri/r biuhM l SsttíxM Iparán taSkmk dJretaiÍJKk H Bivtik. 1)0 na «rfkt . rtfjLii.''| j * rapVifRIIBB 50 cn itrtw. .,. . ,,, 190 -58 14.80 S^ntt re^j ifcct^— &80 kMöalctr«. M<r n#W — L- ...... 1.78 HrmbL. Ut kb. 198 -.88 Fsárot, TáfiukMte uian InMM) a.», U80, (99 kttlüalcx^*. Trikó táacwér^ milKlyrmWJ________ StfBiZBÜllMl torop»}í«ryü ______ Bélelt klnij a>«*Hr ÁW 1.45 UlttilrM ¡tó*®* o nc 3 kiUt r. rtrsrrvtf |«0(ri LSO PifQa i. fotiwtttÉi á Rfl uian. 1 ftlWrnl r. Mkb TiwU JeBa I klU* ». rirar. c*0<mt, f! Qfl ki* uJ». hit.____U»3ü 6élU«tef!.f&»fli6ifiír q _ dhriatwk»________________W Feitr iwiia^ n oo r«7*kAp«Ml. ««ríl /. «« _ JiUÜ Ftkík Bvsktk^evf 4 oo klo«V>i. lírli B«i__*r«WJ TlrtlMsé - iseldwei Ruhatnyagök Iimdtantl HtttlJ« .................. ..... Síliííltajá bitistí kii «I(irr< r»St !«■ Tői!« (éilta^ tcJlr rjo»l ciiH. tllttrtek ... t}»é 3tt«ijfRÖC kii lUtfnui n Stífttl IttóíUBÍ «■T»í. tia>9n ;<n<''<niwuaek FtoMútsifc iMtrarai pdtrliwi or*. 1 Rt) Kouk ti prttrwfc........ m liUU B«tWUft33 wo<J;r« nnU. • (tfrt ■ -M -58 -58 -m .78 -.78 HiidrraíoaálMl 1.98 I EULTOiCa lUHaltfts Irmtt - a taft ■teát tt^ffST |NRSt kíxirl ca»- 28.50 SnlaUqfelHtot nytt, p4rtÍTtl« Pi&if j^oHMOM I Iwll IPeWll^wWniV FntHrtfeiM um, ^-78 FtíM^ü c on 1» iw «.oo, i»___ JtOv Lu on MXVO.............,00 Éüteiőiteteí p. on 6 «unklfn _ 0-®0. 7.®0. ÜiOv 3.90 Wu ífíiúéükt f) qn • ura. |w»l J«unt>M _ 4<vW 2.48 12,98 3.90 TemdíssztMiáaíá c on a 3JAJ HrtlMjjl^i W _ SídSSKitíí; 01» KOL0NT ilWinlll | toc^ psTt^ate 1 Ujbusa. Ureima r. -cccikaafM.. ■« « f . » TBMMSNt Késteakák - Gstpke — Hötldára A A 1 ¡SStz^l. ITT ■ i {r^mli-''n ] üni y«rt«LIáa ■ rtWlfcM r. Itututé. ■M sTT í-22 Ián* MM táj____________r TrimtMi^mbt ! í$3Söffá*_zz34- I n**p*r \ *----V- I UTifcrii________ «« Dhttn Wrti - - JS Cl^áiBm ttowmiU 1J3 RöltM SL mütyiúxi L30 Raltw úrw, rtá^oaetf Í.48 v Őwttftíiíi itfapsitl -.68. itefcMKiM teb ripfi^ti: TtóísrS» ^^jítóí -SS "wtr___-ü«-lél ti TsUssd csi$k3 .. - .35 Köpsrmüi 1 ríq 5 tafr -.« 3 B,''pBlRllaf »htlraa -.22 CdxJa. MTtíoüÉa mtofen t. 6 ¿arai askki« | csért» »i||>.L . h" loéaŐniM 13 mil.r kIMI__ tí damk eeljHmu. l miHIII I C». II I OÍTltíJ ^is^fc Bmí '' ow Fek-íe tói» | fagjrMBáa ntn tttekaua .88 3«rol6ktoilft 1, laris&yt vó^CÍ.. Mi 138 .Mítoftafa 133 éiítertiíffi -r-riB) (Tltl fl aiKii -n .oo. -¿3 I »lkAI4k.S;._. I mtUiit — I Hi«»»^«Ju I ffkkir JnUk HSÜJTÜ*'' 1.55 ! ^_____2,55 Házbrtoi kinlrt t- I A. uiU ........ ... I ü. flU.ik.lNUll« I tt. p.Wlrt/éfa ... I ktuil________ Hői, íérü- és SiWtík szMll....._&» KrtfMéSMTiMiUiZr» Uúmjta iinMtrila _ CLBO JÉBttóllifitópewoii......4.9Q Diitttf HfímtttyíT—.. 45.-FtrflttiwttoWt— 35.- - Kalapok Férfi ttf ifCítildrii5.90 Tlrali lÉfkmM m pn (nisoak. -f t-j J <T«orklü.WJ (U-M (uimonkíal + 80 1) (T3U teMl •¿zSritx I(uíbcsW -i 40 0 /JO KM ftejfs ctiBÜilip 180 Btfiu ifi sahtftlif 4.80 * 3.48 4J0 I iMili _ I linjtíl«- I rskaktie _ I kibiUtl« W^rl« 150 2,28 Kofekésxlet ^ A* élelmiszer osztályon 1 kf csátésrtr. l«3i«r- íte (tára l ák£>---M 1 k| Urkwjr». ára------------------- -«8 l kj txiclM Ha ktltea -M i ki sárgata»* -.«4 — ^ 6 ár tMTlnÜi-----4« S&tőkéfxlet I mtruiri--1 Cipé - Bőráru van . Ckx .éatr«tirei»ák; _ te jó UHteibn. 0 KH to.to, BUW. OiJU I loknfi IMuttmniM rtrtésswtakésskrt r.Bí Uarirtül rfld [tkái borsi T. 1 ü Um. sli<ttontó -J3 10 ak pfetHtkáró ! Iffluii—tm -.77 1/1 kft* tmka Cl. fc. 24 ü _ -.44 Vi I .dj -S I láarfavarr. íárlltíBiiq pn ^Ortfin. Ooo4?tar Veti''410,0U Müt d _ •O. 8y«m*k poxcilí ctpík biru te Itkítr TT—jí >:-?> Toö Bér- éa sáMlrtc-BBGrekéa rctlkflti FéarwMrratikftl tJkörrri, trvtfrír/fl - C Q hoxilrmk bírörrrl .... Uiüü tiíö 2,86 BM te um -.68 1 1 -M 1 C ¿arab | u pvrailáa böjj^jTOíy e- A L-l ÜSTér______1 L- '' aalAUflti/^ towáétoaltl rtxr i tetáxttl__1 i 6 darab Tires i pohár I CxalMl legkeíe k6al«l 1 1 fali leflwletartó 4 a DlfT íojkf!».. 1 — I 1 nrtnaTloi^cCi ll Eogápoló kénlet i 1 ttbU t(OT*P-4 I sárra. íofketa I — fl 1 ma. uáj;v>!t4r «• 1 ! Ltoí-ró s szataiossagii levéllel -. 1 ,J 6 tói ^Mg 1 ffPWwrWflKr»!!!! ..... 1 " ''ti 1, 4 léríl TUT tettet bű mMtraéi__ 2 ¿¡Lnb UIOU a^Mlftai Mlltsrté 1, 3 darab aatfkto eUajsawtt tálcakeaáé 1. 6 darab torotTi UÁi NíMi irkixdó t 10 dtrab luximties toites kiTémalrüi... 1. K ilwaD J háxl*i«ttM koaybaraka t Q ¿arsb ° Ktkku áaráa- tlrttkfixj 1. Pétté* utánvéttel *sdllítuJik. Kívánságra Arfoy*4k*< kCláCnk. ^•MAnárró Rákóczi M 72-74 Q dartb sugett llarelJ 1 pcrtírlA 5í> x I Porcollénúrwk Ma ¡ÜÜ Meghívó. Zalnesersnil Köxpontl Takarékpénztár Réf**éii»Sár»aség a Magyar Nemzet! Bank mallékhelye 1936. óvl műfűm hó 7-én, szombaton délután 4 órakor tartja sr meiyre a t. részvényeseket tisztelettel meghívja & közgyölés tárgysorozata: AZ IGAZGATÓSÁG 1. Az igazgatóság és felflgyelöbizottság jelentése. 2. A zárszámadás megvizsgálása, az évi mérleg megállapítása, a nyereség felosztása. 3. Az igazgatóság és felügyelőbizottság felmentése feletti határozathozatal. 4 Elnök, igazgatóság, felügyelöbizottság és választmány választás az alapszabályok 15, 16,17 és 20. §^ai értelmében^ 5. Esetleges indítványok. • Zalaegerszeg, 1936. február 22. FIGYELMEZTETÉS. Azon részvényesek, akik a közgyűlésen ''é«t kivánnak venni, szíveskedjenek részvényeiket a társaság pénztáránál legalábo 3 nappal a közgyűlés előtt letenni. VAGYON Mérleg-számla 1935. évi december 31-én. TEHER Pénzkészlet: Készpénz ....... Giroszámlán fennálló köv.: A M. Nemzeti Banknál . . . M. Kir. Postatakptárnál . . . Pénzintézeteknél fennálló köv.: Értékpapírok: államadósságok ..... záloglevelek ...... tőzsdén jegyzett értékpapírok . tőzsdén nem jegyzett értékpapírok Váltótárca; jelzáloggal biztosított váltók szem. hit. váltók kezesség mellett pénzintézetek benyújtásai . . Beszedési váltók..... Adósok: jelzáloggal biztosított hitelek . személyi hitelek kezesség mellett állami könyvjóváirás . . . . Jelzálogos kötelezv. kölcsönök Önsegélyző egyleti kölcsönök Ingatlanok: intézeti székház ..... egyéb ingatlan...... Berendezés és felszerelés Átmenő tételek Óvadék 750 f I 8.867,91 6.201 ¡391 96,06 14,02 5.20338 5.80008 1,562.10052 140.34504 44 56801 73.061.20| 38.155-16.56001 59.283-46.943361 55.290691 \ 5.069 30 8.73541 11.11354 1,747.01357 13.42750 127.776 21 7.348-565581 106.226 3q 1 2.546 40l Részvénytőke . . Tőketartalék . . . Különtartalék . . Rendes tartalék Rendkívüli tartalék Kétes követelések tartaléka Értékcsökkenés! tartalék Nyugdíjalap .... Jóléti alap .... Betétek: Takarékbetétek . . . Folyószámlabetétek Hlteiözők: Pénzintézetek követelései Beszedési váltó hitelezők Visszleszámitolt váltók Fel nem vett osztalékok Átmenő tételek . . . Nyereség: áthozat folyó évi Óvadék 750 2,095.113 53 I'' 116.000-136.500 — 10.000-1.531 ¡76 21.007 76 61.043 40 12.112-32.61682 15.3()7;18 660.474,77 66.00296 1 2.25617 15.33095 406.11892 726.477 73 300.0001- 13.427501 609.643- 1.33240 20.52689 I 17.587112 2,095.11356 Az igazgatóság nevében: Kelt Zalaegerszeg, 1935. évi december hó 31-én, Bogyay Elemér s. k. IsoraáayfÖuaicsos, dnökrcrérigaigjOÓ. A fe&^yvlőbizGítság nevében: Büchler Jakab s. k. Wiigy. biz. elnök. Megvizsgálta és helyesnek találta a fel ügyelőbizottság. Or. Kertész Jenő s. k ■*. trim llLiáAn ceyvetető. i036 február 23. zalai hírlap U ©9 SS A Vármegyei Bank és Takarékpénztár Részvénytársaság tted 1936. évi február hó 29-én (szombaton) délelőtt 10 órakor tartja ma« Jjls Vármegye székházának kis tanácskozási termében, melyre a I. részvényesekel az alapiiabályok 19. §-ára való figyelmeztetéssel megfaivjük ScözgyOSés tárgysorozata: |. A jegyzőkönyv hitelesítésére két részvényes kijelölése. I M igazgatóság és felOgyelőbizottság jelentése az elmúlt évről. 3 Kl 1935. évi zárszámadások előterjesztése és a mérleg megállapítása, i A1 igazgatóság indítványa a tiszta nyereség felosztására vonatkozólag. 5. Az igazgatóságnak és felügyelőbizoltságnsS? a felment vény megadása. 6 A végrehajtóbtzottság 5 tagjának egyévi időtartamra váló kijelölést. 7. Esetleges indítványok. Kl IGAZGATÓSÁG- <Aliljpuibüvok 19. §-a értelmiben a kötgyfiés*«, csak azok a részvényeik bírnak tzaraxatl joggal, akik részvényeik?: a Hhcgyúiéj elótt 3 r.''^l az fntltrt pínztiránJ! Ictesrfk vagyon Mérleg-számla. teher I VAGYON Aranypeagö Aranypenj-ő i i '' r t 74 | Pénztarkészlet: készpénz ......... Girószáralán fennálló követelések : 72 i Magyar Nemzeti Banknál . . . 72 1 M Kir. Postatakarékpénztárnál . 72 j Pénzintézeteknél fennálló köretelések: 9 I Értékpapírok ; tőzsdén nem jegyzeit papriok . . ^ 5 j ViHótárca: jelzáloggal biztosított váltók községi és közületi vállúk . . érdekközösségtől eredő vállók . személyi váltók girókkal . . . aktiv viszont leszámítolások . . 72 Adósok: jelzáloggal biztosított hitelek . . személyi hitelek (váltófedezettel) 78 állami tartozás....... érdekközösségből eredő tartozások 11 Ingatlanok: bérházak ........ 10 Berendezés: Egyéb vagyontételek: 72 Kezességek és girókötelezetHégek ar. P 137.066 32 I 34 360 18 i •i 2 679 22'' 7.071 93'' 22.413 57 Go 524 90 87 865 53 1,854.318 179904 —fl 18550-670320-30 725913 2,753.817-91 68.125 25658 011 113901 18421''—i TEHER ■w—M";—tu—amm II—II rtLiwwiw: *. -*f»t» rnmr mm 14 I Részvénytőke : 19 í Tartalékalap : 18 Nyogdi) segély.a lap : 77 Veszteség alap: 77 ; Betétek: takarékbetétek....... 72 í folyószám la «betétek..... 7 S Viszontleszáaitolt váltók : 16,44 Jj-®^ Fel nem vett osztalékok : 67! Kezességek és girőkötelezetlségel ar. P 137.066-32 20 Nyeresd Aranypengö Aranypengö 250 000-933304« 51.000-106000 -j I,519639< 59502: 123.595 071 170.00a 5000--2-92163 3.209.725 ;04 500.33048 1,579-541-94 1,110.8634C 1 855-17.13421 3,209. Kelt Zalaegerszeg, 1935. évi december hó 31-én. Az igazgatóság nevtben BÓDY ZOLTÁN s. lr. elnök. Dr BRAND SÁNDOR s, k. alelnök. -Jelen „Mérleg''-számla a fel Ügyelőbizottság által megvizsgáltatott és rendben találtatott. Kelt Zalaegerszeg, 1935. január hó 20-án. A felOgyelőbizottság nevében: Dr. BOZZAY JENÓ s. k. a felügyelőbizottság elnöke. Összeállításért: KOVÁTS KÁROLY s. k. igazgató. mm í r» Az intézet építkezésekre, házingatlanokra 5-10-15 éves törlesztéses kölcsönök folyósítását megkezdte. Váltókölcsönöket folyósít ingatlan fedezettel. Betéteket Igen elén*i>s kamatozásra átvesz, s azokat bármikor a betevő kívánságára felmondás nélkül visszafizeti. bankügyletet lebonyolít Y | ^ | q ^ ■ IsaiipSésigf : 24®. . JKÖnyvelösé@ : IBS. Postatakarékpénztár! csakfcszömla jxáma : 30.454. ^ Wlassics utca 1. számú bérházunkban 1 négyszobás, komfortos lakás azonnal kiadó. érdeklődni lehet a bankban a pénztári órák alatt I m zalai hírlap 1926 február 23. Kelim a legjobb kézzel szövött szőnyeg. Minta szerint minden méretben készíthető, Plfis Touraay gyapjú szőnyeg a legújabb és legkitűnőbb minőség. BöUClé elsőrendű, tartós strapa szőnyeg a legújabb mintázatokban, minden méretben, Spárga futószőnyegek 70 ás 90 cm. szélességben, különböző minőségekben. Ágyelők. Összekötök. Falvédők. 9 stor, függöny, ágy- ós asztalterítők határtalan tartós minőségben, különleges szép mintákban kizárólag csak nálunk kaphatók. ] Kézimunka függöny filé és grenadin minden ablaknagyságra. ingoksipke függönyanyagban a legszebb válaszfék. chűtz a ház Tekintse meg kirakatainkat! HMiMl I Nfmrntam Kofa» AfMfea UtayroytKodáJfl^ Zrimgraeg, fl*faJ«Mjfl m 1. TAin 181. i f éft. 1936. 46. szán. In wm WM $2trU$* tőségi UUfon; 80. P QLftTtKAl KA9IUI» Szerkesztőség és kktdóhiwíaJ: ZMmgerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, ^gy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. Fetetős szer kaszté : SYLVCSTPR P£T£K JÁNOS Nyomdai teteje*: 131. Hirdetéseket a K&kás-aj&tháa resz Ut. Postatakarékpénztárt csekkszámla: 73j066 UL Etőfvztlis: l kára. Í.4Ü, 3 hóra. 4„ 6 kára, 6 pengő. — Hirdiiísek megegyezés saerfsé. Előfizetőinket Bar inost tisztelettel. felkérjük, hogy hát. rajekaskat március elsejével okvetlenül ttjuk-aru sziveskediertók Akik nagyobb íartoatak, azoktioz külön leve-fcfeet intéztünk. Kérjük, méltórtassnnak a tevéiben foglaltakat komoly megfontolás tárg''. ává tenwi és a hátralékokat befteetni. Harmincötezer mmatav család éieim*.. A pwgramsz.ertUeg'' G^áúapított időrendből clbésaüJt a telepítési törvényjavaslat, me-Jyet a gazda^mwm\rtnftrtto véleményének raegw haUgatasa és feldolgozása után Darányi földművelésügyi miniszter pénteken a képvise lóidban beterjesztett Ez, a birtokpolitikái javaslat nem egy a sok közönséges törvényjavaslat komi, hanem megindítója új, népié», saocáhs agrárpolitikának, amelyre Gömbös kormánya már a nemzeti munkatervben kötő* lezsrttséget váCat és amelynek he teljes ülését gyárai egymásutánbwi munkálja. A nagy blr-tofcpoHtikai elgondolásnak három pitére van. Az efeő vorr a gazdatartozások rendezése, mely iVOOÖ kxgazdát védett meg az anyagi pusz-ttiásiél. A tnárodik volt a hrihs''zományok re-förra''a, amelyet a képviselőház mrir le tárgya* s amely 230.000 hold mezőgazdaságilag megművelt foxiterül etet szabadít fel'' több mim? oáskl ewzizados megkötöttségéből. És a harmadik a most benyújtott telepítési törvényjavaslat, amely megromolt, cé tudatos, á llandó « (okozatos birtokpolitikai tevékenységgel kóréheiül 4C0.000 hold főidet ]ut:at 25 esztendő alatt törekvő, életképes kisbirtokosoknak és az cképc^n kialakult új kisbirtokokon 35.000 ra^ar csa''/ád ta''tf ja meg az emberséges megélhetését *W>u a torvényjavastat eteó szakaszában nyt> »Q hirdeti, hogy célja egy-e&y csatád eredU gazdálkodásiak alapjául akaümas ön-ilió gazdaságok létesítése és meglévő kisebb fffcaiUságok kiegészítése, .alatnmí a falusi !a-tossinr családi otthon létesítésére alkalmas házhelyek szerzése. A törvény tehát tt kisemberek törvénye. Ugutóub niár közöltük dióhéján a törvényházét rendelkezéseit. Mint ezekből h ren* ddk-ízésekból iáthaíó, a kormán v bertokpoiti-Vája az állam nagy anyagi áldozzataiva3 siet 4 kisemberek segítségére. Az egész törvényalkotáson vörös vonalként húzódik végig a fcid népéről való szociális gondoskodás. Ezzel 4 telekpolitikával lehetővé vál&k, hogy a nagy és középbirtokok körül megfelelő számú egész-^ges kisbirtok keletkezhessék és ezzeü a bir-tokajegoszlás arányosabbá váljék. Eléri pedig a fontos célt a kormány birtokpolitikája ®toden hirtelen felfordulás nélkü!, tossú, foko-&os haladás útján, «arcly rom szakít a történelmi tradíciókéi» de orvosolja és pótolja a multak mu-fcszÜ^saU- Emellett a kisbirtokosok földszerzését pénzr ^yüeg akként alapozza meg, hogy a cenrett valóban áMás Desz a fcfebWolóos csa''Mdok nézve. A csabrendeki sikeres gazdasági tanfolyam záróvizsgába A Csabrendeken tartót) téli gazdasági szaktanfolyam záróvizsgája vasárűap délelőtt folyt le, ünnepi keretek közölt, Megay Mmsner Ernő rn. kir gazdasági főtanácsos, herüícu főfelügyelő elnökletével. Ott vuli a vizsgán BŐdy Zoltán alispán, Gzotk>r Mátyás polgármester, Figura György varm. ga^da^tt* tolügyeió. Svátvt Ervin járási gazdasági felügyelő, nagyszainu gazda és a község vezotúi A tanfolyam énekkarának Hiszekegyével kezdődőit a vizsga, nniid ifi Czobor Mátyás, a tanfolyam vezetője advözölie 3Z elnöliöt és a megjeiemeker. Urana az elnök, mint a miniRzier képviselője, megnyitotta a szakvizsgái. A növénytermelés, állattenyésztés, szőlőművelés, méhészet és önképzés köréből felettek a tanfolyamhallgatók. A vezeiő landr, ifj. Czobor Mátyás olyan eredményt mutatotl fel, amilyent senki nem remélt nem várt. A kérdésekre Rxakszerfl, preciz feleletek hangzónak el s a miniszteri biztos és a hallgatóságot egyaránt meglepték. De még ; nagyobb volt a mcglcpjiés, amikor az egyik hallgató: Simon Jfrtsef, siabadclőadást tartott aa istállóirágya helyes kczeléaéröt, Németh Károly kisgazda, az önképzőkör elnöke pedig az okszerű szőlőmü^clciifől A rnü^oiban mé^ löbb népdal és fzavalat szrrrpeii A Öizonyitványok, gazdas-tgi jelvények kiosa^ iása után <}r. BŐdy ¿>ltán alispán és Barc» László dr. földbirtokos állal adományozott juta*» ma kai ádrák kí. majd Megay Meiwner elhök mondott zárőbeizédet. Meleg kösiöntíift fejez«e ki ifj Czobor Mályásnak és segitőtársa-inak a megJepö. értékes eredményért. Köszönetet mondott a'' vármegye-alispemjanak, Zalaegerszeg poigármesttrénekr az étdéklCdéiért és támogat társéri, végfll btizditó szavakar intézett a vezetf '' hallgatókhoz. BŐdy Zoltán söntén nagy elismeréssel szói» Czob«u vezetőtanár eredményes fáradozásáról A község vezelöfégc kérte a minisztert biztost, ; tolmácsolja Darányi miniszternél a tanfolyam ¡rendeltéért a község, népének hálás köszönetét. Németh károly kisgazda, gazdaköri elnök mondott; még kö«zönCszavakat. Az ünnepély a Hímnusz-szal éri véget. Utana a vendégek megtekintették a kiállítás/, melyei a tanfolyam hallgmó! rfndeztek. Az egerszegi cipészek a közszállitások nyersanyagát lehetőleg az \OKSt megkerülésével akarják megkapni > Zalaegerszeg, február 24. A zalaegerszegi cipészfpari szakosztály meghivására vasárnap délután 2 órakor Dávid Ferenc országos elnök értékes előadást tartóit az '' IjMrteslöiet székházában. A nagytermet majdnem egészen meg-töllölték a megjelent egeiszegi cipészip«rosok és a szabóiparosok, akik szintén nagy számban jelentek meg, élükön Tőth Gyula szabómesterrel. Megjelent az előadáson Horváth István ipartestületi elnök is. Rákli József a zalaegerszegi cij>észipari szakosztály elnCke meleg szavakkal üdvözölte az országos elnököt, aki ezután hosszab beszédben jelentette be, hogy az aj ipartőrveny orvosolni fogja *é*re a cipészeknek azt a régi panaszát, hogy a divatáraházak ne vegyenek fel méríékotinft! rendeléseket, tafpalásokat sít*. A bejelentés nagy örömet szerzett a jelenvoitak körében. A továbbiak folyamán megjegyezte, tudomásra jutott, hogy az egerszegi cipészek azt szeretnék, ha a kőzszállításra készülő bakancsok nyersanyagát lehetőleg az lOKSz megkerülésével adnák ki a kisiparosoknak, akik ilymódon több keresethez jutfcatnak. Ígéretet letf, hogy ebben az irányban megteszi Budapesten a szükséges lépéseket Az egerszegi szabók panaszait Tóth Gyula Ismertette. Kérte a cipészek országos elnökét, hüsson 6 is oda minden erejével, bogy* szűnjék mez az Országos Roházlodási Intézet, amely anvagt szempontból elég sok kárt okoz a kisiparosoknak. A/ dlungzoilakra váJaszolva Dávid Ferenc** bejelentette, hogy rövidesen a cipészek és a szabók országos kongresszust hívnak össze Budapesten, ahol mind megtárgyalják eteket & panaszokat Bejelentette végül azt is, hogy az u) ipartörvény szerint attól az iparottói, akit közönségei bűncselekmény atlatt 3 hónapra elitélnek, megvonhatják a hatóságok 5 évre az iparengedélyt. Zárószavaiban arra kérte a jelenvolt iparosokat,.; hogy tömörüljenek, rartsanak össze és tárnod gassák az országos egyesQJelet, mert csak . lehet eredményeket elérni. Horváth István ipartestületi .elnök és Tótli Gyula hozzászólása után Rákli József meg* '' köszönte Dávid Ferencnek, hogy lejölt Zala* . egerszegre és ezzel az ülést bezárta. wwwwwwwwwwwwwwwww Az OSZTÁLYSORS JÁTÉK hétfői húzásán a kővetkező sorejegyekef húí* táfc ki nagyobb nyereménnyel: 2 ezer pengői'' nyert a 7.002, 18.041, 2ZS44, 26.734, 31.240, 51.747, 68.8W, ezer pengőt nyert az 1.708,. • W)&7, 10.193, 10.427, 25.207, 26.9JQ, 29.77?,! 35.374, 47.261, 52.378, 78.145, 80.325 szám^ «»rsfegy. (Felelősség nélkül.) 1936. február 25 í! irakking 9.80 lakkdpö 13.50 gallérokf nyakkendőkt zoknikf sálak a legujjab divat szerint a A Zökikereszt politikamentesen felismerte * helyes ösvényt s az egyedüli, meíy ezt a kérdést hivatva van megoldani, akkor, araikor keresztjére írta: Egészséges tahit! Egészséges magyarokat! Ezen az ösvényen össze tudott találkozni négy egyesüket. Szoitgrót péüát mutatott nemcsak helyi, hanem országos viszonylatban is. Ugy-e, hálát érrel ezért a fefcjthetetkn estéért dr. Horváth Adám, a szeartgróö Zöld-kereszt vezére iránt? és tiszteietet & mögötte álló, példaadó lakossággal szemben? Én is... (Kéth Eiflt) A központi elemi szivsárdistáinak farsangi délutánja Zalaegerszeg, február 24. A központi efeffli iskola szivgárdis''ái vasárnap délután fél 4 órai kezdettel kitűnően sikerűit műsoros farsangi délutánt rendeztek. A nagyszámú és elókeló közönség zsúfolásig megtöltötte a Kultúrház nagytermét A szivgárdisták lelki vezetője, Bárdossy Jenó hitoktató rövid beszédben üdvözölte a meg jelenteket. maid vázolta a szivgárdista mozgalom célját és na^y erkölcsi értékét. A műsor első számaként a gárda szavaló-kórusa nagy tetszés mellett adta dó Székely László Isten szeme c költeményét. Bátran állt ki ezután a közönség elé a kis Zsidó Domokos. III. o. tanuló, hogy elmondja ügyesen a prológust. amiért lelkes tapsot kapott. Nagv tetszést aratolt Dávid Piri, S*abó Erzsi és Szép Mapda tréfás játéka, majd Ctobor Lacika magyar dalainak tapsolt a közönség. Frenetikus tapsvihar jutalmazta Kovács Oyörgyí és Németh Johanna szép balelfjét, amelyet graciözen, könnyedén lejlettek. Nagy sikere volt a Dr. Zsák című tréfás énekkel Zsidó Sanyikénak. Kiss Lajos, Ambrus László, Pálfi János, Nagy M>gda, Tajnafói Sándor, Németh LászJó és Vörös Oyala költeményeket szavallak ügyesen. Sok derűs percet szerzett Radosits Miklós is A kis suszier inas c. tréfás énekével. Egy falusi házaspár pesti kalandjait adták elö énekben Mészáros Mária és Kolozsvári László. Sok tapsot kaptak Ügyes előadásukért Kedvesen, nagy tetszéstől kisérve táncoltak magyar táncot Horváth Zsuzsi, Szili Irén, Ko-váts Qyörgyi, Magyar Mária, Nagy Magda, Borsos Etelka és Németh Johanna. A jelenvolt közönség minden szám után lelkesen ünnepelte az ügyes kis szereplőket. • Meg kell végül emlékeznünk a leánykongregáció két lelkes tagjáról, Helmeczy Margit old. tanítónőről, aki a műsort betanította é» Kulcsár Ilonáról, aki nagy hozzáértéssel látta d a zon-gorakiséretet taielia Jimmr-ra! Dó szemüveg. jó fényképezőgép ló fényképkidolgozás BÁNFAI BÉLA optika és fotoszaküzietében PéCS. - ZALAEGERSZEG. ■■■ I x ~ »-'' >< ''-C.-'' 1 I>.>¡»¡¿>1 - -.'' »''^¿x* ''<- Alkalmi aíándéknak 9 könyvek di$zlevélpapirok töltőtollak gramofonok íegelönvü&ebben,vásárolhatók Zalaegerszegen KAMAS ÁGOSTONNÁL Néwlegwek és minden egyéb momtatwámok ixlé$e$\kh$lt@lben ZALAI HÍRLAP Már ebben a hónapban megtartják a balatonmenti villamosvonal bejáráfát atz Idd fürdÖévadra már mHt^nütt f©§-ikuafe a vSlapyUmpák a batotaramsrti zalai községekbe Za&e^emeg, február 24. A Balatonvtdék ckktníikálisámk vonalán a hivatalos bejárást, az előbbi hírekkel ellentétben, már február 27-én tta>aztíSu A rratuszter képviseletében Udvardy Ferenc kir. főmérnök, a vármegye képviseletében dr. Brand Sándor főjegyző, az államépítészeti hivatal részéről BerecZky Vilmos műszaki tanácsos vesz részt a bejáráson, ahol ott lesz természetesen a villaniosválalRt képviselete is. A kötött szerződés szerint a távvezetéknek hat fagymentes hónap alatt d kell készülnid Eszerint ■ 1 | ..... s ezután már nem hézi a zalai part irigy szemmel esténként a viHanyíénybcn ragyogo somogyi okWt Tapolca — illetékesek szerat — nagyon dónyős helyzetbe jut a fcámarték létesítésivel Hatvanezer pengőt már meg is kapott a város cs amint halljuk, most megint lépéseket tett / _ /, * penzen. egyetemi magántanár, közegészségügyi W-ügyeló előadása, ki legelőször Johan £8am-tkfcár üdvözletét tolmácsolva, közöSe, hogy iskolafogászati felszerelést bocsit a szeötgróti Zöklkeneszt rendelkezésére. Erróélcszei rendkívül logikus, tömör és vQfigos előadására? A Zökikcrcszt célja a betegségek megelőzése. Egy tifusz, vagy egy diffcéna oltás fJ-iérckbe kerül, de a beteg ápoiáea akár az állam rizeti, akár az fegyén: sokkal drágább. A beteg ember nem gazdasági tényező. Ha nem is a szülők fájdalmát vesszük alapul, hanem ezt az összeget, amelybe egy gyermek felnevelése kerül, eldöntve egyéni értékétől, nern vcszteség-c a halála, mely Tertózó betegségek miatt áll be? Ugy-e, téged is valósággal meghökkentett az a kézen fekvő tény, ami eddig nem is jutott eszedbe: hogyan lehet az, hogy a közegészségügynek még nincsen éppen oJycn önálló, jól kiépített szervezete, mint a közbirtorr-ságnak és a túzhiztonságiiak. Egy olyan központi irányító, mely nemcsak a küfrV.bözó kórházaknak, de a különböző egyesüier; működésnek, a gyermekgondozástól, a ¿aociáJts működésen át, egészen a tüdőgondozók^ egységes irányítója lenne. Egységes munkát 4—5 önálló egyesület nem végezhet. Mert bár a cél egy, mi, emberek, eaerfélék vagyunk és folyton súrlódunk. Beszéltél az előadóval? Én sokat. Hat évig volt Genfben, egy évig Amerikában. Angolul, franciául, németül beszél. Orvos. Ismered némileg azt a gárdát, melyben dolgozik? Én igen. Ez a gárda kivételesen többet produkál, mint amennyit eladminisZtrál. Folyik a harc világszerte a faji gondolatért Meddő a harc, mert íévutakon ját . £des uj Barátnőm! Azt mondtad, jóban leszel velem, nehogy rosszat írjak a sacntgrótiak-róL Nagyon kedves lehettél, mert a saerttoró-tiikról csak szuperlativuszokhan lehet "beszélni. Ritka hely az, ahol az országos érdekeket össze tudják kötni a szóraakozással, melyet négy egyesület rendez. Akinek csak valani része volt ebLjn, annak nagy betűkkei kellene kiírni a nevet Mindenkiét. De sokan vannak, hála Istennek, viszöBt nekem nem szabad hosszú kveiet hm De egyet mégis meg kell írni: a szentgróti asszonyok, lányok nagyon szépek, a férfiak pedig, mint az est önmagában ts mutatja, kulturáltak és műveltek. Gondolkoztál Mang''iár doktor pór szaván? Te kenvén húszon ketten 1 valtak mc# ttfoszban. Hogy iegtöbbsrör nincs egy lavór, amiben kezvt mosson, hogy orvosi nyelven mondjuk: sterilizálja magát, mielőtt hozzányúl a beteghez. A szülő asszonyok alatt nem talál ücpr-dőt; legjobb esetben egy rongyot... Ugy-e, megkapott dr. Gaál András Kálmán 1936 február . zala hírlap Elfogták Kaposváron és Zalaegerszegre hozták a csalások miatt körözött bélyegzőügynököt '' Z*l«*jcer*xcg, Annak idején a jslai Hírlap részletesen beszámolt azokról a Üsebb csalásokról és sikkasztásokról, amelyeket [¿blovitz Andor budapesti lakos követett el Zalaegerszegen, a környékbeli községekben, Stoíobathelyen, valamint a Danintul többi részen. lűblovitz Andor, mint bélyegző3gynök járta sorra a kfilönféle városokat és falvakat. Nagyon sok körjegyzöl sikerült rábeszélnie^ bogy csináltasson uj hivatali bélyegzőt. Migá-oosekiól is vett fel különféle megrendelőt. Tertnészeiesen, ahol csak lehelelt, onnap nem livoiott el előleg nélkül. Az volt azonban a legkellemetlenebb, hogy »ok Üelyröl mintának magával vitte a hivatalos pecsétayomót is, ugy hogy ezzel nagyon sok kellemetlenséget okozott a hivatalvezetőknek, mert löbbet nem jelentkezett és a pecsétnyomót is magánál tartotta. A mesbizói egymásután tellek dlenc feljeleo-tésl, míg végül it a zalaegerszegi rendőrkapitányság országos körözést adott ki ellene A feljelenlök között szerepel az egyik szombathelyi szálloda is. ahol nem egyenlítette ki a tartozásit, magával vitte a szobája kulcsát, sőt még a portástól is kért kölcsön néhány pengőt Az egerszegi rendőrség körözése alpján a kaposvári rendőrség két nappal ezelőtt ónzetbe v:tte Löbloviizot, akit ma délelölt hozott el egy réndőr Kaposvárról Zitaegerszegic. A rendőrség mbst azon íaradozik, hogy öiszeálliUa Löblovitz bünlajstromát. Kialakultak a Mezőgazdasági Kiállítás tenyészállat-csoportiának keretei Nemrégiben közöltük már, hogy március 26 án megnyíló országos mezőgazdasági ki aliirá* tenyészállatcsoportjában a be.ilentési batáridőig a kedvező várakozásoknak megfelelő számban jelentették be tenyészállatokat. A tenyésztők nagy része ugyanis kellően méltányolta a rendezőségnek azt az óhaját, hogy mindenki csak legjobb anyagával jelentkezzék a ktaiiliá$on. Maga a rendezőig is céltudatos Kinyitással csak a legelsórendü anyagnak a feihoutalát engedi meg a kiálii''ásra és e lekinielben évről-évre fokozódó követelményeket umastl a tenyésztőkkel szemben. így már évek óil megkívánja, hogy a kíállltlandó tenyész szarvasmathak éb sertések törzskönyveitek legyenek, legújabb pedig már a törzskönyvelt anyagból csak a helyi lényeszlő egyesületek alul kiválasztott legkiválóbb egytdek kerülhetnek fel a budapesti kiallitásra. Ez a körülmény azután azzal a kedvező eredménnyel jar, bogy az OMGE kiállításán még a kevésbé tájékozott gazdák is bátran vásárolhatnak jó aron tenyészailaioksl, mert itt csak olyan Taharéhosság és hényelem «gy odtls gáztűzhely. Díjtalan bemutatás BrandlJózsef cégnél ZALAEGERSZEGEN (Megyeházzal szemben.) minfiségü állatokat szerezhetnek be, amelyek mindenkeppen megfelelnek a fokozott kívánságoknak is. így az idíi kiállítás a tervszerűen irányított tenyésztő munka szép gyümölcseit fogja bemutatni, amelyre -méltán büszkék lehetnek nemcsak e munka részesei, hanem az egész ország is. A bejelentések szambavétele és elfogadása során a rendezőblzottság nehéz feladat előtt állt, mert a bejelentett anvag egyöntetűen olyan kiválló minőségű volt, ami a kiválogatásnál foko?o:t körültekintést igényelt. Hogy a jók közül is csak a legjobbak kerülhessenek fel 2 kiállításra, a létszámcsökkentés elsősorban a nagyobb szamu kerclbejelentéseknél történt és a rendezőség figyelemmel volt arra is, hogy minden állatfajtából kellő választék álljon ren deikezésre így a most már vcgiegesen elfogadott bejelentések ¿zárna nagyjaöan megfelel a mult évi kiállítás tényleges felhajtásánál:. TIzenkétnapi elzárásra ítéltek egy „világjárót M Zalaegerszeg, február 24. Szombaton délután a szolgálatot teljesítő rendőrőrszem arra lett figyelmes a Werbőczy,utcában, hogy ott egy fiatalember házról-házra járva kéreget A rendőr nyomába eredt a kéregetónek és megállapította, hogy- mindenhová, mint világjáró állít be, levelezőlapot áruü, valójában azonban könyöradományokat gyújt. A rendőr előállította a kapitányságra, ahol kiderült, hogy Goktoer József 20 éves budapesti kereskedő-segéddel azonos és notórius csavargó. Szó sincs róia, bogy világjáró lenne, csupán az országban csavarog és kanyöradományokból tartja fenn magát. A kihágás: rendórbíró koldulás és csavargas címén 12 napi elzárásra Ítélte Ookkner Józsefet, a,kit büntetésének kitöftése után Budapestre tolon colnak. Vadász tipő bőrök, sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczi-u. 6. Bőrkabátoknak: FixoiL. Téli cipőnek: Fókazsirtl Árvátfalvi Nagy István Zalaegerszegen Zalaegerszeg, fcbraár 24. Vitéz ArváHiM Nagy látván dr., a zalaegerszegi kerület országgyűlési képviselője, a feleségével szota-haton este érkezett Zalaegerszegre. A pályaudvaron dr. janesó Benedek, dr. Teíman Sándor, dr. Zaidó Sándor és Sytvester Péter János várták a Nemzeti Egység részérói, valamint vitéz Tamásy István dr. és Zsömbölyí József a helyi rokkantszervezet részéről. Esie megbeszélés volt a pártvezefőkkei, vasárnap látogatásokat tett a képvi&rió a IeUrué-gével. délután a Zalai Hírlap szerkesztőségé-ben fogadta a ker eskedők küldöttségét és több választóját. Hétfőn folytatták a látogatásokat; déhrtén pedig több kerületbeli váasztót íia3-gpvío''vl meg a képviselő. «aKM^nwr- fYXjEpfitm Q> íWM H i r^eJs: — Rott Nándor megyéspüspök böjti p*»-torlewtíe. l>r. Rott Nándor veszprémi megyéspüspök most adu ki nagy böjti pásztor levelét, amelyben magasztos szelemben figyemez&ü a katolikus híveket a tiagybó,* kótelességciieL A Szentírásból vett pékiákkal bizonyítja, hogy az Isten az embert munkára teremtette, ami nemcsak boldogságot és vigasztalást ád, hanem egyfcttal vezeklés is bűneinkért. A továbbiakban rámutat a főpásztor, hogy nemcsak külső munkáról beszeg hanem a éek befeó alakítására is gondol s itt utal a nagyböjt testre vonatkozó követelményein kívül az alapos leíkicnKretvizsgáAtra, a bántó'' valló sza-badulás igyekezetére, azonkívül a gyermekek valiáscrkölcsös szx- Jemben való nemesének kötelességére is. A püspök végül elrendeli, hogy szózatát nagyböjt első vasárnapján a papok olvassák fel a szószékről a híveknek. — Plébánia Pölöskefön. PŐuiskefö község lakói mozgalma: indítottak egy külön p''ébá-nia létesítése érdekében. Az anyagi fehételek már megvannak és most ,már csak az jegyház-haíósagi jóváhagyás szükséges, hogy kiválhass, inak a zala^zcntbalázsi plébániából, v — Dr. Rott Nándor megyéspüspök kuAúrá-lis céiokra 500 a zaCakoppányi temp óm tatarozására 100 pengőt adományozott — Távbeszélő előfizetők figyelmébe! A városi távbeszt 3hálózatot fokozatosan földalatti kábelekben t»elyezik el. Az erre irányító munkáló.''ok már hetek óta folynak Zalaegerszegem Nélia előfordul az átalakítással kapcsolatban, bog'''' az áramkör megszakad és így a központ nem tud jelentkezni. Épp ezért a központ kés», delmes jelentkezéséért a posta főnökség ezen a héten még az előfizetők szíves elnézéséi kéri. — Leszólítják a kereseti adót. A pénzügyminiszter legutóbb megjelent rendelete utasítja a hatóságokat, hogy tekintettel a rossz gazs dasági viszonyokra, a fagy, aszály okozta károkra, a kereseti adókat mérsékelten vessék IdL — Gazdák figyelmébe! A polgármester felhívja a zalaegerszegi hirtokosokat, hogy * belsőségekben, szőlőkben, majorokban és kertekben levő fáikat és bokraikat a hemyóféag-kektól, vértctüktól, lepketojásoktól és darázsfészkektől még a tél folyamán megtisztítsák és az összegyűjtött darázs- és hernyó fészkeket valamint lepketojásokat elégessék, mert az iiv-tás a hernyók kikelése után csak nagyobb munkával és több költséggel lesz keresztülvihető. Akik ezeket a munkalatokat március 31-ig nem teljesítenék, azoknak költségére az irtást fi hatóság foganatosíttatja, ezenkívül az elkövetett kihágásért 40 pengőig terjedhetó pénzbüntetésben részesülnek. 1 —0 t — Cukrot árvenemek az állomáson. Zab*. egerszeg vasútállomáson február 2^-én délután 3 órakor nyüvános árverésen eladásra kerül 145 kg cukor. A vermi szándékozók szívest megjelenését kéri az áComásfónökség. — Nincs jobb házi barit az dgm&idb vfzng, Azért legyen minden háztartásban kéznél! ZALAI HÍRLAP J 936 február 25. Círtk-est a Központi K*véházbo*i — Adötnáay. Cxikó J.utos kir. kúriai bíró, törvénvsáéki elnök ma 5 pengő adományt küldőt* szerkesztőségünkbe a legjobban rásaoran sfklacgerszegi család részérő. A pénz: a városi jztsrgkoda útján illetékes helyre juha mik — EUogtík a gyqnacká, aki ¿rófa* dobott fc kantzral villanyvezetékre, Mart megírtuk, ué~ hány nappal ezelőtt ismeretjcn lettos drótot <$obott Nagykanizsán a villanyvezetékre és cz-ik\ 7 órán keresztül teHjfeSen sötétségbe borította a város nagyrészét. Erélyes nyomozás fctln most sikerült elfogni a tettest egy 16 <vcs kanizsai suhanc személyében, akrt most á Hátaíkorűak bírósága elé alítanak. • * — Szenencfréllcmég az erdóm. Balázs Jó/se.» borsfa: gazda az erdőben fadöntésnél dolgozott. Egy hatalmas törzs olyan szerencsétlenül zuhant a bu ¡lábára, hogy azt összezúzta. Beszállították a nagykanizsai kórházba. Ha^floJjh. Schaffcr JeriŐ, Sümeg iparos-társadáhuának becsült, tekintélyes tagja, 78 jéves korában Sümegen meghált. Temetése ^nteken folyt íe nagy résaevét mellett. . — MeggyaL''adt beeme a pálkik*... Öreg lilusi koldusok, megrögzött iszákosok szok-tak ijgy jársu, hogy a nép azt mondja róhik: meggyulladt bennük a pálinka. A hifwtet.cnül «ok aikolioi egyszer bosszút ᣠés kínos fájdalmak közön végzi ki a pálinka szerelmesét AAost azonban azt olvassuk, hogy a pálinka egy embreben tényleg langgal égert A Vesz-prennármeg)c írja: Kovács Imre munkás a gyomoréi állomáson veszteglő vasúti kocsiból tisz.a szeszt lopott, amelyből nagyobb meny-Hyiscget nagivojL Erősem ilhimaiált álapot-J>an uidu.t lu/jfele Lovászpatonának. Útközben az országúton ágare.tára akart gyújtani, de beiine a szc>/ h:4 .cl"3a iangra .obbant. Őrjöngve segítségért k''ab''ilt, mire azonban emberek érkeztek oda. borzalmas kínok között, néhám perc alatt kiszenvedett. . — Húshagyókedden fánk-est a Központi KüvéháztáÉi. — Jutalmat kap, aki a valuta csalókat leleplezi. Egy 1932 évi igazságügyminiszteri rendelet megengedje, liogy a fizetési eszközökkel elkövetett bűncselekmény folytán pénzbüntetés, elkobzott érték és vagyoni elégtétel címen befolyt összegekből az eljáró bíróság és az ügyészség meghallgatása után jutalmat kapja-liak olyanok, akik a fizetési eszközökkel elkövetett visszaélés bűntettének vagy vélségé-nek a felderítése körül különös érdemeket szereztek. Most a rendelkezést kiterjesztették olyanokra is. akik a bűncselekmények tetteseit leleplezik. — Székrekedésnél, emésztési zavaroknál, .gyomorégésnél, vértódulásnál, fejfájásnál, álmatlanságnál, általános rosszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes «Ferenc József» keserűvizet — Díjmentesen állíthatnak kl a fehaáfók. A folyó évben rendezendő párisi minSavásáron minden ország feltalálói díjmentesen állíthatják lu ta''álrnányaikat, amiket a kiálítás: csoport zsüri/e díjaz is. Az ingyenes kiállítás szempontja ból főleg olyan találmányok jöhetnek számításba, amelyek a gyártási, irodai, kisipari. mezőgazdasági és háztartási munkála-toka* egyszerűsítik vagy megkönnyítik. A kiállítás módot nyújt arra, hogy a kiállított ta-lálmánvok nemzetközi viszonylatban is értéke-síthetók legyenek. Jelentkezési határidő 1936 március \b Érdeklődők felvilágosításért forduljanak liailler Ovufe, Budapest. V., Falfc Miksa-utca 18—20. címhez Húshagyókedden fánk-est a Központi Kávéházban. TÖLTŐTOLLAT ne vegyen, amíg meg nem nézi dús választékú raktáramat Eredeti -Parker« toíak leszállított áron. Valódi arany, tollak már 5 P4ÓL Kaka® Ágoston könyv, rpapfr és frószefkerts-kedése, kölcsön könyvtára, Zalaegerszeg. Telefon 131. — Ha » arcszíne fakó, sxürkéssárga cs tekmtrié bágyadt, lu szomorú, hangúik nyomott és nehéz álmok gyötrik, ha a bél túfcágos rothadási folyamata:, gyomorfájás cs epepangás kínozzák, olyankor tanácsos néhány fla-pon ál reggel éhgyomorra egy-cg)'' pohár természetes «Ferenc József* keserüvizet inaa. Az orvosok azért rendelik már régóta a Ferenc József vizet oly gyakran, mert ez a rosszullét okát rendsrerirrt gyorsan megszünteti és az egész szervezetet felfrissíti. . — — A rossz fit miatt elmarad a ZTE Upk-estjo. Az utóbbi napok kiadós esőzései olyan járhatatlanná tették a Jákum-uttíaí ZTE «port-telephez vezető utakat, hogy a ZTE we*tó-ségc emiatt most kénytelen elhalasztani a keddre tervezett fánk-estjét Ez az előrelátás teljesen helyénvaló, mert a nagy sárban «aaiki sem vállalkoznék an-a, hogy megtegye az utat a sporttelepig. Nagyon időszerű lenne már a város részéről, hogy rendbehozza a Jáktxm-utcát — A tragikusan elhunyt Löwcnsohn Walter-nét vasárnap délelőtt temették Budapestem A Sctíütz cég temetésen több tisztviselőjével képviseltette magát. — Sértegette *1 csendörséget Kulcsár Ueza 28 éves zalaszcntgyörgvvölgyi napszámos Böde községben az áthaladó csendőrjárórről sértőn nyilatkozott. Cselekményéért a zalaegerszegi törvényszék most jogerősen 20 pengő pénzbüntetésre ítélte. — Időjárás: További eső, a begyeken esetleg iiavasCás, szaggatutlabb felhőzet élénk szél, cgjfelőre déli, kisübb északi, északnyugati, a széhédett helyeken köd. A hőmérséklet a heg>wken csökken. Ide''eit valószínűleg alig. változik. Farkasovszky Terike tánckoszorucskája szombaton este fél 9 órakor kezdődött az Arany Bárány kistermében. A szokástól eltérően össztánccal indult, mert a nagyterem és színpad csak a később; órákban állt rendelkezésre. Körülbelül fé tizenkettő lehetett, amikor a nagy gonddal és ízléssel összeállítóit műsorra, amely Farkasovszky Terike kiválóan avatott kezét dicséri, sor kerülhetett Llsö szám Straulvs: Kék Dana keringője volt, amel)T« a Duna S sellóje, Orossüiger Lujzi, Hegyi Ilonka, Kálmán Magda, Mendl Nusi, Pálmai Magda, Sz^okai Piri, Szirmai Klári es Válics Jolán balettet táncoltak. Bófodros, kék ruhájukban, hullámzó mozgásukkal nagyszerűen simultak a zenéhez cs illusztrálták azt. Utána Szalai Ilonka és Rök''i Józsi táncolták cl r.agyon puhán és elegánsan tangójukat; gyönyörű jelenség volt a habos-fehér női toalett és a fess szmoking. Egy nagyvilági szalon díszletét kívánták háttérfii. A dgánytáncot temperamentumosán lejtették el tarka jelmezeikben, kasztanvetle! Srpos Vilma és Tóth Gizi. A kiváló műsor legnehezebb, \alóban akro-ba.ikus tánctudást bizonyító száma következett: a bohóc-jelenet Ezt felcet<-íehér biti gyogós bajazzóként Mendl Nusi és Gordi Cs:-tesz valóságga végig bűvészkedték, hihetet-lenül hajlékon van, pertlüően és vidám kónv-nvedséggel végen-e a cirkuszi mutatványnak betHö, ktg)óe mber-protlu kei ókat. Meg kélfett ismételni ők a számot. A tótok komikus táucát Hegy: Margit és Krizmanrts Józsi mókázták végig, sok humort, friss temperamentumot árasztva. Ropogós magyar tánc volt a befejező száftf. Fehér Rózsi, Körmendi Ilus, Mendl Nitsi, Pa-taki Margit, Péter Margit. Rákli Bözsi, Sztro-kni Piri és Tóth Margit újra és újra bebizonyították, hogy a magyar tánc színes szépsége csak hódítón, tud. A kiséreíet Farkaso\-szkv Mária látta el a tőle megszokott, kiválóan brztos ritmusérTjék-kel és műgonddal. rA^l^^S Krizmaníts Jócef humoros konTerátása vezette be. « Húshagyókedden este 8 órakor jelmezes álarcos össztánc lesz az Arany Bárányban. Őrizetbe vettek két tyuktolvaj cigányt Zalaegerszeg, február 24. Az ntobhi napokban tsmét több tyúklopás tortént a közeü PcSnu községben és Zalaegerszeg kornyék^. A tettesek é>saaka felfcszitartiék a baroat% ólakat és azokból 3-4-5 darab szamyast uttek el magukkal. A feljelentések kövrtkoíében a zalaegtN szes: rendórkapitány&ág « erélyes nyomozást indítóit a tyűktolvalok kezrekerrtésére. Már 1 nyomozás első pillanatában azt gyanította a rendőrség, liogy a pózvai ágányt^tySn kell keresni a tetteseket. Tegnap megjejcntek Váratlanul a rendőrök a cigánytanyán, ahol tűk-tak te két lopott tyúkot Azonnal őrizetbe vettek két agán s-t, de ezek tagadják, hogy báraá közük is lenne az utóbbi időben előfordult tyúklopásokhoz. A két cigány egyelőre a rendőrség örizetében marad. ÉLTORPOL mindenfajta tÍU''üIIÍi ii Mééüin pfiírolmgáz-lípa fényével azembén. Kapható: HEINRICH W. és L Cégnél Zalaegerszeg. Telefon 161 J KONYV£K - MARCI. — Zstgrqy jullasaia új regényérÓL — Zsigray Julianna írói varázsfának az a titka, hogy egyesíti magában a férfi- és nőírők erényeit s a férfi és a nő szemével egyezerre nézi a világot. Ez a kétféle szemléet emeli ki a könyv síkjából szinte kísérteties elevenséggel Zsigray Julianna alakjait. Marci, Dezsőké, Jóska, Gálvölgyi és a többiek mind nem elevenre rajzolt alakok, nem éiethü regényhősök és nem is az életből elesett, boszorkányosan lemásolt figurák, hanem a tehetség toiró''műhelyében szuietert élő emberik, akJcrd beszélni lehet és akiket szeretni és giyűlö''irti kélj. (Beszélnek & róluk, sieretik őket vagy megbotránkoznak rajtuk.) Mikor Marci szemén át uézi P,estet, a fiúkat, az ide áh, olyan bájos és kedvesen elfogul amilyen csak igazi nő tud l,enni; de azok a megindult sorok, azok a gordonkahangok, melyek akkor szálünak íejénk a könyvből, mikor a íöldről, a meleg, ''zsíros, életadó földről beszél, — férfiasan kömoJyak és s.llyosJk. S/.cizmográfszcrű érzékenysége, - mellyel megrérzi a hősei lelkében és a társadalom felszíne a''att láthatatlanul forrongó, nyugtalanító ereket, —• a nőé, de mikor rtícgvüágitja a problémákat, férfias logikával vcs erflvc"'' *ér-vei«. StfKwa ezt a kúV>nős kettóswegvt tükrözi. Fbsoman, szinte a papírost alig enntVe futiak a mondatai, mint a tayaszi égosi a fel-hók. de egy-egy drámai feszültségű >eknetnél osszesűrűsödnek, n»egnehegednek, elsötétülnék s a felvillanó, izzó j=e zók úgv világítanak végig rajtuk, mint a villám Valaho nagyon ntf-lyen, a lélekben. mÚKleu ember kétxwmű. dc az éíetelófti emlétóé^snek ébboi a áié5ységé-ből csak istenáldott, nagy tehetség nézheti, érezheti az életet. milyen széUrs írói skálán játszik, men^-itfi tettig}a és nt^faiyt momJtortratlója A földről, a * parasztokról, az aratásról, a vidéki dzsentrikről éppen olyan színesen, meggyé 1936 február 25 ZALAI HÍRLAP i-j lutctesm ír, mint a pesti társadalom é>t ¡¡¿tílóiról, a szalonok »fctkairóV, a kif''mo-»egyéni« életet é)ó hssztérikákró . Van \\ rjnuba ülő képe az axatásrói, egy log-íprgaUS, vérlázító epizó<j£a a rosszul táp-.^widolgozott, napszúrásban elvntsztúJt ^nmkasról. És vannak finom ''tónusú, j^ivüágíVisú« képei a pesti bálokról, nagykövekről. zsúrokró), ame.ycket aiig észre-Sriően, művészien torzít el az irónia görbe-£re. Stílusa úgy kiséri mondanivalóját, mimt egy zenekar. Ideges, érzékeny, élő ez a ¡5*; megérzi a regény minden hangú latjai mzását és szinte a''áíesti a cseekményL Ujjgof a fokiról, az aratásról beszéd meleg, gordonkahangú; mikor a ne kiszabadult liláról ír, «akol,tó, szaggatott, disszonáns és j^or a }>esti társaságot mutatja be: izgalmas á teivar De ez a fanyarság nem lcvábrándukt-^ úöe. friss, íz, ol>an, mint a nem túlérett púnólesé. Fel kel íi£ye>v rá. És fel kell özekre a pompás, élő regény hősökre, tnr a mesterkéletlen, tiszta, szép magyal lettgów. ezekre a súlyos, komoly mondani-vaJótoa, — erre a senkihez sem hasonló, trje-(tfcgyém hangú, egyéni ízű, igazi és »telrvérc ttgrar tehetségre, akiinek merészivű írói pátriáin új és jelentós álomás ez a regény. Hámk>5 György. Bárból hirdetett könyvet eredeti kiadói áron ■fffit Kakas Ágoston kftnvrtereskodé&e, Zala ^ma- Telefoti 131. \ - Cipőt min(,is^en legjobbat, árban legolcsóbbat készít Ring ba u er Józset uri és nOi cipész ZALAEGERSZEG. Apponyi u. ¿4 színház Budapest W|an. Amikor alkalmunk voR el-olvaam ennek az operettnek a librettóját és ntáiu hallottuk, hogy odafenn Pesten már be-hrtocta a százas szériát is ez a darab, sehogy wtn tudtuk ezt a kettőt összeegyeztetni egymással. A szombatesti egerszegt bemutató aztán megadta a feleietet erre a rejtélyre. Szántó Armand és Szécsén Mihály darabjában Cark) Priess zenéje az a titokzatos hajtóerő, mely «» már a fővárosban a 125-dc előadás felé ^tja a Budapest—Wien-t A nemzetközi viszonylatban igen jó hangzású névnek örvendő komponista olvan friss, oiyan lendületes, pattogó zenével bocw«totta útnak ezt az egyéb-kát meglehetősen erőltetett szöveget, hogy ntrmagában biztosítani tudja a darab sikerét Antal Nusi és Hartyándy-Horváth szombat «» juia''om játékára zsúfolásig megtöltófúe a **«T*ég a színházat. Már maga ez a kö-nslmény is ambícióval töhőtte meg a társulat winden tagját, hogy mmél pergőbb előadás-hozzák színre a Budapest-Wien-t. Antal elegáns, megnyerő fiatalasszonv voft. Te> J« ühiziót nyújtott Erwt szerepében. A kö-***** le,locsen ürmepefce. Hason jókép ld>J-** az umeplésből Hartyándy-Horváthnak w ^ 4 kalauz rövid szerepében csak egy W-**úson keresztül láttuk a színpadon. Leviczky 1 vfvóba/nok szerepében nyújtott ismét szira-alakítást. Kórosy Csöpi, Káldor és «»énkívy most rs megnyitották a humor t árjait. Két kézzel szórták a vidámságot, áflaiv-derűs hangulatban tartva a közönséget. *»»fcnösei! Káldor tanárja voX nagyon mulatsá-H. Szűcs Vilma, Pálffv Marika és a gy5ri °*áfrH>k közül Kovács Ica tűntek ki az együft-* ¿¿tékából. Külön meg kei: dicsérnünk Darvas Viümos - » >. . főrendezőt, aki olyan pazar etwkteziu vu MAV kocsit varázsolt a színpadra, boffv nem ÍO''őz-tünk gyönyéirködni az ügyes megold á<txm (D) HETI MOSOR: Hétfőn: Kabaré-est (a kávéházban). Kedden: Az érettségi, vígjáték. Dolfio> Ida és Nádao József jutalomjátéka Színházi elővételi pénztár a Bárány kávéházban. Színnártoló egyesüleü bérletszelvényeket naponta délelőtt féí12-ig, egyéb bérletszelvényeket fé! l-ig váltanak be. A színész kedvtneversenyen az alábbi szelvénnyel is lehet szavazni. Kedvenc színészem: Kedvenc színésznőm: "''.ft* SPORT Hősies küzdelem útim • ZTE győzelemnek Is beillő döntetlent ért el • SFAC epn- ZTE—SFAC 2:2 <1:0). I. o. bajnoki Zalaegerszegen. Bíró: Németh J. - Mindenki félve tekintett a zöld-lchérck vasárnap délutáni :u\véz harca elé. A féccm azonban indokolatlan vo.t, mert a ZTE olyan játékkal lepte meg a közönséget, amilyent a csapattól nem is reméltünk. A mérkőzés mindvégig izgalmas és élvezetes sportot nyújtoti Sajnos, a nívót eléggé rontotta a mély, sáros pálya. Különösen a ZTE-re nézve volt ez hátrány\)s, mert az egerszegi yátékosok ene-jét a II. félidőre teljesen kivette a jebetetJcn talaj. A sorsolás a soproniaknak kedvez és így Koszta kezdő rúgásával indul a játék, amely máris a ZTE tériedben folyik. A SFAC jobbszárny, Seidl II.-vei az éjén, nagyon veszéJyes és a ZTE védelem már kezdetben nehéz leiadat elé kerül. Sedlar -Seidl II. összjáték után Seidl II. kitör a labdával, azonban bombája hajszálnyira kapu mcVjé száQ. A kirúgás Kosz-tához kerül, a center Martmkát szökteti, akit Maróti komerre szerel. Szabó pontosan íveh'' a sarokrúgást, de Balogh ügyesen avatkozik be és tisztázza a helyzeítet. Nagyiramú, erós a küzdelem. A talaj hátrányát leszámítva. I. osztályú nívón mozog a játék. Mindkét okdaxxi veszélyes, de erodmiénybeien akciók. A ZTE nagyon ambicionálj a játékot Erősen tor az eredményre. Dorogi imgyszerű helyzetet dolgoz ki, de a SFAC védők zavar>ák a csatárt. Dócziboz játszik, aki 20 méterről éles, váratlan lövést küld, amit Balogh éppen hogy fogni tud. A SFAC beszorul, a ZTE támadások korner okra kerülnek, azonban a berugások nem hoz«Lk eredményt A SFAC erós ellentámadásba kezd. A nagy formában játszó Sed-lár átjátssza magát a ZTE védelmén, de 16 méterről küldött irtó lövése cénát tévesztij Szép mezőnyjáték Alakul ki. Cziricovics Koszta labdájával Vrfut, de a 16-os sarkán Say II. faultolja. A bimtetót Sárközi zsinórjövésse) a kapu elé küldi, Mart inka okosan a tisztán áEó Szabónak passzol, aki fordulásból védhetetlent vágja a labdát a ba sarokba, 1:0 (18 p). A ZTE megszerezte a ^«eaetéat, az iram egyre fokozódik. A SFAC órtím ten^ót diktál, de a ZTE eDenáS miaden megmozdulásnak, úgy hogy az eredmény nem is változik a félidő végéig. Fordulás után a ZTE lendülettel fekszik a játékba. Dóczi ugyocn tesz a labdát Martinkai dé, aki néhány lépést futva, ideáSs be- . adást küid Szabó elé, aki bár nehéz beiy- , zetből, mégis pazar gólt rug a SFAC háló-(; jába 2:0. 3. p. A SFAC a gólra nagyon-, rákapcsol. Támadó lánca szentre is szép tá* » rnadásokkal kísérletez*. Ejtdményt mégrs csak ; nehezen ér cl a nagy formában >átszó ZTE védelem , mellett. A SFAC jobbszárny vT-ám-Kyors akciókkal teszi próbára a ZTE közvetlen védelmét, amely végre is megtjriU Seidl II. ötletesen magára vonja a ZTE védelmet, amely lövést vár, a szélső azonban ehelyett centerez. Kekemenliez szál. a jabda, aki lesállis-gyamts helyzetből küldi kapura, 2:1. A ZTE reklamál, de a bíró ha>murt*tast (20. p.) Nagyszerű a küzdelem, a közönség* nck van mit nézn:e. A SFAC nagy formában játszik. A ZTE mindinkább beszorul, ereje elhagyja, a csapat mégis szívósan küzd és nem adja meg magát. Játékát befolyásolja Koszta sérülése tt, aki az I. félidő közepétől a szélső poszton csak statisztái. A SFAC nem enged az iramból, az egéaz együttes művészi játékot mutat. Nagyon küzd az egyenlítésért, ami végre sikerül. Saiamont Tomóuer szabálytalanul a kaszt-a a 16-os táján. A büntetőt Maróti a 11-es pom felé Keh a várakozó Sckllnck. A válogatott csatár fejére szff a labda, ahonnan védhetetlent köt ki a jobb felső sarokban, 2:2 (38. p.). Egyenlítés után erós játék folyik a győztes gólért, amit azonban egyik csapatnak sem sikerül megszerezni. A mérkőzés pompás küzdelmet hozott. A ZTE csapata kitett magáért és olyan játékot mutatott, hogy bátran nézhet a következő mérkőzések elé. Szökmövös kapus biztos védője voh hálójának. Szakái és Tomózer hitvédek biztosan látták el nagy munkájukat. A halfsor és a mezőny legjobbja Sárközi volt. Főrésze van a szép eredményben. Társai, Dóczi és dr. Veicsov szorgalmas és lia&znos játékot adtak. Kár, hogy eredik hamar elfogyott. A táinadólánc lelke (Izirkovics és Szabó vo3t Koszta nagytudású játékomak mutatkozott be, úgyszintén Dorogi is. Martánka a tőle megszokott jó játékot nyújtotta A SFAC ezúttal is igazolta, hogy ma a Nyugat egyik legjobb együttese. Mestere a futbailnak. A feljavult ZTE azonban próbára tette. Balogh kapus nagy formában védett Jók vohak Maróti és Oárfl is. A haKsor vezetője Seidl I. volt. Partnerei, Rozman és Saly II. hozzá méltóan egészítették ki a sort. A támadólánc a legnagyobb értéke a csapatnak. Nagyon tudott Seidl II. és Sedlár. A többiek is kitimőcn játszottak. Németh bíró különösen a II. félidőben több hibát követett el. RÁDIÓ Hét**, február 24. Budapetó I. 6: A kaposvári Berzsenyi Társaság emlék« ünnepének közvetítése Berzsenyi halálának 100. évfordulója alkalmából. 7.10: Magyar* Imre és cigányzenekara. 8.10: Az Író 6» a közönség. Móricz Zsigmond előadása. 9: A Mándits-jazz műsora, Kalmár Pál énekszámaival 10.05: Észt-hangverseny. A Budapesti Hangverseny Zenekar műsora. 11.20: Csorba Dezső cigányzenekara muzsikál. II. 6: Hanglemezek. 7.10: Német nyelvoktatás. 7.40: Munkásfélóra. Kedd, febnjár 25. / 10.20: Fejedelmi asszonyok az újkor hajnalán. 10.45: A tavaszi kosztüm. 12.05: A rádió szalonzenekara. 1.40: B. Zala Lfli zongorázik. 4.10: Asszonyok tar>ácsadója 5: Tándemezek. 5.20: Karnevvál Rio de Janeiro-ban. Glass Imre előadása. 5.20: Az Operaház [ÖHNE mezőgazdasági géplcrakit. Magas nyomású és szőllőpcnneiezők. A ChlnoÍD összes védőszerei. Vasáruk, építkezési anyagok, méhészeti eszközök. Szerszámok, háztartási cikkek, festékek. A legjobb minőségű kerékpárok. ifcziki rakimkiN, Mawrxx* TcktaSinfc 1936; február 25. t^fpubói ¿UkuX zenekar Cs^kovsaáoj ltua#-versenye. 7; Vidám Éaísaatgi csevegés. Bndródi Béta cíásdisa. 7.30~ A vakok Hornseros énekkara. &-20: Köfügyi nep-erióraL 9—2z Farsang est. 9—ÍÖ>: Ami a ;nbí&urm tarka-estből kimaradt (l&sfearr.) 10—11: Ra''tBó-kamevái. (Vidám ¿m) fi—12: HalVok ar újakat! (Tarka óra.) 12—1: Rádió hál f—2: Tázicze-nc. ná^pest II. 6.30: Mejj^gazdasági félóra. 7.30: Francia nyefvoktatás. 8.05: Hxng\eme-jreit A* BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA SS DEVIZA ARFOLYAMAf. tátott* : ! : 4-3Ö 74''3fv-7!V»5 7 80-796 J39 Ü0339if POisdi frark 22-30-2WC Hollandi ¿29^0-23100 Laxw^ 6370—64 30 Lea 15 Lera 4 (0-4 Lfaa 2990-30^3 Márta 136-- ''37-«0 Nonég koxcxü 8370-84-00 Gtxtrák sduilwg 8.-80-70 Srá}ci frank. 110;7D-ni-€Ö Svéd korona 85 SO^Tü Amrtci''444*> Belgrád BerTbi Brünsxel Kopea Jiiffa OaxJó London Milano Newyock Pária Pián Szóna Stockoo4m Vanú Wien Zürich 22950-231-3C 7-82-7-8C i35r8M30-flC 3-4I-3-4C 79l20»7i*8Q 76" 15-86.47 85r5Ö-76-5C 29^6-30^1 «5-20-347-10 22-32-226C l*07-!7-g7 4-11-4 47 8910^85 64-15-05« iioao-ui-65 BUDAPESTI TERMHNYJELEMTÉS. Bura (tttea»«dékij .T kg 17 60 -17*20 (ervét>) 17-65-17.80 (Ifexv.) 78 kg. 18 Iü-18-35, (egvéb) 17-90-1805, •»kg. (lUxv.) 1835-18^. (egyéb) 1*0*-I8"2Ú (tiuv.) 18-65—1890, (c*y¿6) 183C-184:, ro» (pe-.».i )—16 iQ, ra» uj __ 17.55—17 65. 1250 1263 1600 söráxpa IfrOü-l&CO, 15 45 15JS6, uuiikoM l irányul: gyengébb, forgalom: cfekéiy. UMIHMM« t«U*« k.^eí, jYirttTtH l-ÍTTÍ» _1>C« * UiJMM* »•/»•.?;. nutre» OéZ* i 0a*0 wuo-tak jozs£/ >,MflM*i'' 1 ndt«,M » »OIWWKY LÁAJJjÓ t^H-ü rRAacu józ&er APR0HIRDETESEK MODERN HÁROMSZOBÁS £S EGY QAR-ZON-LAKAS QtüJőa fürdőszobává.7) azorma! b-adó; Bővebbet a Kakas-nyomdában. Nyúlszőr-kalapok S"^ • B o o a a ^Cü s y a pi u-kalapok P ÍT «anata pái Él IMIIM cégnél Zalaegerszegen Telefon: 170, — mambóm —mm ■ '' ■11 Gy.üniölcsvédelrai szerek gyári árban kaphatók Gyarmati cég n é 1 kézimunka-és szőnycgíonaU''». Babirutu kfllöolegesaéKei kgraeghixhalóbbaií. Wass Lalos VARGA LAjQ& órái éaéfc&s.; I r é éa. »lÁmUúög^p liaka Birtei 5 Jüiül mm '' * - - * . ff* ■ A» .. . ■ -V f I ZaJaegcmeg, (a megyeházzal szcrnbenj OLCSÓ ea-AlEOBlZHATC Ricrfroigtorf rráfépck rnányi IcrxksÉ», jjsTitía^ bcrumiuniói, jck^rbaQ tartás. Aranv, cz^t ekxzerck, dísztárgyai HORVÁTH AUKLÓS aranyrnthre», Írógép ca&. nerén, Zalaeger»«^. (Mandi patika mellett) . Nagy megtakaritást ér el, ha eren kösa^g. éghetó, magas ka lóri áj« tűtó aalunk vásarolja. 100 hg. la hazai szén 3* ÜC1 SZEKÉR IMRÉNÉU Teleion: 9&. Te»iék próbafútésl alkalmazrÁ A legkisebb tételt házhoz azáihtuak. Pontos kiszolgálás. I-KAA^Sí-VÍV^V.-''": NfomaM Kakaa A^osüm Wyoyrnyomdíyábesi, Zala^eme^ K^6daayH6r I. T«Ua wl I jvL 1936. 47. szám. Ara BlMr. Február 26. Szerda. M irt mM M fM fw 1» ML Ifte mm ^Szerkesztőségi telefon: 60. P OLITf KAI NAPILAP Nyomdai telefon: 131. ijgritsitőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, fyfchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, Hiy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál vezetett folyószámlára küldendők. »> Felelős szerkesztő: SYLVESTtR PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda \rsz fel. Postatakarékpénztár; csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: 1 ¡tóra UO, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pert% ő. — Hirdetéseit megegyezés szerint. mm ■m - Amint ratifikálják a francia-szovjet egyezményt, azonnal aláirják a német-lengyel szövetséget is jelicnti, hogy minden képviselő oda szavazhat, ahová akar. így tehát nem tchctcticn, hogy a fnxneia képviselőház többsége esetleg elutasítja az egyezményt. A kormánynak ez az elhatározása arra enged következtetni, hogy Sarraut mkiisztenelnök is kezd már tisztába jönni ama felelősség súlyává, amelyet az egyezmény ratifikálásává! magára venne Franciaország. Egyelőre nem időszerűek a határozottat körvonalazott némot— o!a*z intézkedések. Róma, február 23. Mussolininak a római német nagykövettel folytatott megbeszélései során állítólag tnegácapodás történt abban, egyelőre nem Időszerű, hovv Németország és Olaszország kö^ös és hatarozoitan körvonalazott intézkedésekre liatározza el magát. p^ris február 25. A párisi sajtó részletesen jopikoűk Göring porosz núniszterelinök var-| lói tárgvalása''rvai. Hangoztatják, hogy a lengyel—rémet barátság a francia—szovjet egyezmény ellensúlyozáséra jött étre. Lengyelország és Németország szoros baráti közeledése ériekében már Laval moszkvai látogatása után megindultak a tárgyalások, amelyek ma már a tengerészeti egyezményre is lcterje inek. Pá-Rsbin úgy vélik, hogy a francia—szovjet egyezmény ratifikálása után azonnaf aláírják a német -lengyel egyezményt is. A frencia kormány már Tél a szovjet egyezmény következményeitől. Páris, február 23. Hír szerűit a francia kormány nem veti fel a bizalmi kérdést a francfa-^-szovjet egyezmény ügyében. F.z az: Árvátfalvi Nagy István nyilatkozik eddigi munkájáról, a kerület érdekében tett lépéseiről, kerületlátogatási terveiről Kivel áll szóba a zalaegerszegi képviselő? Zalaegerszeg, február 25. Dr. vitéz Arvát-bjvi Nagy István országgyűlési képviselő zia-tgersze^i" tartózkodásának második napja is tologatásokkal te*t A cél tuiijdonképcn ez is volt, hogy a képviselő, kedves, szeretetreméltó feleségével együtt, még mélyebbé tc-Sye azt a szoros kapcsolatot, ami a város társadalmi előkelőségeihez, a Nemzeti Egység wzetóihez az első percektói fogva fűzte. Reg-grifc''i estig talpon voltak. Mégis a délutáni ¿tfkhan, míg a méltóságos asszony a NEP salad hölgyeivel ¡.politizál*«, képviselőnk kjőt szakított arra is, hogy segítségig szoruló választóit meghallgassa. fo, a szerkesztőségi asztalnál fogadta a nagy ohmban megjelent kérelmezőket és a már dartezett ügyekben megjelent, köszönetet öondó küldöttségeket Fáradtságnak nyoma «in volt rajta. Minden panaszt, kívánságot Mkgyzett. Nem mcrü''ít fel olyan kérdés, mcV-t*n a legnagyobb tájékozottságot ne mutatta Bámulatos a munkabírása. Hogy mire képes egy féllábú, lelkes ember, ha a közérdekű cselekvés láza fűti!... beszélgettünk veíe. Nem pazarlom itt a he-b*t a kérdés—feleletek egymásutánjának re-8**trálásával, hanem elmondom tömören, anít fedéseimre válaszoK: — A parlamentben ötször szólattam fveL A ko?tség\ ctésné\ a favédelmi, ipari- mjnisztérrumi, orvosi ka- marai és tűzrendészen javaslatoknál. Felszólalok még a napokban az ipari novellánál, nujd a telepítési javaslatnál és a jövő évi költség-vetésnél. Csupa szétágazó probléma, de mindannyi országos jelentőségű és kötelességemnek tartottam, hogy ebben a munkában magam is résztvegyek. — A pártéletben egy momentumot ragadliatok ki mindennapos ténykedésemből: a legutóbbi országos pártértekezleten a telepítési törvényjavaslat módosítása érdekében felszólaltam s ennek er.edménye, hogy néhány lényeges módosítás tőrtént a rokkantak jajára. Az országos tanácsban helyet fognak kapni a rokkantak, az igényjogosuhságnál jobb sorsolást kaptak s nekik csak feleannyi óvadékot kell majd (etcnniök, mint másoknak. Ezenkívül résztvettem minden Időközi választási munkában és tevékenyen dolgozom minden vonalán a pártmunkának. — A kerületem érdekében a személves panaszok és kívánságok százainak elintézésén kívül mindent elkövetek. A zalaegerszegi polgári fiúiskola építése ügyében sikerült odáig jutnom, hogy a kaltuszm&iszter kedvező elvi döntése megtörtént. Előfizetőinket mar most •üsztelettcl felkérjük, hogy hátralékaikat márc/us cUejével okvetlenül rendemi szíveskedjenek. '' Akik nagyobb összeggel tartoznak, azokhoz külön leveleket intéztünk. Kérjük, méltóztassanak a levélben foglaltakat komoly megfontolás tárgyává tenni és a hátralékokat befizetni. A miniszterrel is, a referensekkel is tárgyai-tam. Valami elszámolás van a várossá, ez késlelteti a dolgot. A napokban zalaegerszegi küldöttséget \Vzctek ebben az ügyben a miniszterhez. Remélem, ez az első közintézmény, mely fáradozásommal megvalósul, nem lesz az utolsó. Nem győzöm odaf,enn eléggé liang-sülyozni, hogy ennek az építésnek a kulturális jelentőségen kívül milyen nagy szociá''ts Jelentősége is van.'' A villamos ügyben is tárgyaltam. Bár a küldő, tscgjárásról későn értesítettek s akkor vidéken voltam, de hazaérkezésem után azonnal érintkezésbe líprem az illet ékesckkvljL Beszéltem Bornemisza miniszterrel, Magasházy főmérnökké, a Tröszt több igazgatójával és Orecsákkal, az Őrség képviselődével is. Ha sikerű fae ar Őrség fcs n Zahvölgy víllamosittsa, rekompenzációképpen sokat el tiiánúnk érni. Egy kombináció: engedje el a Tröszt a kamatlábat és vásároíja vissza a távvezeték egy részét. - A közlekedési kérdésekben áfandóan tárgyalok.. Az új menetrend további javulást hoz s remélem, a Zalaegerszeg— Budapest közötti sínautót is sikerül kiverekednünk. Az útügyek-ben sokat járok minél több pénzért és melegen támogatom a Zalaegerszeg — keszthcSi útnak, valamint a községi bekötőutaJcnak kiépítését. — Kerületem meglátogatására nézve az a tervem, hogy évente egyszer minden faluba elmegyek. Most tulajdonképpen magánemberként vagyok itt. Hivatalos írtjaimat úgy tervezem, hogy minden negyedévben elmegyek a körjegyzőségi székhelyekre. Most legközelebb március detekán jövök le, amikor résztveszek a zalaegerszegi MOVE ünnepélyen is és végigjárom a jegyzőségeket. Jtmiusban, második körutamon, minden faluba elmegyek kedves választóimhoz. Még mondott valamit -Árvátfa.vi Nagy István. Napokkal eze őtt egy falusi ember járt itt s azt kérdezte tőlem, hogy a képviseő szóba áll-e <fry szegény paraszternbitrei. .Woso'') ogva mondja Aryátfah''i: — Nemcsak itt, Zalaegerszegen, da Budapesten is — bár tia&ton elfoglalt emtur vagyok — naponta déhiftfti 3 órakor az irodámban mindenki rrícgtalál s nem kérdezem, úr-e, \agy egyszerű munkásember, azt sem kutatom, lelkes hívem voK-e -V ZALAI HÍRLAP 1936. február 26 ^ a választások alatt, vagy nem. Képviselője vagyok, ha bajával hozzám jött. bizonyára bizalma van bennem. Én self inadé man vagyok, a magam erejéből lettem emberré, szivem legmélyéig demokrata vagyok és a becsületes embereknek mindig igaz segítőjük akarok lenni. Tudom, mi a szegénység, tudom, mi a szenvedés, tudom, m; a lövészárok demokráciája. írd meg: a legszegényebb embereken Segítek min cflg a legszívesebenn. Íme, megírtam. <*y) Vitéz Árvátfalvi Nagy István dr. ?s felesége hétí5ui este resztvettek a Mansz sikeres bálján s kedden reggel utaztak vissza Budapestre. A kisantant májút 27-én tovább tanácskozik Prágában az uj Középeurópáról A Times belgrádi tudósítója szerint Hodzsa és Stojadinovics megbeszélései során új dunai terv készült, an^yet a kbantait kebleiében dolgozr**ttk ki, 3ó szemuv jó fénykéDjézőséD jó féi^ykMkldolsozás bánfai béla (etében ZALAEGERSZEG. Budapest, február 25. Hodz<a Milán cseh mausaf^ereloök Belgáidból Prágába tartó útján ma reggel átutazott Budapesten. Termcskocsi-)a belgrádi gyorshoz csatolva reggel 6 óra 10 perckor futott be a nyugati pályaudvarra; ahonnan a prágai gyorshoz csatolva 7 óra 1 5 perckor «idült tovább Szobon keresztül Prága felé. A vonat budapesti tartózkodása alatt Hodzsa és kísérete aludtak, úgy hogy senla sem jelent meg a szalonkocsi ablakában. A párisi lapok megállapítják, hogy Hodzsa belgrádi terve csak akkor ólt végérvényes formát, Ita a javaslatot Franciaország és Anglia közvetítésével Berlin és Róma elé terjesztették. A kisantant a Dunavölgy gazda&ági megszervezését épp úgy nem tudja ciképzekii Németország és Olaszország nélkül, mkit ahogy az egyetemes biztonság megszervezését is képtelennek tartják Franciaország és Anglia részvétek tiéBcüL Zalamegye is a szombathelyi orvoskamarához tartozik az érdekelt országok és az európai «nag)V hatalmak elé terjesztenének, sőt a Népszövetség is letárgyalná a tervet. Épp ezért Igen sok érdekesség várható a kisantant prágai tanácskozásától. Titulesai román külügyminiszter csütörtökön utazik IVágába, liogy folytassa a már megkezdett tanácskozásait Hodzsával az új Kőzép-eurőpáról. Ugyanakkor utazik Stojadinovics jugoszláv külügyminiszter is IVágába. Hír szerint Roncs elnök májusban Hodzsa kíséretében ellátogat Bukarestbe. Budapest, február 25. Az orvosi kamarák megalakítására a belügyminiszter kiadta a rendeletet, amelyben cgyútta! az egyes kamarák területi beosztását is körülirta. Orvosi kamarák alakulnak Budapesten, Kecskeméten (Budapest vidéki), Debrecenben, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérvárott, Pécsett és Szombathelyen. A szombathelyi kamara lia^áskörc Sopron, Vas és Zab vármegyék, valamint Sopron törvényhatósági város területére terjed ki. A rendelet a mai nappal lép életbe, míg az egész törvény életbeléptetéséből a miniszter az országos orvos-kamara megabkulása után intézkedik. A zalaszentmihályi gazdasági tanfolyam záróünnepélye Pacsa, február 23. Zalasz^ntirúhá.v kézségben n földművelésügyi minisztérium fennhatósága abtt 3 hónapos téli mezőgazdasági tanfolyam volt, amelynek vizsga - zá ró ünnepe -lyét vasárnap délelőtt tartották meg. A tanfolyamon, mint miniszleri biztos, megjelent Ná- ray Andor akadémbi tanár, gazdasági főtanácsos, dr. Bódy Zoltán tb. főszolgabíró pedig az alispánt képviselte. Jelen voltak még dr. Horváth Vilmos főszolgabíró, a kehidai gazdasági szakiskola kiküldötte, ú/népi E^ek Géza, Sternthal Bernát, Török Gyula főjegyző, Landi Alkalmi aiandékn* önyvi bzlébélpapirok töltőtollak gkamofonok legelönvösebben]vásároMixók Zalaegerszegen KAKAS ÁŰQS70NNÁL egyek és minden egyéb atvánvok IzléteHklvilelben Ferenc igazgató, iskolafelügyeló és a líelyf^ int cl Agenda teljes számban. A /.íróvizsga ürtnepélyjes szentmisével fc^ dődött Utána a Népházban a Magyar Hiszek« eggyel és Práff István gazdasági felügyelő, 4 tanfolyam vezetőjének üdvözlő beszédével, va-lant int a mliiszcri biztos megnyitójával megkezdődött a vizsgálat A tanfolyamnak 35 r«*. dcs hallgatója álott a bizottság előtt. A lós-gazda gazdasági ismereteinek minden ágin végig menve, minden hallgató többször is felelt. A fcidctek talpraesettek, világosak, értelmeseid vol^k. Megjátszott a feeJctekaj, hogy a haligatók komolyan fogtak fel a tu,-fol}am célját. Megalapítható, hogy ha núnd-azt, amit címéWbcn előadtak, a gyakorlatban is alkalmaznák, akkor a siker, az eredmény teljes lesz, pedig erre megvan a remény. Megalakították a tanfolyam Ideje abtt a hallgatók az önképzőkört is; e munkásságukat szintén bemutatták a záróvizsgán. A gyümölcs. |ák ültetéséről Szabó Lajos, Vasárnapi beui3-getes címen Ács Péter, Ács József és Kubó Kázmér, a baromfitenyésztésről pedij» Nagy Lajos tanfolyami lialligatók tartottak szibad-clöadásokat és párbeszédet. Általános tetszést árattak. Az ¿»nképzőkört továbbra is Teraitart-jiák, elnökévé Haasz Péter igazgató-tanítót választották. Ezután a hallgatók magyar dalokat adtak cá5 Pers Ágoston kántortanító vezetésével Az elnöklő miniszteri vizsgabiztos a vizsgalat befejeztével nagy megelégedésének adott kifejezést, köszönetet momlott Práff István gazdasági felügyelőnek, az iskola tanítótestületének, az előadóknak a sikeres eredményért A tanfolyam hallgatói munkáikból és a község gazdasági terményeiből érdekes és tanulságos kiállítást rendeztek, amely az iskola egyik termét teljesen megtöltötte. A gazdasági tan folyammai egy klóben varrótanfolyamot ts rendeztek a nők részére. A másik teremben a készült hasznos ruhanernűekböl tartottak ki* ¡állítást. A vizsgáló bizottság gyönyörűséggé! szemlélte a kiállítás értékes darabjait. A kiáltást Haasz Péter vezetésével a tantestület rendezte. Ünnepe, emlékezetes, tanulságos, szép ünnepe volt cz a nap ZaLaszcntrnSJjálynak. (L) 36! sikerült a MANSz-bái Zalaegerszeg, február 25. Jól sikerült farsangzáró bált rendezett hétfőn este a zalaegerszegi MANSz a Bárány szálló nagytermében. Szépszámú és előkelő közönség táncolt a parketten, ahol több csinos toalettet is láttunk. Horváth Jóska és kitűnő cigányzenekari gondoskodott a megfelelő hangulatról, ügy hogy mindenki igen jól érezte magát Különösen jó volt a liangul.it az apró szeparékra osztott kisteremben, ahol még a Tcésó hajnali órákban is szólt a vid^ím zene. A bálon megjelent hölgyek közül a következők neveit bocsátotta rendelkezésünkre a rendezőség: asszonyok: gróf Festetics Sándorné, Söjtör. vitéz dr. Án-átfalvi Nagy Istvánné, özv. Bartbelmes Waltemé, Réterffy Bé^áné, dr. Bruzsa Gyulán é, vitéz Farkas Sándomé, Székely Jenóné, Balogh Bé^áné, dr. Zsidó Sán-domé, özv. Marthon Uászk5né,-Dcseó Béláné, dr, Descó Árpádné, Dcseó Sándomé, Sárközy V&tomé, dr. Fülöp Jenőmé, Bal,ás Istvánné, dr. Skublics Ödönné, dr. Zrhiyi Miklósné, dr. Pénzes Lászlóné, vitéz dr. Tamásy Istvánné» 1936. február 26. zalai hírlap jfcabovszky Jcr^öné, Schédl Jőzsefné, Sümeg, & Mttula Szigfridné, vitéz dr. Horváth Bertájáé, dr. Székely Emillé, dr. Horváth Imréné, O^bits Antatné, Pászitóhy Errjőué, Bárdossy Joláné, Jakabffy AntaVié, Sztankovszky Im- réné; Teányok: Bruzsa Baba, Fangkr Sári, Fülöp Hugi, Kántor Erzsébet, Marthon Erzsébet, Schédl Merci, Sebódl Anti, SchétB Er-zsebet, Birkás Babi, Szepesvárv Babszi, Oru-biti Lili, Hegyi Annus. f A keszthelyi ipartestület izsalmas közgyűlése Keszthely, február 25. (Tudóshónk >ekntl:) jjgalmas hangulatban zajlott Be Keszthelyen -gft^map délután a városháza tanácstermében m ipartestületi közgyűlés, melynek teliadata ^ a lemondott tisztikar helyébe újat vá- hggtMÚ. A keszthelyi ipartestületben — meit már picgírtuk — eddig is bajok voltak. Az iparú». ^ egyrészt.'' elégedetlen volt az eddigi ve» jctéssd. Békepárt néven szervezkedtek és az eddigi elnök, id. Meizk-r Károiy helyett juhász Antalt kérték fel a ><Cöitoég vá&útoh*. A vasánnap lezajlott választás a következő eredményt hozta: elnök lett Ul. MeizVr Károly'', alelnökök: Srcmer János és Gelencsér Ferenc, pénztáros Hermann István, a számvizsgáló bizottság tagjai lettek: Durzsa Sándor, Oppel Ödön és Pusztai Péter. Választottak ezenkívül 24 elöljárósági rendes- és S póttagot. Európai körutia már Zalaegerszegen félbeszakadt egy titokban átszökött osztrák fiatalembernek Zalaegerszeg, február 25. Tegnap délután a Kossuth Lajos-utqában szolgálatot teljesítő rendőrőrszem egy idegen fiatalemberre lett figyelmes. Igazolásra''szólította fel és ekkor derült ki, hogy nem magyar állampolgár, hanem úgy szökött át néhány nappal ez^ött útlevél nélkül Ausztriából Magyarországra. A rendőr elqáiitotta a fiatalembert r. kapi-yságra, ahol megállapították, hogy Herbert rfnek hívják és bevallása szerint osztrák unpo''-gár. A mindössze 23 éves fiatVember elmondotta, hogy akarja bejárni Európát; pénzt azonban nem volt és így éjszaka szökött át tHókban az osztrák-magyar határon. Magyarország lett voina az első á''űomósa, in hon Jugoszláviába, Romániába, Görögországba, inajd Törökországba akart gyalogo^tt. A rendőrségen meglehetős kétkedéssel fogadták az áttitó''ago* Herbert József elbeszélését, akit a legsürgősebben vi^szatoloncoünak Ausztriába. Előbb azonban a kihágási rendőrbíró vonja felelősségre tiltott határát épés miatt, amié-rt valószínűleg 8 — 10 napot kap. Érdekes terv a kisbirtokosok és munkások biztosítására Budapest, február 25. Az Egészségpolitikai Tárcaság, a Magyar Társadalompoitikai Társaság és az Országos Közgazda Testület értekezletet tartott, amelyen Antal Lajos dr. főorvos tervezetet terjesztett elő, amelyben ismertette a mezőgazdasági munkások és kisbirtokosok intézményes és országosan megszervezett í>iztosításanak lehetőségeit. A tervezet szerint a biztosítottak körébe a mezőgazdasági munkásokon és gazdasági cselédeken kívül ba kjeli vonni önálló kisbirtokosokat is 20 holditf. **gy az ipari munkások értékhatár inak meg- » felelően 3.000 pengő évi jövedelemig. A rendszer mellett családtagokkal együtt 4,100.000 lelket tenne ki a biztosítottak szama, akiknek orvosi ellátását, gyógyszereRátását, kórházi ellátását és anyasági segélyt kelOene hiztoshani. A megvalósításhoz hozzávetőlegesen 37— 40 millió pengőre lenne szükség, amelynek elótercratési módjára a tervezet szár», tén kitér. Az értekezlet nagy tetszéssel fogadta Antal Lajos dr. előadását és egyhangúlag ügy döntött, hogy a három társaság magáévá teszi a tervezetet és eljuttatja az iEcfcékes kormány-hatóságokhoz. . — ■ Kaposvár mellett esy kis faluban Qlajnyomokra bukkantak fúrás közben Kaposvár, február 25. Nagy szenzációja van a Kaposvár melletti Görgeteg községnek. Görgetegen már hosszabb idő óta folynak az olajkutatások. Ma délelőtt 2200 méter mélyéét ért el a fúró és itt olajnyomokra buk- kantak. Azonnal értesítették táviratilag a föilművfc-lésügyi minisztériumot, ahonnan bizottság utazott le több szakértővel együtt- Hathónapi börtönt kapott a „vőlegényszerző" cigányasszony ^Zalaegerszeg, február 25. Kolompár Sán-dorné 29 éves ostffyasszsonyfai cigányasszony ^r nagyon sokszor került összeütközésbe a töménnyel. Különféle csalásai raiaí* eddig már ^^egyszer volt büntetne, de ahogy a jelek mutatják, ez a szám még emelkedik. Nemrég a zalaszentgróti ¡áráéban tűni íet, ahol szintén elkövetett egy csalást. Az egyik bánatos szerelmes leánynak be- Bontásból L* maradt Rlv < szám és egy tárga^daráló olcsón eladó.j Bővebbet a Wakas-nyomdában. mesélte, hogy 8 vissza trnJja mtcsú a vőlegényét, ha ezért neki pénzt és élelmiszert ad. Q te végezte a különféle Ivókusz-pókuszokat, a vőlegény azonban csak nem akart közeledni. A becsapott leány végül a> megunta a dolgot és visszakövetelte a pénzét, amit azonban a cigányasszony természetesen nem adott vissza. A károsult leány bűnvádi feljelentésére a zalaszentgróti járásbíróság nemrég vonta felelősségre Kolompár Sándornéi. *i akkor elhallgatta azt a körülményt, hogy Ö már tizenegyszer állt a bíróság előtt és mindannyiszor kapott kisebb-nagyobb büntetést. Így azután a járásbíróság mindössze 2 heti fogházra rtéhe. Most nemrég derült ki, hogy Kolompár Sin-dorné már többszörösen büntetett előéletű fá ezért a zalaegerszegi kir. ügyészség úirafeívé-teli kérelme ¿apján tegnap ismét íe> ősségre vonta az egerszegi törvényszék. A bíróság rövid tanácskozás után 6 hónapi börtönre Ítélte Kotomp&r Sán- dómét* Az Ítélet jogerős. Csendben zajlott le a sümegi járási ipartestület közgyűlése Sümeg, február 25. Évek óta viharos harcok ¿elemezték a sümegi járási ipartestület közgyűléseit. A most vasárnap megtartott azonban csendes lefolyású volt. Németh Lajos ipartestületi elnök megnyitó szavaival dr. Forintos László tb. főszolgabíróig dr. Schimdt Jenő ügyvéd, iparhatósági béztost, valamint a szépszámban megjelent iparosokat és kereskedőket üdvözölte. Elnöki beszámolójában a tagdíjhátralékok behajtásinak nehézsó» geiről szóit Az IPOSz hátralék ugyében pedig kijelentette, hogy a nagygyűlés határozatát meg keli várniok. Horváth József ipartestületi jegyző olvasta fel a muít évi jegyzőkönyvet, majd ismer -tette a testület 1935 évi munkásságát. Ebből tudjuk meg, hogy a testület 30 éves. A jelentés szerint a tanoncok létszáma 4ó, tehát 12-vel több, mint tavaly. Munkakönyvet 32-en kaptak. A zárszámadásokat Tóth József pénztáros, terjesztette be, amiket a közgy űlés egy Ivangű-lag elfogadott. Ugyancsak magáévá tette a közgyűlés a foiyó évi költségvetés* is. A kő* telező nyugdíjbiztosítási kérdésben csatiakon nak az ország többi ipartestületének állás foglalási hoz Mivel Németh La;os .partesíületi elnök bejelentette lemondását, a közgyűlés O''asz Sán-dort választotta elnökké, míg alelnökké Molnár Istvánt. A tiszti kar más részében változás nem tortént. — 18 évesek bejelentése. Az 1918 éviven szükteít magyar a''ylampolgárok bejelentésének haíáridejét a belügyminiszter kivételesen a folyó évben március 31-Lg megl>osszabbítorta. Mnrdazok, akik a 19-ik életévükbe lépésüket eddig még nem jelentették be. az erre ozol-gálő bejelentőlapok kitöltésevei és benyújtásával kötelezettségüknek március 31-ig bezáród lag kivételesen még bimtet''enül eleget tehet-nek. Azok elfcen, akik bejelentési köte''ezettsé^ guknek a meghosszabbított liatáridőn belül sem tesznek eleget, a kifrfgási ePárást hivatalból indítják meg. 36. február 26. Viz helyett véletlenül luskőoldatot ivott egy másféléves kisleány Zalaegerszeg, február 25. Halálos kimenetelű gyjenncisacrcncsétljciiség történt Bocfö3de í^ácz János bocföldei lakos másféléves Terez nevű kislánya kinn játszadozott a konyhában. A gyermek közben megszomjazott és anélkül, hogy szülei közül bárki is észrevette voina, a vizes bögre helyett egy másik bögrét vett le a konyhaszekrényről. Ebben a bögrében lügkóo irtat vofc, amit a szerencsétlen kislány az utolsó cseppig kiivott A kis Rácz Teréz a következő pillanatban kétségbeesett sírásban tört lei és ekkor jötte* rá szüld, hogy mi történt tula;donkepen. Az édesapja azonnal beszámította a zaaegensixrgt közkórházba, de az orvosok sem tudtak mar najta segíteni, mert az erós folyadék teljesen összemarta a száját és a gyomrát. A kislány mára virradóra borzalmas kínok közt kiszenvedett A csendőrség nyomozást indított annak kiderítésére, hogy a'' szerencsétlenségért kit terhel a felelősség. ZEHZinreZk: — Mátyás napot taríott ma Zalaegerszeg varjas tisztviselői kara ''is a tisztelők, jóbarátok serege, Czobor Mátyás polgármester vendégszerető házában. — A cszbnsndeki bösl- emlékmű bizottság tv tavasszal ídáüítandó Kőm eműékmű-a(ipra jóknkeruít műsoros estet rendezett. — Halálozás. Pömeczi István földbirtokos, Zalamegye törvényhatósági bizottsági tagja ma 66 éves korában meghalt Pusxtaváfccfcán- Az efhúnytban Pörneczi József oki. gazda, lapunk munkatársa az édesapját gyászolja.. A temetés 27-én délc-ótt 10 órakor lesz Puskaváickán. — A Nemzeti Egység sümeg: szervezete szerdán délután 3 órakor tartja választmányi ülését. — A HONSz sümegi Járási csoportja március S-án délelőtt 10 órakor választmányi ülést és 11 órakor rendes évi közgyűlést tart Az országos központot Székely Ferenc titkár képviseli. — A MOVE közgyűlése. A .Wovc Zalaegerszegi Sport Egylet évi rendes közgyűlését március 8-án délelőtt fél 11 órakor tartja a Horthy- téri székházában és arra az egyesület ösz-szcs tagjai: ezúton is meghívja az elnökség1. Tárgysorzoat: Elnöki előterjesztések. Főtitkári jelentés az 1933 évrőL Pénzcári zárszámadások. Számvizsgáló bizottság jelentése. Kende Péter előadása a lövész>pprtról. VÁ*asztásoL Indítványok. — Ez a közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes. — Kifosztottak egy tapolcai vaskereskedést A szombatról vasárnapra virradó éjszaka betörő járt özv. Jung Adámné tapolcai vaskereskedő üzletében és onnan 100 pengőn íeíül készpénzt és több kisebb árút ellopott. A betörést a helyzettel ismerős egyén követte el. Az utca felől a vasredónyök miatt nem mehetett be az üzletbe, ezért valószínűleg még a kora esti órákban elbújt a kapuszin alatt elhelyezett gépek között és amikor a házbelick már aludni tértek, akkor látott munkához. Az üzletbe vezető és egyszerű zárrai ellátott a/tót könnyen fettörte és dolga végeztével az udvari alacsony épületen átmászva a szomszéd udvaron keresztül távozhatott A vakmerő betörő kézrekerítésére a csendőrség széleskörű nyomozást indított. — Életúrrt földműves. Sámpár Imre 70 éves hegy esdi lakos vasárnap délben felakasztotta. magát és meghalt. Tettének oka ismeretien. • • . — A sümegi Egyházi Vegyeskar vasárnap délelőtt tartotta évi rendes közgyűlésiét, amelynek örvendetes eseménye a dalosok számának növekedésén kívül a zenekar-megalakítása vfi&L — Elhízott egyénelaM a tertfeészetes «Ferenc Jözsefr keserűvízkúrl hatalmasan előmozdítja a bélműködést, a fcstejflcömiyeddé teszi s- tiszta fejet és nyugefuivást.teremt — Magyar-est- A keszthelyi SzoaáUs Misz-szkStársulat előkelő közönség részvételével rendezte meg farsangi teáját, mely ügyesen ösz-szeállított műsorral volt egybekötve. Az est fénypontja dr. Koudela Géza pápai kamarás, egyházzenei igazgató hatalmas, nívós e''ráadása volt a magyar zenéről. Manninger énekművésznő megtapsolt énekszámai után dr. Berzsenyi Lászzló zongorázott nagy tetszés és siker mellett magyar nótákat. A inűsor táncsorozata Blagusz Elek tánctanár összeá^ításá-ban és betanításában nagysikerű voh. Csárdást, toborzót, magyar oégyest. díszpalotást, r a közönség tt ivásnál, I pohár használ -est a Központi sortíncot stb. mirtatott lelkes tapsa kíséretéi — A tűlsok evésnél, clgmándb gyógyvízből — Húshagyókedden Kávéházbem. — Gazdák Figyelmébe! A* polgármester felhívja a zalaegerszegi birtokosokat, hogy a belsőségekben, szőlőkben, majorokban és kertekben levő fáikat és bokraikat a hemyöfész-kektól, vértetüktól, íepketojásoktól és Qarázs-fészkektól ,még a tél folyamán megtisztítsák és az összegyűjtött darázs- és hernyófészkeket, valamint lcpketojásokat elégessék, mert az irtás a hernyók kikelése után csak nagy obb munkával és több költséggel lesz keresztülvihető. Akik ezeket a munkálatodat március 31-ig „nem teljesítenék, azoknak költségére az irtást fi hatóság foganatosíttatja, ezen fival az elkövetett kihágásért 40 pengőig terjedhető pénzbüntetésben részesülnek. - 1—0 — Az Országos Baross Gábor K5i országos közgyűlése. Február 29-én este fél o órakor tartja az Országos Baross Gábor Kör a magyar kereskedelmi és ipari pályákra kéí^üló, az azokon működő érettségizett és egyetemet, illetve főiskolát végzett polgárság egyesülete országos közgyűlését a GeSért szálDó kupolacsarnokában. A közgyűlésen megjelenik Gömbös Gyula miniszterelnök, mint a kör fővédnöke, továbbá a védnöki kar, nevezetesen Bornemisza Géza iparügyi. Darányi Kálmán földművelésügyi, Fabinvi Tihamér pénzügyi, Winchkler István kereskedeiemügy miniszterek, valamint a képviselőház számos tag^a. A kör minden vidéki kcrüíetébó! különvonaton 100-100 tagú küldöttség utazik fel a közgyűlésre. Az Országos Baross Gábor Kör dr. Zajgóváry A. Károly országos elnök irányításával demonstrálni kívánja a kormány tagjai, a gazdasági élet tényezői, valamint a nagyközönség előtt eredményes nemzeti munkáját, mellyel a hivatali pályák túlzsúfoltságát telem-ter->e véve, az érettségizett és diplomás ifjúságot a kereskedelmi és gazdasági pályákra készíti elő. Az OBGK az ország vezető férfiainak mind nagyobb számban való bekapcsolódása és hathatós támogatása folytán már eddig is szép eredményeket ért el és egyre töbfc lehető, séget tud biztosítani tagjai elhelyezkedésére a kereskedelmi és gazdasági pályákon. A közgyűlést nyilvános vacsora követi. rári i ban vástfolhat most férfi Evetet, férfiinget, nyakkendőt és marayÍMl kabátsxövetet Se «elasssa el oxea Jfdvezc alkalmat VERSEST Dlvatároház (Bárány épület.) _ Makacs gyomor baj, pul aranyeres csom< mészetes «Fi este egy-egy becses házis Hl vastagbé&catana, •értorlódás, sárgaság >fájá2 eseteiben a ter-keserűvíz, reggel éa iárral bevéve, rendkívül icddest htok-est a Központi — Ci$*4f&l Keszthelyein. A Bocskaiba rendezik mt^fa hagyományos keszthelyi o-ránybált az idén, 27-én tste 9 órakor. A kabaréval. mókákkal tarkított műsor iránt hagy érdeklődést mutat Keszthely farsangozni vágyá « közönsége. _ • - VANNAK FILMEK, mclyfekre betekig várunk és évekig nem felejtjük. Ilyen felejthetetlenül szép aBtotás a MOSZKVAI ÉJSZAKAK • — Hunyady Ferenc országgyűlési képviseli vezércikke vezeti be az »Útitárs« idegenforgalmi és belső vándorforgalmi újság most megjelent legújabb számát A kivájó képviselő-bankvezér megállapítja, hogy virágzó idegenforgalom esetén többszázmiüó pengővel gyarapodhatnék évenként az ország bevétele olyan valuták alakjában, amelyek gazdasági életünk újjászületését "készíthetik elő. Szerinte az tde-genforgalom szükségérzetének a nép minden rétegébe való beidegződése nélkül üyen irányú erőteljes folyamat nem indulhat meg. Ezt az állítását igen érdekes külföldi példákkal is igazolja. Bársony Oszkár, az Ibusz vezérigazgatója nemcsak Magyarország, hanem Európa több országa téli sportjának és egyéb idegenforgalmi attrakcióinak mai árlásáró* nyújt szemléltető képet. Ez a szórakoztató illusztrált újság nem feledkezik meg az edeüg még fel nem karolt magyar vidék propagandájáról sem. Idegennyelvű cikkekben ismerteti Európa legnagyobb és immár világhírű fürdővárosát, Budapestet. Beszámol hazánk legnagyobb propaganda szervének, a budapesti'' £>ógy- és üdülőhelyi bizottságnak külföldi tevékenységéről és annak eredményeiről. Szabó Lőrinc és Bárd Miklós poétikus megnyilatkozásai teszik teljessé azt a kellemes benyomást, amelyet ez a hézagpótló újság nyújt Ára 50 ölíér. Megrendelhető az »Útitárs« kiadóhivatalában, Budapest, VI., Eötvös-utca 37. ANNABELLA és HARRY BAUR grandiózus filmje: MOSZKVAI ÉJSZAKAK — Keszthelyi Uránia Mozi. Február 26-án, szerdán 5/49 órakor és 27-cn, csütörtökön 6 és 3/<9 órakor két elsőrendű sláger egy műsorba í: A titokzatos asszony c. izgalmas kémdráma és Ma\ Niederberger zenés vígjátéka, a T2ngók*májy. Főszereplők: Liane Haid, Hcr-mann Thimig, Slezák Leó, Georg Alexander, Gusti Hubcr és Hans Hűmig. — l^hotay Árpád színművész királyi vérből származik. A »Mai Napa írja az alábbi érdekes sorokat: A Nemzeti Színháznak érdekes szenzációja van. Lehotay Árpádról, a színház kitűnő szerelmes színészéről beszélnek mostanában igen sokat a társalgóban, abból; az alkalomból, hogy hivatalos megáüapítás szerint Lehotay az árpádházi királyok sarja. Családi nevén lorálykhoía: Lehotzky Árpádnak hívják a Nemzeti Színház művészéi és bátyja helyettes polgármester Kaposvárott A családnak legutóbb régi nemességének igazolására volt szüksége. A belügyminisztériumhoz, illetve az Országos Levéltárhoz fordultak, ahol megalapították, hogy a csalód egyenes ágon az Árpádházig tudja felvinni származását Erről hivatalos okmányt is kiállítottak és természetesen megküldték a leszármazási táblázatot is. Most aztán Lehotayt, számos király és feje-''ielem színpadi alakítóját, »trónkövetelőnek*, nevezőt bizalmas barátai. — Időjárás: Még sok hetyen köd és eső, A hegyeken havazás, a csapadék egyrfcszfc rfpf* jellegű lesz; mérsékelt szél, a hőmérséklet a hegyeken alig változik, idelent a nappali hőmérséklet valószínűleg kissé emelted*. ; ZALAI hírlap SPORT Az olimpiai magyar válogatott jjiufvéthétfőn Zalaegerszegen futballozik \ ZTE vezetősége húsvethet főre nagy att-r^aC3óí szerzett Zalaegerszeg sportközönségé-^ Az olimpiai magyar válogatott csapatot ¿került egy mérkőzésre megszereznie, amety ¿oifrcg Nagykanizsán játszik bemutató mér-kőzest. Ez lesz az első alkalom, hogy Zalaeger-^ óros falai közé válogatott csapat jeJ-j^jjgai. Tehát az kici húsvéti futba.űprogram ^^basportot nyújt a zalaegerszegi futbaC- faongófcnak. Vasímap MOVE—ZTE II. bajnoki. Vasár-!ap már teljes forduló Lesz Nyugaton. A II. oatihban is megindulnak a küzdelmek. A ¿te *|. OVőrben játszik erős mérkőzést az ETO elícn, a Move ZSE együttese pedig itt-)xb mérkőzik a bajnoki pontokért a ZTE II. feemegye elten. Mind a három csapat játéka dc nagy érdeklődéssel tekint a közönség. — Forró küzdelme lesz nemcsak a ZTE együttesetek Győrben, de a n^isik két csapatuxilaiak ¡5 itthon. A bajnokaspiráns Move csapatát tü-jcü a rt\7Íns vágya az őszi döntetlenért, vi-oont a ZTE II. be akarja bizonyítani, hogy a kék-fehérek ellen éjért döntet en)e nem a sors neszelve volt. RcméÜjük, hogy a küzdelem, bír erősnek cs izgalmasnak Ígérkezik, faár és sportszerű lesz. Erős harcot, de .biztos Move győzelmet várunk a vasárnapi küzdelemben. Mindhárom csapat komoly edzéssel készül a nagy napra. K. Törekvés—Balatonbogíir 7:2 (3:2). Barátság Keszthelyen. Bíró: Wolf. — A bajnoki mérkőzések előtt barátságossal kezdte meg a Törekvés a szezont Kevés néző előtt, méJy, sáros talajon folyt je a mérkőzés, melyen néhanvan máris hiztató formát mutattak. Felállás: Kosaras, Marton 1. (Magasházv), Pertz, Marton II., Sünonyi, Nagy, Kovács (Tar), Köves (Kovács), Tóth (Köves), Pemecz, Hor-váth (Tóth). Az első félidőben nehezen Indul a játék. A vendégcsapat kap lábra inkább és Venczeiy révén gótt ér el. Majd Pemecz, Harmat (Boglár), Köves és Tóth a gólszerzők. Így 3:2-es vezetéssel vonul íe a Törekvés. A II. félidőre több helyen változik a csapat. Máris jobban megy a játék. Tóth (2), Köves ts Pemecz remek góljai elismerést váltanak li Esik ugyan egy nyolcadik is, de a biró adja meg. Köves bombalövése ugyanis a hálótartó oszlopról vágódik vissza a 16-osra. A mérkőzés II. félidejébesí "különösen a csa-munkája érdemel dicséretet. Tóth és Köves ti int ki különösen. ísLmonvi centerhalí- Gyümölcsv szerek árban kaphatók ati cégn él taieli a JLilIllIir-ra! ban remekelt, a két szélső fedezet szürkén, de hasznosan mozgott. A védelem keveset volt munkában. A vendégcsapat legjobbja Harmit, a többi szürke. A RAJNOKSAG ALLASA. '' I. OSZTÁLY. 1. Sz. Vasutas 14 10 2 2 65 25 22 z SVSE 14 8 4 2 39 19 20 3. SFAC 14 9 2 3 42 2b 20 4. TSC 13 9 1 3 29 17 19 5. Előre 14 8 1 5 33 25 17 6 SzSE 13 7 2 4 27 20 16 7. ETO 14 5 4 5 26 23 14 8. Komárom 14 6 2 6 23 39 14 10. Penitz 14 6 1 7 32 33 13 9. DAC 14 5 l 8 27 42 11 11. TAC 14 5 I 8 28 43 11 12. VTC 14 3 2 9 25 42 8 13. ZTE 14 1 3 10 14 37 5 14 Tex''il 11 1 2 14 18 43 4 Hölgyeim! A raktáromon lévő Összes fel a kedvező ez ámt továbbra Is eredetf gyári áron árusítom Deutsch Hermán RÁDIÓ Kedd, február 25. Budapeit L 7: Vidám farsangi cseyegés. Endrődi Béla előadása. 7.30: A vakok Homeros énekkara. 8.20: Külügyi negyedóra. 9—2: Farsangi est. 9—10: Ami a jubileumi tarka-estből kimaradt. (Kabaré.) 10-11: Rádió-karne v41. (Vidám óra.) 11-12: Hallak az újakat! (Tarka óra.) 12-1: Rádióbál. 1-2: Tánczene. Budapest II. 6.30: Mezőgazdasági félóra. 7.30: Francia nyelvoktatás. 8.05: Hangleme- zek. Szerda, február 26. Budapest L 10.20: Csevegés a mézről. Irta Kádár Lajos. 10.45: A nyeretáplálékokTÓÍ. Irta L HiSxit Emika, 12.05: Dénes Vera gordonkázik, S. Martín Anna énekel. 1.30: Rendőrzenekar. 4.10: Diákfélóra. 5: Hangiemezek. 5.30: A szövetkezeti nőmozgalom. Leiszen Erzsébet dr% előadása. 0: A rádió szalonzenekara. 6.55: Zarándoklás a niklai remete, Berzsenyi Dániel sírjához. Margittay Richárd dr. előadása. 7.25: A Magyar Operabarátok Egycfülete ünnepi estjézwk közvetítése az Operaházból 10.40: IVrtis Jenő és cigányzenekara muzsikál. 11.10: Ottlik Ovörgy dr. olasznyelvü előadása. 11.30: 1% niczky László jazzenekarának műsora. Budapest II. 6.25: Olasz nyelvoktatás. 7: A rádió szalonzenekara. 0.30: Man comtesse. Ujházy Oyörtp- elbeszé-ése. :n legjobbat, legolcsóbbat készít er József nói cipész U_AEO£RSZEG, Apporryi u. 21 A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE VALUTA ES DEVIZA ARFOLYAMA1. vijaták: Iont 1665-16-9^ Iga fr. 56-90-57-50 Caeü korona 14* 15-14*35 Din korc a 74 35-75 15 Otnár 7 80-7 95 Dollár 32900-53900 Pranda frank 22"30-22*5C Hollandi 229-30-23:-30 lengyd rJoty 63 70—64 30 Leu 300-3" 15 Lera 4X0-415 Ura 29"9u—30*25 Márka 136 -137150 »ntsákt Norvég korona 83 70-84"üO Oaxlrák jefailint 8J-8070 Srájd frank 11070-111« Sréd ko. na 8580-86 70 Amsterdam Belgrád Berlin Bukarest Britoszei Kopenhága Otuló iondon ,''Aiano Newyork Páru Prága Szófia Stocknolm Varad Wien Züricfa 229 M-231 "30 7-82-7« 135-äü-135-80 3-41-3 40 79 20-79« 76*15-86.47 85-5G-76-50 I706-17-5Q 29^30« V45''20-347*IQ 22*32-2260 14-07-17*1 4*11-4 < 89-10-S^« 64-C5-65Í5 IS 11^80-111-65 BUDAPESTI TERMÉNYJELENTÉS. « Búza (tiszaridéki) 77 kg 1760-17*20. (eevfb) 17-65-17.80 (tiazr.) 78 kg. 18*10-18*35, (egyéb) 17-90-1805, ~ ~ » I805-I820(tiuñ> '' WttT.) 1000L r.) 78 kg. II 79 kg. ítkrv.) ia»—18«. ____ 80 kg. 18-65-1890, (egyéb) 1MC-184Û, roxa (pe 16*00—16 10, aroa u) 17 40-1600, sörárpa 1800-1! zab 17.55-17.65, tengeri 1545-15.55, otaaki 1Z9U-1263. Irányzat: gyengébb, forgalom: csekély. u»i«m<nn é* m«i< umi anwart* rem» ¿ixoa A i UUSfOS OÍZA WtUlU i Ol\lD UXOTAM JÔz*cr K»+xt»*ji U4M.M I KOOaaZXY lXsîlô S6«»f'' t»de+.t¿. rKAftCu jOiStr MOD ZON-adó. Bő ECjV kocsi eladó. ETESEK OBAS ÉS EOY GAR- fÜrdŐSZObával) »rnnn^l iá. Kakas-nyomdában. km-t futott prima Daimler túra~ Cím a kiadóban.. [¡fei Wh NE mezőgazdasági géplerakat. 5 Magas nyomása és szőtfŐpcraietezők. A Chínoid. összes véd^zerei. 1 Vasárak, Aiitkezési aáyagok, méhészeti csikók. Szerszáma!, háztírffasi cikkek, festékek. A legjobb/minőségű kerékpárok. iftuiki rakirtrtitt, Mttpruu. Teltlii 54. uto t ~-— A zalaegerszegi Idr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. ZALAI HSR1 1936. február 2.6 17102 -1033 Árverési Kosaras Fcrcn botfai lakosok vé né Tóth" Karolin szenvedő elleti : (detádnyvi hatos P tőkekövetelés a zalaegerszegi k Botfa községben tjkvbeit A -J~ 2, 930/b hr&z. szánt ¿''íján, erdő fc ső 1434.50 pengő, A -f- 1-7 sor 402 1, 402/4 hí fí^rácsonybegyalján, hegyen ingatlan 312 sz. tjkvben az öreghegyen r ségre 592 P 40 A telekkönyvi lekwönyvi ható (Deík-tér, fö tartására 1936 / Németh Erzséb.-t k Simon J ánosvégrehajtást a,xási ügyében a táii árverést 41 behajtása végett ig területén Uevó borfai 411 kz. 118. 804 , 869. karácson yhegy-»le tőség ékre, [ 405 sz. tfkvben /4, 861,4, 885/4, brekben, erdő ka-vn, szőjő avas-mgó, — az u. o. ó73 b hrsz. szőlő B lK alatti iOetö-árban e .rendelőé,. >?ág É2 árverésnek a tc-hivÉfalos helyiségében it, 18. sz. ajtó) megrí n*rcius bó 11. nap- képes érté vagy a bán helyezéséről küldöttnek aláírni (188 szai; 1903: Aid az sabb akar, lélca sz Ígért ár (190S: irosban a énznek ütött leté i és az t. c. 1 LX .X. tc. 2 itlanért tett, ha nyo kiküldöttnél letenni, elófcfes bírói leté''oe elismervényt a ki-•erési feltételeket 150., 170. szaka- megállaj gyanann; I. 25. szakasza). kiáltás! árnál magabet igémi senki sem a kikiáltási ár száza-tt bánatpénzt az általa százalékáig kiegészíteni i). finak délelőtt 9 lóriját tűzte kL ingatlanok a kikiáltási mvabb áron nem adha- Az árvarés alá ker ár kétharmadánál ala tók cl. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ír 10 százalékát készpénzben, vagy az 1881: LX. t. c. 42. szakaszában meghatározott árfolyammal számított óvadék- Hirdessen a JULII ilT-ta rszeg, ffi) október L sk. kir. járásbíró. rhiteléül: • Vkfím, kiadó. rm^mn^m Nyulszőr-l/alapok p;. ./ . . .10 gyapíj u/kalapok . 5 PÁL Ét INDRA céghé! Zalaegerszegen felelőn: 170. kézimunka-cs szőnyegpnalai. Babiruha külöi legmegbizha 5ak. Va ss LaJoj órás éppé Zalaegcrs^S» {jr megye-szemben) OLCSÓ és MEOB12HATÖ I jaflb «lép és rfmlilógép sukQzJtj IK^I uj Ü5ka P 175 Remington Írógépek bizományi lerakata, javitjjc* benxinfürdők, }Ckarbaa tartás. — Arany, ékszerek, dísztárgyak hORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép műszerész, Zalscgcrsicg. (MAmlí patika mellett) Nagy megmkaritásffér el, ba ezen könrr/fl éghető, m | g a s Alóriáju fűtó szenet nálunk vásárolja.? 100 hg. la h^zajpzen 3-50 SZEK#t IMRÉNEU Telefon : 89. Tc**ék p ri b a I fl t é s t alkalmazni. A legkiskfaf tételt házhoz szállítunk. Pontos lf#olgáUs. siM - m MMMÉfcá .: -ÍBMÉk:- "t . . . .., Nyomatod Keta Á&Mésa könyvnyomdáján, Zafeaflersseg, Széctesyt-^g 1. Ti J J xrilJli; 1936. 48. szám 4r« tUltr. Február 27. Csfitfirtik. Ssertesztőségi telefon: 80. POLITIKAI NAPILttP Nyomdai telefon: 131. $ierkrsT.tőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Síichmyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba. ragf a Vármegyei Bank Részi''énytársaságndl vezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS mm ■üriHÉüiBBj Hirdetéseket a Kakas-nyomda vaz fel. Postatakarékpénztárt csekkszámla: 23.066 sz. Előfizetés: l hóra 1.40, 3 hóra 4. 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. ÜÜriÉÉM Nagyarányú katonai akció előjátéka 8 ma hajnalban kitört véres Japán katonai forradalom Satoghai, február 26. A Reuter Iroda jelentése szerint a tokiói III. japán gyalogezred Idfome zer embere felkízadt és ma hajnalban telalnuíha kerítette a miniszterekiökséget, a bdótfy rnüt isztériu mot és a rendórfókapitánysá-go\. A lázadók efren kivezényelek a császári testőrse^et és az egész országban kihirdették az ostroma!sápotot Hír szerint a zendülők már a külügyinmisztérhimot is hatalmukba kerítették Megölték Tákavasi pénzügyminisztert. A felfordulás miatt aezárták a tókiói és az o«kai tőzsdét. Megszigorították a sajtócenzu-rát, úgy hogy a hírek csak kerülő úton jutnak Vá Japánból. A kijutó hírek közt természetesen nagyon sok van, amt^v homlokegyenest cren-kezik a másikkal. Nankingi jelentés szerint a zendüfést nagyarányú katonai akció előjátékának lehet tekinteni. Az egész lázadás aútvak a fékező szeíUem-nrk tulajdonítható, amelfyel a japán áÜomfér-ftak áliandóan ellenezték a szovjet megtámadását tkkor, amikor még a keletázsiai szovjet haderő nem tudott volna komoly erenálíást ta-tfgrtani a japán t-eneggel szemben. Ha Japánban katonai kormány kerül uralomra, úgy a közeljövőben erőteljes katonai támadásra lehet elkészüli. A támadás Kína és ázsiai Oroszország ellen irányú Yra. Hír szerint a ma hajnalba« kitört zöldülés alkalmával Ogadu tengernagy, mmiszterelhök, Kotó földművelésügyi m''inisZAer és a belügyminiszter is életüket vesztettek. Egy másik hír szerint mind a hárman a zendülök foglyai. Londoni jelentés szerint a forradalom hátterében az általános választások á tal kirobbant ellentétek álanak, amelyek a szélső nacionalisták és a mérsékelt irányzat tagjai között felmerü.tek. A forradalom okai közt esősorban azonban a katonaság erőszakom visszatartása szenepel. Snígaporei jelentés szerint a lázadás kisebb horderejű, viszont a Reuter Iroda tudósítója ennek pont az elienkezójét jelenti. A japán külügyminisztérium hivatalosan is megerősítette azt a hírt, hogy a miniszterelnököt és a belügyminisztert meggyilkolták. Állítólag Saitó tengernagyot is megöíték. Manillái jelentés szerint az ottani japán konzul jelentést kapott, mely szerint a helyzet nem aggasztó a japán fővárosban. Csütörtökön fogadia a kultuszminiszter Zalaegerszeg küldöttségét Zabegerszeg, február 26. Vitéz Arvátfalvi Nagv István dr. képviselő táviratilag értesítette Czobor Mátyás polgármestert, hogy Hó-ma:) Bálint kultuszminiszter csütörtökön délben várja Zalaegerszeg vá»-os küldöttségét n polgári fiúiskola építése ügyében. A .küldöttség tagjainak egy része inár ma, egy része holnap reggel utazik Budapestre*. Felmegy Czobor polgármester, Zsuppán József polgári iskolai feJügye''ő-igazgató, a Kereskedelmi Kör részéről Szász Sándor ale''nök, továbbá az iparosság és a gazdik képviselői. wwwv*wuuuwi uyi~ri>ywyr*v''>"iavirrri*r............................ A Várkörben féloldalára megbénított egy postai szerelőmunkást a villanyáram Zalaegerszeg, február 26. Súlyos IdmenetvUi szerencsétlenség történt ma reggel a Várkörben. Mint ismeretes, a posta alkalmazottai napok óta dolgoznak a szerelést muiv Vájatokon, hogy i takaréképület tetejéről1 telefonvezetéket áfezeretjék a földalatti kábelei. Ma délelőtt is folytak a munkájatok. Luig György 25 éves szepétneki szerelőmunkás fenn dolgozott a takaréképület ty*tején, amikor az «gyík telefonhuzal amiyira meglazult, hogy érintkezésbe került a magasfeszültségű viCanv-vezetékkeL Láng György belekerült az áram- | Vii r^MWAfir jlAr inj......... Uj fegyver az ellenzék kezében: a rokkantkérdés körbe s az áram végigfutott rajta. Szerencsére a háztetőnek egy olyan részén történt a baleset; hogy Lang nem zuhanhatott le, máskép halálra zúzta volna magát. A szerencsétlen ember elvesztette az eszméletét és a baloldalára megbénult. AzuraialJ beszállították a közkórházba, ahol rövidesen magához tért. Az orvosok stzerint a baloldali bénulás szerencsére csak rövid ideig fog tartani és így legkésőbb egy héten be''-üf e> hagyhatja a kórházat. Zalaegerszeg, február 26. Vannak kérdések, melyek túlemelkednek a politikai kérdések szü-**bb körein s ameívek a magyar nemzet becsületébe vágnak. Vagy — hogy magának a ^úszterebiöknek a szavaival éljünk — u nemzet szívügyei. Ilyen szívügye a nemzetnek a rokkantkérdés is, melyet maga Gömbös Gyula úgyis, mint honvédelmi miniszter, de úgyis, mint kormány-elnök a legsürgősebben megoldandó kérdések közé sorolt, már kormányra jutása első idejében s amely épen az ó kormányzása aiatt jutott nyugvóponthoz egy nagy anyagi áldozathozatal árán. Sokáig nem is esett szó orról a kérdésről, úgy látszott, hogy a közvélemény is megnyu- godott abban a tudatban, hogy ez a kérdés az utobó rendezés kapcsán nyugvópontra jutott, még pedig a rokkantérdekeknek az ország teherbíró képességeivel való összhangba hozásán keresztül. Hogy mennyire orvosok»; igyekezett a kormány a régebbi mulasztásokat, arra rávilágít az az egyet k-n körüiméay, hogy Gömböt Gyula kormányra jutásával — noha közismerten nehéz anyagi helyzetben vette át a vezetést — tizenhétmillió pengővel emel''e * rokkdnt-iílctmfn^eket. Olyan os&zeg ez, amit egyet len kormány se ni haladhatott volna túl az ország gazdasági helyzetének kockáztatása nélkül. Hiszen jói tudjuk, lK)gy Károlyi Gyula gróf a miniszterelnolS székből vaió távozását mivel iívdokoüta. AzzaJ, hogy nem lujlandó siutérmttnkára« váílaJ-koznr. Sőt nyilatkozott maga Bethlen István is, aki távozásakor megmondotta, hogy utódainak tövises golgota-utat keB megjárniokL Gömbös Gyula váÜa''kozott erre az útra, mert érezte, hogy az országot kt kell vezetnie a gazdasági örvényből, ha nem akarja ezt u teljes összeomlás veszedelmének kitenni. V.''ö-Ia*ta tehát a leghálátlanabb munkát is épp az ország érdekében. Az államháztartás egyensúlyba hozása áalozatoi követelt az egész tiszt-viseiő társadalomtól. £s ez meghozta az Áldozatot. Feljajdulás nélkül mondott 3e fizetésének tetemes százalékáról, mikor a francia fizetéscsökkentés csaknem forradalomba borította Franciaországot. Mindezt miért mondjuk el emttten? Csak azért, hogy a Gömbös-kormány nehéz helyzetére utaljtutk, mikor a helyet eMogaDta. l>e azért is, hogy a magyar tisztviselótársada<om áldozatkész hazafiságát is kiemeljük. Főként pedig azért, hogy e helyzeten keresztül lássa meg az ország is, az érdekelt rokkantak is, hogy mikor minden tisztviselőtől elvoirt a kormány, ugyanakkor az ország legnehezebb és legvábágosabb idejében a rokkantaknak adott és juttatott Még pedig nem is keveset. Az ország jelen helyzetéhez mérten még talán erején felül'' is. Érthetetkn, hogy ilyen körülmények között az ellenzék most mégis e''öránelgáija a rok-kantkerdést és úgy állítja be, mintha a kormány azzal egyáltalán nem törődnék. Csak a napokban járt a miniszterelnöknél a Monsz küldöttsége, a zalaegerszegi képviselő és a rokkantképviselők vezetéséve! s most a napokban juttatták a rokkantakat a telepítési javaslatban újabb előnyökhöz Ha varrnak, mint ahogy mindig lehetnek egyes sérelmek, ez még mindig nem elég ok, hogy csupa ellenzékiségből az országot úgy tüntessék fel, mintha itt nem éreznék az erköfcsi köte.Vzettséget a hadirokkantakkal szerabeh- Jól tudjuk, liogy mikor a kormány elrendelte, hogy háromévenként új felülvizsgálatra jelentkezzenek a rokkantak, ezzel módot akartnyúj-tani a sérelmek orvoslására. A szociális érzést és gondoskodást igazolja Gömbös Gyula miniszterelnöknek az az utasítása a felülvizsgáló orvosokhoz, amelyben humánus kezelésre és méltányos eljárásra utasítja őket. Ezekután mindenkinek a józan ítélkezése döntse el, kinek van i^aza a rokkantkérdésben. zalai hírlap 1936. február 27. Értékes programmal folyt le a zalabéri téli gazdasási tanfolyam záróvizsgája Zalabér, február 26. (Tudósítónk jelenti:) Zalabér községben az 1935 november 24-tól 1936 február 23-ig tartott téfc gazdasági tan-folyam záróvizsgád vasárnap foívt te ünnepélyes keretek között. A téti gazdiasági tanfolyam vezetését Pénzes József, a zalavármegyei gazdasági felügyelőség beosztottja, az előadót tisztségeket pedig a legnagyobb szaktudással és odaadással a hehrbeÜ szaktérSak Látták el A záróvizsga Te Deummai fccadódött, ma,d a templomból átvonulva az isko''ába, a magyar Hiszekegy eléneklése után Pénzrs József tanfohamvezető adott beszámo ót a háromhónapos tanfolyam munkájáról és eredményeiről. Ezután Ambpjs János vizsgabiztos, a ke-htcLvl Deák Ferenc mezőgazdasági szakiskola igazgatója, a földművelés: miniszter kcpvise''c-tében megnyitotta a vizsgát. Előbb a szaktárgyakra került a sor, majd a közismeret: Tárágyakból feleltek a haTgaiók. Szép, precíz és minden téren szakszerű feleleteikkel bizonyságot tettek arról, hogy az oktatási idő alatt a a lehető legnagyobb szorgalmat és igyekvést fejtették ki. A tanfolyam önképző gazdaköre tette változatossá a vizsgát, minthogy a vizsga keretében záró diszgyülést tartott, melynek műsorszámai élénk tetszést arattak. A műsor száma: nagyreszt mezőgazdasági vonatkozásúak voltak, de szavalatok és énekszámok is elhangzottak. A diszgyülés végeztével Halász Péter, az önképző gazdakör ifjúság: elnöke meleg szavakban mondott köszönetet a tahfolyam hallgatói nevében a földművelési miniszter áldozatkészségéért, amely lehetővé tette a tanfolyamnak Zalabérben vaJó megtartását; köszönetet mondott a megjelent vendégeknek a meleg érdeklődésért. VégüJ megindult szavak- kal búcsúzott el a tanfolyam e''őaööt karától A záróvizsgát Ambrus János miniszteri vizsgabiztos magas szárnyalású beszéddel zárta be. A meghívott vendégservg között képviseltette magát Bődv Zoltán auspan Hodos Deeo főszolgabíróval. Az alispán egyébkent anyagilag is támogatta a tanfoivamot és lehetővé tette ezzel a hallgatók értékes kön^vekkei vai> megjutaJmazását. Oko''icsányi Wagner Viktor, a zalaszentgróti járás mezőgazdasági bizottságának elnöke az Aisódunántúa Mezőgazdasági Kamara képviseletében jelent meg Jelen voh továbbá a helyi intelligencia és a környező községek elöljárósága. A bizonyítványok, aranykalászok és jutalmak kiosztása után a háziipari kiállítást tekintették meg, amely csinos összeállításával ugvancsak megnverte a jelenlevők tetszését. Délben közebéd volt és délután fél 3 órai kezdettel folvtotódott a napi program. Erre az időre tűzték ki ugyanis a kehüai m. kir. Deák Ferenc mezőgazdasági szakiskola ifjúságának vándorgyűlését. Erre a gyűlésre is. akárcsak a dél-előtti záróvizsgára, nagyszámú közönség jelent meg. A szakiskola ifjúsága magas színvonalú előadásaival igazo.ta az iskola falai közt folyó értékes munkát és felejthetetlenné tette a vándorgyűlést Zabbér gazdaközönsége előtt. A vándorgyűlés megtartásáért Kovács József zalabéri plébános mondott köszönő szavakat. Ezután a tanfolyam hallgatói a keh''daí szakiskolánál tett kirándulásuk alkrlmával éXezctr vendégszeretet ví-szonzásaképen meghívták magukhoz a szakiskola tanulóit. Végül a tanfolyam levizsgázott hallgatósága a megjelent vendégek tisztejetére magyaros szokás szerint este jclsikerült és hajnalig tartó ga2jdabált rendezett. Szombaton érkezik Zalaegerszegre a főispán Zalaegerszeg, február 26. Vrtéz Tabódy Tibor főispán csütörtökön résztvesz Budapesten Don Carlo (la f far elli herceg, a Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi miniszterének a kormányzó tiszteletére a Nemzeti Kaszinóban adandó estebédjén. Pénteken elnököl a főispán a budaoesti Regnum Marianum egyházközség tanácsüiésén é* képviselőtestületi gyú-• lesén, majd szombaton Zalaegerszegre utazik. Jó szemüveg, jó fényképezőgép és Jé fényképkidolsozás BÁNFAI BÉLA cpttix és fotoozaküxJ etében PKS. — ZALAEGERSZEG. Sikeres NEP-estély Letenyén A Nr r izeú Egység Ictcnycs kerületi szervezete for ó hó 22-én nagysikerű estéig rendezett, amelynek keretébori a »120-as tempód c. vígjáték került előadásra. A nagysikerű előadás szceplói közül dr. Varga Lajos, ck Krb-ter Józscíné, Oalácz József, Révülete, Pál Gyula, üt. Leitner György arattA* a legnagyobb snkert. Az előadáson megyctenl Nagy l^vir Ir-rűkrtbeU képviselő s úgy a letenyei, mmr i V^- ^ Ckbdj rMel&gencia nagy számban. Az ^¿adást reggefeg tartó táncmulatság bö- Evangélikus harangszentelés Pusztaederiesen Lélekemelő ünnepség keretében avatta fe! vasárnap a puszta edericsi evangélikus gyülekezet újonnan beszerzett harangját MoStórisz János kemenesaijai esperes. Az ünnepélyen megjelentek Nagy István zalastvándi, Bácsi Sándor celldömölki és Sdirantz Zoltán puszta-szentlászlói lelkészek is, valamint a környékben hívek nagy sokasága. A felszentelt harang legelőször felcsendülő szava az elhaltak lelki üdvéért, az evangélikus hívek -hrtbuzgóságáért és a község lakosságának békességéért szállt égfelv istenhez. Az egyházi ünnepély alatt a pusztaszentlászlói evangélikus egyházi énekkar két szépen betanult karéneket adott elő Tompa Miklós kántortanító vezetésével. Az ünnepély befejezése után még sokáig maradtak együtt az összesereglett vendégek az örömünnepet ülő puszcaedericsiekkel. v nvrivg^-nriri wiiuumjuu Tavaszi haszonállatvizssálat A zalaegerszegi 1936 évi tavaszi haszon-aliatvusgálatokat folyó évi március 19-én "dél" elótt 7—13 óráig tartják meg a következő sorrendben: A kSvizsgálatok március 19-én déklótt 7 órakor kezdődnek és 13 óráig tartanak. Szép-idő esetén a lovak vizsgálatra a vásártérre esős időben pedig a Márton-féle (olai-utcai) vendéglőbe vezetendók elő. Ugyanebben az időben a városi ra. kir. állatorvos a szarvasmarhákat és sertéseket a háznál szemleü meg, miért is azok istállóikban tartandók a vizsgálat idejére. A lóvizsgáiatra a város bel- és külterületén tartott minden ló és csikó, szamár és öszvér feltétlenül elővezetendő. Bontásból maradt kirakatok, szárnyas ajtók és egy tárcsás daráló olcsón eladó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. — Székrekedésnél, gyomorrontásnál, emésztési zavaroknál, gyomorégésnél, májduzzana*. nál vértódulás, fejfájás, álmatlanság, álta&x* roszszullétnél igyunk reggel éhgyomorra egy pohár természetes «Ferenc József» keserű, vizet. juiwmv»■ nvivi....... B— • _ _ "1_ ___i:rej£: — Grósz József apostoli kormozó k5r-levele. Az apostoli kormányzó kedden körlevelet bocsátott ki, amelyből közli a kmev«s zéséról szó.ó pápai dekrétumot, az egyiiázuns gye papságához ebból az alkalomból intézett üzaiptét és azt a szentbeszédet, amellyel a székes-egyházban szombathelyi híveinek bemutatkozóit. A hívekhez intézett szózatot vasárnap a szószékekről felolvassák minden tern-plomban. — Elnézést kérünk olvasótoktól azért, hogy a szokásos hat oldaltól eltérően ma csak négy oldalon jelent meg a Zalai Ht''nap. A postai telefonvezeték átszerelési munkáüatai miatt ugyanis ma délelőtt többórás áramszünet volt és ez kényszeríted bennünket is orra, hogy kisebb terjedelemben jelenjeink meg. — A városi népművelési bizottság ma a polgármesternél ülést tartott a Za''aegerszegín rendezendő Liszt-ünnepség ügyében. Elhatározták, hogy az ünnepéin a Közművelődési Egyesület rendezésében tartják, a műsort egy szűkebb bizottság^ áliítia össze. — Kuítűrelöadás. Március 1-én tart/a i keszthelyi Kat. Legényegylet saját helyiségé-ben első kultúrelőadását, melyet nagy érdeklődés előz meg. Műsor: 1. Sík Sándor: Hiszek; szavalja Nagy Zoltán. 2. Reibei Mihály országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet »A szociális egyház* címmel. 3. A műkedvelő gárda a Jedrrmann c. 1 felvonásos tragédiát adja elő. — Anyakönyvi hírek. A zalaegerszegi áil. anyakönyvi h:vatalban a rnult hét folyamán a következő bejegyzések történtek. Születés: Kósi Julianna napszámos Kánoy fia rk., Pajor Gizella háztartásbeli alkalmazott József ha rk., Hegedűs András cipészsegéd és Eke Julianna Erzsébet leánya rk., Szőke Boldizsár napszámos és Dandi Erzsébet Ilona leánya rk., Ku-tasi Vincc gazdasági cseléd és Molnár Julianna László fia rk., KoYer Ferenc pia a árus és Vánek Anna halvaszületett leánya, Márkus Kálmán kereskedő és Blumenschein Margit György fia izr. Halálozás: Horvátit Ilona háztartásbeli alkalmazott 31 éves rk. (AÜsóbagod), Lippich István ny. számvevőségi főtanácsa* 76 éves rk., Pálfi 100<y0-os hadirokkant 41 éves rk., Khern János kómüvessegéd 42 éves (Tüskeszentpéter), Horváth László csecsemő 11 hónapos rk. (Szentpéterúr), Nétneth Mária 2 hónapos rk. Házasságot kötött 9 pár: Horváth István lakatossegéd Orbán Máriával rk., Bartha Miklós földbirtokos nagyszigeti Szily Máriával rk., Horváth József földműves Héder Rozáliával rk., Borsos Imre cipészmester Kovács Ilonával rk., Bolti Gyula hentes és mészáros Szmodies Gizellával" ág. h. ev., Polgár Lajos gazdasági cseléd Horváth Ilonává* rfc, Béry István molnár Bonzsok Erzsébettel rk., Niémer József kőmüvessegéd Németh Annával rk., Kuiiffay Ede droguista ág. h. ev. Varga Erzsébettel rk. — Gyümölcstermem figyelmébe. Most került ki a nyomdából egy gyakorlati növényvédelmi útmutató, amely nagyobb gyümölcsősökben szerzett tapasztálatok alapján készült Minden érdeklődőnek díj- és portómentesai megküldi »Agro« Növény-védelmi és Mezőgazdasági R. T.f Bucipest, IV., Hajós-utca 1936. február 27. ZALAI HLAP 3 egész világon el-edt Hírneve meg-i Jósága alapjaiig nútácd uté4*kéuté fO*.n. *«<*>♦« u t»>tt««t»U — Elfogd Kispesten az Egerszegről ettfcit -Gyönyörűt«. Zjáix József lő éves virágárus, JJa egész Zalaegerszegen »Gyönyörű« néven fememek, még Szilveszterkor kölcsön kért egy jp^c kabátot Beck János egerszegi kádár-p^t-rtóL Zsáli ezután, anéJcüi, Ivogv a ka-visszaadta volna, eltűnt Zalaegerszegről''. ^pv látszik, a söjtöri és nagylengyeS csend-Ls kereste valami miatt, mert mind a két ^ országos körözést adott ki ellene. A körö* ^k alapján a kispesti rendórkaptiányság post őrizetbe vette Zsáli Józsefet __ Gyomrunkon át vezet az egészség útja, Ka néha elromlik, «Igmándb Javítja! __ Anyakönyvi hírek Sümisgröl. Az utolsó három hétben a következő anyakönyvi bejegy-ffsek történtek Sümegen. Születések: Bécsi libán Máv váltókezelő cs Mihály Mária Anna lt»ya rk. (Bazaltbánya), Lóránt József vin-ctflér és" László Mária Magdolsia leánya rk., Czotter János Máv pályamunkás és Raffai Teréz István fia rk. (Gógánfa), Turi Imne föld-ttthes és Horvátit Mária Mária kánya rk.. Kozma János gépkocsivezető és Soós Anna Károly &a rk., Szőke Mária hajadon Jenő fia rk. (Nyirád), Lenorics István földműves "és Scdlik Mária Ilona íeánya rk., Parlíukács József kocsis és Kjglics Julianna Irén leánya rk. Halálozás: Gombai Károly rk. körjegyzői irnok 61 éves, özv. Danics Albertmi sz. Papp Zsófia rk. 86 éves. Kovács Mária rk. 1 éves, Németh Erzsébet rk. 53 éves, Váczi Móric rk. bányamunkás 74 éves (Bazaltbánva), Bárány Imre rk. 3 hónapos, "Szabó Suándir rk. bányamunkás 22 éves, Schaffer Jenő rk. cipcszmestcr 77 éves, Parhikács Irén rk. 1 napos, Radó Márton rk. 14 éves, Sipos József rk. QO éves. Házasságkötés: Németh Adalbert rk. cscndórtörzs-órmester Gombai Anna rk. hajadonnal, Lenner flórian rk. asztalossegéd Szűcs Julianna rk. hajadonnal, Fonyó Kálmán rk. földműves Horváth Anna rk. hajadonnal, Kalamár Kálmán rk. járási díjnok Braun Rozália rk. hajadonna!:, Ka;fes József rk. benzin kútkezelő Molnár Rozália rk. hajadonnal házasságot kötött. — Gazdák figyelmébe! A polgármester felhívja a zalaegerszegi birtokosokat, hogy a belsőségeidben, szólókben, majorokban és kertekben levő Iáikat és bokraikat a hernvófész-kektól, vértetüktól, lepketojásoktól és darázsfészkektől még a tél folyamán megtisztítsák és Sz összegyűjtött darázs- és hernyófészkeket, valamint lepketoyásokat elégessék, mert az irtás a hernyók kikelése után csak nagyobb munkával és több költséggel i-esz keresztül vihető. Akik ezeket a munkálatokat március 31-ig ,nem /teljesítenék, azoknak költségére az irtást a hatóság foganatosíttatja, ezenkívül az elkövetett kilvágáscrt 40 pengőig terjedhető pénzbüntetésben részesülnek. 1—0 VANNAK FILMEK, mezekre hetekig vánmk és évekig nem felejtjük. Ifyaa fefejthetetíenül szép alkotás a MOSZKVAI ÉJSZAKÁK TOLTÖTOLLAT ne vegyen, amíg meg nem nézi dús választékú raktáramat Eredeti »Parker« tollak leszállított áron. Va-lódi arany tollak már 5 P-tőL KaKae Ágoston könyv, papír és frószerkeres-kedése, kölcsön könyvtára. Zalaegerszeg. Telefon 131. — Vasárnap, március 1-én avatja fel új helyiségét a keszthelyi Törekvés. A Széchcnyi-utcai Hungária kétszobás helyiségét rendezték be és itt tartja heti értekezéseit a csapat. A felavatás tea-est, vagy vacsora keretében történik. — Tehera jtó forgalom Zalaegerszeg és Nagykanizsa között. A Közlekedés. Vá;]aiit Kft. a Mateosz és MáwaI kötött ntcgá.lapodás a''ap-ján menetrendszerű teherautójáratot helyezett üzembe Zalaegerszeg—Nagykanizsa között. A járat reggel 8 óra 10 perckor érkezik és 9 óra 10 perckor induL Teljesen új, nagy rakfelületű teherautókkal bonyoátják le a két város és a közbeeső községek teheráru forgalmát. Tarifákra vonatkozó felvilágosítást nvújt Mikc Gyula cég, telefon 230 ANNABELLA és HARRY BAUR grandiózus filmje: MOSZKVAI ÉJSZAKÁK — Asztma és szívbetegség, mell- és tüdőbaj, görvéiy- és angolkór, pajzsmirigynagyob-bodás és go''.yvaképződés eseteiben a termé-szotes «Ferenc József» keserűvíz a gyomor és belek működését kitűnően szabályozza. — Időjárás: Élénkebb északi, északnyugati szél, már keleten eső és hó és valószfcT&eg csaüc rövid futó zápor. A hőmérséklet kivált a nyugati és észak? megyékben ¿sökken, éjjeli fagy valóuínü. SZÍNHÁZ A Darvas társ-Lat búcsúciőadáia. Kéthónapos egerszegi színiszezon után tegnap este mondott búcsút az egerszegi közönségnek Darvas Ernő színigazgató társulata. Búcsúé ¡¿adásul Fodor Lászió nagysikerű, értékes vígjátékát, Az érettségi-t mutatta be a prózai együfl. tes, amely egyben Dolgos Ida és Nádassy József jutalomjátéka is volt. Fodor Lászió az a szerző, aki a mai magyar színpadi írók közül szerencsés témaválasztásai révén mindig a legközelebb tud hozzáférkőzni a közönség szívéhez. Sok szép darabja után Az érettségi-t is kellemes benyomásokká) raktároztuk el értékes színházi élményeink közé. Mert értékes darab. A felületesen itéló taiín hajlandó lenne benne tanáréitenes tendenciát látni, aki azonban a tárgyilagos kritika szemüvegén keresztül rtezi a darabot, annak cl keili ismernie, hogy ennek pont az ellenkezője igaz. Ugy a tanulóknak, mint a tanároknak kötelezővé kellene tenni, hogy megnézzék ezt a darabot, amelynek neve>3 itatása kétségtejen. Mind a két félre egyaránt. Istenem, hiszen emberek vagyünk. Az a tanár is ember és épp ügy tévedhet néha, mint mindenki más. Nem ártana tehát, ha néha a színpadon szembekerülne önmagával és meglátná azokat a fonákságokat, amelyek kiküszöbölésére elégséges lenne csak egy szikrányi szeretet és megértés is. A diákoknak, ha másért nem, hát ezért az egy mondatért kötelezővé tenném a darab megtekintését: »Szalkay tanárnő azért ráncos, azért csattognak a rnüfogai, mert 30 évig vesződött veletek. Ha gúnyt akartok űzni belőle, ti, az egészséges fogúak, akkor mindig gondoljatok arra, hogy miattatok hullottak ki az ó fogai.« Valljuk, hogy ermek a mondatnak sokkal több maga viseleti hatása lenne még a teg-vásottabb nebulóban is, mint a kgszúrósabb, legfélelmetesebb tanári tekintetnek és szigornak. Fodor László darabjának minden mondata ezt a propagandát hirdeti: Tanárok, diákok, szeressétek egymást! és Soha sem volt nagyobb szükség erre a kölcsönös, megértő szeretetre, mint épp ma, ebben a rohanó, idegileg agyongy''ötró világban, amely egyaránt kikezdi úgy a diák, mint a tanár idegzetét. A TATÁI izén, PÉCSI rzén, BRIKETT -lük irtokat ér. Hogyha szeret olcsó szenet kaphat ajkai szenet ''V. ;'' Telefon 106. szám. szeretet az egyetlen eszköz, amc2ycl!l 5e lehet szerelni a egvásottabb diákot is, viszont ugyanez áll arra a tanárra is, akit ezer apró gond befolyásol ott a katedrán. A kitűnő darabot méltó előadásban hozták szinre a társulat iegjobb erői. Kedvenc prózai hősnőnk, liolgos Ida éj; múvészférje, Nadassy József álltak az előadás tengelyében. Dolgos !da, mint a nyolcadikas Horváth Kató, Nádassy pedig, mint az iskola igazgatója. A kitűnő múvészpár minden fellépéséhez a kgkclemcs-sebb emlékeink fűződnek. Most is értékes játékkal gazdagították eddigi impresszióinkat Dolgos Ida hálás szerepének minden árnyalatát, minden mellékmondatai olyan kihangsiilyo-zotian érzékeltette, hogy sokiig fog é''asi bennünk Horváth Kató figurája. Nádassy erőteljes, komoly alakítása föcróssége volt az előadásnak. Mindkettőjüket meleg szeretettel ünnepelte a közönség búcsú felléptük alkahnávak H. Szűcs Vilma Szalkay tanárnője kimagasló teljesítmény volt Művészi eszközökkel és természetességgel formálta remekbe a világg/ű-löló idős tanárnő alakját. Sok svpsot kapott, megérdemelte. Antal Nusi meleg, szelid színekkel érzékeltette az osztály főnöknő titkos szerelmét igazgatója iránt. Simcnfalvy aranyos humorral és sok szeretettel, melegséggel'' formálta meg az öreg tanár alak>át. Értékes játékából sok feiü!cme!kcdés. megértő életszemlélet áradt. Nagyon tetszett. Horváth János rideg matematika tarirja egyike voh a legjobb alakításainak. Tudacunk a.ól sikerük fekzírj-e hoznia diákéveink minden mk\nziciós emlékét. Hartyándy-Horváth jóságos természetrajz tanára, Kovács Eszter katonás toniar?námöje, Káldor és Horvá.. Gyula közömbös tanáralakjai, Darvas Vilmos öreg szo gája és Kovács Ica gyenge tanulója rründ egy-egy értékes színnel gazdagította az előadást, melynek minden szereplőjétől lelkes tapssal vett búcsút a tábiás ház közönsége. A Zalai Hírlap ezúton búcsúzik a Darvas társulat tagjaitói. Derék, becsületes munkát végeztek és megérdemelték a közönség támogatását. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy a társulat az utóbbi idők najdnein minden újdonságát bemutatta, akkor el kel ismernünk, hogy hősies teljesítmény volt a színészekéi» Hiszen hetenként 2—3 bemutatót tartottak!. Természetes, hogy egy ilyen eióadás kissé gyengébb, mint azok a főváros: előadások, amelyekre heteken át készüknek a szereplők. A vidéki színésznek alig van ideje bet múlni a szerepét Épp ezért kalapot kell emelnünk a Darvas ^ársulat tagjai előtt, akik derekasan megállták helyüket ebben az idegölő iramban. A társulatot szeretettel várja vissza az egészégi közönség. D.M.J. SDK WÍHNE mezőgazdasági géplerakat. Magas nyomásn és szőllőpermeíezők. A Chinoin összes védőszerei. Vasáruk, építkezési anyagok, méhészeti eszközök. Szerszámok, háztartási dkkek, festékek. A legjobb minőségit kerékpárok. BixiakJ mkireskril Zttotggrmg. Ttlsím 54. nta zmaa hirlap 1936. február 2T €ÍPÖÍ ^őségben MM árban legolcsóbbat „w«* Rlngbaiter iémmmí uri és b« dpétx ZALAEQERSZEO, Appoityi u. 24 A BUDAPESTI ÉRTEKTÖZSDE VALUTA ES DEVIZA AR FOLYAMAI. VjÜDtlt >1 Iont fr. Cwh koron» Din korona Dinár Dollár D*Tteák* 57-50 14 15-1435 74-35-75 15 7-80-7-95 32900-33ÍK» Francia frank 22"3(^-22^ Hollandi 22930-231*30 Lengyel zloty 63-70—64 30 Leo 3*00-3-15 leva KÍM15 Ura 2<>90-30*25 Márka 136-1371*) Norrég korona 83 70-84*60 Oaztiák schilling 8L-8070 Sri ja frank 110-70-1»1*65 Svéd korona 85-80-86*70 Am*terdam Belgrád Berlin Bukarest Brtoaxel Kopenhágd OszJó London Milano Newyork Pária Prága Saútii Stockhol m Vareo Wien Zörk± 22950-23 l*3C 7-82-7-« I35SM36-80 3*41-3-40 79.20-79-80 76*15-86.47 85r50-70^C l7"05-l7-5g 29^8-30-20 ^45-20-34710 22-32-22*60 14-07-17-^7 4-11-4 47 8S* 10-89-85 t>4-( 5-65*55 1 llHö-IÜ-CS BUDAPESTI TERAiEfcYJELENTÉS. B«ta (t»iavtd*k< > n kg 17 60-17*20 |7~65- 17.80 (tiaxv.) 7» kg. 18"lü—18*35, <e«yéb) 17-90-1805, 79 kg. (liaiv.) I835-18"6\ (egyéb) 1805-18*20 (Uíxv.) 18^5-1890. (cgvéb) ß3C~1840, ro« ípeü,.) 1600-16 10, «roa uj 17 40-1600, sórárpa 1800-1900, Mb 17.55-17 65, leugtri 1545-15.55, Duzakorn Irányzat: gy engébb, íorgaJom: csekély / i '' \ . w ki»«ji »Tiveare* ftrta jxwet l mimtmmém > mus roa 0¿za Stmtutí i Divio MAOYM jOraer KHHM II U<S5#.I¿ i icomazKY UÜtttő Stomal MMlC. nUMCU JÓZ5C? dm i JM nur-tffl APRÓHIRDETÉSEK MODERN HÁROMSZOBÁS £S EGY GARZON-LAKÁS (külön fürdőszobával) azonnal Iri-adó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. Gyümölcsvédelmi szerek gyári árban kaphatók Gyarmaticégnél . * 1 i ■ ^ 1 Nyúlszőr-kalapok a o a o o a gyapjú-kalapok P 5 a * a o o n 0 te* PÁL £1 ÍNDRA cégnél Zalaegerszegen Teletan: 170. kézimunka-és szőnycgfonalai. Babi ruha különlegességei legmegbrz h a t óbbak. vWjegjr Vass Latos Zalaegerszeg, (a megyeházzal szemben) OLCSÓ és MEGBÍZHATÓ tiiiiéi ?§ órás és ¿kar. Zalacgerti^ 8 r á m é p és szátulálógép szakttíö erika u| táska P 17| Remington inSgépck bh6. mányi lerakata, ¡"rttá«* benzinfürdók, Kkartsa tartás. - Arany, czitt éksrerek. dísztárgy** HORVÁTH MIKLÓS aranyműves ; ;rógép mft. szeréaz, LulíeRersTcg. (Mándi patika metlri) Nagy megtakarítást ér el, ha ezen kötmrt éghetó, magas kalóriáju lüló szerd nálunk vásárolja. 100 hg. la hazai szén 3° 50 SZEKÉR IMRÉNÉL Telefon: 89. Teasck próbafűtést alkalmazni A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás.'' í ., '' ,v " "> 1 i '' ''" ÉÜMI m* « j. M. 1936. 41. sáta. An Február 28. Pátiak. $UTlesziósigi telefon: 80. POLITIKAI NAPILAP Nyomdai ttlefon: 131. furkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér. — Előfizetések a kiadóhivatalba, tagy a Vármegyei Bank Részvénytársaságnál rezetett folyószámlára küldendők. Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarékpénztári csekkszámla: 23J066 sz. Előfizetés: I hóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pengő. — Hirdetések megegyezés szerint. A négus békekövetet küldött Mussolinihoz jelentés szerint az angol kormány továbbra is kitart eddigi politikája mellett és a genfi tanácskozások során nem hajlandó v^Ra&l a kezdeményező szerepét az olaj-Zárlart ügyében. Ráma, február 17. Az olasz hivatalos jelentés szerint a szomáli harctéren egy gépesített coztag NegelHhól kündu)va, felderítő útján több abesszart csapatot szétvert. A repülők is éléck tevékenységet fejtettek ki. Az eritreai hwctéren különösebb esemény nem történt. Az angol sajtó szerint Afework Jézus, vo)t római abesszin követ titkos küldetésééi elutazóit Abesszmiából. Hír szerint ttjának valószínű célja Róma, ahová javaslatokat visz a császárt ÓL Olaszország a tengerészeti egyezmény aláírását az angol sajtó szerint a megtorlások enyhítésétől vagy korlátozásától teszi függővé. A párisi sajtó római értesülése szerint ORasz-orezág a megtorló rendszabályok szigorítása esetén Németország támogatását keresné. Az angol minisztertanács tegnap foglalkozott MX öUjzÁsLd kérdésével is. A kiadott hivatalos (HiyyMftMiJiai^ w * * Drózdy Győző felszólalása az ipari novella általános vitájában Ilyen értelemben adták meg az utasításokat Eden külügyminiszternek, aki vasárnap utazik Genfbe, hír szerint az olajmegtortós teljes feladásának terve mindjobban tért hódít az angol politikában. Hasscl római német nagykövet utazgatásai arra az eredményre vezettek, hogy Olaszország és Németország teljes mértékben megegyeztek a locar.iói szerződés érvényességének értelmezésében. A keletafrikai hadjárat július 20. óta az olasz államnak 6 milliárd 170 müjió lírájába került. Budapest, február 27. A képviselőház szerdai ülésén folytatták az ipari novellá általános vitáját. A vita során Drózdy üyözö, a kiskoniá-romi kerület képviselője behatóan foglakozott a javaslattal. Helyesli a javasühtot, hiszen « kisiparosság mfafen sérelmét igyekszik orvosolni. Felfogása szerint az iparoskérdés végleges rendezéséhez szükséges a képesítés szigbrítása, a bontáiok kiküszöbölése, a szövetkezeti kény-szertársulás lehetőségének megteremtése, a kkipari hitel, valamint a lehetőség arra, hogy iparosok kereskedőkkel társulhassanak. Kérte, hogy kft évig ne nyúljon a kormány az ipartestületekhez, nután pedig azokat az ipartestületeket szer- vezzék át, melyeknek tagjai nem haladják meg a százat és így nem tudják funkciójukat kellőképen ellátni Drózdy Győzőt beszéde után szárriosan üdvözölték. c J Ezután az interpellációkra került a sor. Fábián Béía erősen támadta a Hangyát és a szövetkezeteket. Winchkler István kereskedelmi maiKJEter erélyesen megvédte a Hangyát a támadás ellen. Makkai János a kijárások eCen interpellált. Kozma belügyminiszter utalt arra, hogy már hónapok óta hidja, hogy valóságos kijáró szövetkezetek* működnek, amelyek péuzért állásokat közvetítenek. Megígérte, hogy a rendelkezésre álló eszközökkel igyekszik megszüntetni ezt az áflapotot. iwiifw.awumnri/uvuwrrrri''r m ........................................... Nem kerül sor Japánban a katonai elemek radikális uralmára TOkió, február 27. A japán főváros ma már valamivel nyugodtabb képet mutat, bár a politikai helyzet még mindig nem tisztázódott A császár elnöklete alatt megtartott á&imta-tács után Haraki és Mazaki tábornokok a döndülök főhadiszállására mentek, hogy tárgyaljanak a békés megadás feltételeiróí. A zendülők azonban kijelentették, hogy csük akkor engedelmeskednek, ha Japánban katonai kormány alakul. K3jefentették azonban, hogy ezentúl tartózkodr minden olyan erőszakos cselekedettől, amely a lakosság életét veszélyeztetné. Mára kiderült, hogy Ootó belügyminisztert nem gyilkolták meg, sót a császár ót bizta megfáz ügyek ideiglenes vezetésével. Éjfélkor ülésezett a legfőbb haditanács. A kormány rendeletére fegyveres matrózok körülzárták azokat a városrészeket és kormányépületeket, amelyekben a zendülők elbástyázták magukat*. Minden jel arra mutat, hogy / a japán kadsefeg teljesen áz Imperialista hódító célok szolgálatába állott és a Távolkelet letgázására törekszik. A kormány épületek nagyrésze még mindig a lázadók birtokában van. Saitó tengernagy fo* leségét, aki a saját testével akarta megvédd« merni a férje életét, mind a két kezén súlyt** san megsebesítették a forradalmárok. Minden jel arra mutat, hogy a zendülők semmikép haf* landók békésen kiüríteni elfogult áíá&aikaít A londoni sjj^ő ama reményének ad kifejő-zést, hogy mégsem kerül sor a katonai efemek radikális uralmára. v A rendőrségi palota még mindig a kizadók kezén van. A hatóságok csak a legvégső esetben fordulnak vérontáshoz. Kiderült, hogy a hadsereg fiatal tisztjei már hetek óta a legpontosabban előkészítették a lázadást. A lázadók kiáltványt tettek közzé, melyben hangos* tatják, hogy mozgalmuk a Genró néven ismert szervezet ellen irányul, amely főként alkotmányellenes elemekből áli, akik erő^ befolyással voftak az átam pénzügye e és a hadseregre. Küzdenek a politikusok ellen is, akik japán alkotmány «Ceti törtek. A mozgalom hívei követelik a parlamenti rendszer eltörlését, a magám agyon megszorítását és a régi hübérrendsZer visszaállítását. Japün körökben liangoztatják, hogy az ál-Uuncsiny semmit sem változtat Japán külpoa-tiIdáján, mert Hirota továbbra is megmarad külügyminiszternek. Moszkvában a tokiói események nagy megdöbbenést keltettek. Genfi körökben attól tan. tanak, hogy- a mozgalom esetleges sikere súlyos ellenségeskedésre vezethet a Távo! keltetőit Eden az angol alsóházban kijelentette, hogy AngLa érdekei nincsenek veszélyben. A japán lapok szerint » a zendülés ha''álos áldozatainak száma meghaladja a nyolcvanat- A moszkvai japán követség szerint a zendülésben mindössze 3.000 ember vett részi, de a császári gárda már teljesen ura a helyzetnek. i | Hír szerint csütörtökön délben a zendülök megkezdték az állami épü''etek kiürítését. Lelkes NEP gyűlés Lentiben Lenti, február 27. A lenti-i választókerület NEP választmánya népes gyűlést tartott, melyen a kerületbeli 43 község csaknem teljes számban képviselve volt. Mihalovics Sándor hercegi erdő fel ügyelő ünnepi megnyitója után dr. vitéz Bíró Ignác éa Fel be r Pál központi titkárok mondtak beszedet, majd ezután Papp Sándor budapesti kör-pont» titkár znásfélórás hatalmas előadást tartott. Beszéde kiterjeszkedett a magyar kőz-élet minden kérdésére. A magas nívójú politikai előadás igen nagy hatást tett a gyűlés résztvevőire. A gyűlésen több közérdekű kérdést megu zalai hírlap rr-r T" vitattak. A gyenjpéflMNió kápvieekSnek, vitéz Bíró Gvórgynek. aid nem jelenheted meg a gyűlésen, jegyzőkönyvi lü&s-oőnetet szavaztak a kerület érdekében végtotft eddigi munkálkodásáért. A gyűk-> nagyon ielkc* luflguatbaa folyt Mezőgazdasági munkásjóléti intézmények kiállítása ezetí a kiállításon a rendelkezésükig á3}óf a raoaáüs mükjödésükröi tájcJcortaió anyagukiaL mert a mezőgazdaságnak általános erdeke, hogy erről a szélesebb nyiVánosság is tudomást szerezzen. yw* Bontásból maradt Q kirakatok, szárnyas ajtók és egy tárcsás daráU> olcsón eladó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. % I Az országos mezőgazdasági bákrtas keretében ezidén egy teljesen űj csoport »esz, mely bemutatja meglévő mezőgazdasági munkásjd-mtézmáryetnkct és tevékenységüket. vala-ipint tájékoztatást nyújt azokról az intézményekről és arróí a munkásságról, amelyet a nagyobb gazdaságok alkalmazottaik szociális helyzetének javítása és egészségüknek vétiefme érdekében folytatnak. E ioáílftás 6é;a rárau-ta''-ni arra, hogy a mezőgazdaság híven teljesíti a szoóáfcs Wadatokat és egyben te) akarja hívna a figyelmet a további tennn^ókra re. Az AppOnyi Albert gróf és Darányi Ignác ^tpzdcmenyezésére a''akürt Népegészségügyi és Munkásvédelmi Szövetség, amely álandóan fqg''alleozik a munkásáét; intézmények anyagának gyűjtésével, ezúttal bemutatja b mező gazdasági munkásvédelem működését és a rounkásjóléti intézményeket, ezek fej''rődéaét fes, rámutat a jövő fejlődés irányaira is. Ezenkívül álta-anos mezőgazdasági munkásvédelmi szép anyagot ts bemutat a szövetség lénvképelix«, modellekben, festményekben, razoktvan, táblázatokban. Szerepelni tog e csopori>an a Gazdasági Munkáspenxtár is. Bemutatásra kerül fe nagyobb birtokok és a mezőgazdasági Japcsolatos üzemek raunkásjóléti tevék'' ks- Hogy ez az utóbb: csoport minél feVj legyen, a szövetség körlevélben hívta" tó a fogyóbb gazdaságok vezetőit, vegyenek részt A kiállításra szánt anyagot (modelleket, fényképeket stb.), valamint a kitöaőtt kérdőíveket március 8-ig keH a Népegészségügyi és Muní-kásvédehni Szövetség címére (Budapest. V., Akadémia-utca I.) beküldem. Természetesen olyan gazdaság részérói is e^ogadnak megtelelő kiállítási anyagot, amely nem kapott közvetlen felhívást. 11 . - 36 szemüveg, ió fényképezőgép ló fényképkldolsozás BÁNFAI BÉLA optika és fotoszaközlertben PtCS. - ZALAEGERSZEG. A kemendollári országúton kigyulladt ét porrá égett egy zalaszentiváni teherautó Zalaegerszeg, február 27. Clsak a csodálatos véletlennek köszönhető, hogy ma délben nem «szenvedett borzalmas tfuhaják fcarai az országúton egy kigyulladt teherautóban Binder Mátyás zalaszentiván: tojáskereskedő soffórje. Binder Mátyás csütörtökön dékiótt utasítást adott a sofförjének, hogy menjen el teherautón Zalaapátiba és onnan hozzon haza egy tojásszálíitmányt. A soffőr eSnduJt és már . majdnem elérte Kemendoílárt, amikor a nyfft országúton váratlanul kigyulladt a á ■ In ■niiÉTI i*-^ ^J .■ A r. if.M , i enerati to nxatortracza. A következő pilanatban hatalmas lángnyelvek csaptak ki a motorból A soHórnek csak épp annyi ideje volf, hogy gyorsan lefékezte a rohanó 3utót, amelyttói tike-rflh még idejekorán kiugoraia. Percek alatt hatahnas lángokban áiott az egész teberautó, amely a szó szoros értelmében porrá égett Az autó biztosítva voh és így a kár egyrésze ezen a réven megtérül. Nagy vérengzést rendezett Zalalövőn egy ittas napszámos ZaUe^razeg, február 27. Két súlyos sérülése. végződött véres verekedés játszódott le tegnap délután 3 óra tájban Zalalövő községben a Scheier-íéle vendéglőben. Tóth János uradalmi cseléd, ak: Iarányi Feu-nc földbirtokos puszcacszentpétcr: uradat-mában szolgál, tegnap délután Zalalövón járt. Délután 3 óra tájban be akart térni egy pobár borra a Scheier-féle vendéglőbe. Ugyancsak löc igyekezett Matkovics László zaialövói nap-* /ámos is, aki azonban már egy másik korcs-ntiból jött, mégpedig meglehetősen ittas á''a- öoíba.i. Akik Ismerik Matkovlcsot, azok • V ideakor bölcw-i elkerülik, mert kdztudo •jAsú róla ZátaUh ón, hogy ittas á Ja pótban szeret kötekedni Tv -h János és Matkovics épp a korcsma előtt tajá kozíak össze. Matkovics megállította Tóth.--; és beszélgetni kezdett vele. Matkovicsban ismét felébredt a virtuskodás, amit azonban a fcn-etkezőképen leplezett: ~ Te tudod, Jancsi, hogy én ,Nrős legény ATMcyok, de azért téged mosl jaeín bántalak, tncrf: a bátyád nekem jó bar^m. — Hát ez szép tőled — Tóth. De mit csinálnál, ha mégi^ megvernélek? - firtaita tovább a kötekedő legény. — Hát ahhoz nekem is lenne egy kis hozzászólásom. így azután szó szót követett, majd egyszer csak a két legény ott kiirt az utcán összekapaszkodott. Tóth''nem sokat teketóriázott, hanem áfcnyalábalta Matkovicsot, felemelte a b-vegöbs és úgy földhöz "ágta, csak úgy nyekkent. Ezzel, mint aki jó végez c dolgát, megfordul és bement a korcsmába. Matkovics nem íudta elviselni ezt a megszégyenítést és amint feltápászkodott a földről, ó is bement a korcsmába azzal a szándékkal, hogy leszámo TóthtaL Tóth jános épp egy i>ohár bort rondelt araikor Matkovics liátulrói szó nélkül odaugrott hozzá, kezében egy nyitott bicskával. Valaki a vendégek közül rákiáltott Tóthra: Vigyázz, mert megszúrnak! Tóth gyorsan \isz-szafordult, de a kés elöl utfr «em tudott etogran^ '' Motkcívics belevágta a bicskáját Tóth feísö fc|aÜar>ába és azt egész könyökig végjg^jj. torta. ^ A v''ágás majdnerr a csontig hatol*. Tóth közelében állott Zabó Géza 34 év*g cipészsegéd, aki KeÜner Sándor zaialovój 4. peszmestcipél van alkalmazásban. Zabó rrtív ajcarta akadálvozni a további vérontást és ea&t odaugrott a két legény közé. Veszténe ¿^ ban, mert Matkovics haragja most már 6 ei. lene fordult. A vérszomjas legény jobbkarja rsmét szúrásra lendült és fi a követijexö píllanalban a bicskát mar-kobtig beledöfte Zabó balme^&e. Matkovics nem elégedett meg az egysKrd szúrással, hanem még e ts rántotta a bscská^ ágy hogy mintegy 8-10 cm nagyságú vágást is ejtett a szerencsétlen epészáegéd tffápa. A bijska a szív fefctt alig egy centiie hatolt Zabó meSébö. Zobo azonnal összeesett. Aldk a kozeftea álltok, valamennyien riadtan húzódtak íjriL Csupán egj ember merészeit odameítal a véres bicskával még mindig hadkmásié legftTytiűf: az édesapja, ^ aki szintén ott volt a korcsmában. Az któaebő Matkovics megragadta a fiát és kivonszolta a korcsmából, ahonnan hazavitte. Pár perc múlva a helyszínen teremtek a csendőrök is, akik intézkedtek, hogy a fcét súlyosan sérült fiatalembert sürgősen elszállítsák _dr. László Henrik körorvos lakására, alá elsősegélyben részesítette mind a kettőit Közben telefonon értesítették a zalaege/v^gi mentőket, akik úgy Tóth Jánost, mint Zahó Gézát beszállították az egerszegi közkórházi«. A záialövői csendőrség ené^e^ nyomozást indított a véres verekedés részleteinek tisztázására. Vasárnap lesz az egerszegi Ipartestület közgyűlése Zabegerszeg, február 27. A zalaegerszegi 4>artestulei március 1-én délután 2 órakar tártja a testületi székházban idei rendes kői-gyűlését. A köz^yütésen tárgyalják az 1P0)( leiratát az iparos nyugdíj tárgyában. Részleges tisztújítás is lesz, két száravizsgálót, nyolc rendes két póttagot választanak az el "^íróságba A zalaegerszegi ipartestület 1935 esi zár-számatlasa 5220.07 pengő forgalom meí.ett 351.M pengő maradvánnyal zárult. A tiszta vagyon 17.354 pengő 06* fülér. Az ¿vi költségvetés 6.0Ö3 pengő forgalommal számol. A ta^étszám: 535. Az elnökség a közgyűlési meghívókhoz külön felhívást csatolt az iparos biztosítás ügyében. Felhívja a tagokat, hogy a kötelező biztosítás mellett íogialjaínak állást, mert az önkéntes biztosításból már sok tapasz talaiot szerezhetett az Iparosiáisadaloin. TÖLTÖTOLLAT ne vegyen, amíg meg oefll nézi dús választékú raktáramat Eredeti sPorker« tollak leszáfiított áron. Valódi aran/ tollak már $ P-töl Kafiíí Ágoston könyv, papír és írószetfcerö" kedése, kö sönkönyvtára, Zalaegerszeg, Telefon 13i, r ; 1936 február 28. ZALA HLAP felfegyverzett tyuktolvajok garázdálkodtak Eserszeshesyen Zolacgcrszcjí» február 27. Hétíórc virradóra izgalmas éjszakája. volt az Egerszeghegyen lakó RdnagH családnak. Reánagli József gazdalkodó leánya, aki a konyhában aludt, hajnali 2 óra tájban arra íett Egy''elme*, hogy Iónt az udvaron a boromfi-Vetrccbcn nagyon nyugtalankodnak a szárnya-¿mint jobban figyelni kezdett, észrevette, idegenek járnak az udvaron. Óvatosan j^y (totta a konyhaajtót, hogy kinézzen az udvarra, de a következő pillanatban rémülten csapta be ismét, mert ge ajtó eíött egy ütésre emelt doronggal felfegyverzett sötét alakot pillantott meg''. A leány berohant a szülei szobájába, felkenette aj édesapját és a fivéreit, akik azután kimentek un udvarra. Mire azonban kiértek, addigra eltűntek onnan az ismeretlen emberek, akik öt Sürgős teendők a gyümölcsösben A meleg január a fák nedvkerangését erősen megindította. Ennek következtéből a védettebb helyeken a gyümölcsfák rügyei erŐ6x2n kezdtek duzzadni. A fák ilyen korai megindulása következtében sok termelő attól tartott, hogy a fáin nem tudja elvégezni a szükséges metszéseket és még kevésbbé a lemosás-szerű téfi permetezési Ezt a meleg időt követte ellenben a hirtelen lehűlés s ennek következtében a fák r ügyeinek tovább fejődése is meg-akaiít. Fz az időváltozás adott módot a fák tmaikáaiak folytatására. NVost, a fagyok elmúhával minden termelőnek, aki még eddig a munkát el nem végezte, sürgősen el kell, hogy végezze. A legfontosabb teaidő inast a fákról a hernyó fészkeket leszedni, a fák koronáit megritkítani, a sebeket késsel elsimítva sebkátránnyal'' bekenni és lemosás szerű permetezést elvégezni Ez történhetik mészkénlével, gyümölcsfa karbo''i-neummal (Neodendrin), vagy Donnán t Wash-sd stb. A legkevésbbé veszedelmes szer most mészLésiUi, ez használható még most is csak rendes téli higításban. A Neodcndrin 5<>/o, a Dormant Wash 3l,/o-os higításban alkalmazandó, mert különben a már kifejlett rügyeket megperzseli A munkát sürgősen meg kell kezdeni, a napnak minden olyan szakát ki keC használni, amikor a fa eléggé száraz. A beálló tartós esők esetleg megakadályozzák hosszabb időre a munkát, a rügyek fejlődésnek indulnak és a permetezés elmarad. Ez pedig az alapja az idei termésünk biztosításának, mert a fákoa é3ó és áttelelő mindenféle rovar és gomba kártevőt ezzel öljük meg. Igen fontos teendőnk van még az új gyümölcsösök beállrtásán£. Amennyiben va''aki a most telepítendő fák gödreit nem ásatta volna t, úgy tegye meg, de legalább 120x120 cm oékíaégben és 80 cm mélyen. Ha ez meg-v*i, igyekezzék beszerezni már most a szükséges oltvány mennyiséget, az alábbiak szem előtt tartásával Fajta tekintetében mindenki igazodjék a po-looíógiűi bizottság által előírt fajtákhoz. Kevés fajtával telepítse be a betelepítendő teriö»-fct A fákat ne a piaci árusoktól vegye, de aieghizhaló takuo^ától, Sietve tenneOótóf, ahol így a fajtát, miit a fertőzés mentességet igazolják. . Ezeket figyelembe véve ksz a gyümölcstermelésünk jövedelmező tömegtermelés, ügy a munkák elvégzésiéhez, mint az oltványok megválasztásához résziefce» jfcKilágos ítássaÜ m»-frnkor szívesen szolgád OyümölcstenneJ&k Országos Egyesületiek zalavármegyei fiókja, Még egyszer felhívjuk tasaflelf olvwóáofca*. fcogy *z itt közölt munkák dtoégaése igen efir-és kjráOB. ..... tyúkot vittek el magukkal. Ugyanezen az éjszakán a szomszédban lakó Borsos Horváth István tyükketnocét b megdézsmálták a tolvajok, akik innen hét szárnyast vittek el. A károsultak feljexntésere erélyes nyomozást indított a zalaegerszegi rendőrség, amely ma déldótt már d k fogta a tetteseket Kolompár Hermán, Forgács Elemér és Forgács Gyula clgíbyok személyébch. A három cigány először tagadott, később azonban beismerte a tyúklopásokat. Mivel az utóbbi időben* Zalaegerszeg környékén több ilyen tyúklopás történt, a rendőrség átadta a csendőröknek a tolvajokat, mert nagyon valószínű, hogy "azolcac a lopásokat is ők követték el. A nyomozás folyik. Hétmillió kell az állami utak fenntartására A pénzügyminisztérium költségvetési szakosztályában most készül az 1936—37 évi állami költségvetés tervezete. Ezzel az előkészítő munkával kapcsolatban sok gondot okoz az útfenntartási hitelkeret megállapítása, mert a folyó költségvetési évben ezjn a címen be állított 3 millió pengő kevésnek bizonyuk. A kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium útszakosztálya a jövő költségvetési évre legalább 5 miliő pengős hitelkercuet kér, mert ez a minimuma annak az összegnek, melyből az utakban fekvő vagyont a pusztulástói meg lehet menteni. Ahhoz, hogy az egész, körülbelül 4.500 kilométeres áíomi úthálüzat jó állapotban legyen, a kereskedelmi minisztérium szerint 7 millió pengőre volna szükség. A pénzügyminisztérium költségvetési szakosztálya eleinte mereven elzárkózott a kérés teljesítése elől, de mégis remélhető, hogy más kiadások lefaragása révén biztosítani lehet a megfelelő hitelösszeget. Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter még kereskedelmi miniszter korában alaposan megismerte a magyar ütproblé-mákat és így valószínű, hogy előteremti a szükséges költségvetési hitelt Aüítóag a miniszterelnök is arra törekszik, hogy az útfenntartáshoz szükséges összeg rendelkezésre álljon. Oiwew éw Gazdaságpolitikailag jeleníris intézményeinknek egyik legkiv álóbb a ötvenedik életévét ju-büál''a. A Magyar Királyi Postatakarékpénztár. A félszázad hajnala a békebeli Nagymagyarországot sugározta be, alkonyata, utolsó évtizedei hazánknak rettenetes megcsonkitottsá-gát tárják, rögzítik szemünk elé. (Nagymagyarország! Milyen kicsiny volt ez némelyeknek, mikor még nagy voh!) A tortétvimi események hullámverései visszatükröződnek a postatakarékpénztár fejlődésében, mert hiszen ez az intézmény valóban él, a gazdasági éVet vére lüktet benne, nem kövcscdik a formákba. A postatakarékpénztárnak a bölcs alapítók útravalóul ötven esztendővel czeőtt egyebek közi azt a szociális gondolatot adták, Iwgy krajcárból lesz a forint, a nép Vegnagyobb rétegeinek legparányibb megatakirításai is kiapadhatatlan gazdasági erőforrássá válhatnak, ha ezeket kellőképen gyűjtik. A gyűjtés kellőképen történt és történik: az ország összes postafiókjának, az egész postának szakavatott, lelkes közreműködéséveL Cs az így gyiVtűtí gazdasági erőt bele is lehetett kapcsolni a nemzet egyetemes célainak szolgálatába. A szociális nemzetgazdasági gondolat a háborút követő válságos klókban akkor vált tei-jessé, amikor a postatakarékpénztár a zálogházakat is kezébe vette, l»ogy azoknak a tóloéfc-nek, amelyeket hangyaszorgalommal százezrek hordtak össze, egy részét zálogházi kölcsönök útján, más százezrek utolsó kis vagyontárgyainak megmentésére használja. Nagyon komoly szociális cél, szinte felbecsülhetetlen értékű szociális szolgálat ez. Az aukciók rendszeresítése pedig azzal, hogy a kényszereladásra ko-rüJő finom holmit nem engedi az ebek harmincadjára és megmenti az árverési hiénák ár-romboló karteÍjétól, az a.nvagi értékmenlésen kivúl bizonyos művészeti szempontokat is szolgál. A postatakarékpénztár nagyszerű fejlődése abban is jelentős állomásra ért, hogy a készpénzt kimétó forgalom megteremtésével, a csekkrendszert:ek a postatakarékpénztár intézményébe vajó bekapcsolásával ar embereket, mondjuk a kisebb gazdasági, ipari és kereskedelmi tényezőket a pénzgazdálkodás előnyeinek felismerésére vezette. A világháború után az áEamhíztartás bc^ nyoluit pénzgazdálkodásának központosítására a legalkalmasabbnak mutatkozott a postatakarékpénztár. Ez a központosítás lehetővé tette az állami adminisztráció egyszerűi <té9ét, lcöny-nyebb áttekintését és a hatályosabb ¿Henór-zést. A Magyar Nemzeti Bank, amely össze-fogó záróköve a pénzügyileg és gazdaságilag teljesen önálló Magyarország kiépített hitelrendszerének, a gazdasági élet szabta feladatokat nem láthatná el olyan teljes hatékonyság-gaj, amiij cnnel elátja sőt ez a munkája nagy Rádiók:, V a r t a akkumulátorok, fütőtelepek, Pertrix anódtelepek, és zsebelemck állandóan raktáron az UOYANOTT Rádió és Villamosságinál. Kossuth u. 8. (Kakas ház.) villanyszerelést legolcsóbban vállal Kálóczy István EB 4 ZALAI HÍRLAP 1936. február 28. akadályokba v ötköíaék, ha ftét kipróbált sax>-vetségesnek: á Wnártéfzeti központnak é* a pralaualurékpcriztárnak a támogatására nrni Kzá m Ithatna Azok áz édatok, amelyek a jubéáft wté*» hatalmas arányú fejlődését tijusztrálfák, sokat mondó számok. Etekben a számokban, ezekben a nyomtatott betűkben — amint Fabmyi Tihamér pénzügyminiszter mondotta voh az fcitézet jubiláris ünrrepéiyén — i* ho>ak ének fo a némák besaéértck«, életre kehiek a békés fejlődés, a virágzó prosperitás korszakának btz-ftosuékai. Hogy egyebet ne emütsónk: noha »1 postatakarék betétállománya és forgalma. a világháborút "kővető inflációs nlókbeii jófor-tttán teljesen megszűnt, ma újbóí !0S rnilió fiengó a beírtállomány, a cseíckforgalom pe-tdjg, ameh a világháború után 4 mii tó pengő •Iá süllyedt, 1933-ben 28 mt&ó pengő fölé •emelkedett. De msndcnoél beszédesebbek azok ja néma számok, amelyek a háborús cs az azt fcörctó gazdálkodás Icgnelieaebb korszakáról, *z inflációs időknek értékrombotó hatásáról fezólnak. A nemzet kiapadhatatlan ősereje fazonban átsegített bennünket a válságos idó-Icön cs bizalommal tekinthetünk a jövő elé. A nevezetes évfordulón, á magvar gaseta-»ág» életnek ezekben az emlékezetes napjai-Imin, méltán üdvözölték kormány és közgazdasági tényezők és intézmények Tonmav Bé-Mt, a pos tata ka/ é kpénzíár kitüwő vezérigazga- et, aki közel tfz év óta nagy mimkakedwet. rhetetfen kitartással és szorgalommal ápolja « múltak hagyományait és fejleszti igen-tg.m kiváló koncepcióval, az intézet sülvát, erejét fes méltán üdvözölték Tormay Béla kipróbál* munkatársait, az intézet vezetőségét és tisztikarát. ameh- vezéréhez méltó buzgalommal odaadás! szolgálta és szolgába az intéz-WrKnynek valóhan nagy nemzeti jelentőségű eéljait. RÖVID HÍREK A lengyel miniszterelnök a tavasszal Budapestre Jön, hogy visszaadja Oómbös míniszter-*kioknek 1034 "évi varsói látogatását. Az olasz képvielöházat tnárciuB Q-re ossze-hívták. Ekkor tárgyWjtfk a köKségvctét. Bulgária egyedre nem hajlandó belépni a tvükárú szövetégbe. A Petit Parisáén szerint Bulgárts. azonban hajtandó Genfben együttműködni minden békebarát hatalommal. A német ftlmkonszem eViöke, Osvvald Leh-nicli nu Budapestre érkezett, hogy néhány napig fontos tárgyalásokat folytasson a közeljövőben nagyobb lendülettel meginduló magyar filmgyártásról. A lengyel képviselőház alektöke törvényjavaslatot nyújtott be a családi hitbizományok feloszlatására. EEixels: képvfceWtcstafc* remikfvüii kózgyú- város pénteken déhrfcáfl 4 órakor lést tart. A tárgyak kozott szerepel az ingat-lanátruházási ux-tékról szőjó szabályrendelet mődósítása, a Magyar Hirdető Irodának a városra és a hirdetőkre egy aránt előnyt* bérajánlata, a polgármester jelentése a 7TE perben és több személyes ugy. — Czobor Mátyás polgármester névnapja alkalmából 20 eV» körZefbei és 20 második körzctbeli szegenvsorsú elemistát latort vendégül a Stefániában. » NVssziótámibft la6rf>e-)ottével — Nagykanizsa emléktáblát állit VWg Benedeknek. Virág Benedek, a klasszikus magyar annak idején a nagykanizsai gimnázium tanulója volt. A kanizsa; Zrinyi Xliklós Irodalmi és Művészeti Kör most elhatározta, hogy a gimnáziumi épület falán emléktáblái helyez el Virág Benedek emlékére. Egyűttol ki akarják kutatni azt is, hogy melyik házban lakott Virág Benedek a kanizsai diákévei alatt, mert akkor azt a házat is emléktáblával jelölik meg. — Az btx. Istentisztelet Zalaegerszegen péntek este fél 6 órakor kezdődik. — A Chevra Kodisa Szentegvlet rendes évi közgyűlését március 1-én délelőtt fél 11 órakor és tagavató ünnepélyét márcms 1-én délután negyed 6 órakor tartja az izr. hitközség tanácstermében, melyre az egyesület tagjait ezüton is meghívja az elnökség. — A Venezueláról szóló eladást Huba Árpád re algimnáziumi tanár március 1-ett, vasárnap délután 5 órakor tartja meg a feteó kereskedelmi iskola nagytermében. Belépődíj 20 fillér, diákok ingyen látogathatják az e őadást. — Elmarad a Zalaegerszegi Izr. /otékony Usínyegykt csütörtöki liceálb előadd. Sándor István: Hogyan hallgassunk zenét c. előadását a tervbevett nagyszabású vallásos tárgyú műkedvelő előadás előkészületei miatt elhalasztották. — Március 7-én, szombaton este a Nőegylet és a Lcányegyfcrt "Keleti mese« címmel műkedvelő előadást rendez 30 szereplővel. A darabban előforduló térti szólóénekeket Oarai Lajos, a női szólóénekeket Spicgesné Szekeres Klári énekli. Az előadás iránt máris nagy az érdeklődés. — Országos állatvásár Szépeikén- Szépeik köjoségben az országos állat- és kirakodó v£-sárt március 2-án, Itétfön tartják meg. — Kútba ugrott egy kanizsai Mtny. Háry Tleréz 21 éves kanizsai lefaty, aki a Magyar utca Qó. sz. házban levő witerőseinél kakott, tegnap eddig még ismeretlen okból beleugrott az udvaron álló ktítta- Hoi^zas fáradozás tttfe sikerült ugyan kimenteni, azonban «hire 1 mentők beértek vele a k5zkórháá>a, mej*. Imit A rendőrség erélyes nvomozárt fend»«* annak kiderítésére, liogy núért dobta el magától az éietét a szerencsétlen Heány. — Jogerős a sümegpttfgal íQifltioa bttog«-tése. Két érvel ezelőtt, 1934 saeptem&eítk ben búcsú volt Sümegprága kézségben, a. búcsú alkatmával Hoctechü3 József sumegt napszámos összeszólalkozott egyik ismohteé-vd, majd eió kapta a bicskáját és agyonszúrta a szerencsétlen embert A zaJaegersaegi törvényszék a mult év ekjén szándékos ember-'' ölés büntette címén 4 évi fegyházra rtétle Horhschüll Józsefet. Az tSsszes fórumokat megjárta ez a bűnügy és a kir. Kúria most jogerőre emelte a törvényszék itéfcetét. — Szabad a hajtóvadá«at erőd szalonkára A földművelésügyi ininiszier erre az évre le^ függesztette azt a korábbi rendel kenését, hogy tavasszal csak iesen húzó erdei szalonkára szabad vadászni Ehhez képest az idén tavasz-szaj is szabad az erdei szalonkára hajtó vadászat útján vadászni. ''ti A rendezés és a színjátszás legnagyszerűbb teljesitm&iye MOSZKVAI ÉJSZAKAK Ilyen film még i^ua «(ott! Soha úgy nem ajér:lőttünk be filmet, raktt ezt! MOSZKVAI ÉjSZAKAK Szebb fűmet soha életében nem lát! — Királyok detektfvjefoek feljegyzéseiből Ez a címe annak a rendkívül érdekes cikknek, amely Tolnai Világlapja új számában jelent meg. A legkiválóbb magyar írók novellái mellett számtalan pompás cikket, remek folytatásos regényt és közel száz képet talál az olvasó a nagvtcrjcdelmű és gazdag tartalmú képeslapban. Tolnai Világlapja egy száma 20 fillér. Alkalmi aiándéknak könyvek di$zlevélp>a&irok töltőtollak gramofonok legelőnyösebben vásárolhatók Zalaegerszegen ___ _ _ _ _ _ » KAKAS AGO/TOMHAL N é íi^?/ 6 k.és minden egyéb nyomtatványok Illését kelteiben — A félig lehúzott redöry mögött az üzlet zárvatartottnak tektntondö. Az alsóiokú rendőri büntetőbíróságok nK''gbuntettek egy cse-megekereskedót, mert üzletét a zárás után is nyitva tartotta és kiszolgált vevőt. A megbüntetett csemege kereskedő felvitte ügyét "a legmagasabb fórumig, a belügyminisztérium kihágás tanácsáig, amely végül is neki adott igazat. A felmentő itélet> rendkívül érdekes indokolása a következő: »Az üzlet nyitvatartásinak vádja aló. a terhelt felmentendő vo?r, mert a félig lehúzott redőny mögött az üzlet zárva-tarfottnak tekintendő. A vevő kiszolgálásának vádja alól pedig azért volt felmentendő, mert a tárgyalás során megállapították, hogy a vevő a neki kiszolgáltatott árút már délután vette meg és fizette ki, így a kereskedelmi üzlet akkor már befejeződött Az a körülmény, hogy a terhelt a délután megvett árút a zárási időn túl a vevőnek az üzleten kívül kézbesítette, az árúnak a vevőhöz való szállításával járó ím Bikának tekintendő, amely tevékenységnek az úzlet zárvatartása esetén és keresr-kedősegéd foglalkoztatása né.kül nem esik a törvény tiltó rendelkezései alá.« — irodalom, divat, konyhaművészet: ez a három meghatározás jelenti a Magyar Uriasz-szonyok Lapját, amelyhez küiön gyermeklap, kérmunka és szúrt-sablon melléklet járul. ASg var. ?.z országban úri család, amelynek asztalán ott ne volna ez a b i.''iáns kü sejti cs szenzációs tartalmú család, lap. Útmutató és szórakoztató! Tanácsadó és tanító a családi élet minden megnyilatkozásában, a gyermekszobától a dolgozószobáig, a konyhától a szalonig. Nem mondiuik sokai ezzel: a Magyar Ur^-aszonvok Lapja mhtden tsalád asztalán nél-külözhetetlen. Ha Ön még nem ismeri, testjékí ingyenes mutarváii) zámot kérni a lap kiaaó-liivafalától: Budapest. VI., Jókai-utca 37. AZ OSZTALYSORSJAT£K csütörtöki hűziisán a következő sorsjegyeloet húzták ki nagyobb uycreményöszeggel: 3 ezer pengőt uver. a 63.343, 2 ezer pengőt a 12.613, 50.352, 63.752, 62.ŐS2, 10ÜÜ pengőt a 22.893, 38.375, 40.200, 71.78Q sz. orsjegy. (Felelősség nélkül) i SZTÁLIN ELLEN MERÉNYLETET KÖVETTEK EL ÁLLÍTÓLAG. * London, febmár 27 Londoni híradás szJejJipt Sztálin szovjet népbiztos ellen álítóSag meóSny-létet'' k&velftek eí. A hírt fŐ?eg tó erősíti nkv, hogy "Svédország leghíresebb agy-ázaldorwfl^t sürgősen Moszkvába hivatták. , 1936 február 28 ZALAI HÍRLAP - Ideges emberek Cs le*Ibetegeknek ai igen enyhén haló, mindig megbízható kimé-; cFercnc József» kesrf"úvíz - reggd éh komorra egy pohárral fcvéve - r«,d« bfí-ínilködést, jó emésztést és ekgendö étvágy--érzetet teremt. /_ - Mcgr^mpfta a Wz$fcgi tWfctsML | Horváth EmŐ pémesszentandrási gazdálkodót ,a z^laegereze^ tprvéi^-sjoék felhatalmazásra hi-• vtta/bói üldöxndő rágalmazás vétsége címén ''cgyn*P* fogházul helyettesíthető 5 pengőj }ran^¥ntetésre ÍHfte, mert a múlt év végén \ aközséfházán a ^hi elöljáróságát megveszte-1 ^o^jiíégíííel.íjfiMíUsrtotta meg. Az Ítélet jog- JrS i _ lőbiovítz Andor az ügyészségen. Minti «aeg írtuk, különféle körözések a''apján tjöblp-vttz Andor budapesti bélyegzőügynököt néhány rraj>pal ezelőtt őrizetbe vette a kaposvári rendőrség. Löb''ovitzot Zalaegerszegre szálí-tptták és mivel egy itteni céget kb. 600 pengő trtjcig megkárosított, a rendőrkapitányság ma •¿¿lelőtt átkísérte az Ügyészség fogházába. — Gazdák figyelmébe! A polgárraesttr felhívja a zalaegerszegi birtokosokat, hogy a belsőségckben, szőlőkben, majorokban és kertekben levő fiáikat és .bokraikat a hernyó fészektől, vértetüktői, lepke tojásoktól és darázsfészkektől ¿nég a tél folyamján megtisztítsák és összegyűjtött darázs- és hertiyófészkekeH, valamint lepketojásokat elégessék, mert az irtás a hernyók kikelése után csak nagyobb munkával és több költséggel lesz keresztülvihető. Alak ezeket a munkálatokat március 31-ig nem .teljesítenék, azoknak költségére az irtást a hatóság foganatosíttatja, ezentívül az elkövetett kihágásért Hü pengőig terjedhető pénzbüntetésben részesülnek. * 1—0 ELTORPDL miodcoUjta .világítás az Aladdin pelrfffBBmoáz-láaEpE lényével szemben Kapható: HEINRICH W.ésL. cégnéJ Zalaegerszeg.'' Telefon 161. — N''ó ügyön gyök- Az 193<>-os esztendő első zenea eseménye a *Nótagyöngyök* c. nótar gyűjtemény, mezben legnagyobb nóta költ6-ink mellett a fiatal szerzők ts nótáik egy-egy gyöngyszemét mirtatják be. Ara 1 P. Meg-remllehetó a >>Magvar Zeneaibum« ^adóhivatalában, Budapest, VI., Hom Ede-utca 13. Aki a lapra egy é\Te 3 P-vel előfizet, a Nótagyöngyöket ajándékba kapja. — Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a természetes «Ferenc József» keserűvíz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó- és munkaképességet. — Időjárás: Gyengi légáramlás, ejíyes he-»yeketn kevés eső vagy hó, még p.''dig ma valószínűleg csak a keleti határszélen, éjjel és holnap délelőtt pedig a nyugati megyíkben, a magasabb hegyeken valószínűleg zuzmara-képz^dé*, méreékelt éjjeli fagy, a iaspali íifl- SPORT A három egerszegi csapat koraolyan készül a vasárnapi nehéz küzdelemre. A nyugati kerület vasárnapra kisorso.l bajnoki mérkőzései közül a legnagyobb érdeklődés a ZTE-ETO gyón találkozót kisért. Ha a bét csapatot mérlegeljük, megállapítható, hogy a ZTE mult vasárnapi teljesítménye ielér az ETO-nak a Textillel szemben cért győzelmével. A mérkőzés tehát a nyíl* küzdeem ;felé hajlik. A ZTE meg akarja mutatni Nyugat futbaligócpontjában, hogy a zalaegerszegi futball ismét azon a szinten ált, aho? a lobbi váro-sak4 A mérkőzés megérdemli azt az éfetác érdeklődést, ami győri sportkörökben megnyilvánul. Kedvező idő esetén rekordközönség előtt AjHk lé a mérkőzés. A győri sajtó is, mint az érdeklődés központjában áiló mérkőzésről emiékezik meg a ZTE-ETO taVáJcorórtSl- Épp ezért az a kérésünk a ZTE együtteséhez, hogy erre a küzdelemre ügy készü/ön fe), hogy bf-bizonyíthassa: itt, a göcseji gócpontban is itudunk úgy futballozni, m;nt bárhol Mutassa ,meg, hogy az együttes méltó a szebb jövőre és Fzcrczzen Zalaegerszeg sportközöraegének a szép eredménnyel egy emiékjezetes vasárnapot. Ittlvon is szép sporteseményben lesz része a közönségnek. A másik két helyi csapat, a Move ZSE és a ZTE II. játszik bajnoki mérkőzést a Move pályán. A mérkőzés különösen a kék-fehérek számára bir nagy jelentőséggel. A Move éllovas együttesének ugyanis nem szabad pontot leadnia. Az őszi forduk^bqji szerzett előnyét meg keZ őriznie. Egy pont ittad ása is könnyen elég lehet arra. hogy a bajnokság bizomtalajmá vát ék. A csapa.;»ak minden mérkőzésébe teljes erejévé! kel be lefeküdnie! Különösen a mostaniba, ámikor az ősz: forduló egyik mumusa, a meglepetést okozó ZTE II. lesz az ellen fce. A papírforma a Move biztos győzelmét igén ugytin, ami azonban nem jelenti azt, hogy araiak megszerzése a zöld gye per is olyan egysaxTÜ dolog. A kuz-dclcm izzónak ígérkezik. A Move meg akarja mutatni múr a kezdésnél, hogy biztosan néz Taharéhosság és hénytltm egy Ph öbus gáztűzhely. Díjtalan bemutatás Brandl József cégnél ZALAEGERSZEGEN (Megyeházzal szeniben.) a jövőbe, viszont a ZTE II. be akarja texxmyí-tant, hogy a csapatnak van érzéke a futbj^hí* 6a oagy ellenfeleket is képes kdbiöS munkára késztetni. Városszerte óriási az érdeklődé» méTkózés itátrt, meK előreláthatólag jó spp*-tot hoz Mind a három egenszegi csapat csutortókofr délután kétkapus edzesse, készu» a vasárnap» nehéz munkára. MOZI MOSZKVAI 6JSZAKAK. Premier holnap este 9 érakor aar BüwftÉfck (Hcíyár 20—40—60—70 ffflér.) Szeretnénk legelsósorban néhány nagyon d ismerő szót írni a filmről, amely mind müvészi, miitd technikai részében magán vfe*R a kultúrának ama szinte elemezi»etetlen sajátosságait, amik a francia géniusz alkotásait minden más nemzteétól megkülönböztetik. Sacnet-nók megtalálni hatásának titkát, mert hisawi ezt a hatást kétségtelenül észleljük ügy magunkon, nunt valamennyi nézőtéri szomszédon-kon. Az egész nagyon szép, de túl az értékeken, a Moszkvai éjszakák igazi szenzációja egy nagy színésszel való megismerkedésünk. Harry Baur ez a színész; egy orosz kereskedőt játszik, egy nagystílű had.szá<litót. erőszakos, nagytermesbetü embert, aki — lés itt van a nagyszerű színészi telaidat — egyben trula ch)ri rajongással szeret egy leányt, rabja és nyomorultja egy szinte éterikus »zereleranek-Iz az alak ijesztő és szánandó, utolsó jelenetében egyenesen megrendítő. Hoá&zű, hosszú id''i óta nem találkoztunk ilyen érdekes és rendkívüli színészegyéniségge!; amely még élesebb relifet kap a megható és különös szépségű Annabella angyiai szelídsége méSkrtt. A nobilisán mértéktartó, rokonszenves Pierre Rv-chartl WiDm ós az érdekes Sp-lnr^y egfcszftfk ki az igazán kitűnő együttest. aAdió Péntek, február 28- Budapest 1. 10.20: Időszerű szemle. 10.45: Ifjúsági közlemények. 12.05: Rácz Zsiga és cigányzenekara. 1.40: Éjszakai séta a farsangoló Budapesten. Polgár Tibor és Kondor Leó kétzongorás jazz-műsora. 4.10: DiákfékSra. 5: Az idegen légió magyar szemmel. 5.30: Hanglemezek. 6: Sportközlemények. 6.10: Liszt lrcrenc hpw-monikus világa. Siklós Albert dr. e''óadásal A Zenei idézeteloet Polgár Tibor zongorázza. — 6.10: Hanglemezek. 7.10: A kalotaszegi földműves színtársulat együttesének bemutatkozása. 7.50: A rádió szalonzenekara. 9.05: A nekaregycsu Zereemuvésj senyenek közvetítési OE^gyt érmé bői. 10.15: Quttenberg jazz műsora. 10.55: Pasquier vonóshármas. Budapest II. 6.40: Gyors írótanfolyam. 7.10: Hanglemezek. 7.45: A kapitalizmus kezdetei. Nagy IVnes dr. előadása. 9: Farkas Jenő és cigányzenekara muzsikál. Vadász cipő bőrök, sport bőrök nagy választékban WORTMANN bőrkereskedésben, Rákóczi-u. 6. Bőrkabátoknak- f-IXO II. TÓÍÍ -".¡periek : ?Ó k 3 ZSÍ ft! J mm Kühne mezőgazdasági gép lerakat. msp Magas nyomású és szőllőpermetezők. A Cbinoio összes védőszerei. Vasáruk, építkezési anyagok, méhészeti eszközök. Szerszámok, háztartási cikkek, festékek. A legjobb minőségű kerékpárok. ÍI«*H númUlUmm TcbtoH.«* 6 zala hírlap 1936. február 28. inőségbei ban leeo V# Jtfngbauer József uri és dőí cipész ZALAEQERSZEO, Apponyi u. 24 A BUDAPESTI ERTEKTÖZSDE VALUTA E$ DEVIZA ÁRFOLYAMAI. tafatál: foci 1665-169^ ír. 56-90-57-50 korona !4t5-l4-35 Dán korcva 74 35-75 15 Dinár 7ÉO-795 Dollár 32900-33900 Franci« tnmk 22-30-2230 HoDaadi 22930-231-30 Ungyel rioty 6370-64 $0 Lco >00-3-15 Ura 4-C0-115 Ura 2990—30-25 Mixto 136--137-00 Norvég korcoa 83 7^34*60 Osxlrik »ciiilJiDft &Ü-8070 Srijd frank 110-70-111-65 Svéd korona 85 80-ÖG-70 Brrtxák» Amsterdam Be! Erid Berlin Bakarest Brüsszel Kopeahága Oszló l-oodca Milano Newyork Pária Prá« Szófia Stockholm Varsó Wien Zürich 229-50-231*30 TS2-7S3 135-80-130« 3*41-3*40 79.20-79« 76*15-08.47 8MO-7WO 170W >45-2^347-10 2232-2260 14-07-17-07 4-11-4 Í7 89-10-89« 64-C5-65-55 11060-111*65 BUDAPESTI TERMENYJELENTES- Buia (bsuridéki) n I7 60-I7-2Ö, (c*v*ö) J7 65- 1600—16 10, írpa zab 17.55-17 65, tengeri 1250- 12 63. 1600, sörárpa 15''45—1555, »ti (pei 1800-1900, oezakorpa Irtnjrtai: forgalom: csekély. i M *ftM.rt UMI •▼ívCSTta rtrtn JÍMI A tflll» I UUVOS SitriMAl i DAVIO MAdVA* jOZSir ■UWMM twu«.^ i KOZIttSZKY li&ZlC I >''■«»< twtú^-M. rnAMCu JÖZ&CP Mm 3 Jilil lliunii APRÓHIRDETÉSEK MODERN HÁROMSZOBÁS ES EOY OAR-ZON-LAKAS (TcüJon fürdőszobával) azonnal ki-adó. Bó>vobct a Kakas-nyomdib«n. Gyümölcsvédelmi szerek gyári árban kaphatók Gyarmati cégnél Nyúlszőr-kalapok P......10 gy a pju -kalapok P......5 PÁL É$ INDRA cégr.ál Zalaegerszegen Telelőn: 170, HAVAS kézimonka- és szőnyegfonalaí. Babiruha különlegességei legmegbízhatóbbak. Tédjegy Vass Lalos órás és ékszerész Zalaegerszeg, (a megyeházzal szemben) OLCSÓ és MEGBÍZHATÓ VARGA LAJOS órás és éksz. Zal*egwai«y I r 6 "9sir és számlálógép tzaJtíitítf ERlü^ ui ti5.ka__ ^ Remington Írógépek bis> mányi lenikata, favriiío^ benzinfürdók, j^kartaa tártás. - Arany, ciütt ékszerek, dísztárgyé HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, írógép sft. szerész. Zalaegerszeg. (Mindi patika mellett) Nagy megtakarítást ér d, ha ezen kóoaj4| éghető, magas kalórUju fütó szenet nálunk vásárolja 100 hg. la hazai szén 3° 50 SZEKÉR IMRÉNÉL Tessék próbafűtést alkalmam. A legkisebb tételt házhoz szállítunk. Pontos kiszolgálás. Telefon: 8a ''J " '' £ ■■ * ;< miff '''' • -v IHÍSÍ ''iiiiiinuifiifu/iuii f WwIMMtöM lliilll NyoantoCI Kfkm AjMfea kXmrmymadQOam, "Lémftne^ hfcb^Hfe 1. TmTml ~ I •■ J > & évi 18%. 50. SÏÉSL Nyomdai telefon: 131. «■BaBBaMttûBCMPflMIMIIW MWWWWBBWMBHBMMMMIWBMBHWBg (HnHnHBSBBnBESIBnSBMBBQDMSBSaBS^^ Hirdetéseket a Kakas-nyomda vesz fel. Postatakarék pénztári csekkszámla: 23.066 sz.-. Előfizetés: 1 nóra 1.40, 3 hóra 4, 6 hóra 8 pergő. — Hirdetések megegyezés szerint. Február 29. Szombat SxerttsMsigi UUfmt: «0. POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő: SYLVESTER PETER JÁNOS Daaànyi földművelésügyi miniszter beszéde a teiemíésrúi Budapest, február 28. A. képviselőJtáz föid-Kkrvclési, pénzügyi és igazságügyi bizottságai csütörtökön a telepítési törvényjavaslatot tárgyalták. Darányi Kálmán földművelési miniszter mondott nagy beszédet .az üléscen és válaszod a vita során elhangzottakra. KelyeseXe Teeki Mihály grófinak azt a javaslalát, hogy a telep-felügyeVók a szövetkezeti .mozgalomba kapcsolódjanak bele. A szövetkezeti hájázat kifejlesztése és a gazdasági szakoktatás magasabb nívóra emelése nyújt biztosítékot arra, hogy az együttes hirtoíqx>!rtiká ho z való hoz-záxmrlás nem jar veszélye!, A szakoktatás fejlesztésére már az idén 20Ü.000 pengőt vestaek tel és bizonyos összeget jutanak a kamaráknak is tanfolyamok tartására. Bethlen István grófnak válaszolva, vissza- [ mutatott a miniszter arra az időre, amikor j Bethlen drámai erővel verte félre a harangokai I a román birtokpolitika miatt. Az események | Bethlent igazoKák. Sajnos, hogy most xmenynyire igaza van Bethlennek a óban, amit helyesnek talál a javasaiban, annyira nincs igaza, amikor a javaslatot nem fogadja el. Ez a javaslat nem kíván kártérítés nélkül elkobozni földeket. Csak arról van szó, hogy ott, ahol más módon földhöz jutni nem lehet, a valóságos becsérték megfizetése mellett kötelezhető legyen a bertokos, hogy birtokának egy részét bocsássa rendelkezésm. Mindrrre azonban a közeljövőben nem kerül sor, mert a túladfcodott ingatlanok felajánlásával a szükséglet tövein kielégíthető. Több felszólalásra adott ezután még választ a miniszter. Rámutatott arra, hogy nagyon helytelen, ha po''itikát visznek bee ebbe a nagy ügybe. Bethlen István azt javasofta, hogy az örök* bérleti módot is vegyék fel a földek felhasaí-nálásárak módjai közé. Darányi miniszter és a bizottság ezt elfogadta. Németország békés megegyezés utján akarja visszanyerni teljes katonai felségjogát kint A lap szerint Németország elsősorban az Angliával és Franciaországgal va''jó megegyezés útján akarja visszanyerni teljes katonai felségjogát. Lendon, február 28. A Daily Teiegraph je-kirtése szerint Németország nem gondol egy előre a rajnai katona mentes öv megszállására, de viszont nem szándékozik a végtelenségig betartani a demilitarizáló szakaszokat setn, melyeket nemzeti felségjoga megsértésének te-ivvw)An/uwu~iji m"uim~u''inrrirrirri~r —.............. Feldúlt idegállapotban szivenszurta magát egy ok nélkül féltékeny keszthelyi menyasszony Keszthely, február 28. (Tudósítónk jelenti:) Szerelmi féltékenységből eredő ha''á''.os kimenetelű dráma játszódott le szerdán este S óra tájban Keszthelyen, a Fiumei-út 25. sz. *lattá házban, ahol Ptasár Rózsa 24 éves ksány a vőlegénye H neuelőszütei szemeláttára konyhakéssel Rúvenszúrta magát és azonnal nieghalt- ■ ■ y Pozsár Rózsa, mmt munkatársunk megállapította, jegyben járt Szigeti Lajos keszthelyi fiatalemberrel. A leány igen féDtékxny természetű volt bár erre nem volt különösebb oka. Ax utóbbí időben ebből kifolyólag 3/ ««yHB türbefíeöetrebb kiff « Myrset a fb-í- . saSok között Pozsár Róssa állandóan szemrehányással fr lette a vőlegényét, hogy az másoknak udvarok A fiatalember hiába igyekezt megnyugtatni, hogy téved, semmi oka sincs a féltékenységre, Pozsár Rózsa meg volt győződve arról, hogy a vőlegénye már nem szereti ügy, mint régen. A végzetes estén Szigeti Lajos, megint ott vofi Pozsár Rózsáéknál. Négyen tartózkodtak a szobában: a jegyespár és a leány nevelőszüle». A fiatalok között ismét szóváltás támadt Egyszer csak Pozsár Rózsa izgatottan kiáltott lel: — Nem félsz, hogy a szjemed nélkül mész eTlwicn? Satfgeti Lajos meg akarta nyugtatni, de ez csak olaj volt a tűzre. A leány a. következő pillanatban felkapott az asztalról egy mozsizv törót, de azt az anyja elvette tőle. A menyasaS szonv magán kívül ki akart rohanni a konyhába. A szobában levők azonban látva a Scány feldúlt álapotát és Attól tartva, hogy eseűeg kárt tesz magában, nem engedték ki a szobából. Pozsár Rózsa ekkor néhány ptíanatig széttekintett, majd váratlanul odaugrott az asztalhoz és mielőtt megakadílyozhatüBí volna, felkapva az ott hevert* konyhakést, art markolatig a szivébe dőffc. A borzalmas látvány szemtanúiban megfagyott a vér. Elsőnek a vőlegény tért magához éa épp akkor ugrott oda, hogy karjaiba kapja menyasszonyát, amikor az haldokolva összeesett. Abban a reményben, hogy talán még sikerül megmenteni az életnek, értesítették a mentőket. Mire azonb ai a mentők kiértek, addigra halott volt a szerencsétlen leány. / \ f:aial menyasszuny tragédiája nagy részvétet keltett Krszthelyen. Zalavármegye tisztviselői karának * * példaadó áldozatkészsége l C •''? . Zalaegerszeg, február 28. Magyarország epes vidékein kimondhatatlan ínség uralkodik. Kozma Miklós beiügyminszter a parlamentben már két ízben, valamint a saHóban ¿g felhívta az ország lakosságát, hogy aki teheti, akinek szíve van, siessen önkéntes adakozással ezeknek az '' toségsújtotta vidékeknek szerencsétlen ma- • gyar lakót segítségéi*. A belügyminiszter felhívásárak hatása alatt Zala vár megye tisztviselői kara egyhangú JeJ-kesedéssel elhatározta, hogy a vármegye kebelébe tartozó összes illetmény esek körében gyűjtést rendez és a nemes akció támogatására márciusi illetményeitek egy részét felajánlja. Vármegyénk tisztviselői karának ez a &oép megmozdulása példaadás lehet nemcsak az ország előtt, hanem a megye közönsége előtt is. Vannak még itt a megyében, akik adhatnak, akik segíthetnek. Nyissák ki a szívüket, nyissák ki az erszényüket Sok lácsi sokra megy, a legszerényebb adomány is számít és könnyel'' töröL » > — » . JÍ ZALAI HÍRLAP Ha Németország a német-japán titkos szerződés alapján háborút kezdene a Szovjet ellen abba Franciaországnak is bele kellene avatkoznia A francia lapok, körtük a Tcinpe is, szovjetjapán katonai «ssxctuxo lehetődével szár moferak. Az Intranstgeant szerint. ha Németország a nénjét—japán titkos szerződés alapján háborúit kezdett* a szovjet dtan, akkor Franciaországiak b biie kell avatkoznia. A Tcntps szerxnt, la Japánban a túlzó nacionalista irányzat érvényeiül, akkor japán és a szovjet közt igen könnyen bonyodalmak kö* vetkezhetnek be. A tegnapi francia minisztertanácson Flan-dtn külügyminiszter nyilatkozott a japán heJy-zetról és megállapította, hogy a történtek súlyos kihatással fehetock a japán külpolitikára h. A minisztertanács ezután a megtorlások kérdésével foglalkozott. Tokió, február 28. A japán legfelsőbb hadi-fen*cs kerülni akarja a további vérontást és rfért mrmient elkövet, hogy békésen megegyezzék a zendüldkkc«. Annyira mentek e jöttéken ységü k htm. hogy éklmLvatrekkcl megrakott gépkocsikat küldtek a zendülők által megszállva tartott épületekbe. A szomszédos városokból nagyobb katonai csapatok érkeztek Tokióba, a nadókészültséget továbbra is fenntartják, hár mindenütt teljes rend és nyugalom uralkodik. A ma reggeí érkezett legfrissebb jelentések «aserint még maidig nem történt megegyezés a lázadók és a korm&y között A lázadók állítólag elutasították azt a felszólítást, hogy ürítsék ki a középületeket. Sanghajból érkező jelentések szerint Tokióban a helyzet még númlíg változatlan. Araki tábornok, az új núniszter chfcök, aki 1Q31 ''14 években hadügyminiszter volt; most katonai diktatúrát léptetett életbe. A Reuter Iroda tudó$íto>anak jelentés* ^ze-UUt a helyzet valószinűlicg súlyosbodott japán -baj), mert megdobban megszigorították a cenzúrát és csupán állami telvfonbeszé getéseket engedélyeznek. A minisztériumok környékén minden közlekedés szünetel. Tokió utcáin hóvihar düjuníjg. Ma délelőtt a kormány tagjai rendkívüli minisztertanácsra ültek össze. Azt hiszik, hogy » most már erélyesebb rendszabályokra határozza d magát a kormány, ha etem adják meg magukat a lázadók. ~ ~ ^ v Zalában, elaludt a folyékony gyümölcs ügye, Somogyban már három gyár ff berendezkedik toJ>ékran.Y gyümölcsei fo&tuztaiak. Dó szemüveg, jó fényképezőgép ¿a jó fényképkidolsozás BÁNFAI BÉLA optika és fotosxaküxletébcn PÉCS. - ZALAEGERSZEG. Zalaegerszeg, február JA. A folyékony gyu-molcs ügyének néhány lvónappal ezelőtt ügy nekilendült Zalaegerszeg, hogy azt hittük, az kléu már javibanpötékekü fog a gyár kémény, mely Zola megye óriási gyümölcstermését fel-ciqjgozssL A nekilendülésből nem lett semmi, a* ügy abeok. Ellenben Somogy megye élénken berendez-k*.dik. A Somogyi Újságban olvassuk, hogy Kaposváron nagysikerű előadás volt a folyékony gyümölcsről. f>obos Lajos főtitkár ismertette a folyékony gyümölcs lényegét s azt a sikert^ amit kulíökiön ez az üj, a gyümö5osnek mindát tápláló alkatrészét és ízét magában fogaló pa^ckozott eledel vagy ital1 már eddig is aratott. Németországig ma már évi 21 millió liter A magyar gyümölcstermelés soha sem álmodott rendszerességgel haiad nagy léptekkel előre — mondta az előadó — s néhány év múlva óriási termessel keö számolni finnek értékesítésére is fel keil készülni. So-mogymegye máris előnyben van, mert a kaposvári cukorgyár, a csurgói Nonnemmacher gyár és a dombóvári Dőry konzervgyár hajlandók berendezkedni folyékony gyümölcs készítésére. Tehát a szomszéd megyében egyszerre liá-rom gyár! 1936. február ttt /''•V1 -T iá ""SSS, Kirakatok * szárnyas ajtók és egy tárcsás daráló olcsón eladó. Bővebbet a Kakas-nyomdában. Tafen jó vofca, ha leSk<a> rüxtk újból fchwtné a zalaegerszegi g^ár gopdoIat^U és sürgő*« érintkezésbe lépne az ilDetéfcesefc. lodL Látványos kutyabemutató a Mezőgazdasági Kiállításon A máraus 20-án megnyíló országom mvzüu gazdasági kiállítással kapcsoiaiosah rendé* zendó kutyakiállítás iránt olyan nagy crdelöv dés nyilvánul meg, hogy a kiállítás rendez''V-sege e csoport e*.dcti!cg tervezett locretert kibővíti és ezzel egyidejűen a részvétébe vnkS jelentkezést is meghosszabbította. Azok a ku* tyaten vésztők és kutyatulajdonosok te tót, alaic a kiállításon való részvételüket még biztosi tani kívánják, részvételi szándékukat minél előbb jelentsék be, lta tagjai valamelyik kutyái tenyészió egyesületnek, az il''jetó egyesülte*né$ ha ilyen egyesület kötelékébe nem tartoznak, Ügy a kiállítás rendezőségénél (Budapest, IXi, Köztelek-utca $.). A kiállításon resztvehetnek a nem tor .a*, könyvezett fajtiszta kutyák is. A vidékről felizzott kutyákat 30°/o-08 szállítási kedvezmény-nvel lehet a kiállításra felküjdore és visNza-száflítani. Különféle látványos kutyabcmutaiú-kat is terveznek, úgymint kotorék- és patkányfogó versenyeket, vadász- cs rendórkuty»-bemutatót, pásztorkutya nyájtereló versenyt, valamint a díjat nyert kártyákat a kutya be ráuta^ tók alkalmával elővezetik. A kutyák kü^rt csoportban, erre a célra épített df^zes kutvan pavillonban kapnak helyet. TATAluén,PÉCSI,lén. BRIKETT -lök htokat ér: Hogyha szeret olcsó szenet'' kaphat a i k a i szenet •rik^nél Telefon 106. szám. ■p . :• ? V» i --i-i-.-rr;* ■"■: wM A a Piai '' '' . - 5 £ Az első kötet már kapható, a továbbiak előjegyezhetek Kakas Ágoston könyvkereskedésében, Zalaegerszegen. 1936. február 29. ZALAI HlftLAP 3 Elsején megkezdi működéséi a Zalai Hírlap reklámirodája A* egy** ii*&yx>bb ve**eny, a mindinkább k-)iódó reklám-igények hívták életre ozt a váu. lalkozást, mely március elsejével a Zaltu Hír-gap helyiségében megkezd; működését. A oekiárn ma már vatáságos. tudománnyá VÚCL és akik a reklámot igénybe veszik, részben oagy elfoglaltságuk, részben hozzá nem értésük mi*A, csak a legritkább esetben tudnak letérni az utánzás teréről. Utánoanak egy újsághirdetésben talált hangzatos jeiszótl (Utánoznak fővárosi kirakatokat Bizonyos változtatásokkal utána nyomatnak röplap szövegeket, vagy pedig szaklapokból merítenek rck-kímötkneket. Eretek az a nagy hátránya, hogy t,íg egyrészt hiányzik az eredetisége s nem tot kellően a nagyközőnséfrre, másrészt a per állandó Damokles kardját is oit Itebegteti a hirdető feje feleit, mert a reluámötlebeknek, a reklámszövegeknek, plakát-bráknak, kirakar-dekorádókr.ak s ze r zó j ü k van, aki szigorúan őrködik afelett, hogy az ó munkáját illetéktelenül ingyen senki igénybe ne vegye. A közeljövőben, amikor a Magyar Hirdető Iroda útján a budapesti nagyhirdetők reklámjai foko-aotJkbb mértékben árasztják el Zalaegerszeget, s ezzel kapcsolatban a hirdetések eSenórzése is ■agyobb mértékű lesz, fontos, hogy a helybeliek a reklám fokozása és nívójának emelésére, de emellett a rek''.iám eredetiaégére is gondoljanak. Ezért hívtuk életre a rektómtiod/.t. • •• ■ ^ '' -ií < A /alai Hírlap reklámirodája válta Ifcozik: ktrakatdekorációk, reklámfigurák tervezésére és kivitelére, mechanikus (mozgó) kirakati reklá- 1 Hölgyeim 1 A raktáromon lévő összes J Ugyancsak m iiín I eladom a Használják fel a kedvezd alkalmat Hez árut továbbra is| eredeti gyári áron árnsltom. Deitscb Éernán u»ok késziu-acre, reklámjaitok, pVakátrafnok ké&zitétsérc, plakát, ú>úghtrdetés ós roplap-szt)vegek ío>Tilroazás.ira> ötletek adásira. Az iroda díjazás* mindig küiün megáilapodáa tárgya. Az iroda jelszava: nincs olyan reklám-igény, olyan kívánság, amit az iroda ki ne elégítene! Ugyancsak március elsejével inegnvítjuk a Zalai Hírlap helyiségében a leíró-irodai is. írunk hs 10 példányig «okswrasitmk bármily természetű kéziratot, k-velet, kérvényt, ok-nwnyt (ütb. Hangsúlyozzuk: csak leírásról és nem megírásról vm szó! A leíróiroda bárkinek egész nap rendelkezésére áH Váltoljtek bármtyen kézkat idegenbűk n»a-gyarr«, vagy magyarrói idegenre való fordításit iw, roegbuható fordítók bekapc&oláfával Közvetítjük, ha szükséges. hi«es, fordítók mégbtóását b. Kerneljük, hogy az új vásUuzásokkaí szolgálatot tesitmk a hirdető cégeteck és a ratgyközőfiségnek. Kérünk minden érdekeltéi'', forduljon hozzár«k hízásommal!. Megbízást vidékről is váriunk Nagyon mérsékelt díjszabás szerint geppei h A kultuszminiszter megígérte az egenzegi polgári fiúiskola felépítését Hónwui Bálint kuUiiszmuitsztrr nagy jóindt** tattal és szerette! fotradta a ká''d<»ttséget éta kijelentette: Zalaegerszeg, február 28. Caobor Mátyás polgármesterrel és Zsuppán Józ>ef polgári iskolai fehigye/S-igazgatóvaj többen felutaztak Budapestre a zalaegerszegi polgári fiúiskola építése ügyében. Amint már jeleztük, vitéz dr. Árvát tahi Nagy István képviselő távirati értesítést küldött a polgármesterhez, hogy » miniszter csütörtökön délben fogadja Zalaegerszeg város küldöttségét. Vitéz Tabódy Tibor főispán és Arvátfahi Nagy István országgyűlési képvt&eeó veze.tvk a küldöttséget a miniszter elé és kifejtették előtte ama nagy érdekeket, amelyek a polgári fiúiskola sürgős felépítését követelik. minden törekv黫 az, hogy a zalaegerszegi polgári fiúiskola mie»őbb tetft a''á kerülőn. A polgármester c* a lailikyjtség tagjai még nem érkeztek haza a pesti útról é» nem nyi» íatkozhattak, de ArvátfaM Nagy brtvántó'' nyert értesülésünk szerint a kurt\e»zminiszter azt n megígérte. hogy az idei Göcseji Héten eljön Zaaeger^zegrc- Valutaüzérkedés cimén nyolchavi börtönre Ítéltek egy kanizsai gépészmérnök-állatexportőrt Budapeít, február 28. Az ismeretes nagykanizsai valutaügyek láncában szerdán az utolsó vádiolt ügyében tartott főtárgy alúst a budapesti valuta bíróság. Orósz László nagy-kantzsai gépészmérnök, állatexportór került a vádlottak padjára, akit a vahitaügyésaKég valutaüzérkedéssel vádolt. A vádirat szerint Grósz László az állatexportból mintegy 1,200.000 lírát nem szolgáltatott be a Nemedet! Baknak. A főtárgyaláson Orósz IjszVj .»rtatlanságáí hangoztatta és azzal védekezett, hogy ó csak máit közvetítő szerepelt az ügyleteknél. A torvényszék tobb tanút kihallgatott ebben az úgvben A bíróság a bizonyítási eljárás során megállapította a vádbei 1 cselekményeket és ezért Gró.u LA>zlót nyolc hónapi börtönre, 600 pengö pénzbüntetésre és 5.000 pengfi vagyoni kár megfizetésére ítélte. Az ítélet rne^ tn-m jogerős. A tyuktolvaj cigányok közül kettőt már el is itélt a törvényszék Zabegerszeg, február 28. Beszámo.t a Zalai Híriap tegnapi száma arról az egerszeghegyi éjszakai tyúktolvajlásró!, melynek tetteseit Kolompár Hermán 62 éves és Forgács Gyula 22 éves zalaegerszegi cigányok személyében elfogta az egerszegi rendőrség. A cigányok bevallották a rendőrségen, hogy Forgács Imre Elemér és Kolompár Gyula Bajka is résztvettek az éjszakai kirándulásokban, sót azok ketten többszőr mentek önállóan isr ilyen utakra. Épp ezért Forgács Imrét és Kolompár Gyulát átadta a rendőrség z zsúb-egerszcgi csendőrségnek, hogy állítsa összíe pontosan a bűnlajstromukat, míg Kolompár Zalaegerszeghez (0 km -re. Bak község határában fekvő mintegy 1500 k. hold kiterjedésű elsörendi Belgazdaság! földbirtok príma élő és holt leltárral, kitűnő karban lévő épületekkel, bevezetett ra<ntatcjg»zdaságg»l ts sertéstenyésztéssel stb mirtdeo információt kibíró, tőkeerős szakembernek Ébórbe.ada ti k . aoíy ajánlatok Oróf Károlyi Lajos nradaí-Jnak központi hivatala, Stnpava, Slovensko - •• dmrr kildendök. Hermx''uit és Forgács Gyulát pénteken már átkísérték az ügyészségre. A gyorsított eljárásról szóló törvény alapján a eléi órákban a tői*» \ényszék egyesbírája már felelősségre Is vonta mind a két tyúktolvajt és Kolompár Hermárit 2 hónapi, Forgács Gyulát pedig 3 heti fogházra ítélte. Az rtéíe; jogerős. Forgács Imrét és Kolompár Gyulát csak azután vonják felelősségre, miután a cs^tidőrség befejezte ügyükben a nyomozást AZ OSZTALYSORSJATÉK mai húzásán a következő sors;eg>eket hiíztík Iá nagyobb nyereményekkel: 10 ezer peng^É nyert a 60.414, 5 ezer pengőt a 40.^0, 2 ezer pengőt a 72.711 számú sorsjegy. (Fek''<>vség nélkül.) GYÖMÖREY SÁNDOR FELSZÓLALÁSA AZ EGYESÍTETT BIZOTTSÁGOK ÜLÉSÉN- Budapest, február 28- A képviselóliizí egyesített bizottságai ma délelőtt ismét üúést tatfU tottak, amelyen a telepítési u>rvv«)yavaslaíctí tárgyaUák. A javaslat vitá>ában gróf Bethkn IstvAa is fekzólait, Gyömörey Sándor pedbj aa egyházi cél-vagyon fokozottabb véckkiS kérté. zalai . hírlap 1936 február 29. Eszperantó hirek MegbaN az cszperan''ó világszövetség magyarbarát igazgatója- Genfből jelentik, hogy az eszperaertó világszövetség igazgatója, rh}ú a budapesti eszperantó kongresszus rendezéséből 1929-ben résztvett, Róbert Krcuz kehien, ptcin hercegségi kereskedelmi tanácsos hirteien meghal. Ha lila nagy veszteség a magyar mozgalomnak is, mert ősz-nte barátja volt Magyarországnak. Betegeskedése alatt meglátogatta Sárossy Mihály, kinek kcdvcértbetcgcn elment meghallgatni a magyar fiúk énekét és H halála előtti estén is még magyar cigány- Be*: ét hallgatott rádióján Budapestről. • Hol.and cserkésziek üdvözlete és eszperantó előadása Magyarországról a haarlemi rádióban. A haarlemi rádióállomáson katoikus eszperan-bsta cserkészek előadást tartottak, melynek keretében egy magyar fui, akit vendégül láttak, üdvözölte a lx>!land cserkészeket és a holand cserkészek eszperantó nyelven üdvözie''.ct küldtek a magyar cserkcszelcnck. Egyik vezetőjük, J. Dias, egy katoükus eszperantó lap szerkesztője-a napokban meglátogatta Magyarországot, az egyik budapesti eszperantó egyesületben előadást tartott HoTandiáról és visszaérkezve hazájába, a haarlemi rádióban a ina-gyar népről tartott eszperantó előadást és köszönetet mondott a magyar vendégszeretetért. Jgv ha már a budapoti rádió útján nem lehet ismertetni eszperantóul Magyarországot, megteszik ezt külföldi barátaink. • Hatvankét külföldi lap Ategyarországról M eszperantó útján. Az eszperantó útján állandó felvilágosító munka folyik kufoldi öíszekötte-tések révén. Különösen híreket és cikkeket küldenek külföldre, melyeket barátaink nemcsak eszperantó lapokban helyeznek el, hanem lefordítják nemzeti nyelvükre és újságokban is kö-jsöHctik. lg>- a cserkészek eszperantó köre öt jév alatt 30* országból 62 lapban 231 cikket és hírt gyűjtött össze, amelyek eszperantó útján jelentek meg hazánkról, köztük 34 nemzeti nyelvű újságban. Az eszperantó tehát kitűnő közvetítő szerepet játszik Magyarország külföldi ismertetése érdekében. A cserkész eszperantó kör eddig már 40 országgal lépett jérintkezésbe eszperántó útján. • Sikeres vásárpropaganda az eszperantó útján Lyociban- A lyoni vásár nagyarányú eszperantó reklámmunkát fejt ki. Plakátokat, prospektusokat, lyioni képesalbumot, íeveJezőüapolcat és ital ós papírt kükl eszperantóul minden érdeklődőnek (Főire de Lyon, Esperanto Fakó, Rue Ménestrier, Lyon, Francé). Az eszperantó használatával komoly eredményt ért e\ mert statisztikája szerint 30 országból érkeztek levelek és a leveJezés szerint az eszperantó ötödik helyen áf! a nagy nye vek mezeit. • » Eszperantó pályázatok szicíliai utazásra és 170 dollárra. Az olasz sajtó és propaganda mi- nisztérium idegenforgalmi osztálya nemzetkon pályázatot hirdetett olasz vidékekről szó3ó rádióé lőadásra, melynek efcö díja mg)m utazás elsöosztáiyon Sziaiába. A pályázat feltételeit eszperantóul is közölték és ezen a nyelven ts leltet pályázni A dí>kat a halgatók szavazzák meg. — Az egyházak nemzetközi baráti munkájának ifjúsági'' bizottsága Genfben pályázatot hirdetett 15—23 évesek számára ^Krisztus és az egyetemes testvérisége címmel. A pályaműveket, melyek eiső díja 170 do''/ár. eszperantóul is be lehet adni. (Eszperantó hírszolgálat) — Gyomor- és bélbántalmak, hasüregbe^ verpangás, izgékon vság, migrén, kimerült»^ szédülés, szívszorulás, rémes álmok, ijedőtó* általános rosszullét, a munkaképesség csök£ nése sok esetber rövidasen megszűnnek, ha. a beteg néhány napon át reggel éhgyomor^ egy pohár természetes «Ferenc József» keserű, vizet iszik. i — A. Venezueláról szóló eiőadásl Huba pád reálgimnázíumi tanár március 1-én, vasán, nap délután 5 órakor tartja meg a felső kert*, kedelmi iskola nagytermében. Belépődíj 20 fillér, diákok ingyen látogathatják az e''óadfct. — Mikes Já-ws gróf püspök megérkezett .Ntodeira szigetére, Funchalba, ahova betegségére ment gyógyulást keresni. A püspök több tisztelőjének küldött üdvözletet Funchaból — Meghalt a nemeitördemi:i csperesplébá-nos. Vármegyénknek egy kiváló papja költözött el csütörtökön az. élők sorából. Meghalt IX-breczcnvi Gyula esperrsplébános 30 éves korában, Nemestördemicen. Az elhúnyt tagja volt Zala vármegye törvényhatósági bizottságának. Élénk részt vett a közérdekű munkában, különösen nagy segítségére volt az államépí-tészeti hivatalnak. A szigligeti fürdót és a hajóállomást ó vívta ki. Igen sokat tevékenykedett a Badacsony vidék útjaiért és községeinek minden problémájáért az élen küzdött. Kiváló lelkipásztor voüt. Hívei nagyon szerették. Nem az erőszak, hanem a szeretet voh a fegyvere s ezért igaz szívvel gyászolja a Ba-dacsony vidék népe. Képviselői látogatás. Keszthely országgyűlési képviselője, dr. Oeti-Pálfív Dénes szombaton este kerületébe érkezik. — Badacsonytomaj közönsége a község nyugalomba vonuló érdemes főjegyzője, Hajdú La;os tiszteletére március 14-en este fél 9 órai kezdettel az cctani Hangya vendéglőben társasvacsorát rendez. Akik részt akarnak venni, március 10-ig értesítsék a badacsonyi tomaji jegyzöséget. — Felhívás a 2—3 éves gyermekek szüleihez. A zalaegerszegi Stefánia vezetősége ezúton hívja fel a ''2—3 éves kisgyermekek szüleit, vagy hozzát?i<»zóit, hogy gyermekeikkel együtt március 1-1 S-ig, hétfőn, szerdán és pénteken délután fé> 4 és 4 óra között jelenjenek meg a Stefánia Tüttósy-utca 32. sz. alatti székházában, ahoi kicsinyeiket diftéria elleni védőoltással látja el az intézet főorvosa. A védőoltás kötelező. 1—5 — A kétlelkű asszony. A kétlelkű asszony a hősnője annak a remek regénynek, amely a Délibáb új számában jelent meg. Remek képes rádióműsorokat, egyfelvonásos színdarabot, színházi beszámolókat, pletykákat, pompás filmrovatot és több, mint száz képet talál az ohasó a kitünó színházi képeslapban. A Délibáb egv száma 20 fillér. Soha úgy nem ajánlottunk be filmet, mint ezt! MOSZKVAI ÉJSZAKAK Szebb filmet sóba életében nem tót! Alkalmi ajándéknak könyveli diszlevélpaplrok töltőtollak gramofonok legelönvősebbenlvásárolhatók Zalaegerszegen KAKAS ÁGO/TONNÁL N éviegyek és minden egyéb nyomtatványok lzlé$e$\klvltelben — Gazdák figyelmébe! A polgármester felhívja a zalaegerszegi birtokosokat, hogy * belsőségekben, szőlőkben, majorokban és kertekben levő iáikat és bokraikat a hernyófés* kéktől, vértetüktől, lepketo>ásoktó: és darázs, fészkektől még a tél folyamán megtisztítsák éj az összegyűjtött darázs- és hernyó fészke kel, valamint lepketojásokat elégessék, mert az ír« tás a hernyók kikelése után csak nagyobb munkával és több költséggel lesz kereszt u* vihető. Akik ezeket a munkalatokat március 31-ig ,ncm teljesítenék, azoknak költségérc az irtást fii hatóság foganatosíttatja, ezenkívül az elkövetett kihágásért 40 pengőig terjedhető pénzbüntetésben részesülnek. 1—0 — Jugoszláviából besurranó rablóbandák az utóbbi időben megint erősen kezdik veszélyeztetni a vagyonbiztonságot a határ menten Lentitől égései Gyanafalváig. Legutóbb Gya« nafalván öt helyen kiséreltdk meg betörést Három helyről elzavarták őfcer. Két hefven sikerrel járt kiruccanásuk, inert bekötötték a megraboltak ajtóit, hogy ne üldözhessék őket. Gyanafahán kivül Kercán és Kondorián is .szerepeitek a rablóbandák. Kondorfán miféléket emeltek el egy üzetbői, Kercán pedig mintegy ezer pengős kárt okoztak egy másik kereskedésben. A lakosság valósággal védtelen a garázdálkodással szemben, mert a jugoszláv hatóságok nem támogatják a magyar hatóságokat a* nyomozás munkájában s a határon túl a nép sem törődik a rablók dolgaival, mert örül, hogy ezek a zabolátlan c''emek nem náluk, haríem a magyar liatáron túl pusztítanak. — Romlott étel-ital, ha gyomrát elrontja. Fél pohár «Igmándl» gyorsan helyrehozza! — Bérmozgalom a ruházati iparban Nagykanizsán. A nagykanizsai ruházati ipar szakmunkásai között bérmozgalom induct meg. A féríiszabók közül a raktárra dolgozó magyar-szabók, úgyszintén a ripcszlpari munkások között terjed a mozgalom. Ez ügyben értekezletet tartottak a munkások az ipartestületben. A két szakma munkásai a legközelebbi napokban követeléseiket a munkaadók elé terjesztik. — Keszthelyi Uránra Mozgó. Február 29-én, szombaton 3/49 órakor és március 1-én, vasárnap 4, 6 és 5/49 órakor Vaszary János ragyogó vígjátéka: Szerelemmel vádollak. A Filmet Bolváry Géza, a világhírű magyar filmrendező rendezte. Gvönyörű veJencei és tidói felvételek. Főszereplők: Bula EUma, a legkedveltebb magyar színművésznő, akinek ez az első filmszcreplése, továbbá Gustav Fröh-Ech, Halma}'' Tibor és Hüde V StoJtz. Ezen-kívüi: Ünnep a maharadzsánál c. kuKúrftm és magyar vüághíradó. — Epekő-, vesekő- és hólyagkőbetegefe, valamint azok, akik hugysavas sók tulszaporo-dásában és köszvény ben szenvedőt*, a természetes «Ferenc József» keserűvíz állandó használata mellett állapotuk enyhülését érhetik el. -- Időjárás: Élénkebb keleti, később vatt-szfctüleg déli szél, további «0, a magasabb hegyieken esetleg hfcwccás, a szélvédett bfr-lyekien köd-, a hőmérséklet kissé még emelkedik, a magasabb hegyeken is olvad a Wh 1936 febqiár 29. ZALAI HIRÜAP 4 Farsangi utó hangok lOedvcs Jogász Ismerősöm! A bál forgatagában azt kérdezte tőlem: Muszáj mindenkivel táncolni ? Kertlése meglepett. Mert ügy kérdez^ msrtisa kíváncsi le««: az én véleményemre». yj^ válaszoltam wW, már ejvrftek maga ^ÓL Ha még érdele* egyéni válaszom, itt fcfljdóm. Régente *J- életmód ahhoz igazodott, ami a jjetnm-k tetszetős, formás, kerek, harmonikus Róviden: ami illett. Akár keűcmcs vojc, m-m. Ma azonban, a technika, a vermé-¿Eettudomany és a sport korában azt tesszük, fcni észszerű, praktikus és kényelmes. El vagyok rá készütve, hogy a Ugközelebbi teán Htm Vér fel, de mégis lesz>gezem vélemé^ nvem: táncolni ma már «nem mtszáju, exak ajaal, akivel jólesik. Dev- és de... Efeiő teánkon megVpőd>e láttam, liogy m>-fefcn nem köszönnek s nem imrtatkoznak be. Azt hittem, ez kizárólag személyem Iránt megnyilvánuló tomboló szimpátia jele b halC&aq-tim róla. Egyik ülésünkön lesült, hogy leánya ok nagy része hasonk''i tapasz-álatok ka5 gazdagodott Volt kivel zsüron egész éjjel táncosak és az utcán nem köszöntik. Volt, akinek utcán köszönnek, bálban nem. Ez volt a tömegtünet Mi ezt a kérdést elintéztük. De mivé! kérdezett megmondom. Táncoljanak azza , kizárólag, akivel jólesik. De köszönni és bemutatkozni ilük még a mai modern időkben is. Az a »becsület-forduló« tánc Icaázó. Viszont úriember ismerős hölggyel szemben csak akkor szüntetheti be kőszönáaét ha erre oka van. Nem ok azonban keresztül nézni egy hölgynek a frjén fizért, mert nem akarok vele táncolni. '' { Nem kötelező továbbá o.yan helyekre zsurba menni, akikkel bá:ban nem csík jól tánco"hi. Viszont egy mosolyt, cg)'' fejbómrtást egy nő sem Iok felkérésnek minősíteni, ha kellő távolságbó., ügyesen helyezik Egy ilyen mosoly jkuzIh- nem líerul S éppen úgy megjegy zi, alc kapja, mkit azokat az üres tekinteteket, melyek ekéznek valaki felett. (Kéttr E.) SPORT A város vezetősége és a sportvezetők tűrgőten tegyenek lépéseket, hogy Egerszegen létszák te as Angol főiskolai válogatott-Nyugatmagyarország válogatott mérkőzéstI Az angol főiskolai válogato t fútba''lesapat áprilisban Nyugatmagyorország váloga:ott csapatával játszik mérkőzési. A mérkőzés meg-rend ízesének helye még bizonytalan. Nem vokia-te célszerű, ha Zalaegerszeg megmozdulna, hogy ftt reindezzék meg ezt a nagy mirkfczfct? Hogy mit jelent egy ¡¡yen mérkőzés egy város sportéletében, felesleges magyaráznunk. Ha a sportvezetők a várossal karöltve idejét** a Labdarugó SzÖvetiégbez fordulnak, VélcttK-n vunk szerűit rnegva.osuJlur Za aeger-tzejjen is végre az a rég óhajtod terv, hogy náhink is legyen egy olyan mérkőzés, ame.y igazán megcsillogtatja elóttünk a fútba Ijáték gyönyörűségért Reméljük, hogy a közeljövőben rendezendő olimpiai válogatott után silűc-rill ennek a mérkőzésnek a megrendelésével is Zalaegerszeg sporttörténetét egy értékes eseménnyel gazdagítani. Az illetékeseknek jó Vesz sseoniök a szükséges lépések megtételével, nehogy más du-nántúk város kaparintsa e! tőlünk ezt a kitűnő sportcsemegét! • s» • A vasárnap sorra kerülő bajnoki mérkőzéseket, amelyekben a zaxaegenszegi csapatok ® szerepelnek, a következő játékvezetők vezetik: ZTE-ETO: Czeczely, MZSE- ZTE II.: Takács S. A csapatok őszi ered mén vei a következők voltak: ETO— ZTE 1:0, ZSE— ZTE II. 2:2. MOZI MOSZKVAI ÉJSZAKAK. v Premier ma c>i« (¿1 9 órakor az Edmrihacx (Helyár 20—40—60—70 fillér.) Szeretnénk lege idősorban néhány nagyon ei-tsmerő sjsót ínu a filmróU amely* mind művészi, mind technikai részében magán viseh a kultúrának ama szuite cíemczhcteijcn sajátosságait, amik a francia géniusz alkotásait rnáv den más nemzieétól megkülönböztetik. Szjerci-tiók megtalálni hatásának titkát, mert hiszen ezt a hatást kétségtelenül észleljük úgy magunkon, nűnt valamennyi nézőtéri szomszédunkon. Az egész nagyon szép, de túl az értékeken, a Moszkvai éjszakák .gazi szenzációja egy nagy színésszel vakS megismerkedesűnk. Harry Baur ez a színész; egy orosz kereskedőt játszik, egy nagystílű hadiszállítót, erőszak\w, nagytérmésZetű embert, aki kl-s ¡tt van a nagyszerű színészi (eladat — egyben truba-duri rajongással szeret egy leányt, rabja és nyomornlt;a egy szinte éten ki« azrrtHemnefc. Éz az alak ijesztő és szánandó. utolsó jeVenetc-ben egyenesen megrendító. Hosszú, Iwsszú idő óta nem találkoztunk ilyen érdekes és rendkívüli száiészegyénbégge-. amely még élesebb relifet kap a megható és különös szépségű Annabella angylai szelídsége roeSrtt A nobilisán mértéktartó, rokonszenves Picrre R»-, chard WiTim és az érdekes Sptnely egészítik ki az igazán kitűnő együttest. RftDIÓ Az északnyugati kerület Szombathelyen ökölvívó mérkőzéseket rendezed. ¿Minden csoportban 4—4 versenyző indult. Két kcszthe:yi levente is résztvett a versenyeken és szép helyezéseket értek ei. Páiffy Imre Hégsűlyban 2-ik, Galabárd István bantamsúlyban szintén 2-ik lett. Mindkettő rcsztvesz az országos L-ventc ökölvívó mérkőzésen. Vasárnap délután kerül lejátszásra a készt-; helyi Törekvés első bajnoki mérkőzés a megerősödött Celldömölki Vasutas csapatta! a Helikoni sportpályán. Keszthely sporttánsada?-ma kíváncsian néz a mérkőzés elé melynek eredményére nehéz tippelni. \ va.ószmü Tö-rekvés feláilás: Kosaras, TrefCer, Pertz, Marton II., Tar. Nagy, Steiner, Pernecz (Hor* váth), Köves, Sünonyi, Tóth. A németefc a Budapeskn március 15-én tartandó magyar—német válogatott mér kőzi* re 5.000 kísérővel két különvonaton jönnek. A mérkőzést a Hungária futballpályán rendezik. A magyar olimpic'' imatör vákjjatott futballcsapat trénere Opata ZoXán őbbszörös válogatott j,átékos lett A szombathelyi csoportban a Move ZSE — ZTE II. mérkőzésen kívül a Szombathelyen lejátszásra kerülő SzFC -Kinizsi derbi mérkőzés áll az érdeklődés középpontjában.'' Már az első fordulón is könnyen kialakulhat a bajnokság sorsa, ha csak időközben meglepetések nem álinak be. Sportbaritok! A ZTF -ETO bajnokiról vasánnap este részletes közcést a Zalai Hír lop kirakatában olvashat mindenki. Ugyanakkor az összes sporteredmények is ott tudhatók meg". Péntek, február 28. Budapest I. Gyári árban vásárolhat most férfi szövetet, férfi inget nyakkendőt és máraűélt nóf kabátíiövetet: ífe muiasssa el ezen kedvező alkalmat ¥ E B S E N Y Divatarnház . (Bárány iet > b: Sportkózlemények. ö.lü: Liszt Ferenc Ivar-monikus világa. Siklós Albert dr. v^vadása. A zer.ei idézeteket Polgár Tibor zongorázza. — b.40. Hanglemezek. 7.10: A kalotaszegi földműves színtársulat együttesének bemutatkozása. 7.50: A rádió szalonzenekara. 9.05: A Budapesti Ének- és Zcnckaregyxssüict hangvexv |scnyenek közvetítése a Zeneművészeti Főtskola nagytermélxil. 10.15: Ciuttcnberg jazz műsora. »10.55: f>asquier vonóshármas. '' Budapest II. Ö.40: Gyors írótan folyam. 7.10: Hanglemezek. 7.45: A kapitalizmus kezdetei. Nagy Dénes dr. előadása. 9: Farkas Jenő é& cigányzene •ara muzsikál. Szómba., február 29. Budapest I. 10.20: Kts történetek a nagv RákócziróL Irta Lampérth Géza. 10.45: A belvárosi pl»s bpniatemplom, mint műem.ék. Ismerteti Mes-terházy Jenő. 12.05: Hanglemezek. 1.30: A rádió szalonzenekara. 4.10: Móra Panka meséi. 5: A bakkecske. Nyáry Andor elbesatélései. 5.25: Adelhcide Hoz éneke}, 6.05: Épül az új magyar Dun—tengerjáró hajó. Közvetítés a (kvíz lujógyárból Beszélő Budinazky Sándor. ? 6.45: Rácz Béla és agányzenekara 7.30: Hang játé ke lóadás a Stúdióban. Chabert ezredes. 3 felvonás. 9.30: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. 10.05-12: A holand kato''i-kus rádió és a magyar rádió közös műsora. Budapest II. 5.30: Mezőgazdasági félóra. 6.05: Rácz Béla és cigányzenekara. 6.35: Hang és rádiófrekvenciás áramok'' előállítása. Zakariás János előadása. 7.05: Hogyan nézi a festó a képet. Elek Artúr dr. előadása. A rendezés és a vrkijátszás legnagyszerűbb Jel|dítményi MOSZKVAI ÉJSZAKÁK _ flyen füm mé^, twm voftl F\im é a Jim lír-ra ! K* <k- i « tüll 0 Magas nyomású és szőllőpermetezők. A Chínoín összes védÖszerei 8 Vasáruk, épitkezési anyagok, méhészeti eszközök. ^rr----'' Szerszánfok, háztartási cikkek/ festékek. •rri mező^dasátr; gcoleráfoit. A legjobb mfn^ségíl kerékpárok '' isffsnir lulinskiit, Ziíatitrun. Tcltfoi u: í i*i . w iut minőségben legjobbat, >an Ic CIPŐI árban legolcsóbbat készít Rlngbauer József ___■ 1. _ ■ i _i I ori és nöj cipész ZALAEGERSZEG, Apponyi u. 24 A BUDAPESTI ERTÉKTÖZSDE VALUTA e$ DEVIZA ARFOLYAMAI. Vitetik font tr. korom Difi koron* Dinár Dollár 16"65-t69^ 56*0 57 50 1415-1435 74*35-75 15 780-7-95 32900-339 00 P randa frank Z2-30-223C Hollandi 229-30-23130 LcrigyrJ zloty 6370-64 30 Lca 300-3*13 Léva ttO-4 15 Ura 29-90-30-23 Márka 136--I3700 Norvég korona 83 70-64150 Osztrák schilling -8070 Svájci frank llü-70-ll c6ö Svéd korona 85 80«-70 PfTtsttt Amsterdam Belrrád Berlin Bukarest Brtisszd Kopenhága Oszló London Milano Newyork Pária Ptága Szófia Stockholm Varsó Wien Zürich 229-50-23130 7-82-7*90 I358M36-80 3-41-3-40 7920-79-80 76*15-86.47 ffi"50-78-5C l705-lT5a 2908-30"2Ö \45*20-347''10 22-32-2260 14-07-17-B7 4*11-4 43 89-10-89« 6415-60« 110^0-111*60 BUDAPESTI TERMENYJELENTÉS- Bóxa (tUzavidéki) 77 kg 1760-17 20 (evr*b) 17 65-17.80 (tisxv.) 78 ---- 79 kg. (tisz*.) II 80 ka. 1805—1890. 1600—16 »0, aroa u] zab 17.55-17.65, leugerí 1250- 1263. aew) n zg i/uu —i/ai (etfv^o) i'' o>-1 kg. 1810-1835, (egyéb) 1790-18 05, I8Í5-I8-65 (egyéb) 1805-1820 (tiixv.) 8 90, (egyéb) 18 3C -18 4J, ro« (petit.) u] T7 40-16 00, sörárpa 1800-1900, 1545- 15.55, ouzakorva Iranyzat: gyengébb, forgalom: csekély. uwimun ** hm4< «Ttvf%rt* -trtD ji»oa A VWJjMrtLH I MUSTOS iilk SMTMud I DivlO MAOYA* JÚZttr K»«ts»fn 1,-mu i Komtm Liszt.ó . S«»»il MHM FHAMCU JÓÍStf Brksn a Jilil IRIiPlan HÍRLAP APRÓHIRDETÉSEK MODERN HÁROMSZOBÁS ES EOY OAR-ZON-LAKAS (küJön fürdószobíiml) azontfü kiadó. Bóvebbet a JCakas-nyomdibKi. szerek gyári árban kaphatók Gyarmati cégnél Nyúlszőr-kalapok P......10 gyapjú-kalapok P......5 PÁL ÉS INDRA cégnéí Zalaegerszegen Telefon: 170. mm^mm «.»*; ■•í- v.vi-í «-.ív jü■■>«< I936. február 29 if MWMS kézlmonka-és szőnyegfonaln. Babi ruha különlegességei legmegb irha tóbbak. védjegy ¡1WMM''Éái Vass Lalos órás és ékszerész Zalaegerszeg, (a megyeházzal szemben) OLCSÓ és MEGBÍZHATÓ ha \m\ írót és fent miiti m VARGA LAJOS órás ¿S éksz. Zalacgem«t íródén és számlálógép szakul ERIKA ni táska ^ P 173 Remington írógépek hbo-mányi lerakata, Jaritások benzlnfürdók, )<tkarb*T tartás. — Arany, ezütf ékszerek, dísztárgyak HORVÁTH MIKLÓS aranyműves, Írógép esi ttérész, Zalaegerszeg (Mándi patika mellett.) Nagy megtakarítást ér el, ha ezen kOnayfl éghető, magas kalóriája lülö sxwd nálunk vásárol)a. 100 hg. la hazai szerv 3*50 Telefon • 89. ■ - o •- V- SZEKÉR IMRÉNÉL Te»*ék próbafűtést alkalmazni. A leskisebb tételt házhoz szlllitunk. Pontos kiszolgálás. - j > |
